Reaktor

Az ukrán-orosz háború negyedik napja egy 2007-ben, az iraqi háború idején alapított amerikai think tank, az Institute for the Study of War értelmezésében.

• Oroszországnak nem sikerült gépesített és légi támadásokkal bekerítenie és elszigetelnie Kijevet, ahogy azt egyértelműen tervezte. Az orosz erők most egyszerűbb gépesített hadjáratokat folytatnak Kijevbe egy keskeny fronton a Dnyeper nyugati partján és egy széles fronton északkelet felé.
• Az orosz erők ideiglenesen felhagytak a Kijevtől északkeletre és keletre fekvő Csernyihiv és Harkov elfoglalására irányuló erőfeszítésekkel, és ezeket a városokat megkerülve folytatják a Kijev elleni előrenyomulásukat. A két város elleni sikertelen orosz támadások rosszul voltak megtervezve és végrehajtva, és elszántabb és hatékonyabb ellenállásba ütköztek, mint amire Oroszország valószínűleg számított. 
• Az orosz sikerek Dél-Ukrajnában a legveszélyesebbek, és azzal fenyegetnek, hogy felborítják Ukrajna sikeres védelmét és az északi és északkeleti utóvédharcokat.
• A kelet-ukrajnai orosz erők továbbra is arra összpontosítanak, hogy lefoglalják az ukrán haderő ide koncentrálódó, jelentős részét, amelyek a keleti, korábbi érintkezési vonal mentén helyezkedtek el, valószínűleg azért, hogy megakadályozzák, hogy beavatkozzanak a Kijev elleni orosz hadjáratokba, és hogy megkönnyítsék bekerítésüket és megsemmisítésüket.
• Az ukrán erők visszafoglalták a kritikus fontosságú Herszon városát, ezzel megfékezve az oroszok nyomulásáy Odessza felé.
  Odessza, Herszon (a Dnyeper torkolatában), a jobb szélen Nova Kakhovka, ahol a duzzasztógáton keltek át az oroszok 25-én
  
  Néhány orosz csapat a Dnyepertől nyugatra Mykolaiv felé nyomul, de az előrenyomulás fő tengelye északra és keletre tolódott Zaporizzsja, illetve Mariupol felé. 
  
• Az orosz erők nyugat felől elfoglalták a kritikus Berdjanszk városát, és Mariupol bekerítésével fenyegetnek, miközben a donbászi orosz erők kelet felől támadják Mariupolt, és valószínűleg a város védelmezőit szorítják be.
• Az orosz csapatoknak egyre nagyobb morális és logisztikai problémákkal kell szembenézniük, amelyek az Ukrajna északi határa mentén végrehajtott támadások rossz tervezésének, koordinációjának és végrehajtásának előre látható következményei.
• Az Egyesült Államok, Kanada és európai szövetségesei kivontak bizonyos orosz bankokat a SWIFT globális pénzügyi hálózatból, és további intézkedésekről állapodtak meg, amelyek jelentősen növelhetik az Oroszországra nehezedő gazdasági nyomást.
• Az Egyesült Államok, Németország és az Egyesült Királyság elősegítette, hogy az orosz invázió kezdete óta a NATO-országok jelentősen kibővítsék az Ukrajnába irányuló halálos segélyszállítmányokat.
• A NATO-országok megkezdték a NATO Reagáló Erők (NRF) kelet-európai műveleteihez való hozzájárulást, megerősítve ezzel a NATO keleti szárnyát.
• Oroszország ukrajnai inváziója ukránok millióinak belső és kelet-európai lakóhelyét fogja elhagyni; február 26-ig legalább 150 000 ukrán menekült el az országból, ahogy a városi harcok egyre intenzívebbé váltak.
• A Kreml cenzúrázza a független médiát a háborúval szembeni növekvő orosz ellenállás közepette.

Kapcsolódó: Ébresztő pofon Európának

Miért olyan érdekes közgazdász szemmel az energiaipar? Hogyan hatott a koronavírus járvány az energiaiparra? Mekkora potenciál van a megújuló energiák hasznosításában Magyarországon? Megérte beruházni a Paks II.-be? Ifjabb Chikán Attila közgazdászt, az ALTEO Nyrt. vezérigazgatóját kérdeztük.

Mielőtt még jobban belemerülnénk az energiaipar kérdéseibe, érdekelne, hogy önmagát konkrétan minek tartja? Inkább üzletembernek, vagy közgazdásznak, ugye a felvezetőben elhangzott, hogy ön közgazdász. Mi a különbség úgy a kettő között?

Az, hogy közgazdász, az tulajdonképpen két dolgot jelenthet. Jelent egy végzettséget, és ilyen szempontból én abszolút közgazdász vagyok, mert a Corvinus Egyetemen van egy közgazdász diplomám, illetve a Budapesti Gazdasági Egyetemről, amit még akkor Külkereskedelmi Főiskolának hívtak, van egy másik, tehát tőzsde pénzintézet, vállalati stratégia, vállalatértékelés, vezetésszervezés, ezekkel foglalkoztam. Tehát ilyen értelemben közgazdász vagyok. Másik oldalról a közgazdász az egy olyan értelmiségi szakma, amelyik azért egy elméleti szakembert takar, tehát ha nem mint végzettség nézzük, hanem mint foglalkozás, akkor viszont nem vagyok közgazdász, én gyakorlati szakember vagyok, vállalatvezető, fenntarthatósággal foglalkozom, de ott is elsősorban gyakorlati szempontból, úgyhogy itt akkor inkább olyan üzletembernek tartom magam, aki azért igyekszik felvértezni magát a szükséges tudásanyaggal is.

Ön az energiaiparral foglalkozik. Közgazdász szemmel ez miért olyan érdekes?

Az egyik dolog, amit szoktak mondani, hogy az energetika stratégiai iparág, ami azt jelenti, hogy enélkül nem lehet meglenni. Nincsen olyan aspektusa gyakorlatilag a gazdaságnak, amit ne érintene az energetika. Sőt, nem csak a gazdaságnak, azt kell, hogy mondjam, hogy a társadalomnak is rengeteg aspektusa van. Gondoljunk csak arra, hogy például a szociális szempontok is mennyire tudnak érvényesülni az energetikában. Ugye a rezsicsökkentésre, ha gondolunk, hogy rögtön egy ilyen példát hozzak.

Nincsen olyan ipari tevékenység, nincsen olyan termelési tevékenység, aminek az energetikai lába hiányozhatna. És az energetika önmagában, azt kell mondjam, hogy még stratégiailag is egy kérdés.

Minden országnak van energiastratégiája, kell, hogy legyen energiastratégiája, az Európai Uniónak is van energiastratégiája, és az ebben való kérdések, és az e mentén való navigálás, az nagyon-nagyon fontos. Azt kell, hogy mondjam, hogy ugye, ha egy közgazdász társadalomtudós, és ha valakit érdekel a társadalom, és érdekelnek a társadalmi kérdések, akkor az energetika egy nagyon izgalmas iparág. Talán azt tudom mondani, hogy olyan örökzöld, mint amilyen az oktatás vagy az egészségügy. Erről bármikor lehet beszélgetni. Ha meg üzletemberként nézem a dolgot, és ezt nem mellette, hanem inkább ezt mondom, hogy azon belül nézem, amiről eddig beszéltem, akkor üzletemberként azt kell, hogy mondjam, hogy az energetika manapság elképesztő módon változik. Szokták mondani, hogy forradalmi változások vannak, nem annyira szeretem az üzleti aspektusban ezt a szót, mert az üzlet nem nagyon szereti a forradalmat, nem szereti a hektikus változásokat, hanem inkább azt tudom mondani, ahogy szokták idegen szóval mondani, hogy diszruptív iparág, ami jó, csak nem magyarul van, de egyértelműen azt gondolom, hogy az egyik legizgalmasabb, leggyorsabban változó, legnagyobb potenciállal bíró iparág. Amit energiaiparnak hívtunk 30 évvel ezelőtt, és amit energiaiparnak fogunk hívni 20 év múlva, az még nyomokban sem fog egymásra emlékeztetni.

Az életünket megváltoztatta a koronavírus járvány. Ez a gazdaságban is eléggé érzékelhető, viszont maga a koronavírus járvány hogyan hatott az energiaiparra? Itt nőtt vagy csökkent a fogyasztásunk, például a lezárások miatt? 

A lezárások miatt átmenetileg csökkent a fogyasztás. Nyilván ez is egy összetételből ered, mert nyilván, amikor bezárják az iskolákat, akkor az iskolákban lecsökken a fogyasztás, némileg az ipari termelés is csökkent. Volt egy fogyasztás csökkenés, nem volt nagyon-nagyon jelentős. Tehát ez is mutatja az energiaiparnak a stratégiai szerepét, hogy ugye azért az energia iránti kereslet radikálisan nem nagyon tud lecsökkenni. Tehát továbbra is fűteni kell, továbbra is világítani kell. Azért továbbra is nagyon sok helyen termelni kell, és aki nincsen az iskolában, és ott nem világítunk, meg fűtünk neki, az otthon van, és ott világítunk, meg fűtünk neki. Tehát azért voltak átrendeződések, volt egy átmeneti csökkenés, de ez tényleg átmeneti volt. Arra, hogy az energetikára hogyan hatott egyébként a koronavírus, arról tulajdonképpen három aspektusból is lehet mesélni. Az egyik az az, hogy az energetikai vállalatok nagyon jó stressztesztnek lettek alávetve. Nekünk egyébként is vannak ugye mindenféle eljárásaink arra nézve, hogy hogyan kell biztonságosan tudni működni.

Úgy hívják, hogy üzletmenet folytonossági terv, ugye, ami arról szól, hogy bármilyen probléma van, akár egy háborúig bezárólag, akkor az energiaiparnak, az erőműveknek még működni kell tudni.

Ugye? Tehát ez nem olyan, hogy akkor egy darabig nem gyártok, és akkor majd gyártok, ha vége lesz megint. Ha fürdőszoba bútorgyárat üzemeltet valaki, akkor lehet, hogy az egy-két évig ugye megoldható, hogy ne legyen új. De ahogy beszéltünk a stratégiai szerepéről, az energetikában ez nem működhet. Éppen ezért nekünk vannak ilyen terveink, és rendszeresen gyakorlatozunk és rendszeresen próba alá vettük, tesztelés alá vesszük ezeket a rendszereket. A pandémia kitörésekor élőben lehetett és kellett elpróbálni mindent. Hál' Istennek baj nem volt, de azért le kellett modelleznünk azt, hogy mi van, ha nagyon sok megbetegedés van egyszerre, hogyan fogunk tudni működni. Gyakorlatilag erőddé alakítottuk az erőműveket, oda senki be nem mehetett, akinek ott nem volt dolga. Ez egy külön podcast téma lehet, hogy mi mindent kellett csinálni, de egy nagyon jó stresszteszt volt arra, hogy ténylegesen hogyan tudunk működni, és nagyon-nagyon jól vizsgáztak a kollégák. Ez az egyik. A másik az az, hogy előtérbe hozta az ellátási láncokat a pandémia. Ugye megjelent ez az úgynevezett onboarding jelenség, ami azt jelenti, hogy a nagyon távolra és nagyon sok országban nagyon sokfelé kiszervezett alapanyag ellátásokat megpróbálja nagyon sok cég kicsit közelebbre hozni, mert a pandémia megmutatta azt, hogy lehetséges olyan, hogy valamiért nem jut hozzá az alapanyagaihoz. Ennek elképesztően nagy korlátai vannak, tehát azt ne gondolja senki, hogy ez a globalizált világgazdaság át fog változni, és nem tudom, egy ilyen '80-as évekbeli albán rendszerrel megyünk, amikor megpróbál egy ország önellátó lenni és mindenkitől független.

