Reaktor

Nem vitás: a legutóbbi világrend-váltás óta egyre több konfliktus vesz minket körül. Nem elég a közel-keleti összecsapások baljóslatú visszhangja, 2022 óta a szomszédunkban zajló orosz-ukrán háború is nyomasztja az átlagembert.

A háború nem csak a nemzetközi közeget viseli meg: az átlagember pszichéjére is hatással van. Minél instabilabb a világpolitikai helyzet, annál nagyobb a bizonytalanság és félelem, amely az egyén biztonságérzetének csökkenéséhez vezet. Hol tapasztalhatjuk meg ezeket? Esetleg mi sem vagyunk már olyan nyugodtak? Mi vezetett idáig?

Az új típusú kihívások (környezeti, gazdasági…), a megváltozott biztonsági környezet 9/11 után és az egyre növekvő instabilitás kihatással van az individuum életére is, hiszen saját bőrén tapasztalja ezeket, elég csak a 2008-as világgazdasági válságban tönkrement életekre gondolni. Az emberekben ilyenkor általában csökken a bizalom a nemzetközi közösséggel szemben, és valószínű, hogy az államapparátusba vetett hit is megcsappan.

A fenyegetettség érzése kihat az átlagemberre is, aki nem feltétlenül vesz részt direkt módon a konfliktusokban. Az orosz-ukrán háború 2022-es kirobbanásakor magyar állampolgárok tucatjai váltottak hirtelen útlevelet – felkészülve az esetleges országelhagyásra a konfliktus lehetséges eszkalációja okán - amely azonban mérhetetlenül leterhelte a közigazgatás ezen ügyekkel foglalkozó részlegét, így akinek ténylegesen szüksége volt az okmányra, később kaphatta csak kézhez azt. Ez a probléma egyébként többek között az internetnek is köszönhető, hiszen ha az összetűzésről sok olyan felvétel kerül ki, amelyek sokkolóan hatnak az emberekre, ők hajlamosak aránytalan megoldásokra is.

Sokan a sajtó nyomasztó hírei elől elmenekülve inkább nem is olvasnak híreket annak ellenére, hogy egyébként érdekelnék őket a napi események. Így lemaradnak azokról a kulcsfontosságú információkról, amelyek végül rájuk is hatnak, az ő életüket is alakítják. Ezzel párhuzamosan terjed a fake news, a dezinformáció, és félrevezeti a közönséget, ennek folyományaként pedig téves konklúziók kerülnek levonásra. A különböző összeesküvés-elméletek, konteók terjedése sem egyszerűsíti le  a helyzetet, ennek ékes példája például az 5G-t övező aggályok, vagy a Covid kapcsán felmerült oltásellenesség.

A Sars-Covid 19 járvány alaposan megtépázta az emberiség kollektív immunrendszerét, és megkérdőjeleződött a természet- és az orvostudományba vetett hit, ezzel párhuzamosan az állam felé gyakorolt bizalom is veszített értékéből nemzetközi szinten. A Covid a társadalmi mobilitás csökkenésére, de a családon belüli erőszak megnövekedésére is hatással volt. Az állam szerepének relevanciája azonban nem kizárólag az egészségügyi szektorban mutatkozott meg, hanem a fenntarthatóság kérdéskörében is megjelent: meghatározó szereplő a fenntartható fejlődés megvalósításában, mivel politikai és gazdasági eszközökkel képes a fenntarthatóságra törekvő társadalmi-gazdasági változásokat előmozdítani.

Feladata kellene legyen pedig többek között olyan jogi keretek kialakítása, amelyek szabályoznák a környezeti terhelést, ösztönözhetnék a zöld technológiák alkalmazását, valamint elősegíthetnék a fenntartható városfejlesztést, emellett a gazdasági növekedést úgy kellene irányítania, hogy az figyelembe vegye a környezeti korlátokat, például a megújuló energiákba történő beruházásokkal.  Ez azonban még nem sok helyen valósult meg, és a változó világrend sem segít a helyzeten, ugyanis elvonja minderről a politikusok, közbeszéd-alakító aktorok figyelmét.

Mégis érdemes elgondolkodni: mit tehetünk mi? A legkevesebb, hogy igyekszünk élni, élni hagyva másokat, azaz nem a természetes környezetünk kárára. A nagypolitikai beleszólás pedig bár alacsony az egyszeri individuum esetében, azonban erre kiváló alkalom egy önkormányzati uniós, vagy országgyűlési választás, illetve a különböző civil szervezetek, egyesületek munkájának aktív segítése.

(Borítókép forrása: Világgazdaság)

Ilyen eredményre számítottál-e, amikor reggel megnézted a statisztikákat?

A mazochisták közé tartoztam, én követtem élőben. Arra számítottam, hogy Trump győz, én ezt pont aznap délelőtt, magyar idő szerint délelőtt egy kerekasztalban még mondtam is. Arra is számítottam, hogy a szenátust behúzzák a republikánusok. Amire nem számítottam, hogy az alsóházat is behúzzák. Utólag persze sokan evidensnek veszik, szerintem annyira nem volt az, mert az alsóház még kevésbé kiszámíthatóbb. Nem hiába keveset beszéltek egyébként az amerikai elemzők is, mert sokkal nagyobb merítés. 435 képviselő, két évenként megválasztva, úgyhogy ott alapvetően egy nagyobb kérdőjel volt. Zárójel, már megvan a 218, tehát azt már behúzták. Ez már sejthető volt napokkal ezelőtt is, mindig számolják a szavazatokat, de már megvan a 218 fős többség. Alapvetően én már megosztott képviselőházra számítottam.

Ami nem lepett meg, én erre számítottam, hogy a spanyolajkúaknál és az afroamerikaiaknál kifejezetten jól teljesít majd Trump. Ami egy kicsit meglepett inkább, hogy a fiatalok körében is ez érződött. Tehát ott azért volt egy kérdés. De én azt gyanítom, hogy nem jöttek ki, nem jött ki átfogó elemzés ez ügyben, tehát különböző nagyobb közvélemény-kutatások vannak, a nagyobbat azt úgy értem, hogy országos, de nem elmélyült ilyen elemzések vannak, legalábbis eddig láttam egyet-kettőt. Én azt gyanítom, hogy a fiatalok, tehát a latin, meg a spanyol, meg az afroamerikai, az szerintem teljesen érthető, hogy miért szavazott át, az gyakorlatilag növekvő tendenciát mutatott 2016 óta, tehát 2020-ban is többet kapott Trump egyébként 2016-hoz képest. Szerintem a fiatalok körében ott van egy torzítás, ott nem biztos, hogy több szavazatot szerzett, hanem effektíve sokan szerintem távol maradtak a fiatalok körében. Nem tudom, de biztosan, de én erre gyanakszom. Úgyhogy ez a része egy kicsikét meglepett a fiataloknak az átszavazása, illetve a jobb teljesítménye a Trump-kampánynak a fiatalok körében, tehát 18-29 év közöttiek körében.

Választási időszak után gyakran beszélgetünk okokról, perdöntő tényezőkről. November 5-én itt mit tudunk megnevezni? Magas benzinárak, Kamala nevetése, rejtőzködő republikánus szavazók, mik a főbb tényezők?

Elméletileg ezek közül pont egyik sem szerintem, mert a Kamala nevetést azt letekerték, ott lehetett érezni, például az elnökjelölti vitán, hogy valószínűleg szóltak neki előre a kampánytanácsadók, vagy kommunikációs tanácsadók, hogy ezt inkább ne. Később az elnökjelölti vitát követően ez mégiscsak időnként azért meg-megmutatkozott, de alapvetően erre odafigyelt a Kamala vagy a Harris-kampány.

Alapvetően a fő ok az mégiscsak a gazdasági helyzetről alkotott percepció, ami így közvetve az üzemanyagárra, inflációra visszautal,  3 százalék körül van, és mondhatnánk, hogy a Biden adminisztráció ilyen-olyan eszközökkel, de lenyomta az inflációt 7-ről 3 százalékra az elmúlt két évben. És ugye az a gond, hogy azért aktívan él még sokak emlékében a fejében a Covid előtti időknek az emléke lényegében, vagy hát az embereknek a közérzete egyébként sokkal rosszabb lett az elmúlt években. Ilyen szempontból a percepció az fontosabb.

Halkan megjegyzem, a Biden adminisztráció, gondolom a kampány miatt is, de attól függetlenül is csinált ilyen kommunikációs húzásokat még. Hát nem a Harris kampány részeként, de valószínűleg azt elősegítendő, hogy hát nem magas az infláció, csak úgy érzitek. És lehet, hogy igaza van, objektív számadatok alapján, csak hát igazából a percepció az ilyen szempontból fontosabb, hogy hogy érzik magukat az emberek, és szerintem alapvetően ez volt a fő ok. Ezért volt az, hogy a spanyolajkúak és az afroamerikaiak is átszavaztak. Hozzáteszem, hogy ott azért bejött mondjuk az illegális bevándorlás kérdése is, és fel lehetett fűzni erre a gazdasági helyzetképre. Valamilyen szempontból a külpolitikai szerepet játszott ebben, de nem volt annyira meghatározó, mint mondjuk a gazdaság, ami egy örökzöld téma ilyen szempontból. Én ezt mondanám, egy utolsó gondolat csak ehhez.

Nem véletlen jöttek ki olyan felmérések a korábbi hónapokban, például tavaly, ami igazából azt nézte, hogy jó irányba halad-e az ország. Ilyeneket rendszeresen csinálnak, így RealClearPolitics, meg időnként a Wall Street Journal is csinál ilyen felméréseket. A Wall Street Journal tavaly év végén rákérdezett ilyenre is, hogy az amerikai álom létezik-e vagy nem. Eléggé lesújtó eredmények jöttek ki, mert voltak, akik azt mondták elég szép számmal, ilyen 16 százalék volt, ha jól emlékszem, ami nem tűnik soknak, de mégiscsak azt mondják, hogy tulajdonképpen nemhogy nincs, soha nem is volt. Ilyen szintű elkeseredettség van, vagy lett úrrá sok szempontból a társadalomban.

A demokraták alapvetően próbáltak most önmagukhoz hűen maradva tulajdonképpen a társadalmi igazságosság kérdését napirenden tartani és kiegyenlíteni a társadalmi, gazdasági egyenlőtlenségeket. A probléma az az, hogy ez azt jelenti, hogy nagyobb szerepet kap a szövetségi kormányzat. Ami megint ennek az amerikai álomról alkotott képnek megy neki, mert effektíve az amerikai álom, most nagyon egyszerűsítve lényegében azt jelenti, hogy megvalósítom saját magamat, ami feltételez egy minél magasabb vagy nagyobb arányú egyéni szabadságot.

Mind a hét csatatérállamban az élen végzett Donald Trump. Wisconsinban nem egészen 20 ezer szavazat lett a különbség. Ezen hét győzelem betudható a gazdasági percepciónak vaagy az inflációérzékelésnek?

Szerintem igen, a Wisconsin lepett meg egyébként az államok közül leginkább, Pennsylvania kevésbé. Pennsylvaniában az lepett meg, hogy gyorsan meglett az eredmény. Én attól féltem, hogy itt napokat kell várni, ehhez képest gyorsan meglett. Most függetlenül attól, hogy mi az eredmény az államban. Még a Nevada is érdekes volt, hogy azt is behúzták a republikánusok. Azért államonként figyelembe kell venni a helyi, úgymond partikuláris csoportokat, akik nagyobb lélekszámban élnek az adott államban.

Most Michiganről például átugorva, ott például még muszlim lakosság körében is egyébként voltak, akik Trumpra szavaztak. Ugye ez is érdekes ilyen szempontból, hogy Trump sokkal markánsabban Izrael-barát, mint mondjuk Harris, vagy akár Biden. Ebből a szempontból biztos voltak ilyen társadalmi csoportok, akik helyi szinten eldöntötték, hogy őnekik egyébként a trumpi program, vagy a trumpi karakterrel együtt is a republikánusoknak az ígéretei azok valahogy jobban testhezállnak, mint mondjuk a demokratáké, illetve voltak olyan társadalmi csoportok, amelyek, ha úgy tetszik, nem is feltétlenül érezték magukat megszólítva egyik kampány által sem, vagy úgy rezonálna bármelyik kampánynak az ígérete az ő elképzeléseikhez, de ők képezték a mérleg nyelvét, és mégiscsak valamelyik oldal biztonságosabbnak tűnt. Mondok egy nagyon konkrét példát.

A monolitnak nem tekinthető női szavazó, idézőjelben blokkon belül a fehér nők voltak azok, akik inkább hajlamosak voltak átszavazni Trumpra. '16-ban, '20-ban már nem, '24-ben újra Trumpra szavaztak. Ez ebből a szempontból jelzi például az abortusznak, meg általában a visszatérve a spanyol alku és az afroamerikaiak ügyére vagy helyzetére, az identitáspolitikának, ha nem is a végét, de a határait. Tehát van egy bizonyos pont, ameddig ezt el lehet tolni, és nem fogja egy idő után megszólítva érezni magát az ember, nem feltétlenül azért, merthogy a másik oldalnak a programja kézzelfoghatóbb vagy jobb megoldásokat kínál, hanem azért, mert az identitáspolitika a sérelmeknek a hangoztatására nagyon jó, de egyről a kettőre nem tudja juttatni az adott célcsoportot, vagy úgy általában a társadalmat, és szerintem ez is megmutatkozott kifejezetten például a kertvárosi vagy elővárosi fehér nők esetében.

Sok mindenről lehetett hallani a kampányban már, hogy hogyan fog kinézni a következő négy év, ilyen a Project 2025, vagy a "no tax on tips". Milyen sarokpontjai lesznek a Trump adminisztrációnak? Mit tanult, miben lesz más, mint az első elnöksége?

Valószínűleg, amit tanult, és már többen is beszélnek erről, vagy reménykednek ebben a republikánus oldalon, hogy már felkészülten lép be az elnökségbe, tehát itt jön képbe a Project 2025 a Heritage társainak a gondozásából, hogy tulajdonképpen a szövetségi kormányzatot, tehát az ügynökségeknek, vagy a bürokráciának, akkor fogalmazzunk így, nem, akkor most mély államnak nevezi. A rendes neve a gyereknek az adminisztratív állam, szakirodalom is így hívja, de a bürokrácia az tulajdonképpen a mindenkori elnökhöz hűen, jelen esetben mondjuk a republikánus elnökhöz hűen hajtsa végre az elnöki direktívákat, utasításokat.

Valószínű, hogy ténylegesen lesznek olyan kinevezések, amelyek borzolni fogják a kedélyeket a túloldalon. Ez már megtörtént egyébként pont jelölte Tom Holmant, az úgynevezett határcári pozícióra Donald Trump, ami gyakorlatilag egy keményvonalas bevándorláspolitikát képviselő, az illegális bevándorlóknak a kiutaztatását, vagy az országból való elküldésének egy keményvonalas politikáját képviselő szereplőről van szó. Voltak már efféle kinevezések, vagy ott van például az ENSZ nagykövet, pontosabban az ENSZ-hez különböző amerikai nagykövetnek a személye, aki Donald Trump elgondolt. Egyik republikánus képviselőnő, kifejezetten aktív volt például az izraeli, palesztinbarát izraeli egyetemi tüntetések kapcsán. Vannak markáns húzásai a Trump-adminisztrációnak, ha úgy tetszik, már most mielőtt hivatalba lépett.

