Reaktor

Hamarosan sor kerül a 2022-es országgyűlési választásokra, amelynek reálisan két győztese lehet: Orbán Viktor ötödször vagy Márki-Zay Péter először alakíthat kormányt. Amennyiben a második kimenetel jelentené április 3. után a valóságot (ami egyre kevésbé valószínű), akkor felmerül a kérdés, hogy ez a koalíciós kormány egy frakció nélküli miniszterelnökkel életképesnek bizonyulna-e? 

Magyarországon volt már példa koalíciós kormányzásra. A rendszerváltás utáni első öt választás során egyszer fordult elő, hogy nem volt szükségszerű a koalíció megkötése. A Horn-kormánynak 1994 és 1998 között meglett volna a parlamenti többsége az SZDSZ nélkül is. A 2010 utáni Fidesz-KDNP-kormányok nem tekinthetőek szorosabban koalíciónak, inkább pártszövetségnek. Azonban sosem látott formáció lenne, ha az ellenzék kormányra kerülne: hat párt bizalmával bírna Márki-Zay az Országgyűlésen belül.

Elmondhatjuk, hogy Magyarországnak van tapasztalata a koalíciós kormányzás tekintetében, de milyen tapasztalat is ez?  

Antall József a kormányát joggal nevezte “kamikaze kormánynak”, hiszen az átmenet nehézségei szinte lehetetlen küldetésnek bizonyultak. Sok kényes kérdés és esemény nehezítette meg a jobb-közép kormány életét. Komoly belső feszültséget eredményezett az MDF radikális, Csurka-szárnya. Keményebb követeléseik voltak a rendszerváltás tisztasága kapcsán. A kisgazdák Torgyán vezetésével Antalnál jobban akarták a rendszer károsultjait kárpótolni. A kisgazdáknál a ciklus közben szakadás történt, 1991-ben Torgyán vezetésével kivált a kormánykoalícióból nyolc képviselő. A 44 fős frakció többsége, a kisgazda 36-ok viszont bent maradtak, ezzel a Parlamentben továbbra is a többség bizalmával bírt az Antall-kormány. Azonban Antall József 1993. december 12.-én meghalt, a stafétabotot Boross Péter vette át. 

1994 és 1998 között Horn Gyulának meggyűlt a baja az SZDSZ-szel. Nagyon komoly tárcákat szereztek a liberálisok, továbbá a végrehajtásban is erős vétójoggal rendelkeztek. A nekik nem tetsző törvényjavaslatokból nem lehetett semmi. De mégis miért állt össze a választást egyértelműen és fölényesen megnyerő MSZP az SZDSZ-szel?  

Ennek több oka is volt. A rossz gazdasági körülményekből adódóan muszáj volt megszorító intézkedéseket bevezetni, ehhez elengedhetetlen volt egy kétharmados többség, amelyhez a szabaddemokratákat be kellett vonni. Fontos megjegyezni, hogy az állampárt utódja a második szabad választáson már győzedelmeskedett, ezt nem kis tartással fogadta a hazai és nemzetközi közvélemény. Nem voltak biztosak abban, hogy elkötelezett demokraták a szocialisták, így az SZDSZ egyfajta ellensúlyt jelentett.   

Az I. Orbán-kormány az MDF-et és az akkor igen népszerű FKgP-t tudta koalíción belül. A Torgyán József vezette kisgazdák komoly miniszteri tárcákat kaptak, nem engedtek beleszólást a minisztériumaik működésébe. Ez alapvetően megnehezíti az összkormányzati döntéshozatalt és politikát, mivel ez nagy lemondásokkal jár. Orbán Viktornak, ha volt egy elképzelése az nem biztos, hogy egybeesett a kisgazda miniszterek érdekeivel. A kecskének jól kellett laknia, de a káposztának is meg kellett maradnia. Nagy megpróbáltatást jelentett a kormánykoalíciónak több kisgazda képviselő korrupciós botránya. Torgyán Józsefet a fia hozta kellemetlen helyzetbe, pozíciója a pártban megingott, miniszteri posztjáról lemondani kényszerült.

Ha egy koalíciós partnernél ilyen szintű csatározások mennek, akkor az jogosan nyugtalaníthatja a kormányzatot. Hiszen nem biztos a kimenetel, a szakadás meghatározza, hogy ki fogja továbbra is támogatni a Parlamentben a kormány törekvéseit. 

A Medgyessy-kormány kissé hasonló helyzetben volt, mint Márki-Zay. Az előbbi pártonkívüliként volt miniszterelnök, az utóbbit úgyszintén nem lehetne egyik országgyűlési frakcióhoz sem besorolni. Koalíciós feszítőpróbát jelentett a D-209-es ügy, mely során kiderült, hogy Medgyessy Péter a Kádár-rendszerben III/II-es ügynök volt. Először tagadta, majd később beismerte kémelhárító múltját, de nem ez okozta Medgyessy vesztét. A törést az okozta, hogy le akarta váltani Csillag István szabaddemokrata hátterű miniszterét, ezzel előidézve a koalíciós válságot. Az SZDSZ megvonta tőle a bizalmát. Miután végképp elfogyott a levegő körülötte, lemondott. 

Gyurcsány Ferenc, aki Medgyessy helyét vette át, 2006-ban választási győzelemmel a zsebében alakíthatott kormányt, újfent az SZDSZ-el.

2008. április 30-án az SZDSZ visszahívta a minisztereit, Gyurcsány elvesztette a liberálisok bizalmát, kisebbségi kormányzásra került sor. Gyurcsány Ferenc megkérte az MSZP Kongresszusát, hogy keressenek utódot, aki végül Bajnai Gordon lett. 2009. április 14-én konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal az Országgyűlés megvonta bizalmát Gyurcsánytól, majd megadta Bajnai Gordonnak. Más logika alapján működött Bajnai szakértő kormánya. A válságkezelést tűzte ki célul, “nem akart politizálni”. A törvényjavaslatok meghozásában a mondhatni addigra már természetes szövetségesnek tekinthető SZDSZ segítette ki, illetve olykor az MDF, ami korántsem volt magától értetődő. 

Nem olyan egyszerű a koalíciós kormányzás, rengeteg konfliktus bújhat meg a felszín alatt, ha felszínre kerül, akkor abból probléma lehet. 

Ahogy a tapasztalat is mutatja, a koalíciós kormányoknak mind szembe kellett nézniük a koalíciós lét konfliktusosságával. Tény, hogy az ellenzéknek van közös programja, de azért mindenben ők sem értenek egyet. A Jobbiknak más elképzelései vannak, mint mondjuk a DK-nak. A Jobbik például megszavazta a Gyermekvédelmi törvényt, ez komoly törésvonalat jelenthet a későbbiekben a koalíciós partnerek között. 

Azok a pártok, amelyek alárendelték az akaratukat, megfutamodtak vagy kézjegyüket adták egy kudarcos kormányzáshoz, azok mára szinte mind a párttörténelem süllyesztőjébe kerültek vagy féllábbal benne vannak. Hol van most az MDF? Az SZDSZ? Az FKgP? Úgy gondolom, hogy az MSZP-re is ez a sors várna. 

A pártoknak igen komoly zsarolási készségük lenne, mindegyik megpróbálná a saját embereit miniszteri pozícióba juttatni, hivatalokat vadászni pártembereknek. Nem kevés példa volt rá, hogy milyen rigorózusan ragaszkodtak a sajátjaikért a koalíciós partnerek. Gondoljunk csak Horváth Ágnesre vagy Csillag Istvánra. Mindkét esetben harapott az SZDSZ. Nagyon kevés mozgástere lenne Márki-Zaynak válogatni minisztereket, hat pártnak az érdekét kellene kiegyensúlyozottan egyengetnie.

A rendkívüli helyzeteket és a válságokat sem kezelték jól a koalíciók, megingott a bizalom kettő és három pártnál is, nagyon nagy munka lenne ezt a formációt egybetartani. Mindenképpen nagy robajt keltene, ha az ellenzék ténylegesen megpróbálná a feles alkotmányozást, tényleg leváltanák Polt Pétert, illetve megváltoztatnák az Alkotmánybíróság összetételét. Kérdés, hogy az mennyire lenne elfogadható. Ha a politikai rendszert változatlanul hagynák, akkor az alkotmányos rendszer konszenzus felé sarkallná a hatpárti koalíciót. Rengeteg alkut kellene kötniük, ami nem egyezik a retorikájukkal. Hogy működhessen egy Márki-Zay-kormány, akkor a két tábornak be kéne ásnia a lövészárkokat, vagy, ha jobban tetszik, a szakadékot. Máskülönben kormányválsággal és rendkívüli választással fogunk majd szembenézni, erre még nem volt példa a rendszerváltás utáni magyar politikában. 

Vannak azok a kandikamera-szerű videók a neten, amelyekben vicces emberek nyilvános helyeken megdöbbentő, trágár, abszurd vagy más módon meghökkentő telefonbeszélgetéseket imitálnak a fülükhöz szorított mobillal, miközben valaki felveszi a körülöttük lévő emberek reakcióit. Az egyik ilyenben egy srác egy könyvtárban odaáll egy szorgosan tanuló lány mellé, és hangosan elkezd arról mesélni a mobiljába, hogy a pandák nem lehetnek rasszisták, hiszen fekete-fehérek. Ezért ő el is határozta, hogy a nemi identitását pandára változtatja, és akként fog élni, hiszen így biztosan nem esik majd a fajgyűlölet bűnébe.

