Habár már sokszor és sok helyen elregéltem a csúf liberális nyűből az alt-right káprázatos pillangójává avanzsálódásom történetét, eme régen lezajlott folyamat ellenére is tagadhatatlanul tengődik lelkem mélyén egy vérbeli liberális egyéniség.
A helyzet orvoslására vég nélkül mormoltam magamban felváltva s vegyítve Jordan Peterson prominens tanait Paul Sullins demagógiában érlelt gondolataival ötvözve, de hiába minden, a halódó liberális szellemiség nem tágít. Íme hát, had beszéljen.
A napokban történt vala, hogy a szólásszabadság témakörét jártuk körbe egy kedves cimborával. Ezen drága barát azt az álláspontot képviselte, amelyet általában jómagam is: a szólás szabadsága kétség kívül mindenek felett való. Igen ám, de annak ellenére, hogy szerény személyem is örök mementonak választotta ezt a gondolatot, mégis azt állítom, hogy a kérdésben eszközölt véleménynyilvánítás megköveteli az árnyalt gondolkodás oly ritka képességét. Hogy miért?
Beszélgetőpartnerem többször hangot adott azon véleményének a diskurzus folyamán, hogy a negatív, sértő, bármilyen minőségében pejoratív jelzőket egész egyszerűen kötelessége normatív módon kezelni bármely azokat épp elszenvedő egyénnek. Hiszen egy, magát felnőttnek aposztrofáló individuum számára nem okozhat problémát semmilyen, a származására, a vallására, esetleg a nemi identitására vonatkozó sértő megjegyzés megfelelő interpretálása.
Eddig a pillanatig semmilyen kivetnivalót nem találtam a koherensen csörgedező gondolatmenetben, ezután azonban egyre gyakrabban remegett meg a kezemben tartott csorba borospohár.
Persze, nem az én kedves cimborám az egyetlen ilyen szellem, akinek ajkát elhagyta eme gondolat:
az ideológiák uralta világ két pólusának jobb féltekén tartózkodó polgárai s gondolkodói egytől-egyig osztoztak ezen nézeten, miszerint a szólás maximális szabadsága semmilyen kellemetlenségnek sem lehet a forrása.
A sokat marcangolt és gyakran vitatott jelenség már igencsak hosszú évek óta borzolja mindkét fél tagjainak Vin Diesel nyakvastagságával rendelkező idegzetét, de hiába áll mögöttünk az eszmék feszültségtől terhes cseréjének végeláthatatlan sora, egy fikarcnyit sem sikerült közelebb jutni a konszenzushoz.
A jobb oldal felbőszült ideológusai szerint a szólás SZABADSÁGA nem jelentheti azt, hogy bizonyos véleményeket nem szabad a nagyérdemű színe elé bocsátani,
a bal oldal eltökélt hívői pedig épp azt állítják, hogy a szólásszabadság nem egyenlő azzal, hogy bármely egyénre azt mondunk, amit csak akarunk.
A ballliberális oldal szellemiségét képviselők egyöntetűen megegyeznek abban – George Floyd heroikus ikon mivolta mellett – hogy a gondolati szabadság terminusában a „szabadság” nem épp azt jelenti, amire a vöröshúsrajongó texasi boomer is vöröslő arccal rikácsolva hivatkozik, amikor az unokája bármicvóján megszólják a rasszista vicceiért.
A problémám az, hogy véleményem szerint oktondi és figyelmetlen minden olyan egyén, aki szerint a gondolat és a szó nem Thelmát és Louiset imitálva járja eme világot. Drága barátaim, a tettet bizony szó előzi meg, s a szót gondolat.
Soha nem fogom védelmem alá venni a cancel culture sápatag katonáit, ugyanis nem tartozom az eltörlést üdvözítők közé, de
aki szerint a szólás kontrollálatlan szabadsága nem éppoly veszélyes, mint a cenzúra maga, az egy ostoba ember.
Beszélgetőpartnerem nézeteivel ellentétben is, nyilván semely egyénnek nem egy-egy elvétve tapasztalt sértő megjegyzéssel van problémája, a rettegés jeges ökle azért szorongatja szívüket, mert mi van akkor, ha a megkülönböztetés normává válik? A szólás maximális szabadságának értelmében pedig ez nem lehetetlen.
Mielőtt még bárki megvádolna azzal, hogy a kiirthatatlan liberális szellemiség menthetetlenül letaszajtott ama bizonyos csúszós lejtőn, s párttársaim Patrick J. Deneen hitvallásának lapjaival intenének búcsút lefelé gurgulázó alakomnak, leszögezném, hogy nem ez a helyzet.
Kiálltam a múltban és ki fogok állni a jövőben is a szólás maximális szabadságáért, azzal együtt s annak ellenére, hogy igenis veszélyesnek tartom.
Hiszen mi van abban, ha egyetlen személy vég nélkül gúnyolja a barna szeműeket? Semmi az égvilágon. Na és abban mi van, ha egy aprócska csoport gyűlöli szorgalmasan ama bizonyos szemszínnel megáldottakat? Hát még mindig semmi. És ha egy nagy csoport? És ha minden második üzlet tulajdonosa, minden második szolgáltatás nyújtója utálkozik? És ha a fél ország? És ha az egész?
Mikor állítjuk meg a szólás oly becses szabadságának hordalékkal teli, pusztító orkánját? Amikor már elsöpörte a fél várost?
A szó fegyver, aki ezt tagadja, az ostoba.
Igen, egyetlen ember egy darab megjegyzésével minden felnőtt egyénnek meg kell tudnia birkózni, de minden második polgártárs gyűlölködő gondolataival is?
Bár valóban, ezek csak szavak, egy vagy több morfémából álló egységei a nyelvünknek, melyeket az ajkunk és nyelvünk által formált levegővel képzünk, mi lehetne veszélytelenebb, nemdebár?
A szó valóban csak ennyi lenne? Ártatlan, súlytalan eszköz, amelynek segítségével kommunikálunk egymással? Ugyan dehogy.
Bizonyos szavak súlyosan koppanva hullanak a földre, megrogyasztják lelkünket, soha be nem gyógyuló sebet ejtenek szívünk bársonyos szövetén. Bizonyos szavak épp úgy fájnak, mint egy ütés. Bizonyos szavak megtelepszenek elménk titkos zugaiban, gyökeret eresztenek s észrevétlenül fertőzik gondolatainkat. A propaganda semmi más, csak szavaink használata, tényleg azt gondoljuk, hogy nincsen következménye? A hazugság, a manipuláció pusztán csak mesterien megkomponált szóvirágok egymás utánisága, mégsem múlnak el nyomtalanul, igaz?
A framing például egy kommunikációs technika, amelynek segítségével olyan adott szavak által kerül ismertetésre a körülírandó adott dolog, hogy annak egy sor aspektusa implicit módon lesz megvilágítva. A technika olyan szavakat, kifejezéseket és képeket használ, amelyekkel kapcsolatban köztudomásúlag él a befogadóban egy berögzült asszociációs látvány. A framing a kontextusról szól, és egyetlen célja a befolyásolás. Pedig ezek csak szavak.
Annak ellenére, hogy az utolsó leheletemig védelmezni fogom a szólás s a gondolat teljes szabadságát, mégis azt hiszem, hogy a kártékony gondolatok elburjánzásával igenis időben fel kell venni a harcot.
