A gyönyörű partszakaszokról, pálmafás, türkiz vizekről híres Dominikai Köztársasággal egy szigeten fekszik Haiti országa, mely ugyanazokkal a földrajzi adottságokkal rendelkezik, mint szomszédja, mégis anarchiával, bűnbandákkal és humanitárius katasztrófával kell megküzdenie a lakosoknak. A cikkben megpróbáljuk bemutatni a jelenlegi állapotot és hogy minek köszönhető a trópusi sziget katasztrofális helyzete.
Haiti történelméről érdemes tudni, hogy a sziget 19. században elsőként szabadult fel a gyarmati uralom alól a Karib-térségben, és ez volt az első ország, melyet teljes egészében afrikai származású rabszolgák vezettek. Az elmúlt évtizedekben azonban véreskezű diktatúrák és a politikai instabilitás jellemezte.
Úgy tűnt, az 1986-os Duvalier-dinasztia diktátori uralma alóli szabadulás után demokratikus fejlődés következik, ez csak kis mértékben valósult meg. 2004-ben történt az első államcsíny, az első demokratikusan megválasztott elnök ellen, mely az ENSZ beavatkozását igényelte. Az ENSZ megindította a MINSUTAH misszióját, mely 2017-ig volt jelen az országban, és például a 2010-es, óriási veszteségekkel járó, 7,1-es erősségű földrengést követő helyreállításban is segédkezett.
A 2020-as évek dönötték teljes katasztrófába Haitit, miután a 2017 óta hatalmon lévő elnök, Jovenel Moïse ellen merényletet hajtottak végre az elnöki rezidenciájában 2021-ben. Később a nyomozások kiderítették, hogy az elnököt kolumbiai zsoldosok ölhették meg, akiknek a felbérlőit még homály fedi.
Moïse halála előtt két nappal megbeszélés alapján Ariel Henry-t nevezte meg miniszterelnökének. Azonban a merényletet követően Ariel Henry azonnal hatalomra emelkedett a merényletet követően, mint elnök a miniszterelnöki székből, csupán két nappal a kinevezése után. Mindezt a nép ratifikációja nélkül, tehát jogtalanul és támogatottság nélkül.
Már Moïse regnálása idején is óriási tüntetések voltak Haiti fővárosában Port-au-Prince-ben, többek között választási csalással, a demokrácia figyelembe nem vételével és persze korrupcióval vádolták. Ezt az ellenérzést tovább táplálta egyébként Ariel Henry miniszterelnökké nevezése is, hiszen a nemzetgyűlést megkerülve, önhatalomból nevezte ki, mindenféle szabályozástól eltekintve.
Ariel Henry elődjéhez hasonlóan népszerűtlen volt, azonban ehhez hozzájárult még illegitim hatalma is, tehát képtelen volt a cselekvésre, minden próbálkozása a hatalma legitimálására kudarcba fulladt. 2023-ra a helyzet odáig fajult, hogy az ország szenátorainak mandátumai lejártak, Henry nem akarja a hatalmat kiadni a kezéből, de képtelen a cselekvésre, a nemzetgyűlés kiürült, nincsenek választások, tehát a kormány és a döntéshozatal is cselekvésképtelen hisz a 30 tagú szenátus és a 119 tagú alsóház képviselőinek mandátuma mind lejárt, ami anarchiához és a bűnbandák uralmához vezetett. Mint láthatjuk tehát az ország válságának egyik összetevője a politikai instabilitás volt.
Sajnos egy újabb földrengés is hozzájárult az ország katasztrófájához, augusztus 21-én egy 7.2-es erősségű földrengés rázta meg az ország déli félszigetét. Az áldozatok száma 2200 főre emelkedett és több, mint 600.000 fő szorult humanitárius segítségnyújtásra. Az elnök Moïse halálát követően 1 hónappal történő földrengés becsúsztatta egy spirálba az országot. A támogatás nélküli illegitim kormány, a merényletet követő tüntetés hullám, a hatalmi űr keletkezése miatt a földrengés utáni logisztikát, mentést, és újjáépítést nem tudta megoldani Haiti. Megközelítőleg 5 millió fő éhezik az országban.
Haiti déli félszigetén történő 7,2-es földrengés epicentruma. Kép forrása: disasterphilanthropy.org
A politikai instabilitást és a földrengést követő válságot kihasználva a bandák beékelték magukat a fővárosba és eltulajdonították a Port-au-Prince-i gazdasági infrastruktúra (pl. benzin, gázolaj) nagy részét. A legnagyobb probléma a kormány tehetetlensége mellett, ezeknek a bandáknak a versengése a hatalomért. Haiti területén kb. 200 bűnbanda tevékenykedik, a fővárosban két fő rivális a G9 és a GPèp verseng egymással. Főként politikai célokért küzdenek a bandák, köthetőek akár pártokhoz is, és olyan műveleteket hajtanak végre a célok eléréséért, ami sokszor megbénítja az országot. Például a déli félszigetet és Port-au-Prince-t összekötő útszakaszt állandó zár alatt tartják.
Az országban a politikai döntéseknek köszönhetően a benzin és gázolaj árak megduplázódtak 2022 szeptemberében, ennek tiltakozásképpen a G9 eltulajdonított több, mint 10 millió gallon gázolajat Haiti elsődleges gázolaj raktárából és elzárta azokat. Helyi beszámolók szerint gyakran lakóházakban, bent a városban tárolták azokat, ami óriási veszélyt jelentett a lakosságra nézve. A benzin eltulajdonítások miatt sokáig nagyon korlátozottan lehetett üzemanyaghoz jutni a fővárosban, ami óriási túlterheltséghez vezetett, ha 1-1 benzinkút kinyitott, kilométeres dugókat okozva a városban.
A bűnbandák megállításának a legnagyobb akadálya az összefonódás a politikával és haiti erőszakszervezeteivel. A G9 vezetője az a Chérizier, aki 2019-ben még a rendőrségi speciális erőkben szolgált, és később a G9 vezetőjeként szoros kapcsolatok fűzték Moïse elnökhöz. Haiti bűnszervezeteinek a legnagyobb táptalaja, hogy a politika eszközként használta őket, például a politikai ellenzék elnyomására, a választási csalásokban való segédkezésre és gazdasági monopóliumokkal való befolyásolásra használják fel őket. Cserébe a bandák kapcsolatok révén előnyökhöz jutnak (fegyverek, hatóság eltekintése a bűncselekményekről, korrupció, illegális kereskedelem stb.)
Jimmy ‘Barbecue’ Chérizier a G9 vezetője. Kép forrása: pbs.org
Ez ahogy a cikkben már említve volt háttérbe szorult a kormány ellehetetlenedésével, maguk a bűnbandák vezetői törnek politikai ambíciókra kihasználva a keletkezett hatalmi űrt. A terjedő erőszaknak és a kilátástalanságnak köszönhetően, egyre több ember keresi a kiutat Haitiből, ami menekült áradatot hozhat magával. Erre a problémára már a nemzetközi közösség is felfigyelt.
2024-re Henry elnök végre beleegyezett abba, hogy választásokat tartsanak az országban, azonban ez nem garantált, hiszen ilyen ígéretek már 2021-ben is voltak. AS nemzetközi beavatkozás legnagyobb korlátja az illegitim kormány. Ariel már 2022 óta kéri az Amerikai Egyesült Államokat és Kanadát is a beavatkozásra, azonban azok elutasítják azt, köszönhetően annak, hogy egy misszió legitimálná a jelenlegi haiti vezetést.
Az ENSZ 2022-ben próbált meg reagálni, csupán szankciókkal a romló állapotokra, ami sajnos nem okozott javulást, hiszen az illegális fegyverkereskedelem mértéke továbbra sem csökkent. 2023 októberében az ENSZ végül kenyai indítványra elrendelte haiti rendőri támogató misszióját. A missziót Kenya vezetése alatt fogják megindítani (hivatalosan nem ENSZ felügyelet), melyhez legnagyobb részt kenyai, és Haiti Karibi-térségbeli szomszédjai járultak hozzá. Az ENSZ missziója talán javíthat a fennálló helyzeten, de a legnagyobb szükség elsődlegesen a kormányzás helyreállítása lenne, hiszen így a misszió sem tud együttműködni a kormánnyal, függetlenítenie kell magát a politikától.
A népesedés kérdése mindig is központi szerepet játszott az izraeli-palesztin konfliktus elmérgesedésében. Mióta Ben Gurion, Izrael első elnöke 1948. május 14-én kikiáltotta Izrael állam függetlenségét, az izraeli politikusok egyfolytában azon aggódnak, hogy Izrael államon belül, illetve Palesztinában az arab népesség gyorsabban növekszik, mint a zsidó lakosság száma. Ahogyan a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) volt elnöke, Jasszer Arafat egyik elhíresült beszédében fogalmazott: „a palesztinok legerősebb fegyvere a palesztin anyák méhe”. Azonban azt látjuk, hogy ahogyan a palesztin fiatalok is elkezdtek nyugati trendeket követni (egyetem, munka, egészségügy, életmód) az arab és a zsidó termékenységi ráta a közelmúltban már megegyezik egymással, így a ,,demográfiai harc" ma nagyjából döntetlen.
Izrael lakosságszáma dinamikusan növekszik. 1948-ban alig 800 000 fővel alapítottak államot, azonban a magas termékenységi ráta, és a zsidó diaszpóra hazatértének köszönhetően 2023-ban már 9,8 millió ember lakott Izraelben, amivel megelőzték Magyarországot is.
Csak tavaly 140 000 fővel nőtt Izrael népessége. Emellett Izrael rendelkezik a fejlett OECD országok közül a legmagasabb termékenységi rátával. Azonban Izraelen belül a zsidók aránya valamelyest csökkenő tendenciát mutat, évente pár tized százalékkal, azonban konzisztensen. Viszont még mindig 73,3%-a a lakosságnak zsidó. Ugyanez az arány viszont 1990-ben még 82% volt.
Ezen kívül az izraeli ultraortodox zsidó közösségekben, illetve a Gázán belüli elképesztően magas termékenységi ráta is fokozza az izraeli-palesztinai feszültséget, és hozzájárult a mostani válság kialakulásához. Természetesen a 2023 októberében kitört Izrael-Hamasz háború nem kizárólag a termékenységi számok és a népesedéspolitika következményei. Sem a Hamasz támadása, sem az izraeli válaszlépések nem közvetlenül a termékenységi mintákra adott reakciók, és ezek a konfliktusok nem mentik fel sem a Hamaszt, sem Izraelt a civil lakosság elleni fegyveres erőszak alkalmazása alól.
Egy állam, két nép?
Mivel az arabok születési aránya a múltban jóval magasabb volt az izraeliekénél, az izraeli politikusokat nem szerettek volna egy teljesen demokratikus, kétnemzetiségű államot kialakítani, hiszen attól féltek, hogy pár évtizeden belül többségbe kerülnének az arabok egy ilyen államban.
Az ultraortodox, konzervatív zsidó családokban a születési arány szintén jócskán meghaladja a mérsékeltebb, világiasabb zsidó családokét. Ez a jelenség lassan, de biztosan egyre jobboldali orientáltságúvá teszi az izraeli politikát.
A most blokád alá vont Gázában elképesztően magas, 6,5-ös a termékenységi ráta (a lakosságszám minden emberöltőn belül megháromszorozódik!). A népességrobbanás súlyosbította a már meglévő gazdasági gondokat, és elősegítette a szélsőséges iszlamista attitűdök erősödését a területen. Ennek fő haszonélvezője az utóbbi években a Hamasz nevű terrorszervezet volt.