Ez a jelenet jutott eszembe, amikor a Mandineren arról olvastam a minap, hogy több amerikai lap újságírója és kommentátora szerint mi közép-európaiak valójában szégyelljük magunkat, hogy ilyen lelkesen befogadjuk az ukrán menekülteket, mert bezzeg a más bőrszínűekkel szemben nem voltunk ennyire lelkesek. Ahogyan a Mandiner a CNN-t idézte, "H. A. Hellyer, a washingtoni székhelyű Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért kutatója szerint szomorú, hogy a Holokauszt és a boszniai népírtás után még mindig ilyen sokan törzsi és rasszista gondolatokkal a fejükben élnek."  

Chris Hayes, az MSNBC bemondója pedig egyenesen "rasszistának és muszlim-ellenesnek bélyegezte Lengyelországot és Magyarországot, amiért befogadták a háború elől menekülőket Ukrajnából, miközben elutasítják a Szíriából menekülőket."

Hayes szerint mi és a lengyelek képmutatók vagyunk.

Mondjuk nem lepődtem meg azért olyan nagyon, amikor a fentieket olvastam. Már vártam, hogy vajon mi lesz a baj azzal, amit most Magyarország tesz. Mindeközben a németek, akik, Boris Kálnoky egy tweetje szerint, a határnál leszállítják a vonatokról a rengeteg csomaggal menekülő kisgyermekes ukrán családokat, gondos ellenőrzés céljából, nehogy valami diverzáns jusson be hozzájuk. Bezzeg anno a mindössze egy mobiltelefonnal és könnyfakasztó történetekkel felszerelt "szír" "menekültek" egyenesen Merkelhez mehettek szelfizni.

Mivel minket magyarokat és lengyeleket nyilvánvalóan nyuszinak néznek, akik, akár van sapka rajtuk, akár nincs, a rövidebbet húzzák, itt az idő, hogy megtegyük az egyetlen dolgot, ami végre kiengesztelhetné a nyugati haladár sajtót, és végre elhinnék, hogy mi jófejek vagyunk (már ha érdekelne bennünket úgy igazán a véleményük): pandává kell válnunk! Ha mind pandák leszünk, ráadásul mindenképpen egy kínai állatkertből szökünk meg, akkor végre lemoshatjuk magunkról a rasszizmus gyalázatát!

Komolyabbra fordítva a szót:

ha valakinek a kalapács az egyetlen szerszáma, mindent szögnek néz. Ha valakinek a rasszizmus a világmagyarázó elve, mindenhol rasszizmust fog látni.

Ráadásul a dolog legtöbbször be is jön! Mert ha valaki például bele akarja verni a falba a kenyérpirítót, hátha szög, az maximum az elmeosztályon lesz népszerű, ellenben ha valaki lerasszistáz egy másik embert, annak szinte nyert ügye van – az ilyesmiből a megvádolt félnek a nehezebb kijönni, legalábbis tőlünk nyugatra.

Persze vannak kivételek, olyan entitások, akik gyárilag nem lehetnek fajgyűlölők, ellentétben az ukrajnai menekülteket segítő, etető, ruházó, szállító és a tartós itt tartózkodásukat megkönnyítő átlagos magyar emberekkel és magyar állammal szemben.

Ilyenek ugye a pandák.

És, teszem hozzá, a Jobbik politikusai. Utóbbiak ugyanis egy reggel felkeltek, meglátták a fényt, csatlakoztak az ellenzéki összefogáshoz, és hirtelen rasszizmus-mentessé váltak, visszamenőleg is. Jól tudja ezt a haladó magyar és nyugati sajtó egyaránt.

Franciaország félprezidenciális köztársaság, ahol a végrehajtó hatalom megoszlik a köztársasági elnök és miniszterelnök közt, azonban előbbi nevezi ki (vagy akár váltja le) utóbbit. Az elnökválasztás – amit majd a nemzetgyűlési választás követ – kétfordulós, ha az első fordulóban egyik jelölt sem szerez abszolút többséget; ebben az esetben a két legtöbb voksot kapó jelölt jut be a második fordulóba (az első fordulót április 10-én, a második két héttel később tartják). Az előző, ’17-es választások első turnusában például Emmanuel Macron államfő és Marine Le Pen jobboldali radikális politikus kapta a legtöbb szavazatot, de esélyük sem volt átlépni az abszolút többséget jelentő bűvös 50 százalékot, így a második etapra maradt a döntés, ahol Macron durván kétszer annyi szavazatot kapott, mint riválisa (valamivel több mint 20, illetve 10 millió voksot zsebeltek be).

Az „alapfogalmak” szemügyre vétele után lássuk a jelölteket, elsőként az újrázni igyekvő Macront. A centrista és technokrata Macron négy éve kormányozza hazáját, 2017-ben ő törte meg a szocialisták és a gaullisták váltógazdaságát, ezzel Macron (és az általa alapított En Marche) új lendületet hozott a francia politikába. Macron igen vegyes, hullámvölgyekkel tarkított négy évet tudhat maga mögött; megválasztásakor volt népszerűsége csúcsán, de pártolóinak több mint felét (!) bő egy év alatt elveszítette, 2018 novemberében a sárgamellényes tüntetések után érte el a mélypontot, azonban a szigorúan oltáspárti államfő nem kezelte rosszul a vírushelyzetet, ezáltal népszerűsége lassan növekedésnek indult, majd konszolidálódott. Bár az elnök március 3-áig várt indulásának hivatalos bejelentésével (mindez az orosz-ukrán krízis miatt húzódott el). Az ukrajnai háború kitörése óta Macron esélyei tovább nőttek, februárban a szavazatok szavazatok 25 százalékával kalkulálhatott, de a Politico szerint március idusán már 30 százalékot kapna.

A Nemzeti Tömörülés elnöke, a (szélső)jobboldali Marine Le Pen revansot venne a négy évvel korábbi vereségéért. Pozitívum számára, hogy idei kampányára határozottan nagyobb tőke áll rendelkezésre – köszönhetően például a magyar MKB Banktól kapott 10,6 millió eurós hitelnek. A táboron belüli mozgósítással sem lesz gond, Le Pen támogatói a legstabilabbak.

Pár hónappal ezelőtt nem sokan gondolták volna, hogy Macron egyik legádázabb ellenfele Valérie Pécresse lehet. Pedig így lett. A legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak pártja (LR) decemberben Pécresse-t választotta államfőjelöltjének – a párt először indít női jelöltet. Le Pen és Pécresse támogatottsága között minimális volt a differencia (a szavazatok 16-17 százalékát gyűjtenék be Le Pen, Pécresse ennél kevesebbet), viszont a második fordulóban nagyjából egyenlő esélyük lenne Macron ellen. A választási esztendőre Pécresse a kihívók közötti első helyen vágott neki, mostanra azonban Le Pen, de Zemmour is megelőzte a Republikánusok jelöltjét.

A Le Pennél is radikálisabb Éric Zemmournak már az elindulása is szenzációnak számított, bejutása a második körbe pedig csoda-kategóriába tartozna – gondolhattuk sokáig, de a küldetés Tom Cruise filmjeivel ellentétben nem lehetetlen most már, hiszen a publicista Pécresse-t már lehagyta, a Le Pennel szembeni különbséget pedig egy erős hajrával eltüntetheti a konzervatív újságíró. A bevándorlásellenes elemzőt ellenfelei titulálták már iszlamofóbnak, nőgyűlölőnek és jogállamtiprónak is.

A riválisokat jobban szemügyre véve szembeötlő, hogy az esélyesek között nincs baloldali jelölt – a regnáló elnököt leginkább „középre”, kihívóit jobbra lehet sorolni. A baloldal legígéretesebb elnökjelöltje Jean-Luc Mélenchon – de a bukmékerek szerint neki is nagyjából két százalék esélye van Macron helyébe lépni. Véleményem szerint a fő kérdés, hogy ki fog megmérkőzni Macronnal a második fordulóban – könnyen megeshet, hogy az előző választások „visszavágója” következik a második fordulóban Macron és Le Pen között. Legutóbb Jacques Chiracnak sikerült az újrázás – hogy Emmanuel Macronnak ez összejön-e vagy Franciaországnak új elnöke lesz, áprilisban kiderül.

Miként áll szemben az ukrán nacionalizmus az orosz nacionalizmussal? Mi történt pontosan a MiG-29-es gépek átadása körüli diplomáciai feszültségkor? Veszélyben vannak az ukrán szélsőséges nacionalizmus miatt a kárpátaljai magyarok? Hogyan érhet véget a háború? Demkó Attilát, az MCC geopolitikai műhelyének vezetőjét, írót, biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük. 

Ön egy februári interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy az ukrán-orosz konfliktust egy demokratikus, nyugatosodni vágyó és egy autoriter fél-ázsiai ország közötti ellentétként leírni tévedést, és az ukrán nacionalizmust emelte ki, mint ami szemben áll az orosz nacionalizmussal. Kifejtené ezt bővebben?

Abszolút. Klisék és narratívák alapján közelítik meg nagyon sokan nyugaton ezt a háborút, ami nem azt jelenti, hogy ezek teljesen tévesek, de azt jelenti, hogy csak az igazság egy szeletét bontják ki, tehát az nem kétséges, hogy Ukrajna bármennyire is problematikus, ami az elmúlt 8 évben történt, egy jobban működő demokrácia, mint az autoriternek tekinthető orosz rendszer, tehát nagyobb a szabadság, de nem ez a két ország közötti vagy a két nemzet közötti vitának a lényege.

Tehát itt nem arról szól Vlagyimir Putyin számára a történet, hogy egy demokráciát zúzzon szét, hanem arról szól, hogy Ukrajnát az orosz nemzeti tér részeként képzelve hogyan illessze vissza Moszkva befolyása alá.

