Reaktor

Milyen visszajelzések érkeznek a közönségtől? Hogy áll a közösségi médiában a jobb- és a baloldal? Mit köszönhet Demszky Gábornak? Podcast Bohár Dániellel.

Nemrég Afrikában jártál a Hungary Helps szervezésében, egész pontosan Kenyában. Miért volt kiemelten fontos, hogy a magyarok missziót szervezzenek Afrikába? 

Én kicsit távolabbról kezdeném a választ, hogyha megengeded. Aki ismer vagy követi a munkásságomat, az tudja jól, hogy a migráció nekem olyan témaköreim közé tartozik, amivel nagyon szeretek és nagyon gyakran foglalkozom. Alapvetően már nagyon sok riportot készítettem, mondjuk nyugat-európai városokban, országokban, tényleg Európát már körbejártam. Migrációs szempontból nagyon sok helyet megvizsgáltunk, hogy mit okozott az a túlzó migráció, amit mondjuk Németországban a kormányzat lehetővé tett, de jártam a balkáni útvonalon is. Szerbiától Montenegrón, Bosznián, Törökországon át Bulgáriáig. Tehát, a teljes balkáni útvonalat.

Már nagyon vágytam is egyébként arra, hogy megnézzem, hogy azok a kiinduló országok, ahonnan az emberek elindulnak, azok hogy néznek ki. És a Hungary Helps nagyon sok országban, nem csak Kenyában, meg nem csak Afrikában, hanem tényleg kontinenseken átnyúló programokkal rendelkezik.

A Hungary Helps lehetőséget biztosított arra, hogy Kenyába elmenjek velük, Azbej Tristan államtitkár úrral és az ő csapatával. Megmutatták, hogy testközelből mi az, amit ott helyben csinálnak. Egyebekben óriási élmény volt. Én először voltam Fekete-Afrikában. Észak-Afrikában már jártam korábban, de Fekete-Afrikában először voltam és óriási élmény tényleg. Az első napok kultúrsokként hatottak teljes mértékben, minden szempontból. Utána az ember átcseréli a gondolkodásmódját, és elkezdi úgy figyelni a dolgokat, hogy nem is az ottani fejjel, de európai és az ottani fej átalakulásával, szóval egy kicsit ilyen szemlélőként látja az egészet. Én megtapasztaltam azt, hogy mennyire fontos, hogy Magyarország ott segít. Tehát nem azt csinálja, hogy idehozza ezeket az embereket, és itt valami történik velük. Nagyon nagy segítség az, amit egyébként a magyar kormány ott helyben tud nyújtani.

Részben már megválaszoltad a következő kérdésem, de azért felteszem, hogy bővebben beszélgessünk a bevándorlásról. Így, hogy már jártál Afrikában, pontosan Afrika közepén, hogyan vélekedsz a bevándorlásról? Hiszen ebből a térségből érkezik a bevándorlók egy jelentős része.

Visszatérve Kenyára, Kenya nem egy elsődleges kibocsátóország, hanem egy tranzitország. A környező országok eléggé instabil államok, amik körben vannak, és egy csomóan úgy mennek Európa irányába, hogy Kenyát érintik. De a környező országok tényleg, hát valamelyik borzasztó állapotban van, és onnan nagyon sokan útnak indulnak. A bevándorlás szerintem korunk legfontosabb témája, Tehát, szerintem az a téma, vagy az a probléma, amivel egyébként szerintem a legtöbbet kellene foglalkozni, mert a jövőnkről szól, a gyermekeink jövőjéről, a mi magunk jövőjéről. Ahogy már az előző kérdésedre válaszoltam, hogy egy csomót foglalkoztam Nyugat-Európában a migrációval. És tényleg végigjártam német nagyvárosokat. Az egyik kedvenc példám, a kedvencet most idézőjelben mondom, Frankfurt.

Frankfurt volt az első olyan város egész Európában, ahol a lakosság aránya átcserélődött. Tehát, Frankfurtban már 50-51-nél is több százaléka a lakosságnak bevándorló hátterű, vagyis kisebbségbe kerültek a németek.

És most Frankfurtról beszélek, Tehát a német ipar, a német állam egyik legfontosabb városáról. És ez az átcserélődés azt eredményezte, hogy Frankfurtban olyan no-go zónák alakultak ki, ahogy a skandináv világban hívják ezeket, gettók, ami kifejezést Németországban nem mernek használni, de hogy ott olyan gettók alakultak ki, ahova a német emberek egyszerűen nem mernek bemenni. Mi bementünk forgatni ezekre a helyekre, és olyan „új németek”, akik persze nem németek, hanem afgánok, szírek, stb. hosszasan sorolhatnám a közel-keleti államokat, olyanok élnek ott, akik már kb. tizenöt éve ott vannak, de a német tudásuk, az a Guten Tagig fejlődött a tizenöt év alatt. Tehát, értem én, hogy tök jó ez a multikulti meg minden, csakhogy az, amiről beszélnek mondjuk az Európai Parlamentben a politikusok, hogy mennyire sikeres az integráció, meg milyen programok vannak erre, hogy integrálják ezeket az embereket, az a való életben nem működik.

Tehát, nem tanulják meg a nyelvet, ami szerintem egy alapvetés, mondjuk, hogyha valaki elmegy egy másik országba élni, akkor nyilván a nyelv megtanulása az az első lépés. A helyi kultúrához pedig semmi közük.

Élik ugyanazt az életüket ezekben az általuk kialakított gettókban. És egyébként tök érdekes, mert ezek a városrészek, mondjuk így, akkor ugyanúgy néznek ki Brüsszelben, ugyanúgy néznek ki Frankfurtban, ugyanúgy néznek ki Londonban, és mindegyik országban. Tehát, látszódik, hogy „na, most az arab negyedben vagyunk”. Na, most az arab negyedben vagyunk, az arab negyeden belül is a szír, az afgán, a török, és akkor sorolhatnám melyik negyedben. Tök durva egyébként, hogy seperc alatt olyanná formálják a város képét, amilyenné ők szeretnének.

Aktívan jelensz meg a közösségi médiában. Ezzel kapcsolatban mi a véleményed, szerinted a konzervativizmus kap elég felületet a Facebookon, Youtube-on? Mit gondolsz arról, hogy a nem liberális mainstreamnek megfelelő gondolatokat közvetítő embereket sokszor letiltják ezekről az oldalakról, lásd, ez velem is elég sokszor megtörtént.

Hogyha ezt a kérdést mondjuk, nem tudom, másfél évvel ezelőtt teszed fel, akkor azt mondom, hogy hát igen, nehéz helyzetben vagyunk, és hogy tényleg nincsenek jobboldali hangok, meg hogy tényleg rosszul állunk. Viszont az elmúlt egy-másfél évben, többek között a Megafon kezdeményezésének köszönhetően jobb szintre jutottunk, ez egy friss élmény. Biztos a hallgatók is szokták nézni, a Mandinernek van most már ilyen interakció-összemérő versenye, jobb- és baloldali megmondóemberek, vagy influenszerek között. Illetve a Telexnek is van ilyen kimutatása, és pont megnéztem az aktuális ilyen listát, amiben összehasonlították a két oldal megmondóembereit, és pont Deák Dániel barátommal nevettünk rajta, hogy ketten több interakciót értünk el egy hét alatt, mint a baloldali megmondóemberek, influenszer oldalak.

Onnan, hogy nincs senki, vagy nagyon kevesen vannak, akik a közösségi médiában felvállalták volna a jobboldali véleményt, egy év alatt eljutottunk oda, hogy ketten képesek vagyunk elverni őket, és akkor a többi megafonos arcról, Rákay Philipről, Déri Stefiről, Kötter Tamásról, Trombitás Kristófról, Kopaszról, Konverzióról nem is beszéltem.

Tehát, mindegyikőjük olyan nagyszámú embert ér el, ami szerintem hatalmas teljesítmény, tényleg óriási teljesítmény. És ma már azért ki merem azt mondani, hogy a Facebookon, hogyha ebben az ún. „vélemény kategóriában” versengünk, akkor óriási győzelmet aratunk. Igazából hétről hétre, napról napra, időről időre, ami szerintem egy hatalmas teljesítmény, mert azért ezt egy olyan focipályán játsszuk, ahol nem nekünk lejt a pálya alapvetően. Ahogy te is említetted, az én oldalamat is korlátozták, letiltották, letörölték már az oldalamat is, sőt most nagyjából két hónappal ezelőtt egy új oldalt kellett létrehoznom. De a jobboldali közönség egy valódi közönség, Tehát, ők nem csak trollok az interneten, hanem valódi emberek, valódi lélekkel, meg érzelemmel. Két-három nap alatt visszanőtt majdhogynem olyanra az oldalam, mint amilyen volt előtte. Mert egyszerűen igényük van az embereknek arra, hogy legyenek ilyen emberek, akik elmondják a véleményüket és megmutatják azt, hogy hogyan is lehet gondolkodni a világról, és tök jó érzés nekik viszonyulni ehhez. Szóval szerintem nagyon fontos az a munka, amit a Megafonnál elvégzünk, mert olyan hiánypótló teljesítmény ez, amire eddig nem volt példa.

Kicsit több mint egy éve indult el a Pesti TV, ami azóta kapott hideget és meleget is egyaránt. Te hogyan látod az elmúlt egy évet? Miért volt fontos egy fiataloknak szóló jobboldali tévé?

Én azt gondolom, hogy a nyilvánosság vagy a média szeletekből áll. Tehát, ahogy a társadalomnak, a médiának, a nyilvánosságnak, mindennek vannak rétegei. És szerintem a PestiTV elgondolása már csak abból a szempontból is nagyon jó volt, hogy egy olyan szeletét szólítsuk meg a nyilvánosságnak, amit eddig még jobboldaliak nem próbáltak megszólítani. Tehát, eddig nem tudtam elképzelni, hogy lehet olyan, hogy mondjuk professzionális televíziós műsort huszonéves, most idézőjelben mondom, gyerekek készítenek, és az tök érdekes, tökre nézhető, tök jó dolgokról beszélnek. Szerintem ebből a szempontból is egy nagyon fontos lépés volt. Illetve mondom, én azt gondolom, hogy

a nyilvánosságban, a kommunikációban sokfelé kell különféle hangnemben beszélni az emberekkel. És emiatt mondom azt, hogy tök jó, hogyha van egy Hír TV-nk, és tök jó, hogy van egy Pesti TV-nk, ami egy teljesen más szegletére lő, mondjuk a nézőket tekintve.

De mindegyiknek megvan a maga szerepe és megvan a maga helye. És nyilván van átfedés, de szerintem teljesen más emberek nézik a Hír TV-t, és teljesen más emberek nézik a Pesti TV-t. És mondom, ez, hogyha most a közösségi médiára visszamegyünk, ott is nyilvánvalóan a követők között van egy nagyon nagy átfedés, de mondjuk most már említettem a Deák Danit, hogy aki őt követi, az lehet, hogy azért követi őt, mert például én már lehet, hogy sok vagyok, vagy idegesítő, vagy satöbbi, de ő a szó jó értelmében higgadt. Őt azok nézik, akik az elemző típusú emberre vágynak, és nem erre az ilyen harciasabb hangnemre. Tök jó, hogy mindenki megtalálja a magának való dolgot. Szerintem ez a nyilvánosságnak a lényege.

Szerinted miben más jobboldali újságírónak lenni? Ha a kritika mennyiségét nézzük, jobboldaliként több kritikát kapsz, mint egy 444-es vagy telexes újságíró? 

Úgy néz ki a magyar médiában vannak jobboldali újságírók és vannak „független objektív” újságírók, de baloldali újságírók nincsenek. Tehát, olyan nem létezik, hogy baloldali újságíró, csak független objektív. És ez nem vicc egyébként. Van ez a Teletext nevű újság, ez az Index, csak most ez a neve, hogy Teletext. És ott volt egy vita, amikor ezzel a Fábián Tamás nevű emberrel vitatkoztam. És másfél órán keresztül vitatkoztunk, mondjuk a vita az erős kifejezés, mert inkább veszekedésnek, vagy személyeskedésnek nevezném mind a két oldalról. Merthogy egyébként nem tudsz párbeszédet folytatni velük, mivel már az alap felállás is rossz.

Tehát, igen, én onnan közelítettem meg a kérdést, amit te is mondtál, hogy vannak jobboldali újságírók, akiknek az értékrendje konzervatív, jobboldali nemzetben gondolkodik, amelyet most szerencsés helyzetben a magyar kormány politikája képvisel. És vannak ők, akik egyébként full baloldaliak.