Ami kiemelt téma lesz, az kifejezetten mondjuk az energiapolitika. Tehát ha már mondtad itt a különböző szlogeneket, a drill baby drill ez garantáltan lesz. Én azt mondom, hogy ez a top 3 intézkedésben is benne lesz. Valamilyen elnöki rendeletet szerintem hoz majd arra, hogy mondjuk Keystone XL olajvezeték, vagy a rétegrepesztéses gázkitermelésnek a további liberalizálása, pontosabban az engedélyek kiadásának az egyszerűsítése úgy általában. Biztos vagyok benne, hogy ilyen kezdeményezések majd lesznek. Nem az első száz napon belül, az első héten. Energiapolitika, bevándorláspolitika, és valószínűleg Izrael-politika lesz még. Az nem világos, hogy ott például még több támogatást adna Izraelnek, vagy egyszerűen csak csökkentené az Izraelre nehezedő politikai nyomást. Ugye ebben már a szenátorok, meg a képviselők is szerepet kaphatnak majd egyszerűen azzal, hogy nem fogják presszionálni Benjamin Netanjahut, vagy általában az izraeli kormányt. Ezeken a területeken lesznek a fő változások.

Kamala Harris sok millióval kevesebb szavazatot szerzett, mint Joe Biden 2020-ban. Hova tűntek a demokrata szavazók 2020-hoz képest?

Egy részük pedig kifejezetten a fiatalok voltak, akiket érdekelne az identitáspolitika, csak nekik problémájuk van a Biden-adminisztráció Izrael politikájával. Én most kint voltam tavasszal Washingtonban, ott 18 és 29 év közötti korosztályhoz tartozó egyetemisták, meg egyetemista korú fiatalok, tehát ők tulajdonképpen, ha nem is nyilván mindenki, de sokan a Fehér Ház előtt is tüntettek, majdnem lebontották a kerítést, Bident meg gyilkosnak nevezték. Na most ők nem republikánus szavazók.

Félreértés ne essék, biztos vagyok benne, hogy ők potenciális demokrata szavazók voltak egytől egyig, csak emiatt elképzelhető, hogy nem mentek el szavazni idén, mert úgy gondolták, hogy Harris nem győzte meg őket eléggé, hogy továbbvinné vagy változtatna a bideni vonalon. Ugye ez volt az általános probléma egyébként a Harris kampányban is, illetve hát Trumpra meg nyilván nem szavaznak. Ezt a Harris problémát azért érdemes kidomborítani. Tehát a többi szavazó, aki eltűnt 2020 óta, ők alapvetően ennek a sokszínű interszekcionálisnak szokás mondani csúnya szóval, tehát sokszínű demokrata koalíciónak a többi szárnyát képezik. Mindkét nagy párt próbál minél szerteágazóbb, pártként különböző választói csoportokat megszólítani. Ez teljesen normális. A demokratáknál egy minden értelemben sokszínűbb koalíció szokott összejönni. Ez Barack Obama óta, 2012 óta, illetve 8 óta pontosabban egész jól működik, '12-ben is szuperül működött, és azóta igazából a demokraták ezt nem tudták megcsinálni. A 2020 az egy abból a szempontból kivétel volt, hogy nem a választás, de a körülmények abnormálisak voltak a koronavírus-járvány miatt. De emlékezzetek vissza egyébként, hogy pont akkor a BLM mozgalom is egyébként ennek nagyon jó lendületet tudott adni. Az izraelit, nem hiába állítom ki Izraelt, az Izrael háborúja Hamásszal, ugye ebből a szempontból ez a konkrét fejlemény, ez megbontotta már hónapokkal, mielőtt még Harris egyáltalán szóba jött volna, megbontotta ezt a sokszínű koalíciót a Demokrata Párton belül. És egyébként, ha megnézitek a Harris rendezvényeket, kampányrendezvényeket, körülbelül a választás előtti három héten belül én legalább kettő-három olyan rendezvényt tudnék mondani, ahol Harrisnek a beszédét megzavarták különböző bekiabálásokkal, és nem azért, mert ezek republikánusok által pénzelt, vagy republikánus érzületű szavazók lettek volna, akik odamentek bajkeverőként. Nem, ők potenciális demokrata szavazók, csak ez vagy az az ügy, leginkább egyébként Izrael, nem tetszik a Biden, illetve Harris adminisztrációból, és ugye ezt konkrétan szóvá tették a rendezésre. Harris nem tudott vele mit kezdeni. Halkan megjegyzem, senki más sem tudott volna ezzel a helyzettel mit kezdeni. Biden is ebbe belefutott, még mielőtt Harrisnek a neve fel sem merült még a jelölés kapcsán. Tehát ilyenbe rendszeresen belefutott a Biden és a Harris kampány. Trumpnál ilyen probléma, ha visszaemlékeztek, nem volt.

Én nem tudok olyan rendezvényről, ahol mondjuk valaki bekiabált volna egy olyat, hogy miért szavaztátok meg, majd a republikánusok, miért szavaztátok meg mondjuk a támogatást legutóbb áprilisban Ukrajnának. Ilyen nem volt, mert ott is sokszínű koalícióról beszélünk, ott is vannak belső viták, de sokkal fegyelmezettebben összetartott ez a sokszínű koalíció, és egyébként én ezt mondanám zárszóként, hogy a 2016-os elnökválasztásra szoktuk azt mondani, hogy legutóbb Trump behúzott, hogy korábban Trump behúzott, hogy ott nem Trump nyert, ott Hillary Clinton veszített. 2024-ben Trump és a republikánusok nyertek, mert egyszerűen sokkal, de sokkal fegyelmezettebbek voltak.

A vereséget követően általában elindulnak bizonyos mérlegelések a történtekről. Elképzelhető a következő 4-8 évre vetítve egy elitváltás a Demokrata Párton belül? Egy populista fordulat, amely azt mondja, hogy eddig és ne tovább az Obama, Clinton család, Biden-Harris vezette formációval és akár egy Bernie Sanders, Elizabeth Warren típusú, akár egy másmilyen fordulatszerűséget eszközöl?

Egyelőre ez a legvalószínűbb. Erre már voltak kísérletek korábban, nem hiába említetted Bernie Sanders és Elizabeth Warren nevét. Ha úgy tetszik, a baloldali populizmus, ezekről kevésbé szoktunk beszélni, mindig a republikánus, meg jobboldali populizmust szokás hangoztatni, meg a nacionalista populista jacksoni vonalat, ami oké, létezik, de a baloldalon is egyébként megjelent ez a populista jelenet, csak ott azért nem volt annyira feltűnő, mert nem sikerült, ugye Bernie Sanders 16-ban és 2020-ban is alulmaradt. 2016-ban kevésbé, mivell vesztettek, de 2020-ban, amikor megnyerték a demokraták a választást, akkor a Bernie Sanders programot be lehetett építeni a bideni demokrata platformba. Azért nem szoktunk erről annyira beszélni, mert hogy ők, ha úgy tetszik, megbújtak a párton belül, és a párt balszárnya elkezdte balra húzni, progresszív irányba a Demokrata Pártot. Ez szerintem már folyamatban van.

Szóval, hogy alapvetően ez a vonal talán gyengülni fog, de ez akkor lehetséges, hogyha önvizsgálatot tartanak a demokraták. Hogyha ezt nem teszik meg, tehát hogyha úgy teszik, bűnbakot keresnek, úgymond házon kívül a vereségért, akkor viszont elképzelhető, hogy pont az ellenkezője történik, és még inkább előkerül az identitáspolitika. Ezt azért nem tudjuk egyszerűen megmondani, mert ugye sok múlik azon is, hogy ugye most már kormányzatban, ráadásul úgy, hogy a felsőházban, meg az alsóházban is többségük van a republikánusoknak, ők projektmenedzsmenti fájlokat, vagy bármilyen más programot hogyan valósítanak meg, és hogyan jelenik meg ez a sajtóban, fog-e esetleg a 2020-as, nagyon előrerohanok nyilván, de a 2026-os félidős választásokon bármiféle ellenszenvet a választók körében kiváltani, lesznek-e esetleg olyan fejlemények, nemcsak kinevezések, hanem olyan ügyek, botrányok, amelyek mondjuk arra késztetik az alternatív irányzatot, tehát konkrétan a demokratákat, hogy ők újra elővegyék az identitáspolitikának a témáját, de hogyha úgy tetszik, botrány nélkül, tehát higgadtan tudják a republikánusok a következő másfél-két évet kormányozni, meg utána az azt követő kettőt, ugye most az elnök szempontjából nézem, akkor a demokratáknak valószínűleg kint, a demokratáknál igazából házon belül a progresszív irányzatot kell valamilyen szinten, beleértve akár a populista irányzatot letekerniük, mert egyszerűen ez az, ami most nem jött be.

Kamala Harrisre mi várhat? Kitart az ő spiritusza és tüze 2026-ig vagy 2028-ig?

Ez nem szigorú törvényben vett szabály, de azért alapvető. Tudunk ellenpéldát is mondani egyébként mindkét oldalról, hogy valaki újra próbálkozta. Trump is egy ilyen, tehát őt is már leírták két évvel ezelőtt, de nem hiszem, hogy tudna mutatni. Egyszerűen azért, és akkor ez csak egy nagyon rövid gondolat, hogy ez volt a Harris kampánynak a másik nagy gyenge pontja, hogy tulajdonképpen nem tudta megmutatni, nem is a demokratáknak, hanem a bizonytalan szavazóknak, hogy ők pontosan kicsoda. Tehát Ady nagyon jól ment, hogy ő nem Joe Biden, oké, de hogy konkrétan, meg a profil szempontjából minden szempontból lehet látni, hogy teljesen más, de hogy igazából, hogy programját vagy világképét tekintve kicsoda, az nem derült ki, ezt kihasználták a republikánusok. Ezt azért mondom, most nem akarok egyedül a múltról beszélni, csak azért mondom, mert ez mind a mai napig megválaszolatlan. És én nem láttam a kampány vége felé sem komoly szándékot a Harris kampány részéről, hogy ezekbe a potenciális konfliktushelyzetekbe, ahol aztán el kell dönteni, hogy most akkor fekete-fehér, igen, nem, miben mit képviselek, hogy ezt felvállalják. És ugye amíg ezt Harris nem teszi meg, addig nincs egyértelmű profil. Egy Bernie Sandersnél nincs ilyen probléma, akár egy Gavin Newsom-nél sincs feltétlenül egy ilyen probléma. Tehát ezért gondolom azt, hogy Kamala Harris, és mivel nem tartom valószínűnek, hogy más pozícióra úgymond indulna, ezért nem látok olyan kényszerhelyzetet a közeljövőben, ahol neki úgymond ezt a próbá, ezt úgymond ki kellene állnia. Pedig ha ezt nem teszi meg, akkor igazából nem tud érdembeli ajánlattal megjelenni más választáson. Azt elképzelhetőnek tartom, ami Hillary Clintonnál is megtörtént, hogy ő azt mondta, hogy ha a jövőben lesz újra demokrata elnök, akkor ő majd, ha úgy tetszik, nem is a kormány tagjaként, vagy miniszterként, vagy miniszterként, vagy nagykövet, vagy tanácsadóként, de hogyha úgy tetszik, a széleken valamiféle informális szerepkörben támogatták a jövőbeni demokrata kormányt és/vagy kampányt, de inkább az előbbit tudom elképzelni majd négy év távlatában.

Négy év múlva a 82. életévét is betölti már a megválasztott elnök. Republikánus háztájon hogyan néz ki a hatalmi versengés? Ki az, aki szóba jöhet egy esetleges Trump-utódnak? J.D. Vance?

Most igazából csak ő az, aki szóba jöhet, merthogy a republikánus táboron belül sok alternatíva felmerült már a mostani választáson is. Ugye Ron Desantis volt talán a legígéretesebb közülük, de mindegyik jelöltnél felmerült az a probléma, hogy hát itt sarkítók mind Trump köpönyegéből bújtak ki, olyan értelemben, hogy Trump korábban vagy támogatta őket, vagy felkarolta őket. Ron Desantis például Floridában, de lehetne Nikki Haley-t is említeni, akinek nyilván volt karrierje még Donald Trump előtt is, de Donald Trump csinált belőle ENSZ-nagykövetet, Mike Pompeo ilyen, ő Trump csinált belőle CIA igazgatót, aztán külügyminisztert. Azért mondom ezeket a neveket, mert ugye például Nikki Haley és Pompeo esetében, ugye most Trump elkezdte megnevezni a különböző potenciális jelölteket majd, akik a kormány tagjai lennének, vagy akár a nagykövetek, és konkrétan mondta, hogy Nikki Haley, meg Pompeo biztosan nem. Ezt csak azért mondom, mert hogy egy csomó név felmerülhet republikánus oldalon, nagy név, aki ha mást nem, akkor az előválasztásokon megmérettetett, viszont ugye vannak, akik eljátsszák magukat úgymond a trumpi örökségtől azért, mert Trump ellen indultak, vagy Donald Trump által képviselt vonallal ilyen-olyan ponton nem értettek egyet.

Mondjuk január 6-a kapcsán ilyen volt mondjuk Mike Pompeo. Tehát ezért van az, hogy J. D. Wells, aki egyébként korábban szintén volt konfliktusa Trumppal, de amikor ugye válsághelyzet volt, akkor már beállt mögé és kimondottan védelmezte. Meg J. D. Wells abból a szempontból is egyébként nagyon jó karakter lenne, hogy továbbvigye a tanfolyamot, mert egy fiatal, kettő kifinomultabban beszél, mint Trump, és akkor ez egy finom megfogalmazás, merthogy ő konkrétan a Yale Egyetemen végzett, bizonyos szempontból egyébként értelmiséget nevezhető, de nem beleszületett értelmiséget. Ez nagyon fontos az amerikai társadalomban, hogy mobil, meg ahogy te is mondtad, ez a self-made man. Na, ő ennek megfelel. Tehát ő gyakorlatilag mélyszegénységből jött. Ha valaki még nem tette meg, akkor nézze meg a Hillbilly Allegie című filmet, ami online ilyen különböző stream szolgáltatóknál, vagy online médiaszolgáltatóknál megtekinthető.

Tehát gyakorlatilag strukturális munkanélküliség, kábítószerhasználat, családon belüli erőszak, óriási úgymond hátrányból építette fel magát oda a katonai szolgálat, meg egyetemi tanulmányokon át, hogy aztán őbelőle végül szenátor legyen, aztán végül alelnökjelölt. Ő sok tekintetben ezt hitelesebben tudja eladni, anélkül, hogyha úgy tetszik, ő lebeszélne ezekről a rozsdaövezetben élőkkel szemben. Trumpnál sem volt probléma, ugye bizonyos szempontból nem kéne hitelesnek tekintenünk a rozsdaövezetben vagy más területeken, de Trumpnak megvan az a személyiségi jegye, amivel ezt kompenzálni tudta egyszerűen a celeb státuszából adódóan. Tehát ezt nagyon sokan egyébként jó értelemben a számlájára írják, hogy alapvetően jól tud interakciókat folytatni, mint ember más emberekkel.