Ez nem fog menni se országként, se vállalatként, se sehogy, de azért mindenki átgondolta azt, hogy tényleg érdemes-e mindent Kínából hozni, és nem lehetne-e mondjuk Magyarországon is gyártani.

Részben lehet, részben nem lehet, de hogy nagyon sok ilyesmi van, és nagyon sok munka van ezzel, és nagyon sok lehetőség van benne, az biztos. Tehát ez a második ilyen dolog, amit a pandémia okozott. A harmadik pedig az, hogy felhívta a figyelmet még inkább a fenntarthatóságra, és felhívta a figyelmet arra, hogy a fenntarthatóság nem csak környezetvédelmet jelent, hanem azt jelenti, hogy ellátásbiztonságilag és gazdaságilag is fenntartható valami, és olyan megoldásokra van szükség egy országban, egy vállalatnál, de egyébként egy háztartásban is, ami gyakorlatilag hívjuk így XXI. századi módon kimaxolja a már egyébként meglévő lehetőségeket. Mi vállalatokkal foglalkozunk elsősorban, és a vállalatoknál azt tudom mondani, hogy energiastratégiát kell alkotni minden vállalatnak és ebbe beletartozik az, hogy eldönti, hogy mit akar vásárolni, mit akar megtermelni, mi a viszonya a megújulókhoz, mi a viszonya a fenntarthatósághoz, ez ma már elengedhetetlen, és nagyon sok vállalat foglalkozott ezzel már a pandémia előtt is, de a pandémia gyakorlatilag azt gondolom, hogy mindenkit, a későn ébredőket is ráébresztette, hogy ezzel foglalkozni kell. Az energetika nem csak nemzeti, hanem vállalati szinten is stratégia. A koronavírus járvány mellett az emberiség nagy problémája még a globális felmelegedés. Ennek köszönhetően a megújuló energiaforrások egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Elsősorban azért, mert nem szennyezik a környezetet.

Ön mekkora jövőt lát bennük? Elképzelhető, hogy a jövőben egy egész országot szél és naperőművek lássanak el energiával?

Ugye itt két nagyon fontos dolog van. Az egyik az az, hogy valóban a globális felmelegedés és a klímaváltozás motiválta azt, hogy ezek a megújulók elkezdjenek terjedni, és komoly befektetések menjenek ebbe az irányba. Olyan komoly fejlesztési pénzek mentek ebbe és olyan komolyan fejlődött ez az iparág, hogy ma már üzletileg is ez az egyik legjobb döntés. Tehát ma már, hogyha megnézzük élettartam költségen az erőműveket, ez azt jelenti, hogy tekintetbe kell venni, hogy mennyibe kerül az elején. Tekintetbe kell venni, hogy utána mennyibe kerül az üzemeltetése, addig, amíg él. Ugye ez az erőmű, és utána azt, hogy mennyibe kerül a leszerelés, a rekultiváció. Ha ezt összenézzük, és megnézzük, hogy na ennek alapján egész életében az erőmű mennyit termel, akkor megkapjuk az élettartam költségét, ugye? És ezen az alapon ma már a nap és a szélerőművek versenyképesek. Olcsóbban termelnek, mint a legtöbb fosszilis vagy hagyományos energiaforrás.

Ugye gondoljunk bele, hogy egyébként megépíteni meg kell őket, drágábban, mint egy földgázerőművet, de mondjuk olcsóbban, mint egy atomerőművet. Utána viszont az alapanyag gyakorlatilag ingyen van. Mert a szél is ingyen van, meg a nap is ingyen van.

Persze karbantartani kell, mindenféle egyéb tennivaló van velük, de ez elhanyagolható ahhoz képest, amibe mondjuk egy földgázerőmű kerül. Ugye a földgáz miatt például, amit meg kell venni folyamatosan. És a végén a rekultiváció sem egy ennyire megoldhatatlan probléma, és nem egy akkora nagy probléma, mint mondjuk egy atomerőműnél, ugye? Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy ezek ma már versenyképesek, tehát racionális üzleti döntés ma már megújuló energiával foglalkozni, vállalati vagy egyéni alapon, és mi is ezért fektetünk megújulókba. Viszont, és ez is nagyon fontos, ezeknek a megújulóknak van egy hatása a villamosenergia rendszerre. Mert ugyanis időjárásfüggők. Ugye a naperőmű a napsütéstől függ, a szélerőmű a széltől függ. És ez nem annyira jó, mert a villamosenergia-rendszer meg azt szereti, hogy fogyasztás alapon működjön. Egyik fogyasztó sem annyira szereti, hogyha átmenetileg nem tudja nézni a Bajnokok Ligája döntőt, mert éppen nem fúj a szél, vagy nem süt a nap, ugye? Azt ráadásul este rendezik, akkor már sötét van. Tehát előre lehet sejteni, hogy a nap nem fog sütni. Na most mit kell ezzel csinálni? Sajnos a villamosenergiát ipari méretekben egyelőre nem lehet jól tárolni. Pláne nem Magyarországon, ahol nincsenek olyan folyók, olyan domborzati viszonyok, hogy nagy vízerőműveket lehessen és szabad legyen építeni.

Ezért ki kell egyenlíteni ezeket a nap és szélerőműveket, amikor ők hirtelen nem termelnek, vagy éppen hirtelen túl sokat termelnek, mert olyan is van, hogy egy békés vasárnap délután egyszer csak kisüt a nap, fúj a szél, túl sok lesz a villanyból, akkor ezt ki kell szabályozni, és ez a kiszabályozás jelen pillanatban még nem megy jól megújulóval.

Ezért kell most még Magyarországon például a földgáz, és ezért fog még egy jó darabig kellenni, és az Európai Bizottság is ezért mondja azt, hogy a földgáz fenntartható, mert ahhoz, hogy radikálisan elkezdjük terjeszteni a megújulókat, ahhoz fenn kell tartsunk valamilyen földgáz kapacitást. Miért pont földgázt? Mert az rugalmas. Elképesztően gyorsan lehet föl-le tekerni a potmétert, hogy ő mennyit termeljen. Tehát ha hirtelen eláll a szél, vagy feltámad a szél, vagy bármi történik, és nem jól jeleztük előre, nem tudtuk, akkor földgáz erőművekkel nagyon-nagyon gyorsan utána lehet menni. Nekünk van egy szabályozói központunk, és ebben a szabályozói központban van rengeteg gázerőmű, meg van egyébként energiatárolás is. Van egyébként benne megújuló is, de nyilván nem lehet még egyelőre többségben. Ez a jelenlegi helyzet. Minden országban azt gondolom, hogy ez egy alaphelyzet, hogy megújuló, minél több megújuló és valamennyi rugalmas energia. Ahol szerencsések, ott van víz, ahol nem, ott inkább földgáz. És akkor ugye a nagy kérdés még a nukleáris energiának a szerepe, amely klímavédelmi szempontból nyilván jó, mert CO2-t nem bocsájt ki. Más szempontokból meg nagyon sokan ellenzik, támadják. Ez egy nagyon örökzöld vita. Nem hiszem, hogy van jó megoldás, a döntéseket lehet hozni ebből a szempontból. De gyakorlatilag, amikor ezt így végiggondoljuk, kábé végig is gondoltuk egy országnak az energiastratégiáját. Na most hosszú távon pedig egyértelműen azt gondolom, hogy a megújulóké a jövő. Tehát ők fognak nyerni ebben a dologban, ez még sajnos viszont évtizedekig eltart. Tehát lesz majd egy olyan pontja a jövőnek, amikor egyébként teljes egészében klíma károsítás nélkül lehet energiát termelni.

Sok vita és kérdés merül fel Paks II., illetve Paks II. beruházás körül. Ön mondta, hogy nem lehet még az egész magyar energiaellátást megújuló energiaforrásokból megoldani. De mit gondol a Paks II beruházásról? A Paks II megtérüléséről 2017-ben készült egy elemzés. Akkor is valószínűségét látták a magas áraknak, de már kétszer-háromszor annyiba kerül az elektromos energia, mint amivel ők maximum számoltak. Hogyan lehet egyáltalán ebben az energiaiparban több évtizedes időtávokra előre tervezni?

Igen, ez nagyon jó kérdés, mert pont az a nehéz benne, hogy 60-70 évre kell előre tervezni, mert ugye addig tart az élettartam egyenlőre. És hát, ha valaki tudja, mi lesz 60 év múlva, azt szeretettel várom, és visszajövök meghallgatni. De hát ugye ez a baj, és egyébként a politikusoknak ez a dolga, hogy nekik meg dönteni kell. Tehát ugye én mondhatom azt, hogy a társadalomtudós is mondhatja azt, meg sok mindenki mondhatja, hogy nem tudja, hogy mi lesz 60 év múlva, a politikus se tudja, mi lesz 60 év múlva, de valamit dönteni kell. És egy országnak össze kell rakni az energiarendszerét, ugye? Ebben különböző döntéseket kell tudni hozni. Ahogy azt mondtam, a legnehezebb és a legtöbbet vitatott, az pontosan az atomenergiának a kérdése. Inkább az atomenergiáról beszélek szívesen, mint a Paks II.-ről, már csak azért is, mert arról több információm van. A Paks II.-nek a helyzete az egy külön elemzésnek a tárgya lehet. Általában az atomenergiáról két állítást szeretnék megfogalmazni, és mindenki döntse el, hogy ő mit gondol erről. Az egyik az az,

hogyha holnap leállítanánk az összes atomerőművet, ami ma működik, akkor gyakorlatilag a klímakatasztrófa az azonnal és visszavonhatatlanul bekövetkezne.

Mert valahogy helyettesítenénk azt a termelést, és nem tudnánk ilyen gyorsan technikailag sem, meg semmilyen más szempontból se megújulóval helyettesíteni. Tehát, hogyha az atom helyett mi visszakanyarodnánk a régi szenes erőművekhez például, az fél pillanat alatt tönkretenné a természetet. Tehát az, hogy ma legyenek, vagy ne legyenek atomerőművek, szerintem legyenek, kell, hogy legyenek, mert ha nincsenek, akkor mi már réges-régen lehúzhattuk volna a rolót. És ez a nagyon nem mindegy, hogy mi helyett van valami. Mert ezzel is vállalunk egy kockázatot, de azzal is vállalunk egy kockázatot, hogyha azt mondjuk, hogy nyakló nélkül engedjük ki a CO2-t a légkörbe. Nem tudjuk biztosan, hogy egyébként pontosan milyen hatása lesz, csak egy dolgot tudunk, hogy katasztrofális. Hogy mennyire, azt nem tudjuk. Innentől kezdve azt gondolom, hogy az nem kérdés, hogy ez kell. De azt is mondtam ugye egy öt perccel ezelőtt, hogy hosszú távon a megújulók fognak nyerni, és ők fogják átvenni a hatalmat.

Az a nagyon nagy kérdés, hogy meddig érdemes még új erőmű kapacitásokat építeni. Mert minél később építem az új erőmű kapacitást, annál valószínűbb, hogy ott már a vége felé ez már nem lesz igazából trendi. 60-70 év múlva.