Lényegében míg Izraelen belül (ahol az arabok aránya közel 20%) az arab és a zsidó születési ráta most már megegyezik egymással, addig Palesztinában a termékenységi arány még mindig nagyjából kétszerese az izraelinek. Egyes becslések szerint az arabok száma ma már meghaladja a zsidók számát, ha Izraelt és a megszállt palesztin területeket (Gáza, Ciszjordánia, Kelet-Jeruzsálem, Golán-Fennsík) együtt nézzük.
A palesztin politikusok nyíltan is hangoztatják a magasabb arab termékenységi rátákban rejlő politikai lehetőségeket. Egy palesztin diplomata 2019-ben még azt is kijelentette az ENSZ-ben, hogy Palesztina „fel fogja gyorsítani a szaporodási gépezetét”, ha Trump végrehajtja a „Peace to Prosperity: A Vision to Improve the Lives of the Palestinian and Israeli People” béketervét, amely Palesztina 1967 előtti területének jelentős részét visszaadta Izrael részére adta volna át.
Ez a területi növekedés népességpolitikai szempontból mindenesetre két hatalmas kihívás elé állítaná Izrael politikai osztályát.
Nemzetbiztonság, választási matek
Óriási nemzetbiztonsági kihívást jelent Izrael államnak, ha még a kiváló haditechnikájukat és a jól képzett hadseregüket is ellensúlyozhatná, ha sokkal több katonát tudnának a palesztinok kiállítani, mint ők. Több millió fiatal palesztin áll készen a harcra, akik illegálisan szerzett fegyvereikkel már most is elképesztő vérfürdőt rendeztek Izrael területén.
Továbbá, Izraelt óvatossá teszi a teljesen demokratikus megoldással szemben az, hogy egy ilyen államban az araboknak több szavazójuk lesz a választásokon demográfiai okokból, mint a zsidóknak. Ne felejtsük el, Izrael a Közel-Kelet egyetlen működő demokráciája. 1996 óta így is folyamatosan van parlamenti jelenléte a Knessetben az arab pártoknak. A 2022-es választásokon pedig már két arab párt is történelmi rekordnak számító szavazatot kapva jutott be a törvényhozásba. Három arab párt indult -ahogy mondtam kettő bejutott- és összesen a szavazatok közel 10%-a arab pártokra érkezett. Hagyományosan az arab kisebbség részvételi aránya a legalacsonyabb a választásokon, azonban egyfolytában nő az aktivitás, ahogy a választókorú népességben is választásról választásra emelkedik az arabok aránya.
Csak képzeljük el hogyan változnának a politikai erőviszonyok, ha még a 2,3 millió palesztin által lakott Gázai-övezetet, és a 3 milliós palesztin többségű Ciszjordániát is Izraelhez csatolnánk?
Kétállami megoldás
Az izraeli-palesztin konfliktus legészszerűbb megoldása sokak szerint az lenne, ha két különálló államra osztanák fel a régiót, és kölcsönösen elismernék egymást. Ám az úgynevezett „kétállami megoldás” megvalósulását a nemzetközi jogi szempontból illegális izraeli telepek ciszjordániai terjeszkedése akadályozza.
Bármilyen az izraeliek által elfogadható kétállami megoldás azt követelné meg, hogy a Ciszjordániába betelepült zsidók legalább egy részét vissza kelljen küldeni Izraelbe, ami viszont az izraeli kormánytól a jelenleg Ciszjordániában élő mintegy 500 000 telepes kilakoltatását követelné meg. Tekintettel arra, hogy Izraelnek komoly problémákat okozott 8 000 telepes Gázából való kilakoltatása még 2005-ben, nem biztos, hogy ezt a vállalkozást sikeresen végre tudnák hajtani. Nem szabad elfelejteni, hogy további 200 000 zsidó telepes van az ENSZ Biztonsági Tanácsa által közös fenntartású Kelet-Jeruzsálemben.
Ez a kitelepítés egyszerűen nem fog megtörténni, ami azt jelenti, hogy az egyetlen megoldás mégis csak a két nép közötti kompromisszum elérése lehetne.
Izrael hosszútávú célja a telepesekkel az, hogy annektálja a régiót, az arabok pedig abban bíznak, hogy a magas születési rátáikkal ennek ellen tudnak állni, sőt, majd ők tudnak Izraelből részeket „kiharapni”.
Az arabok hosszú évtizede ebben bíznak. Újdonság, hogy a hivatalos izraeli politika is ez lett Benjamin Netanjahu 2009-es hatalomra jutásával. 2016-ban az akkor még alelnök Joe Biden „csalódottságát fejezte ki az izraeli telepespolitika terjeszkedésével kapcsolatban”, figyelmeztetve arra, hogy Netanjahu Izraelt az egyállami létbe próbálja betolni, miközben az izraeli vezetők sohasem az egyállami megoldást preferálták. Nyilvánvaló okokból még kevésbé szeretnének közös államot most Palesztinával, így, hogy az arabok többségben vannak és akár le tudják szavazni az izraeli zsidókat.
Az arabok történelmileg magas termékenységi rátája olyan politikai patthelyzetet idézett elő Izraelben, amely előbb-utóbb úgyis háborúhoz vezetett volna.
Haredi zsidók
A zsidó lakosságon belül is van egy érdekes demográfiai mintázat, ami szintén fűti a konfliktust. A Holokauszt során a nácik majdnem 95%-át kiirtották a háremi zsidóknak, 1945-re alig 30 000 maradt belőlük. Eredetileg Izrael lakosságának csak egy elenyésző kisebbségét tették ki. Az volt a politikai elvárás, hogy pár évtizeden belül el fognak tűnni, asszimilálódni fognak Izrael világi többségébe.
Ehelyett azonban rendkívül magas, hét gyermeket meghaladó termékenységi rátával, és rendkívül zárt társadalmi berendezkedés mellett kezdte meg izraeli létét a közösség.
Ebben a magas születési rátában benne lehet a Holokauszt által jelentett pszichológiai sok, ami miatt retteg a haredi zsidóság a kihalástól, és így elsőszámú kötelezettségüknek a „szaporodást” tekintik. Mindez annyira jól sikerült a közösségnek, hogy ma már 1,3 millió haredi él Izraelben, ami Izrael jelenlegi népességének körülbelül 14%-a. Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, 2040-re Izrael lakosságának mintegy 25%-a lesz haredi. Ráadásul ez a közösség is elkezdte egy ideje politikailag aktivizálni magát a választásokon. Mivel Izraelben tisztán arányos választási rendszer van, a bejutási küszöb alacsony, 3,25%-os, ez azt jelenti, hogy az ultrajobboldali haredi pártok biztosan bekerülnek az izraeli parlamentbe és gyakran a kormánykoalíciókba is. Ráadásul nekik is folyamatosan nő a politikai részvételi hajandóságuk, csakúgy, mint az araboknak.
Talán a legközvetlenebb hatás, amelyet a haredi zsidók az utóbbi években az izraeli politikára gyakoroltak az az, hogy szinte egy emberként támogatják az izraeli nacionalistákat, mint például Itamar Ben-Gvir.
A harediek korábban inkább a baloldalibb, pacifista pártokat támogatták. Viszont telepesi terjeszkedésük miatt Ben-Gvir és más jobboldali izraeli pártok felé fordultak. A harediek az összes ciszjordániai telepes és a két legnagyobb izraeli telep 30%-át teszik ki, és dinamikusan növekednek. Pár választás alatt ezek a szavazók Ben-Gvirt ellenzéki politikusból Izrael nemzetbiztonsági miniszterévé emelték.
Netanjahu a koalíciós pártok nyomása miatt számos kérdésben, beleértve a ciszjordániai telepesek támogatásának fokozását fő programpontjai közé tűzte ki. Nem meglepő módon ezek a politikák egyre feszültebbé tették az izraeli-palesztin kapcsolatokat. 2023 a legtöbb halálos áldozattal járó év volt a régióban évtizedek óta, már a közelmúltbeli háború előtt is.
Gáza
Végül, a harmadik lényeges termékenységi minta magában a gázai övezetben tapasztalható rendkívül magas születési arány.
Gázában a szó szoros értelmében a leggyorsabb a népességnövekedés az egész Világon, annak ellenére is, hogy egy alapvetően háborús övezetről van szó. Ma már megbecsülni sem lehet, hogy hányan lakhatnak Gázában. 2 és 3 milló ember közé becsülik a számukat, egy alig Kecskemét méretű területre.
Először is, Gáza termékenységi rátája az 1990-es években elérte a 8-as csúcsot, ami azt jelenti, hogy Gáza lakosságának ma Gáza lakosságának 65%-a nincs 25 éves sem. A politikai demográfusok összefüggést látnak a lakosság összetétele és a politikai erőszakra való hajlamosság között, mivel az állam lakosságának 15-30 éves korosztálya a leginkább hajlamos az olyan Izrael ellenes terrorcselekmények elkövetésére, mint amit most októberben láthattunk.
Gázában tehát rengeteg gyerek él, ami hatalmas terhet jelent a gázai gazdaságnak. Azáltal, hogy növekszik az eltartotti arány, azaz a gyermekek és idősek aránya a munkaképes korú lakossághoz viszonyítva kiugró. Gázában jelenleg közel 0,74 az eltartotti arány. Ez a legmagasabb a világon Afrikán és Afganisztánon kívül. Nyilvánvalóan a Gáza fő gazdasági problémája az a tény, hogy teljes blokád alatt áll, elzárva a külvilágtól, de a magas eltartottsági ráta nem segít, és Gáza gazdasági nehézségei, beleértve a magas szegénységi és munkanélküliségi rátát, csak tovább táplálják a politikai zavargásokat.
Megelőző csapásként akartam ezt a kritikát publikálni, de elkéstem vele, a HVG már megjelentetett egy ajánlót Annie Jacobsen minden csövön propagált, borzalmas, atomháborús könyvéről (Nukleáris háború: A forgatókönyv (2024)). Meghallgattam az írónő által felolvasott hangoskönyv verziót, hogy neked ne kelljen!
A tartalom, röviden: 72 perc alatt megsemmisül a világ. Ezt a 72 percet hátborzongatóan (borzalmasan) részletesen fejti ki az írónő. Érdekelnek az atomfegyverek? Kell egy kis borzongás? Akkor ez a Te könyved!
Ránézésre.
Kinyílott az atompitypang!
Képzeljük el, hogy Kerényi Imre, Isten nyugosztalja, még ma is élne, és elénk tárna egy áhítatos írást egy Budapestre mért atomcsapásról:
A tűzgömb elnyel mindent: a Terror Házából, ami őrizte a kommunizmus bűneit, talán csak a hírhedt pince marad. A német megszállási emlékmű bátor igazsága, amit a hazaárulók oly sokszor kritizáltak, porrá válik. A 2010-ben újraszentelt Országház, Alaptörvényünk születési helye, benne a Szent Koronával, hamuvá lesz. A korrupt Karácsony által "felújított" Lánchíd vasa sisteregve olvad a Dunába, a rajta kerékpározó homosexuálisokkal egyetemben. A Nemzeti Hauszmann Program eredményei, szép, helyreállított Budavári Palotanegyedünk, melyre egy nemzet volt büszke, és a hanyatló Nyugat irigy, kőhalommá lesznek, melyen ezer év múlva mutáns óriáscsótányok legelésznek majd.