J. D. Vance szerintem ebből a szempontból egy nagyon jó úgymond adalék egyúttal, de ugyanakkor meg letéteményese is ennek a trumpi. Lehet ezt nacionalista populista vonalnak nevezni, vagy jacksoni vonalnak nevezni, de hogy ilyen szempontból ő ezt nagyon jól tudja vinni anélkül, hogyha úgy tetszik, önmeghasonlást mutatna a karakterében. De hát majd meglátjuk. Nagyon sok múlik azon, hogy a következő négy évben őt fel tudják-e építeni. Tehát, hogy ad-e neki mondjuk feladatokat Donald Trump az elnökségen belül, mert különben alelnökként, ha úgy tetszik, bocsánat a kifejezésért, porfogó lesz. Nyilván ez nem teljesen igaz, de hogyha ad neki Donald Trump különböző szakterületeket vagy feladatokat, hogy na most akkor te felelsz azért, most csak mondok valamit, hogy az európaiakkal te tartod a kapcsolatot, és akkor nyilván én elmegyek azokra a NATO-csúcs, meg egyéb ilyen rendezvényekre, ahol elvárják, hogy ott legyek, tehát nem kérem, hogy mindenben helyettesíts, de bizonyos feladatokat kiszervezek rád, hogyha ott fel tud építeni magának egy profilt, függetlenül attól, hogy ennek milyen a nemzetközi megítélése, az már gyakorlatilag ad neki egy olyan track rekordot, vagy egy olyan múltat, amivel aztán majd tud majd kampányolni négy év múlva, nem csak úgy, hogy na én voltam Trump alelnöke, és én voltam az, aki vártam, mint a jó gyerek arra, hogy a sült galamb a számba repüljön, sarkítok, hanem konkrétan én tettem is itt és itt és itt és itt a Trumpi agendáért.

Na most ebben a helyzetben, azért ő a legesélyesebb erre, mert alelnökként őt a legkönnyebb pozícióba hozni. Mindenki más egyelőre, amíg nincs megnevezve, hogy esetleg kabinettag lesz, addig ezt idézőjelben kívülről követi.

Magyarország kapcsán az elmúlt években az volt a nagy kérdés, hogy lesz-e kétharmad, nem az, hogy ki fog nyerni. Az Egyesült Államokban hatalomtechnikailag nézve mi a jelentősége annak, hogy a republikánus elnök mellett többség lesz mind a szenátusban, mind pedig a képviselőházban. Ezen hármas egységnek van olyan előnye, amit Trump a maga javára tud fordítani a következő négy évben?

Az egyik legalapvetőbb előnye a szenátusban a kinevezések, tehát hogy az elnök és biztonságpolitika az elnök hatásköre, de nemzetközi szerződések, illetve a kabinet főbb tagjai, meg a nagyköveteknek a kinevezése, ő jelöli őket, de a szenátus jóváhagyása kell hozzá. Na most, hogyha ilyen kényelmes többségük van, és jelenleg ez 52 fő a szenátusban, ami még mindig nőhet egyébként, hozzáteszem, hogy meglátjuk, de 52, tehát ilyen kényelmes többségük van a felsőházban, akkor nem lesznek olyan problémák, mint ami például - mondok egy konkrét példát - még az első Trump elnökség alatt volt, volt a Samuel Brown Beck, aki a nemzetközi vallásszabadságért felelős utazó nagykövet volt. Magyarországot említette, ez azért fontos, mert mondjuk a keresztényüldözés például egy kiemelt témaként kezelte. Na most ott például komoly támadás alá esett a demokraták részéről, ott ha jól emlékszem, valami harmadik nekifutásra sikerült az ő utazó nagyköveti pozícióját megszavazni a szenátusban, és akkor is csak azért, mert Mike Pence bement alelnökként, és a szavazategyenlőséget eldöntötte. Na most ilyen helyzetek sokkal kisebb valószínűséggel adódhatnak. Ez az egyik, az alsóház pedig egyébként a felsőházra is igaz ez, de az alsóház főleg a költségvetés szempontjából lehet fontos.

Az Egyesült Államok kormányzata, mármint a végrehajtó ág nyújtja be a költségvetési tervezetet, de ugye erről évente, ez alapján szavaznak a kongresszusban és nyilván, hogyha többségük van mindkét házban a republikánusoknak, akkor könnyebb lesz egy szövetségi költségvetést úgy kialakítani, ahogyan az a republikánusoknak kedvez. Egy probléma merülhet fel potenciálisan az alsóházban, majd meglátjuk, hogyha vékony marad esetleg ez a többség, tehát megálmodjuk, hogy valószínűtlen, de ha megáll 219-nél a többség, akkor ugye nehéz helyzetben lesz a republikánus házelnök, meg az úgynevezett ostor, vagy gép, aki ugye az egységes álláspontért felelős a republikánusok körében, mert az azt jelenti, hogy nyomás alatt van, hogy ő konkrétan egybetartsa a különböző párton belüli frakciókat.

Nincs olyan erős pártfegyelem, főleg a republikánusoknál, mint mondjuk az európai politikai rendszerben, ha esetleg széthúznak a republikánusok az alsóházban, akkor ott ez kimondottan a házelnöknek, meg az említett whipnek jelenthet problémát. De majd meglátjuk, hogyan alakul, annak függvényében, hogy vékony lesz ez a többség, vagy erősebb is. Fontos lesz abból a szempontból még, hogy a következő másfél éven belül várhatóak ilyen nagy változások. Mert ugye most adott minden. 2026 novemberében félidős választások lesznek, ott elképzelhető, hogy az alsóház majd, ha úgy van, akkor fordul. Tehát igazából Trumpnak, meg a republikánusoknak nem érdemes ezt megvárniuk, hanem minél több mindent keresztülvinni még azt megelőzően.

Kissinger-i mondás, hogyha Európával akarok beszélni, akkor kit hívjak fel. Magyarországon sokan Orbán Viktort vizionálták egyből nem teljesen alaptalanul. Mennyit nyomhat a latban a jó viszony akkor, amikor Donald Trump Kína-politika vagy a vámpolitika kapcsán olyan intézkedéseket hoz meg, melyek esetleg nekünk is fájhatnak?

Kettő dolog, egyfelől a Donald Trump és Orbán Viktor közötti kapcsolat az tényleg erős. Ez nem csak egy sajtó által felépített valami, én beszéltem amerikai, meg magyar elemzőkkel is, akik úgymond közelebbről rálátnak ezekre a dolgokra, és tényleg ez létezik. Nem egy ilyen mondvacsinált dolog.

Elképzelhető, hogy problémás ügyek, tehát kifejezetten a bilaterális kapcsolatokban való problémás ügyeket sikerül megoldani. A kínai, ilyen mondjuk adott esetben a kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménynek a belendítése, ami a szenátusnak a játéktere, tehát itt igazából szenátusra kell rászánni, vagy ott kell életet lehelni ebben az ügyben, de így most már ez is adott, tehát ilyen szempontbó, mármint a kedvező erőviszonyok ehhez is ebből a szempontból adottak. Ami a Kína-vonalat illeti, ott azért nehéz erre válaszolni, mert ugye ott nem csak mi vagyunk az egyedüli érdekgazdák.

Ott vannak a nagyobb szereplők, mint például a németek, akikkel szemben Donald Trumpnak a megítélése a magyar száltól függetlenül is kicsit problémás. Szerintem bilaterális értelemben tud javulni a magyar pozíció, főleg bilaterális vonalon, de nem csak arra igaz ez. A potenciális konfliktusterületeknek, vagy konfliktusos kérdéseknek a száma az ugye csökken, és sokkal könnyebb ebből a szempontból valamiféle megállapodást vagy dealt alkut kötni, teljesen mindegy, milyen területen, hogyha egyébként számszerűen kevesebb a konkrét probléma. Én azért nem is biztos, hogy szükség lesz egyébként külön megállapodásra a kínai vonalon, mert mondom, annyi más európai országot érint, hogy itt ezt csak a köztudatban a magyarokat szeretik kiemelni.

Ezt egyébként Trump már az első elnökség alatt mondta, hozzáteszem, tehát Mike Pompeo-nak ez volt az egyik fő üzenete, amikor például Magyarországra jött, meg Európába jött, még 2018-ban, ha jól emlékszem. A kevésbé kockázatosnak nevezhető, akár termékek, akár technológiák esetében, viszont szépen fokozatosan az együttműködés az lehetséges. Most mondanám azt, hogy az akkumulátorgyárak esetében mondjuk bekeményítenek az amerikaiak, de az a helyzet, hogy az európai gépjárműipart demokraták is, tehát az amerikai protekcionista hajlamok republikánusoktól függetlenül is elég jól problémás helyzetbe tudják hozni. Ugye emlékezzünk vissza, és tudom, hogy a régi vesszőparipa, de az inflációcsökkentésről szóló törvényre, azt konkrétan egyetlen egy republikánus nem szavazta meg a komplett szenátusban. Kamala Harris volt a mérleg nyelve, aki ezt végül megszavazta, és egy jelentős része arról szól, hogy nem amerikai származású vagy eredetű elektromos autókat, meg akkumulátorokat tulajdonképpen nem támogatja a szövetségi kormányzat, hogy az amerikaiak megvásárolják Észak-amerikában. Ilyen értelemben nem köze a kínaiakhoz, de konkrétan a kínai, európai, vagy akár magyarországi befektetésekhez közvetlenül nincs érdemben köze. És közben meg egy csomó más módon érdekgazdát érint Európában. Úgyhogy nem hiszem, hogy kifejezetten Magyarország reflektorfénybe kerülne a Trump-adminisztráció alatt.

Egyébként halkan megjegyzem, és az utolsó gondolat, pont itt ebből a szempontból a Trump-Orbán kapcsolat az mondjuk jó lehet, mert mondom, általában a magyarokat szokás ilyen szempontból reflektorfénybe állítani, de egy sor másik országot ez érint. És az már önmagában egyébként egy eredmény lehet szerintem, nyilván nem kielégítő, de végeredmény, de önmagában egy jó előrelépés lehet a jó kapcsolat révén, hogy nem csak a magyarokat helyezik úgymond az első sorba, hanem konkrétan mondjuk más európai országokat, akikkel szemben egyébként Donald Trumpnak egyébként sor másik panasza is van. A németeket például ott konkrétan a védelmi kiadásokat is oda lehetne tenni a CEK-re vagy a számlára, miközben mi egyébként azon a vonalon teljesen jól teljesítünk. Mindenféle politika, minden részrehajlás nélkül lehet mondani. A lengyeleket senki nem übereli, de a magyarok kifejezetten jól teljesítenek ilyen szempontból mind a 2 százalékot illetően, mind az azon belüli 20 százalékos védelmi beszerzési, illetve fejlesztési ráfordítást illetően. Szóval ilyen szempontból szerintem csökkenti, rövid válasz, csökkenti a konfliktusos kérdéseknek a számát, javítja általában a közhangulatot, vagy a hangulatot úgymond a két fél között, ugye itt majd a nagyköveti kinevezésnek is lesz ebből a szempontból szerepe. És én még azt is hozzátenném, hogy mivel a kínai viszony az általában a transzatlanti kapcsolatokat is megterheli, tehát ez nem egy magyar sajátosság, ezért ott például adott esetben azért lesz lehetősége mondjuk a magyar félnek, hogy mondjam, a nemzetközi diplomáciában a korábbi évtizedekhez képest tapasztalt súlyához viszonyítva nagyobb mértékben mondjuk beleszólnia, vagy hatást gyakorolnia arra, hogy ez a transzatlanti megállapodás hogyan fog majd kialakulni.

Hogyha a Project 2025 ilyen nagy elánnal valósul meg, ahogy azt a Heritage és társai beharangozták, akkor egy esetleges Trump-adminisztrációnak kevesebb energiája lesz úgymond "csak" (Közép-)Európával, és egyéb marginálisnak tűnő üggyel foglalkoznia.

Az amerikaiak és kifejezetten a republikánusok nem látnak olyat, hogy Európa, meg olyat sem, hogy Európai Unió. Egyrészt azért, mert általában a szupranacionális koncepciókkal szemben nekik vannak problémáik. Ez az egyik. A másik az az, hogy általában a republikánus értelmiség körében, mármint akik foglalkoznak nemzetközi kapcsolatokkal, ott látják a különbséget Nyugat-európa meg Kelet-közép-európa között. Tehát látnak olyan kulturális, társadalmi, gazdasági, politikai sajátosságokat Kelet-közép-európában, amiket adott esetben mondjuk a demokraták nem látnak meg. Ezt azért mondom, mert ha visszaemlékszünk az első Trump elnökségre, az egy kimondottan baráti volt Kelet-közép Európával szemben.

Trump a legnagyobb külpolitikai beszédét, mármint a legnagyobb hatású külpolitikai beszédét azt Varsóban tartotta. Nem Brüsszelben, vagy Berlinben, vagy Párizsban. Varsóban is egyébként szemrehányást is kapott, hogy ezt miért ott kellett elmondani. Ez alapján a varsói beszéd alapján készült az Európa Stratégia, amit voltak olyan amerikai elemzők, akik pont azért húztak le, mert nagy része Kelet-Közép Európának a viszontbiztosításáról, illetve az Obama alatt megkezdett viszontbiztosításnak a megerősítéséről szólt Oroszország ellenében, de nem szankciókkal, hanem konkrétan mondjuk védelmi együttműködésekkel. Bilaterálisan, meg NATO keretén belül kibontakozó védelmi együttműködés az a Trump-adminisztráció alatt kapott igazán nagy lendületet még.

Ezt azért mondom, mert mivel nem tekinti egységesnek egész Európát a Trump elnökség, elképzelhető, hogy problématérképként is másképp fogja fel Európát. És azt mondja, hogy a kelet-közép-európaiak, ők, ha úgy tetszik, hogy mennyit költenek a saját nemzeti védelmükre, ott, ha úgy tetszik, betartották a házi feladatot, vagy megírták a házi feladatot, míg a Nyugat Európában, vagy adott esetben a mediterrán országokban meg kevésbé, és ott mondjuk kevésbé számíthatnak jóindulatra.

Amit persze csak egy ideig-óráig lehet folytatni, nyilván vannak azok a fórumok, azok az intézményi szereplők, akiket nem lehet megkerülni európai oldalon. De adott esetben mondjuk a kelet-közép-európai országoknál jön képbe ebből a szempontból a magyar kapcsolat. A kelet-közép-európai országokat sokkal jobb politikai értelemben a korábbinál jobb pozícióba tudja hozni. Ez egy régi, hogy mondjam, folyamatosan volt ilyen Kelet-közép-európában, hogy a republikánusokat általában jobban kedvelték, csak a korábbi megoldások erre a régi Európa, új Európa leosztásra, ezek nem voltak fenntarthatók, mert olyan problémák mentén alakultak ki, amelyek tényleg fenntarthatatlanok voltak.