De olyan baloldali propagandisták, hogy néha így irigylem őket, hogy hogy lehetnek ennyire baloldali propagandisták. Például nem is olyan rég, amikor jött Macron, és találkozott a baloldali pártok vezetőivel, Karácsony Gergely volt ott, Dobrev Klára, Márki-Zay, meg még valaki, nem emlékszem, mindegy. Szóval akkor ott egy ilyen előszobában teljesen puritán körülmények között lent a pincében, vagy nem tudom hol, találkoztak. És akkor tényleg nagyon sokat nevetgéltünk, viccelődtünk ezen a Facebookon, mi magunk is. És akkor megérkezett néhány nap bootolás után a Telexnek, Teletextnek, ahogy én hívom, a magyarázata, hogy teljesen természetes a diplomáciában az, hogy nincsen magyar zászló kirakva, nincsen semmi, még egy pogácsa, meg egy víz sem. Azt is meg tudják magyarázni, hogy egy ilyen sufniban találkozik velük a francia elnök. Tényleg az a propaganda, amit nyomnak, az egészen döbbenetes. Zárójel bezárva. Szóval, visszatérve ehhez a vitához, ami nekem abból a szempontból tanulságos volt tényleg, hogy teljesen más világban élünk, teljesen máshogy látjuk a dolgokat, és ők ezt elhiszik. Tehát, ők, amikor azt mondják, hogy független objektívek, ők ebbe nem röhögnek bele. Ők ezt teljes mértékben elhiszik, hogy igen, ők független objektívek, stb. Na most az, hogy valószínűleg baloldali pénzemberek támogatják őket, az lényegtelen, de tényleg elhiszik az egészet, szóval egészen döbbenetes, és éppen emiatt, hogy most mennyi kritika ér, nyilvánvalóan a baloldali emberek, azok gyalázkodnak a Facebook oldalamon, de szerintem egyébként őket is éri kritika. A nagy különbség az, hogy amíg mondjuk, egy jobboldali konzervatív ember azért nem megy el olyan stílusba, mint ők, és itt most kommentekre, privát üzenetekre gondolok, addig mondom, az ő táboruk azért elég durva hangnemet enged meg magának.

Mi volt az a cikk, vagy botrány leleplezés, amire kiemelten büszke vagy a karriered során?

Húha! Ez életút interjú. Olyan botrány? Az az igazság, hogy biztos, hogy aki ismer, annak vannak ilyen jelenetek a fejében, amiket látott. Biztos, hogyha ilyen populáris választ kéne adnom, akkor most azt mondanám, hogy „hú, az nagyon-nagyon jó volt, amikor a Demszky megpróbált lelocsolni a 18-as választásoknál”. Több millió ember látta kábé. Utána mentem az utcán, és már ott idéztek belőle az emberek, és így mondták nekem. Szóval biztos az ilyen nagy jelenet volt. De ilyen volt szerintem, amit ugyancsak sok ember láthatott, amikor Simicska Lajossal elmentem mignont vásárolni. Egy olyan emberrel, aki a nyilvánosságban nem szerepelt még. Tehát, az, hogy egy ilyen tíz perces klipben vagy videóban valaki próbál beszélgetni vele, ilyen felvétel még nem készült róla soha az életében. Tehát, az is ilyen nagy szám volt.

Én amire igazán büszke vagyok... Tehát, ha mondjuk most a kérdést úgy tennéd fel, hogy „majd 15 év múlva mit mutatok meg a kisfiamnak, hogy amúgy apa mit csinált a 20-30-as éveiben”, akkor azok biztos az olyan riportok lesznek, amelyek a migrációval foglalkoznak.

Mert tényleg olyan filmeket készítettünk, most már Afrikától egészen, nem tudom, Dániáig, vagy tényleg a teljes vagy a fél világot bejárva, ami szerintem hiánypótló a magyar médiapiacon belül is. Vagyis amikor valaki veszi a fáradságot, elmegy Párizs külső kerületébe, ahol amikor kiszálltunk a metróból, azonnal odajött hozzánk egy rendőr, hogy most rakjuk el ezt a kamerát és inkább szálljunk vissza a metróba, mert nem akarja a helyszínelésnél a kést kivenni a hátunkból, meg ilyenek. Szóval ezek olyan sztorik voltak, hogy szerintem ez az, amire igazán büszke vagyok. Tehát, tök jó a Demszky locsolása, meg ezek is, de amire igazán büszke vagyok, azok ezek a bevándorlással kapcsolatos filmek.

A jobboldalisághoz hozzátartozik a hazaszeretet. Viszont ma már az említett közösségi média oldalakon ciki hazafiasnak lenni. Például, hogyha kiteszek egy posztot arról, most ez egy szélsőséges példa lesz, hogy nekem fáj Trianon, akkor biztos, hogy sok rossz ízű trollkomment érkezik rá. Szerinted ezen hogyan lehet változtatni?

Szerintem nincs így. Szerintem nem így van, ahogy mondtad. Szerintem Magyarországon ma több olyan ember van, aki nagyon szereti a hazáját és büszke arra, hogy magyar. Az, hogy neked az érzeted a közösségi médiában, hogy kiteszel egy ilyen posztot, hogy most akkor maradjunk ennél, hogy fáj Trianon, de hogyha mondjuk kitennéd ezt a posztot Trianon évfordulójának napján, mondjuk tegyük fel, akkor valószínűleg érkezne rá, nem tudom, hogy hány ismerősöd van, de mondjuk akkor beszélek az én oldalamról, kitennék egy ilyen posztot, érkezne rá, nem tudom, ötezer lájk. Ami eléggé pozitív, és mondjuk érkezne három gyalázkodó kommentelő. Tehát, 5000 pozitív komment áll szemben, három gyalázkodó kommenttel. Én értem, hogy a te érzeted ebből az, hogy „Úristen, de gáz, hogy valaki még ezzel kapcsolatban is így nyilvánul meg”, de ez egy hibás érzet. Tehát, hogy csomószor van ahogy mondtam, én a közösségi világban élem a fél életemet, Tehát, hogy ismerem ezeket az érzeteket, de ők pont erre apellálnak.

Pont arra apellálnak, hogy elvegyék a kedvedet ettől az egésztől, mert írnak öt olyan kommentet, amivel legyaláznak, de közben ott van egy csomó ember, aki viszont egyetért vele, amit mondjuk egy like-kal fejezett ki, de nem fog belemenni, hogy igen, szerintem is borzasztó, satöbbi.

Tehát, itt az arányokat érdemes megfigyelni. Ez egy hangos, kicsi réteg. Legutóbb a foci EB kapcsán nevetgéltünk ezen, hogy Magyarországon van egy réteg, de mondom, most itt egy kicsi rétegről beszélek, aki, ha játszik a magyar válogatott, mondjuk a franciákkal, ez egy valós példa, akkor a francia válogatottnak szurkol magyarként. Tehát van egy ilyen réteg. Ezt mondjuk nem tudom, Horvátországban valaki megpróbálná, szerintem nem lenne hosszú karrierje az életében semmilyen szempontból. Hogyha újságíró csinálna ilyet, hogy cikkeket írna, hát nekem nagyon jó horvát ismerőseim vannak, mondták, hogy nem nagyon szoktak ilyennel próbálkozni, meg eszükbe sem jut ilyen.

Mert egyszerűen a hazaszeretet az hazaszeretet, a politika, az meg egy másik dolog, de itthon sikerül ezt a kettőt összemosni.

De mondom, nyugodj meg, ez egy kicsi réteg. Tehát a normális magyar emberek azok úgy gondolják, most az aktuális példánál maradva, hogy fáj Trianon, ez egy sarkos példa, de a mindennapokban a magyarságukat az emberek jelentős része büszke magyarként éli meg.

Örülök ennek és köszönöm, hogy ebben megerősítettél.

Megnyugtattalak?

Pont azért érezhetem így egyébként, mert lehet, hogy kicsi a réteg, de olyan hangosak, és ahogy fogalmazzák ezeket a kommenteket, az jobban fáj, illetve jobban megmarad, mint száz pozitív.

Pontosan ez a céljuk.

Ebben nagyon jók.

Dehát ez ugyanaz egyébként, hogy még erősítsem benned, hogy mikor iskolás voltál, és hazamentél azzal, hogy kaptál egy ötöst, akkor mit mondtak a szüleid? Semmit. De kaptál egy egyest, akkor például nekem jött anyukám, és azt már nem akarom elmesélni, hogy mi történt. Tehát, hogy az emberek a rosszra reagálnak. Egyszerűen így vagyunk beállítva. Vagyis hogyha nyolcvanszor leírják neked, hogy igen, egyetértek veled, oké, mész tovább. De ha van egy, aki beleköt a te álláspontodba, az meg fog maradni. Egyszerűen az emberi lélek így működik. 

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia

Leszögezném, ezt az autót biztosan el kell felejtenünk, ha a címben említett keretben gondolkozunk

A rövid válasz a kérdésre: igen. De ez nem ilyen egyszerű, mert ebben az árkategóriában nehéz kifogni azt az autót, amire utána nem kell jó sokat rákölteni szinte azonnal. Chiphiány miatt az új autókból kevesebb van és lassabban is készülnek el, viszont drágábban lehet eladni azokat, hiszen szinte már hiánycikknek minősülnek. Egyébként az az érdekes helyzet állt elő, hogy esetenként ugyanabból a típusból a használt drágább, mint az új, mert a használtat szinte azonnal el is lehet vinni.

Aki olcsón szeretne használt autót venni, a címben látható összegből, annak az első szabály az elővigyázatosság.

Nem árt, ha a kereskedésekben autószerelővel, vagy legalább hozzáértő személlyel nézi meg a kínálatot. Persze nem csak ez a fajta kereskedés opció, az interneten több használt autó hirdető oldal is létezik. Fontos, hogy ebben az árkategóriában inkább kereskedőtől vegyük meg az autót, mert úgy jobban kiszűrhetjük a lopott autókat és a trükközőket. Másik fontos szempont a karosszéria. Minden javítható, de ha komolyan rozsdásodik az autó, annak a javítása vagyonokba kerülhet. A rozsdát pedig egy laikus is észreveszi, ha csak nincs ráfestve, de szintén az árkategória miatt nem nagyon szokták elfedni a rozsdát ilyen értékű autók esetében.

El kell fogadni, hogy ennyi pénzért nem fogunk batár SUV-t venni, és nem is egy Porsche 911-el fogjuk szelni az utakat. Reálisabb egy Citroën Saxo vagy egy Peugeot 106-os hatchback. 

Ezekhez rengeteg bontott és utángyártott alkatrész van és a fogyasztásuk is alacsony.

Ráadásul bármi is romoljon el, szinte mindent lehet olcsón javítani. Ez alól csak a motor, a hátsó híd és a karosszéria hibák alkotnak kivételt. A motor és karosszéria mindenki számára ismerős szó, de a hátsó hidat kevésbé ismerik. Ez az alkatrész a régebbi francia autókban jellemző, a hátsó két kerék között van, és egy-két évtized alatt képes elferdülni. Ekkor ki kell javítani, ami komolyabb költségekkel jár. A cikk írásakor az interneten több műhely is hirdeti magát azzal, hogy kifejezetten hátsóhíd cserét vagy felújítást vállal, de ez sem haladja meg a 100.000 Forintos javítási költséget, szóval még mindig sokkal olcsóbb, mint a német prémiumautók javítása.

A Citroën modelljétől a Peugeot valamivel elterjedtebb, több és olcsóbb hozzá az alkatrész is, ezért mindenképp érdemes lehet elgondolkozni a vásárlásán még most, hiszen idén is nőni fog a kereslet, a kínálat pedig csökken, tehát az áremelkedés garantált. Ezektől a kisautóktól sem kell tartani, könnyen és olcsón felújíthatók, fontos viszont, hogy találjunk egy korrekt, megbízható autószerelőt, aki nem horror árakon dolgozik.

Tehát várni nem igazán szabad annak, aki idén venne autót, mert szinte biztos, hogy fél év múlva többet kell majd költenie, mint most. Kapkodni persze nem szabad, mert sokat lehet veszíteni vele, de érdemes sietni, hogy ne kelljen a busz után futni, ha nem sikerül időben elkészülni otthon.