Így indul a könyv, csak Imre helyett Annie, Budapest helyett Washington és Annie rákosista úttörőlányhoz mérhető rajongásának a tárgya a NER helyett a Beltway.
Hogyan kell - megelőlegezett - bestsellert írni?
1. Legyél jól bekötve 2. Legyél jól bekötve
Legyél bekötve egyrészt a hangzatos forrásokhoz, akiknek már az említésétől is hanyatt vágja magát a kredencialista olvasó (a könyv egy névsor/titulus felolvasással indul), másrészt legyél bekötve a kritikusok nyugatosan korrupt tartalomgyártó közegébe (elugrani sem tudtam a könyv elől, még Dan Carlin is külön interjút szentelt neki). Nem szégyen az arrafelé, az amerikai influenszer is elutazik Dubaiba, ha fizeti a vendéglátó, és adja az öt csillagos értékelést.
Annie egy 1967-es születésű, mocsárrajongó old school feminista, aki szívből rajong a Obama korszak óta teljes baloldali intézményfoglalás alá eső amerikai hard power mélyállamért, és annak soft power kiterjesztéséért (a tágabb New York Times univerzum, Pulitzer-díjjal a tetején). Ez a rajongás kölcsönös, még a leplezetlenül CIA fényező Jack Ryan sorozatban is közreműködött.
Ez önmagában még nem is lenne probléma, de Annie bölcsész, és azon belül is a fizikai világtól eredendően elszegregált lény, ezért a könyve markánsan két részre szakad:
Az első pont miatt nem tudom teljesen fogyaszthatatlannak ítélni a könyvet, ezekben van érték, van kalória, ahogy a tejfölnek nem nevezhető izéfölben, a kakaós tejnek nem nevezhető kakaós italban és a virslinek nem nevezhető izérúdban is van tápanyag, és ember által fogyasztható - de nem ajánlott.
A második pont is kínálhat örömöket, ha valaki élvezi a trasht; párizsis zsemle piros arannyal, bőrkabátban, irónikusan. Borzongva inni az alsó polcos éjjel-nappalis bort az Erzsébet téren. Élvezhető, csak ne akarja senki minőségnek eladni, szigorú tekintettel. Annie gyermekien naív rajongása az amerikai bürokratákért, kombinálva a hozzá nem értésével, rengeteg fergeteges pillanatot szül a világvége kellős közepén.
Elsőként törjük el a puhakötet gerincét:
Lukas a "plot" (spoiler)
Az észak-koreaiak egy interkontinentális, ballisztikus rakétát (ICBM) indítanak Washingtonba. Ezt az amerikaiak elég hamar észlelik, beleértve a lehetséges célpontot, a keleti partot. Később indítanak még egy rakétát, Kaliforniától nem messze egy tengeralattjáróról (SLBM), egy part menti atomerőmű ellen. Itt is hamar észlelik, beleértve a lehetséges célpontot, a nyugati partot.
Az amerikai válaszcsapás három fegyvernem felől érkezik:
ICBM, silókból, Amerika közepéről (tehát NEM a keleti vagy a nyugati partról)
SLBM, tengeralattjáróról, a Csendes-óceán keleti részéről
Atombombák B-2-es lopakodókról, Guamból
Ebből a háromból a legelső a problémás, mert az oroszok érzékelik az indítást, és látják, hogy Oroszország felé repülnek amerikai interkontinentális rakéták, amit félreérthetnek, nem tudják, hogy Észak-Korea a célpont.
Ez szolgáltatja a kalamajkát, ami a világvégéhez vezet.
Hogy értsük, mi itt a bukfenc, először azt lássuk be, hogy a nagy kapkodásban, ami 72 perc alatt a világvégét szüli, szegény Guamból felszálló B-2-esek még az út harmadát sem tették meg Észak-Koreába, mikor már mindennek vége:
Akkor minek is indították őket? Kérdezem Anniet, ő a szerző, ő csinálta.
Kapkodás.
Az egyik kulcs mozzanat, amire az írónő építi a világvégét, az, hogy az amerikaiaknak az érkező csapás felismerésére indítaniuk kell a silókban tárolt atomfegyvereiket, nehogy azok megsemmisüljenek. Ez az a valós, rémisztő logika, ami a cselekmény egyik sarokköve.
Igen ám, de kezdetektől tudják, hogy Észak-Korea nem ezekre mér csapást, és ha akarna se tudna, nincs elég fegyvere hozzá. Tehát ezeket felesleges kilőni, csak azért, mert 1-2 észak-koreai atomfegyver tart a keleti és nyugati part felé, ezzel a frászt hozva az oroszokra és a kínaiakra.
Elég lett volna megvárni, hogy a B-2-esek 4 óra alatt elrepüljenek Észak-Koreába csapást mérni, amit nem ért félre senki.
De Annienek van egy - közegéhez mérten bátor - szépirodalmi eszköze, hogy elősegítse az apokalipszist: a Fehér Házban hülyék ülnek, ezért kár számon kérni a racionalitást a szerzőn, a karakterei kiszámíthatatlanok.
Megkésett elnökgyalázás
Az amerikai elnök nem tudja hol van, nem tudja mi van, ráncigálják ide-oda, kiugranak vele a helikopterből, nyílt törése van, behugyozik, élve elég.
Hallgatom Anniet, és csodálom, mert ilyet írni egy 2024-es könyvben, az ő közegében, ahol Joe Biden állapotát nem illik tudomásul venni, sőt, lassan Joet se, óriási bátorság.
Aztán az utószóban kiderül, hogy 2017-ben fogott bele ebbe a projektbe.
Majd megvizsgálva a Twitterét, természetesen Annienek is az agyára ment Trump, a könyvbeli elnökkel szembeni kegyetlenkedés a Narancssárga Hitlernek szól, csak megkésett a publikálás. Ez teljesen tipikus Annie közegére, én már akkor is jól tudtam nevetni ezen a kicsinyes, seggfájós, virtuális embergyalázáson, így időzítve pedig duplán vicces.
Természetesen nem minden karakter idióta, vannak erős nők - sajnos kevesen, és nem elég magasan, hogy megakadályozzák a világvégét - mint például a valóságban is létező Ellen M. Pawlikowski, aki négycsillagos tábornokként vonult nyugdíjba, annyi kitüntetéssel, amit az összes afrikai diktátor és észak koreai tábornok megirigyelne:
Hogy végül a Raytheon igazgatótanácsában kössön ki (többek között).
A briliáns, heves, és a szavakat nem kímélő alelnök a képernyőn baljósan mozgó kis fekete ICBM avatárra mutat. Belélegzik, majd kifújja a levegőt.
Kerényi Imre, Isten nyugosztalja, labdába se rúgna.
Mészáros Lőrinc, a magyar Steve Jobs, aki garázscégből épített birodalmat, az utolsó G Mercijét is eladta, hogy kifizesse az alvállalkozókat. "Jó nekem a szotyola".
Szabó Rozáliát agyonbaszta az atom
Annie bajban van a nagy számokkal, repkednek a kilotonnák, a millió fokok, a szuperszonikus lökéshullámok, és sokszor előkerül a "szinte elképzelhetetlen" és az "elképzelhetetlen".
Itt veszem elő először az eddig megengedő, szerkesztői piros tollamat: akkor talán, tisztelt szerző, tegye bele a munkát, és segítse az olvasókat elképzelni ezeket a nagy számokat, már ha van értelmük (a hőmérsékletnek egy atombomba magjában pont nincs, csak nagy szám, amitől vakul a paraszt).
Olyat nem írunk le az olvasónak, hogy elképzelhetetlen, elképzelni a munkánk, szerzőként, erről szól a irodalom!
Aztán rájövök, hogy óvatosabban kell kívánnom, mert Annienek van képzelete, és ha az egyszer megindul, csak úgy ömlik a horror: ég a bőr, forr a hús, előbukkannak a csontok, és ahogy Annie szadulja a kis legoembereket, odáig megy, hogy leszakadó, levegőben kalimpáló elektromos vezetékek csapják agyon az embereket.
Bolondos dallamok: atomháború. A Gyalogkakukkból és a Prérifarkasból csak az árnyékuk marad.
Tényellenőr szál
Annie persze nem lenne a közegének a terméke, ha nem fokozná a borzalmakat az álhírek civilizációt fenyegető rémképével:
Mielőtt az X elhajlott és összeomlott, a mobiltelefonos videók elárasztották a közösségi médiaplatformokat. Néhányat a CNN is leközölt. De mivel csak egy tényellenőr maradt az épületben, a hitelesítés lehetetlen feladat. Hogyan lehet megkülönböztetni a valóságot ábrázoló képeket az internetet elárasztó rémisztő AI filmklipektől?
Talán elkerülhető lett volna a pánik, ha van elég tényellenőr?
Két pozitívum, értékelés
Annienek, mint kurátornak, jár legalább két jó pont, amiért a forrásaitól átemelt két fontos koncepciót:
Az atomfegyverek eltérő hatásai a robbanás magasságának függvényében
Az EMP-t nem ismerjük igazán, ahogy az ellene való védekezést sem
Ezen felül jogos kritika éri ballisztikus rakéta elhárító rendszerekbe vetett, megalapozatlan hitet is.
Összességében adok egy 4/10-et a könyvnek, mert a források minőségiek, kertészkedés mellett az audio könyv nem volt időpazarlás. Ha az olvasó szeret utána járni témáknak, kiindulásnak nem rossz.
Viszont, ha valakit komolyan érdekel a téma, jobban jár ha ezzel a Wikipedia szócikkel indul el: Effects of nuclear weapons
Ha pedig borzongásra vágyik, filmben keresse a Threads-t (1984) az online kölcsönzőkben, és ha már Jack Ryan szóba került, Tom Clancy-től az 1991-es The Sum of All Fears (a magyar címe minősíthetetlen és a fordításban látatlanban sem bízom meg) egy olyan könyv, ami nukleáris témában nem tökéletes, de hülyébb nem lesz tőle az ember.
A négyévente megrendezésre kerülő nyári olimpiai és paralimpiai játékok az egész világ figyelmét magukra vonják. Szinte minden ország képviselteti magát legjobb sportolói által, akik az érmekkel járó hatalmas dicsőségért több, mint 300 versenyszámban mérettetik meg magukat. Egy olimpia elképzelhetetlen úszás, szertorna vagy éppen atlétika nélkül, de a megszokott, és már az ókorban is űzött sportágakon túl minden olimpián feltűnnek újabb és újabb diszciplínák. A 2024-es nyári olimpiai játékok helyszíne Párizs lesz, ami London után a második olyan város a világon, mely három alkalommal szervez olimpiát. 1900 és 1924 után 2024-ben a francia fővárosba visszatérnek az ötkarikás játékok, de ezúttal olyan új sportágakkal, mint a breaktánc, a gördeszka, a szörf és a falmászás.