Amikor az Egyesült Államok gazdasági befolyására gondolunk, gyakran juthatnak eszünkbe a hatalmas multinacionális vállalatok, a dollár pénzpiaci dominanciája, vagy éppen a globális kereskedelem felügyelete. Ennek tudatában felmerül a kérdés, hogyan váltja az Egyesült Államok globális befolyásának növelésére gazdasági erejét. A gazdasági eszközökkel való manipuláció nem új jelenség a világpolitikában, de ennek ellenére napjainkban is komoly etikai és stabilitási kérdéseket vet fel a nemzetközi kapcsolatok terén.

A hidegháború végével az Egyesült Államok külpolitikájában jelentős paradigmaváltás következett be. A hagyományos diplomáciai kellékek mellett egyre nagyobb szerepet kapott a gazdasági államigazgatás, amely a gazdasági intézkedések alkalmazását helyezte előtérbe a geopolitikai célok elérése érdekében. Ez a folyamat különösen a szovjet blokk felbomlása után vált dominánssá, amikor az Amerikai Egyesült Államok globális szuperhatalmi státusza lehetővé tette, hogy gazdasági befolyását eszközként használja fel a nemzetközi politikai színtéren.

Az Egyesült Államok gazdaságának fejlődése több évtizedes folyamat eredménye. A kereskedelmi megállapodások, amelyeket gyakran a gazdasági és politikai együttműködések előmozdítására használnak, kettős célú stratégiává váltak. Egyrészt erősítik az amerikai gazdasági jelenlétet a globális piacokon, másrészt lehetőséget biztosítanak arra, hogy az Egyesült Államok szankciókat és kereskedelmi korlátozásokat vezessen be azokkal szemben, akik ellentmondanak külpolitikai céljainak. A szankciók és gazdasági blokádok különösen fontos elemek lettek az amerikai külpolitikában. Ezek a gazdasági intézkedések nem csupán gazdasági nyomást gyakorolnak a célzott országokra, de politikai üzenetet is közvetítenek, miszerint az Egyesült Államok kész akár gazdasági eszközökkel is érvényesíteni nemzetközi normáit és elvárásait. Emellett az amerikai dollár globális dominanciája lehetővé teszi az USA számára, hogy pénzügyi szankciókat alkalmazzon, korlátozva ezzel más országok hozzáférését a nemzetközi pénzügyi rendszerekhez, így tovább növelve gazdasági befolyását. Az ezen logika mentén kialakított világrend már a második világháború alatt formálódni kezdett, de a nemzetközi szervezetek és a nemzetközi gazdasági struktúra véglegesen csak a háború utáni politikai és gazdasági rendezéssel lett teljes.

Az 1944-es konferenciasorozat egy ülése Bretton Woods-ban, ahol többek között a Nemzetközi Valutaalap megalapításáról is döntöttek

Forrás: federalreserve.org

Az amerikai dollár globális pénzügyi rendszerben betöltött uralkodó szerepe lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy jelentős gazdasági nyomást gyakoroljon más országokra. A dollár, mint a világ vezető tartalék devizája és a nemzetközi kereskedelem fő eszköze, kritikus szerepet játszik a globális gazdasági stabilitásban. Ennek dominanciája lehetővé teszi az USA számára, hogy pénzügyi csatornákon keresztül befolyásolja a nemzetközi gazdasági politikákat és erősítse saját gazdasági és politikai érdekeit a világpiacokon.

Az Egyesült Államok a kereskedelmi megállapodásokat és vámokat nem csak gazdasági kapcsolatok kiépítésére használja, hanem azokat a nemzeteket is bünteti velük, amelyek eltérnek az amerikai külpolitikai céloktól. Jó példa a kereskedelmi viták geopolitikai feszültségekké válására, amikor az Egyesült Államok magas vámokkal sújtotta Kína bizonyos termékeit, ezzel nyomást gyakorolva Pekingre, hogy változtasson kereskedelmi gyakorlatain és más politikai álláspontjain, Kína is hasonló gazdasági vámokat alkalmazott még 2018 előtt. Az amerikai kormány több milliárd dollár értékű kínai termékre vetett ki vámokat, válaszul pedig Kína is hasonló intézkedéseket hozott. Az ehhez fogható intézkedések jelzik, hogy az USA a 2010-es évek közepétől a kereskedelmi háborút is beveti eszközként Kína technológiai és gazdasági fejlődésének lassítása céljából.

Oroszországgal szemben a Krím annektálása után bevezetett szankciók célja a gazdasági izolálás volt, az ukrajnai konfliktus miatt bevezetett szankciók pedig világosan mutatják az amerikai gazdasági módszerek geopolitikai használatát. Ezek a szankciók többek között bankokat, energetikai szektort és magas rangú orosz tisztviselőket és sportolókat céloztak meg, jelentős hatást gyakorolva az orosz gazdaságra. A nyomásgyakorlás megtérülése és a szankciók hatékonysága ezzel szemben évek távlatából is megkérdőjelezhető.

Joe Biden a nyugati szankciók sikereit sorolja egy 2024. nyári sajtótájékoztatón

Forrás: abcnews.com

A közelmúlt nemzetközi eseményeit – és sokak számára meglepő fordulatait – azonban, ha történelmi kontextusban vizsgáljuk, egyáltalán nincs min csodálkoznunk. A gazdasági eszközökkel történő nyomásgyakorlás bevett gyakorlatnak számít, legutóbb a hidegháború volt megfigyelhető, hogy gazdasági intézkedéseket, mint például a Marshall-tervet vetették be a szovjet befolyás ellensúlyozására. A hidegháborút követő években azonban az amerikai külpolitika egyre inkább a világkereskedelem felé fordult. Az útvonalak, kereskedő felek és a különböző kereskedelmi egyezmények felügyelete idővel minden más gazdasági eszköznél fontosabbá vált a világpolitika befolyásolására.

A teljes igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy az USA nemzetközi gazdasági tevékenysége nem kizárólag manipulatív jellegű, számos esetben valóban hozzájárul a nemzetközi rend és biztonság fenntartásához. Az amerikai gazdasági célkitűzések gyakran homályosak, és bár a pozitív hatások nyilvánvalóak lehetnek, a döntések mögötti valódi motivációkat – legyenek azok gazdasági, politikai vagy stratégiai – nehéz teljes mértékben átlátni.

Kína a WTO tagjává válik 2001-ben. A döntés kínai állampolgárok millió számára jelentett reményt életfeltételeik javulására

Forrás: cgtn.com

Összességében kijelenthető, hogy az Egyesült Államok hatalmas gazdasági erejére és a világgazdaságot irányító szervezetekben betöltött vezető szerepére támaszkodva nagy mértékben tudja befolyásolni a nemzetközi politikai és gazdasági közeget. A világkereskedelem felügyelete és az amerikai stratégák által gyakran használt ún. ’smart power’ a második világháború óta domináns szuperhatalommá tette au USA-t. Vajon hogyan tovább?

A szlovák kulturális minisztérium javaslata az államnyelvről szóló törvény szigorítására első látásra egy hagyományos, kisebbségeket represszáló cselekvésnek tűnhet, ami beleillik a Fico-kormány profiljába. Azonban a szlovák parlament alelnöke és a külügyminiszter is megígérte a magyar külügyminiszterek, hogy nem erről lesz szó a végleges törvénymódosításban, amit valószínűleg meg sem fognak szavazni. Nos, mi történik Szlovákiában?

Forrás: Gömörilap

A magyar nemzetiségűek aránya Szlovákiában

A nyelvtörvény mint figyelemelterelés

A nyelvtörvény körüli viták valójában nem a szlovák nyelv védelméről vagy a kisebbségi nyelvek szabályozásáról szólnak. Sokkal inkább egy politikai stratégia eszközei, amelyekkel a kormány igyekszik elterelni a figyelmet az országot sújtó valódi problémákról. Ez a figyelemelterelés különösen aktuális most, amikor a belpolitikai helyzet feszült: a kormány népszerűsége csökken a megszorítások és a rendészeti kudarcok miatt. 

A kiélezett politikai klímában a közvélemény-kutatások szerint a választók egyre nagyobb része fordul el a kormánytól. A Progresszív Szlovákia népszerűségének növekedése és a Smer csökkenő támogatottsága jelzi a hagyományos ciklus-közepi gyengélkedést, a választók egy része az ellenzékhez pártol, míg mások egyszerűen kiábrándultak a jelenlegi vezetésből. Ezek a tendenciák nemcsak politikai szempontból jelentenek kihívást a kormány számára, hanem rávilágítanak a mélyebb társadalmi elégedetlenségre is.

Forrás: Napunk

Eközben az államigazgatás más területein is krízisek tapasztalhatók. A rendőrség válságkezelési kudarcai, például a rendőri brutalitás esetei, az elharapódzó bűnözés, valamint az iskolai bombariadókhoz való gyenge reakciók mind rávilágítanak arra, hogy a közbiztonság gyengül. A belügyminiszter és a kormány ezeket a problémákat nem képes hatékonyan kezelni, így politikai szempontból célszerűbb számukra egy olyan témát helyezni a középpontba, amely érzelmi szinten mozgósítja a választókat, és eltereli a figyelmet a valódi kihívásokról.

A nyelvtörvény tematizálása különösen kézenfekvő választás a kormány számára, mivel ez a téma a támogatói bázisuk körében népszerű és könnyen elfogadható. Az államnyelv védelmét célzó intézkedések a kormány szavazói számára olyan látszólag erős, identitásvédő lépésként jelennek meg, amely megerősíti a nemzeti büszkeséget. Ezzel szemben a törvénynek gyakorlatilag nincs politikai kockázata: a nemzetközi kritikák hosszú távon ugyan minimálisan károsak lehetnek, de a kormány rövid távú politikai céljait ez nem fenyegeti. Ezért a nyelvtörvény szigorításáról szóló javaslat ideális eszköz, hogy támogatóinak egy része elégedett legyen, miközben a valódi problémák kezelésétől eltereli a figyelmet.

Erre a nyelvtörvény természete tökéletes. A ‘90-es évek óta hatályban lévő nyelvtörvény logikája a nyelvek hierarchiáján alapul, ahol a szlovák nyelv „természetes előnyt” élvez minden más nyelvvel szemben, ezáltal megnehezíti az elismert kisebbségek fennmaradását. A szigorú törvény alapjaiban rossz, azonban ennek szigorítása eltereli a figyelmet erről, hiszen az aktuálisra helyezi a figyelmet, belekényszerítve az ellenzőit a parttalan szakpolitikai kérdésekbe (beszélhet-e a postai pénztáros az ügyféllel magyarul). Ezeket a vitákat megnyitva a szlovák ellenzék és a magyar kormány legitimizálja az eredeti törvényt, ahelyett, hogy annak radikális újragondolására kényszerítené a szlovák kultúrális minisztériumot. 

Fontos tehát hangsúlyozni, hogy a törvény módosításának kérdése alapvetően félreviszi a diskurzust, és azt is fontos felismerni, hogy pontosan ez a célja. A nyelvtörvény körüli viták lehetővé teszik, hogy a közvélemény figyelme az érzelmi szempontból könnyen érthető kérdésekre, például a "nemzeti identitás védelmére" irányuljon, miközben a  releváns problémák háttérbe szorulnak. Ez a politikai stratégia azért is hatékony, mert a választók nagy része a gazdasági problémák közvetlen hatásait érzékeli, de ezeket gyakran nehéz átlátni és megoldani, szemben egy egyszerű, érzelmileg túlfűtött üggyel, amely közvetlenül megszólítja a nemzeti büszkeséget.

A Temu egy online piactér, amelyet a kínai PDD Holdings e-kereskedelmi vállalat üzemeltet. A platform az Egyesült Államokban 2022-ben indult el, majd 2023 elején Kanadában, ezt követően pedig több európai országban, Ausztráliában és Új-Zélandon is megjelent.

Rendkívül gyorsan vált piacvezetővé, az online monitorok szerint több országban is az alkalmazáslisták élén áll, és az Egyesült Államokban a legközelebbi riválisa, a Shein fast-fashion óriás piaci részesedésének több mint felét már megszerezte. A Temu alkalmazást eddig több mint 735 millió alkalommal töltötték le világszerte, a Statista és az App Magic adatai szerint, a havi látogatottság 2024 első negyedévében meghaladta az 500 milliót.

Miben rejlik a Temu titka?

A merész és nagy nyomást gyakorló értékesítési taktika az, amire a Temu épül. Minden termék alatt feltüntetésre kerül, hogy azt mennyien vásárolták már meg, valamint hogy az elmúlt 30 napban az adott ár a legalacsonyabb, továbbá rengeteg ötcsillagos értékelés is szembe jön velünk. Mintha az egészet úgy tervezték volna, hogy úgy érezd, most azonnal meg kell venned.

A weboldal célja egyszerű.

Egyfajta kincs gondolatáról szól, amit akkor érzel, amikor kedvezményt kapsz egy termékre vagy szimplán nagyon olcsón találsz rá. Ez a jutalmazási rendszer az agyadban arra késztet, hogy folyton vissza akarj menni az oldalra, egy bizonyos fajta izgalmat érzel aziránt, hogy képes legyél megint számos terméket nevetségesen alacsony áron megszerezni. 

Kép forrása: The Harris Poll

Ezen a ponton az már tiszta, hogy a platform rendkívül népszerű és rengetegenvásárolnak rajta, de miben rejlik a valódi probléma?

Hiszen végtére is, ha egy terméket ilyen jó áron kaphatnak meg a vásárlók és ezen a Temu veszít profitot az mégsem a világvége. Miért kéne sajnálni az emberektől az alacsony árakat?

Kényszermunka és rossz munkakörülmények

A BBC jelentése alapján az amerikai törvényhozók arra a rendkívül nagy kockázatra figyelmeztetnek, hogy a kínai Temu internetes vásárlási oldalon árusított termékeket kényszermunkával készítették. Mind a Temu, mind a Shein vállalatot megvizsgálták a munkaügyi gyakorlatuk miatt, különösen a kényszermunka alkalmazása miatt az ellátási láncukban. A vizsgálatok aggályokat vetettek fel az e platformok számára termékeket gyártó gyárak munkakörülményeivel kapcsolatban, különösen olyan régiókban, mint Xinjiang, ahol főleg ujgur kényszermunka gyakorlatát széles körben dokumentálták. Ha megnézzük, honnan szerzi be a Temu az áruját, hol gyártja Kínában, láthatjuk, hogy vannak olyan területek, ahol tudjuk, hogy az ujgur rabszolgamunkát alkalmazzák.