Idővel, amint a járványhelyzet engedi, valószínűleg vissza fog állni a világgazdaság, így az autóipar is megfelelő számban fog tudni gyártani, szóval a drágulás nem fog örökké tartani, de 2022 biztosan az autók drágulásának éve lesz. Előreláthatólag pár éven belül vége lesz, így ha nem fontos azonnal autót venni, akkor érdemes lehet átgondolni a várakozást is. Városon belül tömegközlekedéssel legalább spórolunk és a környezetet is védjük. A vidéken élők számára ugyanakkor érthető, hogy fontos az autó, mert a távolsági buszok nem járnak olyan gyakran, biztonságot tud adni egy autó. A végszó tehát az, hogy fontos a megfelelő körültekintés, a mérlegelés és az egyéni igények, az autószerelő pedig kötelező, ha nem akarunk utólag egy kisebb vagyont költeni a járműre.

Az olasz autóknak rossz a hírük a használtautó piacon, de a Fiatok közül is ki lehet fogni jót

A TikTok jelenleg napjaink legnépszerűbb applikációja, nemrég még a Google-t is beelőzte a látogatottsági listákon. Meglepő lehet tehát a kijelentés, hogy egy új oldalnak esélye lehet a gigantikus videómegosztó ellen, de bizonyos szemszögből mégis így van. A ‘Hover.gg’ egy, a TikTok mintájára felépített közösségi média platform, amit gamereknek és live streamereknek hoztak létre. 

Az elmúlt két év során ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés az online multiplayer játékok, és azok élő közvetítése iránt. A Twitch-en (streaming platform) például ma már kb. 9 millió aktív streamer van világszerte, míg a pandémia előtt mindösszesen 3 millió bejegyzett streamer volt. Az ok nyilvánvaló, de az adatok még így is meglepőek lehetnek.

A megnőtt keresletre azonnal rárepültek a nagyobb cégek, és egyre több gaming/streaming témájú vállalkozás kezdődik. Specifikus social media és marketing ügynökségek, gaming stúdiók, és új platformok is formálódtak, hogy a megnövekedett érdeklődést meglovagolva, óriássá nőhessék ki magukat.

Az egyik legkomolyabb versenyző a küzdőtérben a ‘Hover.gg ‘, akik rájöttek mi is hiányzik még, az amúgy szinte teljesen telített szektorban. A Hover app kizárólag streamereknek és gamereknek készült, de átvette a TikTok legkedveltebb tulajdonságait. Bár a TikTok-on mindenféle témával találkozhatunk, - így gaming és streaming tartalmakkal is - pont emiatt érvényesülhetnek ezek kevésbé, hiszen annyira széles a repertoár.

A Hover ezt próbálja kiküszöbölni azzal, hogy a platformon csak gaming és streaming tartalmak jönnek szembe. A felhasználók nagy része maga is streamer, és a főoldalt görgetve több ezer, - az érdeklődésünknek megfelelő - tartalomgyártót találunk. Az app jelzi ha az adott kreátor épp online közvetít, így a kisebb követőbázissal rendelkező streamerek is nagyobb figyelmet kaphatnak. A platformok közötti összeköttetés egy hatalmas előnye a Hover-nek, és ez új kapukat nyitott meg az új tartalomgyártóknak is.

Az appra akár konzolról is fel lehet tölteni rövid videókat, így akár komolyabb szerkesztés nélkül is posztolhatunk. A TikTok-kal ellentétben a Hover-en még nincs lehetőség effektek, szöveg, vagy zene hozzáadására, hiszen az oldal még fejlesztés alatt áll, de a hatalmas érdeklődésnek köszönhetően valószínűleg erre is lesz lehetőség a jövőben. A videókat lehet lájkolni, kommentelni, és egyedülálló módon - a gaming közösséghez illően - GG lájkolni. (GG = good game) 

Mivel a Hover csak a gaming és streaming területén mozog, ezért valószínűleg nem fog a TikTok közelébe érni a felhasználók és a letöltések tekintetében, viszont nem is ez a feladata. A kreátorok összekötése, népszerűsítése a fő cél, illetve, hogy tartalmaik a megfelelő közönséghez jussanak el. Gyakran tartanak nyereményjátékokat, különböző versenyeket, és akár tanáccsal is fordulhatunk az alapítókhoz. 

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a Hover egy nagyon friss, és nagyon érdekes koncepció, ami feje tetejére állíthatja a gaming világát. Az appon látszik, hogy. még nem érte el végső formáját, de hatalmas potenciál van benne. Ha a felhasználók ugrásszerű növekedését vesszük kiindulópontnak, akkor úgy tűnik jó úton járnak, és nagyon rövid időn belül, már szinte elkerülhetetlen lesz a gaming világában. 

A hazai sajtó egy része már-már pánikszerű aggodalommal számolt be a magyarországi járványkezelési lazaságról az omikron-hullám tükrében, arról pedig inkább ne is ejtsünk szót, hogy a korábbi hullámok során alternatív járványkezelést választó államok (itt köszön be Svédország) kapcsán milyen típusú hozzáállás jellemezte a mainstream médiát. Nyugaton bezzeg nagy a szigor – támasztja alá az a bizonyos kutatás is az Oxford Egyetem részéről –, de biztosan ezt akarjuk? Lássuk Olaszország példáján keresztül, hogy mi történik számos nyugat-európai államban, és persze azt is, hogy mi a gond ezzel.

Részletezzük tehát az olaszországi szabályozásokat, kezdve a háttérinformációkkal. Az ország európai szinten is kiemelkedő oltási kampányt folytatott, ugyanis már nyár végére beoltásra került az oltható lakosság 70 százaléka, miközben napjainkra a 12 év fölötti lakosság 89 százaléka kapott oltást – az arány pedig még a 12 és 19 év közöttiek esetében is 75 százalék. Összesen több mint 116 millió vakcina került beadásra, az elmúlt hat hónapban pedig a lakosság 90 százaléka vagy kapott oltást, vagy átesett a betegségen. Azt gondolhatnánk tehát, hogy ennek következtében egyfajta nyugalmat kellene az ország tapasztaljon, de a tapasztalat nem ezt mutatja. A napi esetek száma az omikron időszakában ugyanis 200 ezer (!) fölötti, a pozitivitási arány 20 százalék körül mozog – a tesztek száma napi több mint 1 millió –, viszont a covid osztályok kihasználtsága 26 százalékos, ami egyelőre általánosságban nem okoz komolyabb megterhelést a rendszernek. Nemzetközi példák alapján – legyen szó Nagy-Britanniáról (ahol az esetszám már csökken a gyors felfutást követően) vagy Spanyolországról (ahol Pedro Sánchez miniszterelnök a Covid influenzához hasonló kezelését javasolta nemrég) – vizionálhatnánk tehát akár azt is, hogy magas esetszámok mellett, de egy nagymértékben beoltott lakosságnál lehet minimális korlátozások között élni, ám ez a nyugati országok egy részében nem így van. Nézzük például mi történik jelenleg Olaszországban:

• Az elmúlt egy és fél hónap jellemzője, hogy gyakorlatilag minden héten új járványügyi szabályozások kerülnek bevezetésre – értelemszerűen szigorúbbnál szigorúbbak –, a szabályozások pedig néhány hét alatt fordulatokat hoznak.
  
  
• Olaszország több más európai államhoz hasonlóan már hónapokkal ezelőtt bevezette a Green Pass (EU-s Covid Igazolvány: oltás, teszt, felgyógyultság) rendszerét, az eredeti terv szerint elsősorban tömegrendezvények használatára. Idővel a tevékenységek köre azonban nőtt, szeptember 1-től már a gyorsvonatokra is szükséges lett, október 15-én az összes munkavállaló számára kötelezővé vált (aki nem oltott, tesztelnie kell 48 óránként a munkába járás érdekében), később pedig a regionális vonatokra, illetve a tömegközlekedésre is kiterjesztették.
  
  
• Január 10-én újabb szigorítás következett, hisz a Green Pass szinte minden tevékenység kapcsán Super Green Pass lett: oltás nélkül tehát gyakorlatilag csak dolgozni és vásárolni tudnak az emberek, ám mivel a tömegközlekedés használata is oltáshoz kötött – a teszt nem megfelelő –, a tömegközlekedést használni kívánó oltatlan dolgozók is egyfajta kényszerhelyzetbe kerültek. Ugyanez vonatkozik a diákokra, ugyanis 12 év felett kötelező a Super Green Pass a tömegközlekedés használatához, így az a diák, aki nincs beoltva, csak gyalogosan járhat az iskolába.

  Polémiát okozott az a jelenség is, hogy a szigeteken élő oltatlan olaszok konkrétan elzárásra kerültek, hisz ők értelemszerűen gépjárművel nem tudnak a szigetekre eljutni, ám a tömegközlekedési eszközöket nem használhatják (nem, a kompot sem). Az ő érdekükben végül történt egy átalakítás, de az is csak néhány hetes határidőt ad számukra az oltás felvételére.

• Mondhatnánk tehát azt, hogy a szabályozások csak az oltatlanokat érintik, így mindenki válassza az oltást és élhet nyugalomban. Persze ez már önmagában is problematikus, ám a helyzet komplexitását jelzi, hogy valójában az oltottak is ugyanolyan kényszerhelyzetbe kerültek. Az országba belépéshez ugyanis oltottsági státusztól függetlenül teszt szükséges (az oltatlanok még karanténba is kerülnek), a szórakozóhelyeket bezárták, a tömegrendezvényeket és a kulturális eseményeket korlátozták – a következő Serie A fordulóban már csak maximum 5000 szurkoló lehet jelen a meccseken (ahova amúgy is Super Green Pass kellett) – és ami a leglényegesebb, február 1-től életbe lép a két oltás hat hónap után érvénytelenné válása.
  

  Egy olyan helyzet teremtődött tehát, ahol maguk az oltatlanok sem dönthetnek az opt-out mellett, jelezve, hogy valamilyen oknál fogva (pl. még van antitestük) nem szeretnék felvenni a harmadik oltást.

  Vagyis persze mondhatják, de a Super Green Pass hasonló mértékű kiterjesztése mellett egyszerűen az oltatlanokkal egyenértékű helyzetbe kerülnek, és nem csak olyan szórakozásbeli lehetőségeket veszítenek el mint az étterem, a szálloda vagy a futballmeccs, hanem gyakorlatilag a munkába járás is problematikussá válik. A szigor részeként tehát egy olyan keret teremtődött, ahol az állam úgy csökkentheti az igazolványok érvényességének idejét és írhat elő újabb dózisokat, hogy maga az oltás nem kötelező, ám mindenki radikális mértékben kizárásra kerül a társadalomból aki nem tartja a lépést.
  
  
• És ha már munkavállalás: az év kezdetén került bejelentésre az 50 év feletti olaszok oltási kötelezettsége. Az oltást továbbra is megtagadók számára a büntetés egy 100 eurós összeg kifizetésének kötelezettségét jelenti, ami ismerjük el, valószínűleg nem fogja megmozgatni az oltatlanok többségét. Kivéve azon 50 év felettieket, akik dolgozni is járnak, ugyanis az ő esetükben 600 és 1500 euró közötti is lehet a büntetés mértéke – mivel nem rendelkeznek a munkába járáshoz kötelező Super Green Pass bérlettel (igaz ott a felgyógyultság jelenthet ideiglenes megoldást). Azt láthatjuk tehát, hogy az 50 év feletti munkavállalók sokkal nagyobb nehézségekbe ütköznek, mint azok az idősek, akik egyáltalán nincsenek jelen a munka világában – tehát épp a munkaképes lakosság egy részére csap le a szigor, míg a nyilvánvalóan sérülékenyebb sokkal idősebbekre kevésbé. A Super Green Pass minden munkavállaló számára való kiterjesztése is terítéken van – az azt jelentené, hogy az oltás nem kötelező, viszont dolgozni nem lehet nélküle semmilyen formában –, ám jelenleg az olasz egységkormányon belül ez az egyik kérdés, ami végülis egyet nem értéshez vezetett, a döntés tehát nem került meghozatalra.

Jelenleg egy olyan rendszert láthatunk számos országban, ahol a magas esetszámok okozta visszhang alapvetően is rossz hangulatot okoz – nem véletlen az 1 millió fölötti napi teszt Olaszországban, ugyanis a tünetmentes oltottak is sok alkalommal tesztelni járnak a vírustól való félelmük következtében –, miközben a művészet, a kultúra vagy a szórakozás területein túl az alapvető teendők is szinte teljesíthetetlenek oltási igazolvány nélkül, az emlékeztető oltást fel nem vevők ugyanolyan nehéz helyzetbe kerülnek, de még az oltottak is kellemetlenségek sorozatával néznek szembe – tesztelniük kell az Olaszországba való hazatérés előtt, lemondhatnak bizonyos szórakozásokról, illetve hetente követhetik ugyanolyan figyelemmel az akár őket is érintő újabb szigorításokat (illetve azt, hogy az adott régió milyen színbesorolást kap, ugyanis a helyzet romlása esetén még több korlátozás jöhet helyi szinten).