Tehát itt alapvetően téves ezt abból eredeztetni, hogy Putyin fél az ukrán demokrácia sikerességétől, nem is sikeres, nem is volt sikeres Ukrajna, sem most, sem korábban, tehát Oroszország életszínvonala az sokkal magasabb, még most is a súlyos szankciók után, mint az ukrán életszínvonal, illetve az orosz népesség nagy része egyáltalán nem vágyik az ukrán, hogy úgy mondjam, rendszerre Oroszországban, már csak azért sem, mert gazdaságilag nem sikeres, hanem azért, mert a jelenlegi Ukrajnának van egy nagyon erős orosz ellenessége is. Nem egyszerűen Vlagyimir Putyin ellenessége, hanem az orosz nyelvvel, kultúrával szembeni fellépés is jellemző. Nyilván nem Zelenszkijről beszélek, ő orosz anyanyelvű, zsidó származású, és nyitottabb lenne egy más típusú Ukrajnára, de mögötte állnak olyan erők, akik abszolút egy ukrán Ukrajnát akarnak, ami azt jelenti, hogy az orosz nyelv, a magyar nyelv, a román nyelv és történelem sem fér bele.

Itt van egy komoly történelmi küzdelem a háttérben az ukrán és az orosz nacionalizmus között, amit nyugaton szinte észre sem vesznek, ami egészen elképesztő abban a tekintetben, hogy ez a magja az egész konfliktusnak, nem a demokrácia vs. autoriter rendszer.

Persze azt nem mondom, hogy semmilyen mértékben nem jelenik meg a két rendszer közötti különbség, hogy egy picit Putyin nem fél a nyugati demokráciától, hogy Oroszországban ez mit tenne velük meg az ő hatalmukkal, de ez egy töredéke, ez egy apró kis töredéke a valóságnak.

Nemrégiben kirobbant diplomáciai feszültség a lengyelek, illetve az amerikaiak és a németek között a MiG-29-es gépek áldása körül. A lengyelek ugye azt akarták, hogy az amerikaiak szállítsák le Ukrajnának a használt vadászgépeket a németországi amerikai fennhatóság alatt lévő Ramstein légitámaszpontról. Mi a véleménye erről?

Lengyelország egy nagyon nehéz helyzetben lévő ország, Oroszországgal közvetlenül szomszédos, ezért ők különösen érzékenyen figyelik ezt a háborút. Lengyelországnak is jelentős történelmi sérelmei vannak Oroszországgal szemben, a legjelentősebbek talán a térségünkben, ezért számukra ez egy élet-halál helyzet, még akkor is, ha szerintem Lengyelországot közvetlen veszély azért nem fenyegeti, de nyilván ezt a lengyeleknek kell eldöntenie, hogy ők mit látnak veszélynek és nem nekünk.

Én azt látom, hogy a lengyelek mindenáron Ukrajna jelentős mértékű megsegítését szeretnék elérni, míg az amerikaiak, illetve a németek nem feltétlenül mennének bele egy olyan ügybe, vagy egy olyan fegyverzeti segélybe, ami az oroszokat még jobban provokálja.

Illetve én azt látom, hogy amerikai részről azért arra is felhívták a figyelmet, hogy ezek a vadászgépek nem feltétlenül adnának sokat Ukrajnának. Tehát itt van egy katonai vita is a háttérben, hogy mennyit adna vajon ez a fegyverszállítás Ukrajnának miközben nagyon látványos ez, és nyilván a lengyelek cserébe azért kértek volna amerikai vadászgépeket is, tehát a pontos lengyel javaslatot nyilván nem ismerjük, hogy ők hogy mennyit akarták ezt kivitelezni, de biztos, hogy amerikai részről ez egy teljesen nyílt elutasításban végződött, ami mindenképpen egy feszültség volt most itt a két fontos szövetséges viszonyában, de azért úgy tűnik, hogy megoldódott.

A kárpátaljai magyarság helyzete nem könnyű. Ön szerint közvetlen veszélyben vannak az ukrán szélsőséges nacionalizmus miatt?

Az a probléma, hogy Ukrajnában nyolc éve folyik egy magyarellenes kampány, ami részben abból ered, hogy ugye Ukrajnában, ahogy mondtam, különösen Nyugat-Ukrajnában egy ukranizáló nacionalizmus is megjelent a nyugat felé való közeledést követelő hangok mellett, már 2013-2014-ben a Majdan téri események során is, és egyből elkezdődtek már '14-ben a fenyegetések a magyarok ellen, ezek fizikai, nemcsak hogy fenyegetések, hanem a támadások is. Persze ezt az egészet árnyalja az, hogy erre Oroszország is felfigyelt, és orosz részről is voltak provokációk, nyilván ezt próbálták rejteni. Egy esetben kiderült, hogy az oroszok csinálták talán az egyik legsúlyosabb merényletet a KMKSZ székháza ellen, illetve vélhető, hogy számos cikket az oroszok rendeltek meg úgymond a magyar szeparatizmusról, meg Magyarországról, ami bejárta az ukrán médiát. De ettől függetlenül a fő felelős az az, hogy egy abszolút kirekesztő jellegű politikai diskurzus is megjelent, ahogy mondtam a nyugatos demokrata diskurzus mellett, sőt, ez a diskurzus gyakorlatilag a nyelvtörvény és az oktatási törvény tekintetében uralkodóvá vált.

Még az orosz agresszió előtt, tehát a krími események előtt, már akkor a korábbi nyelvtörvény megváltoztatása az egy fontos követelése volt a Majdannak, tehát ez az, ami felette elsiklik a világ, és ez az, ami a magyar-ukrán kapcsolatot nagyon megnehezítette.

2017-től már Magyarország válaszolt erre, viszonylag finom eszközökkel, és mellette folytatta Ukrajna segélyezését, de ukrán részről nem értették meg, hogy itt ez a kétoldalú kapcsolatoknak az alapkérdése, és még inkább rontottak a viszonyon, ugye a magyar tisztviselők kitiltásával, a magyar diplomaták elleni titkosszolgálati műveletekkel. Tehát, ez egy elég rossz helyzet, és egy elég rossz viszony alakult ki a két ország között. Most láthatjuk, hogy most is vannak olyan álhírek, ugye először a SWIFT kapcsán, hogy Magyarország úgymond nem támogatja Oroszország, orosz bankok levételét a SWIFT-ről, ez abszolút nem volt igaz, de ez bejárta Ukrajnát, most meg sajnos olyan álhírek vannak, hogy Magyarország nem viselkedik megfelelően az ukrajnai menekültekkel, ami abszolút nem igaz, de sajnos ezek terjednek.

Ilyen értelemben a kárpátaljai magyarság természetesen lehet veszélyben, akár fizikai veszélyben is, mert vannak olyan ukrán nacionalisták, akik abszolút elhiszik azt, hogy az a talán még százezer, bár ugye huszonkétezren elmenekültek, szóval pár tízezer magyar veszélyt jelent Ukrajnára,

ami teljesen nonszensz, Magyarország sem jelent veszélyt Ukrajnára, de az biztos, hogy nagyon kell figyelni, különösen március 15-e környékén, hogy ne történjenek incidensek. Még egy nagyon rossz dolog van ebben, hogy az oroszok is kihasználhatják ezt a feszültséget, a saját céljaikra, a két ország közti rossz viszonyt, ami azt jelenti, hogy akár orosz provokatív akciók sem teljesen kizárhatók Kárpátalján.

Tudom nehéz bármit megjósolni, de Ön szerint mi lehet a végkifejlete a háborúnak? Lesz megegyezés az ukrán és az orosz fél között, valamint ma reggel láttam, hogy az orosz védelmi minisztérium egy olyan közleményt tett közzé, hogy péntek este, ma este olyan fog történni, aminek az egész világ örülhet. Ez vajon mit takar Ön szerint?

Hát találgatni nem tudok, hogy milyen esemény lesz, aminek az egész világ fog örülni. Oroszországtól nem sok olyan dolgot láttunk, sőt semmit az elmúlt két hétben, aminek örülni lehetett volna. Tehát itt egy példátlan rossz agresszióról van szó, amit egyébként nem magyarázhat az, amit Ukrajnáról elmondtam az előző percekben, tehát semmilyen ukránosító törekvés. Sőt, ugye öltek meg oroszokat '14 után, a forradalom után, voltak kifejezetten megfélemlítésből gyilkosságok, az ukrán nacionalisták részéről, illetve voltak összecsapások, mikor úgymond oroszok vagy orosz pártiak, de ukrán állampolgárságú emberek meghaltak az ukrán nacionalisták keze által, de ez nem magyarázhatja ezt a jelen agressziót, amiben lassan már többen halnak meg, mint az elmúlt nyolc év háborújában, mind a két oldalon. Én azt nem tudom megmondani, hogy az oroszok mire gondolnak. Abban biztos vagyok, hogy előbb-utóbb minden háború lezárul. Arról nem találgatnék, hogy hogyan ér véget ez a háború. Ugye sok forgatókönyv van,

alapvetően a katonai műveleteken múlik az, hogy milyen kompromisszum fog születni, én egyet jelzek, hogy az biztos, hogy a teljes orosz vágyat, vagy a követelések teljességét, azt azért nem fogja Oroszország elérni, akármilyen vereséget is mér esetleg Ukrajnára.

Nem hiszem, hogy mindent el tudnak érni, és egy egész Ukrajnát uralni tudó bábkormányt fel tudnának állítani, tehát annyival erőteljesebb az ukrán népi ellenállás annál, mint amit szerintem sokan vártak. Annak, hogy Nyugat-Ukrajnában vagy akár Kijevben egy stabil rendszert fel tudjanak építeni az oroszok, az esélye azért csekély.

