Reaktor

Mennyi az annyi? – népszámlálás Magyarországon
Mennyi az annyi? – népszámlálás Magyarországon

Új statisztikák születnek 2021-ben, a friss adatokról még csak találgathatunk. De talán az elmúlt évek tendenciái némiképp segítik a jóslást.

Sok vele a baj, mégis nézzük a Youtube-ot
Sok vele a baj, mégis nézzük a Youtube-ot

Előző cikkemben a Facebookkal foglalkoztam, azzal, hogyan kellene kinéznie, létrejönnie egy Facebook alternatívának. Számos fontos szempont felmerült, ami ezesetben is releváns. Hogy mi a baj Youtube-bal? Aki nem akarja a cikket végig olvasni, annak rövid spoiler: Minden.

pexels-freestocksorg-34407.jpg

Adatot gyűjtenek rólunk, igen. Minden tech óriás erre törekszik, hiszen a egy-egy adat nem, azonban a big data, azaz a komplex nagy adathalmaz már komoly értéket képvisel. Minél több az adat, annál pontosabbak lehetnek az algoritmusok, a célzott hirdetések és minden más szolgáltatás. Ez szép és jó, nem? Hát nagyon nem. A legtöbbünkkel megesik, hogy épp csak, hogy megvásároltuk a legújabb bluetooth fülhallgatót, de amint bekapcsoljuk, az első, hogy valamelyik online közösségi platform videóhirdetését hallgatjuk, mielőtt a kedvenc videósunk legújabb feltöltését nézzük meg, hiszen be van szúrva reklámnak. És ekkor már el is felejtjük, hogy új a füles, meg is akarjuk venni a legújabb gamer laptopot, vagy amit a reklám feldob. Hangulatromboló. Kicsit olyan, mint nyáron, amikor sokan töltenek fel nyaralós képeket, mi meg csak, nézzük, másoknak milyen jó, holott mi is elutaztunk egy hétre. Felejteni ugye bár könnyű a saját örömöket, a rosszat jobban megjegyzi az ember, ezért tesz minket a közösségi média is irigykedővé. A reklámok is így működnek, elfeledtetik, hogy szinte mindenünk megvan, mindig újabb és újabb termékeket fognak majd ránk erőltetni. Erre sokan mondják, hogy „oké, de eddig is volt reklám”, igen, de nem célzott, ráadásul nem ennyire pontosan célzott.  Erre kínálhat megoldást egy fizető videómegosztó szolgáltatás, ahol nincs reklám, és nem is gyűjt adatot. A Youtube-ból is van Premium, hirdetésmentes, de a Google szolgáltatása továbbra is gyűjt adatot, szóval megbízhatatlan, és ha egyszer nem fizetünk elő, továbbra is vannak reklámok.

Persze, ha megjelenik egy modern megjelenésű, stabil, fizetős videószolgáltatás, akkor kellenek felhasználók is. Ők már pedig nem teremnek csak úgy, ahhoz kellenek tartalomkészítők, akik elárasztják jobbnál jobb tartalommal az új platformot. Itt az előző cikkemben említett társadalmi összefogásra van szükség, hogy a tartalomkészítők együtt költözzenek át egy igazságosabb algoritmussal működtetett weboldalra. Ha már algoritmus, a Youtube gyakran érthetetlen, hogy miért tilt, vagy miért nem tilt egy-egy csatornát. A családbarát minősítés sem pontos, olykor túl szigorú, máskor egyáltalán nem gyermekeknek való tartalom kerül be ebbe a kategóriába. Ezen a téren a legnagyobb probléma, hogy rendkívül semmit mondó, gyerekeket elbutító alkotásokat sorol ide a videómegosztó szolgáltatás. Erre itt egy nagyon jó videó, ami összefoglalja, hogy mi is ezzel a probléma:

 

A televízió túl zárt, a Youtube túl nyitott. Egyetlen közös jellemző az igazságtalanság, csak a tévén tudjuk, milyen csatornát nézünk, milyen szellemisége van, és a csatornák azt közölnek, amit akarnak, csak be kell tartaniuk az egyértelmű szabályokat. A Youtubenál nem egyértelműek a szabályok, és a tech vállalat rendelkezik minden csatorna felett. Meg kell tehát találni az átmenetet, ahol csak ellenőrzött videósok alkothatnak, ők azonban szabadon. És igen, szűrni kell az igénytelenséget, mert a társadalmi felelősségvállalás nem csak kirakat és marketing kell, hogy legyen. Sajnos általánosan azzá vált, már ha a Youtubenak egyáltalán van ilyen törekvése. Az is hozzátartozik a társadalmi felelősségvállaláshoz, hogy a céltalan, butító alkotásokat szűrjük, egyértelmű, mindenki számára elérhető és érthető szabályok alapján.

Decentralizált és nyílt kell, hogy legyen, hogy bárki hozzáértő egyén beleláthasson a működésébe. Így megelőzve azt, hogy adatokat gyűjtsön rólunk. Ezesetben akár az említett Facebookot leváltó közösségi média szolgáltatással egy időben is el lehet kezdeni. Túl sok felhasználóra kell odafigyelnünk, Google, Facebook, Tumblr, Spotify, és még sok más. Ezért kell, hogy a nyitott forráskóddal rendelkező közösségi platform köré épüljön minden szolgáltatás. Persze most is van Facebook regisztráció és belépés Spotify-on, de attól az még Spotify fiók. Inkább arra van szükség, hogy csak az említett megvalósítandó social media profillal tudjunk mindenhova belépni, és az alap oldal szolgáltatásai legyenek beépítve a többi weboldalra, gondolok itt kommentelésre, reakció lehetőségekre, megosztásra. Ne legyen külön profil, hanem a közösségi média oldal funkcióit hozza elő egy belépés. Egyszerűbb lenne, és sokkal átláthatóbb, ha az alap profilunkhoz társítaná a beállításainkat, műsorlistánkat és mindent mást a szolgáltatás, nem pedig külön adatokat tárolna rólunk.

De ne feledkezzünk meg a profitról sem. A Youtube-on jól lehet pénzt keresni, de ez sokaknak nem adatik meg. Mondhatnánk, ez nem gond, hiszen erről szól a szabad verseny. Persze, ez rendben is lenne, de így hogyan kezdjenek el tartalmat készíteni azok, akik szerényebb körülmények között élnek? Erre adhat megoldást egy online szociális háló, ahol enyhén, de súlyozott rendszer alakul ki. A tartalomkészítők limitált mennyiségű, ugyanakkor jelenlegi értelemben vett célzott hirdetést nem helyezhetnek el. Így tisztességesen tudnak profitot termelni, és így meghatározott megtekintésszám után a kisebb elérésű videósok ebből a profitból kapnak egy kis részt. Természetesen fontos az átláthatóság, a transzparencia, így mindenkinek elérhetőnek kell lennie, hogy mennyi profitot kapott a nagyobbaktól, a nagyobbaknak pedig látható kell, hogy legyen, mennyi pénzt adóztak a rendszernek, és abból mennyi jutott el olyanokhoz, akik kezdő alkotók.