De Olaszország nem az egyetlen hasonló példa, Franciaországban az államfő által büszkén hirdetett oltatlanok „cseszegetése” részeként a védettségi igazolvány szintén oltási igazolvánnyá kerül átalakításra – és a két oltással rendelkezők az oltatlanokkal egyenértékű helyzetbe kerülnek hosszú távon, ahogy már rövid távon is tesztet kell felmutatniuk tevékenységek sorához –, ahogy Németországban is a 2G (oltás, felgyógyultás) és 2G+ (oltás, felgyógyultság + teszt) szükségessége dominálja a mindennapokat.

Az osztrák példát inkább nem is domborítanám ki, ahol a beutazási szabályok megértéséhez lassan már kislexikon kell, a tél során pedig bizonyos időre a társadalom egészét lezárták.

Két év pandémia és globálisan közel 10 milliárd dózis beadása után ott tartunk, hogy éppen a nyugat-európai államok– ahol amúgy az oltottsági arány kiemelkedő – egy része hoz sok tekintetben szigorúbb döntéseket azon időszakokhoz képest, amikor az ellenszerről még csak reménykedni lehetett.

Persze az oltatlanok kizárása mindenhonnan egy választható hozzáállás lehet, ám abba belegondolni, hogy oltás (idővel 3 oltás) nélkül nem lehet metróra ülni – FFP2 maszkkal, fertőtlenítéssel, távolságtartással, lázméréssel és 10 perccel korábban elvégzett teszttel sem – , illetve emberek anyagi megélhetése kerül veszélybe egy továbbra sem kötelező vakcina elutasítása következtében, miközben a hatóságok – és civilek – szinte minden utcasarkon egymás oltottsági státuszát szkennelgetik mások fertőzőképességétől megrémülve, jelzi, hogy a nyugati járványkezelés követése nem megfelelő opció.

Nem fenntartható egy olyan rendszer, ahol az állam az embereket érintő legalapvetőbb kérdésekbe is ilyen mértékben belenyúl – a saját szabályait pillanatok alatt változtatva –,  a gyakorlati következményeken túl ugyanis idővel egy teljesen sérült társadalom születik, amely már maga sem lesz képes a normalitáshoz visszatérni. Itt az idő valóban koherens döntéseket hozni egymással ellentmondó és sokszor megindokolatlan ad-hoc szabályozások helyett, illetve két év elteltével itt az idő megtanulni a járvánnyal együtt élni.

Vannak ugyanis (minimális szigorításokkal párosuló) hatékony lépések, van ellenszer, már csak egy hiányzik: a korábbi szabadságunk.

Kiemelt fotó: Palermo Today

 Ha azt mondom, mindenkinek kezd elege lenni a koronavírusból, nem mondok újat. Elegünk van a vírusból, az aggodalomból, a korlátozásokból, és mindabból, ami ezzel jár. Biztosra veszem, hogy így vannak ezzel az emberek mindenütt a világon, kivéve persze a svédeket, ahol az állam minimális közbeavatkozásával sikerült jó eredményeket produkálni, - megbetegedési és halálozási számokat tekintve - arról már nem is beszélve, hogy szinte egyáltalán nem állt le a gazdaságuk egy pillanatra sem.

Persze sok szempontból tényleg nem mindegy, melyik országban érte az embert a pandémia. Milyen az emberek általános egészségi állapota, az együttműködési és önkorlátozási hajlandóságuk. Szerintem mi magyarok szerencsések vagyunk, mert ésszerű keretek között maradtak a korlátozó intézkedések a maszkhordást és az oltások számonkérését illetően. Nyilván van akinek mindez kevés, van akinek ez is sok, például azért, mert fenntartásai vannak magával az oltással kapcsolatban. Érdemes azért megnézni, hogyan kezelik a világjárványt helyben más kormányok, és rájövünk, milyen szerencsések vagyunk. Lássuk tehát a rendkívül civilizált, progresszív és toleráns Kanadát elrettentő példaként.

Kanadában ahhoz, hogy belföldön felszállhasson az ember egy vonatra, „teljeskörűenˮ oltottnak kell lennie. Ez egyelőre kettő vagy egydózisú vakcinák esetében egy, Kanadában elismert oltóanyag felvételét jelenti, például Ontario államban, kivéve, ha Kanada által nem engedélyezett vakcináról van szó. Ekkor három dózist kell igazolni, amelyből az utolsót az ember legfeljebb 14 nappal az utazás előtt kapta. Ahhoz is oltottnak kell lenni, hogy az ember kiutazhasson Kanadából. Magyarul nem lehet felszállni repülőgépre vagy bármilyen más járműre és elhagyni az országot, ha az ember nincs beoltva.

Érthető módon, rengeteg ember tiltakozik és érvel Kanadában a fenti, valljuk be, ijesztő intézkedések ellen. Nem kell ahhoz vér liberálisnak lenni, hogy a szabadságjogok súlyos megsértéseként tekintsünk az ilyesmire. De lássuk, mit mond a helyzetről Kanada legnagyobb konzervatív napilapjának publicistája! 

André Pratte „A lehetetlen küldetés: sem a Covidot, sem az embereket nem lehet ellenőrzés alatt tartaniˮ című írásában arról elmélkedik, vajon hogyan lehetséges, hogy egy ultraliberális kormányzat görcsösen arra törekszik, hogy teljes körű ellenőrzés alatt tartsa az állampolgárokat a járvány idején.

Pratte megjegyzi, hogy vajon ha most a kanadaiak elfogadják a magánéletükbe történő ilyen szintű beavatkozást, mi fogja megakadályozni abban a kormányokat a jövőben, „hogy mindezt újra megtegyék, más valós, vagy vélt válságok esetén?ˮ 

Ráadásul, - emlékeztet Pratte - olyanok vezetik az országát, akik hol ilyen, hol olyan intézkedéseket hoznak, teljes következetlenségről téve tanúbizonyságot. Legutóbb például Québecben visszavonták a minden egyes Covid-gyanús esetnél kötelező tesztelést előíró rendeletet, és most éppen csak az egészségügyben dolgozóknál kell ezt megtenni. Az esetszámok persze nem változtak korábban, tehát egészségügyi szempontokkal nehezen indokolható a visszatáncolás.

Pratte leszögezi, ő is híve annak, hogy bizonyos esetekben a kormány dolga, hogy beavatkozzon, de azt elfogadhatatlannak tartja, hogy ellehetetlenítsék a nyilvános vitát a járványkezelés módszereit illetően. A szerző szerint a vita a demokratikus társadalmak tartópillére. Pratte kifejti, hogy még csak azt sem állítja, a québeci kormányzat feltétlenül inkompetens, inkább arról van szó, hogy elhiszi, hogy „mindent, a legkisebb részletet is ellenőrzés alatt lehet tartaniˮ bármilyen társadalmi ügynél. Pratte azt is megjegyzi, hogy a kormányzatok az esetszámokkal és a kórházi kezelések mértékével indokolják a korlátozó intézkedéseket, miközben az előzőnél nyilvánvaló, hogy egyszerűen nem lehet mindenkit letesztelni, az utóbbinál pedig a valóság az szerinte, hogy rengetegen kerülnek kórházba úgy, hogy csak az ottani tesztelésnél derül ki, amúgy koronavírussal is fertőzöttek. Szerinte a kanadai kormányzat görcsösen fél attól, hogy nem tud ura lenni a helyzetnek, miközben éppen ez a félelem az, amely megbénítja, és nem hatékony, de minden szempontból óriási erőforrásokat igénylő intézkedéseket hoz.

Pratte azzal zárja, hogy mivel úgy néz ki, a koronavírus még évekig velünk marad, nem engedhetik meg a kanadaiak, hogy életük minden percét kontrollálja a kormány. Pratte szerint eljött az idő, amikor egyszerűen meg kell tanulnunk együtt élni a vírussal, a kormányzatnak pedig nem a szigorú jogszabályokra, hanem az emberek belátására és józan eszére kell támaszkodnia.

U.I.: A baloldali The Guardian írta meg nemrég, hogy Dr. Clive Dix, Nagy-Britannia volt kormányzati Covid-munkacsoportjának vezetője azon a véleményen van, hogy itt az ideje újragondolni országában a vírus elleni védekezés stratégiáját. Dix véleménye szerint eljött az a pillanat, amikor a Covidot ugyanúgy kell kezelni, mint az influenzát, és a harmadik oltások beadása után le kellene állni a tömeges vakcinációval. A népesség legsérülékenyebb rétegeit, tehát például az időseket meg kell védeni, de érdemes lenne esetükben is új, hatékonyabb vakcinákat kifejleszteni, - véli Dix - aki hozzátette: szerinte a betegséget kell mostantól kezelnünk, nem a vírus terjedését.

Ha Torrentének köze van a kormányhoz, abból mindig baj van

A politikát elvont értelemben egyfajta sorozatnak is lehet tekinteni, hiszen van eredettörténet, megismerhetjük a karakterek személyes motivációit és végtelen sok csavar van a sztoriban. Megjelenik továbbá a jó és a rossz küzdelme, vannak visszatérő szereplők és spin-off epizódok is. A nagy különbség annyi, hogy ez nem csak hatással van ránk, hanem befolyásolja az életünket is. Ebben a sorozatban debütált már sok évvel ezelőtt a jelenlegi főszereplő is, aki a Csillagok Háborújából ismert sötét oldal Sith lovagjaihoz hasonló módon mindig választ magának egy „tanítványt”. A hosszú sorozatban eddig két tanítványt talált, mindkét karakter keresztneve a Péter.

Sokak gondolják úgy, hogy a főszereplő csak létrának használta az első tanítványt, ami ne m volt valami szép dolog. Magától ugyan is nehezen tudott volna Miniszterelnök lenni, így keresett valakit, aki az emberek számára eladhatóbb, mint ő maga. A második Péter többek között abban is különbözik elődjétől, hogy nincs valós ereje az ellenzéki pártokkal szemben, így hatalmi pozícióba kerülése esetén könnyen elmozdítható lenne. Persze mint minden sorozat, itt is tapasztalhatunk jellemfejlődést és jellemromlást, ami ebben az esetben abban nyilvánul meg, Pétert nem kellene elmozdítania a mesterének, mert az ellenzéki miniszterelnök jelölt függ tőle, így lényegében "pórázon tudja tartani" őt.

De nem csak a hatalmi taktikán finomított, hanem önmagán is. Miniszterelnöksége alatt nem egyszer reagált hevesen egy-egy helyzetre. Azóta már sokat dolgozott azon, hogy az ellenzék szavazó úgy tekintsen rá, mint a haverjára. Főzött, mémeket készített, bemutatja, hogy a fia mennyit játszik a Minecraft-al. Persze ezekben is fellelhető az agresszív politikai kampány, de sokkal óvatosabban, bújtatva tálalja.

Királyvár, ahol első ránézésre minden szép, de valójában szörnyűségek helyszíne

A feleségét ugyan elindította ellenzéki miniszterelnök jelöltnek, de végül a nemzetközi politikára hagyta, és az európai "királyvárba" küldte őt, hogy ott képviselje hatalmukat. A nagy szereposztásba viszont csúszott hiba, az előbb említett második tanítvány egyre többször tett felvállalhatatlan kijelentéseket, a megtanult szöveg helyett improvizált. Ezért mellé állította az RTL Klub egy volt munkatársát, Pétefi Juditot, aki örömmel vállalkozott a feladatra, hogy moderálja a politikus megnyilvánulásait.

A feleségével szemben Jakab Pétert itthon tartotta meg, egyfajta bunkósbotnak. Ha balhét kell csinálni, rontani kell egy közösség, egy hely színvonalát, akkor odaküldi, és a Jobbik elnöke Torrentét megszégyenítő alpárisággal képes lerombolni a környezete imidzsét. A sajátját nem tudja, mert már megtette az utóbbi években a Parlament épületében. Jakab számára ez jelenti az egyetlen túlélést, hogy sokkal jobban tudja játszani a bunkót, mint mások. Akadt kihívója, Tordai Bence, de ő nem tudta olyan átéléssel, erőbedobással átadni magát a szerepnek, mint Jakab Péter, így ő a háttérbe szorult. A pártokkal nem igazán kell már foglalkoznia, mert a népszerűségi statisztikák mutathatnak sok eredményt, de igazán kemény maggal a DK rendelkezik. Csak az MSZP tudott volna nehézséget okozni a DK-nak, de ebben az ügyben is megoldást talált a két fél:

A főszereplő nem hív át több embert a pártjába, cserébe az MSZP nem támadja élesen a DK-t.