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia

Portréfotó: index.hu

A középiskolás és a főiskolai éveim során, a környezetemben mindig is nagy volt a dilemma, hogy meg merjük-e lépni a külföldi egyetemi jelentkezést, vagy maradjunk egy hazai intézménynél. Bár a hazai felsőoktatási felvételi időszak már lezárult, az európai egyetemek többségénél még nyár elejéig várják a diákok jelentkezését. Mivel a döntés nem egyszerű, és a következő hónapokban még sokan fognak felvételizni, cikkemben összevetem egy magyarországi és egy európai elitegyetem költségeit, a felvételitől kezdve a diplomáig. 

Fontos megjegyeznem, hogy mivel minden szak különböző, és minden egyetem eltérő költségekkel rendelkezik, ezért két konkrét példa alapján fogom a szakokat összevetni, de ez jó képet adhat az országok közötti anyagi különbségekről. Magyarként sokszor természetesnek vesszük, hogy rendelkezésünkre állnak az államilag támogatott félévek, így a diákok egy része sosem tapasztalja meg, mennyire sokba is kerülhet a tandíj. Bár van lehetőség térítésmentes szakokat is találni más európai nagyvárosokban, azért ez nem a többséget jellemzi. Cikkemben a “legrosszabb”, legextrémebb esetet szeretném bemutatni: mi történik ha csak az önköltség áll rendelkezésre egy fővárosi magánegyetemen, és hogy alakul ez egy hasonló, neves németországi intézménynél. Lássuk. 

Tandíj

A legnagyobb különbség talán már itt a legelején megmutatkozik. A Metropolitan Egyetem Marketing Msc képzésének tandíja 400.000 Forintba kerül félévente, tehát összesen 1,6 millió forintot kell fizetni egy hazai magánegyetem egyik legnépszerűbb mesterképzéséért. Már ez az összeg is elég húzós, de akkor még nem találkoztunk a külföldi riválisokkal.

Szinte hihetetlennek hangzik ez a szám, de a párizsi, londoni üzleti iskolák tandíja sem tér el nagyban ettől, és akkor még az amerikai egyetemekről nem is beszéltünk. Ezekbe a neves iskolákba a hihetetlenül magas tandíjak mellett is nagyon magas a jelentkezési ráta, hiszen az itt végzett diákok nagy többségét már a végzés előtt jól fizető állás ajánlatokkal bombázzák. Szerencsére ezek az intézmények is rendelkeznek ösztöndíj programokkal, ahol a tandíj akár 25-50%-át is elengedik a nyertes pályázóknak. Külön érdekesség, hogy a frankfurti iskolában külön ösztöndíj kategória van a kelet európai országokból érkezőknek, pont a nagy jövedelem különbségek miatt, hiszen Frankfurt Németország legdrágább városának számít.

Felvételi, beiratkozási költségek

Bár a tandíj összege esetenként hihetetlenül magasra kúszhat, a kötelező költségek itt még nem állnak meg. A hazai felvételi rendszerben az első három szak megjelölése ingyenes, és a frankfurti jelentkezés is díjmentes, viszont a jelentkezéshez szükséges rejtett költségek elég magasra tudnak kúszni. Míg itthon a BA diploma, és esetenként egy szóbeli beszélgetés alapján döntenek a felvételről, addig a külföldi intézményeknél elég szerteágazó a követelmény rendszer. Üzleti képzéseknél például szinte mindenhol kötelező a GMAT/GRE teszt eredmény, ha pedig nincs, akkor az iskola saját felvételi tesztjét kell megírni. A GMAT teszt 200 euro körül mozog ami 75 ezer forintot jelent, míg a Frankfurt School saját tesztjéért 100 eurót, azaz 36 ezer forintot kell fizetni. Ebben az árban nincs benne a teszt felkészítő könyv, ami további 50 euróba kerül, illetve a lemondásért, és időpont változtatásért is fizetni kell. A külföldi egyetemeknél egy plusz költséget jelenthet még a nyelvvizsga is, hiszen sok iskola csak egy-két fajta, két évnél nem régebbi vizsgaeredményt vesz figyelembe. A leggyakrabban kért teszt a TOEFL iBT angol nyelvvizsga, ami szintén egy plusz 60 ezer forintos tétel. Míg a hazai magánegyetemeknél a jelentkezéshez, beiratkozáshoz, regisztrációhoz általában bőven  elegendő 10-20 ezer forint, addig ez az összeg kint akár 120-150 ezer forintba is kerülhet. 

Szállás

Akik hazai pályán mozognak, azokra ez a szekció nem vonatkozik, de mindannyian tudjuk mekkora terhet jelenthet a féléves költségek mellett a lakhatás finanszírozása. Budapesten talán a legolcsóbb opció a magánkollégium (mivel a METU nem rendelkezik saját kollégiummal), vagy egy kisebb szoba bérlése albérletben. Ha nem probléma a szobatárs, akkor már havi 30-40 ezer forinttól is ki lehet fogni egy-egy jó ajánlatot, azonban ha szeretnénk saját szobát, és annyira messze sem szívesen költöznénk a belvárostól, akkor érdemes legalább 70-80 ezer forinttal számolni a lakhatásra. Továbbá a rezsi, kaució, internet, közlekedés, berendezés is megdobja a bérleti díjat, és akkor még étkezésről, és szórakozásról nem is beszéltünk. Lehet szélsőséges példákat felhozni, hiszen számomra is voltak olyan hónapok 5-6 éve amikor kihúztam a teljes havi költéseim kb 60 ezer forintból, de ma már azért ennek bőven a többszörösét is kifizetik az egyetemi hallgatók. 

A frankfurti magánegyetem a hazaival ellentétben kínál kollégiumi szállást hallgatóinak, viszont a szobák sokszor teljesen felszerelt kislakásoknak felelnek meg, és az áruk is ehhez mérten került kiszabásra. A legolcsóbb opcióért 530 eurót, tehát körülbelül 200 ezer forintot kell fizetni havonta, és ez még egy jutányos árnak számít. Az albérletpiacon még rosszabb a helyzet, ott ennyi pénzért általában egy szobatárssal is osztoznunk kell a szobán. 

Egyéb költségek

A végére még érdemes az élet egyéb költségeit is figyelembe venni, hiszen ahogy már említettem, a nagyobb európai városok esetében akár duplán is lehet számolni az árakkal. A boltokban is például jóval drágább az élelmiszer, de a legnagyobb különbség az éttermek és bárok tekintetében igazán szembetűnő. Csak példaként megemlítve, itthon már találunk egyszerűbb koktélokat kb. 1200 forint környékén, míg Frankfurtban még a legolcsóbb helyeken is legalább 3000 forintnál kezdődik egy-egy ital. Talán az egyetlen apró dolog ami kint olcsóbb a diákoknak az a tömegközlekedés, hiszen míg itthon 3450 forintért vásárolhatják meg a havi bérletet a felsőoktatásban tanulók, addig ez Frankfurtban diákigazolvány felmutatásával ingyenes. 

Drága, de megéri?

Ha idáig eljutottunk a cikkben, akkor az összegzés majdnem szükségtelen, hiszen egy német magánegyetem szinte összehasonlíthatatlanul drágább az itthoninál, de mégis sokan választják a diákhitelt, és a plusz munkát, hogy egy kinti egyetemen tanulhassanak. Az, hogy kinek mennyit ér meg egy jó diploma az személyes kérdés, de a statisztikákat figyelembe véve, az ott végzett hallgatók nagy többsége igen jól fizető állásokat szerzett - már a végzés előtt.

Ezt tudva azért már érdekesebb a történet, és lehet számolgatni, hogy melyik képzéssel járunk jobban hosszú távon. Sokat számít, hogy végzés után itthon szeretnénk-e majd munkát vállalni, vagy egy külföldi cégnél, illetve, hogy mennyire tartjuk a mesterképzést fontosnak a jövőnk szempontjából. Cikkemben most elég speciális példák alapján történt az összehasonlítás, de természetesen ennél sokkal árnyaltabb a történet, rengeteg különböző szakkal, várossal, ösztöndíjjal. Bár sok-sok opció áll a rendelkezésre, és talán elsőre lelombozó volt hallani egy ilyen extrém példát, a külföldi tanulmányok nagyon izgalmasak tudnak lenni, és egyáltalán nem lehetetlen egy olyan szakot találni ahol jóval alacsonyabbak a költségek. Ártani nem árthat a nézelődés, sok sikert minden felvételizőnek!

Ismét megrendezésre került a CÖF (Civil Összefogás Fórum) által szervezett Békemenet, aminek talán még sosem volt olyan beszédes a neve és még soha nem is volt rá akkora szükség, mint most, mikor a szomszédunkban fegyveres konfliktus dúl. A menetben több "NO WAR" és "Legyen béke" molinó is feltűnt, illetve az idei szervezés szlogenje is ez volt, a menet elején is ez a felirat volt látható.

A műsorban felléptek a beregszászi színház színészei is, akik az előadásuk végén kiálltak és azt mondták, azért vannak itt, hogy elmondhassák: "Köszönjük!" Igazán szívszorító pillanat volt, egy emberként dobbant meg a menetelők szíve. 

Ezt a választást meg kell, és meg is fogjuk nyerni- fogalmazott Orbán Viktor.

Miben különbözik a színpad és a film világa? Mire jó a színpadi csönd? Hogyan reagál egy színész, ha a nézőtérről szólnak oda neki, hogy „Most légy okos, Domokos!”? Podcast Balázs Péter színművésszel.

Hát, mint fiatalember, aki elhatározza, hogy valami szeretne lenni, annak ez nem nehéz, hanem egy izgalmas feladat. A Színház- és Filmművészeti Főiskolának, ami most már színházi és egyetemi rangra emelkedett, de akkor még főiskola volt, annak az én időmben három felvételi vizsgája volt, tehát három bizottság előtt kellett az embernek a vélt képességeit megmutatni. És utána még volt két beszélgetés az akkori, mondjuk így, diktatórikus időkben, egy ilyen politikai véleményformáló, de egészen primitív dolog.

