Rengeteget hallunk a három balti államról, főleg az oroszokkal való történelmi és/vagy mai konfliktusaik miatt. Egyesek talán fővárosaikat is ismerik. Ugyanakkor tudásunk felületes; nem ismerjük népeiket, kultúrájukat, ahogy azt sem látjuk, mi az oka oroszellenességüknek. Cikksorozatunk első részében Észtország bemutatására vállalkozunk.
Mi fán terem Észtország?
Észtország a legészakibb balti állam, lakossága nem éri el a másfél millió főt.
Maga a terület szinte teljes egészében síkság, magasabb hegy- vagy dombvidéki tájat nem találunk itt. Az észt nép, amely a világon mintegy 1,1 millió főt tesz ki, a lakosság kétharmadát adja (920 ezer fő), további 400 ezer főt tesznek ki az oroszok. Észtország fővárosa Tallinn, amelynek népessége a félmillió főt sem éri el.
Az észt nép nyelvileg rokona a magyarnak, hiszen az uráli nyelvcsalád része, ugyanakkor annak távolabbi, finnugor ágába tartozik. Anyanyelvi beszélőinek számával a harmadik legnépesebb finnugor nyelv.
Az észtek vallása – a svédek és a német kereskedővárosok hatására – hagyományosan evangélikus, kis részük ortodox, ugyanakkor a lakosság nagy része ma már nem gyakorol aktívan semmilyen vallást.
Az orosz népesség főleg az orosz határ északi részén és a városokban él, legfontosabb városuk Oroszország közvetlen közelében fekvő Narva.
A legjelentősebb orosz lakosságú város, Narva (forrás: wikipedia.org)
Vallását tekintve ortodox, de szervezetileg ez elválik az észtek ortodox egyházától. Bár az észt-orosz kapcsolatok régre nyúlnak vissza, a szovjet idők előtt viszonylag csekély számú és arányú orosz kisebbség élt itt, a mai orosz lakosság tehát a szovjet elnyomás maradványa.
Az észt államiság
Az észt nép vette fel Európában a legkésőbb a kereszténységet, ráadásul a területen nem alakult ki egységes állam a középkorban.
A térítés után hol a Német Lovagrend, hol Svédország, hol Dánia birtoka. Csonka, nemesség nélküli társadalom alakult ki, a földesurak balti németek voltak. Oroszország már ekkor megkísérelte – nem is egyszer - elfoglalni a területet, mindvégig sikertelenül.
A XVII. században egész Észtország a svédeké lett. A svédekre szép emlékkel tekintenek,
hiszen kiépítették az észt iskolarendszert, emellett csökkentették a német nemesség elnyomását. A következő évszázad elején (vagyis nagyon korán) eltörölték a jobbágyságot, így elindulhatott egyfajta nemzeti ébredés, eleinte függetlenségi él nélkül, bár azt meg kell jegyezni, hogy az észteket is elnyomták (ha nem is olyan mértékben, mint a lengyeleket). Előfordult a propaganda hatására például az ortodox hitre való áttérés, ahogy tiltották az észt nyelvű lapok megjelenését is egy időben.
Észtország végül 1918-ban vált függetlenné, de 1940-ben ezt ismét elvesztette, amikor a Szovjetunió része lett. Ennek 1991-ben lett formálisan vége, amikor újból elnyerte függetlenségét.
Az észt függetlenségi háború (1918-20) emlékműve Tallinnban (forrás: wikipedia.org)
Mindezekből azt láthatjuk, hogy az észt államiság teljes valójában viszonylag újkeletű, de az észt nép ettől függetlenül régi, a nemzeti ébredés korszaka pedig nagyjából egybeesik, kis késéssel követi az európai átlagot. Bár az Orosz Birodalom része volt, az esetleges mai oroszellenességnek az alapja a szovjet időkből származhat. De milyen a viszonya az észteknek az oroszokkal?
Észtországi oroszok
Már a XVII. században is vándoroltak oroszok a mai Észtország területére – egy szakadár ortodox közösség tagjai, az ún. óhitűek, amikor svéd uralom alá került területük. A bevándorlás fokozódott ugyan a nagy északi háború vége után, de
az első független Észtországban így sem érte el arányuk a tíz százalékot.
Viszonylag magas autonómiával rendelkeztek az oroszok a két világháború között.
Ami megfordította a helyzetet, az az 1940-es szovjet megszállás volt. A Szovjetuniónak ugyanis kifejezett célja volt az észt lakosság lecserélése, így megkezdődött az őslakos észtek deportálása (főleg a vegyes lakosságú területeken), továbbá az oroszok betelepítése, melynek következtében
az orosz lakosság az ország 30-35%-át tette ki a szovjet időben.
A rendszerváltás utáni elvándorlás miatt ez ma nagyjából 25%. A lakosságcsere miatt alakult ki a határhoz közeli Narva város mai demográfiai helyzete: a korábban észt többségű település ma majdnem teljesen oroszok által lakott.