Hiába azonban a profi rendezés, a valódi kampány témára már nem maradt idő, így a Fudan-ellenes népszavazásra támaszkodnak, ami egyelőre nem vitte előre őket a választási győzelemhez. Egy tapasztalt politikus mindig pozícionálja magát, a baloldal legerősebb karaktere is ezt teszi. Felfogja, hogy nyerni nem tudnak 2022-ben, de ő maga a saját birodalmán belül megszilárdította a hatalmát, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy majd a jövőben nagyobb veszélyt jelentsenek a nemzeti pártok alkotta kormányra nézve. Nem maradt számára más feladat, csak egy laza, a maga módján egyedi örömtánc:

Joe Allen, a The Federalist vendégszerzője borúlátó, de egyben elgondolkodtató írást tett közzé a konzervatív amerikai portálon arról, milyen mélyreható következményei lehetnek az egyre erőteljesebben megmutatkozó, ún. „biodigitális konvergenciának.ˮ Így nevezik a tudósok azt a folyamatot, melyben digitális technológiákat élő szervezetekbe ültetnek be, egyre komplexebb interakciókat hozva létre élőlények illetve azok szervei, valamint digitális eszközök között.

Allen gondolatmenetének elején egy, a South China Morning Post által a múlt héten közzétett videóinterjút idéz, amelyben a svéd Epicenter nevű sikeres startup cég karba ültethető mikrocsipjét mutatja be, illetve a csip legújabb felhasználási módozatát, a digitális vakcina-útlevelet.

Hannes Sjöblad, a vállalat Chief Disruption Officere (ez egy olyan poszt, amelynek betöltője radikálisan új technológiai megoldások bevezetéséért felelős, amúgy a disruption angol szó eredeti jelentése felforgatás) már két évvel korábban is beszélt arról egy interjúban, hogy az ő és az Epicenter célja „az emberek és a technológia fúziója,ˮ és hozzátette, szerinte ez  „óriási lesz.”

A speciális, RFID technológián alapuló mikrocsipet, mely tartalmazza a felhasználók oltási adatait, a felhasználók karjába ültetik be, és így nem kell maguknál hordaniuk semmilyen igazolványt, hiszen az mindig náluk, vagy inkább bennük, van.

Egyelőre persze az ilyen csúcstechnológiai megoldások viszonylag kevés embert érintenek. Allen cikkében idézi az Ars Technica nevű szakfolyóiratot, melynek 2018-as adatai szerint világszerte 50.000 és 100.000 közé tehető azok száma, akiknek valamilyen RFID-alapú csipet ültettek be, elsősorban a karjukba. A Nature magazin pedig azt írta 2019-ben, hogy a világon 16.000 embernek van ún. mélyagyi stimulációs eszköz az agyában, főként olyan betegségek kezelése érdekében, mint az epilepszia vagy a Parkinson-kór. Talán sokan nem tudják, de Magyarország élenjár az agyi pacemakereknek is nevezett implantátumok alkalmazása terén.

A világon ötödikként, Közép-Kelet-Európában pedig elsőként Szegeden ültettek be egy navigációs alapú, mélyagyi stimulációs implantátumot egy Parkinson-kóros beteg agyába.

A csúcstechnológiát képviselő implantátum nemcsak stimulálni képes az agy megfelelő részeit, hanem az aktivitásokat regisztrálni is.

Allen ezek után az Elon Musk-féle Neuralink projektet hozza fel, az ő meglátásában elrettentő, példának. A Tesla atyja 2016-ban alapított cége úgynevezett agy-computer interfészeket fejleszt. Az emberi agyba beültetendő csipek, melyek Musk tervei szerint már 2022-ben elérhetők lesznek, az ígéretek szerint többek között ellenőrzik, illetve felerősítik-felturbózzák majd az agyműködést, s ezáltal bizonyos súlyos neurológiai betegségek karbantarthatóvá válnak.

Csakhogy, állapítja meg Allen,

az Elon Musk által fejlesztett technológia egy újabb lépés a felé, amikor már nem gyógyítani, hanem „feljavítani ˮ akarjuk az emberi lényeket.

Az ebbe az irányba haladó technológia szószólóit nevezi Allen „transzhumanistáknak," azaz a szimpla emberi létezést a technológiával meghaladni akaróknak, s közéjük sorolja Muskot is. Tegyük hozzá, Musk maga is többször figyelmeztetett a mesterséges intelligenciával való visszaélés veszélyeire, ám meggyőződése szerint az ember-technológia ötvözésének folyamata megállíthatatlan.

Allen emlékeztet, hogy az USA csúcskutatásokat koordináló szövetségi ügynöksége, a DARPA, több mint hat évtizede dolgozik ún. Human 2.0 projekteken, melyek végső, deklarált célja ember-gép hibridek létrehozása. Egy 2019-es kanadai kormányzati megrendelésre készült elemzés pedig azt írja le, hogy

egy digitális forradalom, egy újfajta civilizáció megszületése előtt állunk, melynek megvalósulásához elengedhetetlen az emberek minél teljesebb körű nyomon követése.

Ez a tanulmány megvalósulhat hordható bioszenzorokkal, belső szervekbe épített szenzorokkal, vagy akár „lenyelhető digitális tablettákkal. ˮ Tavaly tavasszal pedig a brit védelmi minisztérium jelentetett meg egy tanulmányt Az emberi létezés kitágítása: egy új paradigma hajnala címmel. (Az eredeti itt olvasható: Human Augmentation: The Dawn of a New Paradigm.) A tanulmány, röviden összefoglalva, azt állítja, a jövő a kiborgoké.

Allen megjegyzi, hogy az általa idézett tanulmányok mindegyike csak igen felületesen, kötelességszerűen említi csak az ember és gép összeolvasztásával kapcsolatos etikai kérdéseket, az ilyen irányba mutató folyamatokat elkerülhetetlennek leírva.

Joggal vagy sem, Allennek az egész, emberbe ültetett, az emberi lényeket megjelölő és kontrolláló technológiai eszközök témáról a Jelenések könyve jut eszébe, annak is a 13. fejezete a második vadállatról, amelyről János a 16-18. versekben ezt mondja: „Elrendelte, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának jelöljék meg a jobb karját vagy a homlokát, és hogy senki se adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének a számát. Ez a bölcsesség! Akinek van esze, számítsa ki a vadállat számát, hisz emberi szám: hatszázhatvanhat.ˮ

A hátborzongató párhuzammal nyilván arra utal Allen, hogy a végsőkig fejlesztett modern technológiákkal mintegy megjelölik az embereket, mint ahogy a Sátán/Antikrisztus megjelöli őket a Biblia szerint, azért, hogy a hatalma alá vonja őket.

Persze lehet ezt a párhuzamot komolyan venni, vagy kinevetni, kinek-kinek saját vérmérséklete és neveltetése szerint. Tény, hogy a technológiai fejlődés olyan áldásai nélkül, mint a pacemakerek, sokan idejekorán vesztenék életüket. Az viszont kétségtelen, hogy nagyon komoly etikai és morális kérdések fognak előbb-utóbb felmerülni a az emberi szervezet gépesítésével kapcsolatban, és legitim aggodalom az, amelyik felveti, hogy vajon egy ilyen megállíthatatlannak tűnő folyamatnak csakugyan nagyobb-e a hozadéka a veszélyeinél.

Amikor összecsapnak a fejünk felett a politikai viharai, amikor megrettenve olvassuk a vírus fertőzöttjeinek riasztó számait, vagy amikor kétségbeesetten próbálunk helytállni bizonyos helyzetekben, vannak olyan kortalan művészek, akik a maguk semleges bájával olyan helyre repítenek minket, ahol meg tudunk pihenni, és biztonságban van az elménk pár percre a teljes képszakadástól.

Számomra ilyen Weöres Sándor, akinek versei gyerekkorom óta a mindennapjaim részét képezik. Minden életszakaszomban mást jelentett az "Őszi éjjel izzik a galagonya", és máig automatikusan ritmusos tapsra fordul a (már nem is olyan pici) kezem, ha meghallom valamelyik Bóbita verset.

Most a költő óriásról kiderült, nem csak a kortársait nyűgözte le. Az ötven év után titkosított státuszukat elvesztett Nobel-díj dokumentumok tanúsága szerint 1971-ben Weöres is a díj jelöltjei között szerepelt. De kik is voltak a kihívói? Mi lehet az a mezőny, ahol a ritmus királya nem emelkedik ki magasan? A teljesség igénye nélkül nézzük a jelölteke.

A kihívók sora a hetvenes évek elején meglehetősen hosszú és erős mezőnynek bizonyult: A korábbi, 1967-es Nobel díjas Eugenio Montale is versenytárs volt, akinek itthon legismertebb és legszeretettebb műve az "A magnólia árnya" c. vers Lator László fordításában. A '71-es nyerteshez, Pablo Nerudához hasonlóan ő is az olasz antifasiszta mozgalmak támogatója volt, s Weöres Sándorhoz hasonlóan kockázatos játékot űzött verseivel a hazáját elnyomásban tartó hatalom ellen. Míg Weöres a játékvers burkán keresztül álcázta - nagyon is felnőtt - verseit, addig Montale ködös természeti vagy filozofikus képekkel kendőzte kritikáit. A Nyugathoz hasonlóan, ahol a mi költőnk dolgozott, Montale-nek is megvolt a saját publikációs felülete, ami nem más, mint a ma már egész másról híres Corriere della sera. A következő linken Papp János előadásában hallható az "A magnólia árnya".

A másik nagy olasz rivális, aki végül meg is nyerte a díjat, a szerelmi líra fejedelme, Pablo Neruda volt. A chilei költőfejedelem akkor, a hetvenes évek elején már túl volt 9 versesköteten, 4 antológián és számtalan drámán. Itthon már a kortársai is vitték-vették a verseit, mint a cukrot, különösen a szonettjeit. Neruda egyébként járt is Magyarországon, és mindig tisztelettel nyilatkozott hazánkról. Életének egyik leghíresebb és legszebb feldolgozása a Redford-Troisi-Pavignano trió rendezésében megszületett "Neruda Postása" c. film. Az alkotás nem csak a hazai modern nyelvoktatás részét képezi az utóbbi években, de nemzetközi szinten 60 milliárdos bevételt is hozott, BAFTA és Oscar díjra is jelölték. 

Az alábbi videón a film zárójelenete látható, ahol Neruda metaforáival, de a névtelen forradalmárok emlékére egy fiktív lázadó karakter szájából hallhatjuk a költőhöz írt verset. A szavalót számtalan rangos díjra jelölték filmbeli alakításáért.

A magyarok sora a '71-es jelöltek között nem merült ki Weöres Sándor nevében, a magyar származású Koestler-t is jelölte Matoré, a Sorbonne professzora. A díjat kifejezetten a "Sötétség délben" c. regényéért kapta, amit a '30-as évek szovjet perei margójára írt az író. A hihetetlenül pontos lélekrajz egy groteszk és félelmetes regényt eredményezett, amit magyarként elég megterhelő olvasni, még úgy is, hogy a mai huszonévesek (akiknek körében meglepően népszerű a kötet) sohasem voltak koncepciós perek vádlottjai.

A felvételen Koestler és Ignotus Pál magyarul beszélget:

Bár más nyelvet beszéltek és más helyre teremtette őket a Valaki, akiben hittek, A '71-es Nobel díjas jelöltek valami furcsa borzongató módon ugyanarról beszéltek, ugyanazt írták körül, mégis teljesen máshogy. Értékük vitán felül áll, túlélte a korok, ideológiák, trendek és divatok áramlatait, és kortalan támaszként maradtak meg nekünk, akik a vélemények és ködös értékek közt megrekedni látszó generációként újra és újra átértelmezzük, hogy miért táncol Bóbita olyan kitartóan.

A Magyar Televízió Nonprofit Zrt. felvételén mondja el Horváth Lili Weöres Sándor "Ha nézem a világot" c. versét.