Na most ezt a kérdést kell egy politikusnak eldönteni, mert egyébként ez a legnehezebb kérdés innentől kezdve, hogy egyébként bele mer-e menni. Mondok egy példát. Mi az ALTEO-ban földgáz erőműbe még ma is fektetünk, tehát mi építünk még új földgáz erőműveket. De ezeknek a földgáz erőműveknek az élettartama csak húsz-harminc év. Tehát nekem csak ennyi időre kell előre látni. Azzal, hogy én ma befektetek a földgázerőműbe, azzal azt mondom, hogy még 20 évig ezekre szükség lesz. És meg merem fogalmazni ezt az állítást, hogy 20-40-ig szükség lesz rájuk.

Szerintem valamikor 40-50 múlva juthatunk el odáig, hogy ezekre a földgázerőművekre már szabályozási alapon sem lesz szükség.

Igen ám, de ezeket én meg tudom építeni két év alatt. Onnantól elhatároztam. Egy atomerőművet meg ugye, mint tudjuk, körülbelül tíz év megépíteni. Tehát ráadásul, amikor döntök, akkor egyébként tíz év távlatában hozok döntést, és nem húsz évre hozom meg, hanem hatvanra. Innentől kezdve ezt már nagyon-nagyon nehéz megmondani, hogy meddig lesz még szüksége a világnak az atomerőművekre. Felelősség ezt eldönteni.

Tavaly óta sok vitát szül az Európai Unión belül az energiaválság. Ön hogyan látja hazánk helyzetét? Magyarország mennyire van az energiaipar változásainak, illetve ebből a szempontból mennyire számít Magyarország önellátónak?

Hát ugye most anélkül, hogy demagóg lennék, azért azt rögtön el kell, hogy mondjam, hogy például a megújulóknak a terjedése, az az önellátást javítja. Mert ugye azért a szél az itt fúj, meg a nap itt süt, ugye? Tehát ott azt nem kell behozni külföldről, miközben a fűtőelemeket, meg a földgázt, azt igen. Van földgáztermelés Magyarországon, de messze nem elég arra, ami kellene. Nincsenek olyan nyersanyagaink, amivel mi saját magunkat el tudnánk látni. Tehát behozhatok földgázt, meg fűtőelemet, vagy ha nem akarok, akkor behozhatok villamos energiát, amit kint megtermeltek.

Van egy szénvagyonunk, de azt a szénvagyont nem nagyon lehetne szabad elégetni, mert ugye akkor a CO2-vel van probléma, a klímaváltozással, úgyhogy Magyarország nem fogja tudni saját magát ellátni.

Tehát mindig egy rendszernek a részeként kell működnünk. Volt, amikor a Szovjetunióval, meg a KGST-vel működtünk együtt, most az Európai Unióval működünk együtt, meg egyébként Oroszországgal meg Ukrajnával. Ez egy olyan dolog, ami nemzetközi, ha akarjuk, ha nem. És a trendek is nemzetköziek, hatnak ránk az árváltozások, és nem tudunk mást tenni. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen ki vagyunk szolgáltatva. Tehát pont arra kell a jó energiastratégia, hogy azért legyen mozgásterünk és tudjunk működni. Tudjunk tárgyalni, legyenek hosszú távú szerződéseink, tudjunk evickélni ebben a világban azért profi módon. Most Magyarországnak van energiastratégiája, meg van Nemzeti Energia- és Klímaterve, szóval megvannak a szükséges dokumentumok, és azt kell mondjam egyébként, hogy elég sok minden történt az elmúlt években. Tehát a robbanásszerű naperőművi fejlesztések, amik vannak, azért az nagyon sokat számít, az nagyon sokat mutat. Körülbelül háromezer megawatt. De ugye ezek a számok olyanok, hogy mire kimondom, már elavul, mert most már 3020, most meg már 3040. Az elmúlt három-négy évben ennek a kétharmada kábé ipari jellegű, az egyharmada meg háztartási, de ez elképesztő módon nőni fog. 6000 megawatt van a Nemzeti Energiastratégiában, 2030-ig még simán lehet, hogy ezt meg fogjuk haladni. Ebből a szempontból pozitívum, negatívum az, hogy egy kicsit lehetne technológiailag diverzifikáltabb, tehát nagyon-nagyon a napra koncentrálunk, és szerintem van potenciál másban is.

Itt az örökzöld témaként a szélenergia jön elő, amit nem aknázunk ki annyira, mint az ország lehetősége.

Ez megint egy olyan dolog, hogy ez egy döntés kérdése. Lehet azt mondani, hogy ezt nem építjük meg, de akkor az a szél, ami itt fúj és gazdaságosan felhasználható lenne, az elveszik a számunkra, ahelyett akkor valami mást kell csinálni. De a földgázt továbbra is nyilván külföldről fogjuk behozni, ismerjük ugye ezeket a dolgokat. Szóval van mozgásterünk, de Magyarország egyébként is nem csak az energiaipart tekintve egy kicsi, nyitott gazdaságként tud jól működni, mert hát a kicsitől nem nagyon tudunk eltekinteni, nem vagyunk nagyon nagy ország. Nekünk egyébként szövetségi rendszerekben kell gondolkodnunk és kooperálnunk másokkal - ezalatt értem a nyitottságot, az egyértelműen jövedelmező tud lenni.

Interjút készítette: Tóth Marcell

Portréfotó: index.hu/Szalai/

Nem vagyok sem vegetáriánus, sem vegán, de igyekszem odafigyelni, hogy csökkentsem a húsfogyasztásom. A legnehezebben elhagyható részét a feldolgozott húsárú jelentette számomra. Szalámik, sonkák, különböző felvágottak. Hiszen annyira egyszerű, reggelire vagy vacsorára az ember csak csinál belőle egy szendvicset, pár perc alatt. Ezek kiváltására készül nálam rengeteg kence, rajongója lettem a műfajnak, és most hoztam 4 olyat, amit a klasszikus körözött- tojáskrém- padlizsánkrém után bevethetünk. 

Aszaltparadicsomos napraforgómag krém

Nemcsak vegetáriánus, egyenesen vegán, elképesztően finom, a napraforgómag pedig igazi megfizethető superfood, ideje minden háztartás szerves részévé tenni. Régen megpirítottam hozzá a magot, az utóbbi időben viszont natúran hagyom, intenzívebben érződik így az aszaltparadicsom.

 Hozzávalók:

• 10 dkg natúr napraforgómag
• 10-15 db aszalt paradicsom
• só, bors
• provance fűszerkeverék
• pár csepp citromlé
• étolaj
• ízlés szerint fokhagyma

A napraforgómagot késes aprítóba tesszük és először porrá őröljük, majd a gépet folyamatosan járatva, 1-2 kanál étolaj kíséretében pürésre turmixoljuk. Ez után mehet bele minden más hozzávaló, és addig dolgoztatjuk a gépet, amíg homogén krémet nem kapunk. Ez néhány percet vesz majd igénybe. Ha nagyon sűrű lesz, kevés víz hozzáadásával még beállíthatjuk a kívánt állagot.

Feta sajtos sült paprika krém

Pirítóssal abbahagyhatatlan, de tényleg.

Hozzávalók:

• 2 db kápia paprika
• 12,5 dkg feta sajt
• 2 ek görög joghurt
• só, bors

A paprikákat tepsire tesszük és 170 fokos sütőben addig sütjük, amíg a héján fekete pöttyök nem jelennek meg, Kivesszük, és megvárjuk, amíg kihűl. Ilyenkor a héját már könnyen el tudjuk távolítani. A paprika húsát minden további hozzávalóval késes aprítóba tesszük és egyneműsítjük. Ha sűrűnek vagy töménynek ítéljük, a görög joghurttal még állíthatunk az ízén,állagán.

„Bolognais” melegszendvics krém

 Egy kedves ismerősöm hamis bolognaiként, tészta szósznak használja, nálam legtöbbször melegszendvics krémnek készül ez az isteni finom, répás kence. Bár elsőre bizarrnak tűnhet ez a kombináció, tényleg baromi finom, mindenképp megérdemel egy esélyt!

Hozzávalók:

• 1 nagyobb, vagy 2 kisebb sárgarépa
• 200 ml paszírozott paradicsompüré
• Só, bors
• Oregánó, bazsalikom
• 1 gerezd fokhagyma

A sárgarépát megpucoljuk, nagyobb hasábokra vágjuk, késes aprítóba tesszük és apróra daráljuk, de figyeljünk rá, hogy maradjon darabos.  Kevés olajon enyhén megpirítjuk,kevés vízzel 10 perc alatt puhára pároljuk, majd felöntjük a paradicsom pürével, sózzuk, borsozzuk, ízesítjük a fűszerekkel. Néhány perc rotyogtatás után, mikor kellően besűrűsödött, levesszük a tűzről, belenyomjuk a fokhagymát. Kenyérre kenjük, sajtot szórunk a tetejére és a sütőben aranybarnára pirítjuk.

Cukormentes, csokis mogyorókrém

Nem csak sós kencék léteznek a világon, és egy kis mogyorókrémre kevesen tudnak nemet mondani. Cukormentes formában szoktam elkészíteni, sajnos túl gyakran. Létezik előre elkészített, bolti, cukormentes verzió belőle, nagyon finom és megszólalásig hasonlít az eredetire, azonban a pálmaolaj tartalma miatt ha lehet, inkább az otthon készült verzió mellett döntök.

 Hozzávalók:

• 15 dkg törökmogyoró
• 1 csapott teáskanál négyszeres erejű édesítő
• 10 dkg cukormentes tejcsokoládé
• 1 ek cukormentes, sötét kakaópor
• 1-2 ek étolaj

Az édesítőt először kávédarálóban porrá őrlöm. A törökmogyorót sütőben megpirítom, majd tiszta konyharuha segítségével ledörzsölöm a külső, vékony, barna héját. Mehet a késes aprítóba, először porrá, aztán az olaj hozzáadása után krémesre dolgozom. Megolvasztom a tejcsokoládét, a többi hozzávalóval együtt a gépbe teszem és egyneműsítem. Ilyenkor még egy picit folyékony, de a hűtőben szépen összeáll és kenhetővé válik.

Első olaszországi utazásunk előtt azt gondolhatnánk, hogy csak esszük majd megállás nélkül a pizzát és tésztát, aztán ezzel le is tudjuk az egészet. Persze működhet, ám érdemes néhány szabályt megértenünk, főként akkor, ha az átlagos turistáskodás mellett szeretnénk kicsit tényleg megérteni az olasz gasztronómiát, ezen keresztül pedig az olasz embereket. Lássuk tehát, hogy mire számítsunk, illetve mit hogyan csináljunk a gyönyörű Itáliában! 

Cappuccino – a reggel itala!

A tökéletes olasz reggeli (Fotó: SpecialCoffee)

Hosszasan lehetne írni a kávé körüli szabályokról, most azonban elsősorban az egyik legnépszerűbb választásról, a cappuccinóról esik szó. A cappuccino Olaszországban egy reggeli ital, vagyis a késő délelőtti órákat követően szinte lehetetlen helyiek kezében hasonlót látni, az pedig különösen is furcsa tekinteteket von maga után, ha valaki délután mondjuk ebéd közben issza – a kávé ugyanis ahogy végül is hazánkban, úgy Olaszországban sem passzol az evéshez (étel utáni levezetőként igen, de akkor sem cappuccinóként). Fontos lehet még, hogy az országban sem a hideg, sem a nagyon édes, mindenféle ízesítéssel spécivé tett kávék (gondolok itt a Starbucks típusú karamellás, vaníliás, és egyéb hatalmas italokra) nem népszerűek, a legfinomabb kávékat pedig nagyon olcsón (80, 90 centért) az elsőre egyáltalán nem különlegesnek kinéző, átlagos bárokban kapjuk. A bárok pedig a nap során többször is szerepváltáson mennek keresztül: reggelit szolgálnak fel, majd italokat (bor, sör) adnak, az esti órákban pedig az aperitivo és apericena (például Aperol Spritz, Negroni, Campari és különféle harapnivalók) helyszínei.