Fotó: EPA/Etienne Laurent
Breaktánc
A 2018-as Buenos Aires-i nyári ifjúsági olimpián lehetőségük volt a breaktáncos fiataloknak megmérettetni magukat, de egészen 2024-ig kellett várniuk arra, hogy ezt a világ „legnagyobb színpadján”, az olimpián is megtehessék. A breaktáncosok versenyében 16 női és 16 férfi induló vehet részt, akik közül nemenként egyszerre ketten vannak a színpadon. Ők egymás ellen mutatják be a mozdulataikat egy DJ által adott ritmusokra, aki pedig jobban lenyűgözi a zsűrit, az továbbjut a következő fordulóba. A Nemzeti Olimpiai Bizottság (NOB) lehetőséget ad az olimpiát szervező országnak, hogy az adott államban népszerű sportágakat a programra tűzze, természetesen ez csak a NOB engedélyével valósulhat meg. A breaktánc Franciaországban nagyon felkapott, elsősorban a fiatalok körében, és sokan komoly reményeket fűznek ahhoz, hogy az olimpia tovább fogja növelni a sportág ismertségét. A breaktáncosok párizsi olimpián való részvételének bejelentését követően 2020. decemberében megalakult a Magyar Breaktánc Szövetség, melynek fő célja a fiatalok elkallódásának megelőzése.
A hullámlovaglás szintén 2021-ben szerepelt első alkalommal az olimpiai programban. A szörfösök versenyének lebonyolításához egészen speciális körülmények szükségesek, melyekkel Párizs nem rendelkezik. Az olimpia szervezői úgy döntöttek, hogy 2024-ben a hullámlovaglás olimpiai versenyeit a francia fővárostól 15.000 km-re fekvő Tahiti szigetén rendezik meg, amit a NOB végrehajtó bizottsága jóváhagyott.
Falmászás
A 2021-es tokiói bemutatkozását követően a párizsi ötkarikás játékok programjában szintén ismét helyet kapott a falmászás. A mászás, mint versenysport dinamikus fejlődése és elterjedése megkérdőjelezhetetlen, így az olimpiai programba való felvétele teljesen beleillik a NOB fiatalok felé való nyitásának stratégiájába. A tokiói versenyben mindössze 2 aranyérmet osztottak ki: egyet a nők és egyet a férfiak összesített legjobbjának. Minden versenyzőnek meg kellett mérettetnie magát gyorsasági, nehézségi és boulder számban, ami eltért a sportban megszokott versenyzési szabályoktól. A kezdeti problémákat felismerve Párizsban már módosulnak a falmászás versenyszabályai: a nők és a férfiak egyaránt két formában mérettethetik meg magukat, egy gyorsasági, illetve egy a nehézségi és boulder mászást ötvöző számban.
A BMX freestyle, a breaktánc, a gördeszka és a falmászás versenyszámokban a 2024-es párizsi olimpiáig egy két állomásból álló selejtezősorozat vezet. Magyarország számára nagy elismerés, hogy Shanghaj után, a selejtező második fordulójának Budapest, annál is pontosabban a Ludovika Campus ad otthont, ahol 2024. június 20 és 23 között harcolnak majd meg a legjobbak az olimpiai kvótákért. „Sanghaj és Budapest tökéletesen illeszkedik az olimpiai kvalifikációs sorozat koncepciójába: ideális hátteret biztosít az olimpiai mozgalom új, izgalmas fejezetéhez”- mondta Thomas Bach, a (NOB) elnöke. Schmidt Ádám, Magyarország sportért felelős államtitkára szerint „Magyarország számára nagy lehetőség, hogy az olimpiai kvalifikációs sorozat házigazdája lehet. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság felkérése újabb elismerése annak, hogy hazánk az elmúlt időszakban kiemelkedő színvonalon szervezett meg jelentős nemzetközi sporteseményeket”.
Miután pedig Budapesten kiderült, hogy kiknek lesz lehetőségük harcba szállni az olimpiai érmekért, érdemes lesz figyelemmel követni az új sportágak versenyeit, melyek a szervezők reményei szerint színesíteni fogják az ötkarikás játékok programját.
Az Észak-Kelet-Afrikában található Szudán 1956-ban vívta ki függetlenségét a brit gyarmatbirodalomtól, azonban az utána lévő évtizedekben egymást követték az összetűzések és politikai belharcok, amik gyengítették az ország gazdaságát és stabilitását. A folyamatosan váltakozó rezsimek nehezen nyerték el a különböző politikai csoportok általános és hosszan tartó elfogadását. Szudán történelmét több hosszan tartó polgárháború is végigkísérte; az elsőre 1955 és 1972 között került sor, azonban a békemegállapodás megkötése után nem sokkal, 1983-ban a déli gazdasági fejlődés viszonylagos hiánya a regionális sérelmek új forrásává vált és újra kiéleződött a viszály az északi vezetők és a déli tartományok között.
Kiemelt szerepet játszott a polgárháborús eseményekben Dárfúr, Szudán egyik délnyugati tartománya, ami a kartúmi kormány mellőzésének köszönhetően mindig is elmaradottabb volt a többihez képest. A dárfúri válság több tényező együttes hatásában gyökerezik: az erőforrások szűkössége, amit a rendkívüli aszályok is súlyosbítanak, továbbá a törzsi konfliktusok és a dárfúriak körében elterjedt benyomás, hogy háttérbe vannak szorítva és ezáltal kizárják őket a szudáni olaj hasznából. A háború frontvonalai jellemzően az északi, arab nyelvű kartúmi iszlám kormány és a déli, főként keresztény és animista fekete lázadók között húzódtak.
A térképen narancssárga színnel jelölt Dárfúr Szudán egyik legszegényebb régiójaként van számon tartva
Kép forrása: ResearchGate
A hosszan tartó polgárháború végül 2005-ben ért véget egy átfogó békemegállapodás megkötésével, ezzel pedig a 20. század második felének egyik leghosszabb és legvéresebb konfliktusa zárult le. Megközelítőleg 1,9 millió ember halt meg ez alatt a közel két évtized alatt, valamint több mint 4 millióan kényszerültek elhagyni Szudán déli területeit valamelyik szomszédos ország, elsősorban Csád vagy a Közép-Afrikai Köztársaság felé. A polgárháborút lezáró átfogó békemegállapodás egyik feltétele volt, hogy a lakosság 2011-ig népszavazással dönt majd a déli területek teljes függetlenedéséről. Ez meg is történt és 2011-ben létrejött Dél-Szudán állam.
Azonban a 2005-ben aláírt referendum nem számolt el a civilek ellen elkövetett brutalitással, továbbá nem foglalkozott a délen élők jogfosztottságával és sérelmeivel, amelyek máris új fegyveres felkelésekhez vezettek. 2013 decemberében pedig újra kitört a polgárháború, amely az etnikai megosztottságon és sérelmeken alapult, valamint az ezeket manipuláló politikai elit hatalmi harcának eredménye volt.
A jelenleg zajló fegyveres konfliktus és annak következtében kialakult humanitárius válság
A jelenleg is folyó konfliktus az ország déli felén a legrosszabb, ugyanis a politikusok által folyamatosan atrocitás éri az itt élő kisebbségi népcsoportokat, az igazságszolgáltatáshoz fordulni pedig alig van lehetőség, mivel Dél-Szudánban az igazságügyi infrastruktúra gyakorlatilag teljesen szétesett. Az Afrikai Unióval közösen egy vegyes bíróságot kellene felállítania az országnak, amely a második polgárháború és a 36 hónapos átmeneti időszak alatt elkövetett visszaélésekért leginkább felelős személyeket állítaná bíróság elé. A kormány 2021 januárjában végül jóváhagyta ezen intézmények, köztük a háborús bűnökkel foglalkozó bíróság létrehozását, azonban ezeknek az ígéreteknek a mai napig nem tett eleget.
Az országban zajló háborús események 2023. április 15-én kezdődtek, miután az évek óta tartó feszültség az ország két hatalomgyakorlója, Abdel Fattah al-Burhan tábornok és Mohamed Hamdan Dagalo tábornok által vezetett Szudáni Fegyveres Erők (Sudanese Armed Forces - SAF) és a félkatonai Gyors Támogató Erők (Rapid Support Forces - RSF), szembetűzésbe keveredtek egymással. Az azóta tartó fegyveres harcok a főváros, Kartúm és a dárfúri régió körül összpontosulnak.
A harcok kezdetben Kartúm utcáin zajlottak, azonban azóta átgyűrűztek más területekre is. Jelentések szerint a kezdeti időszakban több nemzetközi szervezet tulajdonában lévő épületet foglaltak el és fosztottak ki fegyveres milíciák, például országszerte megszállták az ENSZ és a nem kormányzati szervezetek épületeit, valamint az Európai Unió kartúmi nagykövetét katonák bántalmazták az otthonában. A SAF intenzív bombázó hadjáratot indított Kartúmban, nem kímélve semmilyen célpontot. Több elemző szerint Szudán a jemenihez hasonló állami összeomlás előtt áll, tovább gyengítve ezzel politikai és gazdasági pozícióját a régióban és a kontinensen.
Az április óta történt harcok és az annak következtében otthonukat elhagyni kényszerülő emberek száma Szudánban
Kép forrása: UNOCHA
Szudánban azóta nagyszabású humanitárius válság van jelen (habár az élhetési körülmények korábban sem voltak kielégítőek az évtizedek óta tartó válságoknak köszönhetően), a lakosság fele - 24,7 millió ember - humanitárius segítségre és védelemre szorul. Körülbelül 5,3 millió ember kényszerült lakóhelye elhagyására az országon belül vagy a szomszédos országokba.
A harcok sokszor a civil lakosságot is érintik, valamint nem kímélnek közintézményeket, középületeket sem; még kórházakat is támadtak meg, romboltak le vagy foglaltak el fegyveres erők az elmúlt 7 hónapban. A közelmúltban nyugtalanító hírek kezdtek el keringeni a civilek elleni erőszak és támadások fokozódásáról - beleértve azt is, ami úgy tűnik, hogy etnikai alapon történik Dárfúrban.
Civilek menekülnek Szudánból
Kép forrása: Jason Patinkin
A BBC újabb és újabb bizonyítékokat tár fel arról a brutális etnikai erőszakról, amely azóta söpört végig Nyugat-Szudánon, hogy áprilisban harcok törtek ki két rivális katonai csoport között. A műholdas és a közösségi média adatainak elemzése azt mutatja, hogy a polgárháború kezdete óta legalább 68 dárfúri falut gyújtottak fel fegyveres milíciák. Nem ez lenne az első eset, hogy Szudánban etnikai alapon történnek támadások a civil lakosság ellen. Korábban az Amnesty International és a Human Rights Watch, emberi jogvédő szervezetek, valamint a brit kormány is egyértelmű bizonyítékokat szerzett azzal kapcsolatban, hogy 2016-ban a szudáni kormány vegyi fegyverekkel bombázott településeket etnikai tisztogatás céljából.
Az Amnesty International által végzett kutatómunka, műholdas felvételek, a túlélőkkel készített több mint 200 mélyinterjú, valamint a szörnyű sérüléseket szenvedett csecsemőket és kisgyermekeket ábrázoló több tucatnyi megdöbbentő kép elemzése alapján a vizsgálat azt mutatja, hogy 2016 januárja óta legalább 30 valószínűsíthető vegyi támadás történt a dárfúri Jebel Marra térségében. A támadások során több százan vesztették életüket, jórészt fiatalok és gyermekek. A rossz és hiányos egészségügyi körülmények következtében pedig sokakat nem sikerült megmenteni és a vegyi anyagok által okozott sérüléseikbe haltak bele. Tirana Hassan, a szervezet válságkutatási igazgatója így nyilatkozott az eseményekkel kapcsolatban: "A vegyi fegyvereket évtizedek óta betiltották, mert az általuk okozott szenvedés mértéke soha nem igazolható. Az a tény, hogy a szudáni kormány most ismételten saját népe ellen használja őket, egyszerűen nem hagyható figyelmen kívül, és cselekvést követel."
