Újabb nemzeti ünnepünk válik a politika martalékává: a baloldali pártok új értelmezést adnak annak, hogy nem lesz központi megemlékezés Budapesten október 23-án, Dobrev Klára az utcára rendelte az embereket, lesz pedagógus- és diáktüntetés. A jobboldal pedig nem tud elszakadni a szemkilövetés felemlegetésétől. Természetesen nincs semminemű előírás arra, hogy mi a teendő ezen a napon -vagy bármely más ünnepnapon-, de azt azért érzékelni lehet, hogy valami nincs rendjén.
A legtöbb nemzet rendelkezik hősökkel, nagy királyokkal, lángtollú költőkkel, győztes csatákkal, elvesztett háborúkkal, államférfiakkal és gazemberekkel, győztes, illetve levert forradalmakkal. Nincs két ugyanolyan "nemzeti kánonnal" rendelkező nép a világon, hiszen ugyanazt a történelmet egészen másképpen élik meg azok, akik alakítói vagy elszenvedői a világtörténelemnek. Ez akkor is igaz, ha nagyítóval megvizsgáljuk a nemzetek kollektív emlékezetét: a milliónyi eltérő életút ugyanannyi szálon kapcsolódik a közösen átélt eseménysorokhoz, de minden egyes egyén másképp élte meg ugyanazt.
dAkinek egy vagy több rokona ötvenhatos forradalmár volt, az egészen másképp viszonyul '56-hoz, mint egy pártkáder, aki a Magyar Dolgozók Pártjának a székházából, szorongva szemlélte az eseményeket, de egy felkoncolt ávós özvegye és gyermekei sem a forradalom szebbik arcáról győződhettek meg.
A Horthy-korszak megítélése is egészen más: egy magyar zsidó másképp fog róla vélekedni, mint egy jobboldali ember. Aki a Kádár-korszakot elszenvedte, az nem tud jó szájízzel nosztalgiázni, aki viszont MSZMP-tagként sokra vitte, volt autója, egy balatoni üdülője az méltán gondolhatja azt, hogy micsoda biztonság volt anno.
(kép forrása: life.hu)
Mit jelent egy nemzethez tartozni? Miért vagyunk mi magyarok? Kik vagyunk mi?
Ezekre a kérdésekre adható racionális válasz is, hogy például egy nyelvet beszélünk, ugyanaz a kultúránk, itt születtünk, innen származunk, de megközelíthető egészen másképpen is. Mert például mindannyian ünnepeljük az államalapítást, megemlékezünk (ki-ki a maga intenzitásával) Trianonról attól függetlenül, hogy több, mint száz éve volt, hogy zavar minket, ha összekeverik Budapestet Bukaresttel (és vízilabdában mi vagyunk a császárok), vagy összeszorult szívvel olvassuk az aradi tizenhármak utolsó szavait október hatodikán. Ezek mind elég irracionális, érzelmekkel telített válaszok. Egy társadalom kohéziójához elengedhetetlen, hogy legyen valami érzelmi kötődés, valami, amitől egyszerre dobban a szív.
Az egyént a mindenkori politikai rendszer és a társadalom valósággal elárasztja a sajátos értékeivel, alakítja az egyén gondolkodását és értékvilágát. Természetesen vannak olyan mintázatok is, amelyek inkább széttartásra adnak okot, hiszen a társadalom nem teljesen homogén. Azonban egy társadalom működéséhez és a politikai rendszer fenntartásához több olyan esemény kell, ami inkább az összetartásra ad okot.
Minden ünnep megemlékezése mögött van egy politikai értelmezés, van valami "történetmesélés", amivel a rendszer az általa fontosnak tartott értékeket közvetíteni akarja az állampolgárai felé.
Az államalapítás ünnepe a szocializmus korszakában a kenyér és a szovjettípusú alkotmány ünnepe volt és nem Szent Istváné. A dualizmusban '48-ról nem március 15-én, hanem április 11-én (áprilisi törvények) "emlékeztek meg".
(kép forrása: nullahategy.hu)
Mindezek után egyáltalán nem fölösleges megkérdezni, hogy mégis miért baj, hogy a politikáé lesz a főszerep október 23-án?
A nemzeti ünnepek közös ünnepléséhez elengedhetetlen, hogy az adott esemény megítéléséről legyen valami közös alap, amitől a felek minimálisan térnek el. A demokráciák normál működésének nullpontja, hogy a politikai elitek alapvető kérdésekben konszenzusra jussanak, hogy tiszteletben tartsák egymást. A történelmi múlt nem kis mértékben erőforrásként szolgálhat a pártok számára: orientációt adhat, viszonyulási pontként funkcionálhat, de akár legitimáló hatással is bírhat.