A kifizetés is máshogy kellene, hogy legyen. Sokkal logikusabb lenne kriptovalutában tartani a pénzt, és a kifizetésnél átváltani, így mindenki össze tudná hasonlítani, pontosan mennyi pénzt keresett egy-egy videóval magához és másokhoz képest. Persze most dollárban méri a Youtube a bevételt, viszont, ilyenkor a kifizetésnél történő átváltás miatt más összeg jön ki a végén, így nem praktikus, a kriptovaluta erre is megoldást kínál. Ez is növeli az átláthatóságot, ami a Youtube-ra nem jellemző.

Az internet szabadságot jelent sokak szerint. Szerintem jelenleg nem, ugyanakkor a szabadság lehetőségét megadja számunkra, csak még ősemberek vagyunk az online térben, kortól függetlenül mindenki. Meg kell tanulnunk kezelni a „tüzet”, és a hasznunkra fordítani. Itt a lehetőség megépíteni a szabad internetet, ahol az értékek átláthatók, és mindenkinek van lehetősége. Az internet új generációja ezt kell, hogy jelentse.

Harry Potter és a botrányba keveredő írónő
Harry Potter és a botrányba keveredő írónő

Szerintem nagyon kevés olvasónk van, aki ne ismerné a Harry Potter műveket. Sokan, - köztük jómagam is – a híres könyvsorozatnak köszönhetően szerettük meg az olvasást, a sorozat írónőjét, J. K. Rowling-ot pedig a szegénységből a csúcsig repítette a sorozat. Az utóbbi időben sokat lehetett olvasni az őt körülvevő botrányokról, azonban nem volt teljesen világos, hogy mit is jelent az egész.

Élet a Brexit után
Élet a Brexit után

no-deal-brexit-what-does-it-mean-for-your-sap-system-.jpg

John O’Sullivant elsősorban mint a Danube Institute elnökét ismerjük Magyarországon, de emellett a washingtoni National Review Institute tudományos munkatársa, és annak online folyóirata, a National Review külső szerkesztője. Ez utóbbi minőségében írt tanulságos elemzést arról, mi várható a Brexit utáni Nagy-Britannia pártpolitikai arénájában. (Azoknak, akiket mélyebben érdekel a Brexit, ajánlom a múlt év december 17-én a Kossuth rádión elhangzott Douglas Murray interjút, amelyben a Brexit okairól, valamint az Egyesült Királyság és az EU viszonyáról beszélt a brit szerző.)

John O’Sullivan nem titkoltan Brexit párti, és amint azt cikkének címe is bizonyítja, biztos benne, van élet az EU-ból való kilépés után is. Írása azon a napon, december 30-án jelent meg, amikor a brit parlament alsóháza elsöprő többséggel megszavazta a Nagy-Britannia és az Európai Unió között 2020 szentestéjén létrejött kereskedelmi és együttműködési megállapodást (TCA). Már csak a Lordok Háza, a brit felsőház „vonakodó” igenje és a királynő jóváhagyása hiányzott ekkor ahhoz, (természetesen mindkettő megtörtént - a szerk.) hogy ahogyan O’Sullivan fogalmaz, az Egyesült Királyság visszanyerje „korábbi státusát, azaz ismét egy saját kormányzattal bíró, független demokrácia legyen.” Mindez négy évbe telt, hiszen a kilépésről döntő népszavazás 2016-ban volt.

A szerző kijelenti, hogy a megállapodás aláírása óriási politikai győzelem Boris Johnson miniszterelnök számára. 

Felidézi, hogy Johnson 13 hónapon át vívta „végeérhetetlennek tűnő” harcát a  „lövészárkából nem mozduló”  maradáspárti parlamenti képviselőkkel és poitikai elittel. De a Brexit nagy siker a brit konzervatívok Brexit-párti kisebbségének, a Tory European Reform Group-nak is, és „hatalmas személyes diadal” Nigel Farage-nak és Dominic Cummingsnak, akik O’Sullivan szerint elévülhetetlen érdemeket szereztek az Egyesült Királyság távozásában, bár a nevük nem igazán forog mostanában közszájon, amikor a brit kilépésben érdemeket szerzőket említik, írja John O’Sullivan. (Nigel Farage-al mind a bal-, mind a jobboldalon a szigetországban csak kevesen szimpatizáltak, Cummings pedig dicstelenül kényszerült távozni Boris Johnson főtanácsadói posztjáról, miután kiderült, megszegte a kormánya által bevezetett kijárási korlátozásokat.)  A szerző szerint mindketten feltétlenül megérdemelnék, hogy lovaggá üssék őket, és amennyiben ez nem történne meg, az „szégyen, gyalázat” lenne.

A szerző szerint

a brit kilépés gyakorlatilag viszafordíthatatlan.

Nemcsak azért, mert a brit közvélemény erős többsége pártolja azt – ahogyan azt egy friss YouGov felmérés megállapította, a britek 57%-a támogatja a TCA-t, és mindössze 9% ellenzi azt, bár 34%-uk a „nem tudja” választ adta. Azért sem képzelhető el a belátható jövőben egy viszatérés az EU-ba, fejti ki John O’Sullivan, mert a Toryk, akiknek erős kormányzati pozícióját semmi sem fenyegeti, egységet mutattak a szavazáskor: mindössze két konzervatív képviselő szavazott ellene, és ők is a TCA-tól valójában független politikai okok miatt tettek így a szerző szerint. 

Ráadásul a brit Munkáspárt, a Labour vezetője, Sir Keir Starmer, aki „személyesen maradáspárti,” megértette a TCA elleni szavazás kockázatos voltát, tekintettel a közvélemény többségének függetlenségpártiságára, és sikeresen rákényszerítette az igen voksot képviselőtársai többségére. De a Munkáspárt nagyobbik része ennek ellenére a maradást, vagy most már helyesebben, az EU-ba való visszatérést támogatja, és nyilvánvaló, hogy az elkövetkező négy évet az újbóli EU-tagság melletti agitációval töltik majd, fejti ki John O’Sullivan. Ugyanezt teszik majd a liberális demokraták, az ulsteri Demokrata Unionisták, és a Skót Nemzeti Párt, amelyek egyedüliként egységesen  a TCA ellen szavaztak. 

A liberálisok azért tették ezt, mert az egyetlen eladható politikai termékük az EU tagság, az Unionisták azért, mert a Johnson-féle alku gyakorlatilag kettéosztja az Egyesült Királyságot az Ír-tenger mentén, „elválasztva” Észak-Írországot Nagy-Britanniától, a skótok pedig azért, mert a megegyezés kudarcának szurkoltak, ami megítélésük szerint saját függetlenségüket mozdította volna elő.  De a TCA győzelmével a skót függetlenedés esélyei meggyengültek, és a nem szavazatuk valójában inkább nevetségessé tette a skót nacionalistákat, írja O’Sullivan.

Csakhogy a brit média „nehézsúlyú szereplői,” a BBC, a Financial Times, az Economist és a Times „annyira szenvedélyesen maradáspártiak, hogy az újracsatlakozás esélyei melletti érveket komolyabbnak fogják feltüntetni, mint amilyenek valójában,” véli a szerző. 