Ha már reggeli… ne sokra számítsatok!

Én teljesen megértem azokat, akik hatalmas sós reggelik fogyasztásában lelik az élvezetet, én magam sem zárkózom el egy jó angol reggelitől, vagy akár sonkás-hagymás tojásrántottától. Az olasz reggeli viszont nem ilyen, ők reggel ugyanis csak édes, emellett pedig nagyon kevés dolgot fogyasztanak. Mindez a gyakorlatban a már említett cappuccinóban (vagy más kávéban) és egy édes péksüteményben merül ki – ami lehet cornetto (édes kifli), valamilyen briós, piskóta tészta, de akár ropogós keksz is. Mindez persze költséghatékony, hisz egy kávézóban 2 euróért lehet kávét és cornettót fogyasztani, ha pedig valaki otthonra szerzi be ezeket a boltból vásárolva (hatalmas a választék), akkor 2 euróért 8-10 darab lekvárral töltött kiflit, muffint, plumcake süteményt vagy más édességet tud venni, további 2 euróért pedig 8 darab édesített joghurthoz is hozzájut (ami szintén reggeli lehet a kávé helyett, vagy esetleg 1-2 órával utána, ebéd előtti nassolnivalóként). És igen: át lehet szokni, még úgy is, hogy teljesen bizarrnak néztem a szokást, két-három hónap olaszországi tartózkodás után úgy ettem az édes reggeliket, mintha egész életemben így tettem volna.

Félreértett fogások, különösen ha tésztáról van szó

Az igazi római carbonara nagyon sárga, hisz nem tejszín, hanem tojássárga dominálja (Fotó: Fulvio e le sue Ricette)

A tészta nagyon érzékeny téma, akár a készítés folyamata, akár a konkrét ételek tekintetében. Az olaszok például nem teszik bele a tésztát hideg vízbe (hanem előbb felforralják a vizet), nem törik ketté azt főzéskor (nem is kell, idővel minden megfő, nincs szükség aggodalomra), nem főzik túl (hanem al dente módon fogyasztják), nem öntik le a végén hideg vízzel, ahogy olajjal sem (bár utóbbi kettő nem feltétlenül halálos bűn, inkább csak megosztó). A tészta továbbá frissen fogyasztandó, így azt egyrészt egyből összekeverik a szósszal (tehát nem egy adag tésztán áll egy másik adag feltét), másrészt nem tárolják napokig (nem jön a „jó az még, holnap majd ráteszem a szószt és mehet a mikróba” érv). A tészták rendszere amúgy korántsem egyszerű, mert bár bizonyos keveredések történhetnek, alapvetően a fogásokhoz passzoló tészta típusok használandók, bele lehet tehát bukni abba, ha a boltban csak egyszerűen leemelünk egyet kinézet alapján.

Ami pedig a konkrét ételeket illeti, mind nyugat, mind kelet irányába sok a félreértés. Az Egyesült Államokban mindenki által ismert Fettuccine Alfredo Olaszországban szinte nem is létezik (ahogy a húsgolyós tésztáért sem állnak sorba a helyiek), de a Magyarországon rengeteg helyen fogyasztott tejszínes, fokhagymás, hagymás carbonara is valószínűleg szomorúságot okozna egy olasz embernek. Utóbbi (eredeti!!!) alapanyagai a következők: tészta, tojás(sárgája), feketebors, guanciale (olasz szalonna) és pecorino. Ennyire egyszerű, 15 perc elkészíteni, nem kell más hozzá!

Már megint az italszabályok!  

Ha ilyeneket eszünk, jöhet az Aperol Spritz... ha komolyabb ételeket, akkor nem (Fotó: PUNCH)

Már esett szó arról, hogy kávé nem passzol az evéshez, ám a különböző koktél szerű italok (a már említett Aperol Spritz, Campari Spritz stb.) sem, ahogy a rövid italok is az étel utáni emésztést segítik (egy finom limoncello például az étteremből való távozás előtt jöhet). Róma központjában sétálva tehát ha valakit látunk vacsorához koktélt inni, az biztosan turista lesz. Az ételekhez értelemszerűen ihatunk nem alkoholos italokat (víz, szénsavas üdítő stb.), illetve bort, ahogy – meglepő vagy sem – a sör sem tabu (különösen pizza mellé, sok olasz pedig egyenesen jobbnak is tartja a sört pizzához). Ami pedig az ivászatot jellemzi, az ország meglehetősen visszafogott, részeg (vagy akár becsiccsentett) embereket ritkán láthatunk, és – Magyarországgal, de akár Németországgal – szemben nem annyira elterjedt, hogy fiatalok sörökkel (vagy akár egy teljes üveg borral) flangáljanak a városban. Persze megtörténik ilyen, arról meg szó sincs, hogy fiatal társaságok ne innának, ám ahogy sok minden máshoz, úgy az alkoholhoz is olasz elegancia párosul, így nem sok büszke tekintetre lelünk majd, ha bebizonyítjuk, igenis képesek vagyunk már a negyedik sört letolni a parkban. Irányadó tehát a mértéktartás, illetve az alkalmas helyeken való iszogatás.

Egyszerűség és kiválóság!

Bár meglepő lehet, az olasz ételek sok tekintetben már-már túlzottan egyszerűek, a fogások pedig – nyilván nem minden esetben, de alapvetően – kevés összetevőből készülnek. Ritkán találunk tehát majd igazán fűszeres ételeket, ahogy a különböző szószok sem örvendenek különös népszerűségnek. Arról nyilván írnom sem szükséges, hogy ketchup nem kerül a pizzára, ám ha már a pizzánál tartunk, érdemes megfigyelni, hogy milyen a tésztára tett paradicsomszósz. Sokkal egyszerűbb ugyanis sok külföldi pizzánál, amelyek esetében oregánótól bazsalikomig, meg fokhagymaszósztól borsig minden kerül rá. Maga a pizza is egyszerű, és itt nem a hawaii pizza ananászos gyalázatára gondolok, hanem arra, hogy igazán jól megpakolt, „fullos” pizzákat nem Olaszországban találunk (nem véletlenül a margherita és marinara az igazi nápolyi pizzák, Rómában meg minden kis pizzázóban néhány feltétes szeletek közül választhatunk majd). De ugyanezt említhetném a bolognai kapcsán, ahogy sok más olasz ételt illetően is, melyeknél sokan fűszerekben gazdag ízekre várnak. Az olasz konyha a friss, (és sok esetben) olcsó alapanyagokat preferálja, azok harmóniájára törekszik, továbbá kerüli a radikális elemeket – még ha bizonyos régiókban meg is jelennek bizonyos különc, például csípős fogások. Az ízgazdagság tehát nem fűszerességet vagy másféle túlcsordulást jelent, így ezek hiányában panaszkodnunk sem érdemes.

A ropogós római pizza (Fotó: TasteAtlas)

Az olasz konyha kétségkívül a világ egyik legjobbja (jó, oké, a legjobbja!), ám a valódi élvezethez annak ismerete is hozzájárul. De elég a szabályokból, azért túlzottan feszengni sem érdemes egy utazás előtt. Maximum ha valamit nem értünk, kérdezzük meg bátran az olaszokat, vidáman fognak (részletesen és sok összefüggésben) mindent elmagyarázni.

Kiemelt fotó: Jurist.org

Nagyon úgy tűnik, Justin Trudeau-nak és kormányának elgurult a gyógyszere. Egészen elképesztő intézkedéseket hoznak, hogy megfékezzék a szerintük nyilvánvalóan rettenetes veszélyt jelentő, amúgy tökéletesen erőszakmentes kamionos tüntetőket és az őket támogató rengeteg embert. Miután bevezették a különleges jogrendet Kanadában, az alapvető állampolgári jogokat sárba tipró intézkedéseket hoznak szakmányban, például eltulajdonítják a tüntetőknek érkezett adományokat, kilátásba helyezik a kamionsofőrök jogosítványának bevonását, azt, hogy büntetett előéletűnek számítanak majd, amennyiben nem hagynak fel az állítólagosan törvénytelen gyülekezéssel, és a tüntetők gyerekeinek elvételével (!) fenyegetőznek, majd gumibotozzák és a földön rugdaltatják a rendőrökkel a békés demonstrálókat (akik valóban azok, nem csak "főként békés tüntetők”, mint annak idején a BLM és barátaik az USA-ban, akik konkrétan gyújtogattak, fosztogattak és rendőröket öltek.) A közösségi médián látható képek és videók a rendőri brutalitásról ijesztően ismerősek: mintha 2006-ban Budapesten járnánk. 

Akkora a felháborodás, hogy a kanadai parlamentben az ellenzék egy emberként áll a tüntetők mellé, sőt, a liberális kanadai polgárjogi szervezet, a CCLA (mondjuk úgy, a TASZ helyi megfelelője) határozottan és nyilvánosan elítéli a kormány fellépését.

A szervezet igazgatója, Noa Mendelsohn kijelentette, hogy a kormány először is tökéletesen indokolatlanul hirdetett különleges jogrendet, hogy mindaz, amit a szükségállapotra hivatkozva művel, szembe megy a kanadai alkotmány állampolgári jogokról szóló részével, mely 1982 óta része az ország alaptörvényének, és nem mellesleg Trudeau édesapja, korábbi miniszterelnök országlása idején fogadott el a kanadai törvényhozás. Mendelsohn azt is bejelentette, hogy a CCLA mindezért beperli a kanadai kormányt.

N.S. Lyons washingtoni elemző és közíró a Substacken található blogjában A valóság visszadudál címmel tágabb perspektívába helyezte a minap mindazt, ami Kanadában, illetve, ahogy hangsúlyozta, egyre több helyen, Wellingtontól Párizsig történik. Lyons saját esszéjére, a Valóságért folytatott háborúra (The Reality War), illetve Christopher Lasch Az elitek lázadása (The Revolt of the Elites) című könyvére utalva kifejti, hogy a leggazdagabbak és legnagyobb hatalommal bírók, karöltve az új értelmiséggel, a technokrata menedzseri osztállyal, és megtámogatva a digitális technológiák és globális hálózatok által, megalkottak egy újfajta valóságot, amelynek már nem sok köze van a fizikai, tapintható realitásokhoz, hanem sokkal inkább egy elmélet. Röviden összefoglalva azt, amit Lyons fejteget, arról van szó, hogy az uralkodó elitek vágyálmaikhoz és akarnok elméleteikhez akarják igazítani a valóságot. Mindeközben egyre inkább uralmuk alá hajtják az alsó-közép és középosztályokat, akiknek egyelőre sikeresen adják el felszabadítás gyanánt azt, ami valójában a kifosztásuk és a lassú felszámolásuk, a fizikai munkát végző dolgozó osztályokról (régiesen lásd munkásosztály) pedig inkább nem vesznek tudomást, abban a reményben, hogy a digitalizációnak és a robotizációnak hála egyszer úgyis megszűnnek létezni.