Az orosz lakosság megoszlása Észtországban (forrás: wikipedia.org)
Szovjetellenes észt ellenállás
A szovjet terror már 1940-ben megkezdődött (Észtország egyébként már 1919-ben küzdött a szovjetekkel a függetlenségért, de az sikeres volt), ezt követte a világháború lezártával, és főleg 1949 után a társadalmi ellenállás letörése és a paraszti élet átalakítása – Észtországot a Szovjetunió ipari térséggé kívánta tenni, de a kolhozrendszer, amely a kommunista ideológiának megfelel, már önmagában bomlasztja a hagyományos paraszti kultúrát. A következő nagyobb elnyomásra az 1980-as években történt kísérlet, amikor megkísérelték az oroszosítást. Mindez értelemszerűen az észtek ellenállását idézte elő.
A helyzetet bonyolítja, hogy 1941-ben megérkeztek a németek, akiktől kezdetben a függetlenség helyreállítását várták, de csalódniuk kellett. A lengyelhez hasonló földalatti mozgalom indult a nácik ellen, ugyanakkor a szovjet megszállás emlékeit sem feledték el: többen a finn hadsereg kötelében harcoltak ellenük.
A világháború után ugyan megpróbálták a belső ellenállást ellehetetleníteni, valójában Sztálin halála után konszolidálódott a rendszer, amikor a terror is csökkent. Az 1970-es években indult el egy értelmiségi ellenállás, amely a Szovjetunió összeomlásához is hozzájárult (főleg az oroszosítás ellenében igyekeztek fellépni).
Mindezen emlékek máig hatnak mind a helyi orosz lakosság gondolkodására, mind az észtek hozzáállására.
Az észtországi oroszok ma
Észtország a többi balti államhoz hasonlóan az állampolgársági kérdést helyezte előtérbe: minden orosznak megadták az észt állampolgárságot, akiknek a felmenői 1940 előtt is a területen éltek.
Akik ezután települtek be, azoktól az észt nyelv és alkotmány ismerete mellett a hűségesküt is elvárják. Ennek következtében az orosz lakosság egy része nem rendelkezik állampolgársággal, nem szavazhat az országgyűlési és az európai parlamenti választásokon (csak az önkormányzatin), illetve közöttük előfordul az áttelepülés Oroszországba – összességében azonban az oroszok többsége észt állampolgár. Kezdetben az volt a cél, hogy az oroszok visszamenjenek Oroszországba, később inkább az integrációra helyezték a hangsúlyt.
Észtország az oroszkérdést nemzetbiztonsági ügynek is tekinti,
ennek pedig uniós politikájában is hangot ad. Korábban kezdeményezték, hogy orosz állampolgárok ne kaphassanak beutazó vízumot az Unióba.
Az észt-orosz nemzetiségi kapcsolatok mindig is hűvösek voltak, de az ukrajnai háború még inkább felszínre hozta a problémákat.
Bár az orosz lakosság nem támogatja vagy utasítja el egyöntetűen az ukrajnai háború miatt Putyint és Oroszországot, az észt kormány fél egy esetleges hasonló forgatókönyvtől. Két területen történ változás: az egyik az orosz propagandatelevíziók betiltása (uniós szinten is), amelyet főleg az idősebb oroszok éltek meg nehezen, hiszen gyakran az orosz csatorna egyben propagandacsatorna is. A társadalom szélesebb körében váltott ki ellenszenvet az emlékezetpolitika.
Az emlékezetpolitika mindig is konfliktusforrás volt az észt és az orosz lakosság közt, így sokáig felemás módon kezelték a szovjet időkre emlékeztető utcaneveket (az orosz lakosságú területeken, főleg Narvában) és a szovjet emlékműveket, hiszen az oroszok magukénak érzik ezeket, az észtek nem. Az ukrajnai háború után azonban sokat eltávolítottak, és az utcanevek kapcsán is nyomást próbálnak gyakorolni például a narvai önkormányzatra, emellett hangsúlyosabban elvárják a hűséget Észtország felé.
T-34 tank Narvában, amelyet az ukrajnai háború kitörése után eltávolítottak (forrás: wikimapia.org)
Az észtországi oroszok egyébként megosztottak.
Gazdasági, szociális téren sokan inkább Észtország felé húznak, sőt sokan kulturális és politikai téren is ide akarnak tartozni. Főleg az idősebbek közt – de nem kizárólagosan - azonban nagy számban előfordulnak olyanok, akik támogatják Putyin háborúját és Oroszországot. Az orosz propaganda is jelentős: azt is megpróbálták elterjeszteni, hogy az észt kormány deportálni akarja az oroszokat.
Végkifejlet és lehetőségek
Érthető, hogy Észtország félti szuverenitását és számol egy hasonló helyzettel, mint ami Ukrajnában történik 2014 óta. A fiatalabb oroszok nagy része azonban inkább észtpártinak tűnik, vagy nem nyilvánít egyértelműen véleményt, az oroszpártiak pedig inkább az idősebb generáció tagjai közt lehetnek nagyobb arányban jelen. Mindezek miatt talán nem a legbölcsebb döntés most erőteljesebben fellépni, hiszen nagy lehet azon kettős identitásúak aránya is, akik vagy mindkét nézettel találkoznak vagy bizonytalanok, képlékenyek.
Ugyanakkor amiatt mégis meg tudjuk érteni ezt, hogy még idejében meg akarják tenni a szükséges lépéseket – hiszen Ukrajnában sem az invázióval kezdődött minden.
Borítókép: Tallinn (forrás: vjm.hu)