Budapest ellenzéki főpolgármestere fontosnak tartotta, hogy megosszon egy 24.hu által közölt interjút, amelyben interjút készítettek egy párttársával.

Az önmagát haladónak tartó politikus részéről meglepő, hogy ilyet oszt meg, hiszen iskola példája lehetne a negatív sztereotípiáknak: egy vidéki roma, aki a buszmegállóban boroskólát iszik. Létezik ilyen a valóságban, de biztos hogy így kellene bemutatni a vidéki romákat? Az egyik kommentelő nem így gondolja. Az egyik top komment a következő:

Dejo lenne ha legalabb a balosabb mediumok nem ilyen sztereotip mondasokat emelnenek ki amikor egy roma kerul a reflektorfenybe...

Karácsony Gergely hozzáállása kissé olyan, mint ahogy Mi kis falunk sorozat stábja áll a vidéki magyarokhoz, kiváltképp a romákhoz. Hiába hangos szószólói annak, hogy le kell vetkőzni a rossz berögződéseket, még is látszik, hogy a fővároson kívül csak repülővel jártak, hiszen teljesen máshogy látják a vidéket, mint amilyen valójában. Vidéken sincsenek deviáns tömegek, az alkoholizmus itt sem jellemző mindenkire, és a romák közül is sokan intelligensek, sőt tanultak. Felesleges lenne túlfogalmazni, miért olyan buta a cikk, vagy éppen miért nem ennek a megosztása volt a legfontosabba a főpolgármester részéről, beszéljenek a kommentelők:

"Karácsony Gergely legjobb tulajdonsága a Gergely-naptár."

 

"Ugye ez csak valami vicc..."

 

"Nem! Mi az, hogy romák vagy nem romák ? Én cigány nemzetiségű magyar vagyok , érek annyit , mint bármelyik nem cigány magyar !"

 

"A boroskóla, van akkora vonzerő, mint az ingyen sör és virsli? - nem volt itt hörgés valami vidéki fideszes miatt, aki sütiket osztogatott, ami nem butít, mint az alkohol?"

 

"Én is büszke vagyok rád, hogy büszke vagy rá ! Biciklisávot mikor szünteted meg?"

Miért gondolják azt, hogy nem feltétlenül ostoba, aki valami hülyeséget elhisz? Hogyan lehet beoltani valakit az áltudományok ellen? Milyen nehézségeket okoz, hogy a tudomány alapvetően számokkal dolgozik, nem pedig sztorikkal? Podcast Pintér Andrással, a Szkeptikus Társaság elnökével.

A mai világban egyre jobban terjednek az összeesküvés-elméletek, egyre több cikk szól arról, hogy a valóságban nem is úgy vannak a dolgok, mint ahogy azt hivatalosan elismerik. A szkeptikus társasággal kapcsolatban az első kérdésem, hogy oltásszkeptikusok vagytok-e? Mit jelent ez a szkeptikusság?

Ó, szkeptikusnak lenni egy nagyon-nagyon jól körülhatárolható életszemlélet, és alapvetően nem valami konkrét dologgal kapcsolatos szkepticizmus, hanem egy általános szemlélet, amiben azt mondjuk, hogy a világ megismerésének legjobb és legmegbízhatóbb módja a tudomány módszerének az alkalmazása. Ez nem azt jelenti, hogy csak természettudományokról beszélünk, hanem egy tudományos módszertan alkalmazásáról. És amikor azt látjuk, hogy ezzel szemben

olyan kijelentéseket tesznek mások, nagyon sokan, amik ezt a módszertant alapul véve nem megalapozottak, tehát viszonylag gyenge lábakon állnak, akkor ezeket kritizáljuk, ezeket megkérdőjelezzük, ezekkel kapcsolatban odateszünk egy kis kérdőjelet, vagy esetleg egy felkiáltójelet.

Mert előfordul olyan helyzet, amikor nagyon határozottan tudjuk, hogy nem úgy vannak a dolgok, mint ahogy állítják. Ha itt konkrétan az oltásokról van szó, akkor meggyőződésem, hogy az oltásszkepticizmus valójában egy olyan gondolatra épül, vagy arra az elképzelésre, hogy jobban hangzik hogyha azt mondom, hogy szkeptikus vagyok, minthogyha azt mondom, hogy elutasítom az oltást. Más kérdés, hogy tényleg nagyon komoly árnyalatai vannak. Erre kutatások vannak, hogy milyen komoly árnyalatai vannak annak, hogy ki miért nem akarja oltatni magát, ki miért nem bízik benne, stb. De valójában ez az oltásszkepticizmus egy nagy gyűjtőfogalom, amibe sokkal több dolgot hajlamosak vagyunk beleszórni, mint amennyi valójában beletartozik. Tehát amikor valaki magát oltásszkeptikusnak tekinti, akkor nem meri kimondani, hogy ő most valójában ennek melyik alcsoportjához tartozik. Hogy abba tartozik-e, aki elutasítja az oltást, abba, aki azt mondja, hogy az oltások nem megbízhatóak, vagy aki azt mondja, hogy az oltásokkal kapcsolatban igazából nem teljesen megalapozott, hogy működnének. Nagyon sokan tartoznak ez utóbbi kategóriába.

Mi nem vagyunk oltásszkeptikusok. Mi mindennel kapcsolatban szkeptikusak vagyunk. De ez nem azt jelenti, hogyha a tudomány valamit állít, tehát a tudomány módszerével valamit állítanak szakemberek, akkor azt elutasítanánk.

Tehát ezért mi nem vagyunk oltáskritikusok. Mi úgy látjuk, hogy a tudomány álláspontja az, az oltás hasznosságával kapcsolatban, hogy működik. Most főleg a koronavírussal kapcsolatos védőoltásokról beszélünk. Ugyanakkor, ha szélesebb körben a védőoltásokat általában emlegetjük, akkor egyértelműen kijelenthető, hogy a védőoltások az elmúlt körülbelül száz évben több százmillió embernek az életét mentették meg. Tehát tudományos értelemben ebben nincs vita. De mégis vannak, akik még ezt is tagadják.

2020-ban tört ki a koronavírus-járvány. Márciusban jött ez a Maradj otthon program, akkor hirtelen mindenki megijedt. Maradjunk otthon, ezt mondták, és az emberek összefogtak, hogy ne terjesszék tovább a járványt. Azonban rá pár hónapra megjelentek az első vírustagadó cikkek, gondolatok. És hirtelen nagyon sok vírustagadó lett. Aztán 2021-ben megérkezett az oltás, és valahogy mostanra ezek a vírustagadók eltűntek, viszont helyettük jöttek az oltásellenesek. Vannak ilyen konteó trendek? Neked erről mi a véleményed?

Konteó trendek mindig vannak. Ezt a szociálpszichológiai kutatások nagyon szépen megerősítik. Vannak emberek Magyarországon is, akik kimondottan ezzel foglalkoznak, és erről kutatásokat végeznek.

A konteók egyik legfontosabb alapja az, hogy amikor úgy érezzük, hogy nem a mi kezünkben van az irányítás, amikor úgy érezzük, hogy tehetetlenek vagyunk és mások döntenek felettünk, akkor valamiféle hatótényezőt keresünk a háttérben, amire ráfoghatjuk azt, hogy nekünk most miért rossz.

Azt szoktuk mondani, hogy be vagyunk huzalozva, tehát, hogy egyszerűen mi emberek így működünk. Azaz, hogy keressük az okokat. Végülis tulajdonképpen maga a tudomány is arra épül fel, hogy szeretnénk megfejteni a világot. Már az ősidők óta az ember mindig azt csinálta, hogyha valamiről nem volt konkrét tudása, hogy azt kiegészítette valami mesével. Ugye erről szól a legtöbb különböző ősi tanítás. A vallások nagy része is így épül fel. Azaz, hogy van egy tanításrendszer, ami valamiféle értelmet ad a világnak. Tehát megmagyaráz olyan jelenségeket, amiket egyébként nem tudunk megmagyarázni. A világ egyszerűen túlzottan bonyolult lett. Értem ez alatt azt, hogy nagyon nehéz részleteiben érteni jelenségeket. A lehetőség megvan rá, csak nehéz. Tehát egy nagy intellektuális kihívás megbirkózni a világ értelmezésével. És ezért sokkal könnyebb azt mondani, hogy valójában itt mindent valami gonosz háttérhatalom irányít. Ennek vannak különböző aspektusai. És ezek az aspektusok megnyilvánulhatnak abban, hogy azt gondolják egyes emberek, hogy tényleg valami alakváltó zöld gyíkemberek azok, akik a világot irányítják. Vannak olyanok, akik csak úgy gondolják, hogy a „nem tudjuk kik” permeteznek minket az égből, mindenféle chemtraileket (vegyi csíkokat, a szerk.) produkálva és egyebek.

Mindig vannak trendek, de ezek változnak. És most éppen az a trend, hogy gyakorlatilag mérgeznek minket az oltásokkal.

Nagyon érdekes az is, hogy például mi, kvázi a szakmából kifolyólag, követünk olyan oldalakat, amik kimondottan ilyen összeesküvés-elméleteket terjesztenek. Elképesztő volt látni az elmúlt két évben, hogy honnan hova jutottunk el. Eleinte tényleg, ahogy mondtad is, a járvány súlyosságát tagadták. És azt mondták, hogy ez a politikusoknak jó csak, hogy ezeket a szigorú intézkedéseket hozzák, mert kontroll alatt tartják az embereket. És akkor kiderült, hogy hiába vagyunk kontroll alatt, még így is túlságosan magas a halálozási arány. A megbetegedések lehetőségét is megpróbálják megakasztani és ugye megállítani, de mégis óriási volt a halálozási arány ehhez képest világszerte. Tehát, ha belegondolunk, hogy lezárták a fél világot majdnem egy évre, és ehhez képest két év alatt mégis 5 millió embert vitt el ez a vírus, akkor az azt jelenti, hogy tényleg komoly veszélyt jelent a vírus. Tehát most már épeszű ember nem tagadja azt, hogy ez egy komoly járvány. Viszont előre mozdultunk, mert jöttek az oltások és az oltások nagyon gyorsan elkészültek. Ami a tudományt értelmezni tudó és a tudomány működésével nagyjából tisztában lévő ember számára lejön, hogy „a fene egye meg, meg lehet ezt csinálni így is, csak meg kell hozzá ijedni”. Tehát a technikai lehetőségeink, a tudományos hátterünk megvan hozzá, hogy ilyen oltóanyagokat csináljunk. És például elkezdtek olyan tévhitek terjedni, hogy az oltást annyira sebtében dobták össze, hogy igazából egy nagy emberkísérletnek vagyunk a résztvevői. Meg ilyen hasonló őrültségek láttak napvilágot.

Valójában azonban nem volt kevesebb résztvevővel zajló klinikai vizsgálata például ennek az oltásnak, mint bármelyik másiknak és nem a tudományos háttéren spóroltak időt, hanem az adminisztráción és az infrastruktúra kiépítésén.

Ez évekig el szokott tartani, és ezt most meggyorsították. Úgy, hogy világszerte több százezer ember dolgozik rajta. És ehhez hozzátartozik, hogy a WHO-nál 330 ezernél is több tudományos cikket tartanak nyilván, amik a Coviddal kapcsolatosan születtek az elmúlt két évben. Tehát, amikor arról beszélünk, hogy a tudomány valamit állít, akkor azt elemezni kell. Nem arról beszélek, hogy mindegyik Coviddal kapcsolatos cikk ugyanazt a témát elemzi, de mondjuk ebből a 330 ezerből lehet, hogy van 15 ezer, amelyik egy adott témával foglalkozik azon belül is. Tehát amikor jön valaki és azt mondja, hogy hú, itt lobogtat egy cikket, hogy hú, van ám nekem ilyen eredményem. Na, most erre mit léptek ti szkeptikusok? Mi is kaptunk már ilyen üzeneteket a Facebook oldalunkon, hogy ez a tudomány álláspontja, meg az a tudomány álláspontja. Nem, a tudomány álláspontja nem ez. A tudomány álláspontja az eredmények átfogó elemzésén keresztül alakul ki. És olyankor létrejön egyfajta konszenzus. De ez nem azt jelenti, hogy nem jelennek meg olyan cikkek is, amik teljesen a feje tetejére állítanának mindent. És ha alaposabban megnézzük és górcső alá vesszük ezeket a publikált áltudományos kutatásokat, kiderül, hogy nagyon gyenge lábakon állnak. Azt akarom ezzel az egésszel mondani, hogy

egy olyan világban, ahol a tudományt nehéz megérteni, a tudomány kommunikációja pedig nagyon-nagyon le van maradva, és hát a bulvárhoz képest meg aztán végképp, ott a könnyű, egyszerű válaszok és az összeesküvés-elméletek könnyen teret nyernek.