Ezek az elitek létrehoznak egyfajta hiperrealitást, amely persze köszönőviszonyban sincs mindazzal, amit a társadalom nagy része valójában megtapasztal.

Lyons szerint a hatalmat birtokló eliteket és csatolt részeiket a legtalálóbban a Virtuálisoknak, míg a többieket a Fizikaiaknak lehet a legjobban leírni, és szerinte ez az értelmiségi keret az, amelyben a legjobban értelmezhető a kamionosok lázadása. Lyons hangsúlyozza, hogy a Fizikaiakon nem a hagyományos értelemben vett munkásosztály vagy a szegényebb, kisemmizett rétegek értendők. A Virtuálisakkal szembenálló csoportok többsége nem írható le materiális értelemben vett kategóriákkal, hiszen ezen elitellenes tömegek között nagy számban találhatók szakképzettek, kisvállalkozók, gazdák, akik gyakran viszonylag jómódúak.

Egy másik, ismert törésvonal, amely mentén a nyugati társadalmak kettéválnak az urbánus versus vidéki lét. Ezt tökéletesen illusztrálta a legutóbbi amerikai elnökválasztás, amelyben az ún. vidékiek tömegesen Trumpra, míg a nagyvárosokban élők Bidenre szavaztak. De ugyanez történt Franciaországban a sárgamellényesek lázadása során, vagy például a Brexitről szóló népszavazáson is Nagy-Britanniában. Lyons szerint a társadalmat Virtuálisokra és Fizikaiakra osztó modell erre is illeszkedik.

Van persze a Virtuálisoknak egy fontos sebezhető pontja: ahhoz, hogy az általuk használt infrastruktúrák működjenek a nagyvárosokban, szükségük van a Fizikaiakra. Hiszen valakinek továbbra is működtetnie kell a csatornahálózatot, be kell szállítaniuk és a polcokra kell rakniuk az élelmiszereket, karban kell tartaniuk a különböző egyéb közműveket.

Amikor a kamionosok "odagurultak többtonnás járművükkel a politikai elit küszöbéhez, (…) és nem voltak hajlandók elmozdulni onnan, amíg követeléseiket nem teljesítik, az olyan volt, mintha ledobtak volna egy hatalmas tömbnyi valóságot az elitek kertjének a gyepére”, írja Lyons. 

A kamionosok rengeteg embert képviselnek, nem csak saját magukat. Ők egyáltalán nem az a "törpe kisebbség”, ahogyan azt Justin Trudeau állítja, és most kiderült, a Fizikaiak nagy erővel és érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek. Mi volt minderre az elitek válasza? A szokásos, mondja Lyons: bevetették az információs és narratíva kontroll fegyverét.

Azonnal antiszemitának, rasszistának, iszlamofóbnak, transzfóbnak, nőgyűlölőnek és persze "tudományellenesnek” állították be a tüntetőket és a velük szimpatizálókat.

A Facebook és a Twitter pedig nem sokat teketóriázott, blokkolta a tüntetők fiókjait, arra hivatkozva, meg kell akadályozni a "dezinformáció” terjesztését.

Lyons szerint mindezt nem csak azért tették, mert a legegyszerűbb és kapóra jövő megoldás volt, hanem mert "ez az egyetlen működési mód, melyet ismernek: a világban való tájékozódás és a világ befolyásolásának egyetlen általuk ismert módja (…) A posztmodern hal a narratíva tengerben úszik, és a szívük mélyén őszintén hisznek a "valóság társadalmi konstrukciójának eszméjében.”

A Virtuálisok másik fegyvere az elektronikus pénzforgalom akadályozása: Kanadában ezt is bevetették, és várható, hogy a Fizikaiak a világ többi részén is búcsút mondhatnak majd a jövőben a virtuális vagyonuk feletti kontrollról, ha fellázadnak. 

Lyons meglátásában azonban az elitek mostani próbálkozása nagyon úgy tűnik, nem működik. Túl nagy a szakadék a között, amit az emberek saját maguk látnak és megtapasztalnak, és a rájuk erőltetett narratívák között. 

A kamionosok iránti szimpátia nemhogy csökkenne Kanadában, hanem inkább nőni látszik. 

Ironikus, hogy a magát par excellence liberálisnak gondoló Trudeau pánikol, és úgy viselkedik, mint egy diktátor, teszi hozzá Lyons, pártja pedig, az alapvetően baloldali liberálisok pedig mindent elkövetnek, hogy a közvéleményt az általuk állítólag képviselni hivatott munkásosztály ellen hergeljék.

Trudeau és társai most csak reménykedhetnek benne, hogy a kamionosok és a többi tüntető "nem kezdenek el Mao Ce-tungot olvasni, ahogyan azt Trudeau tette ifjúkorában, különben megtudják, hogyan sikerült megnyerniük a polgárháborút a forradalmároknak úgy, hogy a vidékről kerítették be a nagyvárosokat”, zárja írását Lyons.

Miért választja valaki az igazságügyi orvostant? Mire jutott, amikor Tóth Ilona ügyét vizsgálta? Hogyan született az '56-os mártír medika szobra? Dr. Sótonyi Péter, Magyar Corvin-lánccal kitüntetett Széchenyi-díjas orvos, patológus, egyetemi tanár volt a Reaktor Podcast vendége. 

Ön az igazságügyi orvosszakértői diszciplína legnagyobb szaktekintélye. Miért választotta az orvostudománynak ezen ágát, és melyik része ön szerint a legizgalmasabb? Mi laikusok csak a filmekből ismerjük a forenzikus patológia egy-egy szeletét, részletét.

Hát ez egy izgalmas kérdés, mert én az egyetemi tanulmányaimat 1957-ben kezdtem el és harmadévben van a kórbonctan, a patológia. Nekem nagyon tetszett, mert akkor már az ember egy kicsit a klinikummal is kapcsolatba kerül. És a Patológiai Intézetnek a professzorát megkérdeztem, hogy ha ide akarnék jönni tudományos diákkörösnek, akkor jöhetek-e? Azt mondta, semmi akadálya, úgyhogy dolgoztam az ő érpatológiai munkacsoportjával. Ez azért volt nekem nagyon jó iskola, mert egyrészt megszerettem a kísérletes tudományos munkát, másrészt pedig egy nagyon jó közegbe kerültem. Aztán ötödévben volt az igazságügyi orvostan. És az igazságügyi orvostannak a főnöke akkor Ökrös Sándor professzor volt, aki egy nagyon nagynevű törvényszéki orvos volt, mert ő ezt a szót, hogy igazságügyi orvostan, ezt így nem ejtette ki, törvényszéki orvostannak hívta. Úgyhogy vele is úgy kellett beszélni, hogy „professzor úr, akkor törvényszéki orvostan”, ha ezt mondtad, akkor jó volt, az igazságügyi orvostan az hülyeség, ilyen nincsen, ezt törvényszéki orvostannak hívják. És nagyon tetszettek az előadásai, és a gyakorlatokra pedig a Harsányi tanár úrhoz került a csoportunk, aki a törvényszéki, vagy igazságügyi csonttannal és személyazonosítással foglalkozott. És megtetszett nekem maga a tárgy a professzori előadásokból, szóval itt jön az, hogy a professzorok példája az tud példa lenni. Magatartásban, munkában, meg egyebekben.

És akkor igazságügyi orvostanból leszigorlatoztam Harsányi tanár úrnál, és ő megkérdezte tőlem, hogy nem akarok-e az intézetbe jönni. És mondtam, tulajdonképpen lenne kedvem hozzá.

Azt mondta, „jó, beajánllak Ökrös professzor úrnak, hogy fogadjon téged”. És ő nagyon kedvesen fogadott, és mondta, hogy „tudod-e, fiam, hogy mi vár rád, hogyha idejössz, mihozzánk?” Hát mondom, „tudom, professzor úr, nagy rend van, és nagyon kemény munka”. „Jó, hát akkor, majd ha megvannak az államvizsgáid, akkor gyere hatodévben.” Hát államvizsga után voltak is állásajánlatok, de eljöttem előtte az Ökrös professzor úrhoz, és mondtam, professzor úr, most itt vagyok. „Jól van, fiam, van is egy állásom, gyere ide!” És akkor idekerültem. De megmondom őszintén, azért volt egy ilyenfajta hátsó gondolatom, hogy leszakvizsgázok kórbonctanból, aztán igazságügyi orvostanból, és utána elmegyek a klinikum irányába. De aztán beleszerettem ebbe a tárgyba, és nem mentem el a klinikum irányába. Egy nagyon jó iskola volt, ahol egyrészt megtanultuk a szakma alapjait. Nagy volt az ő követelményi rendszere, meg a vezető munkatársainak, a docenseknek, adjunktusoknak, akik itt dolgoztak.

Engem nem nagyon érdekeltek a címek. Az érdekelt, hogy jól érezzem magamat, mert a tudomány az egy csodálatos valami, a legszebb játék, a legszebb gyerekjáték.

De mondjuk egyszer az ember játszik, és rájön dolgokra, bizonyos dolgokra rájön, hogy ez nem jó, más irányba kell menni, de ezt meg kellett a mestereinktől tanulni.

Korábban előadást tartott a budai polgári közösségben a Tóth Ilona per orvosszakértői aspektusairól. Tóth Ilona gyakorló orvos volt 1956-ban, a forradalom alatt nővérként ellátta az összecsapások sérültjeit, majd letartóztatták gyilkosság vádjával, és ki is végezték mindössze 25 éves korában. A vád szerint szándékosan meggyilkolt egy ÁVH-snak vélt rakodómunkást. Bár a polgári oldal a forradalom mártírjának tekinti, többen ezt megkérdőjelezik, és úgy vélik Tóth Ilona csakugyan elkövette a gyilkosságot. Ön és a Semmelweis Egyetem Tóth Ilonát ártatlan áldozatnak vallják. Önt mikor kezdte érdekelni ez az ügy és miért meggyőződése, hogy az orvostanhallgató diáklány csakugyan ártatlan volt?

Igen. Hát ez egy nagyon összetett és bonyolult ügy. Említette, hogy a jogi egyetemre jár, és lassan be fogja fejezni. Az igazságügyi orvostan az önöknek, jogászoknak, magának, mint jogásznak, esetleg, hogyha azt a pályát választja, egy nagyon fontos segédeszköze. Tehát, az igazságügyi orvostan egy különleges ismereteket megkívánó tantárgy már abban a vonatkozásban is, hogy kapcsolódik a klinikumhoz, de nem csak a klinikumhoz, hanem a joghoz is bizonyos vonatkozásban. Például orvosi felelősség, műhiba, meg egyéb, az az igazságügyi orvostan hatáskörébe tartozik, és a bizonyítás, az esemény bizonyításának a körében nagyon sok segítséget tud nyújtani életellenes bűncselekményeknél, egyebeknél, a bíróságnak és a joggal foglalkozónak.

A Tóth Ilona ügy azért rendkívül bonyolult, mert ott pontosan az, ami a bizonyításnak a súlypontja lett volna, az az orvosszakértői vizsgálat minősége. És az kritikán aluli volt.