Az események igazolását azonban nagyban nehezíti, hogy a kormány által bevezetett belépési korlátozások értelmében egyetlen újságíró, emberi jogi nyomozó vagy humanitárius szereplő sem végezhetett semmilyen értékelést a területen. Jelenleg több nemzetközi segélynyújtó szervezet próbál ellátmányokat eljuttatni a rászorulóknak, de a lehetőségeik sajnos limitáltak.
Nők nézik a határt, remélve, hogy rokonaik elérik Csádot és megmenekülnek a halál elől, 2023. november 7.
Kép forrása: El Tayeb Siddig/Reuters
A Reuters jelentése szerint idén április és június között az RSF és a vele szövetséges arab milíciák hetekig tartó szisztematikus támadásokat hajtottak végre a maszalitok, El Geneina többségi afrikai törzse ellen. Ez csupán egy, a sok célzott támadásból, amelyet a főként délen élő afrikai törzsek ellen hajtanak végre. A közvetítő felek próbálnak tűzszünetet elérni a két fél között, azonban eddig minden tárgyalás és próbálkozás kudarcba fulladt.
Az egyértelműen látszik, hogy Szudán lakossága komoly válsággal néz szembe és egyetlen reménye az abból való kilábalásra az, ha a szemben álló RSF és SAF lehetővé teszi, hogy nemzetközi segélyszállítmányok érkezhessenek az országba. Jelenleg az ország külső segítségben reménykedhet, azonban a nemzetközi közösséget más események foglalkoztatják és a szudáni történések nincsenek napirenden, főleg a közel-keleti konfliktus óta.
2024 őszén esedékes az Egyesült Államokban a következő elnökválasztás, melyet egy politikai vitákból és előválasztási kampányokból álló izgalmas időszak előz meg. A jövő évi választás potenciális főszereplői körül már az utóbbi hetekben számos rendkívüli esemény történt, de az igazán túlfűtött kampányidőszakra még várni kell. A két domináns párt meghatározó politikusai, Joe Biden és Donald Trump jelen állás szerint elnökjelöltként mérettetik meg magukat 2024. novemberében. Kettőjük életkorát összeadva 157 évet kapunk, ami páratlan az amerikai történelemben. Az ország közéletére egyre inkább jellemző az idős politikusok szerepvállalása, de azt nem tudhatjuk biztosan, mi vezethetett a gerontokrácia térnyeréséhez.
2016
A demokrata párt 2008-tól két cikluson keresztül adott elnököt a világ első számú hatalmának. Barack Obama újraválasztása után a demokraták új jelölt állítására kényszerültek, de a párton belül megoszlottak a vélemények a támogatandó jelölt személyéről. Végül Hillary Clinton, Bill Clinton korábbi amerikai elnök felesége lett a befutó, aki már 2008-at megelőzően is versenybe szállt a jelöltségért, de akkor alul maradt Barack Obama-val szemben. A 2016-os választási eredmények nagy meglepetést okoztak, hiszen Clinton szavazatszámbeli fölénye ellenére ellenfele, Donald Trump lett az Egyesült Államok 45. elnöke.
Donald Trump 2016. novemberében bejelenti választási győzelmét
Forrás: NBC News
A Trump-adminisztráció számos tekintetben szakított elődei politikai és gazdasági irányvonalával, melyet sokan az elnök személyének tudtak be. Trump a politikán kívülről érkező harsány és meggondolatlan üzletember hírében állott, aki szakértelem híján az emberekre gyakorolt érzelmi hatások segítségével tudott győzni. Ugyan elnöksége alatt számos, a korábbi elnökök idején nem tapasztalt intézkedés született – gondoljunk csak a Trans Pacific Partnership (TPP) visszamondására, a diplomáciai kapcsolatfelvételre Észak-Koreával, az illegális migráció elleni határozott fellépésre vagy a Kínával való gazdasági kapcsolatrendszer kereskedelmi háborúval történő meggyengítésére – elnöksége kezdetén várt radikális és válsághelyzeteket előídéző programelemeinek megvalósítása elmaradt. Az Egyesült Államok nem veszített jelentősen befolyásából Trump kritikusainak jövendölései ellenére, de az amerikai belpolitikai életben olyan polarizáció kialakulása kezdődött meg, mely mára egy erősen megosztott, populizmusra érzékeny társadalommá alakult. Az országban a politikai táborok közötti, korábban természetesnek tűnő átjárás egyre elképzelhetetlenné vált, a politikai programok elveszítették véleményformáló erejüket és a középpontba az ígéretek és ideológiai alapelvek tisztelete került, melyet a választók egy-egy politikus mitizálásával kívánnak érvényesíteni.
A Trump elnöksége alatt egyre dinamikusabbá váló politikai polarizációt a közélet szereplőinek ’szerepükben ragadása’ kísérte, ami lényegében arra utal, hogy új politikusok térnyerése helyett a megszokott, jól bejáratott jelöltek maradtak hivatalban. A jelenség jól látszódik a Legfelsőbb Bíróságban, a Szenátusban és a demokrata, illetve republikánus párt vezetésében is.
2020
Donald Trump Barack Obama-hoz hasonlóan újraválasztását tűzte ki célul, azonban a koronavírus járvány miatt megváltozott környezet és a demokrata tábor sikeres mozgósítása következtében Joe Biden, Delaware állam korábbi szenátora és az Obama-adminisztráció alelnöke győzött. A választási kampány hasonlóan a négy évvel korábbihoz nem mellőzte a populista eszközöket, a közbeszéd befolyásolását hatásvadász témák hangsúlyozásával és a másik tábor elleni uszítást sem. 2020-ra világossá vált, hogy a választók preferált pártjukon belül – az előválasztás végéig – hajlandóak program és tartalom alapján dönteni – az elnökjelölt személyéről, de élesben már nem számít a másik párt jelöltjének programja, csak a szimpatikus jelölt győzelme a fontos. Ennek értelmében a demokraták az esélyegyenlőséget, a rasszizmus elleni küzdelmet, a republikánusok pedig a migrációt és fegyvertartási szabadság fontosságát tűzték zászlajukra, vagyis a két tábor egymás füle mellett elbeszélve saját igazságát hirdette, a valódi politikai nézetütköztetést mellőzve.
Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnöke
Forrás: The Nation
A 2016. után jellemző folyamat, miszerint a politikai paletta szereplő bejáratott, ismerős arcok 2020. után is folytatódott – gondoljunk csak arra, hogy a demokrata előválasztás másik népszerű jelöltje az a Bernie Sanders volt, aki már 2016-ban is megmérettette magát Hillary Clintonnal szemben. Az amerikai történelemben azonban példa nélküli, hogy a hivatalban lévő elnök – vitathatatlanul az életkora miatt – számos esetben nem képes ellátni olyan tisztségéhez kötődő feladatokat, melyek nem különösebben elvárhatatlanok. Találkozókon, konferenciákon való elalvás, botladozás a repülőgéphez vezető lépcsőn, számos érthetetlen nyilatkozat és fizikai koordinálatlanság – mind olyan jellemzők, melyek az öregkor és a szellemi-fizikai túlterheltség miatt jelentkeznek. A Biden-adminisztráció számos bel-és külpolitikai intézkedését jellemezte ellentmondásos fogadtatás, mint például az amerikai kivonulás Afganisztánból, a Bidenomics névre keresztelt átfogó gazdaságpolitikai intézkedésrendszer, vagy az a demokraták által sokat kritizált, Trump-féle kereskedelmi szankciók érvényben tartása Kínával szemben. Az intézkedésekkel szembeni kritikákat pedig sok esetben felerősítette és támadási felületet biztosított azon bakik sorozata, melyet az elnök hivatalba lépése óta elkövetett. Mindezek ellenére Joe Biden bejelentette, hogy 2024-ben, 81 éves korában újraindul az elnökségért és megküzd republikánus kihívójával, aki nagy valószínűséggel a 77 éves Donald Trump lesz.
A 82 éves demokrata politikus, Bernie Sanders
Forrás: CNBC
2024
Jelen állás szerint tehát a demokrata párt elnökjelöltje Joe Biden, a republikánusoké pedig Donald Trump lesz jövő ősszel. A két politikusnak politikai pályafutása alatt volt lehetősége bizonyítani és megvalósítani elképzeléseiket, ennek és életkoruk ellenére egy évvel a választások előtt ők tűnnek a legesélyesebb, legnépszerűbb jelölteknek jelölteknek. Trump sikerét sokak szerint egyedülálló kommunikációs és szónoki képessége adja, a stílus, mely utánozhatatlan erővel hat a választókra. Párttársai közül a volt alelnök, Mike Pence és Florida kormányzója, Ron DeSantis is megmérettetik magukat, utóbbi a maga 45 évével kifejezetten fiatalnak számít a mezőnyben. Ezzel szemben Bident mérsékeltsége és a demokrata értékek mellett való következetes kitartás különbözteti meg szerény számú kihívóitól. Akárhogy alakul a 2024-es elnökválasztás, a végkimeneteltől függetlenül megállapítható, hogy az Egyesült Államokban a politikai elit elöregedése és a közéleti szereplők változatlansága jellemző, melyet a görögből származó gerontokrácia foglal össze. A jelenség hosszú távon kedvezőtlenül hathat az USA politikai folyamataira és akadályozhatja olyan törekvések és reformok implementálását, melyek az ország sikerességét szolgálnák.
A Platform egy olyan feltörekvő kezdeményezés, mely jelenlétével, előadásaival és szellemiségével inspirál, formálja a világról alkotott képünket és ami a legfontosabb, szervező erővel bír, egyfajta kulturális gócpontként funkcionálva.
A Platform fő profilja a közösség és a kultúra. Az I. kerületi székhelyű Kulturális Központ 2023 őszén ünnepelte 1 éves fennállását, olyan programokat szervezve a közönségnek, mint az első nyitóbeszélgetés Dr. Körmendi Istvánnal, aki a maga 100 évével Magyarország legidősebb aktívan praktizáló háziorvosa vagy a december közepi irodalmi fókuszú est, a kortárs magyar irodalom közismert képviselőjével, Nyáry Krisztiánnal.
A Platform célja a kulturális élet fellendítése a kerületben és a találkozások helyszínévé válás.
A pillanat, amikor néhány órára a több tucatnyi kedves vendég elfoglalja a székét és mosolyogva figyel, az egyik legzseniálisabb élmény. Reményeik szerint számos további estre váltanak ingyenes jegyet a nézők a Katakomba Pinceszínházban, mely a Platform legfőbb székhelye, befogadóképessége nagyjából 80-100 fő, ám aki 101-nek fut be, annak szó szerint a föld alól is kerítenek széket.
1 év, megannyi esemény – orvos, újságíró, tánc- és hitoktató, zenész, történész, autóversenyző és parasportoló, néptáncos, író, romaügyi szakértő. Vendégeink a teljesség igényével listázott foglalkozásai. A lista folyamatosan bővül.
Az évfordulóra készült kollázs
A szervezőcsapat dinamikus bővülésével egyre kompaktabb és professzionálisabb esteket tarthatnak, hála annak, hogy sokuk egy gimnáziumba, a Katakomba „fölött” működő Szent Gellértbe járt. Egyik legnagyobb büszkeségük és egyben erősségük, hogy közösségük a képességeiket és érdeklődési körüket illetően sokszínű. Életkorilag egy ligában játszanak, amihez tökéletesen passzol, hogy tanulmányaik tekintetében hasonlóképpen igen sokfélék. Akad köztük többek közt építész, grafikus, katona, politológus, mérnök és jogász is. Pázmány, BME, ELTE a fősodor.