Mert a konteók azt érzékeltetik, hogy nem én vagyok a buta, nem én vagyok a tudatlan, hanem én vagyok az, aki egyébként átlát a szitán és én tudom, hogy minket átvernek, megvezetnek és irányítanak. Ez valamiféle bizsergető érzés az emberben. Amikor megszületik ez az érzés az emberben, utána van egy folyamat, amit megerősítési torzításnak neveznek, ami arról szól, hogyha már kialakítottál egy hitet magadban, akkor attól kezdve minden eredmény, minden, amit látsz, az azt fogja megerősíteni. Például vettél egy autót. Attól kezdve, hogy azt a márkát és azt a típust kinézted, attól kezdve azt fogod látni, hogy minden sarkon olyan autók jönnek szembe. Korábban is ott volt egy csomó olyan autó, de ettől kezdve csak azt a márkát fogod észrevenni. Tehát az aktuális gondolkodásmódunktól függ, hogy mi az, amit észreveszünk a világból és mi az, amit nem. És ettől kezdve sokkal könnyebb elhinni olyasmiket, amik azt a hitünket támasztják alá, hogy minket megvezetnek. És ez valójában sokkal könnyebb, mint részleteiben értelmezni a tudomány eredményeit. 

Viszont azt meg kell említenem, hogy ma a közösségi médiában nagyon sok az oltásellenes komment. Sőt, szerintem ez alatt a podcast alatt is, amikor majd kimegy Facebookra, rengeteg oltásellenes komment fog megjelenni. És majd megmondják, hogy mi milyen hülyék vagyunk, és hogy nem néztünk utána dolgoknak. Ez mennyire tükrözi vissza a társadalmi álláspontot? Tényleg ilyen nagy százaléka az embereknek oltásellenes?

Na, ez megint egy érdekes dolog. A közösségi médiában egy buborékképződés zajlik. Tehát a közösségi médiafelületek, azok számunkra egyfajta buborékot jelentenek. Ebből a buborékból nem nagyon látunk ki. Tehát, amit látunk, nem azt tükrözi, amit egyébként a világban lehet tapasztalni. Erre két példát tudok mondani. Az egyik, hogy a kutatási eredmények abszolút nem támasztják alá, hogy itt mindenki oltásellenes. A számok sem, mert tulajdonképpen nagyon-nagyon lemaradtunk mostanra már.

Érdemes kutatni a hátterét, meg érdemes foglalkozni azzal, hogy mi ennek az oka, de alapvetően azért mégiscsak több mint 60%-a a lakosságnak be van oltva. De ugyanakkor a kutatások azt mutatják, hogy körülbelül minden hetedik ember ténylegesen elutasítja az oltásokat.

És ez viszont nem olyan eszeveszettül magas arány. Ennél sokkal magasabb arányban is vannak országok. De ha mégis felmegyünk az online felületekre, akkor azt látjuk, bocsánat, most idézni fogok, általában ismerőseim körében szokott ez a gondolat előjönni, hogy „te jó ég, itt mindenki hülye”. És nem erről van szó valójában. Arról van szó, hogy az online felületek torzítanak. Ott mást látunk. Az egyik oldala a dolognak az, hogy tényleg van az a buborék, ahol eleve csak olyan embereket fogadunk be ismerősként, meg követünk, akik velünk, olyankor valamiféle zavart éreznek a világ működésében. Ez valóban lehangoló tud lenni, de azért közben hozzá kell tennem azt is, hogy a kutatások nem ezt mutatják. Tehát a kutatások ennél azért jobb helyzetet mutatnak. De a kutatásokat nagyon nehéz megbízhatónak tekinteni minden esetben.

Amikor kérdezéses alapon, meg kérdőívezésekkel kutatunk valamit, akkor ugye azért az emberekben benne van egy olyan gondolat, hogy az én válaszom majd valamit jelenteni fog. Tehát nem feltétlenül aszerint válaszolok, hogy én hogy gondolkozom, hanem aszerint, hogy szerintem mit vár tőlem a világ.

Ezt nagyon nehéz kutatásokban kiküszöbölni, mert ezt nagyon nehéz szűrni. Látjuk is ezeket, hogy például közvélemény-kutatások és választások, népszavazások eredményei nagyon sokszor abszolút nem fedik egymást. Ilyeneket láttunk már választásokon, ha például megnézzük a Brexitet. Óriási arculcsapás volt. Mindenki azt gondolta, hogy ó, hát itt nem lesznek olyan őrültek a britek, hogy kilépnek az EU-ból. Aztán ez egy nagy arculcsapás volt, de mégis a többség úgy döntött, hogy ki szeretnének lépni. Tehát nagyon nehéz jól mérni ezeket, de ezzel tisztában vannak egyébként a szociálpszichológusok is, meg az azokat a szociológiai kutatásokat végző kutatók is.

És mi lehet annak az oka, hogy valaki oltásellenes lesz? Van itt valami összefüggés, mondjuk, hogy aki oltásellenes, az inkább hisz konteókban? Illetve általánosságban, miért hisznek az emberek az összeesküvés-elméletekben? Miért hitelesebb számukra egy YouTube tudós, mint egy egyetemi professzor?

Ennek több oka van, de az, hogy miért hitelesebb egy YouTube tudós, mint egy egyetemi professzor, annak az első és legfontosabb oka az, hogy amit a Youtube tudós mond, azt értem, az könnyen befogadható, és nagyon sok esetben azt mondja, amit hallani szeretnék. Ők általában azokat a narratívákat erőltetik, hangoztatják, amik pontosan azt támasztják alá, amit hallani akarok. Vagyis én azt gondolom, hogy „ennek semmi értelme nincsen”, akkor ha valaki ugyanezt mondja, akkor annak fogok hinni. A másik, hogy van egy elutasítottság, az egész társadalomban a tekintély ellen. A tekintélyelvet próbálja magáról lerázni az egyén, ami egyébként egy nagyon-nagyon jó dolog lenne.

Például Magyarországon a szkeptikus mozgalmat akadémikus körök indították. És nagyon sokszor érte ez a vád a szkeptikus mozgalmat, hogy az elefántcsonttoronyból kiabálnak, vagyis hogy „mindenki mekkora hülye és csak mi vagyunk okosak”. És még mindig vannak emberek, akik a Szkeptikus Társaságot is ezzel azonosítják.

Pedig egyáltalán nem erről van szó. Ez a tudománykommunikáció egyik hibája. A tudománykommunikációban van egy olyan nehézség, hogy a tudomány állításait, megállapításait nagyon nehéz egyszerű, érthető szavakra lefordítani. Lehetséges, meg lehet oldani némi kompromisszummal, de nagyon kevesen teszik meg. És ezért inkább azt mondják, hogy nem elmagyarázom, hanem mivel én vagyok pozícióban, én vagyok a professzor, én megmondom, hogy ez így van, és aki mást gondol, az hülye. És aki mást gondol, az hülyeséget gondol. Tehát nem mindegy, hogy hogyan kommunikálunk. Az, aki valami hülyeséget elhisz, az nem azt jelenti, hogy az az illető az ostoba. Ezt a politikai palettán is látjuk. Aki mást gondol, az ostoba, az aljas, mindenféle rosszat gondolunk róla, holott lehet, hogy csak téved. Lehet, hogy nincsenek megfelelő információknak a birtokában. Tehát egy csomó olyan dolog lehetséges, amit nem szoktunk figyelembe venni. És nagyon sokan, akik kommunikálnak tudományos oldalról, ezt a tekintélyelvet követik és azt mondják, hogy „én vagyok az igazság letéteményese és mindenki más ostobaságokat beszél”. Ez elidegenít mindenkit. Úgyhogy mi pontosan ezért nem is szeretnénk így kommunikálni, és nekünk megvan az a szerepünk, hogy megpróbálunk megérteni jelenségeket. De még így is az arcunkba kapjuk azt, hogy mi a tudomány szekerét toljuk. Na és ez a másik, hogy a tudomány valamiféle hivatalosság álcájával rendelkezik.

Ezt akartam mondani, hogy ezekben a YouTube tudósokban, meg net-tudósokban egy a közös, hogy pont abból nincs diplomájuk, vagy képesítésésük, amiről beszélnek. Viszont akkor visszakérdezek, hogy mi van akkor, amikor egy szakmabeli mondja az ellenkezőjét? Például van olyan reklám, hogy tízből kilenc fogorvos ajánlja a fogkrémet, viszont van egy, aki azt mondja, hogy nem. Ugyanígy az orvosok között is meg lehet találni 1/10 orvost, aki azt mondja, hogy ne oltassuk be magunkat.

Igen, igen, de ez egy nagyon nehéz helyzet. Számunkra az áltudomány állatorvosi lova egyébként a homeopátia. És a homeopátiát orvosok űzik Magyarországon. És néha az ember elgondolkozik rajta, hogy te jó ég, aki az orvosi egyetemet elvégezte, az hogy gondolhatja azt, hogy egy egyszerű cukorgolyócska többet tudhat a placebónál.

Nagyon sokszor felmerült már, hogy egyetemi képzésekben és az orvosi képzésben sincs kritikai gondolkodásra való képesítés.

Tehát az áltudományos nézetekre való immunizáció vagy immunizálás nem történik meg, vagy az áltudományos nézetekkel szembeni immunizálás. Ugye ez az immunizálás szó azért érdekes, mert erre is nagyon érdekes pszichológiai kutatások vannak. Például hogyan lehet beoltani embereket az áltudományok ellen, hogyha a megfelelő kritikai gondolkodás magjait elültetjük azzal, hogy bemutatjuk, hogy milyen módokon lehet átverni valakit. Mi is próbálkozunk ilyenekkel, csak hát elég gyenge kapacitásaink vannak, úgyhogy emiatt nem vagyunk annyira sikeresek, mint ők.

Ha ma bemegyek egy könyvesboltba, akkor nagy könyvrakásban állnak például az ezotériáról szóló könyvek, és általában a tudományos műveknek csak egy szűkebb polcot szoktak hagyni. Divat ma hinni a konteókban? Itt gondolok a Facebookra, meg a közösségi médiára. Szerintem az ismerőseim között kevesebben oszlanak meg az Élet és Tudományból egy cikket, mint mondjuk a nem tudom, bárhonnan a netről arról, hogy 9-11-et a Bush-kormány szervezte. 

Igen, az összeesküvés-elméletek tárháza egyszerűen kimeríthetetlen. Ugye attól kezdve, hogy a Holdra szállás nem történt meg az olyan állításokig, hogy a Kennedy-gyilkosság is egy belső sztori volt. De vannak olyanok, amiket egészen enyhének tekintünk. De mégis minden összeesküvés-elméletről elmondható, hogy meglepően sokan hisznek benne. És ez nem újkeletű dolog. Ha belegondolsz, hogy, a második világháború náci Németországa gyakorlatilag erre épített. Minden problémát, ami a két világháború között felmerült gazdasági és egyéb problémákat, nekiálltak rátolni a zsidóságra. Azt mondták, hogy mindenről a zsidók tehetnek. Ez egy összeesküvés-elmélet. És nagyon hatékonyan működött. Tankönyvi példa, hogy mennyire tökéletesen sikerült felépíteni az aköré épülő propagandát. Mussolini ugyanezt csinálta egyébként a fasiszta rendszerben, és azért manapság is látunk a világban sajnos ilyen jelenségeket. Nagyon-nagyon sok helyen. Nem újkeletű a dolog. Már az ókorban politikai hatalmat tudtak csiholni abból, hogy valaki mást bemártottak és valaki másról azt terjesztették, hogy ő meg akarja dönteni mondjuk a Római Birodalmat. Nagyon sok ember volt a római történelemben, akik így buktak el. És persze, lehetséges, hogy ezek mögött voltak valós dolgok. Az is egy érdekes dolog, hogy két különböző összeesküvés-elmélet tulajdonképpen nem annyira könnyen szétválasztható dolog. Hiszen tényleg vannak összeesküvések.

Például, amikor kiderült, hogy a rákos megbetegedések és a dohányzás között összefüggés van, akkor a dohánygyártó cégek és a dohányforgalmazó vállalatok, olyan kutatásokat finanszíroztak, amelyek, mivel ők finanszírozták a kutatásokat, elég pozitív eredményeket értek el.