Olyan események történtek, aminek alapján semmiféle szakértői véleményt adni nem lehetett volna, ha a szakma szabályai, az én szakmám szabályai szerint történik a véleményadás. És tulajdonképpen az ítélet, az orvosszakértői véleménynek a megalapozottsága alapján történt. Én úgy kerültem vele kapcsolatba, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak tagja voltam, az egyik alelnöke, és ez hosszú út után elkerült az Igazságügyi Tanács elé, az orvosszakértői tevékenységnek a tényleges elemzésére. Most meg kell említenem, és nagy tisztelettel említem meg Kádár Frigyesnek a nevét, aki tulajdonképpen elkezdi az '56-os dolgoknak a fölgöngyölítését, többek között a Tóth Ilona ügyet is. És a Tóth Ilona üggyel nagyon sokan foglalkoztak. Ugye M. Kiss, aztán M. Kiss Réka, Obersovszky is írt. Sokan írtak különböző dolgokat, de az orvosszakértői munka elemzésével csak ráutaló magatartással. Dehát ennek meg kellett nézni azt az oldalát, hogy az orvosszakértői vélemények valóban megalapozzák azt, hogy az történt, ami leírásra került. Mi nem foglalkoztunk azzal az egész sorozattal, ami történt, hogy mi történt, hogy történt, rendőrségi letartóztatás, első fok, másodfok, kegyelmi kérvény, egyebek.

Ez nem a mi feladatkörünk, de az orvosszakértő tevékenységben azzal foglalkoztunk, és ha akarja részleteiben is elmondom, minősíthetetlen, annak alapján senkit nem lehetett volna elítélni.

Tehát a szakértői vélemény az volt, az ETT felülvéleménye, hogy ezek a szakértői vélemények semmi kapcsolatban nincsenek a szakma szabályaival. És akkor ezt a legfelsőbb bíróság tudomásul vette és azt mondta, hogy miután nem bizonyítható, mentesítette Tóth Ilonát, ilyen formában valóban nem lehetett elítélni embert. Aztán, hogy mi volt, és hogy mint volt, az is nagyon zűrös. Na, most csak néhány részletét. Az első már, ami óriási problémát vetett fel, az a helyszín, ahol a holttestet megtalálták. A helyszíni szemle egy nagyon komoly része az én szakmámnak, amelyikben részt vesz a rendőrség, részt vesz valamikor bíró vagy ügyész, és részt vesz az orvosszakértő. Pláne egy ilyen ügyben, ahol fölmerül az emberölés, meg egyebek, megfelelő szakértelemmel rendelkező személyt jelöl ki erre a feladatra a Budapesti Igazságügyi Orvostani Intézet vezetője. Itt ez elmaradt, és egy rendőrorvos végezte el a szemlét. Elvégezte a szemét. Utána ez a holttest bekerült ide az intézetbe. Fontos része az igazságügyi orvostannak az ismeretlen holttest esete, mert erről nem tudtak semmit. Fontos része ennek a személyazonosítás. A holttest itt van. Jönnek a hozzátartozók, természetesen a holttestet nem mutatják meg, hanem egy képet mutatnak meg, ami egyetlen egy kép, ami készült.

A boncolásról semmilyen kép nem készült, semmi ilyesféle dokumentum nincsen.

Ahol tulajdonképpen egy holttest van, véres az arca, meg egyebek, és abból a hozzátartozók fölismerik, hogy az az ő hozzátartozójuk. És elmondják, hogy jellegzetes volt az, hogy a jobb kéz mutatóujjának az első perce hiányzott, mert azt valami gép levágta. Tehát, ha az itt lévő halottnak ez lett volna, akkor megvan a személyazonosítás. De ez elmaradt. Megállapították, hogy ez az, most a nevét nem mondom, nincs is jelentősége, aki a per tárgya, hogy ezt ölték meg a Tóth Ilonáék. Utána elrendelte a bíróság az itt lévő holttestnek a boncolását. De nem az intézetből jelöl ki szakértőket, hanem kijelöli Kelemen Endre bírósági orvost és Földes Vilmost, aki a BM Bűnügyi Technikai Laboratóriumának a főnöke.

Ők ketten egy mizerábilis összevisszaságot csináltak, egy olyan boncjegyzőkönyvet, amit ha bevittem volna Ökrös professzor úrhoz, azt mondta volna nekem, hogy „édesanyám, tűnj el az intézetből, nem akarok hülyéket látni!”.

Tehát már ez is problémássá teszi az egész dolgot, hogy hogy is van ez. Ellentmondó véleményeket, egyebeket terjesztenek elő, mást ír le a helyszíni szemlét végző szerencsétlen egyszemélyes orvos, és mást a boncoló orvosok.

Egy csomó ellentmondás van, és nem végzik el azokat a vizsgálatokat, amiket el kell végezni, hogy az a bizonyos szúrás az élőben keletkezett, vagy nem élőben.

És a szakmánk szabálya, hogy ilyenkor nagyon finom bonctechnikával ki kell preparálni a szúrt csatornát. Ez mind nem történt meg. De leírják azt, hogy a szívet ért szúrás az, amitől elvérzett. Na, most a szakma szabályai, hogy maga kiboncolja a szúrt csatornát, és utána szövettani vizsgálatot végez, hogy a sérülés élőn keletkezett, vagy holttesten keletkezett-e, nem mindegy. Ez se történt meg. Holott itt volt a laboratórium az intézetben. A fotóstól megkérdezték, hogy „maga párttag?” Azt mondták, „ha nem, akkor nem jöhet be a boncterembe”, és így nem is készült fénykép az egészről. Na, most ezek ilyen mellék dolgok, de nagyon nagy jelentőségük van. Nem akarom bonyolítani a helyzetet, nem tudjuk, hogy ez az volt, akinek mondták, a felismertetés az nem történt meg megfelelő súllyal. Készült egy boncjegyzőkönyv, ami használhatatlan, és ebből fabrikáltak egy véleményt, hogy ez megtörtént. Hangsúlyozom azt, hogy az eljárás, rendőri eljárás, ügyészi, bírósági eljárás hogyan zajlott, az engem nem érdekel. Az érdekel, hogy a szakma szabályai szerint történt-e a törvényszéki orvostani része az esetnek, és abból semmi nem történt a szakma szabályai szerint.

Tehát jogosan fölmerül bennem az, hogy az áldozat nem is az volt, akinek vélték. Mert hogyha itt van a holttest, akkor a gyakorlatunk az, hogy levisszük holttestet egy amolyanféle kis bemutatóhelyiségbe, és ott kell a hozzátartozóknak felismerni.

Hát ott drámák szoktak zajlani, mikor az édesanya a gyerekét, aki belefulladt a vízbe, vagy ez vagy az, vagy bármi történt vele, felismeri. Ez itt nem történt meg. Tehát ezeket a hibákat az Egészségügyi Tudományos Tanács fölsorolta, megvitatta, eljuttatta a megfelelő helyre, és ennek alapján megállapították. Hogy mi történt, azt senki nem tudja, de az, hogy Tóth Ilonát bűnösnek veszik egy ilyen szakértői véleménysorral, az a szakma szabályainak ellentmond. És így fejeződött be tulajdonképpen a Tóth Ilona ügy. Tehát rengeteg sok filozofikus dolog van a könyvekben, amik megjelentek Tóth Ilonával kapcsolatban, de ez egyértelműen eldöntötte, hogy ennek alapján nem lehet azt mondani, hogy úgy történt, ahogyan az ítéletben megfogalmazást nyert.

Az egyetem elméleti tömbje előtt 2001 óta ott áll Tóth Ilona mellszobra. Ön az egyetem rektoraként, ha jól tudom, a szobor avatásán azt mondta, Tóth Ilona élete példa minden orvostanhallgató előtt. Mit tanulhatnak az ő életéből a mai fiatalok, és miért fontos, hogy megőrizzük az emlékét?

Ez a következőképpen történt. Akkor rektor voltam. És akkor Tóth Ilona csoporttársai közül még sokan éltek, és volt egy Iván László nevezetű kollégánk, aki itt a pszichiátriai klinikán volt professzor. És ő és két kollégája évfolyamtársai voltak Tóth Ilonának. Eljöttek, hogy szeretnének egy Tóth Ilona szobrot fölállítani, akkor, amikor lement minden, és hangsúlyozom, az orvosszakértő vélemény elégtelensége alapján döntött úgy a bíróság, hogy az, amivel vádolták, az nincs ezekkel bizonyítva. Tehát itt az, hogy mi történt előtte, azt én nem tudom, mert azt nem is a mi feladatunk megállapítani. Azt mondták Iván Lászlóék, hogy föl szeretnék állítani ezt a mellszobrot, ami ott a Nagyvárad téren van, és hogy én engedélyezzem ezt, de én betartottam az egyetemi szolgálati utat, és így az ügyet a szenátus elé kellett vinni. Ha a szenátus támogatja, akkor természetesen nem zárkózom el ez elől. Mert az, hogy mi volt a boncolás, meg egyebek, azt én ott nem adom elő, mert azt a rendőrség, vagy az ügyészség előadja, az már az ő dolguk. Az nem a miénk. Akkor most már ilyen probléma szerintem nincsen. És akkor a szenátushoz eljött az Iván László is, meg az a hölgy, most a neve nem jut az eszembe, még mindig él, '56-os volt, halálra ítélték, és aztán utána életfogytiglanit kapott, és akkor nem tudom, a hatvanas években szabadon engedték. Ők elmondták a Tóth Ilonával kapcsolatban, hogy miért akarják a szobrot, meg mit akarnak. És azt nem én mondtam, hanem az Iván Laci mondta. Az Iván Laci mondta, mert az évfolyamtársak nevében egy nagyon szép beszédet tartott. Wittner Mária egy nagyon szép beszédet tartott, sokan voltunk, és akkor a Népszabadság című lapnak a főszerkesztője is ott volt akkor, meg egy másik úr, a nevét nem említem egyiknek sem.

Írtak egy brutális cikket, hogy a fasisztáknak a Semmelweis Egyetemen szobrot állítanak. És akkor én bepereltem, ahogy hívják, ott azt, aki ezt a cikket megírta, és akkor a bíróságtól azt a választ kaptam, hogy a szólásszabadság határait nem lépték túl.

Nagyon ápolják az emlékét a csoporttársai. Na most ez a kislány, ez a Tóth Ilona, ez színjeles volt. Ennek nem volt más jegye, mint jeles. Az évfolyam egyik legjobb tanulója volt. Nagy népszerűségnek örvendett az évfolyamtársai körében is, meg Imre is mondta, hogy egy egészen kiváló valaki. Szóval ez csak feltételezés, hogy ő elkövet egy ilyen bűncselekményt.

De én megemelem a kalapomat, mert szent meggyőződésem, hogy ez egy koncepciós per volt.