Mindenféle tudományterület felől támadnak, ami a fentebb listázott vendégeik széleskörű foglalkozásaiban mutatkozik meg. A jövőben igyekszenek akár kevésbé a kompetenciáik közé tartozó szakirányok jeles képviselőit invitálni és megszólaltatni.
Gála
2024 márciusában tartották az első, azaz mindenképpen jubileumi Platform Gálát. A hosszas szervezési feladatok és háttérmunkálatok után nagy büszkeséggel figyelték, hogy egy valóságos vendégsereg, több, mint 150 fő választotta őket azon a szombat estén. Felemelő volt a "régi motorosok" mellett új arcokat látni a közönség soraiban.
6 formáció, összesen 27 fellépő, 150 néző. Bachtól a néptáncon át Amy Winehouse és a jazz műfajáig szinte minden megszólalt.
Meghajlásra készen egy ízig-vérig profi előadás után a Szőke Márk vezette jazzformáció
És hogy kiknek ajánljuk?
A Lego-s dobozokon megfigyelhető „4 és 99 éves kor közöttieknek” javaslatot alapul véve: nem lehet elég korán, illetőleg elég későn elkezdeni estjeink látogatását. Bárkit várnak, aki kíváncsi egy különleges kezdeményezés működésére és annak vendégeire. Estjeik ingyenesek!
Az Afrikai Nemzetek Kupája elődöntőjének kezdetén a kongói labdarúgó-válogatott játékosai kezükkel eltakarták a szájukat, és két ujjukat pisztolyként a halántékukhoz szorították, így tiltakozva az országukban tapasztalható erőszak miatt. A játékosok elfogadhatatlannak tartják a nemzetközi közösség érdektelenségét a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén eszkalálódó fegyveres erőszakkal szemben.
Kép forrása: Sky sports
A mostani állomás egy újabb fejezet az évtizedekre visszanyúló konfliktusok hosszú sorában, amely a Világ egyik legösszetettebb humanitárius válságát okozta.
A nyugati sajtó figyelme jelenleg más országokra, jellemzően Izraelre és Ukrajnára irányul, ezért a kongói válság viszonylag kevés figyelmet kap. Pedig Kongó egy hatalmas ország a maga 104 milliós lakosságszámával jelenleg a Föld 15. legnépesebb országa. Szerte az országban nyugatellenes tüntetések törtek ki, és lázadó csoportok küzdenek azért, hogy minél nagyobb területeket és értékes természeti erőforrások feletti ellenőrzéshez jussanak. Ebben a cikkben arra keressük a választ, hogy mi történik Kongóban.
A Kongói Demokratikus Köztársaság rendkívül gazdag természeti erőforrásokban, mégis a Világ egyik legszegényebb országa, az egy főre jutó GDP összege körülbelül 600 dollár (Magyarországon 20 000). Az ásványkincsek kizsákmányolást, gyarmatosítást és nem gazdagságot hoztak a kongóiak számára. A 19. század végén és a 20. század elején az elefántcsont és a kaucsuk kitermelése termelt hatalmas vagyont az európaiaknak, különösen a belga királynak. A második világháború alatt kongói uránt használt az Egyesült Államok az atombomba kifejlesztéséhez.
II. Leopold belga király
Kép forrása: National Geopraphic
A kongói függetlenség 1960-as elnyerése után az ország déli részén folytatott jövedelmező réz- és egyéb bányászati tevékenységek hozzájárultak Katanga tartomány Belgium által támogatott elszakadási kísérletéhez. A szélesebb értelemben vett kongói válságnak ez a törekvés képezte a kiindulópontját. Ma pedig a KDK keleti részén található gazdag ón-, arany- és kultikus lelőhelyek játszanak kulcsszerepet a régiót sújtó konfliktusokban. A KDK keleti részét közel három évtizede sújtják fegyveres konfliktusok.
A régió közvetlenül a KDK keleti határa mentén fekszik Uganda, Ruanda és Burundi mellett. Ruanda kiemelkedő szerepet tölt be a kongói események alakulásában.
A KDK keleti részén talán a legjelentősebb nem állami fegyveres csoport az úgynevezett március 23-a mozgalom, azaz M23 néven ismert, tuszikból álló etnikai mozgalom. A csoport neve arra a 2009-es dátumra utal, amikor a KDK kormánya békemegállapodást írt alá a szervezettel a korábbi lázadás befejezéséről. Évekkel később, 2012-ben az M23 újabb lázadást robbantott ki, azzal vádolva a központi kormányt, hogy nem tartotta be az előző megállapodást. A csoport hatalmas területeket foglalt el, és még Goma, Észak-Kevu fővárosa felett is átvette az ellenőrzést, mielőtt a lázadást végül a kongói hadsereg és az ENSZ erői közösen leverték és kiűzték az M23-at az országból.
Egy évtizeddel később, 2022-ben azonban az M23 újból nagyszabású offenzívába kezdett, destabilizálva a régiót, ami a Kelet-afrikai Közösség és a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség katonai beavatkozását és közvetítői erőfeszítéseit váltotta ki. A harcok 2024 eleje óta ismét fellángoltak. Úgy tűnik, hogy az M23 most a stratégiai fontosságú Sake városának elfoglalására törekszik, amely mindössze 25 km-re északnyugatra fekszik Gomától, ahol közel 2 millió ember él. Ez arra enged következtetni, hogy a csoport ismét Goma elfoglalását tűzte ki végső célul.
Kép forrása: UNHCR
A legfontosabb dolog, amit az M23-ról tudni kell, hogy bár egy nem állami szereplőről van szó, informálisan a ruandai kormány támogatását élvezik. Ez a tényező nagyban hozzájárult a KDK és Ruanda közötti feszültségekhez. Ruanda tagadása ellenére az ENSZ szakértői szilárd bizonyítékokat hoztak fel amellett, hogy Ruanda nem csak logisztikai támogatást nyújt az M23-nak, hanem fegyvereket is szállít, és időnként csapatokat küld a lázadók mellé harcolni.
Februárban még arról is beszámoltak, hogy az M23 lázadók a ruandai hadsereggel közösen rakétát lőttek ki egy ENSZ megfigyelő drónra. Egy tavalyi ENSZ-szakértői jelentés szerint "a ruandai hadsereg célja a KDK-ban, hogy csapatokat és hadianyagot biztosítva megerősítse az M23-at, és arra használja fel őket, hogy biztosítsa az ellenőrzést az elmék felett, hogy politikai befolyást szerezzen a KDK-ban, és megtizedelje az FDLR-t".
Kép forrása: Rwanda Tribune
Az FDLR (Demokratikus Erők Ruanda Felszabadításáért) egy Ruanda-ellenes lázadó csoport, amely a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén tevékenykedik, és állítólag a kongói kormány támogatását élvezi, és az M23 fő riválisának tekinthető. A csoportot etnikai hutuk uralják, akik közül sokan Ruandából a KDK-ba menekültek, miután 1994-ben népirtást hajtottak végre a ruandai népesség ellen a tótok ellen. A népirtást megelőzte az első és a második kongói háború, amely 1996 és 2003 között sújtotta a KDK-t. Ez több millió ember halálát és több mint fél tucat afrikai ország csapatainak bevonását eredményezte.
A mai napig érezhető a visszhangja, hogy Ruanda az M23-nak nyújtott támogatása hozzájárult a nyugatellenes tüntetések kirobbantásához a KDK-ban, mivel a ruandai kormánynak általában véve jó a kapcsolata a Nyugattal. A KDK fővárosában, Kinshasában nemrégiben tüntetők gyűltek össze az amerikai, a francia és más nyugati nagykövetségek, valamint az ENSZ-misszió székhelye előtt, ahol gumiabroncsokat és zászlókat égettek.
A helyi lakosság haragját az is növelte, hogy az ENSZ több mint két évtizede tartó békefenntartó missziója nem tudta stabilizálni a régiót, és a kongói kormány kérésére az ENSZ-misszió 2024 végéig elhagyja az országot. Mindezek mellett a térség összetett képéhez rengeteg más csoportosulás is hozzáadódik. Az M23 és az FDLR mellett az Iszlám Államhoz kötődő Szövetséges Demokratikus Erők vagy ADF, valamint a túlnyomórészt etnikai eredetű C kódú C csoport.
Ebben a sokrétű konfliktusban a különböző fegyveres csoportok szörnyű tetteket, mészárlásokat, szexuális erőszakot, gyermekkatonák alkalmazását és még sok mást követtek el. A térségben zajló konfliktusnak szörnyű humanitárius következményei vannak. A Save the Children szerint február óta legalább 150 000 ember kényszerült lakóhelye elhagyására, ráadásul a KDK keleti részén 2023-ig 1 millió ember kényszerült lakóhelye elhagyására. Ez viszont csak egy töredékét képezte az ország egész területén élő nagyjából 7 millió belső menekültnek. Különösen aggasztó a helyzet Gomában és környékén, amely a környékről érkező menekültektől duzzad, mivel a harcok és az útlezárások megakadályozzák a létfontosságú ellátmányok be- és kijutását az ENSZ-misszió visszahúzódásával.
Kép forrása: UN news
A nyomás most a Dél-Afrikai Fejlesztési Közösség újonnan felállított erőin van, hogy segítsenek a KDK-nak a tartós béke és stabilitás megteremtésében. Ami az elmúlt évtizedekben hihetetlenül nehezen megvalósíthatónak bizonyult.
Nincs racionális magyarázat arra, hogy a Kongóban zajló konfliktus kevesebb figyelmet kapjon, mint Gáza vagy Ukrajna. Sokunk számára földrajzilag távolabb van, és egyesek számára geopolitikai szempontból kevésbé jelentősnek tűnhet, de a humanitárius helyzet nagyságrendje, a nemzetközi és geopolitikai szempontok, valamint az a tény, hogy a készülék, amelyen ezt nézi, kongói anyagokból működhet, azt jelenti, hogy sokkal több figyelmet érdemel, jelenleg.
Igazi választási szuperév lesz a 2024-es esztendő. Európában a sok helyhatósági, elnöki és parlamenti választás mellett uniós választásokat is fognak rendezni, amely a következő öt évre meghatározza az Európai Parlament összetételét, illetve magának az Európai Uniónak a politikáját. Idén azonban a világ szeme elsősorban az Amerikai Egyesült Államokon lesz, ugyanis elnökválasztásra fog sor kerülni november 5-én. Nem csoda, hiszen a világ vezető hatalmának a vezetőjéről fognak dönteni az amerikaiak.
A jelenleg rendelkezésünkre álló közvélemény-kutatások szoros versenyt ígérnek, bár Joe Biden kihívója, Donald Trump meglehetősen jól áll a csatatér államokban (Michigan, Georgia, Nevada, Arizona, Wisconsin, Nevada, Minnesota). Még igen korai lenne ezekből az adatokból hosszútávú következtetéseket levonni, hiszen még rengeteg dolog megváltozhat a következő szűk hét hónapban. Amennyiben valaki legalább fél szemmel figyeli az amerikai kampányt, akkor nagy eséllyel találkozott azokkal a hírekkel, amelyek Trump abortusszal kapcsolatos szakpolitikai mérséklődését elemzik.