Az egyik osztálytársam később mesélte, hogy tőle azt kérdezték, hogy mi a különbség a szocialista rendszer és a kapitalista között, és azt mondta, a szocialista jó, a kapitalista rossz. Átengedték.

Szóval ilyen primitív volt, de igazából a hangsúly azért mégiscsak azon volt, hogy el tud-e az ember elmondani egy monológot vagy egy verset, én például egy énekkel is készültem, emlékszem, gitároztam akkor elég jól, egy kis zenekarunk is volt, és gitárkísérettel énekeltem egy ilyen virágéneket, hogy „nem szoktam, nem szoktam kalitkában hálni”, és ez annyira megfogta az akkori bizottságot, hogy tetszett nekik, és tovább engedtek. És akkor bekerültem a főiskolára. Szinetár Miklós lett az osztályfőnököm, akinek éppen tegnap ünnepeltük a 90. életévét. De visszatérve a főiskolai évekre, a nehézségekre, a különböző rostavizsgákra, és a négyéves, akkor négyéves főiskolai oktatás végén szabadult az ember, és végre a színházba került, aki oda került. Harmadévtől én a Nemzeti Színházban kisebb szerepeket játszottam már, és utána pedig a Veszprémi Petőfi Színháznak a tagja lettem négy évig, onnan szerződtetett aztán Várkonyi Zoltán, a Vígszínház igazgatója, és akkor ott töltöttem huszonöt esztendőt.

Aztán mikor már úgy éreztem, hogy elég volt, akkor volt egy csodálatos tizennégy évem szabadúszóként, akkor mindenhol játszottam, rendeztem, meg írtam mindenféléket, és akkor jött egy felkérés a Szolnoki Szigligeti Színházba, hogy az igazgatói feladatot lássam el.

Azt megpályáztam, megnyertem, és 14 évig voltam ott az igazgató. Most tavaly június 30-án járt le a szerződésem, és nem akartam már megújítani, és azóta, hát, már régóta nyugdíjas vagyok, de azért a pálya figyelése és a művelése mellett. 

Említette, hogy Szinetár Miklós volt az osztályfőnöke. Pályakezdőként volt mentora, akár Szinetár Miklós?

Nem igazán, nem volt. Szóval voltak olyan fiatal társaim, akiket nagyon megszeretett egy-egy tanár, főleg ugye a színház igazgatói azok, amelyek az embernek, hogy is mondjam, a sorsát el tudják dönteni. Énnekem nem volt, tulajdonképpen a vizsgaelőadásom után jött Pethes György, akivel nagyon jó barátságba kerültem aztán Veszprémben. Rendező volt, egyébként a Nemzeti Színházban is rendezett, és látott a vizsgaelőadáson, és kérdezte, hogy nincs-e kedvem odajönni. És mondtam, hogy jó. Akkor igazából még nem tudta az ember, hogy kivárjon, ne várjon.

Szóval ez egy konkrét ajánlat volt, elfogadtam, és nem bántam meg, mert nagyon-nagyon sok szép szerepet játszottam, vagy húszat ez alatt a négy év alatt, és főszerepeket is, és olyanokat is, amik az alkatomtól teljesen távol állóak voltak.

Szerelmes, meg hős szerepek. Inkább karakterszínészi formám volt, de ezek nagyon jó tanulóévek voltak, és akkor már a Vígszínházban Várkonyi, amikor leszerződtetett, akkor már azért egy olyan háttérrel, hogy is mondjam, színészi háttérrel rendelkeztem, hogy ez nagyon tetszett az akkori bíráló bizottságoknak meg a közönségnek. Volt benne egy kis fanyarság, egy kis bátorság, egy kis szemtelenség. A Vígszínház nagy volt, és hát hosszú éveken keresztül ott sokat-sokat játszottam, és jól is éreztem magam.

Ön ezt anno hogyan tanulta? Mindig jött egy pozitív visszajelzés, hogy ezt jól csinálja? Hogyan kell színészetet tanulni?

Szerintem nem igen lehet ezt tanulni. Gyakorolni lehet. Ha minél több feladatot kap az ember, most tegyük fel, hogy egy átlagos képességű vagy tehetségű emberről van szó, nem különösebben kiugró, akkor, hogyha sok szereppel van ellátva, akkor egy idő után felfedezi a kollégák és az idősebb kollégák által segítve a színpadnak azokat a lehetőségeit, amikkel ő élni tud. De ha már erre sincsen neki tehetsége, akkor a futottak még közé kerül. Van aki meg nagyon ambicionálja ezt a pályát, és minden részében szeretne részt venni, én ezeket szeretem, én magam is ilyen voltam, hogy minden alkalmat megragadtam arra, hogy képezzem magam, akár önképezzem magam, de figyelve azokat a művészeket, akik akkor topon voltak, és nagy művészeknek tartjuk talán még most is őket, nem utánozni, hanem ez teli van olyan kis „kellékekkel”. Olyan dolgokat csinálnak a színészek, hogy tudnak egy bizonyos hangulatot, egy bizonyos érzelmet kifejezni, és sok esetben, tehát az ember,

mikor egy Páger Antal, meg egy Sulyok Mária, és itt a férfi és a nő nem számít, hanem a színészete számít, mellett inaskodik, akkor onnan sok minden olyan dolgot el tud lesni, például a pálya szeretetét, alázatát és ugyanakkor, hogy hogy kell bizonyos dolgokat megjeleníteni a színpadon,

amelyet a főiskolán lehet tanulni, meg meg lehet tanulni azon kívül is, de igazából csak a színházban érik színésszé egy ilyen foglalkozást űző fiatalember.

Ön hogyan készül a szerepeire? Van valamilyen színjátszási technika, amit használ?

A folyamatosság nagyon sokat számít. Amikor a főiskolára bekerültünk, akkor helyzetgyakorlatokat csinálutnk. Ülünk és beszélgetünk, de nincsen mikrofon, és akkor eljátsszuk, hogy most egy ilyen interjú készül. És akkor ott a tanár megfigyeli, hogy mire érzékeny az ember. Végtelenül fontos szerintem a beszéd, ami most eléggé el van hanyagolva a pályánkon, és ez nem, hogy is mondjam csak, ilyen régi stílus, hanem muszáj a narratívát megérteni a közönségnek. Mert lehet, hogy ez egy színes, hangos dolog, da a színésznek, azon kívül, hogy ezt érthetően előadják, azon kívül feltétlenül szükségeltetik, hogy egy kicsit értelmezhetően beszéljenek. Most nekem négy kisfiú unokám van. A legnagyobb az most lesz 14 éves. És csodálattal nézem, hogy a harmadik unokám, Vili úgy olvas, hogy teljesen világos neki, hogy mit akar mondani. Most persze nem egy ilyen komplikált szövegre gondolok. Ugyanígy a színészeknek is ki kell bányászni azt a próbák során, hogy miről szóljon ez a jelenet, vagy mi ennek az értelme. Mert akkor érti meg a közönség is azt.

Lehet bukfencelni, meg elesni, meg nótázni, meg mindenféle dolgot lehet csinálni a színpadon, de azt nem lehet kihagyni, hogy érthető legyen maga a cél is, hogy mit akar elmondani, tegyük föl, egy rendező, hogy értelme legyen annak.

Természetesen ez az embereket és a művészeket mindig is nagyon feszegette, hogy mit akar csinálni, hiszen a képzőművészetben láthatjuk, hogy egészen realista festőből, hogy lesz egy avantgárd művész, és Picasso élete is egy eklatáns példa erre. Szóval az nagyon fontos, hogy a beszédjét az embernek megértsék, és el tudja narrálni és mondani azt, olyan hangon és olyan közvetlenséggel, de ugyanakkor érthetően, amiről egy színdarab szól és nem kell mást kitalálni, hogy másról szóljon. Visszatérve, hogy hogy készülök. Nekem a baráti keresztanyám, már úgy értem, a szüleimnek barátja volt, Kiss Manyi nevezetű színművésznő, aki a Madách Színházban dolgozott, tőle is megkérdezték ezt, és azt mondta, hogy „én megtanulom a szerepet”. De én is tulajdonképpen úgy vagyok, hogy megtanulom a szerepet. Szóval nincsenek ilyen önmagam iránti elvárások, hogy ezt utána olvassam. Egyáltalában, hogy is mondjam, utána lehet természetesen olvasni, de hamarabb utána kell olvasni. Tehát egy általános műveltség egy színész esetében végtelenül fontos. Tehát, hogy hol keresse azokat, hogy az összefüggéseket meglássa. Könnyű néha eltalálni fiatalemberként, alkatilag, mit tudom én, egy fiatal hős szerepét, és nagyszerű is lehet benne. Csak aztán jönnek utána a következők, következők és következők, és mikor már azt mondhatja az ember, mint én is, hogy huszonkét éves koromban végeztem el a főiskolát, és most hetvenkilenc leszek, és ezt mind a színpadon töltöttem, azért ez hosszú idő. És ebben a hosszú időben egy bizonyos átlagszintet hozni, ami nem alacsony, nem azt mondom, hogy ilyen még nem volt, de azért egy meglehetősen jó szintet, az egy feladat, az egy jövőkép, hogy én akarom, és fejlődöm.

A fiatalok behozott dolgaiból is természetesen egy csomó mindent felhasznál az ember, mert új környezet, új világnézet, új mindenféle, attól nem lehet mentes a hajlott korú színész sem. Vagy ha mentes, akkor menthetetlenül eltűnik, mert nem tudja a korát megérteni, és akkor az se tudja őt. 