Még egy érdekes dolog, ezt még el kell, hogy mondjam. Megírattak vele, amikor másodfokon is halálra ítélték, egy kegyelmi kérvényt, amit ha a kegyelmi tanács helyben hagy, akkor a köztársasági elnök dönt véglegesen a kegyelem megadásáról. Szóval megírattak vele egy három oldalas kegyelmi kérvényt. Abban leírta azt, hogy én követtem el ezt így-úgy-amúgy halál precízen, hogy mi volt, hogy volt, és hogy köszöni a szocializmusnak és Kádár Jánosnak, hogy egyetemre járhatott. Na, most írásszakértőből három volt ebben az ügyben, akik azt mondták, hogy ezt nem ő írta. Ez nem az ő írása. Ez egy diktált szöveg volt. De azt el se küldték az államelnökhöz. És megjelent egy könyv, ez egy belügyminisztériumi, azt hiszem, ezredesi rangban lévő valaki volt a belügyminisztérium elhárításának az egyik főnöke, és az lement a siralomházba megnézni a Tóth Ilonát, hogy ki az, aki ÁVH-st gyilkolt, mert ez a feltételezett személy az Államvédelmi Hatóságnál kiskatonaként tevékenykedett. De akkor már, mikor ez az egész esemény van, akkor már nem volt az állományban. Írja, hogy lement megnézni. Na, ez az ember Nagy Árpád BM operatív főtiszt volt. Ez egy nagyon komoly per. Fel is olvasom magának. „A kivégzés előtti kora este beszélhettem azzal, akiről mint kegyetlen gyilkosról annyi mindent hallottam különböző hírekből és a rádióból. E cselekedetemnél az a tudat alatti dominált, amikor is - ahogy már korábban említettem - 1956 novemberében Szuha Kállón majdnem áldozata lettem az ellenforradalomnak. Ezért akartam látni azt, aki ÁVH-st gyilkolt, akitől választ szerettem volna kapni a miértre. Meglepett, hogy egy magába roskadt ember helyett egyenes tartású, nyílt, a sorsával szembenéző tiszta tekintetet láttam, olyat, amilyen abban a helyzetben csak egy őszinte ember képes. Aki a beismerő szó helyett elmondta,

higgye el, azt nem követtem el, csak az édesanyámat sajnálom.

Tudatosan nyilatkozott." Egy lelkiismeret lázadása, az a könyvének a címe. Szóval azért akkor egy ilyen főtiszt ilyen pozícióban nem jön ki egy ilyen élménnyel. Most hosszú ez a történet, megvizsgáltatják a Tóth Ilonát pszichiáterrel. Az egyik ez a bizonyos Kelemen Endre, akinek még törvényszéki orvostani vagy igazságügyi orvostani szakvizsgája sincsen. A másik a Földes Vilmos, aki szintén nem volt kompetens. De pszichiáterként egy Balassa nevezetű rémpszichiátert jelölnek ki, aki azért rémpszichiáter, mert az Andrássy út 60-ban is tevékenykedett. No, most ezek megállapítják, hogy beszámítható. A másik fantasztikus ember Kardos János, az ügyvédje. Az fantasztikus, mit megcsinál ezért a lányért. És megkéri az akkori egyetem pszichiáter professzorát, Nyírő Gyulát, aki egy nagy név volt a pszichiátriában, nemzetközi szinten nagy név, hogy egy másik pszichiáter kollégával vizsgálják meg Tóth Ilonát.

Megvizsgálják Tóth Ilonát, és azt a véleményt terjesztik elő, hogy nagy valószínűséggel az úgynevezett Jeanne d'Arc szindróma hatása alatt van, vagyis, magára vállalja azt is, amit nem is követett el.

Nagyon alapos vizsgálat után ezt megállapítják, és egy másik pszichiáter még hozzáteszi, hogy az a lelki és testi trauma, ami alatt tartották, az vezetett oda, hogy ő fölvállalta azt is, amit nem követett el. De Kelemen Endre elintézi, hogy a bíróság meg se hallgassa a Nyírő professzort és a másik professzort. Meg sem hallgatták. Aztán a bűnjel kérdése, hogy nincs bűnjel. Akkor a Kelemen fölbontatja annak a kisegítő kórháznak a WC lefolyóit, és abban talál két eszközt a felbontás során, hát valaki bedobta oda, amelyek közül mind a kettő alkalmatlan arra, hogy azt a sérülést okozza. És a tárgyaláson a Radó bemutat egy olyan kést, ezek amúgy ilyen kisebb késecskék, amit meg mutatott, nagyon nagy. Azt kérdezte a Tóth Ilonától, hogy „ez volt az az eszköz?”. Tóth Ilona pedig azt válaszolta, „igen, ez volt.” Amit ez a szerencsétlen magára vállalt, az is egy olyan momentum, ami kérdésessé teszi a dolgokat. Hangsúlyozom, ezek mind lelki dolgok. Mi viszont a tények alapján mondtuk ki azt, amit kimondtunk. Én még az ETT-ben azt javasoltam, akkor még élt Földes Vilmos, aki a másik szakértő volt, hogy tegyünk fel neki kérdéseket, hogy hogyan történhettek ezek a dolgok, hogy nem készült ez, nem készült az. Különböző kérdéseket tettünk fel neki, amikre ő azt válaszolta:

„az akkor a vezetésem alatt álló bűnügyi laboratórium a Duna-parti fehérház hetedik emeletén részlegesen működött, a szövettani vizsgálatok elvégzésére lehetőség akkor ott nem volt.” Itt volt, csak nem csinálták meg.

„Ezek a körülmények kellő magyarázattal szolgálnak ahhoz, hogy a szövettani laborvizsgálatok nem történtek meg. Legjobb emlékezetem szerint” - ez is egy hazugság - „fényképezési lehetőségünk a Szvetlana utcában nem volt, ugyanis sem fényképezőgép, sem fotószakember abban az időpontban nem állt rendelkezésre”. Nem állt rendelkezésre? Bejött, megkérdeztek tőle valamit, és akkor azt mondták neki, hogy menjen a francba. „Emlékezetem szerint az intézetnek több évtizeden át volt fotósa, de nem Budapesten lakott, így előkeríteni nem állt módunkban”. Hogy ne állt volna módjukban egy ilyen ügyben!? „1956 december 16-án kelt, a boncolási jegyzőkönyv hiányosságai címszó alatt megállapítható, hogy dr. Rosta László, akkori rendőrorvos, főhadnagy aláírásával készült halotti szemle lelet. Nyilván a körülményekből adódóan felületesen végzett kihantolási szemle olyan megállapításokat tesz, amelyek nem összeegyeztethetők azzal, hogy a holttest kb. 1 hónapja lehetett elföldelve.” Nem is volt elföldelve! Én megnéztem a helyszínt és megkérdeztem egy atyát, aki mesélte, hogy amikor renoválták a templomot, akkor volt egy gödör, amiben mész volt. Azt elhasználták, rátettek két betonlapot, és odabent volt a holttest. Érdekes módon azt gyorsan megtalálták.
„A szúrt sérülésre vonatkozóan ellentmondás mutatkozik a helyszíni szemle megállapításai és a boncasztal tett megállapítások között. Megállapításom szerint nem is olyan lényeges, magától értetődő, hogy egy boncasztalon jobb körülmények között lehet egy szúrt seb jellegét megállapítani. A bekezdésben felróják, hogy a sérülések vitális eredetét bizonyító kiegészítő laboratóriumi vizsgálatok nem készültek. A választ a fentiekben mér megadtam, amennyiben az akkori körülménynek között pótszövettani vizsgálatokra lehetőség nem volt. A boncolás és hiányai kerülnek megállapításra valóban, majd ugyanezt a leírást sokkal szakszerűbben végeztük volna el.” Hát ez jóformán bevallás! Ilyen ügyben szakszerűbben? Hát a szakma szabályai szerint kellett volna elvégezni.

„Azonban a körülményeket kell ismételten figyelembe venni és utólag ezt már senki nem tudja eldönteni, hogy akkor valóban úgy történt-e a vizsgálat, ahogy ebben a bekezdésben rögzítették.”

Ezek azért elgondolkoztatják az embert. Nem akartak senkit tanúnak, és a Kelemen behozta a feleségét gépírónőnek, és ő gépelte le.
A harmadik kérdése az Eörsi-féle dolog volt. (Professzor úr megelőlegezte a harmadik kérdésre a választ az előzetes egyeztetés alapján - a szerk.) Hogy Tóth Ilona forradalmár, de gyilkolt. Ez egy kicsit erős, mert ő nem tudja azt bizonyítani, hogy a Tóth Ilona gyilkolt-e vagy sem. De aztán később ő kitér arra, hogy tulajdonképpen a forradalom olyan lelkiállapotot eredményezhet, ami kvázi ilyen cselekményekre indukálja az embert. De azt, hogy gyilkolt vagy nem gyilkolt, azt bizonyítani kell. És a bizonyítékok nem állnak meg. És az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Ez az ügy így lezajlott. A hallgatók minden évben megemlékeznek Tóth Ilonáról, van neki emléknapja, alapítottak is egy Tóth Ilona Alapítványt.

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia

Kép forrása: semmelweis.hu

A Valijeva-féle doppingbotrány leuralta a netet, így úgy éreztük, utánanyúlunk kicsit a méltatlanul háttérbe szorult klasszis korcsolyázóknak a 2022-es téli olimpián. Mert dopping-hidegháború ide vagy oda: a műkorcsolyát minden téli olimpián tűkön ülve várunk. Hogy lesz-e eredményhirdetés, vagy ki tesz igazságos ítélet, az talán mindegy is, amíg a sokéves kemény munka csillogó eredményében gyönyörködhetünk. Bárcsak mindenkit kiemelhetnénk, de muszáj rangsorolnunk. Fantasztikus élmény a sportágat figyelni, és amíg a cikk írásának visszanézzük az orosz műkorcsolyázónő tripla axel ugrásását, lássuk a fantasztikus hármast: egy női és egy férfi egyénit, és egy párost!

1. Guillaume Cizeron és Gabriella Papadakis

A franca műkorcsolya páros mindkét tagja ötszörös Európa-bajnoki érmes, négyszeres világbajnok, de még sosem nyert ezidáig olimpiát. Illetve négy évvel ezelőtt a kezében érezhette már, hiszen rekord magas pontszámot korcsolyáztak, otthon pedig hihetetlenül népszerűek, igazi celeb páros (az életben nem, csak a pályán). Csakhogy egy felvétel mindent megváltoztatott: a páros nőtagjának egy egyébként gyönyörű forgásnál egy rosszul szabott ruha miatt kivillant a melle, így jött a pontlevonás, mert a bajnoki cím. Cizeron a páros vétlen tagjaként is támogatta a teljesen összetört Papadakist, nyilatkozott is helyette, amikor az könnyeitől egyszerűen nem is tudott válaszolni az újságíró kérdéseire. A sportágban egyébként nem csak a lányoknál, de a férfiaknál is rendkívüli, hogy valaki ilyen sok világversenyen részt vegyen, gyorsan kiöregszenek a sportág nagyjai. A 27 éves Cizeron idén egy soha nem látott ritmustánc pontszámmal párjával megnyerte a téli olimpiát.

2. Anna Scserbakova

A Valijeva-ügy után várható volt, hogy a kűrben a meghurcolt 15 éves Kamilla, az orosz csapat favoritja lelkileg nem lesz olyan állapotban, hogy az amúgy edzéseken hibátlannak látszó kűrjét közönség előtt is reprodukálja. Csapattársa Anna felkészülését is beárnyékolta az eset, sok esetben az egész orosz csapatot vádolja a sajtó, még úgy is, hogy Scserbakova és Truszova teljesen tiszta teszteket produkált. Anna mindössze 2 évvel idősebb, mint társa, a programjában már az első két percben két négyfordulatos ugrást produkált, és a kűr után már pontszám nélkül is sejtettük: a csupa mosoly, tündéri mosolyú kamaszlány a mezőny legvagányabb aranyérmese lesz.

Hozzá kell tenni, hogy amikor megkaptuk az utolsó pontszámot, és Scserbakova már biztosan olimpiai bajnok volt, az arcán csak egy szerény mosoly-szerűség volt, első gondolata a tőle pár méterre teljesen összetört Valijeva hogyléte volt. El is maradt a kitörő öröm - legalábbis ami a kamerák előtti pillanatokat illeti.