De a visszatérés valójában kivitelezhetetlen, mondja O’Sullivan, és idézi Effie Deans népszerű skót bloggert, aki pontokba szedve felsorolta, miért is lehetetlen az Egyesült Királyság újbóli csatlakozása az Európai Unióhoz.  Egy ilyen forgatókönyv esetén ugyanis Nagy-Britanniának többek között csatlakoznia kellene az euróövezethez, Schengenhez, a közös agrár- és halászati politikához, hogy csak néhányat említsünk, mindezt pedig a britek nyilvánvalóan elutasították már a Brexit előtt is.  

Azaz, ha a britek ismét EU tagok szeretnének lenni, teljes mértékben el kellene fogadniuk az európai projektet.

"Jó európaiaknak kellene lennünk bajkeverők helyett. És ha tekintetbe vesszük, mi mindenen kellett átmennünk ahhoz, hogy távozhassunk, ez egy teljességgel elviselhetetlen perspektíva,” zárja írását a szerző.

A startupok fő előnye a gyorsaságuk – podcast Fehér Gyulával
A startupok fő előnye a gyorsaságuk – podcast Fehér Gyulával

Látszik-e a már a LogMeIn, a Prezi és a Ustream utáni startup-nemzedék? Miért alszanak rosszul az észtek, és mi köze ennek vállalkozásaik világsikeréhez? Miben jobb az élet Magyarországon, mint Amerikában? Mi az a magyar startup-jelentés és mi szükség van rá? Fehér Gyulát, a Ustream, a Bridge Budapest és a Startup Hungary alapítóját kérdeztük.

fgy.jpg

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

A 2000-es évek elején indultak a világhírűvé vált magyar startupok, a Prezi, Ustream, LogMeIn. Látszanak-e már az utódai az ún. Bridge-generációs cégeknek? 

Szerintem látszanak, igen, van számos, nagyon ígéretes cég. Némelyikük már egész komoly üzletméretet elért, befektetést kapott. Pont most adták el az egyiket a Cisconak.

Ez milyen cég?

Ez egy Banzai Cloud nevű cég, nem akarok nagyon belemenni a technológiába, szerver architektúrához használható technológiákat fejlesztettek ki.

Milyen területeken működnek még a cégek, amelyeket említettél?

Főleg szoftvertermékeket fejlesztenek és vállalati ügyfeleik vannak. Ez nem csak a magyar startupokra jellemző, hanem a régiósokra is.

Tehát ha nem tudunk programozni, nem értünk az informatikához, ne is gondolkodjunk startup indításban?

Mindig nagyon nehéz, mikor arról beszélünk, hogy a technológiai cégek tudnak csak gyorsan nőni. Ebben benne van a tévedés lehetősége.

Nem a technológiai cégek tudnak gyorsan nőni, hanem azok a cégek, amik a technológiát képesek úgy alkalmazni, hogy az az üzletmenetükben is komoly versenyelőnyt nyújtson.

A Disney, ami egy hagyományos cégnek számít, idén nagyon nagyot nőtt annak ellenére, hogy be vannak zárva a vidámparkjaik, mert nagyon okosan átálltak a streaming megoldásokra a tartalmukkal. Számtalan ilyen példa van még akár az amerikai kiskereskedelemben, egy Walmart-nak jól megy, egy J. C. Penney-nek nagyon rosszul megy, miközben mind a kettő egy hagyományos kiskereskedelmi cég. Szerintem érdemes akkor is startupot csinálni, ha valaki nem fejlesztő, fejlesztőket fel lehet venni.

Te is jogászként végeztél.

Így van, én is jogászként végeztem. Tudok valamennyire programozni, de nem ajánlanám magamat jó szívvel senkinek ilyen célra. Szerintem a technikai tudásnál sokkal fontosabb az, legalábbis alapítóként, hogy valaki nagyon értse azt a piacot, amire belépni készül. Komoly energiát, tudást tegyen abban, hogy milyen terméket fejleszt, hogyan éri el a vásárlókat azon a piacon. És azt is értse, hogy a technológiával hogyan tudja mondjuk a termékének az előállítását és elterjesztését elősegíteni.

Mennyire érvényesül a most induló magyar startupok között az a szemlélet, hogy egy megoldandó problémára fókuszálnak és ahhoz a technológia csak egy eszköz?

A sikeresebbek így fogják fel. Akiket látok kezdeti sikereket elérni, azok tudatosan mennek ebbe az irányba. Komoly szakirodalma van, nem én találtam ki, elérhető információ. Azt látom a mai alapítókon, hogy nagy átlagban jóval felkészültebbek és tudatosabbak, mint mi magunk voltunk tizenévvel ezelőtt.

Nincs egy startup lufi, hogy azt gondolom, hogyha viszek egy babzsákot egy garázsba és digitális megoldást kínálok, akkor gyors sikert várok és emiatt kevés startup jut el a profitábilis vállalkozásig?

A profitábilisig azért is kevesen jutnak el, mert nem divat profitot csinálni. Ami üzleti eredményt elér a cég, azt azonnal vissza kell fordítani a további növekedésbe, illetve lehetőleg még tőkét is kell bevonni. Ahhoz, hogy valóban eredményesen működjön, kell, hogy legyen egy olyan – még akár kicsiben is – letesztelt és működő modell, ahol ha mondjuk költök termékfejlesztésre, marketingre vagy értékesítésre többet, akkor valahol az út végén lényegesen több eredményem lesz belőle, mint a befektetett forrás.

Kicsiben kipróbálják.

Jó esetben igen. Én kifejezetten azokat a cégeket szeretem, akik már kicsiben kipróbálták, kreatívan, kevés erőforrásból, kevés idő alatt és látszik, hogy van valami magja a modellnek, ami elképzelhető, hogy sokkal nagyobban is tudna működni.

Ez a kísérletezés megvan Magyarországon?

Szerintem egyre inkább megvan. Azért azt látni kell, hogy

nagyon sok startup van, nem csak nálunk, hanem mindenhol és többségük bukó lesz. Ez egy ilyen műfaj.

Ha valahol nagyon kevés a bukó startup, ott valószínűleg alacsony a kockázatvállalási kedv. Miről szól a startup és a kockázati befektetés? Valahol arról szól ennek a kettőnek a találkozása, hogy egy cég, ami kicsi, de ígéretes, annak évekre előre annyi forrást biztosítunk, amit ő maga nagyon hosszú idő alatt termelne ki. Ennek a tézisnek az a lényege, hogy így gyorsabban tud magának piacot szerezni, illetve kevésbé esélyes, hogy lemarad azokkal szemben, akik ugyanezt megteszik. Ez arról szól, hogy ami még kicsi, azt gyorsan megpróbáljuk naggyá növeszteni.

Az említett három sikeres magyar vállalkozás mind Amerikában kötött ki. Törvényszerű-e, hogy ez a vége, ha a kicsiből nagy lesz?