Akkor beleéli magát a szerepekbe.  

Az természetes, hogy az ember a szöveget megtanulja, és természetes, hogy úgy tudja, mint ahogy én ma is még tudom azokat, ha felidézik, nem azt mondom, hogy mindig eszembe jut, amit fiatal koromban játszottam, de akár klasszikus, akár kortárs szerepeket. Mert volt már olyan, hogy ugyanazt a szerepet rám osztották húsz év múlva, és az első pillanatban, mikor olvastam, tudtam, hogy hát most ezt kell csinálni. És mondom, milyen könnyen tanuló vagyok. Kiderült, hogy már játszottam, és el volt bennem raktározva valahogy.

Igen, az természetes és állandóan gyakorolni kell, hogy ne legyenek benne olyan dolgok, amelyek gátolják az embert a folyamatos játékban, de igazából a szöveget úgy tanuljuk meg, hogy a próbák során különböző cselekvéshez kötjük,

mert akkor rögzül az, hogy én ide leülök, és itt van előttem egy mikrofon, akkor azt mondom, hogy tessék, parancsoljon, kérdezzen, mert egy interjút készítünk. Hogyha innen föl kéne állnom és ott van az ajtó, akkor azt kigyakoroljuk, hogy most ezután „bocsásson meg egy pillanatra, hogy kimegyek az ajtóhoz, mert el kell mennem valahova”. És így az ember természetesen hozzáköti azt a színpadi szöveget, és a lehető legtermészetesebb módon belemegy a fejébe. Ha nem megy bele a fejébe, hát az a nagy baj. Az mondjuk olyan dolog, mint hogyha egy sebészorvosnak remeg a keze, és akkor nem tud operálni. De azért ott vannak a segítő dolgok, ott van a súgó, aki ilyenkor segít, de a súgó elsősorban a tanulásnál segít, tehát amikor próbálunk, még nem tudjuk a szöveget, mert nem otthon magoltuk be, hanem ott van, és akkor ő előre elmondja, és utána is belemegy a füledbe, és akkor tudod, kötöd ahhoz a mozgáshoz, ahhoz a környezethez, és akkor megfogod a széket, arrébb viszed, vagy kinyitod az ablakot, vagy nem tudom, hát ami belefér ebbe, és akkor mondom ezt vagy azt. Olyan érdekes volt, játszottam a Molnár Ferenc Delila című színdarabját. Én is rendeztem, a főszerepét is én játszottam, és az Óbudai Társaskörben nyáron ment ez, vagy tízszer, hússzor, vagy nem tudom, egy nyáron, és éveken keresztül játszottuk, de olyan közel ültek, sokkal közelebb, mint most maga hozzám, mert annyi ember jött, és mivel betettek még székeket, és a kolléganőm így háttal volt a közönségnek, amikor közli velem, hogy hiába szerettem én bele a kenyeres lányba, nem fogja odaadni. Azt mondja, menjek el, menjek a lánnyal el, de a közösen nyert pénzt egy osztályos sorsjátékon adjam neki oda, és ezen nekem leesik az állam, hogy most akkor hogyan tovább? És ennél tartottunk, amikor mondja, „Hát add nekem a takarékkönyvet!” És erre ott velem szemben egy néző azt mondta, „Most légy okos, Domokos!”

Annyira beleélte magát, hogy kiugrott ez a száján, és ilyenkor általában az ember elmosolyodik, vagy elneveti magát, de egyáltalában nem nevettünk ezen, mert olyan koncentrációt követel egy ilyen közel ülő közönség előtt való színészi játék, hogy abba az nem fér bele.

És nagyon tréfás, meg vicces, meg én szeretek poénokat mondani, még előfordult, hogy színpadon is, de ez egy nagyon komoly dolog, és egy nagyon nagy koncentrációt követel, és ez benne a jó, meg a szép többek között. Izgalmas, szép pálya ez. 

Szokott izgulni?

Természetesen, hogyne. Elképzelheti, hogy ha ilyen nagy, híres, neves, sokat látott, közönség által bálványozott színészek közé bekerül az ember, azért csak szorong egy kicsikét, nem? Minthogyha valamelyik jó futballcsapatba beállna, az megnézi, hogy hogy veszi át a labdát. És az volt a csodálatos a Vígszínházban, hogy ezek az emberek úgy közeledtek hozzám, de másokhoz is, minthogyha társak, minthogyha egyenrangúak lennénk. És nem úgy segítettek, hogy te, jaj, ne azt csináld, hanem valami láthatatlan módon. És aztán ezt én megéreztem később, mikor igazgató lettem, én is pontosan ugyanezt csináltam, hogy olyan hangulatot teremteni a próbák alatt, hogy az ember felszabaduljon, és ne szégyellje azt a dolgot, hogy most már sírni kell, vagy kiabálni, vagy egyáltalában válaszolni, vagy válaszoljak-e, hogy hagyjon magának időt arra, hogy a gondolat megfogalmazódjon benne. A fiatalemberek gyorsan elmondják a szöveget, gyorsan kimennek a színpadról. Nem a csönd, a feszültség.

Most direkt tartottam szünetet egy kicsit, az nagyon-nagyon fontos, mert végtelenül színessé és izgalmassá tesz akár még egy közepes színdarabot is.

Mindenesetre az izgalom nem múlt el, a feszültség, a lámpaláz, hogyha így mondják. Természetesen az ember már a sok gyakorlás miatt tudja azt, hogy ideges, de mikor belép a színpadra, akkor ez feloldódik, mert a színpadon már egy kigyakorolt dolgot reprodukálunk, és arra koncentrálunk, nem pedig arra, hogy izzad a tenyerem, de nem múlik el. 

Most nyáron részt vettem egy szerepben. Mindenki fiatalabb volt és mindenki tisztelettel nézett felém. Közben nem akartam nekik megmondani, hogy én úgy be vagyok tojva. Nagyon fura, amikor elmúlik egy bizonyos idő, és jön egy teljesen más generáció, meg még egy újabb, meg még annál is újabb, és aki csak hírből ismeri esetleg az embert, akkor hát azoknak is illene megfelelni. Igen, mindenkinek igyekezzen az ember megfelelni, és ehhez hozzátartozik az úgynevezett lámpaláz is, ami serkenti a színészetet, úgyhogy az velem marad.

A próbákhoz képest azért az előadáson mégiscsak több száz ember nézi. Ezt a tényezőt ki kell zárni?

Hát kizáródik. Mert ugyan le lehet így nézni mondjuk egy nagy színházban, vagy egy kicsiben is, bár sötét van a nézőtéren, de azért az a fény, ami a színpadon van, lejön és le lehet nézni. De nem szerencsés, mert ha valaki ásít egyet, vagy nem tudom, megnézi a telefonját, üzenetet kapott, az elvonja a figyelmet. Tehát nem kell. Természetesen vannak olyan előadások, meg olyan szerepek, amelyben kibeszél az ember a nézőknek, hát akkor nézi, a szemébe tud nézni, de akkor az olyan, mint egy, hogy mondjam, illuzionista, vagy aki az egész közönséget, hogy is mondjam, a markában tartja. Volt egy ilyen híres bűvész, vagy hát ilyen illuzionista, aki úgy szedte össze a delikvenseket, akiket aztán fölhívott a színpadra, hogy egy nagyot üvöltött és összecsapta a tenyerét, és figyelte az embereket, és akinek a szeme megijedt, tehát érzékenyebben reagált erre, azok közül választotta ki, mert azok érzékenyebbek. Tréfának vélt produkciókat csináltak, meg táncolt a seprűvel, vagy nem tudom, és akkor utána így csinált, és akkor mindenki nevetett. Én nagyon sokat léptem föl pódiumon. Ami azt jelenti, hogy egy ilyen szobában, ahol most vagyunk, például, nem egyszer előfordult, például 30-40 ember, ottan leültek, a kályha duruzsolt, és ott így szemben verseket, monológot, tréfákat, életemből részleteket mondtam. Na most ott nincs az, ami a színpadon, hogy közte egy zenekari árok van általában, és az ilyen koturnusszerűen fönt van a színpad, hanem ott így kell beszélni, és nagyon élveztem azt. Ezt mindig ajánlottam azoknak, akik „jaj, én nem merek verset mondani, olyan borzasztó, hogy én eltévesztem, és akkor megszégyenül az ember”, hogy ilyen helyzeteket kell gyakorolni, mert az végtelenül közvetlenné tudja tenni az embert, és nem riad meg a közönségtől.

Ugyanakkor pedig a poentírozási képesség is nagyon-nagyon fontos, hogy hagyjon az ember a közönségnek időt, hogy felfogja, amit mond, és úgy mondja el azt a poént, hogy tudja, hogy utána egy nagy nevetés lesz, és abba ne szóljon még bele, mert akkor azt nem lehet érteni a következőt.

Tehát ezernyi csínja-bínja van, nem tudom, hogyha az ember egy kardot fog a kezébe és azt mondja, hogy mit tudom én, egy ilyen színdarabból idézek egy mondatot, hogy „nem kell ez a kard nekem, ad Rákóczi másikat”. És akkor volt egy színész, aki lecsapta a kardot, és azt mondta, „ad Rákóczi másikat.” És ezt nem lehetett érteni, hogy mit mond, mert kiütötte a kard csattanása. Tehát ezeket ki kell gyakorolni, és az ember, ha ebben örömét leli, és örömet tud vele okozni, akkor megérte, mert tényleg csodálatos a színészi pálya, szerintem.