És ott például ténylegesen gyakorlatilag eltorzították a tudományos eredményeket. Tehát lehet olyan példákat találni, amikor az összeesküvés valós. De az összeesküvés-elmélet ennél sokkal tágabb fogalom.

Az összeesküvés-elmélet kifejezést általában arra szoktuk használni, amik nem feltétlenül megalapozottak. De ez nem jelenti azt, hogy nem lehetséges, hogy igazak.

Csak hát nagyon sokszor, ha egy kicsit alaposabban megnézzük a dolgokat, akkor általában az derül ki, hogy teljesen alaptalanok. Mondok egy nagyon jól vizsgálható példát, a Holdra szállás tagadásával kapcsolatos konteót. Néhány egyszerű kérdéssel az egészet meg lehet buktatni. A világításról szoktak például beszélni, hogy mesterséges fények vannak a fotókon. És ezt gyönyörűen cáfolták a Mítoszvadászok, a Mythbusters. Adam Savage, és hogy hívták a másikat? Mindegy, nem jut eszembe, de ők például foglalkoztak is ezzel a kérdéssel. Ők a kísérletekben bemutatták, hogy mik azok, amik lehetségesek, mik azok, amik nem. És ezek a fajta leleplezések nagyon-nagyon sokat segítenek abban, hogy az ember értelmezni tudja ezeket a jelenségeket. Vagyis, hogy márpedig könnyebb nagyon gyorsan következtetésre jutni. Egy nagyon merész következtetésre, nagyon gyenge adatokból, mint alaposan megvizsgálni az egészet és aztán összerakni. De például a Holdra szállás kapcsán azt mondják, hogy az egy óriási összeesküvés. Hogy gyakorlatilag hazugság az egész. Most, aki járt középiskolában fizika órára, tudja, hogy lehetséges fizikai értelemben elmenni a Holdig és visszajönni. Tehát ez nem kérdés. Vannak, akik ezt is tagadják, de az már tudománytagadás, és az egész más. De ennek van egy olyan része, hogy a körülbelül 300-400 ezer ember vett részt összesen, bármilyen módon, a Holdra szállás megtervezésében. Például a különböző beszállító cégek, akik mindenféle alkatrészeket gyártottak. 300-400 ezer emberről beszélünk, aki részt vett ebben az egész Apollo-programban. És még egy dolgot nagyon fontos megjegyezni.

A Szovjetunió soha egyetlen egyszer nem tagadta azt, hogy az amerikaiak Holdra szálltak. Ők lettek volna az elsők ebben. Tehát ha bármiféle esély van arra, hogy ez nem történt meg, úgy lebuktatták volna az amerikaiakat, mint a szél.

És nem! Ezek után gyakorlatilag néhány ilyen egyszerű érvvel az egész megbuktatható. És ezen felül sincs semmiféle bizonyíték arra, hogy itt ez most valamiféle világméretű összeesküvés lenne. Említettem, hogy követünk néhány ilyen összeesküvés-elméleteket terjesztő oldalt. Hát az egyikük az valami egészen elborult irányba ment már el. A kezdeteknél csak az volt, hogy tagadták a járvány súlyosságát. Most már ott tartanak, hogy szándékosan milliókat öltek meg eddig az oltásokkal. Ezek már egészen vérlázítóan elképesztő idiotizmusra vallanak.

Erre akarok reagálni, hogy azért összeesküvés-elmélet és összeesküvés-elmélet között van különbség.

Van.

Például, hogy nem volt Holdra szállás, vagy hogy gyíkemberek vezetik a világot. Ezeket szerintem tízből egy ember hiszi el. Akkor ott van például az, hogy vannak gyógyító ásványok, azt tízből öt ember hiszi. És szerintem, hogyha a női ismerőseimet megkérdezném, hogy hisznek-e az asztrológiában, akkor arra már tízből nyolcan mondanák azt, hogy igen.

Gondoltam, hogy ez jön. Az asztrológiában hinni valakinek csak egy szórakozás. Tényleg egy csomó olyan embert ismerek én is, aki elolvasgatja a horoszkópokat, de nem veszi igazán komolyan. Azért egy kicsit ott motoszkál a fejében hátul valahol, ott egy kis ponton, valahol az agyának a megfelelő helyén, hogy „azt olvastam ma a horoszkópomban, hogy...”. De ez nem tekinthető igazán komolynak. Ezért annyira nem is súlyos. Viszont amikor valaki már odáig fajul, hogy mondjuk embert öl azért, mert elhisz valamilyen összeesküvés-elméletet, az viszont már tényleg nagyon-nagyon súlyos. És a kettő között tényleg igazad van, hogy nagyon-nagyon széles palettája van a dolgoknak. De most nézzünk meg olyan dolgokat, hogy hogyan zajlik a világ működése, az Európai Unió működése. Nézzük meg, hányan hiszik el Magyarországon, hogy mondjuk például Soros György áll minden mögött. A valóságban nem állhat minden mögött. Nyilván lehet erre aztán egy csomó mindent építeni. De ugyanúgy lehet mondani csomó minden mást. Például nagyon sokan ufó hívők. A nagyon-nagyon masszívan ufó hívő kör, az már nem nagyon létezik. Az marginalizálódott. 

Mint Pataky Attila?

Pataky Attila, akit elraboltak, igen.

És ha jól tudom, kétszer is elrabolták.

De például nagyon érdekes, hogy erre is vannak pszichológiai és idegtudományi eredmények, amelyek nagyon jól megmagyarázzák ezeket a látomásokat. Tehát az, hogy valaki beszámol egy olyan esetről, hogy őt elrabolták, nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy idióta, őrült. Tehát, hogy én mondjuk Pataky Attilát nem tekintem egy idiótának. Más kérdés, hogy azért úgy lehetne egy kicsit kritikusabb a saját tapasztalataival szemben, mert azért merész állításokat tesz. De ez nem jelenti azt, hogy mondjuk ő egy idióta, akire nem bíznám rá a kutyámat. Egyszóval nagyon könnyen és gyorsan tudunk ilyen következtetésekre jutni. Például van egy alvási bénultságnak nevezett jelenség, ahol például az agynak bizonyos területei, főleg a motorikus feladatokért felelős területek nem ébrednek fel. Vagyis már az agykérgi területeknél az ébrenlét megvan, viszont mozogni még nem tud az ember emiatt az alvási bénultság miatt. Képzeld el azt a helyzetet, ha például valaki először találkozik ezzel a jelenséggel.

És közben mindenféle hangokat hall, meg mindenféle fényeket lát. És megint visszatérünk oda, hogy az agy értelmezni akarja a látottakat. Tehát valamit összekreál az agyunk, amiből aztán egy történet kerekedik ki, mert az ember történetekben gondolkodik, soha nem tényekben.

Soha nem számokban szeretünk gondolkodni, hanem mindig sztorikban. És egyébként ez a tudománykommunikáció egyik legnagyobb nehézsége is, amivel meg kell küzdenie, hogy a tudomány az tényekkel, meg számokkal dolgozik, nem sztorikkal. És sztorizni kell. Tehát, hogy muszáj sztorizni, mert különben nem megy át az üzenet.

Az utolsó kérdésem arra irányulna, hogy, ahogy említettem, a közösségi médiában nagyon sok áltudományos cikket találni, főleg a YouTube-on. Tényleg beírom, hogy magyar nyelv, és mondjuk tízből hét találat lesz arról, hogy az ősmagyar nyelv már ötezer éves, és lesz például tízből három, amit tényleg igazi nyelvész professzorok adnak elő. Ott is hirtelen terem egy csomó trollkomment. Viszont tényleg írható ez a közösségi média számlájára, hogy ezek így elterjedtek? Mert tulajdonképpen, amikor még csak a könyv volt, akkor is volt már Dänikennek egy rakás könyve, meg David Icke-nak is. Én már találkoztam olyan cikkel, hogy a CIA volt főnöke a halálos ágyán bevallotta, hogy a 911-et a Bush-kormány rendelte el. Utánanéztem, és akkor tényleg ő volt a CIA elnöke. Viszont a valóságban soha nem mondott ilyet. Az Amerikai Mérnök Szövetség, amire hivatkoztak, azt nyilatkozta, hogy úgy nem dőlhetett össze az épület. Aztán rákerestem, és azt találtam, hogy az Amerikai Mérnök Szövetség nem is létezik. És egy ilyen cikket bárki összedobhat, felrakja valamilyen blogra, és akkor az emberek megosztják. És az emberek azt mondják, hogy „tessék, itt van egy hivatalos oldal, ahol ezt írta valaki”.

Nem tudom. Igazából az ezzel kapcsolatos kutatások nem igazán egyértelműek. Nem látjuk azt, hogy ténylegesen biztosan a közösségi médiának a számlájára írhatóak ezek a dolgok. Ami viszont érdekes és megfontolandó, hogy a közösségi média felületek, illetve a közösségi médiát üzemeltető cégek felismerték, némi nyomásra, politikai nyomásra és társadalmi nyomásra, hogy nekik azért ebben felelősségük van. Például jöttek a tényellenőrzők. A tényellenőrzéseknek az eredménye például az, hogy kirakják egy hírnél, hogyha ezt egyébként tényellenőrzők megcáfolták. „Biztos, hogy tovább akarod osztani?” Viszont ez egy kétélű fegyver, mert

ha valamit letiltunk, tehát mondjuk a YouTube-ról valamit „leszedetünk”, vagy letiltunk, az megerősíti azt, hogy itt valami háttérhatalom van, amelyik nem akarja, hogy ez az az információ kikerüljön. Tehát nagyon durván kétélű fegyver.

Én azt mondom, hogy a közösségi média mindenképpen könnyebb felületet adott az áltudományos és összeesküvés-elméletekkel terhelt gondolatoknak. Mert nem kell gondolkodni, azonnal reagálsz. Ha belegondolunk abba, hogy amikor az ismerőseink idővonalát látjuk, és megosztott egy aranyos képet, akkor már azonnal lájkoljuk is. Ugyanez a megosztásokkal is így van. Arra viszont vannak kutatások, hogy elenyésző azoknak a száma, most fejből nem emlékszem a számokra, de elenyésző azoknak a száma, akik elolvassák a tényleges cikket és nem csak a címet, mielőtt tovább osztják. Magyarországon ez még nem megy.

De nyugat-európai területeken már működik, hogy a rendszer rákérdez, hogy „biztos, hogy meg akarod osztani, mert egyébként nem olvastad el”. Az ilyenfajta tudatosságra nevelés egy érdekes dolog. Ha ezt viszik tovább a közösségi médiacégek, akkor az mondjuk nem egy haszontalan dolog.

De az biztos, hogy információs káoszban élünk. Tehát annyiféle információ elérhető és annyiféle dolognak az ellenkezője is, hogy marha nehéz rendet tenni, és megtalálni azt, hogy mi az, amit ténylegesen elhihetünk. És ez az, ami miatt leginkább fel kell vértezni magunkat. Mi ezt szeretnénk és ezért próbálunk tenni a magunk szerény módján.

Például olyanokról beszélünk, hogy legyen meg az a védekező rendszerünk, az a szellemi immunrendszer, az alakuljon ki bennünk, hogy a nagyon elborult állításoknál felvillan a piros lámpa, hogy „tessék? Ez most mi? Akkor ezt nézzük meg alaposabban, és nézzünk már utána!”.

Egy csomó olyan dolog, amit megosztunk, és semmi értelme nincsen, három perc Google kereséssel kideríthető. És például az egyik legfontosabb dolog, hogyha nagyon-nagyon azt érzed egy adott hírről, hogy ez úgy megbizserget, hogy „jaj, de igaz, hú, de igaz”, akkor keress rá az ellenkezőjére! Nézd meg, hogy milyen más egyéb vélemény van kint, és próbáld meg összevetni a kettőt. És akkor nézd meg azt is, hogy mondjuk annak az adott forrásnak fűződik-e bármiféle érdeke ahhoz, hogy te azt továbboszd, vagy hogy téged arról meggyőzzön. És ha igen, akkor kezeld nagyon komoly fenntartásokkal azt az állítást. És aztán innen még vannak további lépések, amiket nagyon szívesen elmesélek egy másik alkalommal, de vannak nagyon jó receptek, amiket lehet használni az ilyen helyzetek ellen. Ilyen checklisteket lehet használni, hogy hogyan állapítsuk meg valamiről, hogy megállja a helyét, vagy sem.

Az interjút készítette: Tóth Marcell