Felfaló árazás

A felfaló árazás egy versenyellenes üzleti stratégia, amely során egy vállalat szándékosan olyan alacsony árakat szab meg termékeire vagy szolgáltatásaira, hogy azok jelentős veszteségeket okoznak, akár saját magának is, rövid távon. A cél az, hogy kiszorítsa a versenytársakat a piacról, akik nem tudják tartani az alacsony árakat. Miután a versenytársak tönkremennek vagy elhagyják a piacot, a vállalat visszaemelheti az árakat, kihasználva a megnövekedett piaci erőt vagy monopóliumot. Ez a stratégia gyakran károsítja a piaci versenyt és végső soron a fogyasztókat is. Ilyen alacsony árakat nem lehet elérni a forgalmazási láncolatban mindenki számára történő megfelelő díjazással, rendes munkabérrel, magas minőséggel és a fenntarthatóságra kellő megfeleléssel. Ha egyre több fogyasztó áramlik a Temuhoz, hogy olcsóbban vásároljon, az nyomást gyakorolhat például az Amazonra és más versenytársakra, hogy ők is csökkentsék áraikat, ami hatással lenne a bérekre, valamint a minőségre mind a termékek, mind a szolgáltatások szempontjából.

Kép forrása: Aljazeera  

Környezetszennyezés és egészségkárosító anyagok

A platform alacsony árai és gyors forgalma hozzájárul az erőforrás-fogyasztás és a hulladék termelés magas szintjéhez, különösen tekintettel a divatiparra. Ez olyan jelentős környezeti hatásokhoz vezet, mint a túlzott vízhasználat, a mérgező színező anyagok okozta szennyezés és a mikroműanyagok keletkezése és terjedése. A Temun értékesített termékek közül sok nem csak olcsón, de rendkívül silány minőségben is készül, ami gyakran ahhoz vezet, hogy gyorsan is dobják ki őket, ezáltal pedig a le nem bomló hulladék mennyisége drasztikusan növekszik. 

Csak a divat iparral példázva: hiába rendelünk rengeteg ruhát a Temuról olcsón, ezek mind rövidéletű termékek, amelyeket rendszeresen kell újra és újra leváltanunk. Ez a fajta pazarlás pedig a legkevésbé sem fenntartható hasszútávon.

A Temu ellentmondásokba keveredett a termékeiben esetlegesen jelenlévő káros vegyi anyagok, például ólom és PFAS - amelyeket örök vegyi anyagoknak is neveznek, mert nagyon nehezen bomlanak le - miatt, így például a szöuli hatóságok kiderítették, hogy az egyik, Temu által forgalmazott szandál talpbetétben a megengedett határérték több mint 11-szeresét meghaladó mennyiségű ólom volt található. Ezek a mérgező anyagok nemcsak a környezetet károsítják, hanem az emberi egészséget is veszélyeztetik.

Szellemi tulajdonjog sértések, avagy lebutított hamisítványok

A kisvállalkozások már évek óta küzdenek a termékeik hamisított változatainak az Amazonon, a Shein és más vásárlási platformokon felbukkanása ellen. Ez a probléma most úgy tűnik, hogy kiterjed a Temura is ugyanis néhány kis- és közepes méretű kreatív vállalkozás tulajdonosa úgy véli, hogy a Temu felemelkedése közvetlenül az ő kárukra történik – s mostanra ugyanolyan jogsértési problémákkal küszködik, mint a versenytársaik. Nemcsak az az állítás, hogy a Temu olyan árakat tud kínálni, amire ők képtelenek, hanem sokan azt tapasztalták, hogy termékterveik közel azonos változatait a Temu árusítja ezeken a jóval alacsonyabb árakon.

A képen egy eredeti Longchamp kézitáska (145 $), míg a mellette lévő képen egy kísértetiesen hasonló Temun forgalmazott táska (8.560 Ft) látható 

Ezek a mesterségesen alacsony árak elvárásokat támasztanak az emberekben, ez pedig az egész iparágra nagy hatással van. Ha valaki hangszórót vehet akár kevesebb, mint 5.000 forintért, vagy rendelhet egy pár cipőt 2.500 forintért, akkor lassan hozzászokik ahhoz, hogy egyfajta standardot követeljen. A kényszermunka, a kiskereskedők kizsákmányolása, a környezetbe történő kibocsátás és a szemét a hulladéklerakóban, mindezek melléktermékként de az elvárás részévé válnak.

Végtére is a Temu sikere sokat elmond a mai társadalmunkról, eszerint ugyanis beléptünk egy szinte olyan disztópikus fogyasztói kultúrába ahol elvárjuk, hogy bármit megkapjunk, amit akarunk, bárhol, bármikor, és a lehető legjobb áron. A saját jólétünk mindenek előtt.

A közelmúltban lezajlott tunéziai elnökválasztás eredményei nem hoztak változást az ország vezetésében: az eddigi elnök, Kais Saied újabb mandátumot szerzett. Ezzel sokak szerint a régió utolsó reménysége is elveszett az Arab Tavasz néven elhíresült forradalmi hullám kapcsán, amely a 2010-es évek elején söpört végig az arab világon. Ez a politikai mozgalom számos arab országban felkavarta az állóvizet, és új korszakot ígért a demokrácia és szabadság iránti vágyak jegyében. Azonban az évek múltával a legtöbb érintett országban a remények elhalványultak, és a politikai valóság sok helyen az autoriter rendszerekhez való visszatérést hozta.

Tunéziai fiatalok tüntetnek 2024. szeptemberében Kais Saied ellen. Forrás: Al Jazeera. 

Tunézia az Arab Tavasz legsikeresebb példája volt, mivel az országban valóban sikerült demokratikus választásokat tartani, és hosszú időn keresztül relatív politikai stabilitást fenntartani. Azonban az évek során a gazdasági nehézségek, a korrupció és a politikai megosztottság hatására a helyzet fokozatosan romlott. Kais Saied elnök hatalmának megerősítése és a parlament hatáskörének csökkentése sokak számára csalódást jelentett, mivel visszalépést mutat a demokrácia és szabadság eszméivel szemben. Az októberi választáson Saied a szavazatok 90,7%-át szerezte meg, ám mindössze 28.8%-os részvételi aránnyal. A jelenlegi helyzet tükrében sok elemző véli úgy, hogy az Arab Tavasz utolsó bástyája is elesett, és Tunézia visszatérhet a központosított politikai hatalom irányába. Ebből az alkalomból érdemes visszatekinteni az Arab Tavasz eseményeire és azóta eltelt évtized fejleményeire.

Forradalom és remény

Az Arab Tavasz 2010 végén, Tunéziában kezdődött, amikor egy Mohamed Bouazizi nevű utcai árus az elnyomó rendőrállam elleni tiltakozásul felgyújtotta magát. A férfit—mint a legtöbb tunéziai árust—rendszeres kenőpénz fizetésére kényszerítette a rendőrség, ami jelentősen csökkentette az egyébként is alacsony jövedelmét. Öngyilkossága után szikraként lobbant be a tiltakozási hullám. Az ország számos pontján tüntetések robbantak ki a munkanélküliség, korrupció és elnyomás ellen, amelyek végül elvezettek a korrupt rezsim bukásához. Ez a siker példaértékűnek számított más arab országok számára, ahol az évek óta stagnáló politikai rendszerek iránti elégedetlenség már jó ideje érlelődött. A tunéziai példát követve 2011 tavaszára Egyiptomban, Líbiában, Szíriában és más államokban is megmozdulások indultak.

A Nyugat számára az Arab Tavasz reményt jelentett arra, hogy a régió a demokrácia és szabadság felé nyit, amely egy új, liberálisabb közel-keleti jövőt ígért. Az arab világban azonban megosztottak voltak az elvárások és a félelmek: sokan lelkesedéssel tekintettek a változás lehetőségére, ám mások óvatosan viszonyultak a gyors reformokhoz és az esetleges instabilitáshoz, amely gyakran megingathatja a szigorú társadalmi és vallási hagyományokra épülő rendszereket.

Forradalom a gyakorlatban

Az Arab Tavasz összesen egy tucat országot érintett a Közel-Kelet és Észak-Afrika régióban, ezek közül 6 esetben fajult erőszakos megmozdulásokig, polgárháborúig. 

Az Arab Tavasz országai (kék: mérsékelt tüntetések, bézs: jelentős tüntetések, sárga: kormányzati változtatások, narancssárga: polgárháború, piros és bordó: a kormányhatalom megdöntése). Forrás: Reddit. 

Egyiptom volt az egyik legismertebb példája az Arab Tavasznak, ahol a Hoszni Mubarak elleni többmilliós tiltakozások 2011-ben véget vetettek a három évtizedes elnyomó rezsimnek. Az ország azonban nem jutott el egy stabil demokrácia felé, már az első választáson az iszlamista, saría jogrendszerben hívő Muszlim Testvériség koalíciója nyert, akik az új alkotmánnyal rögtön ellehetetlenítettek bármilyen demokratikus törekvést. Rövid időn belül pedig a hadsereg puccsal vette át a hatalmat, és Abdel Fattáh el-Sziszi tábornok lett az ország vezetője. Az egyiptomi helyzet ma egy katonai befolyás alatt álló rendszerhez hasonlít, ahol a demokratikus reformok helyett a központosított, autokratikus kormányzás dominál.

Szíria esetében az Arab Tavasz hatalmas vérontáshoz és hosszú polgárháborúhoz vezetett. A negyven éve regnáló Aszad-dinasztia elleni tiltakozások 2011-ben kezdődtek el, és hamarosan fegyveres konfliktussá fejlődtek, amelyben különböző nemzetközi hatalmak és érdekek is megjelentek. A nyugati és az Öböl-menti államok iszonyatos pénzzel támogatták a felkelő erőket, akik azonban az ellenzékben egyre erősödő vallási és kisebbségi konfliktusok miatt nem voltak képesek egységes erőt alkotni. Bár 2020-ban fegyverszünetet kötöttek a felek, hivatalosan még mindig nincs vége a polgárháborúnak, Bassár el-Aszad elnök a mai napig az ország irányítója. A háború pusztító hatása miatt pedig Szíria gazdasága és társadalma romokban hever.

Líbiában a forradalmi hullám Moammer Kadhafi rezsimjének megdöntésével járt, a felkelők csapatait egy idő után—humanitárius krízisre hivatkozva—a NATO csapati is segítették a főváros elfoglalásában. Az ezt követő időszakban azonban az ország súlyos politikai és katonai megosztottságba süllyedt. Az államhatalom szétesett, mára az ország két rivális kormány között oszlik meg, amelyek mindegyike külső támogatókra támaszkodik. Líbia azóta is belső konfliktusok és bizonytalanság színtere, amely megakadályozta, hogy a társadalmi-gazdasági helyzet stabilizálódjon, és gyakorlatilag bukott állammá vált. 

Jemen esetében az Arab Tavasz óriási belpolitikai válsággá és véres polgárháborúvá fejlődött. Az 2011-es tiltakozások az Ali Abdullah Száleh által 33 éve vezetett rezsim elleni elégedetlenségből fakadtak, majd az elnök távozása után politikai vákuum alakult ki. A konfliktus gyorsan kiéleződött a jemeni kormányerők és az Irán által támogatott húszi lázadók között. Az elmúlt évek során Szaúd-Arábia is beavatkozott, szövetségeseivel együtt, a húszik elleni harcban, ami egy még súlyosabb humanitárius válságot idézett elő az országban. Az alapvető szolgáltatások hiánya, az élelmiszer- és vízhiány, valamint az elhúzódó harcok következtében Jemen ma a világ egyik legsúlyosabb humanitárius katasztrófáját éli át, miközben politikai megoldásnak alig van esélye.

Tüntetők Jemenben, az Arab Tavasz idején. Forrás: Spiegel. 

Bahrainben az Arab Tavasz tiltakozásai gyorsan elfojtásra kerültek, amikor a kormányzat szaúdi katonai segítséget hívott be a tüntetések elfojtására. Az ország síita többsége és a szunnita kisebbségi vezetés közötti feszültségek egy rövid, de intenzív válságot eredményeztek. Azóta a politikai helyzet stabilizálódott, de a kormányzat jelentős elnyomást alkalmaz a síita közösség ellen, megakadályozva ezzel az Arab Tavasz által felvetett reformok megvalósítását.

A többi érintett országban kisebb mértékű tüntetések, reformkövetelések formájában nyilvánult meg a mozgalom. Marokkóban és Jordániában reformokat vezettek be, hogy megerősítsék a parlament szerepét, bár a királyi hatalom jelentősége megmaradt. Algériában a tiltakozások következtében új elnökválasztást írtak ki, míg Ománban a szultán részleges reformokat hajtott végre a gazdasági és szociális problémák enyhítésére. Szudánban szintén tüntetések zajlottak, amelyek később a 2019-es rezsimváltás előzményéül szolgáltak. Mauritániában a megmozdulások békések maradtak, és reformokat követeltek, de a politikai berendezkedés lényegében nem változott. Ezen országokban az Arab Tavasz felerősítette a társadalmi feszültségeket és elősegítette a korlátozott reformokat, de a kormányzatok alapvetően megőrizték hatalmukat.

A tunéziai elnökválasztás eredményeivel az Arab Tavasz jelképesen befejeződött, mivel az egyetlen olyan ország is elfordulni látszik a demokratikus kísérletektől, ahol korábban sikerrel járt a forradalmi átalakulás. A mozgalom ma már nemcsak a remény időszakát idézi, hanem csalódást is, hiszen a forradalmi hullám alig hozott tartós eredményeket a régióban. Az Arab Tavasz a Nyugat szemszögéből a demokrácia és szabadság hullámaként indult, de a valóságban az arab világ politikai és társadalmi stabilitásának újabb, fájdalmas próbája lett.

Sokunk úgy gondolja, hogy a 40 órás munkahét már megeröltetően hosszú és rengeteg időnket elveszi, akkor vajon mit gondolnak azok a kínai polgárok, akiknek egy héten 72 órát kell dolgozniuk? A reggel 9-től este 9-ig tartó munkanapot egy héten hatszor kell teljesíteni és a gyakorlat főként az IT szektorban jellemző, de megtaláljuk más szektorokban, akár fizikai munkások között is.

A cégek a legnagyobb produktivitásra törekednek nem csak a nyereség miatt, hanem az állami akarat miatt is, hiszen a technológiai verseny az Egyesült Államok és Kína között az IT piacon is realizálódik.

Egyébként a 996 hivatalosan illegális, hiszen Kína munkatörvényei szerint a heti munkaidő maximuma 44 óra, ám a gyakorlatban számos vállalat alkalmazza ezt a módszert. Ráhúzzák a 996-ot a rugalmas munkaidőre, amely valójában csak abban rugalmas, hogy sokkal többet kell dolhozni. A dolgozók gyakran nem kapnak megfelelő túlóradíjat, így komoly stressznek és egészségügyi kockázatoknak vannak kitéve. Több esetről számoltak be, amikor a túlzott munkaterhelés halálos kimenetelű volt.

Olyan példák is voltak, hogy a hétvégi túlóra volt csupán fizetett, azonban a hétvégi túlóra óraszáma nem lehetett több, a hétköznap ledolgozott túlórának a számával. Tehát ha a héten 5 óra túlmunkát végzett, akkor szombat-vasárnap maximum 5 óra túlmunkát fizettek ki neki. De nem is a kifizetéssel van a legnagyobb baj, hanem az embertelen munkarenddel.