A művi terhességmegszakításról való vita az egyik legpolarizálóbb kérdésköre az amerikai politikának. Az úgynevezett "pro-choice" és "pro-life" törésvonal az egyik legmélyebb törésvonala az amerikai belpolitikának. Előbbiek a nő döntési szabadságának az elsőbbségét, utóbbiak pedig a magzat élethez való jogát tartják alapvetőnek és sérthetetlennek. A döntés szabadsága mellett érvelők jellemzően demokraták, az életpártiak pedig republikánusok. A mai politikai klímában meglehetősen kockázatos egy amerikai politikusnak a saját táborának a preferenciájával szembe menni, hiszen könnyedén kiátkozhatják érte. A fegyverviselés jogának vagy a bevándorlás kérdése mind ilyen megosztó témák.
Azonban a túlságosan doktriner pozíció felvétele könnyedén elijesztheti azokat a független szavazókat, amelyek végső soron eldöntik az amerikai elnöki és kongresszusi választásokat. Trump számára eddig mindig a független szavazók megnyerése okozta a legnagyobb kihívást, hiszen meglehetősen radikális retorikával, illetve szakpolitikai álláspontokkal rendelkezik. Úgy tűnik, hogy Trump és stábja képes tanulni; ezt mutatja a volt elnök hirtelen mérséklődése az abortuszt illetően. A Republikánusok jelöltje a párt mögött álló életpártiak érdekeivel szemben egy mérsékelt (végső soron döntéspárti) választ adott az abortusz korlátozását illetően.
Trump ugyanis az államokra bízná a művi terhességmegszakításról való rendelkezést; ennek értelmében nem lenne föderális korlátozás, helyette a tagállamok törvényhozásai vagy referendumok szabályoznák azt. Ez nagy felháborodást keltett az amerikai jobboldalon, kérdés, hogy Trump mindezt hogyan tudja majd kezelni, illetve mennyire tudja ezt a legelkötelezettebb republikánus szavazók előtt marginális kérdéssé tenni.
A kétpártrendszer logikája a kiürülő közép ellenére is arra készteti a jelölteket, hogy előbb-utóbb elkezdjék a mérséklődést. A trumpista szavazókat évek óta meghatározza a demokrata kormányzattal szembeni düh és viszolygás, így könnyen lehet, hogy lenyelik az ikonjuktól ezt a békát. Mindenesetre úgy tűnik, hogy Trump elkezdett mérsékelt hangokat is megütni a kampányában. A következő hetek vagy hónapok mérései majd megmutatják nekünk, hogy ez a "puhulás" mennyire fog pozitívan vagy negatívan hatni Trump támogatottságára; vagyis elbizonytalanodnak-e a törzsszavazói, illetve mennyit változik a függetlenek körében az elfogadottsága.
Nem említettem foglalkozást a neved után, ugyanis az interneten többféle verzió kering. A Google-nál, hogyha beírjuk csak simán a nevedet, ott egyenesen magyar forgatókönyvíró vagy. A Facebookon a Biodban azt írod, hogy dokumentumfilmeket készítesz, a Wikipédia pedig, mint filmrendező, producer és újságíró tart számon, és így az lenne az első kérdésem, hogy most éppen mi a legaktuálisabb? Minek tartod magadat leginkább?
Hát először is mindig is újságírónak. Én dokumentumfilmesként is inkább újságíró vagyok, mert egyrészt nem tanultam ilyet, én kommunikáció szakon végeztem, de nem vagyok végzett dokumentumfilmes vagy filmes. A forgatókönyvíró egyébként vicces, igen néhány filmben forgatókönyvíró is voltam, de igazából ez a dokumentumfilmnél egy ilyen elég abszurd dolog, de az ember valamit leír, a pályázatokon be is kell adni forgatókönyvet, úgyhogy valami forgatókönyvet összerak az ember, de a dokumentumfilmnél ez annyira az élet hozza, hogy azt nem lehet így előre megírni. Úgyhogy az vagyok a legkevésbé.
Például ilyen Facebook-írónak is tartom magamat, mert amikor gyerek voltam, akkor író szerettem volna lenni, és így próbálgattam is magamat, gyerekkoromban még írtam verseket, próbáltam írni egy regényt, de abszolút beletörött a bicskám, viszont ez a Facebook műfaj nekem nagyon bejön. Oda kifejezetten próbálok úgymond ilyen kis miniesszéketz, publicisztikákat írni egy kicsit magasabb színvonalon annál, mintha csak úgy az ember kiírja, hogy helló.
Úgy szokták azt hiszem mondani, hogy a "közírói munkásságának része", hogy a Facebookon is bejegyzéseket tesz közzé valaki. Gyerekként egyébként mennyire volt evidens, hogy több területen kipróbálod magadat, hogy nem csak egy csapásirány lesz?
Ez egyébként egy eléggé eldöntött dolog lett, hogy valami írással fogok foglalkozni. A szüleim is eléggé motiváltak errefele, mert mondom, verseket írtunk, azokat elküldtem, nem tudom, Janikovszky Évának, akkor a tévében felolvasták, így elindult az úgymond karrierem, bár mindig is problémám volt a helyesírással. Fogalmazni tudtam, de meg kellett tanulnom helyesen is írni. Az újságírás az mindig is érdekelt. Amikor én egyetemre jelentkeztem, akkor még csak magyar szak volt, oda nem vettek föl, és a következő évben indult egyáltalán a kommunikációs szak, szóval akkor még nem is volt ilyen. Amikor elindult, akkor annyira azt éreztem, hogy na, ez az, amit én szeretnék. Tehát igazából ez, hogy a diplomám szerint kommunikációs szakember vagyok, szerintem ez egy elég egzakt meghatározás, mert ebben végül is minden benne van, amit csinálok.
Mikor érkezik meg az életedbe a dokumentumfilmek világa?
Volt az Utolsó figyelmeztetés című újság, amiből aztán lett a Reakció, amiből most a Mandiner, és oda írtunk, szerintem még az első bloggerek voltunk így Magyarországon. akkor mint Reakcióblog, és ott már készítettünk ilyen kis videókat is. 2006-ban kimentünk tüntetésekre, ott készültek azok az első blogok. Kis fényképezőgéppel készítettük azokat, és ugye a Biszku film indult onnan, tehát ott hirdettem meg, hogy keressük a legnagyobb élő kommunistát, és akkor igazából csak annyit szerettünk volna, hogy becsöngetünk, és megkérdezzük, hogy bocsánatot kér-e . Abból végül is egy nagyobb volumenű valami lett, mint csak egy becsöngetés.
Novák Tamással az volt az első filmünk, így lettünk dokumentumfilmesek, eléggé véletlenül és azóta ő is, meg én is egy közös műhelyben dolgozunk, és mind a ketten készítünk dokumentumfilmeket.
Most provokatív laikusként kérdeznék egy olyat, hogy miért érdemes dokumentumfilmet nézni, amikor ott van a Netflix, ott van az HBO, ott van megannyi streaming szolgáltató, aki szinte azonnal tartalmakat tud nekünk ajánlani. Mi az, amit meg tud mutatni a dokumentumfilm, amit ezek a platformok, ezek a nagyjátékfilmek nem.
Én úgy tudom, hogy pont például az HBO-n már nézettebbek a dokumentumfilmek, mint a játékfilmek, meg a Netflixen is vannak dokumentumfilmek, tehát egyre nagyobb reneszánszát éli a dokumentumfilm.
Én nagyon szeretek dokumentumfilmeket nézni, szóval én csak a személyes motivációt tudom elmondani, de ismerek sokat, meg van egy ilyen beszélgetős műsorom, ahol mindig egy dokumentumfilm kapcsán beszélgetek a vendégeimmel, és ott is látom, hogy azért nagyon sokan néznek dokumentumfilmeket.
Azt szokták mondani, hogy az Andy Vajna által hazaimportált tudás óta sokkal előrébb tartunk filmgyártás ügyileg. A dokumentumfilmeknél mi a helyzet, hogyha össze kéne hasonlítani mondjuk a 10-20-30 évvel ezelőtti állapotokkal. Hol tartunk ma?
A Vajna nagyon a játékfilmekre koncentrált, és külön is volt szedve, akkoriban volt a Nemzeti Filmintézet, ott főleg játékfilmeket készítettek. Egy-két egész estés moziban játszott dokumentumfilm volt, de nem volt jellemző, és ezzel párhuzamosan elindult a Magyar Mecenatúra Program, amihez igazából nem volt köze Vajnának, ami teljesen külön működött, és oda lehetett pályázni. Ez egy fantasztikus időszak volt, és mindenkinek egy hatalmas lehetőség. Rengeteg dokumentumfilm készült. Ezek nem nagy költségvetésű, de pont el lehetett készíteni 5-6-7-8 millió forintból egy-egy dokumentumfilmet, és mi is így kezdtük a Tamással utána. Amikor elkészítettük a Biszku filmet, azt saját költségvetésből készítettük.
Egyébként az is nagyon tanulságos szerintem mindenkinek, hogy akárki csinálhat ma már filmet, az összköltségvetése kb. egymillió forint volt, de két évig forgattuk, és teljesen saját költségből. Utána felkértek és voltunk az M1-en is volt egy ilyen oknyomozó műsorunk, a Becsengetünk és elfutunk, és utána pályáztunk, akkor már külön-külön.
Nagyon szerettek minket ottan. A túraprogramnál egyébként pont a nemrég elhunyt Vitézy László volt a mentorunk, aki nagyon értékelte a Biszku filmet, és kifejezetten támogatta, hogy ilyen jellegű, újfajta fiatalos filmek készüljenek. Mi vállaltan is ezt a Michael Moore-os vonalat vittük tovább, vagy viszem tovább én legalábbis. Tamás most már inkább jól megkomponált, forgatókönyv szerinti dokumentumfilmeket készít. Én továbbra is ez a "jövünk-megyünk, provokálunk", stílusú filmeket készítek, és abszolút támogattak. Utána volt az Elhallgatott gyalázat, ami a szovjet katonák által megerőszakolt magyar nőkről szólt, az volt az egyik első, de ugyanakkor készült a Befogad és kitaszít a világ, ami egy ilyen tudományos ismeretterjesztő film volt, hogy mi lehet az élet előtt, meg az élet után, vagy akár a Kényszerszinglik című film, ami egy ilyen pozitív valóságshow akar lenni, ahol olyan fiatalok jelentkeztek, akik szeretnének családot, gyereket, de még nem találtak hozzá párt, tehát elég sokfajta műfajban kipróbálhattam magamat.
Elméleti síkon kérdezném, hogy ha és amennyiben bármelyik kultúrpolitika odamenne hozzád, hogy kedves Fruzsina, pénz nem számít, a témaválasztás is az öné, akkor milyen típusú filmet forgatnál, vagy úgy is kérdezhetném, hogy milyen témát emelnél be a film által a közbeszédbe?
Énnekem nagyon nagy vágyam, csak nem találok rá, és szerintem nem is fogok rá találni támogatót egy Youtube-csatorna, vagy X-csatorna nekem mindegy, de az a lényeg, hogy egy videós csatorna, ahol vannak ilyen dokumentumfilm jellegű, vagy ilyen kis magazinműsorok is, tehát olyan, mint egy tévé, ilyen tök izgalmas aktuálpolitikai beszélgetések. Én ezt úgy képzelem el, hogy mindenki, aki benne van, az ingyen dolgozik, kivéve az operatőr, meg a vágó, de hogy maguk a műsorkészítők ezt ingyen készítik. Azért nagyon fontos, hogy ingyen, mert ha nem ingyen, akkor az már egy munkahely, akkor már van egyfajta elfogultság, és akkor már muszáj megfelelni ennek-annak. Ez az ideál, ez a független újságírás. Én ebben egyébként hiszek attól függetlenül, hogy ez így el van viccelve, meg valahol igaz, hogy nyilván mindenkinek van valamifajta elkötelezettsége, de olyan jó lenne megcsinálni egy ilyen low budget csatornát, ami egy kicsit a Partizánhoz hasonlít, csak értékrendben mondjuk más, meg nem olyan nagy költségvetéssel. Ha erre kapnék támogatást, akkor nagyon szívesen összeállnék több dokumentumfilmessel, és csinálnék jó kis műsorokat.