Végezetül a magyar filmekkel, a mai magyar filmekkel kapcsolatban kérdezem önt. Ugye Ön szinkronizált filmekben. Szerintem mindenki ismeri a hangját. Viszont a mai magyar filmek nagyon sokszor megkapják azt a kritikát, hogy élvezhetetlenek, mert egyszerűen a színészek valahogy nem életszerűen hangsúlyoznak. Valahogy a régi filmeknél ez nem így volt. Ön szerint mi változott?

Hát sok minden oka van ennek. Először is a rossz forgatókönyvek. Ez nagyon fontos. Néha az ember néz, nem mindig, de néz külföldi sorozatot, amiben ilyen rátermett színészek játszanak, és igazából a fő vonzerő az, hogy lőnek, szaladnak, ugranak, és olyan technikával dolgoznak, és olyan fizikai fölépítésük van, amelyek erre predesztinálják őket, de a jó filmekben mindig időről időre jön egy lírai rész, amelyben a színészi képességet kell megmutatni. És ha ez a kettő együtt működik, akkor ez egy sikeres alakítássá válik. A színpad az ugye egy totál. Abban benne van a díszlet, benne van tíz, vagy kettő, vagy huszonöt szereplő a színpadon, és azok beszélnek, és azt az ember egyben látja. A filmnél közelik vannak, tehát mikor valami fontos, vagy valami csúnya, akkor közel hozzák, és vágva van a film. Na most ebből kifolyólag egy színészi tartás mindenféleképpen kell, mert a filmet ráadásul úgy is veszik föl, hogy nem folyamatában, hanem ami itt játszódik, azt itt veszik föl. 

Na most ez egy másfajta játékstílust követel, mint a színházi játékstílus. Természetesen filmen is lehet, hogy mondjam, egy kicsit klasszikusabb módon megjelenni, de igazából ott is érteni kell, amit az ember mond. A mondatnak jónak kell lenni.

Egy jó amerikai filmben az első két percben kiderül, hogy ki kicsoda, mit akar és hogy milyen, hogy kilép egy autóból, és milyen a cipője, tehát hogy milyen fajta ember és mit képvisel, az nagyon fontos egy színházban. A második felvonás végére derül ki, ha jó az előadás, vagy jó a színdarab, hogy mit is akarnak a színészek. Sok esetben még ma is lefilmezett színházi előadások vannak, ezért érzi azt a néző, hogy amit színpadon el tudna fogadni, a filmen nem tud elfogadni, mert leállítani a kamerát és elé vonni három embert, és ott azok elmondják azt az érdekes vagy érdektelen szövegüket, az nem film. A filmekben különböző beállítások vannak. Nem véletlenül vannak nagyszerű operatőrök, akik a lényeget nemcsak abban látják, hanem különböző beállításokban. Nem is tudom, de ez munkaigényes. Hát szóval nem lehet kis pénzből, viszonylag kevés pénzből, hiába a hétköznapi életünkben soknak tűnik, létrehozni egy olyat, hogy naponta egy-másfél percet vegyenek föl abból. Úgy legyen az kigyakorolva. Hát egy Jackie Chan verekedést, azt nem lehet úgy fölvenni, hogy na, ugorjál, csináld meg, három perc, aztán akkor kész van.

Tehát a filmgyártás az egy teljesen más technika, mint a színház. És hogyha ezt az ember összekeveri, és a magyar színészek, mi is, én is, nem tudom, belekerülnek abba, hogy színházi módon játszanak a filmben. A másik része pedig, aki már jobban szokott a filmekhez, mert egy kicsit többet szerepelt benne, hányaveti könnyedséggel próbálja a szerepét eljátszani, az nem eredményes, egyik oldalról sem.

Úgyhogy ez egy külön szakma, és egy nagyon-nagyon nagy üzlet is, de egy fantasztikus szakma. Egy szó, mint száz, az embernek az a legcsodálatosabb érzés, ha részt vehet ebben a, hogy is mondjam csak, ebben a színházi filmes, televíziós podcastos, és egyáltalában ebben a világban, és mindenre nyitott, de nem kell azért mindent elfogadni. Nem kell mindent úgy csinálni, mert ez most olyan divat, akkor most ezt csináljuk. Ízléstelenkedni, vagy gusztustalankodni a színpadon. Mindennek megvan a maga helye. Egy l'art pour l'art. Most hallottam, hogy a Sirály című darabot bemutatták és az egyik művésznőről mondták, hogy aki a sirályt játszotta, hogy vetkőzzön le és meztelenül menjen be, és mondta, hogy nem, nincs értelme ennek. Miért kéne levetkőznie valakinek, aki egy olyan környezetben, olyan történetet, ami a lélekről szól, hát úgy meztelen lesz a lelke, ha jól játszik, az rendben van. Erre azt mondják, hogy az a színésznő nem kell, akkor jöjjön a másik, na, az levetkőzik, de annak a lelke nem biztos, hogy meztelen. Nem mondom, hogy nem olyan, hanem nem biztos, hogy olyan. De a színház én szerintem rangosabb helye annál.

Sokan mondták, hogy a színház templom, de a színház csak maga a hit, a szeretet és az odaadás teszi magasabbá, mint egy általános szoba vagy egy nagy terem, mert ott megfogalmazódtak olyan gondolatok és olyan interpretációra került sor, ami eljutott a közönséghez,

és ma is emlékszik arra, aki ma már hajlott korú, amit látott esetleg 20-25 éves, 30 éves korában, és úgy őrzi magában azt a színielőadást, vagy azt a szerepet, vagy azt a színészt, aki akkor játszott, hogy ez csodálatos, hogy az embert így magával viszi. Mikor itt a Szolnoki Színházban voltam igazgató, ami nem is olyan régen volt, úgy ahogy mondtam az elején, azért 110 ezer néző nézte meg az előadásainkat egy évben, mert a városnak a lakossága 70 ezer, de ez persze nem azt jelenti, hogy mind a 70 ezer ember elment egyszerre, hanem ebben benne voltak a bérletesek is, meg a bérleten kívüliek. Most ugye a Covid miatt csappant a nézőszám, de nem lehet mindent a Covidra fogni. Ettől függetlenül nagyon fontos az, hogy milyen a műsorterv, vagy az, hogy mit mutat be a színház. És nagyon fontosak a színészek, mert az elképzelhetetlen, hogyha azt mondjuk, hogy nézzük meg az operában az Aidát, akkor azt kérdezzük, hogy „na, ki rendezte?”, hanem ki énekli magát az Aidát. Ugyanígy azt kérdezzük a prózai műveknél, hogy „ki játssza ezt a szerepet?” És ezt a jó szokásukat kérem, hogy tartsák is meg a kedves nézők. Köszönöm szépen, hogy meghívtak és itt elmondhattam néhány dolgot.

Interjút készítette: Tóth Marcell

Portréfotó: mandiner.hu 

“Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége
híven tükröződik abban, ahogy
az állatokkal bánik.”
Mahatma Gandhi

Az Európai Unió 2004-ben betiltotta a kozmetikai termékek, 2009-ben pedig a kozmetikai összetevők állatokon való tesztelését, 2013 óta viszont tilos azon kozmetikumok árusítása, amelyek előállítása során állatkísérleteket végeztek. Ez azonban csak annyit jelent, hogy bár bizonyos cégek az Unión belül eladott termékeket nem tesztelik állatokon, a világ minden tájára továbbra is az állatkísérletekkel terhelt termékeiket szállítják.

Most azonban az ECHA (Európai Vegyianyag-ügynökség) javaslatot tett, hogy bizonyos összetevők esetén ismét tegyék kötelezővé az állatkísérleteket. Jöjjön hát néhány információ az állatkísérletekről.

Az emberi szervezet nem reagál mindenre úgy, mint a kísérleti állatok

 Ezzel valószínűleg semmilyen újdonságot nem mondtam, de néhány példát hadd említsek. Az arzénról például mindenki tudja, hogy súlyosan rákkeltő az emberek számára, de az egerek és patkányok szervezetében nem okoz elváltozást a sejtek szintjén.

Fordított példa is van, míg az aszpirin a mai napig az egyik legnépszerűbb fájdalomcsillapító és a mellékhatásai még várandós nők esetében is elenyészők, addig kivétel nélkül minden kísérleti állatfaj esetében (kutyák, macskák, rágcsálók, majmok) születési deformitásokat okoz.

Eddig több, mint 200 olyan betegségről tudunk, amelyeket egereken már  eredményesen tudnak gyógyítani, de az embereknél ugyanazok a kezelések hatástalannak bizonyulnak. Láthatjuk, mennyire megbízhatatlanok az állatkísérletek, nem adnak pontos képet a ránk gyakorolt hatásokról. 

A mai technika lehetővé teszi az elhagyásukat

A Floridai Egyetem kutatói létrehoztak egy technológiát, ami az emberi izomzat reakcióit utánozza, de használnak chipekre helyezett emberi szövet mintákat a különböző szerek határainak vizsgálatához. Ezzel a módszerrel már szinte az egész szervezet együttes működését tudják modellezni, nem csak külön-külön a szervek reakcióit.

Ezek a forradalmi megoldások ráadásul kiiktatják az előző pontban felvázolt problémát, hiszen itt az emberi szervezet reakcióit vizsgálják, nem egy fehéregérét, így általuk sokkal pontosabb információkhoz jutnak az összetevők hatásairól.

De ma már egy ‘in silico’ nevű számítógépes szimuláció is tudja vizsgálni az anyagok emberekre való hatását, magas százalékban helyes eredményt mutatva. Ez sok esetben régi állatkísérletek eredményeit veszi alapul, ezért sokan kritizálják, de az eddigi szenvedéseket visszacsinálni már nem tudjuk, így ha a kutatások eredményeit továbbra is használjuk, azzal véleményem szerint legalább értelmet adunk az elvégzett kísérleteknek.