Miért csinálják a kínaiak?
A kínai munkakultúra szoros összefüggésben áll a hagyományos konfuciánus értékekkel, mint a fegyelem, szorgalom és hierarchia iránti tisztelet. Hasonló példákra bukkanhatunk a szomszédokban is. Dél-Koreában a heti munkalimitet 69 órában próbálták maximalizálni, ami szintén hasonló körülményekre enged következtetést. Az elhíresült japán „salaryman”-ekről (olyan japán munkavállalók, akiknek az élete nagyrésze a cégükben folyik és nincs idejük semmi másra a munkahelyükön kívül, sokan emiatt öngyilkosok lesznek) nem is beszélve.

A modern gazdasági verseny nyomása azonban még tovább fokozza a munkaidő meghosszabbításának tendenciáját, különösen a gyors fejlődést célzó iparágakban, mint a technológia. Olyan prominens kínai üzletemberek, mint Jack Ma (az Alibaba alapítója), a rendszer védelmezői, akik szerint a 996 „áldás” a fiatalok számára, akik így nagyobb karrierlehetőségeket kaphatnak.

Jack Ma szerint ez az intenzív munkatempó segít a dolgozóknak abban, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot szerezzék, ezáltal feljebb lépjenek a vállalati ranglétrán, és versenyelőnyt szerezzenek a globális piacon. Ahogy megtörténik a generációváltás Kínában is, egyre többen kritizálják ezt a gondolkodásmódot, mivel a hosszú munkaórák károsak lehetnek az egyén fizikai és mentális egészségére nézve.
A túlzott munkavégzés számos esetben vezetett kimerültséghez, alvásproblémákhoz, krónikus stresszhez, és több tragikus esetben halálos kimenetelű volt. A hosszú munkaórák és a rövid pihenőidők kombinációja jelentősen megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, valamint hozzájárul a mentális egészség romlásához is. A munkavállalók gyakran panaszkodnak mentális problémákra és szorongásra, amelyek mind a túlterheltség közvetlen következményei.

Mit reagál az állam?
A kínai bíróságok többször is kimondták, hogy a 996 rendszer törvénytelen, mivel sérti a munkavállalók jogait. A munkatörvény szerint minden túlórát megfelelően kellene kompenzálni, de a cégek gyakran figyelmen kívül hagyják ezt. Egyes munkavállalók, akik megtagadták a 996 rendszer szerinti munkavégzést, elbocsátásra kerültek, azonban később jogi úton sikerült kompenzációt szerezniük. Kiemelendő azonban, hogy nincs egységes rendszer, amely tiltaná vagy szabályozná a 996-ot, igazából a produktivitás hajszolása miatt a kínai állam is szemet huny efelett.

Mozgalmak a 996 ellen:
A 996.ICU mozgalom volt az egyik legismertebb tiltakozás a 996 ellen, amely globális figyelmet is felkeltette. A GitHub-on létrehozott projekt célja az volt, hogy rávilágítson arra, hogy a 996 munkakultúra milyen egészségügyi kockázatokkal járhat – a nevében az ICU (intenzív osztály) rövidítése is azt jelzi, hogy ez a rendszer súlyos betegségekhez vezethet. A mozgalom jelentős vitákat generált a munkakörülményekről, a munkavállalói jogokról és arról, hogy milyen szerepet kellene vállalnia a kormánynak a munkaügyi szabályok betartatásában. Legnagyobb eredménye pedig az volt, hogy a vilég tudtára adta ezt a jelenséget és globálisan is ismertté vált a probléma.

Ennek köszönhetően már a kínai kormánynak is foglalkoznia kellett a 996 rendszerével. 2021 augusztusában a Kínai Legfelsőbb Bíróság hivatalosan is illegálisnak nyilvánította a rendszert, hangsúlyozva, hogy a munkavállalóknak joguk van a megfelelő pihenéshez és szabadsághoz. Emellett a Kínai Emberi Erőforrás és Szociális Biztonsági Minisztériummal közösen további irányelveket dolgoztak ki, amelyek célja a munkaügyi viták hatékonyabb rendezése és a munkavállalói jogok védelme.

A kormány fellépése változásokat hozott számos vállalat életében. Több IT cég, például a Vivo, megszüntette a "nagy/kis hét" rendszert, ahol a dolgozók váltakozva öt- és hatnapos munkaheteket töltöttek el. A Tencent, a Douyin és a Kuaishou is hasonló változtatásokat vezetett be, hogy megfeleljenek az új jogi követelményeknek. Azonban nem minden dolgozó fogadta pozitívan ezeket a változásokat; egyesek panaszkodnak, hogy a túlórák csökkenése miatt kevesebb jövedelemhez jutnak, és ez nehézségeket okoz a megélhetésükben. Jó hír ezeknek a munkavállalóknak, hogy még mindig rengeteg olyan cég van, akik a 996 mellett teszik le voksukat…

A munkaidő szabályozásának szigorítása jelentős gazdasági hatásokkal is járhat. Ha a vállalatok valóban betartják a törvényben előírt 44 órás munkahetet, az akár 30%-kal is növelheti a munkaerőigényt egyes iparágakban, mivel több munkavállalóra lesz szükség a termelés fenntartásához, ami megijeszti a vállalatokat. Viszont pozitív is lehet az összhatás, hiszen a munkavállalók nem fáradtan és motiválatlanul állnak neki a feladatoknak, így a produktivitás nőhet.  

Az biztos, hogy a kínai társadalomban mélyen be van tagolva ez a hierarchikus rendszer, melyből nehéz kitörni. Olyan nagy a túlkínálat az IT piacon is, főleg kezdő, junior szinten, hogy sok esetben a fiatalok hálásak annak is, ha 996-ban dolgozhatnak. Emiatt nem biztos, hogy teljesen megszűnik a rendszer, még ha az állam megpróbál fellépni is ellene, amíg nem áll bele teljesen a 996-ban találni fogunk rá példát. Márpedig nem biztos, hogy a kínai államnak érdeke beleállni a termelékenységbe és a produktivitásba egy ilyen kiemelt szektorban.

Mi történik a frontokon orosz, illetve ukrán részről?

Egy rendkívül mozgalmas időszakot látunk, jelentős orosz támadásokkal, orosz előretörésekkel. Az ukrán hadsereg nagyon nehéz helyzetben van. Kurszkban volt egy ukrán betörés még nyáron, azóta az elmúlt hónapokban folyamatosan szorulnak vissza, most kellett kivonulniuk egy nagyobb térségből. Az oroszok igyekeznek katlanokat kialakítani, és az ukránok egyelőre sikeresen menekülnek ki ezekből a katlanokból. Azt nem tudjuk, hogy mekkora veszteséggel, de láthatjuk, hogy egymás után esnek el fontos pozíciók. Vohledar volt az utóbbi időszakban a legjelentősebb, ami még szeptember 30-án esett el.

Nagyon úgy tűnik, hogy Szelidovénél rosszul állnak az ukránok. Ez a pokrovszki régió nagyjából a donbaszi frontnak a centruma, ahol talán a legnagyobb a baj az ukránok szempontjából. Kijutottak múlt héten az Oszkil folyóig az oroszok, ez egy Kupjanszk környéke, egy kicsit északabbra, és legészakabbra pedig Kurszknál sem állnak jól az ukránok, valószínűleg ki kell majd vonulniuk az Oroszországban elfoglalt területről. Ez minél később történik meg, annál nagyobbak lesznek az ukrán veszteségek.

Az oroszok, hogyha az elmúlt évszázadok történelmét megfigyeljük, akkor elég jól szokták bírni a telet. A háború második tele hogyan érinti a védekező ukrán sereget?

A tél alapvetően mind a két felet akadályozza, az oroszoknak nincs valami beépített télellenes csodaszerük, és ebben az ukránok is legalább olyan jól hozzászoktak a telekhez, hiszen Ukrajnáról beszélünk, a saját teléhez hozzászokott Ukrajna. Magyaroknak, németeknek, románoknak a II. világháborúban az volt a baja, hogy akkor szembesültek az orosz téllel. Itt két tapasztalt országról beszélünk. Tél tábornokkal való küzdelem tekintetében mind a kettőt hátráltatja a tél.

A tél nem a legjobb időszak a nagy támadásokra, bár jobb, mint az ősz, illetve a tavasz saras időszaka. Ha megfagy a talaj, akkor az segítheti a támadást egyértelműen, de segítheti akár a védekezést is annyiban, hogy logisztikailag nagyon problémás a sáros időszak, mert akkor az aszfaltozott utak használhatók. A teherautók nem tudnak a sárban elmenni,viszont télen, ha megfagy a talaj, akkor mezőn át elmennek azért a teherautók is. Nehéz azt mondani, hogy az egyik vagy a másik fél számára kedvezőbb. Sáros időszakra azt tudjuk mondani, hogy a támadót lassítja, és a védekezőnek inkább kedvező. A télen a támadó is, ha megfagy a talaj, akkor tud előre haladni. Illetve van még egy fontos dolog, ami mind a kettőnek hátrány.

Önmagában nem ez dönt. Az dönt - és ezért gondolom azt, hogy az ukránoknak rendkívül nehéz tele van - hogy szétverték az ukrán energetikai infrastruktúrát, mely nem csak a civil lakosságot érinti, hanem a katonákat is, hiszen nehézkessé válik a logisztika, hiszen ha nem lesz áram, akkor az elektromos mozdonyokat nem tudják a vasúti hálózatban használni, kevesebb vasúti szerelvény fog keletre menni, nehézségeket okoz. Szinte mindenhez kell áram, így a hátországban nehezebben tudnak pihenni az ukrán katonák, ha egyáltalán rotálják őket, mert most már nagyon ritkák a rotációk az ukrán hadseregben, márr hónapokat vannak a fronton, nem heteket. A nagy kép az nagyon negatív Ukrajna számára, igazából nem látszik, hogy mi tudná ezt pozitívvá tenni.

Ezen nehézségek a politikai kommunikációt megfigyelve mennyire érződnek ukrán részről, Zelenszkij elnök és a hadvezetés részéről?

Hogyha megnézzük Zelenszkij győzelmi tervét és a hozzá kapcsolódó retorikát, akkor látszik, hogy Ukrajna nem áll jól. Elővette a nukleáris kérdést. Ukrajna lehet a nukleáris hatalom, azért ez egy elég radikális állítás. Radikális állításokat akkor tesz az ember, ha nem áll jól. Ennyire radikálisakat! . Ez az orosz propagandát nagyon sokban segíti egyébként. Végig arról beszéltek oroszok, hogy Ukrajna nukleáris fegyvert akar fejleszteni. Ukrajna ezt teljes okkal és joggal tudta tagadni, hogy nem, majd magas szinteken utalnak az ellenkezőjére.

A politikai retorikában is, meg az ukrán kormány cselekedeteiben is megjelent annak felismerése, hogy nem áll jól a háború. A felismerés megjelenik már a nyugati sajtóban is, ahol éveken át nem lehetett a valóságot leírni a fősodorbeli médiában, legalábbis erőteljesen hangfogót kellett rá rakni. Most jönnek le egymás után a cikkek a valódi fronthelyzetről, arról, hogy nem jól vezetett az ukrán haderő - megjegyzem az orosz se, csak korábban az volt, hogy az ukránok sokkal jobban vezetettek. A felszereltség az ukránoknál jobb, hiszen a nyugati fegyverek általában jobbak, mint a szovjet és orosz fegyverek, de a vezetés is számít. Most már látszik, hogy azért komoly hibák történnek ukrán részről is, melyek lejönnek a nyugati sajtóban.

Összefoglalva egy rendkívül nehéz tél elé néz Ukrajna, mind a polgári lakosság, mind a hadsereg révén. Nem gondolom azt, hogy még egy ilyen telet harcolva ki fog bírni Ukrajna. Ezt kibírja, de hogy a 25-26-os telet kibírja Ukrajna állva... Nyilván bizonyosság nincsen, forgatókönyvek vannak. Ezt egy kis valószínűségű forgatókönyvnek mondanám.

Lassan három éve tart a konfliktus. Biztonságpolitikai szakértőnként legnagyobb hibának vagy tanulságnak mit vonnál le ukrán, illetve orosz részről?

Az első évre azt tudom mondani, hogy inkább ukrán siker, '22-23 már inkább orosz siker, és 2024-re azt lehet mondani, hogy az ukránoknak a felőrlése folyik. Az oroszoknak a legnagyobb hiba volt elkezdeni ezt a háborút, és utána nagy hiba volt későn mozgósítani ezt a 300 ezer embert. Putyin már akkor mozgósította, amikor Herszon végveszélyben volt, Harkiv pedig gyakorlatilag elesett. Az utolsó pillanatban történt ez a mozgósítás, mielőtt még az orosz hadsereg összeomlott volna Ukrajnában, hiszen ha nem érkezik be ez az erő, a frontvonalaknak nagyon nagy szakaszai végleg katona nélkül maradnak. Ennyira kevés orosz volt bent Ukrajnában. Nagyok veszteségek érték őket főleg Kijevnél 2022 elején. Az a több tízezer ember, aki ott megsérült vagy meghalt, az már nem volt ott a donbaszi fronton.

Ukrajna. Egy része nem hiba, hanem adottság, hogy Ukrajna sok tucat országtól kap fegyvert. Ezek a fegyverek nagyon sokszor nem kompatibilisek egymással, mondjuk egy Abrams, vagy egy Leopard 2. Van, ami persze hasonló, de azért két nagyon különböző harckocsi. Vagy kapott Ukrajna F-16-ost, meg Mirage-t is. Az két nagyon különböző harci repülőgép. Elmondhatjuk a tüzérségről, hogy persze nyugati tüzérség, de azért az alkatrész nem ugyanaz lesz. Van, amikor még a lőszer sem tud ugyanaz lenni, pedig az űrméret ugyanaz. Itt annyi logisztikai láncnak kell lennie, de ez nem ukrán hiba. Az amerikaiak nem adtak oda mindent, mert az amerikaiaknak mindenből lett volna elég. Önjáróból, harckocsiból, páncélozott harcjárműből, a Bradleyk nagyon jók. Még Bradleyből se adtak eleget, pedig ott állnak. Abramsből se adtak, csak 31-etmiközben ezernyi Abrams áll lezsírozva. Az amerikaiak odaadhattak volna Ukrajnának mindent a 23-as offenzíva előtt. Valamivel többet adtak, mint az európaiak, bár nem harckocsiban, hanem pénzben és lőszerben, de közel sem eleget. Ez nem ukrán hiba, de főként ebből következik az ukrán hadsereg gyengesége. Az, hogy nagyon sok a logisztikai lánc.Van, amit vissza kell vinni Európába javításra, akad olyan eszköz, amit nem tudnak Ukrajnában javítani.