Annak az oka, hogy ezek a cégek Amerikában kötöttek ki, szerintem két fő dologra vezethető vissza. Az egyik, hogy még mindig igaz, bár Kína miatt egy árnyaltabb válasz, de oda belépni az egy külön művészet. Szerintem még mindig igaz az, hogy a legnagyobb egybefüggő, egységes szabályok alapján működő és nagy vásárlóerejű piac a világon az Amerika. Tehát, ha valaki egy szoftvertermékkel ott gyökeret tud verni, akkor ott nagyon sokáig lehet növekedni. Anélkül, hogy új nyelvet kellene behozni, anélkül, hogy a fizetésnél új devizanemeket kellene behozni, új jogrend alá kellene az értékesítési szerződéseket alkalmazni, stb. A másik oka az, hogy ebben a startup világban is nagyon erős hálózati gócpontok vannak. Habár ez most pont elég nagyot változik a koronavírus alatt, mert például Kaliforniából nagyon nagy a kiáramlás és annak egy része már soha nem fog visszatérni. De ha visszanézek az elmúlt évtizedekre, akkor mindig a Szilícium-völgy volt az első számú hub, és ezt követte New York, Boston, esetleg Chicago és Austin. Európában is így megvoltak például London, Berlin és a regionális központok is, mint Stockholm és általában ezekbe csatornázódtak be. Ezzel az egésszel azt akarom mondani, hogy sokkal nagyobb értéket és befektetési lehetőséget adott egy startupnak az, hogy San Franciscóban jelen volt egy irodában. Szerintem ez egyébként 12-13 éve sokkal igazabb volt, mint ma. Ma már nem mondanám olyan kötelezőnek ezt a mutatványt, mint akkor.

Nektek megfordult a fejetekben, hogy a cégekkel együtt kiköltöztök? És mivel nem tettétek meg eddig; mi tartott itthon?

Én nagyon sokat voltam Amerikában és föl is vetődött, hogy kiköltözöm. Két dolog miatt nem mentem. Az egyik az, hogy ami teljesen objektív szempont, hogy itt volt több mint 100 alkalmazottunk Magyarországon és ezt az irodát én raktam össze és vezettem, tehát nem lett volna praktikus évekre távol lennem tőlük. A másik ok pedig szubjektív volt. Én nagyon szeretem Amerikát, egész otthon tudom magam érezni, de nem szeretnék ott élni.

Miért nem?

Ezeknek a többsége praktikus hülyeség, például nagyon nehéz olyan kenyeret venni, amit mi Európában eszünk. Vagy egy átlag budapesti piacon kapható élelmiszerek minősége sokkal magasabb, mint az átlag amerikai élelmiszereké. Nyilván lehet ott is kapni minőségi élelmiszereket, de azokra prémimum árazás vonatkozik, elképesztő, hogy mennyi szemetet esznek. Ilyesmi dolgok. Praktikusan végiggondolva nem érdemes olyan helyen élni, ahol nagyon nagy számban koncentrálódnak nagyon jómódú emberek, mert ott egy buborék van. Ha megnézzük, hogy San Franciscóban mennyibe kerül egy átlagos lakás, mennyire előre kell foglalni egy normális étterembe, stb… szerintem ott már egy egészségtelen vagyonkoncentráció van.

Mennyire van jelen ez nálunk, mennyire van közel Budapest egy gócponthoz?

Budapest szerintem körülbelül átlagosan áll a régiós országokkal, fővárosokkal összevetve és, őszintén szólva nagyjából annyira vagyunk közel bármihez, mint Prága vagy Bukarest. Az viszont egy kedvező trend, amire rá is erősített ez a koronavírusos év, hogy most már sokkal bátrabban fektetnek be ebbe a régióba komolyan, akár amerikai befektetőcégek, illetve sokkal több a felvásárlás is.

133750074_201136161650602_2833691288498607972_n.jpg

Szerinted egy nagy csoda, nagy technológiai siker lendíthetne nagyot Budapesten vagy a sok kis startup megjelenése?

Ez a kettő nem választható el egymástól, mert ez egy olyan játék, ahol azért kell a kritikus tömeg, akár még egy szerencsés történéshez is. Annak nincs realitása, hogy nagyon kevés startupból hirtelen kiessen egy hatalmas nagy sztori.

Hogyan tudod segíteni, hogy nagyobb buzgalom legyen a budapestiekben?

Egyrészt, idestova már tíz éve, hogy a Prezivel és a LogMelnel közösen megalapítottuk a Bridge Budapestet, illetve egy jóval frissebb idei fejlemény, hogy elindult a Startup Hungary, aminek alapító tagja vagyok jómagam, és sok más, hasonló pályát befutott magyar startup alapító, valamint csatlakozott a kezdeményezéshez a Google, az IVSZ és a Design Terminal is. Ennek az egész összefogásnak az egyik első lépése az lesz, hogy elkészül az úgynevezett magyar startup jelentés, mert mi magunk is gondban vagyunk, ha meg kell mondanunk, hogy hány aktív magyar startup van, kik ők, hol vannak, mivel foglalkoznak.

Nagyon nehéz egy ökoszisztémát úgy építeni és segíteni, hogy a szereplők nincsenek tisztában azzal, hogy ők maguk kik, és kik vannak rajtuk kívül, akikkel dolgozhatnának.

Igyekszünk egy szervezettebb formában segíteni a magyar startup világ fejlődését. Jómagam és Pistyur Vera pedig közben csináljuk az Oktogon Ventures-t, ahol befektetőként is részt veszünk ebben. De az előző kérdéshez még visszatérve, szerintem ha lenne egy valóban nagy milliárdos sztori, az sokat lendítene. És ezt azért is mondom, mert például a román startup szcénában van egy UiPart nevű cég, amit legutóbb sok milliárd dollárra értékeltek és bejött nekik. Nyilván nagyon keményen dolgoztak érte, de azt látom, hogy azóta Romániában mindenki elhiszi, hogy ezt meglehet csinálni.  

Ők is nagyvállalatnak készítettek IT megoldást?

Igen. Ezt egy román srác alapította, aki évekig Seattle-ben dolgozott a Microsoft-nak. Ő rájött, hogy ezt az úgynevezett robotikus folyamatautomatizálást a nagyon monoton, ismétlődő munkát végző fehérgalléros emberek munkáját hogyan lehet leautomatizálni. Hivatalosan megkönnyíteni, de rossz nyelvek szerint elvenni. Erre rájöttek, és ezt sokan csinálják mások is, de ők valahogy megtalálták a módját, hogy ők ezt igazán jól csomagolják, és sok nagy cégnek eladják. Szóval igen, ez is tipikusan „business to business” modell.

A már említett Bridge Budapest projektjeinél gyakran felmerül, hogy a vállalkozások korlátja az önbizalom. Célotok, hogy Magyarországon az önbizalom alapja a tudás és a teljesítmény legyen. Az oktatási rendszerünk mennyire támogatja az innovatív gondolkodást?