3. Nathan Chen

A világ jegének Rocketman-je, a csodafiú. Aki bár egy igen jóképű srác, egyáltalán nem azért lett közönségkedvenc, mert Casanovaként szántotta a mezőnyt (ahogy mondjuk Cizeronnal kapcsolatban esetleg felmerül). A hangsúly nála a stíluson van: egészen elképesztő hangulatot varázsolt a csarnokba, a Rocketman c. film főcímzenéjével, történelmi minőségű produkciójával és utánozhatatlan négyes ugrásaival az amerikai versenyző pár percre feledtette velünk a hölgyek oldalán vonuló sötét felhőket. A csarnok már az első táncelemei után megtelt élettel, és nem is volt kérdés az az arany. Az orosz Trusova, a női mezőny ezüstérmese híres kifakadásában is őt jelölte meg példaképnek (egyébként a bravúros kűrben a hölgy majdnem olyan nehézségű akrobatikus elemekkel indult, mint Chen).

Február 15-én, 20 évvel az első kiállítás után nyitott újra a Millenáris parkban az Álmok Álmodói. Teljesen új ismeretanyaggal, 6 téren ismertetnek meg minket a kiváló magyar tudósok érdemeivel: Mobilitás, Orvostudomány, Energia és ipar, Infokommunikáció, Agrár és Űrkutatás témakörökben mutatják be érdemeiket.

Forrás: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/kedvezmenyes-utazas-almok-almodoi-20-kiallitasra

Jedlik Ányos és a villanymotor, Szent- Györgyi Albert és a C-vitamin, Galamb József és a Ford T- modell, Karikó Katalin és az mRns alapú vakcina, Béres József és a Béres csepp. Csak hogy néhányat említsek azok közül, akiket mindenki ismer és tisztel a munkásságukért, a szakterületükön betöltött szerepükért. Szerencsére rengetegen vannak, akiket mindenki kapásból rávághat, ha magyar tudósokról és feltalálókról beszélünk. A kiállítás legfőbb erénye azonban, hogy az általunk ismert és természetesen nagyra tartott tudósok mellett bemutat hasonló érdemekkel rendelkező, de kevésbé közismert embereket.  

Biztos sokunknak újdonság, hogy a Volkswagen ID.3 modell mai kinézetét egy 38 éves magyar formatervezőnek, Száz Ákosnak köszönhetjük, vagy hogy a vakság gyógyítását célul kitűző kutatócsoportot is egy magyar,  dr. Roska Botond vezeti. Az általa vezetett kísérletek egy része egyébként már a klinikai kísérlet fázisban tart és reménytelinek mutatkoznak.

Napjaink sikerei, kortársak zsenialitása, mégis kevés szót ejtünk róla.

De több tíz, vagy talán több száz magyar kutatót és tudóst mutatnak be nekünk, többen ma is tevékenykednek, így igazi büszkeséget érezhetünk a látogatás időtartama alatt!

Hála Istennek, hogy ennyire sok személyt ismerhetünk meg, ennyi zseniális agy származik aprócska országunkból, de a kiállítás hátulütője is ebben rejlik. 3,5 fél órát voltunk bent, közben tartottunk egy 20 perces szünetet, de bőven nem volt időnk mindent végig nézni, elolvasni.

 Kisgyerekkel nehezen kivitelezhetőnek tartom , egyrészt a hossza miatt, másrészt, bár interaktívnak mondanám, sok audio hanganyaggal, mozgóképpel és játékkal, de annyira sok olvasnivalót helyeztek ki, ami a felnőtteknek is biztosítja az agy zsongását a végére.

A munka, amit a kiállítás megvalósításában résztvevők mögé tettek, felfoghatatlan! Látványos, kreatív megoldásokkal teli és széles körben mutatja be, hogy mi mindenben értek el sikereket honfitársaink, és erről sokszor mennyire keveset tudunk.

Valóban hiánypótló, információkkal teli programlehetőség. De az ajánlott időtartamnál mindenképpen több időt szánnék rá, közötte akár több rövid szünetet tartva, mind fizikailag, mind szellemileg kipihenve az információ áradatot. 

Erre egyébként egy gyönyörű pihenő részt is kialakítottak nekünk a szervezők, levendula illatú aromaszobával, függőággyal, pihenőfotellel, illetve mosdó is található a kiállítás területén belül. Szintén pozitív, hogy vízállomásokat is terveztek, lebomló papírpoharakkal. 

Az tárlat utolsó része sikerült szerintem a legszórakoztatóbbra, játszótér, felnőtteknek! VR szobával, repülőgép szimulátorral, futurisztikus elemekkel, de még egy űrhajónak álcázott teremmel is készültek, ahol meglepő módon, az űrkutatás magyar vonatkozásáról tudhatunk meg többet. Hogy mi is az az „űrpaprika”? A Debreceni egyetem kutatói tudják, most pedig a kiállításra érkezőknek is bemutatják.

Szerencsére a 6 témakör azért igencsak szerteágazó, így mindenki megtalálhatja közülük a számára legizgalmasabbakat, unatkozni egy percig nem lehet, de ahogy már említettem, az időt bizony rá kell szánni, ha mindent alaposan végig szeretnénk tanulmányozni.

Kávézó az épületen belül, de a kiállítás területén kívül található, mi probléma nélkül kimentünk meginni közben egy kávét és megpihenni, majd utána a karszalagot bemutatva visszatérhettünk a kiállítótérbe.

Ide kattintva pedig a honlapot és rajta minden fontos információt találjuk.

galériánk

A főpolgármester a divatos, tudományos témákban nem fél megszólalni, legyen szó az éghajlatváltozásról vagy - Márki-Zay Péter évértékelőjének bevezetőjében - az űrhajózásról. Tesla, SpaceX, kripto, szivárványos zászló: Budapesten 2022 van! 

44 nap van hátra a választásig, és mint fogalmazott, „ennyi időt alatt a Marsra is el lehet jutni”. 

Mire gondolt ezzel a hasonlattal? Tényleg el lehet jutni ennyi idő alatt? Ellenőrizzük!

Lehetni lehet (fény)

Ha minden mindegy, a fizika mai korlátait figyelembe véve leggyorsabban a Marsra fénysebességgel utazhatunk. Végtelen gyorsulást feltételezve - ezen a ponton miért ne - perceken belül eljuthatunk a vörös bolygóra, függetlenül attól, hogy éppen hol tartózkodik hozzánk képest. Ha épp a Nap túloldalán, akkor egy kis kitérő is belefér.

Legyünk optimisták, és utazzunk akkor, amikor a Mars legközelebb van hozzánk! Ez 26 havonta következik be, a távolság változó - leginkább az elliptikus pályák miatt -, most december 8-án mindössze 62 millió kilométer lesz.

2022. december 8. - forrás: in-the-sky.org

Gyors fejszámolással (fénysebesség = 0.3 millió km/s) mindössze 3 percre és 20 másodpercre van szükség.

Fact check: true

Legyünk gyakorlatiasak (Hohmann)

Használjuk azt, amink van: ezzel a fénysebesség kiesik. Egzotikus - és megkérdőjelezhető, lepkefingnyi tolóerejű - meghajtásokat is leszámítva maradnak a hagyományos, kémiai hajtóanyagok. Ezekkel működnek a SpaceX jól ismert rakétái is, amelyek internetet visznek az űrbe, reményt adva, hogy egyszer vidékre is leér a Facebook és nem kell majd Budapesten, aktivistáknak kinyomtatni, hogy aztán az életüket kockáztatva levigyék busszal az olvasni is alig tudó néptömegeknek.

Ezekkel az oldschool eszközökkel a lehető leghatékonyabban szeretnénk terhet küldeni, mert minden Marsra szánt gramm aranyat - vagy még többet - ér.

Az optimális időpont és pálya erre ugyancsak 26 havonta adódik, de nem akkor kell indulni, amikor a két bolygó a legközelebb van egymáshoz, akkor már késő, figyelmeztetne a főpolgármester. Jegyet se akkor veszünk, ha már a trolibuszon vagyunk, hanem még előtte! - már ha találunk le nem szerelt automatát.

Jobb analógia: a zebrához se akkor állunk oda, hogy átkeljünk a túloldali megállóba, amikor a trolibusz a legközelebb van, hiszen akkor már az orrunk előtt halad el a forgalomban, vagy valami ilyesmi. [a szerző Budapesten még csak osztálykiránduláson volt]

Ez az ideális út a Hohmann-pálya, ami egy Föld-Mars utazás példájával az alábbi animáción megtekinthető:

forrás: NASA

Hatékonynak a leghatékonyabb, de időben a leglassabb - épelméjű - opció. Esetünkben átlagosan 259 nap.

Lehet azonban gyorsabban is, igaz annak ára van!

Van az a pénz (porkchop)

A Marsra nem csak 26 havonta, hanem bármikor el lehet indulni, és semmi nem tiltja, hogy extra naftát égessünk el némi sebességtöbbletért! Hogy mekkora többlettempóval érkezünk, és emiatt mennyi extra fékező üzemanyagot kell magunkkal vinnünk, hogy meg is tudjunk állni, attól tekintsünk el. Kicsit olyan, mint egy országgyűlési választás: április 3-án jussunk el a célig, essünk át a célvonalon, akár fejre is, aztán majd lesz valahogy!

találkozás rövidebb út és idő alatt

A nem-ideális, de reális indítási időpontokat előre ki lehet számítani szuperszámítógépekkel, esetleg okostelefonnal, majd ábrázolni egy 2-dimenziós diagramon. Ez a porkchop chart, amit jobb híján husidiagramra magyarosítok azok kedvéért, akik idáig olvastak.

Az x-tengelyen az indulási dátum (2005), az y-tengelyen az érkezés (2006). A menetidő a piros szaggatott vonal (napokban), a szín pedig az indulási energia (km2/s2, házi feladat), minél kisebb, annál olcsóbb. Két lebeny is van, a felsőtől tekintsünk el (házi feladat), az alsóra koncentráljunk!

Mit látunk? Először is: ugyan bármikor elindulhatunk 26 havonta, de ép ésszel az intervallum mindössze néhány hónap, ez esetben 2005 májusának végétől október elejéig.

Az is látszik, hogy egy adott nap - mondjuk július 1-jén - indulva megérkezhetünk több különböző időpontban a Marsra, attól függően, mennyi energiát vagyunk hajlandóak az utazásra szánni.

Augusztus elején van az ideális időpont, ekkor 200 nap alatt lehet az előbb említett Hohmann-pályát közelítve a legolcsóbban eljutni a Marsra.

A jobb alsó sarokban pedig az látszik, hogy a 100 napos útidőt közelítve egyre gyorsuló ütemben növekszik az energiaigény. Hol van ehhez képest a 44 nap? Bele merjünk gondolni?

Föld-Mars husidiagramok ciklusokon át - forrás: NASA

A NASA nem mer belegondolni, 100 napnál gyorsabbra utak kiszámítására nem pazarolják a szuperszámítógépeik - vagy okostelefonjaik - számítási kapacitását.

De

a Városháza nem a Náza,

ezért feltételezve, hogy semmi, de tényleg semmi se drága, hogy pénzt égetünk hogy még több pénzt vihessünk magunkkal elégetni, és emiatt még több pénzt égetünk, 44 nap alatt el lehet jutni a Marsra!

Láthatáron sincs elég nagy rakéta, ami képes lenne rá, a világ összes pénzébe kerülne, és ha nem tévesztjük el a célpontot, a végső halmazállapotunk plazma lesz, de lehetni lehet.

Fact check: true.

- a szerző szabadkönyvtáros