Melyik nyer? A nagyobb. Ahhoz, hogy egy kisebb nyerjen, annak sokkal, de sokkal jobbnak, hatékonyabbnak kéne lenni. Sokkal, de sokkal jobban kéne tudni harcolni. Ami kijön, hogy az oroszok sokat tanultak. Ukrajna jobban állt az elején, különösen drónok terén, de az oroszok túlnőtték őket drónokban. Az ukránok is nyilván tanultak, de miután feljebb álltak, ők nem tudnak annyival javulni, hiába bizonyos dolgokban följebb álltak, mint az oroszok.

Bóka János miniszter fogalmazott úgy a legutóbbi uniós csúcson, hogy az utóbbi évek legjelentősebb Európai Tanácsülésén vagyunk túl, a migrációról való gondolkodásra gondolva, ami 2015-höz képest mindenképpen változott. Ahogy ezen fordulat látszódik az európai migrációs politikában, várható a háború kapcsán egy efféle paradigmaváltás a nyugati országok részéről?

Ha a sajtót nézzük, a Politicót, a Wall Street Journalt, nem jutott még el mindenhova, de ez a háború nem úgy megy, ahogy elképzelték. Ahogy egyébként a nyugati véleménybuborék, politikai buborék nyomta, hogy itt ukrán győzelem, mert az oroszok nagyon bénák. Én nem mondom, hogy az oroszok nem voltak bicebócák, különösen az elején, mert gyenge volt az orosz teljesítmény, de hát azért nem reménytelenül gyenge orosz szempontból.

Van, aki keményvonalasat játszik továbbra is, de a legtöbb ország már tudja a valóságot. A valóság az az, hogy ez a háború nem ukrán és európai, meg a nyugati feltételek szerint fog véget érni. Nem is teljes orosz győzelemmel, mert én teljes orosz győzelemben nem hiszek, ami azt jelenti, hogy Ukrajnát sikerül uralmuk alá hajtani. Nem kell feltétlenül elfoglalni, de valahogy uralma alá hajtani egy taktikai orosz győzelemmel. Ukrajnának jelentős és fontos területei kerülnek orosz ellenőrzés alá, de ezt nem ismeri el, mondjuk egy-két államot, Észak-Koreát leszámítva senki.

Mennyiben látod valósnak a Trump által mondott azonnali békét? Mennyiben tekinted ezt politikai kommunikációs terméknek?

Ez nyilván egy politikai kommunikációs termék, de az, hogy Trump nyomást gyakorolna az oroszokra és az ukránokra is, ezt valószínűbbnek tartom, mint hogy ezt a jelenlegi vezetés, így Kamala Harris megtenné, és jobban is hinnének neki, hogyha Trump csinálná. Akár még hogyha nagyon őrültnek is tűnik az ötlet. Ilyen értelemben amellett, hogy a rövid távon nem látom esélyét, hogy a feleket kibékítse egymással, de Trumpnak szerintem jobb az esélye, arra, hogy valamikor a következő négy év folyamán békét hozzon Ukrajnába, de a legjobb forgatókönyv is inkább hetek, hónapok, mire egyáltalán a tárgyalási folyamat beindulhat. Itt nem napokról beszélünk, inkább hónapokról.

A Moszad és az IDF sorra likvidálta a Hamász és a Hezbollah magas rangú vezetőit, tisztjeit. Az ismert harcászati eszközök mellett mennyire fontos a vezetők szerepe, vagy éppen a vezetők hiánya a háborúkban?

A vezetők szerepe minden háborúban fontos volt, Nagy Sándor nélkül nem jött volna Nagy Sándor birodalma létre. Az más kérdés, hogy a makedón hadsereg nélkül nem lett volna Nagy Sándor. Volt egy kiváló hadsereg, ami találkozott egy kiváló vezetővel. Abból létrejött egy fantasztikus hódító hadjárat, bár valószínűleg akiket meghódítottak, ezt nem érezték fantasztikusnak. Modern háborúban fontos a vezető szerepe, de szerintem kevésbé, mint régen. Hogyha megnézzük, a régi időkben egy parancsnoknak a hozzáértése, bátorsága az el tudta dönteni egy ország sorsát.

Nyilván lehet arról beszélgetni, hogy mi lett volna Zelenszkij, elmenekül, és nem tart ki egy komoly veszéllyel szemben. Szerintem Ukrajna akkor sem omlik össze, ha nincs Zelenszkij. Tehát szerintem más ez a világ. A személyek fontosak, a tudás, a tapasztalat az fontos, de Zelenszkij egyébként tapasztalatlan, ezen a téren egy tapasztalatlan elnök volt, és mégis ebben az értelemben sikeresen, vagy sokáig sikeresen, most már kevésbé sikeres, de sokáig sikeresen vezette Ukrajnát. Persze van ennek szerepe, nem is annyira tapasztaltnak, ismeretségek, kapcsolati háló, tehát milyen kapcsolatai van valakinek, aki 30-40 éve benne van a politikában ahhoz képest, akinek mondjuk öt. Tehát ez teljesen egyértelmű. Van szerepe a személyiségnek, de nem kell túldimenzionálni szerintem a mai világban. A múltat tekintve azért nagyobb.

Egy év elteltével Izrael, hanem a libanoni Hezbollah pénzügyi és katonai célpontjait támadja. Meddig érdeke Izraelnek a harcok folytatása? Mikor jön el az a pont, amikor megálljt parancsolnak a támadásnak?

Izraelben megöltek 1200 embert egy évvel ezelőtt, szörnyű módon, és a közel-keleti hagyományok azt nem engedik, hogy ez ne legyen sokszorosan leverve azokon, akik ezért erről tehetnek. A Hamász vezetője nemrég halálozott el, meghalt a Hezbollah vezetője, nagyon sok közép és felső szintű vezető a Hezbollahnál. Egyébként ezek nagyon kemény lépések, így levadászni egy nemcsak katonai, hanem politikai vezetőt is. Most, hogyha izraeli szemmel nézzük a dolgot, akkor a múlt októberi események után nagyon nehéz átesni a ló túloldalára, tehát valószínűleg ez az izraeliek, talán a Netanjahu azt gondolja, hogy nukleáris fegyvert ne vessünk be mondjuk Irán ellen, tehát talán ez a vörös vonal, de az izraeliek mindent meg fognak tenni azért, hogy ledegradálják. Ugye megsemmisíteni nem tudják a Hezbollahot vagy a Hamászt. Tehát ilyen nincs. Minden egyes operátort nem fognak tudni megtalálni, van, aki elmenekül, civilnek mutatkozik, aztán majd x év után ezek újra összeállnak, és felépítik a Hamaszt. Ugyanez a Hezbollahnál, tehát teljes győzelmet nem lehet elérni. Egy nagy taktikai győzelmet el tud Izrael érni, vagy akár olyan értelemben stratégiait is, hogy mondjuk egy 15-20-25 évre ne legyen meg ez a fenyegetés, de újra ki fog épülni. A

Amíg politikai megoldás nincs a palesztin népnek a helyzetére, addig újra és újra ki fog épülni az ellenállás. Ezek bonyolult dolgok, de nyilván Izrael tehetne többet azért, hogy ez a konfliktus ne legyen ennyire éles. És itt elsősorban a palesztinok helyzetén kell javítani.

Minek köszönhető az izraeli haderő felkészültsége annak ellenére, hogy október 7-én egy váratlan támadássorozat indult meg ellene. Mit tudunk úgy általánosságban az izraeli felfogásról harcászat terén?

Vannak olyan pontok, ahol alig pár kilométer széles ügy, ha nem vesszük a nyugati partot oda Izrael. Azt hiszem, talán 12 kilométer a legkeskenyebb pont, hogyha a nyugati partot Izraelnek el kell engednie egy nap mondjuk valamilyen megoldás keretében. Nekik az agresszív támadóháború jutott, hiszen hogyha védekeznek, akkor saját területük számolódik föl, annyira pici ez a terület. Mit tudnak csinálni egyből? Ha van egy háború, egyből át kell helyezni, vagy a támadás visszaesése után a fegyveres konfliktust a szomszéd területére. Csinálták már nagyon sokszor. Van egy izraeli támadás, és akkor utána pedig átmennek a Golánra, azt el is vették, vagy Dél-Libanonba, vagy Bejrútba elmennek. Ezt az izraeliek elég jól kiépítették már, hogy támadásra megdobnak minket kővel, visszadobunk egy sziklával. Tehát ez az izraeli modus operandi, és ez működik. Nyilván én is látom azt, hogy 40 ezer halott, amit a Hamasz mond, azért, hogy az pontosan annyi-e, azt nem tudjuk. Mindenesetre több tízezres nagyságrendű palesztin halott van, rengeteg a lerombolt ház, de ez sajnos ilyen.

Október 7-én tényleg érte őket egy nagy vereség, most még külön kompenzálnunk kell, és technikai szempontból mindenképpen zseniális támadások, amit a Hezbollah, a walkie-talkie-k, akkor a pagerek felrobbanása, Haszan Naszrallah megölése, ezek mind az izraeli legendát erősítik. Azt, amit szétvert a Hamasz azzal, hogy be tudtak menni kibucokba, gyilkolni tudtak, azt most visszavette Izrael ezt, hogy mi vagyunk a legerősebbek, de nem csak a legerősebbek, hanem a legokosabbak is, meg a mi hírszerzésünk a legjobb.

A Trump elnökséghez köthetőek az Ábrahám-megállapodások a térségben. Izrael pozícióit és a térség stabilitását miben erősítené egy Trump vezette adminisztráció?

Izrael valószínűleg mindent megkapna, amit kér, nem lennének feltételek, nem lenne kérdés, hogy hány palesztin hal meg, vagy mekkora kárt okoznak a palesztin területek infrastruktúrájában. Könnyebb lenne Izraelnek, ez nem kérdés. Aztán egy nap persze lehet Trump is a kétállami megoldás felé próbálta terelgetni Izraelt és a palesztinokat. Trump meg tudja nyitni a pénzcsapokat, tud befolyást gyakorolni Izraelre, meglátjuk.

Minden háborúnak előbb-utóbb vége lesz, ha 100 évig tart, ha nem. Milyen reális békeszerződést látsz a jövőre nézve? Nem vezet-e mondjuk a jelenlegi helyzet eszkalációhoz és még több háborúhoz?

Eszkalációhoz vezethet, ugye még nem volt meg az izraeli válasz Irán ellen. Ukrajna folyamatosan kéri, hogy hosszabb távolságú fegyverekkel, modernebb nyugati fegyverekkel csaphasson le Oroszországra. Mind a két részen van eszkaláció, ugye az oroszok bevonták az észak-koreaiakat, ez is egy eszkaláció és egy alapvetően jogtalan. Tehát tényleg, mármint Oroszország se egy nagyon szankcionált ország, de azért mégse annyira, mint Korea, de ennek ellenére bevonják őket, valószínűleg, ha ez igaz. De egyre több az arra utaló adat, meg a dél-koreai hírszerzés mondja. Tehát van lehetőség az eszkalációra. Most Izraelnél szintén, elsősorban Irán kapcsán. Az a kérdés, hogy azok, akik nem akarják az eszkalációt, meg tudják-e ezt állítani. Az USA az egyik fő. Az oroszokat nem hiszem, hogy megállítják addig, amíg be nem vették a minimumot, amit akarnak, ez a Donbasz. Lesz ez még rosszabb is, mielőtt jobbra fordulna a helyzet.

2025-ben, így nyolc évtizeddel a második világháború vége után bármilyen nemű előrelépés a béke irányába szerinted fog történni? Ukrajna kapcsán említettél egy befagyást, meghátrálást. A 2025-ös évet hogyan képzeled el?

Békeszerződésre nem látok esélyt. Nagyon kicsi az esély. Olyan nincs, hogy nulla. Van forgatókönyv, hogy békeszerződés mind a két helyen. Izrael kivel? Izraelnél gyakorlatilag nem látok esélyt, hogy palesztin hatósággal, vagy a lefejezett Hamassza, Hezbollahhal békét kössön. Befagynak előbb-utóbb, az izraeli konfliktus is befagy, Gázát nagyon csúnyán megbüntetik, lehet, hogy szétszabdalják darabokra és valamilyen méretű izraeli ellenőrzés valószínűleg lesz Gázában.

Hezbollahot, meg a libanoni infrastruktúrát nagyon nagy mértékben meggyengítik, de nem fog semmilyen áttörés történni, hogy akkor Izrael eddig nem volt biztonságban, most meg biztonságban lesz. Ezt felejtsük el. Akármi is történik, Izrael nem lesz biztonságban. Lőttek rá a Gázából ezelőtt is, bár nem annyit, mint az egy évvel ezelőtti rakétaeső, de fognak ezután is. Ukrajna hasonló cipőben jár.

Oroszország nem fogja aláírni azt, hogy Ukrajna ne adjon fel területeket, Ukrajna meg nem írja alá azt, nem ír alá egy olyat, amiből feladna területeket. Tehát az Ukrajnának nagyon sokat kéne kapnia nyugatról, hogy föladja ezeket a megyéket. Főleg azért, mert a Donbasz kivételével, ami vélhetően azért nagyon nagy mértékben oroszpárti, ezek ukrán területek, ukrán népesség él Zaporizzsja nagy részén, Herszon nagy részén. Nagy az orosz kisebbség, de nem ők a többség. Az orosz nyelv fontos, mégiscsak ez Ukrajna az identitásalapja. A Krímet se könnyen fogadták el, de a Krím az döntő százalékban orosz volt. Ezen területeknél nincs ilyen arány, hogy 60 százalék orosz lenne, még a Donbaszban is kisebbségi nép az orosz. Azt látom, hogy majd elkezdenek tárgyalni, üzletelni, elhúzódik ez akár 10-30-40-50 évig, aztán lehet lesz majd egy ilyen döntés, amit az oroszok vagy betartanak vagy nem.

A máglyatűz immár negyedik kiadását éli meg. Annak idején milyen indíttatásból írtad meg ezt a regényt?

Az első gondolatom az már nagyon régi volt ezzel a regénnyel kapcsolatban. Mindenképpen már húsz évvel ezelőtt is akartam írni egy könyvet arról, hogy ezek a nemzeti kisebbségi kérdések a térségben mennyire robbanékonyak. És hogy ezek milyen jól manipulálhatók kívülről, akárki által, de most a Máglyatűzben alapvetően az oroszok játsszák a manipulátornak a szerepét, és ez egy nagy hibrid műveletet mutat be, ami magyar kisebbséget is fölhasználja Erdélyben és a Felvidéken a magyarellenes román és szlovák nacionalistákat is fölhasználja, és akkor így egymásnak uszítja a népeket. Illetve azt is, tehát a magyar közvéleménynek is a figyelmét, hogy tényleg elnyomás van. Tehát nem arról van szó, hogy az Európai Unió elhozta a nemzetiségi egyenlőséget Romániában vagy Szlovákiában. Bizonyos esetekben, miután már nem kellett azzal foglalkozni, hogy fölveszik-e ezeket az országokat, még romlott is a helyzet. Ez egy fontos kérdés, de azért sok minden másról is szó van a könyvben, tehát szó van erről, akkor van egy kínai-orosz vonal. Ugye ez a negyedik kérdés, ez egy bővített kiadás, amiben a két ország közti dinamikát próbálom bemutatni. Ez a nem egyenlők szövetsége, és ahogy mind a kettő próbálja ezt a szövetséget a saját érdekei szempontjából kihasználni, ott egy ilyen kémszál van, amiben most nem akarom lelőni a poént, de mind a két fél azt gondolja, hogy ő viszi a prímet ebbe az ügybe, és hogy ő találja ki a másik gondolatait. Tehát itt van egy ilyen orosz-kínai szál, és akkor próbálom bemutatni, hogy szerintem Hszi Csin-ping, meg a kínai vezetés hogy gondolkodik Tajvanról, Oroszországról, az Egyesült Államokról, és ugyanígy igazából a könyvnek van sok főszereplője, de a negyedik kiadásnak már Vlagyimir Putyin mellett a főszereplők közé, ha nem is annyira látványosan beállsz egy Jim Ping is.