Ha a pártok a múltat arra használják fel, hogy a másik fél ellenében kisajátítsák az ünnepet, hogy az ő domináns értelmezése érvényesüljön, illetve a másik pocskondiázására használják fel, akkor az ünnep nemzeti része kiüresedik.
Ha a jobboldal rendre felhozza a 2006-os őszi eseménysorokat, s azokat a jelenlegi baloldalnak a számlájára írja, illetve párhuzamot von '56 leverése és megtorlása és a rendőri túlkapások között, akkor bármilyen baloldali megemlékezés illegitimmé válik. "Ott folytatják 50 évvel később, ahol anno abbahagyták, kész szerencse, hogy csak a szemünket lőtték ki" és ehhez hasonlók. Ezzel szemben a balliberális oldal narratívája az, hogy "Orbán Viktor gyáván vidékre menekül, mert nem akar a mini-Putyin megemlékezni arról a forradalomról, amit végül Moszkva irányítására a szovjet csapatok vertek le", illetve "fél attól, hogy kifütyülik". Orbánt ezzel gyakorlatilag azzal vádolják, hogy 1956-ban szemet hunyt volna egy szabadságáért küzdő nép eltiprása fölött. Az még nem világos, hogy be is hívta-e az oroszokat.
(kép forrása: szeged.hu)
Mondani sem kell, hogy ez minden, csak nem a másik fél kölcsönös tisztelete és közös megemlékezés. A baloldal számára 2006 egy nagyon nehéz tétel, a jobboldal viszont nehezen tud mit kezdeni Nagy Imre örökségével és emlékével. A mártírhalált haló, az "emberarcú szocializmust" megvalósítani kívánó államférfit, aki a magyar szuverenitásért küzdött, előtte a padlássöprések minisztere volt. A rendszerváltás elhozta Magyarországra a nyugati politikai intézményeket, de az azt fenntartó politikai kultúrát nem. A széttartó elitek a legkisebb gesztusokra sem voltak hajlandóak, mintegy aláásva a magyar demokráciát.
Egyáltalán nem baj, hogy az emberek élnek az állampolgári jogaikkal és véleményt nyilvánítanak a központi hatalommal szemben. Tény, hogy 1956-ban is ez történt, miután több évnyi sztálinista kemény diktatúra (közte Nagy Imre rövid miniszterelnöksége) után felakart lélegezni a magyar nép és függetlenedni kívánt a Moszkvától. 1992-ben Göncz Árpádot, Magyarország első köztársasági elnökét fütyülték ki a Kossuth téren. 2006-ban az emberek azért mentek az utcára, mert a kampányígéretekkel szemben meghozott megszorító intézkedések és az őszödi beszéd kiszivárgását követően az intézményekbe vetett bizalom megcsappant, a demokráciába vetett hit megroppant. 2006 politikai válsága és a később begyűrűződő gazdasági válság végezetül a rendszer legitimációs válságába torkollott. Ezt a jobboldal ki is használta -kegyetlenül.
(kép forrása: fuhu.hu)
Eddig is gyakran volt politikai színezete az '56-os forradalom emléknapjának és úgy tűnik, ez nem fog változni a közeljövőben.
2006-ban a jobboldal addig ütötte a vasat, amíg még meleg volt. Úgy gondolták, hogy Gyurcsány Ferenc morálisan megbukott. Nem lehet hibáztatni az ellenzéket, hogy ugyanezt fogja tenni idén, ők is elfogják foglalni az utcát. A politika logikájának mondana ellent, ha nem ezt csinálnák. Orbán Viktor nem mond beszédet Budapesten: ez járhat arcvesztéssel. Azonban a jelenlegi társadalmi klímát tekintve, hogy a magyar az egyik leginkább polarizáltabb (széttartóbb) nemzet Európában, lehet, hogy nem is baj, hogy a tüntetők nem találkoznak a megemlékezőkkel. Már csak az kellene, hogy a híradások azon morfondírozzanak az elkövetkező időszakban, hogy ki ütött először. Nem hiányzik, hogy 2022. október 23-a hírhedt dátuma legyen a magyar politikatörténetnek.
Miközben azt figyeljük, hogy mit mond a Mindszentyneum átadásán a miniszterelnök, hogy az ellenzék miképpen tematizálja a kormányfő távollétét Budapesttől, azért szakítsunk időt fontosabb dolgokra is. 1956-ban ugyanis a magyar nemzet beleírta magát a szabadságszerető népek sorába, azért ez is említésre méltó. Két "szemkilövető posztbolsizás" és "oroszcsatlósozás" között talán ez is belefér.