Nem jártam mostanában iskolába. A sajtóból ítélve a közoktatás még mindig erősen ragaszkodik ahhoz, hogy dolgokat kell memorizálni. Ezzel az égvilágon semmi bajom nincsen, mert mindig a jó memóriámból éltem. Ugyanakkor nekünk a magyar és az amerikai irodában is elég sok pénzügyi, üzleti elemzőnk volt, többnyire közgazdász végzettségűek. Ha a pénzügyi felkészültséget néztem, a magyarok semmivel sem voltak rosszabbak. Az amerikai kollégáik látható előnye az volt, hogy rengeteg gyakorlatot tudhattak a hátuk mögött. Ezeknek egy részét cégeknél töltött gyakorlatból, a másik részét egyetemi tanulmányaikból szerezték. Megoldókulcs nélküli, teljesen szabad végű dolgozatokat írtak. Nekik kellett összerakniuk a munkát. Beszélgettem erről corvinusos oktatókkal. Azt mondták, hogy az ilyen típusú ZH-k sokkal jobbak, de az Istenbe’ nem fogják kijavítani. Nincsen sem idejük, sem erőforrásuk hozzá. Érdekes egyébként, hogy van egy magyar oktatási stratégiai dokumentum, amit én elolvastam. Rögtön az első célkitűzése a kritikai gondolkodás és emberközpontú megközelítésre nevelés az oktatásban. Szerintem ez a helyes megfejtés, csak akkor ezt kéne csinálni.

A jövő startupperei inkább a Budapest School féle magániskolákból kerülnek majd ki, mint a Fazekasból?

Ezek közül egyik intézménybe sem jártam, úgyhogy nem tudom, hogy honnan fognak kikerülni.

Viszont észrevettem magamon, hogy az amerikai cégtársaimmal szemben – és ez nemcsak a magyarokra, hanem a többi régiós országra is igaz – teljesen más méretben gondolkodunk.

Ha csinálok egy terméket és azt a belföldi piacomon eladom minden potenciális vásárlómnak, akkor lehet egy cégem, ami csinál évi pár száz millió forint forgalmat. Ha ugyanezt amerikaiként végiggondolom, akkor ennek a végén egy globális szinten is értékesnek mondható vállalat van. Nekünk egy rémisztő gondolat, hogy Amerikában eladunk valakinek valamit. Nem tudjuk megugorni fejben. Nagyon nehéz elfogadni, hogy ez tényleg lehetséges és megtörténik. Aki Amerikában szocializálódik, neki ez hazai pálya, és miért ne történhetne meg. Ezt érdemes az iskolai oktatástól függetlenül minél jobban elsajátítanunk.

Akkor ebben a jó példák hozhatnak áttörést.

Az észteknek a Skype vagy a TransferWise óta nem nagyon kell magyarázni, hogy meg lehet csinálni, mert tudják. Szerintem a példáknál jobb motiváció és bizonyíték nem nagyon létezik.

Húsz évvel ezelőtt még európai cégek (Nokia, Siemens) domináltak a mobiltelefon-piacon. Ma már szinte csak amerikai és ázsiai gyártókat látunk, ami jól mutatja, hogy merre változik a világ. Mi kell ahhoz, hogy újra legyen európai alternatíva?

A Nokiánál volt egy, az iPhone első verziójához nagyon hasonló prototípus. Ezt megmutatták a mérnökök a vezetőségnek, akik közölték, hogy az embereknek nyomógomb kell, nem ez a vacak. Ez a fajta, a végén már-már önsorsrontó befelé fordulás roppant veszélyes. Az amerikai nagy techcégek abban különböznek a Nokiától, hogy folyamatosan képesek megújulni. Folyamatosan nézik, hogy mivel lehet a másikat megfogni. Ha a Facebook mellé valaki akár egy részterületen felzárkózik, azt vagy megpróbálják eltaposni, vagy megveszik. Az európai cégeknek érdemes többet foglalkozniuk azzal, hogy ha önmaguk piacát akarják megzavarni valami újfajta megközelítéssel, akkor mi lenne az, és ezt megcsinálni saját maguknak, mielőtt más megteszi. Az pedig, hogy az Európai Unió és az európai kormányzatok mit tehetnek, egy messzire vezető kérdés.

Van rá ötleted?

Írtam sokat erről az európai DARPA-s gondolatról, ez hosszabb kifutású lenne. Az EU rengeteg pénzt elkölt innováció és startup jogcímen, nagy az akarás. A befektetett összegen elért eredmény nem olyan jó még.

A DARPA nemzetállami szinten is releváns lehet? Zalaegerszegre érkezik a hadiipari csúcstechnológiát képviselő Lynx. Kiépülhet körülötte egy érdemi kutatási-fejlesztési központ?

Talán. Európa egyik problémája, amiben nem jutunk dűlőre, hogy lehet valamit nemzetállami szinten csinálni, csak nehéz. Az észteknek sikerült a méretükhöz képest a legtöbbet elérniük, nyilván segített nekik, hogy rosszul alszanak az oroszok miatt. Egy amerikai vagy kínai innovációs rendszerrel nehéz versenyeznie egy tízmilliós országnak. Ha tisztán csak nemzetállami szinten próbáljuk ezt megoldani, akkor legjobb esetben oda lőhetünk, ahol a finnek voltak a fénykorukban, vagy az észtek most. Ez már egyébként nagyon sok lenne, de közben, ha már Európa nagy része az Európai Unió tagja, akkor pazarlás nem egységesen fellépni ebben a versenyben, hiszen másképpen nem tudnak megfelelően hasznosulni az erőforrások.

Milyen kompetenciákból áll össze egy ütőképes startup csapat?

Nagyon fontos, hogy legyen egy jó általános vezető. Ezen azt értem, hogy legyen valaki, aki képes szervezetépítésre, egy kultúra létrehozására, képviseletre, más emberek megnyerésére. Kell egy olyan csapat köré, amiben megvannak az alapkompetenciák, mint a technológia, a marketing, az értékesítés. Nagyon fontos, hogy a cég kultúrájának integráns része legyen a folyamatos termékfejlesztés. A piac ütőerén rajta kell tartaniuk az ujjukat, beszélniük kell az ügyfelekkel, gyorsan kell iterálniuk.

A nap a végén a nagy cégekkel szemben a startupok előnye mindig is a gyorsaságuk lesz.

Nem tudják a nagyokat pénzzel megverni, csak nagyon jó termékkel és nagyon gyors végrehajtással.

Miben vagyunk erősek? Gondolom, pénzügyi elemzésben, informatikában nem maradunk el.

Nálunk a pénzügyi elemzők nagyon jó alapanyagnak bizonyultak, de a való élet problémáit illetően szükség volt még egy munka közbeni tanulás részre. Informatikában jók vagyunk, de az egész régió az. A befektetők fejében él a kapucnis szláv hacker sztereotípia. Kifejezetten erősek voltunk például a Ustreamnél is abban, hogy nagyon-nagyon kreatív, költséghatékony technológiai megoldásaink voltak.

A szűkösség miatt, gondolom.

Igen. Mindenki a Kádár-korszak után még harminc évvel is úgy van, hogy meg kell oldani a feladatot, de sosincsen rá erőforrás, aztán mégis sikerül valahogyan. Akkor szoktunk gondban lenni, ha gyorsan kell növekedni. Egy amerikai cég elkölti marketingre a teljes éves bevételét. Kelet-európai fejjel ez felfoghatatlan felelőtlenség, de aztán a végén ezek a cégek nőnek hatalmasra pár év alatt.