Vannak a politikus főszereplők, meg a teljesen kitalált szereplők. Ez a könyv is egy hibrid könyv, valós helyszínek, valós leírások és valós problémák, illetve valós vezetők is vannak benne, valós emberek keverednek a fantáziával vagy a kitalált résszel, de úgy akartam ezt a könyvet megalkotni, hogy aki elolvassa, az nemcsak szórakozik, hanem tanul is, egy kicsit ilyen infotainment-szerű módon. Ez nem egy nagyon egyszerű könyv, tehát mindenképpen oda kell rá figyelni, mert sok szálon fut, tehát ez egy több évtizedet is átível. Szerintem azt a helyzetet, hogy hogyan került ide a világunk, mert a nyugati dolgokat is bemutatjuk, bizony a Nyugat nem vette figyelembe az oroszoknak az ellenzését, kínaiakat nem vette figyelembe. Tehát, hogy hogyan jutottunk gyakorlatilag - a könyv erről szól - az a címe, hogy Máglyatűz, de az alcíme, és ezt '18-ban adtuk ki először, akkor is az volt, hogy a háború peremén. Ugye a háború peremén állunk Oroszországgal is, meg Kínával is. Na, hogyan jutottunk idáig? És mondom, ez egy ilyen kémtörténetek, akciótörténetek, sok minden van ebben, tehát ez nem egy száraz leíró könyv, de nagyon sok leírása van annak a geopolitikai helyzetnek. De például egy olyannal, hogy mondjuk Macron hogy tárgyal Putyinnal, és akkor mind a két félnek a helyzetét bemutatom egy ilyen Macron Putyin-tárgyalás keretében. De ugyanígy, hogy Hszi Csin-ping tárgyal Putyinnal, hogy Hszi Csin-ping mire gondol adott esetben, mit akar Kína elérni. Ezeket próbáltam egy ilyen nagy, tényleg 500 oldal fölötti, már inkább közelebb van a 600-hoz, az egy vaskos könyv, de egy könyvben összefoglalni.

Amennyiben ma állnál neki, lenne bármilyen elem, esemény, amit megváltoztatnál, vagy úgy is kérdezhetném, hogy mit látsz másképpen így 6 évvel a megjelenése után?

Igen, '18-ban jelent meg, tehát hat év. De nem '18-ban írtam meg, tehát ugye ezt inkább a tízes évek, 2008-9-től kezdtem el írni. 2008 volt az, amikor tényleg rádöbbentem, hogy Oroszország ezt nem fogja hagyni a grúziai háború után, amit nem fogja hagyni, hogy a Nyugat benyomuljon az oroszok által sajátnak tekintett geopolitikai térbe, és ezt az orosz kvázi védekezést írtam meg. Orosz szempontból ez az, hogy Ukrajnához, Grúziához ne nyúljatok, mert ez a mienk. Ami nyilván nem igaz, tehát Ukrajnának is, meg Grúziának is egy jó világban lenne egy önálló döntési pozíciója, de a világ az nem jó, hanem olyan, amilyen. 

Szerintem ennél negatívabb lenne az orosz kép. Azt nem gondoltam, hogy ennyire brutálisan fogják ezt intézni. Azt tudtam, hogy le fognak számolni Ukrajnával, tehát abban biztos voltam, aki elolvassa a könyvet, az láthatja, hogy leírom többször, hogy igenis akarják Ukrajnát, de azt gondoltam, hogy inkább hibrid eszközökkel, aláásás, ilyesmi. A könyvben ez van leírva, hogy az oroszok próbálják Kínát tolni abba az irányba, hogy Tajvannál avatkozzon be, és akkor az oroszokról elmegy a figyelem, a kínaiak pedig próbálják az oroszokat beletolni egy háborúba Ukrajnában, hogy a kínaiaknak legyen könnyebb a saját pozíciókat elérni. Lehet, hogy ez is egy kicsit finomabb lenne, mert most már többet látok erről, hogy a kínaiak valójában hogy akarják ezt a dolgot lerendezni, mert Tajvan az egy komoly probléma Kína szempontjából. Kicsit más lenne a kínai szál is, de az orosz az mindenképpen negatívabb lenne.

A Máglyatűz itt rendelhető meg.

A magyar demokráciatörténetben eljutottunk egy olyan pontra, ami szinte példa nélküli. Jelenleg a kormányzati jobboldali erő versenyez egy jobboldali kihívóval, kettejükön kívül nincs, aki labdába rúghat. Viszont mi is a kormányzati kommunikáción kívül a magyar baloldaliság, és hogy szorulhatott ennyire vissza eszmeisége?

Kapitalizmust dönteni vagy reformálni?

A Kommunista Kiáltvány 1848-as megjelenését követően megszülettek Karl Marx szinte mindenki által jól ismert eszméi: A munkás- és tőkésosztály örökös harcban állása, és a proletárforradalom elkerülhetetlensége, ami az elrothadt és kizsákmányoló kapitalista rendszer csökevényeire lesúlyt majd. Marx, valamint pénzügyi támogatója és harcostársa, Engels, 1864-re az Első Internacionálé eseménysora alatt nemzetközi szintre volt képes emelni az eszme szervezeti alapjait:

Megteremtve a későbbiekben a Vlagyimir Iljics Lenin által gyakorlatba átültetett forradalmi szocializmust, ami szükségesnek ítélte a fennálló elnyomó rendszerek megdöntését akár erőszakos úton is.

Ezzel ellentétben viszont létezett egy alternatív megközelítés is: a szociáldemokrácia. 1889-ben megjelent az eredeti forradalmi gondolat újragondolása: A kapitalista társadalmat nem kell szükségszerűen lebontani, meg is lehet változtatni a társadalmi csoportok egyenlőségének biztosításával, melyet az állam egy szociális védőháló kiépítése, és a politikai érdekképviselet biztosítása által (parlamenti és szakszervezeti) valósítana meg.

Ez a gondolat teljesen meg is felel egy demokratikus állam kereteinek, egy kitűzött ügy mentén igyekeztek képviselni a társadalmi rétegek érdekeit parlamentáris eszközökkel legfőképpen Németországban és Franciaországban. Emellett nem zárta ki a XXI. Században ismert „hazaszeretet” fogalmát sem a baloldaliság ilyen formában történő megélése: az első világháború kitörésekor maga II. Vilmos német császár jelentette ki a szociáldemokratákra is a Reichstag ülésén:

„Már nem látok pártokat, csak németeket”.

Ennél korábban Otto von Bismarck, a porosz katonai neveltetésű német kancellár sem tagadta meg velük az együttműködést, a baloldal és a jobboldal egyetértése a nemzeti célokban korántsem számított példa nélkülinek.

 Így viszont felmerül a kérdés:

A válasz a magyar történelmet ért külső hatásokban keresendő: A szociáldemokrata kezdeményezések egy jelentős részét a világháborúkat követő időszakokban a forradalmi szocialista irányzatok, történetesen Kun Béla pártja és a Rákosi Mátyás, majd Kádár János szovjetek által támogatott kommunista tömörülései teljesen magukba olvasztották.

Ez a külső nyomás végül szinten teljes elérte, hogy a szociáldemokrácia a polgári demokráciákra jellemző rendben ne legyen képes legyen képes gyökeret verni az országban, ahol a baloldaliságot kizárólag az intézményesített állampárt testesítette meg, nem hagyva teret alternatíva fejlődésének. A rendszerváltás után pedig a kádári rendszer örökösei rendelkeztek az MSZMP jogutódja felett, kikiáltva magukat a szociáldemokrácia örököseinek.

A kádári örökség sikere, majd teljes csődje

A külföldi nyomás ellenére viszont a rendszerváltás után az MSZP képes volt egy fontos politikai helyzet kihasználására: az Antall-kormány kaotikus kormányzása után a volt kádári politikai elit ígérete, miszerint a Kádár-rendszerre jellemző viszonylagos jólét visszaállítható, sőt felülmúlható, vonzóan hatott a választópolgárok számára, aminek következtében az Első Orbán-Kormány négyéves ciklusa kivételével az MSZMP utódpártja uralta a magyar politikát.

Egyrészt a Gyurcsány-kormány idejére a párt szinte teljesen átvette a neoliberális irányvonalat, ami egy globális tendencia tünete is: Tony Blair Labour Party-jától kezdve az amerikai Demokrata Pártig a baloldali pártok az elit pártjaivá váltak, legfőbb témáik többé pedig nem a társadalmi különbségek lettek.

Ezt követően a Közép-Európai tendenciát követve a 2010 előtti elhibázott, a szociáldemokrata ígéreteket be nem tartó pártok támogatottsága folyamatosan elsorvadt. Tovább nehezítette a helyzetet az a tény, hogy a jobboldali pártok populista politizálással elkezdtek részben baloldali eszközöket alkalmazni társadalompolitikájukban, kihúzva a talajt a politikai spektrum többi tagja elől.  Ezt követően nagyon kézenfekvővé vált a kormánypárt számára a bukott posztkádárista baloldal démonizálása is, ami mélyen beivódott a köztudatba.

Egészséges ez?

Politikai hovatartozástól függetlenül tényszerűén kijelenthető, hogy a különböző eszmék demokratikus ütközése elengedhetetlen egy parlamentáris rendszer életében: a képviselőink ideológiai változatossága elősegítheti és kikényszerítheti az ellenkező oldalak együttműködését is, így pedig a társadalmi érdekegyeztetés hatékonyabb formában jelenne meg mint kizárólag két jobboldali blokk esetén. Ha azonban a szociáldemokrácia valaha alkalmas kíván lenni a politikai visszatérésre,  azt a régi baloldali politikusoktól teljesen függetlenül, kívülről kell megtennie, hogy a jobboldal valódi erkölcsi kihívására is képes legyen.

Rubik Ernő 1974. tavaszán alkotta meg találmányát, mely "Bűvös kocka" néven vált ismertté. Rubik eredetileg oktatási célra fejlesztette ki a kockát, hogy diákjainak bemutassa a térbeli összefüggéseket és a háromdimenziós geometria alapjait. Az építészmérnöki és művészi gondolkodásmód egyesítésével sikerült létrehoznia egy olyan szerkezetet, amely egyedülálló mechanikával rendelkezik.

Rubik Ernő eredeti szándéka csupán az volt, hogy a térbeli mozgásokat szemléltesse egy egyszerű eszközzel. Csak a végső termék láttán fogalmazódott meg benne, hogy a kocka sokkal több annál: egy szórakoztató és kihívást jelentő játék. A kocka rendkívüli népszerűségét elsősorban annak köszönheti, hogy három dimenziós térben mozog, mégis egyben marad, így szinte végtelen számú kombinációt lehet vele létrehozni.

„A találmány szerinti térbeli logikai játék kialakításának sajátos és teljesen újszerű megoldási módján túl (…) megemlítem, hogy gyakorlatilag olyan variációs, kombinációs és permutációs lehetőségeknek akár számok, akár ábrák, akár kódjelek formájában történő megjelenítése lehetséges, amelyek (…) a billiós nagyságrendbe tartoznak.” - Részlet a szabadalmi leírásból (1975)

A kocka gyorsan népszerű lett Magyarországon, majd a nemzetközi érdeklődés is fokozódott. 1979-ben az Ideal Toy Corporation megvásárolta a kocka nemzetközi forgalmazási jogait, és 1980-ban Rubik’s Cube néven jelent meg a világpiacon, hatalmas sikert aratva.

A Bűvös kocka szabadalmi leírás (forrás: saját szerkesztés, szabadalmi leírás)

Érdekességek a Rubik-kockáról

A Rubik-kocka iránti lelkesedés az évek során csak nőtt, és számos érdekesség köthető hozzá:

• A kocka variációs lehetőségeinek száma 43 252 003 274 489 856 000 (azaz negyvenháromtrillió-kétszázötvenkétbilliárd-hárombillió-kétszázhetvennégymiliárd-négyszáznyolcvankilencmillió-nyolcszázötvenhatezer)
• Az első hivatalos kocka kirakó világbajnokságot 1982-ben Budapesten rendezték meg, és azóta az évente megtartott speedcubing versenyek a gyors és precíz gondolkodás valódi versenyévé váltak
• a japán Mitsubishi mérnökei által alkotott gép mindössze 0,3 másodperc alatt oldotta meg a híres logikai játékot
• 2023 júniusában a 21 éves Max Park 3,13 másodperc alatt rakta ki a klasszikus Rubik-kockát, ezzel megdöntve a korábbi rekordot
• 2024 második félévében Magyarország Európai Uniós Tanácsi elnöksége számára a kormány egy olyan logót választott ami a Rubik-kockán alapul
• A Rubik-kocka idővel a popkultúra részévé vált, számos filmben, reklámban és műalkotásban megjelenik. Többek közt találkozhatunk vele: Good will hunting, Agymenők, Hé, haver, hol a kocsim?,  WALL-E, Pókember – Irány a Pókverzum, A boldogság nyomában, Gru 3 filmekben

(forrás: Reddit)

Miért nem lehet a Rubik-kocka hungarikum?

Annak ellenére, hogy a Rubik-kocka magyar találmány és világszerte elismerik, nem sorolható a hungarikumok közé.

A hungarikumok listájára olyan értékek, tárgyak és termékek kerülhetnek, amelyek szorosan kötődnek a magyar kultúrához és a magyar nemzeti identitáshoz, ugyanakkor kizárólag Magyarországon előállított, hagyományosan magyar sajátosságokat tükröznek. A Rubik-kocka a leggyakrabban értékesíthető magyar termék a világon. Globális jogok alatt, nemzetközi gyártásban készül, így már nem köthető kizárólag Magyarországhoz. Míg eredete magyar, a kocka a világ bármely pontján fellelhető, így nem illeszthető bele a hungarikumok hagyományőrző rendszerébe.

Rubik Ernő öröksége

Rubik Ernő találmánya mára a kreativitás, a logika és a magyar találékonyság világszerte elismert szimbóluma. Az UNESCO 2020-ban hivatalosan is a magyar kulturális örökség részévé nyilvánította, elismerve ezzel a találmány egyedi helyét és jelentőségét.

A Rubik-kocka tehát nemcsak egy játék, hanem egy olyan magyar innováció, amely a világon mindenhol ismert és elismert.

(Borítókép forrása: Magyar Nemzet)