A kegyetlenség mentesség jó marketingfogás

 Ne áltassuk magunkat, a cégek nem jótékonysági segélyszervezetek, fő céljuk a profit termelése. Ezzel a világon semmi gond nincs, de itt az ideje felismerni, hogy egyre több ember áll ki az állatok jogaiért, nő a vegánok és a vegetáriánusok száma, ahogy az állatkísérlet mentes kozmetikumokat és takarítószereket előnyben részesítők száma is. Egyre több és több cég dönt úgy, hogy a piaci igények változnak, már nem elég minőségi terméket gyártani, (vagy éppen kedvező árút), a gyártás körülményeire, a csomagolás milyenségére is hangsúlyt kell fektetni.  Ezért, ha nem is az állatok tisztelete vagy a hibás tesztek elkerülése miatt, de profitszerzés céljából kiiktatják a kísérleteket.

Ezek alapján láthatjuk, hogy ha kivesszük a képletből az alapvető kegyetlen mivoltát, akkor is felesleges és értelmetlen 2022-ben állatokon tesztelni. Most mi is tehetünk ellene, ha aláírjuk a  PETA, a Humane Society International, a Eurogrop for Animals és az European Coalition to End Animal Experiments kezdeményezését.

Ezt ide kattintva néhány perc alatt megtehetjük.

Ezen a linken pedig az állatkísérletmentes márkák listáját találjuk.

Novák Katalin fiatal korával és nemével magyar történelmi rekorder, és Európában sem gyakori ilyen fiatal hölgyet köztársasági elnökként üdvözölni. Összegyűjtöttük a kontinens női államfőit (államfő, kormányfő). Mi teszi őket különlegessé, túl azon, hogy hölgyek?

1. II. Margit, dán királynő

A koppenhágai hercegnő, későbbi államfő mindössze 18 éves volt, amikor apja távolléte miatt elősör elnökölt a Dán Államtanácsban. Később Koppenhágában, a Sorbonne-on, Cambridgeben, az Aarhusi egyetemen, és Londonban is tanult, többek között politikatudományt, filozófiát és régészetet. Népe körében rendkívül népszerű karakter, rengeteg izgalmas szokással: miseruhákat, terítőket hímez, rendkívül aktív, világ körüli utakról jelentkezik, és még Tolkien Gyűrűk Ura c. kötetét is illusztrálta.

2. Mette Frederiksen, dán kormányfő

Frederiksen karrierje korai szakaszában pártja, a dán szociáldemokraták kultúráért és nemek közti egyenlőségért felelős szóvivője lett. Később tanúságot tett kitartásáról, pártja reménybeli vezetőjeként öt választási vereséget élt meg, 2015-ben igazságügyi miniszter lett, 2019 óta tölti be jelenlegi pozícióját. Rengeteg könyvet írt, jellemzően társadalomtudomány, foglakoztatás és egyenlőség témában.

3. II. Erzsébet, brit királynő

A celebség szabályait átíró idős hölgy meghatározó személyisége nem csak Nagy Britanniának, de az egész világnak, legyen szó egyenjogúságról, divatról, közéletről, vagy bulvárról. A kis rikító ruhás néni kalapja alatt egy igazi brit vasmarok rejtőzik, karmesterként irányít egy folyamatosan reflektorfényben lévő hatalmas és gazdag családot, és rengeteg rejtett képessége is van: a világháború alatt például autószerelőként dolgozott.

4. Kaja Kallas, észt miniszterelnök

A fiatal politikus 2021 óta tölti be pozícióját, a reformpárt és a cetralisták alkotta koalíció elkötelezettjeként. A tallini születésű hölgy jogi, politológiai és üzleti tanulmányokat folytatott, érdekesség, hogy kitüntették a Románia Csillaga Érdemrend Nagykereszttel.

5. Sanna Marin, finn miniszterelnök

A Helsinkiben született Marin politológiát és közgazdaságtant tanult. A 2019 nyarán kirobbant postássztrájk után a bizalmát vetett kormány menesztettek az akkori államfőt, helyére pedig hivatalosan decemberben (gyakorlatilag már tavasszal) a mindössze 34 éves Marin lépett.

6. Ekatyerini Szakellaropulu, görög köztársasági elnök

A görög parlament 2020 januárjában elsöprő többségben választotta elnökévé. Az eredeti foglalkozása szerint bíró, országának legfelsőbb bírói pozícióját is betölti.

7. Katrín Jakobsdóttir, izland miniszterelnöke

Az előzőekhez hasonlóan egy sokkal elvontabb karakterrel van dolgunk, francia szakos diplomát szerzett, majd izladi irodalmat kutatott az izlandi politikus. Volt a bal-zöld mozgalom vezetője, kultúrális miniszter, 2017 óta pedig miniszterelnök a háromgyermekes anyuka.

8. Vjosa Koszmani, Koszovó köztársasági elnöke

A pristinai jogi tanulmányok után az Egyesült Államokban tanult szintén jogtudományt, majd tanácsadó lett az akkori államfő mellett. 2021 tavasza óta tölti be jelenlegi hivatalát. Két ikerlánya van, és öt nyelven beszél, többek között osmani albánul is.

9. Ingrid Simontyé, litván miniszterelnök

Közgazdaságot és politikatudományt tanult, majd 2013-ban Litvánia pénzügyminisztere lett. 2020 óta miniszterelnök, hat nyelven beszél. Érdekesség, hogy miniszterelnöki kinevezése után is a Vilnius Egyetem oktatója maradt.

10. Maia Sandu, Moldova miniszterelnöke

1998-ban kezdte meg a munkát a Világbank moldáv képviselőjeként. A Harvard egyetemen végzett. 2010-ben az Egyesült Államokba költözött, és a Világbank ügyvezető igazgatójának főtanácsadója. 2020 óta tölti be a miniszterelnöki pozíciót.

Hogy lesz a MÁV Északi Járműjavítójából, Magyarország legnagyobb kulturális intézménye? A Magyar Állami Operaház egy egész estés filmben mutatja be az Opera új, 22 ezer négyzetméteres, multifunkcionális komplexumának történetét, a tervezéstől egészen a megnyitóig. Az Utolsóból első, azaz így készült az OPERA Eiffel Műhelyháza című összeállítást, az Opera Café magazinműsor stábja készítette el, régi és új felvételekből.

A filmben betekintést kapunk a színháztermek és próbatermek függönye mögé, és azok funkcióit és technikai felszereltségét is részleteiben megismerhetjük. Itt található például az ország legnagyobb és legmodernebb, 400 négyzetméteres zenekari stúdiója, amely kiváló akusztikájának hála nem csak az Opera zenekarának ad otthont, hanem egyaránt alkalmas hangfelvételek készítésére, próbákra, de akár kisebb koncertek megtartására is.  Plácido Domingo, világhírű operaénekes egyik albuma is ezen falak között készült el 2020 nyarán, illetve az István, a király rock opera változatának felvétele is itt zajlott.

Az Opera Café összeállításában megjelenik a komplexum legnagyobb színházterme, a Bánffy terem is, amelynek tere többféleképpen variálható: emelhető és süllyeszthető zenekari árokkal, akár 1000 négyzetméteresre bővíthető, vagy akár három perc alatt eltüntethető nézőtérrel is rendelkezik. Filmstúdiónak, bálteremnek vagy bármilyen rendezvénytérnek is alkalmas, de modern hangrendszerének, hatalmas vásznának, és egy projektornak köszönhetően akár még moziként is funkcionálhat.

Már nem csak a belvárosban, díszes falak között ismerhetjük meg az opera nagy századának műveit, hiszen az Eiffel megnyitásával a barokk zeneművészet, a XX. századi opera, a kortárs zenés színház és a balett világa is egy új helyszínen tárul elénk.

A Műhely.Titkok kiállítás és a látogatóközpont megnyitásával, mi is beleláthatunk a színház mindennapjaiba, és testközelből kísérhetjük figyelemmel egy előadás megszületését. 

A komplexum csarnokába, egy magyar gyártású gőzmozdonyt is beemeltek, ezzel emléket állítva a MÁV-épület százéves múltjának. Az ún. 327-es sorozatú, „Királynőnek“ is becézett mozdonyból ez az egyetlen fennmaradt példány, és a dokumentumfilmből kiderül annak igazán különleges története is. Párja, az 1913-as építésű  “Király”, a komplexum Kodály parkjában került elhelyezésre.

Bár hatalmas mérföldkőhöz érkezett, az Opera térfoglalása az Eiffel Műhelyházzal nem fejeződött be! A következő hónapokban újabb próbatermek készülnek el a komplexum belterületén. Két házi színpad, egy balett terem, egy rendpróba terem és egy zeneterem, is átadásra vár, melyeket az Opera nagyjairól fognak elnevezni. Ezekkel válik majd teljessé a komplexum, melynek célja a szakmai minőség még magasabb szintre emelése, és a készülő produkciók próbaidőszakainak maximális kihasználhatósága.

Nem csak az épület belterületére korlátozódnak a felújítások, hiszen az Opera Campus projekt keretében felújítják a telek hátsó részén lévő állomás épületet, ahol V4 posztgraduális operastúdió nyílik majd. Az Opera gyermekkarának és balettintézetének közös művészeti iskoláját, szaktantermeit is az épület határain kívül tervezik elhelyezni. A cél, egy valóságos egyetemmé szervezett oktató komplexum, ahol zenekari és énekkari akadémisták, operarendező hallgatók is tanulhatnak majd 2024 őszétől. 

A több mint egy órás filmet, a magazinműsor riporterei, operatőrei által az elmúlt öt év során forgatott anyagokból és vadonatúj felvételekből Ruttner Kata főszerkesztő készítette, Ókovács Szilveszter lektorálta és Szász Attila vágta.