A Cápák között című televíziós műsorban is gyakran elhangzott, milyen fontos, hogy valaki hogyan prezentálja, adja el az ötletet. Jelentkeztél volna anno a Ustreammel a műsorba?

Anno valószínűleg nem lett volna merszem kamerák elé kiállni. Több évbe telt a Ustreamnél, amíg elértem azt a szintet, ahol magabiztosan tudtam elmondani, hogy mit csinálunk, mi az értelme, miért fektessen be valaki, vagy vegye meg a termékünket.

Ez az, amire a magyar oktatás egyáltalán nem készített fel, engem legalábbis, pedig jogra jártam és sok szóbeli vizsgán vagyok túl. Arra, hogy hogyan kell prezentálni, eladni.

Mert minden prezentáció végül is eladás, még akkor is, ha nem éppen sales pitch-ről van szó. Az elején teljesen olyan voltam, mint egy partra vetett hal. Ezt rengetegszer látom a mai napig a régiós alapítóknál. Ezt kénytelenek vagyunk felnőttfejjel, menet közben megtanulni.

Pár év távlatából hogyan értékeled a Ustream exitet? Jókor adtátok el az IBM-nek?

Valószínűleg ezen a napon még többet érne a videós technológiánk egyrészt, másrészt rengeteg pénz keresi most a piacon a gazdáját. A viccet félretéve, nekem ez a sztori így kerek volt. Jó érzéssel tekintek rá vissza. Megcsináltunk valamit, amire, ha tudtam volna, hogy mennyi esélyünk van, hogy összejön, nem kezdek bele. Nagyon kevés esély volt erre a kimenetelre, ehhez képest összejött. Nyilván keményen dolgoztunk és rengetegszer szerencsénk is volt. Ez így jó volt, büszke vagyok rá és nem csinálnám másképpen.

Milyen a vállalkozás utóélete?

Tavaly márciusig voltam az IBM kötelékében, azóta kevésbé vagyok képben. Az addig eltelt időben idehozott az IBM több új feladatot, ráadásul egészen komolyakat, amik a Watsonos mesterséges intelligenciával voltak kapcsolatosak. Munkavállalókat vettek fel pluszban. Láthatóan egy komoly befektetésként kezelik ezt a budapesti történetet.

Az interjút készítette:
Fazekas Csilla
Papp Ferenc

A gyermekek, mint a „terhesség termékei” – hogyan lesz a liberalizmusból kommunizmus
A gyermekek, mint a „terhesség termékei” – hogyan lesz a liberalizmusból kommunizmus

20130806-terhes-nok-terhesseg-hossza-illusztracio11.jpg

FORRÁS: ORIGO (AFP)

Azt, hogy a magyar parlament belefoglalta az Alaptörvénybe a család általánosságban vett védelme mellett a család definícióját, és azt is, hogy „az anya nő, az apa férfi,” hangos kacajjal szokták nyugtázni a baloldalon.  Mondjuk nem teljesen értem, pontosan min nevetnek: azon-e, hogy miért kellett egy ilyen evidenciát törvénybe iktatni (ez a jobbik eset,) vagy azért, mert megkérdőjelezik ennek az evidenciának az igazságtartalmát (ez a rosszabbik eset.)  A lényeg, hogy egyelőre nálunk törvényi védelmet élvez a hagyományos családfelfogás.

A helyzet az, hogy ez a védelem szükséges. Elképesztő posztmodern, anarchista és/vagy identitáspolitikai vadhajtások válnak egyre inkább fősodratúvá tőlünk Nyugatra. És ami a legizgalmasabb az egészben, persze roppant ijesztő is, hogy milyen sebességgel igazolódik be az a feltevés, hogy a liberalizmusból mindig radikalizmus lesz, a radikalizmusból szocializmus, és a szocializmusból mindig kommunizmus.

Az eredetileg újbalos alapállásból induló, feminista társadalomkutató és író, Angela Nagle az amerikai katolikus The Lamp magazin online felületén jelentetett meg egy cikket a családellenes disztópiák térnyeréséről. Olyan fősodratúnak számító médiumokban megjelent, vagy azok által lelkesen üdvözölt írásokat idéz,

amelyek kifejezetten a család eltörlése ellen és többek között a gyermekek „közös termékként” való kezelése és felnevelése mellett érvelnek.

Az „A terhesség termékei” című cikk elöljáróban leszögezi, valójában érthetetlen, hogy miért születnek újabb és újabb támadások az egyre inkább erősödő szélbalon egy olyan intézmény, a család ellen, amely amúgy is évtizedek óta hanyatlik, és ez a hanyatlás minden kutatás szerint pontosan az alsóbb néposztályokat érinti hátrányosan, miközben az elitek nagy részére egyáltalán nem jellemző?  

Nagle a félreértések elkerülés végett elmondja, hogy a család felszámolásának követelése már nem a progresszív oldal szélsőséges, marginális elemeinek a credója, hanem egyre nagyobb legitimációt nyerő nézet. „

Az anarchisták csak az élcsapat,” mondja Nagle, mögöttük olyan mozgalmak állnak, mint az egyébként „nagyvállalatok által bőkezűen támogatott” Black Lives Matter, amelynek ténylegesen a követelései között szerepel a család eltörlése. 

A Vice, a Nation és más tökéletesen mainstream kiadványok lelkesen üdvözölték a befolyásos baloldali kiadó, a Verso Books által megjelentetett „Full Surrogacy Now: Feminism Against the Family” (Abszolút béranyaságot /szülőhelyettesítést azonnal. A feminizmus a család ellen) című Sophie Lewis könyvet. Az Open Democracy című, „netuddgi” által finanszírozott kiadvány megjelentette Lewis cikét arról, hogy a koronavírus is megmutatta, el kell törölni a családot.  Ezt hirdetik nyíltan az amerikai Demokratikus Szocialista párt vezetői is, írja a Jacobin magazin által szervezett 2019-es Szocializmus konferencián is panelbeszélgetés tárgya volt a „patriarchális kapitalista struktúrák eltörlésének eszközeként” család intézményének a megszüntetése. 

A különböző szervezetek és „tudósok” által propagált családmegszűntetés lényeges eleme, hogy

eltörölnék a hagyományos anyaságot, a terhesség és a gyermekszülés egyfajta „munka” státuszt kapna, amelynek „termékével,” a gyermekkel a nők a közösség, a kommuna közös „vagyonához” járulnának hozzá.

Ezzel „felszabadítanák” a gyermekeket a szülők elnyomása alól, önálló, egyszerre egyéni döntésekre képes és a közösségben felolvadó lényekként tételezve őket. 

Nagle, szerintem teljesen helyesen, azt is kifejti ezzel kapcsolatban, hogy a családot és a hagyományos nemiséget megkérdőjelező szexuális „másságok” tekintetében utolsó „vörös vonalnak” számító pedofília egy ilyen kontextusban elfogadottá válhatna, illetve nem lenne többé tabu.  A pedofília elítélése ugyanis többek között azon az előfeltevésen alapul, hogy a gyermek nem képes önálló döntéseket hozni, nem adhatja hozzájárulását egy szexuális aktushoz.    