Kérdeznék a polarizáció jelenségével kapcsolatban, ami már gyakorlatilag bekúszott közénk. Ennek ellenére tüntetőleg a Másvilág című műsorodban visszatérően szerepelnek akár baloldali, akár centrista - ha van ilyen - szereplők. Honnan van meg benned ez a fajta szándék, hogy különböző gondolkodású, más nézetrendszerrel rendelkező emberekkel leülj és diskurálj?
Én azt gondolom, hogy rajtunk múlik, hogy amiben élünk, az egy pokol vagy a mennyország, és én csak úgy tudom elképzelni jól a világot, hogyha összefogunk, és vannak közös ügyeink. Nekem a barátaimnak is legalább a fele más gondolkodású, vagy nem is vallásos, vagy nem azt a politikai pártot szereti, amelyiket én. Ugyanígy nekem nagyon nagy családom van, 25 unokatestvérem, 100 unoka és unokahúg, és ott is van mindenféle fajta gondolkodású ember, és nagyon jól tudunk együtt lenni. Szerintem nem kell azonosan gondolkozni, sőt annál izgalmasabb egy beszélgetés, ha máshogy gondolkozunk.
Egyébként a filmjeimben is, tehát például a 2006-os filmben, ott azt BodokyTamással készítettem, aki az Átlátszó vezetője - Soros-ügynök (nevet). Ezt viccből mondom, hogy Soros-ügynök, de egy nagyon rendes srác, akivel egyébként kommunikáció doktorira jártunk együtt, vagy Pető Andrea, a CEU-nak a professzora, akivel meg az Elhallgatott gyalázatban, meg most a Megörökölt gyalázatban is együtt dolgoztunk.
El lehet képzelni, hogy egyébként egy csomó témában teljesen máshogy gondolkozunk, de vannak ügyek, amiket közösen gondolunk fontosnak, és közösen ki tudunk állni mellette.
Ugyanígy a Más világ beszélgetésekben igazából mindenkit elhívok, aki engem érdekel, és az nem aszerint érdekel, hogy milyen oldali, hanem aszerint, hogy csinál valami olyat, ami számomra érdekes.
Ezek szerint az említett Áldozatok 2006 - Bodoky Tamással közösen - tekinthető egyfajta oldalakon átívelő projektnek, hogy a nagy közös témáinkat, vagy elfelejtett közös témáinkat újra felszínre hozzuk?
Igen, egyébként az egész, amikor elindult, akkor én igazából nem akartam 2006-ról filmet csinálni, mert egyébként 2006-ról van vagy 10 film.
A Révész Máriusz keresett meg, hogy 15 éves évforduló lesz, és nem akarom-e valamilyen formában feldolgozni. És mondtam, hogy egy módon az újdonság, hogy azt bemutatom, hogy akkor ez mennyire közös ügyünk volt, mert akkor ezt újságíróként én úgy éltem meg, hogy ebben mindenki fel volt háborodva. Ilyen furcsa dolgok is voltak, hogy a Hajós András bement a Hírtv-be. Ezek ma már nem olyan ismert nevek, de hogy nagyon nagy dolog volt a Hajós Andrásnak bemenni a Hírtv-be, az körülbelül olyan, mintha Osváth Zsolt menne most be a Hír TV-be, most nem akarom őket összehasonlítani, de egy nagyon érdekes esemény volt. Az is nagyon furcsa volt, hogy azért ebben annyian voltunk érintettek, hogy mindenkinek volt egy ismerőse, aki érintett volt, úgyhogy ez egy teljesen közösen megélt drámává vált, aztán utána megint szétvált a társadalom, de hogy ott volt egy ilyen pillanat, amit közösen éltünk meg, és mindenki nagyon szenvedett tőle, és mindenki nagyon szenved tőle a mai napig is, hogy nem volt benne igazságszolgáltatás.
Említetted, hogy legalább tíz film van a 2006-os eseményekről. Ennek ellenére én megkérdezném, hogy amikor kiadjátok ezt a filmet, az Elk*rtuk, egy napra rá jelenik meg. Ez a véletlennek tudható be?
Az is a tizenöt éves évfordulóra készült. Tudtuk igen és amikor mi pályáztunk a filmre, akkor már lehetett tudni, hogy forog az a film, tehát hogy ők kezdték el előbb úgymond, de én mindig azt gondoltam, hogy a kettő teljesen kiegészíti egymást. Az egyik egy játékfilm, a másik meg egy dokumentumfilm. Az nem probléma, ha két műfajban is megemlékezünk a 15 éves évfordulóról.
Legyen szó erről a filmetekről vagy valamely másikról, a nézői visszajelzések érdekelnének. Ami eljut hozzád, az többnyire pozitív, akad-e esetleg negatív, milyenek a visszajelzések?
Különböző, általában nagyon pozitív, nagyon sok megkeresést kapok ilyenkor mindig, tehát akár a megerőszakolt nőknél, akár 2006-nál. Ugye ilyenkor mindig annyi megkeresést kapok utólag olyanoktól, akikkel történt valami, vagy akik ezt megélték, vagy rendőr volt benne, vagy bíró, vagy akármi, tehát nagyon sok ember keres meg, meg miért hagytam ki ezt, miért hagytam ki azt. Állandóan foglalkoztat, hogy akkor még egy filmet készítsek, de igazából másrészről az ember ilyenkor már lezárja, és nem szeretne újat készíteni, de a Megörökölt gyalázatnál végül is az történt, hogy lett egy második része, mert egyszerűen annyi muníció halmozódott fel, vagy annyi megkeresés. Alapvetően nagyon sokszor áldozatok keresnek, ugye nézők, akik teljesen fölháborodnak, kiborulnak rajta.
Az a nehéz a filmjeimben, hogy egyik se egy ilyen jó kis péntek esti program. Annyira megrázóak, hogy nagyon jól kell lennie annak, aki megnézi, hogy egyáltalán legyen lelkiereje megnézni. Én elfogadom, hogy nehéz megnézni a filmjeimet, és mikor van rá alkalom.
Én elképzelem, valakinek véletlenül van egy jó kis péntek estéje otthon a feleségével, vagy egy fiatalnak és akkor nem elmegy bulizni, hanem leül és megnézi a háborúban megerőszakolt nőkről szóló filmet. Minden elismerésem, hogyha ezt teszi, de igen, hogy egyébként meg abszolút általában pozitív visszajelzés érkezett.
A 2006-os filmre pédául voltak negatív visszhangok is (akkori) kormányközeli oldalról, hogy nem volt szerintük korrekt, merthogy túlzottan kiemelt a Helsinki Bizottság és a TASZ szerepét ahhoz képest arányaiban, amit ők tettek, vagy nem szerepelt benne például Balogh Zoltán, Ékes Ilona, ami egyébként teljesen jogos, úgyhogy én azon gondolkoztam, hogy ha nem is egy komplett dokumentumfilmet, de mondjuk a Youtube csatornámra egy kis összeállítást azokból, akiknek abszolút komoly szerepe volt, és nem szerepelnek a filmben, őket újra megszólítani.
Akadt olyan építő jellegű kritika, amit megfogadtál, és később esetleg beépítettél valamely más munkádba?
A Vitézy László mondta azt, hogy az tiszteletlenség, hogy ott egy klottgatyában álldogálunk a Bodoky Tamással. (Áldozatok 2006)
Ezen elgondolkoztam, hogy nyár volt, az egész forgatás ilyen rohamtempóban történt, és tényleg néha nem kellően elegáns a megjelenésünk, ilyen problémák tényleg vannak. Nyilván ezen lehet javítani, csak pont az, amiért így mondom, hogy én újságírónak képzelem magam, meg inkább vlogger, hogy én egyébként meg másrészről szeretem az amatőrizmust a filmekben, meg direkt hagyom is, hogy legyen.
Nem tudom, hogy láttatok-e Michael Moore filmeket, de ő egy nagydarab pasas, aki mindenhova beslattyog kábé egy papucsba', és ott fölteszi a kérdéseket. Nekem is kicsit unott ahangom, meg flegma stílusom. Ez engem így kellően szórakoztat, hogy akár egy nagyon nehéz témában is igen, ott állsz egy nyári ruhában, egy kicsit flegmán, de ugyanakkor fölteszel nagyon súlyos kérdéseket.
A végéhez közeledve lenne egy-két személyes kérdésem, ugyanis online ökológiai lábnyomodat nevezzük így, gyakran szoktad csökkenteni a szerintem általad kreált netböjttel, ezt majd szerintem érdemes lenne levédetni. Egyik posztodban például azt írod, hogy "most megint egy kis netböjt, aztán jövök vissza". Mit csinálsz ilyenkor a felszabaduló időben?
Legutóbb csúfosan nem sikerült a netböjt, de alapvetően már többször csináltam olyat, hogy nyáron egy hónapig is tartottam vagy két-három hétig. Általában ilyenkor elutazom, és akkor így tényleg teljesen, tehát nem megyek föl a Facebookra, az e-maileket se nézek, van, amikor telefont se, és akkor csak olvasok, meg együtt vagyok a családommal.
Mely dokumentumfilmet ajánlanád így ad hoc jelleggel, hogyha esetleg nagyon megszegnénk a saját netböjtünket, esetleg van-e személyes kedvenced?
Én a Michael Moore filmeket nagyon szeretem, illetve Varga Ágota filmjeit, sajátból pedig a Befogad és kitaszító világot szeretem legjobban. Az egyébként még szombat estére is jó, bár elmegyek egy halottasházba benne, de azért alapvetően egy nagyon szép film, nekem az nagyon személyes. Egyben egy gyászmunka, mert akkor haltak meg, a forgatás közben halt meg anyukám. Emellett nekem egy darab gyerekem van, egy lombikbébi, és erről is van szó benne, hogy az embrió, ami a lombik alatt keletkezik, hogy annak van-e lelke, tehát személyes érintettségem is van benne, úgyhogy mind a két témára nagyon jó.
Egyetlen egy záró kérdésem lenne a végén. A jövőben milyen terveid vannak? Csak, ami publikus! Újságírás terén, dokumentumfilmezés terén, bármilyen téren.
Ahogy említettem például egy ilyen csatornát nagyon szívesen csinálnék, ha van rá valahol valamilyen keret, és ott akár földolgoznék sokrétű történeteket. Egyébként föl szeretném dolgozni az Indexnek a történetét, az SZFE-nek a történetét, nagyon szeretnék készíteni filmet a privatizációról, ott most írunk is egy forgatókönyvet, van egy film, aminek producere vagyok, ami a magyar királylányokról szól, vagy olyan magyar származású királyi feleségekről az egész világon, akik nagyon híresek, az is egy nagyon kedves téma és nagyon várom, hogy kapunk-e rá pénzt.
A csapat egy része, a képen szereplők 100%-a millió szálon kötődik a Szent Gellért Gimnáziumhoz