A cikkel azt is érzékelteti Nagle, hogyan jár kéz a kézben a „haladás” és a mindenáron PC-nek mutatkozni akaró nagytőke, hogy osztályharcos zsargont használjunk. És lassan nem lesz, aki megállítsa őket Amerikában, írja keserűen Nagle, hiszen úgy tűnik, nincs már senki, akinek „ne lenne fontosabb mindennél az égvilágon, beleértve a saját gyermekeit is, az, hogy még véletlenül se tűnjön a haladás ellenségének.” 

Nos, a magukat és gondolataikat rendkívül újszerűnek, haladónak, felszabadítónak, és követeléseiket az „emberek érdekében” meghozandónak gondoló veszélyes fantaszták valójában egyszerűen újmarxista „debilek,” hogy egy magyar marginális, liberális blog tehetségtelen szerzőjének a Reaktor munkatársait értékelő kifejezését idézzem. Rendkívül ijesztő és elképesztő, hogy a jó öreg Marx Károly kétszáz évvel ezelőtti, a családot elnyomó kapitalista intézményként leíró és „nőközösséget” hirdető, sok-sok tízmillió ember halálával végződő tanításai hogyan hullanak még mindig termékeny talajra olyan országokban, ahol sohasem tapasztalták meg, milyen az, amikor a Marx-félék hatalomra kerülnek. 

Minket kérdezzetek! - reflexió egy orvosis hallgatótól az elmúlt hetek eseményieről
Minket kérdezzetek! - reflexió egy orvosis hallgatótól az elmúlt hetek eseményieről

hero-how-might-covid-19-impact-chinas-healthcare-reforms.jpeg

Szinte mindent pontosan tudtunk heteken keresztül itthon a járvány kapcsán: hol, hányan haltak meg, milyen neműek voltak, milyen krónikus betegségben szenvedtek. Egészen egyértelmű tényeket kaptunk mindenről, amit számokkal és statisztikákkal lehetett bizonyítani. De mi a helyzet most a teszteket végzőkkel? Ez egy sokkal összetettebb kérdés, mert az ő helyzetükre való hatása az elmúlt heteknek most, az oltási szezon elején kristályosodik ki. Hogy vizsgáznak most az orvostanhallgatók? Kiesés volt ez a pár hét? Tényleg erősítette a hivatástudatukat?

Számtalan rémisztő hírrel találkoztunk: nincs megfelelő felszerelésük, évet kell ismételniük, akaratuk ellenére kényszerítették őket... Bencze Réka Julianna segít nekem pár zavaros kérdés tisztázásában.

Kötelezően kell nektek hallgatóknak tesztelnetek? Egyáltalán csak az orvostanhallgatóknak kell önkénteskedniük, vagy tágabb a hallgatók köre?

Amikor én jelentkeztem szűrni az Országos Mentő Szolgálathoz, akkor még ezt önkéntes alapon tettem. Azóta a helyzet azért egészen sokat változott, de nem ilyen egyszerű a kérdés. Eleinte úgy kezdődött, hogy kaptunk egy tájékoztató e-mailt, hogy az orvostan- és fogorvostanhallgatók közül az utolsó két évüket töltőknek kötelezővé tették a tesztelésben való részvételt. Látszott, hogy az OMSZ teljesítőképességének határát súrolja, és minden tartalékukat felhasználták, így teljesen logikus döntésnek tartom, hogy ezek után minket próbáltak fokozatosan bevonni. Abban a levélben, ahol erről tájékoztattak, azt is leírták, hogy nekünk, fiatalabb hallgatóknak is fel van ajánlva önkéntes alapon a dolog. Egy-két körülményt leírtak, de hogy az utána a gyakorlatunkba beleszámít-e majd, vagy bármi jutalmazás jár-e érte, arról nem volt szó, és persze mivel önkéntes alapon lett nekünk hirdetve, erre nem is gondoltam. Nem tagadom, azért reménykedtünk, hogy valamiképpen elismerik a munkánkat. Második kérdésedre felelve nem csak az orvostanhallgatóknak kellett, vagy volt szabad tesztelni, hanem szépen lassan kiterjesztették a kört [-Réka például szülésznőnek tanul, tehát nem csak az általános orvosisokra kell gondolni - a szerk].

Rövid időn belül kaptunk egy nyilatkozatot, amit azonnali módon vissza kellett küldenünk a dékáni hivatalnak.

Ekkor már azért sejtettük, hogy nincs messze az a döntés, hogy minket, a többi karon tanulókat is kötelezően bevonjanak.

A következő levél 2 napra rá érkezett, ahol további segítséget kértek, mert nem volt elég ember. Ekkor ez még mindig önkéntes alapon volt hirdetve, de „erősen ajánlott és elvárt” módon írtak róla. Én itt döntöttem úgy, hogy jelentkezem, mert már amúgy is egy ideje gondolkodtam, hogyan tudnék ebben a helyzetben segíteni úgy, hogy az tényleg segítség legyen. Le is töltöttem a hét napos mintavételezési időszakomat, miközben kijött a tájékoztató arról, hogy kötelező jelleggel kell részt vennünk a járvány elleni harcban. Ki-ki tanulmányai évétől függően. Itt már az egyetem összes karáról és tanulójáról szó volt. Az első- és másodéveseket nálunk, az Egészségtudományi Karon a pedagógusok és szociális dolgozók tesztelésébe vonták be, minket, a harmad- és negyedéveseket pedig minimum kéthetes időtartamra kirendelhetnek kórházakba. Innentől kezdve igen, kötelező jellegű a dolog, várjuk a telefonhívást, vagy e-mailt, hogy mikor, és hova hívnak.

Mennyi időt töltöttél a „terepen”? Mik voltak a tapasztalataid?

Mivel egy hetet lehetett csak vállalni, ezért egyhuzamban egy heti beosztásra írtam be magam hétfőtől vasárnapig.

Életem egyik leghasznosabb dolga volt ez tapasztalatszerzés szempontjából.

Azt láttuk, hogy az emberek megbecsülték azt, amit tettünk, nagyon hálásak és kedvesek voltak. Mindig, amíg vártuk a gyorsteszt eredményét, betekintést nyerhettünk egy-egy idősebb, vagy bármilyen életszakaszban levő ember, család életébe. A várost is jobban megismertem, és leginkább önbizalmat adott már az első alkalom után. Nyilván izgultunk, hogy hogyan fogják tűrni az emberek, mindenki tudja, milyen kellemetlen vizsgálat, én magam is előtte már rengeteg teszten voltam és tudtam, hogy nem viselik ezt annyira jól a páciensek. De mindig nagyon kedvesen fogadtak minket, és örültek nekünk. Az izgalom egészen az első mintavételig tartott, és mivel egyből jól ment, úgy gondoltam, nem érdemes tartani ettől, simán menni fog.

Azon a téren, hogy ki mennyire fél a vírustól, változó tapasztalataink voltak. De igyekeztünk mindenkit óvatosan arra instruálni, hogy tartsa be a szabályokat, hallgasson háziorvosára, és vigyázzon magára és a körülötte lévőkre.

Tudtad, hogy az 5G terjeszti a koronavírust? – Avagy: álhírek kereszttüzében
Tudtad, hogy az 5G terjeszti a koronavírust? – Avagy: álhírek kereszttüzében

alhir-grafika.jpgTudtad, hogy Schumacher felébredt? Olvastad az első szavait? Tudtad, hogy forró teával lehet védekezni a koronavírus ellen? Tudtad, hogy hétvégén Gergelyiugornyán landoltak a földönkívüliek, és emberalakban azóta is köztünk járnak? Tudtad, hogy Michael Jackson és Avicii élnek, csak titkolják? Tudtad, hogy az 5G terjeszti a koronavírust, melyért Bill Gates a felelős? Tudtad, hogy a világháborúk igazából meg sem történtek?

Avagy: álhírek kereszttüzében.

Az emberi természet egyik legalapvetőbb tulajdonsága a kíváncsiság.

Ez sarkallta az embert új kontinensek felfedezésére és ez a kíváncsiság a mozgatórugója nagyon sok olyan kutatásnak is, melyeknek eredményeképp az orvostudomány emberek tömegeinek életét tudja megmenteni. A pszichológiai definíciója szerint a kíváncsiság nem más, mint az embernek a környező világ megismerésében formát öltő, a tudásvágyból fakadó intellektuális-pszichológiai jellemvonása. Úgy gondolom, bátran kijelenthetjük, hogy kíváncsiság nélkül ma az emberiség sehol sem tartana.

Alapvető igényünk, hogy megismerjük a minket körülvevő világot. Ez éppúgy vonatkozik a szűk környezetünkre, mint a makroszintű összefüggésekre. Szeretjük tudni, hogy mi – és jobb esetben: miért – történik. Évezredek óta így működünk, és ez mára sem változott. Ma is kíváncsiak vagyunk arra mi történt/történik a világban.

Legtöbbünk valamilyen szinten követi a híreket. Újságot járat, vagy vásárol a hírlaposnál, rádiót hallgat, televíziót néz, vagy esetleg az interneten milliószám fellelhető hírportálokat követi figyelemmel. A modern világ hírfogyasztójának bizonyos szempontból nagyon könnyű a dolga: soha nem volt egyszerűbb hozzájutni hatalmas mennyiségű információhoz. A modern technológiának köszönhetően ma már szó szerint másodpercek alatt megtudhatjuk mi történt a világban. A nagy mennyiség viszont felveti a hírek közötti tájékozódás kérdését. Melyik hír releváns, melyik nem? Sőt, melyik hír igaz, melyik nem?

Le kell szögezni: az álhírek terjedése nem új dolog.

Gondoljunk a tudatos, politikai szereplők által használt – tömegeket befolyásolni kívánó – dezinformálásra, vagy a „szájhagyomány útján” terjedő, sokszor a terjedése során önmagából teljesen kiforduló és eredeti tartalmához képest nagy mértékben torzulva célba érő történetekre. Mindegyik nagyjából az emberiséggel egyidős. Tehát a valótlan információk terjesztése/terjedése nem újkeletű, ám manapság – a modern technika által több emberhez eljutva – nagyobb kárt képes okozni.

Az álhíreket terjesztők általában két cél valamelyike miatt folytatják a tevékenységüket: vagy profitszerzés miatt teszik (például a világhálón a „clickbait”, szenzációhajhász címekkel ellátott cikkek, melyekkel forgalmat – és a hirdetések által bevételt – szándékoznak generálni a honalaptulajdonosok) vagy pedig sokszor valamilyen politikai álláspontot próbálnak megerősíteni vagy épp támadni.

Nem egyszer azt látni a közösségi média felületein, hogy emberek olyan híreket osztanak meg, illetve fogadnak el feltétlenül igaznak, melyekről egy kis utánajárással egyértelműen kiderülhetne, hogy valótlanságok. Ráadásul több esetben nem csak egy megosztásról van szó, hanem ezek az álhírek – vagy az ezekre alapozott vélemények – előkerülnek vitákban, és sajnos a megtévesztett emberek néha elég nagy erőkkel próbálnak másokat is meggyőzni ezeknek a valódiságáról.

Az álhírek – kiváltképp ebben a koronavírusos időszakban – nagyon komoly veszélyt hordoznak magukban.

Manapság leginkább online, a közösségi média felületein tudnak a legnagyobb sebességgel terjedni. Jól példázza a helyzetet a mondás, mely szerint „az álhírek a koronavírusnál is gyorsabban terjednek”.

A helyzetet nagyon komolyan kell vennünk, ugyanis jelenleg a társadalom egy jelentős része a közösségi médiára elsődleges hírforrásként tekint, és sokan tényként kezelik az ott olvasottakat. Jómagam részt veszek egy kutatásban, mely mindezeket csak megerősíti.

A kutatási eredményeink szerint a 14 és 25 év közötti fiatalok leginkább a közösségi médiából tájékozódnak a híreket illetően

ezt követi a televízió, majd pedig az a módszer, hogy közvetlenül a hírportálokra keresnek rá. A kutatás megmutatta még – többek között – azt is, hogy a megkérdezett fiatalok 53%-a csupán alkalmanként néz utána a hír valódiságának.

Az online térben terjedő információáramlásnak jellemzője, hogy egy laikustól származó információ akár ugyanakkora figyelmet és jelentőséget kaphat, mint egy szakértő elemzése. Így jutnak nagy nyilvánossághoz különböző (politikai) összeesküvés-elméleteket terjesztők vagy épp a koronavírus-tagadók.

A pandémia idején a társadalom kifejezetten éhes az információra, ez táptalajt adhat az álhírek terjedésének. Vannak, akik a jelenlegi állapotokat gátlástalanul kihasználják: magam is találkoztam az online térben – többek között – magát szakembernek kiadó csalóval, illetve hatásvadász címmel ellátott cikkekkel operáló álhíroldallal. Ezeknek a megtévesztési kísérleteknek egy része könnyen leleplezhető, ám megtalálhatók olyanok is, melyek nagyon hitelesnek tűnnek. Illetve, ha az emberek nem is hiszik el a valótlan állításokat, ezek adott esetben alááshatják a szakértők által elmondott igazságokat.

A félretájékoztatásnak súlyos következményei is lehetnek. Maradva az egészség/járvány-témakörnél: történt már olyan, hogy a vakcinákkal kapcsolatos téves információk arra késztették a szülőket, hogy ne adassanak be bizonyos védőoltást a gyerekeiknek. Ez pedig a kanyarós megbetegedések számának robbanásszerű növekedéséhez vezetett.

Az álhírek félrevezethetnek minket, követésükkel akár csalók zsebét is tömhetjük szándékunkon kívül, illetve – mint a fenti példa mutatja – akár életveszélyesek is lehetnek.

Hogyan védekezhetünk az álhírek okozta veszéllyel szemben?

A legfontosabb: váljunk tudatos hírfogyasztóvá. Hivatalos, megbízható forrásokból tájékozódjunk, legyünk kritikusak a forrásokkal és lehetőleg több helyen is nézzünk utána az információknak! Ha egy hír szenzációhajhász, egy történet túl szórakoztató, vagy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen…kezdjünk gyanakodni!

Egy kis odafigyeléssel és tudatossággal könnyedén gátat szabhatunk az álhírek terjedésének!

 

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása