Reaktor

A Reaktor Podcast vendége Horváth Benji, akivel a Fiatal Drámaírók Házáról, a fiatal dráma fórumáról, a keringés antológiáról és a magyar dráma helyzetéről fogunk beszélni. 

Te a Fiatal Drámaírók Házának az alapítója vagy, ezért így az első kérdésem az lenne, hogy miért gondoltad, hogy meg kell alapítani ezt a szervezetet?

Kicsit távolabbról indítanék. Biztos neked is volt már ilyen helyzet, amikor így belül éreztétek azt, hogy na most valamit csinálnom kell, és van egy ötlet, ami annyira mozgat, hogy igazából át se gondolod, csak tudod, hogy valamit lépned kell. Nekem is ilyen volt ez a Fiatal Drámaírók Háza, amit egyébként az szült meg, vagy kettő ilyen előzménye volt, hogy én is próbálkoztam még pályázatokkal, mint drámaíró, és pont akkor dobták vissza talán az egyiket így mindenféle kommentár nélkül, amit úgy egy kicsit sajnáltam. Mert az ember ír valamit, akkor tök jó, hogyha arra érkezik valami reakció. Meg nyilván láttam más pályázatokat is, hogy ugyanazok a nevek ismétlődnek, és egyszerűen azt éreztem, hogy így íróként kevés a lehetőség, vagy hogy így nagyon rá vagyok utalva másokra, hogy ők mondják meg, hogy én most jó vagyok-e vagy sem. Volt egyrészt egy személyes motiváció ebben nyilván, aztán mellette pedig, és talán ez fontosabb, hogy előtte évben voltam Norvégiában, Oslóban. Én norvég szakos voltam egyébként egyetemen, és akkor ott voltam egy ilyen tanulmányúton, ahol egy ottani diákszínjátszó fesztiválon önkénteskedtem, és nagyon megfogott az, hogy egyrészt, hogy létezik egy olyan szervezet, ez a drámaháza, így lefordítva Oslóban, aminek konkrétan az a feladata, hogy fiatal drámaírókat fogadjon be és adjon nekik teret. Tehát lehet jelentkezni mentorprogramokba, vannak előadások, és képzelj el egy színházteret, ami csak azoknak a drámaíróknak van fenntartva, akik a ház mentoráltjai. Már ez nagyon megérintett, meg az, hogy létrejön egy fesztivál, aminek az a struktúrája, hogy felkérnek fiatal írókat, vagy azt most nem tudom, hogy pályázatos alapon van mindegy, de hogy lényeg az, hogy fiatal írók írnak fiataloknak szövegeket. És nagyon megragadt ez az élmény, amikor ott vagyunk a fesztiválon, és ott van az író, ott van a diákcsapat, ott van a rendező, a zsűri, és kialakul egy beszélgetés, ahol az író megkapja azt, hogy hát lehet, hogy ez a szöveg nem működött annyira jól, vagy látja azt, hogy mik a hibái, de közben meg egy hatalmas élmény ez a találkozás.

És akkor azt csináltam, amit mondtam először, hogy visszadobták az egyik pályázatomat, hogy furcsálltam, hogy nem érzem magam rosszul tőle, hanem így volt egy ilyen, és azóta egyébként egyre gyakrabban vannak ilyen élményeim, hogy történik valami negatív, és nem érzem azt, hogy én ettől most rosszul lennék, hanem úgy érzem, hogy ebben van valami, amit még így nem tudok, és akkor elmentem zuhanyozni, és akkor jött az ötlet, hogy na, akkor én ezt most megalapítom, Fiatal Drámaírók Háza lesz a neve, és akkor így gondolkoztam, hogy jó, hát hogyha most megalapítottam egy ilyet, akkor mi az első lépés? Kiírtam Facebookra, és jött egy csomó gratuláció, hogy jaj, de szuper, mi ez? Sokan kérdezték, és valahol ez egy kamu volt akkor, mert hát ugye nem volt még Fiatal Drámaírók Háza olyan formában, de közben meg valahol mégsem, hiszen azt mondtam rá viccesen, hogy de van ház, mert én lakom benne egyedül. Tehát, hogy létezik.

De lényeg a lényeg, és be is fejezem ezt a sztorit, hogy még aznap felhívott az Illyés Lénárd Leó barátom, akivel még korábban dolgoztunk, és ő azt mondta, hogy na, akkor neki van egy ilyen programja, ami korábban futott, ez az Okuláré Projekt, akkor ezt most így élesszük újjá, hogyha már van egy ilyen szervezet, hogy létrejött Fiatal Drámaírók Háza néven, és akkor így indultunk be igazából. Tehát, hogy eltelt egy nap, és akkor rögtön már mondhatjuk, hogy egy nemzetközi programsorozat volt a kezemben. Úgyhogy ez egy ilyen hatalmas lépés volt. Lehet, hogy már előre szaladtam így a kérdésekre. Gyors az eredete igazából így a háznak. Az biztos, hogy egy-két évet ez úgy formálódott benne, meg nagy szerepe volt a Covidnak is, meg annak az időszaknak, hogy ez 21 januárja. Tehát ott nem nagyon volt akkor éppen mozgás, hanem így sok ilyen reflexív délután volt akkor.

Ez egy külföldi mintára megvalósult kezdeményezés, és akkor így konkrétan ez a magyar drámaíróház, ez pontosan mi is ennek a szervezetnek a célja?

Alapvetően igen, külföldi minta viszont, hát nem lehet összehasonlítani a norvég és a magyar kulturális vagy gazdasági helyzetet, szóval mintának ott a minta, de azt alkalmazni kell ebben a környezetben is. Alapvetően a célunk az az, hogy mi vagyunk, hát most nagyon röviden definiálva,

Azt hiszem, ez van most így az Insta bemutatkozásunkban. De én úgy szoktam magunkat hívni, hogy mi igazából a híd vagyunk így az amatőr és a profi között. Tehát, hogy egy olyan réteg, aki már nem a teljesen kezdő, de még nem is a már befutott író, hanem mi vagyunk így az a terep, ahol ők kísérletezhetnek, akiknek már van valamennyi gyakorlata. És egyszer beszélgettem Spiró Györggyel, és megkérdezhettem tőle, hogy szerintem mire van szüksége most a fiatal drámaíróknak, és ő nekem azt mondta, hogy a bukás lehetőségére. És így viccesen néha szoktam ezt mondani, hogy mi pont, hogy a bukás lehetőségét adjuk meg az íróknak, hiszen az ember gyakorlatból tanul, tehát hogyha te írsz egy szöveget, és mondjuk beválogatjuk, és látod, ezt felolvasva, akkor láthatod, hogy miért nem működik, vagy hogy mit lehet még rajta javítani, és mi vagyunk ez a. hát hogyha mondjuk egy ilyen háromszögben felrajzolnám azt, hogy vannak az alkotók, van a színházi szakma, és van a közönség, akkor mi így a három között középen, és végül is közvetítünk az alkotók és a színház között, tehát például születnek ugye szövegek a pályázatainkra, azok a hosszú távú célunk, hogy eljuttassuk olyan színházi intézetekbe, vagy akár csak olyan csoportokhoz, akik ezeket mondjuk előadhatják. Másik oldalon ugye ott a közönség, ezt talán nem is kell ragoznom, hogy a közönséget, meg az írókat hogyan kötjük össze. Mondjuk egy jó példa a fesztiválunk is. Nagyon sokat tudnék erről beszélni, de alapvetően ez a célunk, ez a közvetítés. Eggyel hátrébb lépve általánosságban pedig gyakran megkapom azért azt, hogy jó, hát kortárs dráma, kik foglalkoznak ezzel, meg hogy ez annyira szűk réteg. Igen, de hogy közben egy nagyobb dologról is van itt szó, egyrészt, hogy egy független kultúra és szabad alkotás, talán ezek az ilyen kulcsszavak, amik mögé így mi beállunk, és tágabb értelemben ezt is képviseljük.

A tevékenységi kör, ez egy közösség, egy műhely, vagy hogy lehet meghatározni, hogy mivel foglalkozik ez a ház?

Hát ez nagyon jó kérdés, mert azért nehéz erre válaszolni, merthogy állandóan változásban vagyunk. Nekünk, mi most abban az időszakban vagyunk, amikor a brandet építjük, kísérletezünk, hogy mi működik, mi nem működik, mi az a program, amit vigyünk tovább, mi az, amit ne vigyünk tovább. Nagyon leegyszerűsítve azt tudom mondani, hogy vannak pályázataink, rendszeresen kéthavonta oda érkeznek be szövegek, azokat mi kiválogatjuk, és akkor leszűrjük egy 6-os mezőnyre, és akkor annak a 6 szerzőnek mi mindig tartunk egy ilyen szakmai műhelyt, ahol ők akkor még fejleszthetik ezeket, és akkor ebből a hatból majd kiválasztunk hármat, amit bemutatunk az Okuláré projekt programsorozatban. Tehát ez egy ilyen állandó programunk például, és akkor annak meg az utóélete, meg mondjuk ez a keringésantológia, hogy akkor szeretnénk, hogy ezek a szövegek ne csak felolvasva legyenek, hanem jelenjenek meg írásban, vagy például készüljenek belőlük előadások, és akkor erre is volt példa most a fesztiválon. De közben meg nekünk azt gondolom, hogy az is a feladatunk, hogy valamelyest népszerűsítsük, nem csak hogy a drámaírás, de egyáltalán a színházat, meg az irodalmat. És ennek egy velejárója az is, hogy ez tőlünk mondjuk egy olyan online jelenlétet igényel, hogy ezt idézőjelben mondom, eladhatóvá kell tennünk. Tehát, hogy erre nagyon nagy hangsúlyt fordítunk, és szerintem ez egy fontos dolog, mert ha mondjuk most elkezdenék Facebookon böngészni, hogy megnézem a mi versenytársainkat, hogy kinek milyen a social felülete. Azért azt látom, hogy nagyon sokan nem fordítanak erre annyi energiát, akárcsak az interakció növelésére, vagy a vizuálra. Azért is gondolom egyébként, mert mondjuk nagyon sok olyan művész van, aki azt mondja, hogy jó, hát én megírom a szöveget, vagy megcsinálom azt az alkotást, de egyébként meg nem akarom úgy eladni magam, vagy így. Nem tudom, ez most lehet, hogy így nagyon leegyszerűsítve hangzik, és már lehet, eltértem a kérdéstől, de csak arra akartam kilyukadni itt a végén, hogy van azért nekünk egy ilyen intenzív kommunikáció és marketing tevékenységünk is, ami azt gondolom, hogy egyre fontosabb, mert egy ilyen hatalmas nagy zajban élünk most, egy ilyen kulturális területen is, tehát nagyon nehéz kiemelkedni szerintem, és erre kell valaki, aki nemcsak hogy felfedez esetleg egy tehetséget, hanem őt eladhatóvá is teszi.

Említetted itt többször is a fesztivált, hogy most volt szeptember 21-től 23-ig az első fiatal dráma fóruma, ami fórumfesztivál. Hogy jött ez az ötlet, miért pont egy fórum?

Ezt egyébként mindig én is összekevertem, hogy fórum vagy fesztivál, és így ösztönösen fesztivált mondok, hiszen egy fesztiválról beszélünk, de a nevében benne van az, hogy fórum és direkt került bele, az, hogy fórum. Az egyik alapötlet itt az volt, vagy amiből így építkeztünk, hogy volt egy drámaíró, most itt nevet nem mondanék, mert aztán végül nem lett az együttműködésből semmi, de ahogy ő mondta, hogy ő nagyon szívesen jönne műhelyt tartani, csak hogy olyan kár, hogy ez online van. Ugye ezek a kéthavi rendszerességű műhelyek, ezek mindig online vannak, hiszen nagyon sok olyan írónk van, aki nem fővárosi, tehát nagyon sokfele elérünk. Na és akkor ő mondta, hogy jó lenne, hogyha lenne valami személyes, egész napos valami, és akkor így elkezdtünk ezen gondolkozni. Ez volt az egyik pont, a másik meg, hogy tudtuk, hogy hát megint ki akarunk adni majd év végén egy antológiát. Ahhoz kéne valami eseményt csinálni, ami akkor nem csak annyi, hogy összejövünk és megünnepeljük, hogy kijött ez a könyv, hanem próbálunk megszólítani minél nagyobb közönséget, hogy eljöjjön. És akkor ezek az ötletek úgy adódtak össze, hogy akkor szerettem volna egy olyan találkozási pontot, vagy egy olyan, hát akkor használjuk ezt a szót, fórumot, ahol ott van az író, ott van a színházi szakma, és ott van a színház iránt érdeklődő közönség, és akkor adta magát, hogy jó, éppen készülnek előadásaink, akkor azokat ott be tudjuk mutatni.

Vannak ezek a műhelyek, akkor legyen drámaírói workshopnak. Mellette pedig még az is egy ilyen motivációm volt ebben, hogy mindenképp szerettem volna lenni. Ez volt az egyik ilyen első fix dolog, hogy egy elméleti konferenciát szerettem volna azért, mert előtte évben csináltam a szakdolgozatomat, és akkor azt láttam, hogy nagyon kevés a kutatható anyag, mondjuk így, kortárs magyar dráma területén, mármint most, hogyha szakirodalomra gondolok, és akkor úgy gondoltam, hogy az is fontos lenne, amivel aztán el tudjuk érni a színházi szakmát is. És most így utólag visszatekintve tényleg így örömmel mondhatom, hogy azon a délelőttön, amikor csináltuk ezt a konferenciát, végül is

Ebben a fórumban, vagy ezen a fórumon mit lehetett csinálni? Ugye említetted már a drámaelméleti konferenciát. Pontosabban milyen programok voltak még?

Az egészet egy fesztiválkóstolóval kezdtük. A Szatyor bárban volt. Az volt a célja, hogy az legyen egy ilyen, hát végül is egy plusz marketing felület nekünk, hogy aki arra jár, vagy éppen fogyaszt a Szatyor bárban, ő megismerhessen minket, és akkor ott volt tényleg egy ilyen, hát mondhatnám azt is, hogy ilyen vásári kitelepülés jellegű. Volt egy standunk, eljött a Mirrorman formáció, akik ilyen nagyon izgalmas tükörkosztümben mozgó emberek, művészek, nagyon izgalmas képek készültek velük, és akkor utána másnap követte ezt egy felolvasó est a Kelet Kávézóban, ahol kettő olyan szöveget mutattunk be, amik bár nem kerültek be az okuláréba, nem jutottak be abba a háromba, az adott fordulóban, viszont azt éreztük, hogy ezekben több van, és Nati, a kolléga végül is felkarolta ezt a két szöveget, és így összerakta egy programként, és a Keletben el tudtuk őket olvasni. Ide hívtunk el egy szociológust, hogy vele beszélgessünk, és akkor az este végül is a Feminizmus a kortárs drámában címet kapta. Az is egy nagyon izgalmas beszélgetés volt, ahol az volt igazából nagyon jó megélni, hogy a közönség is milyen aktívan vett részt. Tehát, hogy ez nekem új volt, hogy van egy ilyen kerekasztal beszélgetés, és nem az van, hogy csak az alkotók beszélnek, hanem tényleg a közönség is nagyon szépen belevonódott. Ja, ezek voltak az előprogramjaink. És akkor utána a f

Szerintem ezt is nagyon hamar kitaláltuk már, hogy ilyet mindenképpen szeretnénk. Pont ez az, amit korábban mondtam, hogy ez fontos, hogy az íróknak ne csak azt tanítsuk, hogy ne csak azt tanítsuk, hogy hogyan tudnak esetleg jobban írni, hanem hogy hogyan adják el magukat, vagy hogyan tudnak úgy kommunikálni a követőikkel, olvasóikkal, hogy kiemelkedjenek a többi író közül, szóval akkor így a Corvinus Művészeti Akadémiával együttműködve létrehoztuk ezt a szerzői önmenedzsment workshopot. Ott volt egy könyvkiadó, egy artist manager és egy kommunikációs mentor, szóval nagyon izgalmas volt a program. És akkor a fesztivált pedig végül az utolsó napon magával a könyvbemutatóval zártuk. Igen, lényegében ez volt így. Jó sűrű három és plusz kettő nap volt. Úgyhogy még egy kicsit én is így a hatása alatt vagyok. Hát ja, most már egy hét eltelt azért.

Ezek a színdarabok mi alapján lettek kiválasztva?

Minden Okuláré fordulóban, tehát amik így kéthavonta vannak, van egy közönségszavazás. Tehát, hogy ebben az Okuláréban általában egy ilyen 15-20 helyszín részt vesz minden fordulóban, és akkor ők egyenként leadják a szavazatukat valamelyik szövegre a háromból. És akkor a négy szöveg, amit bemutattunk, végül is ezeknek a fordulóknak a győztesei. Tehát, hogy valahol már van egy ilyen eredményünk, hogy na, akkor ők közönségkedvencek lettek. Az, hogy ezekből hogyan készült előadás, az viszont mind a négy esetében nagyon-nagyon különböző, még mi is keressük szerintem a járható utat, hogy ez hogyan lehet fenntartható, hogy létrejönnek ezek 15 perces szövegek, amik bekerülnek az Okuláréba, és hogy ezt hogyan lehet bővíteni aztán egy ilyen egész estésre. És nemcsak ez, hanem hogy abból hogyan lehet előadást készíteni, és hogy lehet azt megcsinálni, hogy ez esetleg fenntartható is legyen. Ezen fogunk valószínűleg gondolkodni így a következő hónapokban, de ezt nagyon jó látni, hogy már van legalább egy ilyen, hogy mondjam, portfóliónk, hogy akkor ezeket az előadásokat jó lenne, hogyha el tudnánk juttatni fesztiválokra, vagy esetleg más játszóhelyekre?

Egyszerre tűnik ez a fórum egy nagyon közönségkedvenc, nagyon könnyen kapcsolódható programnak, de közben egy borzasztó szűk szubkultúrának, akik ez iránt érdeklődnek. Mennyi igény volt erre a fórumra, mennyi néző volt, mennyire voltak aktívak, mennyire van jövője ennek a fórumnak a következő években?

Hát, ez egy nagyon jó kérdés, és bevallom, nekem is ezen kattogott az agyam, nagyon sokat így. Közben is, előtte is, mert azért folyamatosan figyeltük mondjuk a jegyeladásokat. És nagyon különböző gondolataim vannak most erről, mert egyrészt, mondom ezt úgy, hogy még nem volt meg a reflektáló lezáró meetingünk a csapattal. Amit mindenképp tudok mondani, hogy mondjuk a drámaírói workshopokra, amik fizetősek voltak, egy hét alatt elment harminc jegy, amire én soha nem gondoltam volna, hogy basszus ennek ekkora sikere van, és azt gondolom, hogy itt megtaláltunk egy ilyen fontos űrt talán. Tehát ebből én mindenképpen szeretnék még. Ott voltak a szerzői menedzsment workshopok, ahol mind a három előadóval úgy váltunk el, hogy ebből kell folytatást csinálnunk, mert hogy így érezzük, hogy van rá igény, és hogy a témában is több van, és többet érdemel. A színházi előadásoknál ott nagyon sokat izgultunk, mert nem akartak csak azért se emelkedni a jegyeladások, de aztán az utolsó pillanatra végül is, tehát ilyen érzékelhetően, ha nem is teltház, de ahhoz közeli volt mind a négy előadás. Tény, hogy mondjuk nagyon sok volt az ismerős, barát, tiszteletjegyes, de azt gondolom, hogy azért új emberekhez is el tudtunk érni. De valahol ez természetes, hiszen négy olyan produkciót mutattunk be, aminek nincsen neve, tehát hogy nem az van, hogy játszik benne egy híres színész, vagy egy híres rendező csinálta, vagy egy csapat neve már ott fémjelezi az előadást, hanem itt amatőr produkciókról van szó. És ezt nem lehet máshogy csinálni, csak hogy az ember kitapasztalja, hogy ez hogyan működik, és azt gondolom, hogy ez most jól sikerült. Azt viszont érzem, hogy nem biztos, hogy az előadások vonalban kell tovább mennünk, mert ez kevésbé tűnik fenntarthatónak. Meglátjuk, nem merek most még itt semmit ígérni. Az is egy jó kérdés egyébként, hogy mi alapján választunk mondjuk szöveget, mert most ugye mondtam, hogy ezek közönségkedvencek voltak, de közben megtudom, hogy volt jó pár olyan szövegünk az évadban, amiből hasonlóan jó színházi előadást lehetett volna csinálni.

Tovább kell előbb-utóbb majd lépnünk azon, hogy itt ismeretségek, meg baráti körök mozognak, hanem egyszerűen programszervezőként kell meghatározni, hogy jó, akkor most csak mondok valamit, hogy jövőre egy előadást tudunk bemutatni, és ki kell választanunk, hogy az öt győztesből melyik legyen az. Lehet, hogy egy kicsit elkalandoztam, és fontos lesz visszahallgatni, hogyha a csapattagok ezt megcsinálják, mert tényleg erről még mi nem beszéltünk, hogy nem zártuk le a folyamatot.

Ami nekünk meg azért is jó, mert ha az emberek tanulnak, fejlődnek, akkor jobb szövegek születnek, vagy több szöveg születik a pályázatainkra, akkor abból jobb előadások készülnek, szóval valahogy ez majd így visszaforgatódik, és azt gondolom, hogy előadások is fognak készülni a jövőben.

A fórumnak a végén a Keringés antológia bemutatója volt. Pontosan hogyan született ez az antológia, miről szól, hogyan készült el a tartalma?

Az nagyon fontos, hogy ez a második antológiánk már, és még az első az úgy született, hogy az egyik ilyen beszélgetésnél valamelyik Okuláré után, azt nem mondtam, mondom így most zárójelben, hogy minden felolvasás után van egy ilyen közönségbeszélgetés, ahol megvitatjuk a szövegeket. És akkor ott az egyik néző javasolta, vagy csak így feldobta, hogy milyen jó lenne, hogyha ezeket aztán el is lehetne olvasni. És pont akkor volt egy szponzorunk, aki azt mondta, hogy nagyon szívesen ad nekünk X összeget, csak hogy az lenne a jó, hogyha ezt le tudná számlázni nyomtatási költségként. És akkor így ez a kettő összeadta magát, hogy jó, akkor van egy igény, meg van egy felajánlott támogatás, akkor ebből szülessen egy könyv. És akkor tavaly kiadtuk a Kaptár címűt, ami az első volt. Hát ott még nagyon sok ilyen tanulási feladat jelentkezett. Tehát, hogy ez azért kemény menet volt, de a másodikhoz már úgy álltunk hozzá, hogy egyrészt biztosak voltunk abban, hogy ez lesz, tehát nem volt kérdés egy percig sem, hogy ne legyen újra antológia, hiszen tavaly is összeraktuk, másrészt meg sokkal nagyobb tapasztalattal, és azt gondolom, hogy tényleg ég és föld a különbség a kettő könyv között, a szövegek minőségében is, magának a könyvnek a minőségében is, ráfordított időben is. Tehát, hogy az első kötetünk azt hiszem, hogy másfél hónap alatt készült talán. Tehát ami a szerkesztés része. Erre azért volt legalább három-négy hónap.  

hanem nagyon egyszerűen minden oklevélbe bekerül három egyfelvonásos szöveg, tehát ezek ilyen 15-20 perces szövegek, és akkor, ha így összeadjuk, akkor ez azt eredményezi, hogy egy évadban van öt okuláré, az ötször három-tizenöt szöveg, és akkor így jött össze a könyv, ami most idén kiegészült azzal, hogy volt még nekünk szeptemberben egy ilyen, hogy Magyar Élet Fesztivál, ami egy ilyen a Tér 12 társulattal közösen szerveztünk egy fesztivált, és akkor oda is volt egy pályázat, ahonnan aztán három szöveg bejutott. Most vagyunk akkor 18-nál, és a maradék három szöveg, tehát 21 szöveg van a kötetben, az pedig úgy jött, hogy még az előtte évben volt egy évadzárónk, ami kimaradt az előző kötetből. Tehát ez egy ilyen bónusz dísz, végül is, ha úgy nézzük, ez a rukkola forduló.

Többször is mondtad, és azt lehetett eddig észrevenni, hogy nagyon fontos részét képezi a Fiatal Drámaírók Házának ez a bizonyos Okuláré projekt. Tudna erről mesélni, hogy pontosan ez micsoda?

Abszolút, hiszen nekünk most ez a fő programunk. Az Okulárét egyébként nem én találtam ki, vagy nem mi találtuk ki, hanem ezt még Illyés Lénárt alapította, vagy hozta létre, hát nem is tudom, mikor '13-ban, '14-ben, tehát már elég régen, és akkor volt is ennek egy felfutása. Aztán történt több változás, és akkor ez így mellékvágányra került, és akkor volt nem is tudom hány év, amíg nem is volt okuláré. És akkor mi ezt élesztettük végül is újra, vagy újra.

Nagyon egyszerűen itt annyi történik, és az volt az alapkoncepció, hogy egyszerre több helyen olvassanak fel ugyanazokat a szövegeket. Régebben ez könnyebben megvalósítható volt, de aztán amikor elkezdtük, akkor eljöttünk, hogy hát itt igazából csak magunkat szívatjuk ezzel, ha most azt mondjuk mindenkinek, hogy vigyünk most szeptember 30-án kell tartani a felolvasót, és akkor mind a tíz helyszínt tartsa akkor. Tehát rájöttünk, hogy ez nem működik, hanem akkor ebből ilyen Okuláré szezonok lettek, tehát egy ilyen kettő-három hét alatt, aztán 15-20 helyszínen van felolvasóest, ugyanazokból a szövegekből.

Alapvetően az Okulárénak kettő célkitűzése van. Az egyik, hogy lehetőséget adjon az íróknak, mert ahogy ezt mondtam, ők nemcsak hogy láthatják a szövegüket felolvasva, vagy valahol akár megrendezve, hanem utána van erről egy beszélgetés, ahol a közönség tényleg őszintén megmondja, hogyha valami esetleg nem működött. És még azt hozzátenném, hogy ráadásul olyan közönségről van szó, akinek talán a nagy része nem is a gyakori színházba járók közé tartozik, tehát nagyon sokféle véleményt kaphat a szerző, akárcsak itt mondjuk Budapesten a Trafóban, de nagyon érdekes lenne azt is nézni, hogy mondjuk különböző településeken egy-egy szöveg hogyan hat. Vannak olyanok, akik mondjuk a fővárosban nagy kedvencek, vidéken meg így nem nagyon értik az emberek a szöveget, szóval nagyon izgalmasan szoktak ezek alakulni. Tehát az egyik a lehetőség, a másik pedig az, hogy

Főleg most a külhoni magyarokra gondolok. Tehát, hogy több egész sok külföldi helyszínünk van, és mondjuk, hogy mondok kettő példát. Berlinben egy baráti társaság alakult ki az Okulárénak köszönhetően, tehát ők nem ismerték egymást korábban, és akkor ebből lett aztán egy amatőr színjátszó csapat, ami azt hiszem tavaly vagy tavalyelőtt alakult meg. A másik ilyen történet pedig Zürich, akik most kerestek meg minket júniusban, hogy ott indul most egy magyar színjátszó csoport, és hogy nekik akkor az Okuláré volt végül is az első ilyen megmutatkozásuk, mint csoport, úgyhogy ilyenek is vannak. Vagy van olyan is, meg ezt a történetet elmesélem gyorsan, hogy nagynéném Kolumbiában él, és ő is jelentkezett, hogy na, akkor az ottani magyaroknak csinálna valami felolvasót, csakhogy ott nagyon nagyok a távolságok, ezért online gondolta. És akkor mondtam, jó, próbáljuk ki, és az első kolumbiai okuláréba nagyon sokan bekapcsolódtak olyanok is, akik nem Kolumbiában éltek, hanem egyszerűen csak azt tudták követni. Például bekapcsolódott valaki Japánból. És annyira megtetszett az illetőnek, hogy utána rögtön jelentkezett, hogy na, akkor ő is szeretne egy ilyet csinálni Japánban, és akkor ott is tényleg kiírta csak a Facebook csoportba, és kialakult egy ilyen, hát nem tudom, egy 6-8 fős csapat, a japán okulárisok, és akkor most már ők is szerintem egy éve ezt csinálják. Szóval vannak ilyen példák, és visszakanyarodva.

Tehát, hogy lehetőség az íróknak, és közösségteremtő, vagy összetartó hatás, ez is fontos, hogy nagyon sok helyen léteznek színházi közösségek vagy kultúrakedvelő közösségek, csak nincs mondjuk olyan kínálat programokban, ami összehozná őket. És csak még egy gondolat ehhez, hogy mondjuk a külhoni magyaroknál is tök érdekes, hogy nem nagyon van lehetőség mondjuk ahhoz, hogy kortárs irodalomhoz jussanak, vagy akár csak valami formabontó programhoz, mert mit tudom én, mondjuk van ünnepi megemlékezés, táncest, gulyás, főzőest, nem tudom, de hogy az, hogy mondjuk kortárs drámák jussanak el, vagy egyáltalán kortárs irodalom jusson el külhoni magyar közösségekbe, az elég ritka. Úgyhogy ilyen szempontból is szerintem egy nagyon fontos dolog ez az Okuláré. Nekünk meg az volt ebben egy ilyen nagy lépcső, amikor még '22 őszén bejutottunk a Trafóba, és akkor onnantól ott tudunk teret kapni. Igazából akkor futott fel nagyon ez a projekt, és tényleg a trafós esteken most már ilyen 80-90-en rendszerint vagyunk, úgyhogy ez egy nagyon szép szám, és az utóbbi időben nem is kellett még csak ráhirdetnem sem. Tehát ez organikusan betelt.

Visszatérve a Keringés antológiára, hogy ugye mondtad, hogy különböző drámák alkotják ezt az antológiát. És az lenne a kérdésem, hogy ha más nem is köti össze ezeket a szövegeket, egy dolog biztos, a keringés. Pontosan miért lett ez a név az antológia neve?

Jaj, erről túl sok dolog jut eszembe. Visszaugranék az első kötetünkhöz, megint csak a Kaptárhoz, ahol nagyon sokat gondolkoztam a címen, és tényleg volt egy csomó ötlet, és nem éreztem azt, hogy na, ez lesz a tuti, és akkor már nem tudom, hogy ott miért lett a kaptár. Jó, nyilván van annak is egy ilyen etvit jelentése, meg tök szépen lefedte azt, hogy akkor így mi mik voltunk, mint szervezet. De aztán, és azért is kezdtem el mesélni, mert adtam egy címet, amiből az lett, hogy teljesen véletlenül rám talált a Kaptár Ifjúsági Klub, és akkor így valahogy összekötődtünk, és jártam oda drámaórát tartani egy évig. És akkor innentől már nem részletezhetem, de hogy onnan is jött egy lehetőség, ami továbbvitt valahova, ami továbbvisz éppen valahova, és most egy olyan, nem tudom, egy ilyen nagyobb dologban vagyok benne, amiről nyilvánosan még nem beszéltek, csak ezt azért kezdtem el mondani, mert valahol egy ilyen apró dolog, hogy címadás a véletlenek folytán eljuttathat valami olyanhoz, hogy csak így nézel, hogy aztán ez most komolyan ebből jött.

Na és akkor Keringés. Amiben biztos voltam, hogy szeretnék valami hasonlót, ami kicsit illeszkedik a Kaptárhoz így stílusban, hiszen végül is felfogható egy sorozatnak. És ez úgy alakult ez a keringés, hogy leültem a grafikusunkkal beszélgetni, és azt mondtam neki, hogy előttem most valami olyan borítóterv van, hogy nekünk vannak ezek a színes ikonjaink, az biztos volt, hogy azokat felhasználjuk, és mondtam neki, hogy milyen izgalmas lenne, ha ezt valahogy így össze-vissza rendeznénk el, minthogyha mondjuk egy várostérkép lenne felülről, és akkor ő megmondta azt, hogy ha már ilyesmi elrendezés, akkor lehetnének esetleg ilyen bolygók is, és akkor ez a kettő összeadódott, hogy hú, hát akkor bármelyik is lesz, benne van a keringés. És akkor mondtam, hogy basszus, azt hiszem, megtaláltuk a címet, mert így rájöttem, hogy amúgy most pont ez vagyunk, vagy erről szól az antológia is, hogy egyrészt mozgásban tart, tehát az írókat mozgásban tartja olyan téren, hogy vannak pályázataink, írnak, alkotnak, jönnek az új ötletek, tehát, hogy így is van egy keringés, meg úgy, hogy bekapcsolódás a keringésbe, tehát most nem akarok ilyen szavakkal dobálózni, hogy irodalmi keringés, de hogy lényegében, de hogy erről is van szó, hogy mi most itt tartunk, mint Fiatal Drámaírók Háza, hogy mi kopogtatunk az idézőjeles nagybetűs szakma ajtaján, hogyha a hó mi ezt létrehoztuk, most már másodjára teljesen függetlenül, alulról szerveződve, csatlakozzatok ti is a keringéshez. Ez meg csak egy ilyen tök jó szlogen lett még hozzá, amit utólag találtunk ki.

És ez meg egy olyan pillanat volt ellentétben a kaptárral, amikor így elsőre tudtam, hogy na igen, ez az, és kíváncsian várom, hogy mit hoz majd a keringés, mert Keringési Ifjúsági Klubról még nem hallottam, de ne jelentsen kórházat.

Az irodalom könyveinkben szeretik az irodalomtudósok és a tanárok is az összes korszakot behatárolni. Ez a dramatikus korszak, posztdramatikus korszak, így a kettő antológia alapján a mostani fiatal drámaírók milyen irányzatot vesznek fel, milyen művészi irány indult el? vagy mi az a folyamat, amit majd több száz évvel utána azt fogjuk mondani, hogy na, ez volt ez a korszak?

Ahány szöveg kb. annyifajta stílus, ami nagyon jó, mert arra vagyok büszke, hogy ebben az antológiában helyet kapnak olyan szövegek, amik teljesen a kísérletező kategória, és nem biztos, hogy közönségkedvenc, viszont én rendezőként azt mondom rá, hogy hú, hát ezt meg akarom rendezni. Meg helyet kapnak benne azok a szövegek is, amik meg tényleg ez a klasszikus közönségkedvenc szöveg. Én nem is akarom így műfajilag nagyon behatárolni őket, hiszen azt gondolom, hogy a szerzők többségénél is még egy kísérletezésről van szó, mindenki keresi talán a saját stílusát, viszont az nagyon jó, hogy tényleg vannak esetleg lírai szövegek, vannak ilyen klasszikus, komikus szövegek, szóval nagyon különböző. Hogy ez most tart-e valamerre, vagy hogy ezt lehet-e így összefoglalóként valahogy leírni.

Nem hiszem, majd esetleg pár év múlva lehet, hogy találunk neki helyet, ha rendszerezni akarjuk az irodalomkutatásban. Én egyébként mindig is úgy voltam ezzel, hogy az egy dolog, hogy milyen címszót aggatnak éppen arra a korszakra, de pont attól lesz izgalmas, hogy vannak más művek is, de most nem tudnám megmondani egyébként, hogy most, amiben vagyunk, az milyen korszaknak számít éppen. Nekem az az érdekes, hogy pont azt keresem, hogy egy szöveg tudjon működni színpadon. Ha működik, akkor igazából nem foglalkozom azzal, hogy ez most klasszikus, vagy esetleg valami posztdramatikus anyag.

A keringéstől kicsit elkeringve általánosabb témákra, például a művészeti irodalom és a dráma terén, hogy régebben akár a XIX. századot nézzük, rendkívül meghatározó a magyar irodalom, akárcsak azt nézzük, hogy egy vers képes volt cselekvésre buzdítani. A Petőfit nézzük, és hogy ennek a hatalmas nagy forradalomnak a megünneplését egy drámával ünnepelte meg a magyarság a Bánk bán bemutatójával. Valami más kérdés, hogy végig se ment a Bánk bán, mert annyira jól sikerült az ünneplés, hogy már nem is annyira voltak kíváncsiak a darabra, de hogy elképzelhető-e ma Magyarországon, hogy ugyanilyen fontos szerepet tölt be az irodalom vagy a dráma?

Ez nagyon jó kérdés. Lehet, hogy máshonnan indítanám ezt, mert azt gondolom, hogy egyrészt az nagyon fontos, hogy a szövegek aktuálisak legyenek, és ez alatt most nem csak azt értem, hogy egy aktuális problémára reflektáljanak, hanem feltétlenül kell, hogy ők most vegyenek egy konkrét jelenséget, hanem csak érezze az embernek azt, hogy ezek frissek, ezek most íródtak.

Elkezdtem a mondatot, és nem tudom, honnan kezdtem, és hova akartam kilyukadni. De az biztos, hogy azt el akartam mondani, hogy manapság azért nagyon sok színházi előadás nem egy adott író szöveg alapján készül, hanem mondjuk ez egy közösségi folyamat, ahogy ez a szöveg létrejön. Gondolok most itt akár a Kávának a munkájára. Ott is nagyon sok olyan van. Ugye pont ott a MU Színházban voltak ők, vagy hát vannak ők is, ahol a fesztivál volt. Nagyon sok olyan előadásuk van, ami nem egy már meglevő írószövegből jön létre, és erre nem egy példa van ma Magyarországon. És azt gondolom, hogyha

Erre akartam kilyukadni, hogy ezek a részvételi színházas előadások mondjuk elérhetik azt, és ezt nagyon jól is csinálják, hogy a nézőt aktivitásra buzdítják, hogy bevonják az előadásba. Itt azért lehet elkülöníteni tényleg a drámaszöveget, meg a színházi előadást. Az, hogy egy drámaszöveg el tudjon érni változást az egyénben esetleg. De abban valószínűleg fognak is, hiszen ha én is végiggondolom, voltak igen olyan szövegek, amik hatottak rám íróként, ami aztán megváltoztatta azt, vagy csak alakított azon, hogy hogyan gondolkodom az írásról. Ilyen hatással lehet, hogy lesz a keringés valakire, mert vannak benne olyan újabb stílusok, vagy ilyen megszokottól eltérő formák.

Viszont azért egy színházi előadásnak szerintem nagyobb lehet a hatása. Úgyhogy ez egy összetettebb kérdés van, akkor azon is függ, hogy ki csinálja ezt az előadást, meg hasonlók.

Mondhatjuk azt, hogy a mostani kortárs drámák már nem tekintik feladatuknak azt, hogy a közösséget szólítsák meg, hogy a közösségben egy társadalmi változást éljenek, hanem inkább az egyénre koncentráljanak, hogy az egyénben induljanak el változások?

Itt nagyon elhamarkodott lenne most itt bármi következtetést levonnom, azért sem merek itt bármit mondani, mert azért az elmúlt időszakban nagyon kevés előadást láttam, szerintem más kortárs drámákból. Vannak egyébként nagyon sok és az biztosan nem igaz, hogy nem létezik kortárs magyar dráma, meg hogy így rossz helyzetben van.

Bocsánat, visszakérdezek, meg én, hogy mi volt az eredeti kérdés.

Az, hogy a dráma, a kortárs dráma már nem tekinti e feladatának azt, hogy egy közösségi változást érjen el, inkább csak az egyénre fókuszál. Hogy ez valóban így van, vagy csak hogy történhetett az, hogy most már nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy esetleges kormányváltás során úgy ünnepeljünk, hogy egy színházi előadást nézünk meg, hogy minek köszönhető ez, hogy gyakorlatilag a közéleti közösség jelentőségét, ha nem is vesztette, de átalakult a drámának és a színháznak.

Mindenképp vannak olyan előadások, amik szerintem bírnának hasonló erővel, hogyha eljön ez a pillanat, és most ilyenekre gondolok, nem is előadás, hanem hogyha mondjuk egy színházi közösséghez kerül valahogy a reflektorfény. Meg azt gondolom, hogyha írok egy szöveget, akkor én legalábbis azért írom, mert ez valahogy nekem személyes. Lehet, hogy egy olyan témáról írok, ami egyébként másokat is jó esetben foglalkoztat, vagy esetleg pont egy olyan problémát dolgozok fel, ami nagyon aktuális, de valahol az írás szerintem mindig is egy személyes folyamat.

 Meg aztán nagyon sokan ugye azt látnak bele, amit éppen gondolnak. De hogyha most visszagondolok, hogy mi volt a legutóbbi szöveg, amit írtam ott is inkább. Volt nyilván egy személyes motiváció is, hogy arról a témáról írjak, viszont nyilván talán ez volt az egyik legpolitikusabb szövegem, de nem határoztam meg benne egy konkrét véleményt, hanem csak így leírtam, hogy mi a helyzet, ami konkrétan egy törvénymódosítás hatására született, hogy abból ihletődött. Nem tudom, hogy ezekbe a témákba mennyire mehetünk bele. Lényeg, hogy arra akartam kijutni most, hogy szerintem ez egy személyes dolog, és ahhoz, hogy ez tudjon szélesebb hatást elérni, ahhoz kell az, hogy

Ezt most így nagyon leegyszerűsítve.

Azt szokták mondani, hogy a magyar nép, a magyar néplélek az lírikus, hogy főleg magát lírában, versben tudja kifejezni. És ha csak megnézzük az irodalomokutatást, akkor is úgy gondolom, hogy eléggé erős túlsúlyt kap a líra, akár az epikával szemben, vagy akár a drámával szemben. És pont ezt szeretném kérdezni, hogy a magyar művészeti repertoárt nézzünk, akár az emlékezetben, akár így alapvetően, akkor hol helyezkedik el a dráma a magyar művészetben?

Erről teljesen igazad van, hogy meglehetősen alulreprezentált a dráma műneme, és hogy mondjam, ez nekünk kifejezetten jó, hiszen mi pont azért is jöttünk létre, hogy ezen változtassunk, vagy hogy mondjam, itt volt egy olyan űr, amit mi be tudunk tölteni. Én egyébként, amikor elkezdtem írni, akkor főleg még verseket írtam, és aztán abból a körből úgy ki is ábrándultam, hogy egy idő után elterelődtem onnan. A drámában ilyen szempontból több potenciált látok, vagy több dolgot tudunk elérni, már csak azért is, mert nem nagyon vannak olyan szervezetek, egy-kettő, aki mondjuk drámapályázatokat ír ki líra, meg novella pályázatok, rengeteg van.

11-12-ben a dráma az irodalomtankönyvben, és azt feltételezem, hogy az azóta csak még jobban csökkent, vagy azok száma csökkent, akik érdeklődnek ez iránt.

Azt gondolom, hogy erre már vannak ilyen jó visszajelzések, hogy ez működik, és ebben jók vagyunk. Hadd meséljem el itt is röviden ezt a történetet, ami talán az egyik legmegérintőbb dolog volt nekem az elmúlt egy évben, ami pont erről szól, vagy ebben egy ilyen megerősítés, hogy Székesfehérvárra mentem le Okulárét nézni még júniusban, akkor csatlakoztak be először, és vittem nekik az új kötetünkből, vagy a régiből, a kaptárból. Lement az este, és utána jöttek oda hozzám az ottani diákok. Nagyon sok diákszínjátszó volt bevonva a felolvasásba. Jöttek oda, hogy mi ez a pályázat, meg hogyan lehet ide pályázni, meg hova kell írni, meg van kötet, akkor anya légy szíves, meg ilyenek voltak. És akkor visszafele a vonaton kaptam egy képet a szervezőtől, továbbított egy képet, hogy az egyik szülő lefotózta, hogy a fia, aki ilyen, talán 12-14 év körül lehet, tényleg ilyen éjjel 11 körül ül a konyhában, és hangosan olvas fel neki a kötetből, amit ott vett aznap este. Ez azért egy nagyon megható pillanat volt, hogy na, akkor tényleg el tudunk érni ilyen hatást is, hogy a fiatalok elkezdenek drámákat olvasni. És hasonló történt egyébként pont most a héten is, amikor az egyik workshop vezetőnk írta, hogy kapott mind a három workshop vezető ajándékba egy példányt, és akkor írta, hogy hát még nem tudott belekezdeni, merthogy a 16 éves fia már lenyúlt tőle, úgyhogy ezek ilyen kedves pillanatok.

Azért is lehet egyébként ebben nagy szerepünk, mert itt ezek csak ilyen rövid szövegek, tehát néha már úgy hivatkozok rájuk, hogy a dráma egypercesei, és tényleg, ha belegondolsz, hogy mondjuk te mikor ültél le utoljára, úgyhogy na akkor most egy teljes drámát elolvasol, ami hát jó esetben mondjuk ilyen egy-másfél órás feladat, és nem az van, hogy mondjuk közben meg tudsz állni, mert azért ez folyton a figyelmedet igényli, tehát nem úgy van, mint egy regény, hogy bármikor lerakhatod, hanem

 És nagyon kevesen olvasnak szerintem drámát, de hát ez valahol meg rendben is van, hiszen a drámának az egyik fő feladata, vagy az egyik szerepe, hogy az elő legyen adva.

Megint elkalandoztam, és nem tudom, honnan jutottam el ide, de hogy lényeg, hogy az irodalomtankönyvekben nagyon-nagyon alulreprezentált a dráma, legutóbbi emlékeim szerint is.

A Fiatal Drámaírók Háza ez egy ugyanolyan célja az is, hogy a magyar művészetben a reprezentálásnak több szerepet kapjon a magyar dráma, vagy pedig ez csak egy ilyen mellékes ága?

Mindenképp egyébként ez is cél, de ha ezt nézzük, akkor ott inkább egy eszköz. Nekünk egy eszköz arra, hogy kulturális programokat hozzunk létre, egy eszköz arra, hogy emberek találkozzanak, hogy legyen valamiről beszélni, legyen lehetőség véleményt kifejteni. Egyszerűen ezen az úton indultunk el, hogy dráma, és azt gondolom, hogy milyen jó, hogy ezen az úton indultunk el, hiszen nagyon jó eseményeket lehet csinálni a színház területén. Másrészt meg tényleg sokkal kevesebb idézőjelben a versenytársunk.

 Pontosan kiknek ajánlanád akár most a Fiatal Drámaírók Házát, akár a keringést, vagy akár a fórumot? Ki az, aki úgy gondolta, hogy a célközönséged?

Magunkat elsősorban annak ajánlanám, aki mondjuk foglalkozik írással, drámaírással, vagy még nem foglalkozik drámaírással, csak szívesen kipróbálná magát. Mert mi az íróknak ezt adjuk meg, hogy különösebb kockázat nélkül, hiszen ezek mondjuk anonim pályázatok, küldhetnek be szövegeket, amikre aztán lehet, hogy kapnak visszajelzést, ha bejutnak, akkor drámaírók adnak visszajelzést, és tényleg nem egy ilyen szerzőnk volt, akinek az első próbálkozása volt az, ami bejutott. Korábban még nem írtak drámaszöveget.

Egyrészt szólunk mi az íróknak, másrészt meg szólunk minden színházkedvelőnek, aki keresi a friss szövegeket, vagy a friss alapanyagokat. Ugyanígy szólunk a színházi alkotóknak is, legyen az mondjuk egy diákszínjátszó csoport, vagy egy amatőr társulat, hiszen itt keletkeznek szövegek, amikből aztán keletkezhetnek előadások, és ilyenre is van példa. Pont ma délelőtt telefonáltam az egyik szerzőnkkel, aki most utazik le Tapolcára, hogy megnézze az ottani próbát, tehát ez a villámrandiból készül most egy előadás Tapolcán, és talán ez az első ilyen, hogy egy társulat megcsinálja valamelyik szöveget így Budapesten kívül. És hát az a célunk, hogy a jövőben több ilyen legyen. Tehát hogy mondjuk a Fiatal Drámaírók Házának legyen egy olyan szövegarchívuma, amiből lehet válogatni, hogyha te kortárs szöveget keresel.

Azt hiszem, így most lefogtam, vagy érintettem mindenkit. Író, néző, meg színházi szakma. De hogy egyébként meg ajánlom magunkat bárkinek, aki csak keres valami olyan programot, kulturális programot, ahol ő elmondhatja mondjuk a véleményét, vagy azt keresi, hogy valami, nem tudom, bontó vagy fiatalos programon vehessen részt, ami nem csak arról szól, hogy akkor jó, felolvasunk egy szöveget így néhány ember előtt, aztán meg jól vállon veregetjük magunkat, hogy ez az ügyes vagy, hanem, hogy ennek van egy ilyen, ez tart valahova, és van egy jövője, nemcsak az, hogy ami kifejezett célunk, hogy

Többször említetted itt a jövőt és a célokat, mi a terved a Fiatal Drámaírók Házának a jövőjére nézve?

Most pihenünk egyet, talán ebben a hónapban, bár lesz egy Okuláré, de az már könnyebb dolog, mint egy fesztiválszervezés. Az évadra az van betervezve, hogy szeretnénk az Okulárét elindítani angol nyelven is. Erre egyébként már van egy partnerünk, egy philadelphiai művészeti egyetem, velük kezdtünk el már gondolkozni erről, és szeretnénk létrehozni az Opular Internationalt. Most ez így a munka címe. Várhatóan majd így tavasszal. Egy ilyen próbaepizódot nyomnánk ebből is, ami akkor már úgy működne, hogy három különböző országból, akkor van egy-egy szerző, és angol nyelven olvasnak fel az összes helyszínen. Aztán ennek nyilván lehetnek ilyen továbbfejlesztett változatai, de hogy oda szeretnénk eljutni, hogy a magyar nyelvű mellett fusson egy angol nyelvű is, vagy akár más nyelveken is. És megint csak erre volt most nyáron egy példa, amikor az egyik szerző valahogy eljuttatta az adott forduló szövegeit Kubába, és ott lefordították spanyolra, vagy hát nem mondhatnám, hogy a Szegedi Egyetemen fordították le őket spanyolra, de a spanyol szövegek meg eljutottak Kubába, és az nagyon menő volt, hogy ott tényleg teljesen más, közel teljesen más kultúra, és ott látni, nem élőben, hanem felvételről a felolvasásokat, ez nagyon izgalmas volt. Úgyhogy ez mindenképp egy ilyen fontos pont most nekünk.

Mellette pedig az, hogy most mi arrafele tartunk, hogy

És hogy, hogy mondjam, mi is nagyon sokat találkoztunk ezzel, hogy mondjuk elkészül egy produkció, és nem tudjuk játszani, mert nem tudom, vissza se írnak nekünk sehonnan. Ezen sokat lehetne így bosszankodni, hogy hol van most éppen a független magyar színházi szakma, de ahogy elkezdtünk mondjuk egy saját pályázatot, vagy egy saját íróközösséget kialakítani, így mindenből szeretném azt megcsinálni, hogy jó, akkor legyünk mi a központ, és ehhez mondjuk kell egy hely, ahol mi tudunk lenni állandó jelleggel.

Nyilván szeretnék ilyet, hogy weboldal, webshop, hasonlók ezeket a szövegeket feltölteni, elérhetővé tenni, eladhatóvá tenni, bővülni, új embereket felfedezni, tehát hogy ezek nyilván vannak. Most talán ez a kettő ilyen, azt mondanám, hogy egy ilyen hároméves terv talán ez az önálló helyszín.

Nem, ezzel szerintem sokat mondtam inkább. Nyilván vannak ilyen nagyon hosszú távú tervek is, de most errefele aztán igazából az van, hogy valahányszor így nekiálltam hosszú távon tervezni, mindig történt valami, ami ezeket átírta. Tehát, hogy az tök jó, hogy te megszabsz egy irányt, hogy na akkor most így merrefele akarsz menni, de aztán az élet meg úgyis hoz olyan dolgokat, hogy aztán ezen változtatsz, és tényleg pont most tegnap beküldte, azt hiszem az Orsi volt a csapatba, hogy így pont egy éve ilyenkor. Ugye a Facebook emlékeztette. Kiraktam egy ilyen posztot, hogy hú, milyen eseménydús szeptemberünk volt, és hogy ahhoz képest meg a mostani, meg tényleg ilyen összehasonlíthatatlan, hogy honnan hova jutottunk el, és akkor ezt nem is gondoltuk volna, hogy egyáltalán lesz ilyen fesztivál. Ugyanúgy azt se gondoltuk volna még szerintem tavaly ilyenkor, hogy ilyen jó együttműködő partnereink lesznek, mint mondjuk a Kelet vagy a Szatyor bár, ahol év közben is volt kettő, felolvasunk, meg azért tavaly év közben kísérleteztünk több programmal is. Most is vannak ilyen kísérlet ötletek. Ja, úgyhogy sok minden van.

Hol találkozhatunk a közeljövőben legközelebb, vagy a nézők hol találkozhatnak legközelebb a Fiatal Drámaírók Házával?

Ezt most fejből nem fogom tudni elsorolni, de kövessetek be minket Facebookon is, és ott ez látható. Nagyon sok helyszínen leszünk, Sopronban, Tapolcán, Szegeden, Pécsett, Debrecenben, Berlinben, Zürichben, Madrid, Malaga, Japán, Vancouver, szóval most csak így mondtam néhányat, de hogy ezért is érdemes minket követni. Meg is hirdetjük a következő pályázatot, úgyhogy ha valaki érez magában késztetést az írásra, és mondjuk szívesen kipróbálná magát, hogy szeretne bekerülni egy ilyen programba, akkor erre lesz utána.

Januárban Tajvanon elnöki és parlamenti választásokat is tartottak. Ez volt az idei év első olyan választása, amelyet fokozott nemzetközi figyelem kísért; Tajvan és Kína között különösen feszült és hideg lett a viszony január 13-án. Kína számára rendkívül fontos lett volna, hogy a tajvani Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang - KMT) jelöltje, Hou Yu-ih megnyerje a választásokat, hiszen ezzel Kína egy fokkal közelebb került volna azon törekvéséhez, miszerint hivatalosan is Kínához csatolja a szigetországot. De hogyan is kezdődött Kína és Tajvan között a hideg viszony és milyen események vezettek el odáig, hogy az ország az egyik ütközőzónát képezi Kína és a Nyugat között.

A Kína-Tajvan konfliktus egy régóta tartó politikai és katonai vita a Kínai Népköztársaság és a Kínai Köztársaság, másnéven Tajvan között. A konfliktus gyökerei egészen visszanyúlnak a 40-es évekig, amikor a Csang Kaj-sek vezette Kínai Nacionalista Párt és a Mao Ce-tung vezette Kínai Kommunista Párt között kirobbant a kínai polgárháború, ami 1945 és 1949 között zajlott. A polgárháború lezárulása úgy következett be, hogy Csang Kaj-sek és pártja Tajvanra menekült, és ott saját kormányt alakítottak. Ezzel párhuzamosan pedig a kontinensen létrejött a Kínai Népköztársaság Mao Ce-tung vezetésével. Kína külpolitikájának legérzékenyebb pontja hosszú idők óta és jelenleg is a szigetországgal való kapcsolata. Továbbá ma a Kína és Tajvan közötti feszültség a világ egyik fő törésvonala a Kelet és Nyugat között.

Tajvan egy sziget, csupán 160 km-re Kínától délkeletre. Saját többpárti demokratikus rendszere van, emellett pedig teljesen olyan tulajdonságokkal bír, mint egy önálló ország: van saját hadserege, diplomáciai tevékenysége, pénzneme és választott kormánya. A szigeten élők is külön országukként tekintenek Tajvanra. A nemzetközi környezetben azonban igen kevés állam ismeri el Tajvan önállóságát, ami mögött sokszor kínai érdekek állnak. Kína szeretné, hogy minél kevesebb ország ismerje el Tajvan létezését, valamint, hogy a sziget visszakerüljön a Kínai Népköztársasághoz, holott annak az sosem képezte részét. Hivatalosan azonban Tajvan egyenlő a Kínai Köztársasággal, ami 1949 óta egy függetlenül kormányzott állam.

Műholdfelétel a tajvani szorosról, ahol rendszeresek az amerikai vagy kínai hadiflották és hadgyakorlatok a másik fél elrettentésének érdekében.

Kép forrása: Portfolio, 2021

Az elnöki és parlamenti választásokra január 13-án került sor, ahol is végül a már 8 éve kormányon lévő DPP (Demokratikus Progresszív Párt) győzedelmeskedett. Lai Csing-te, mint korábbi alelnök és a DPP jelöltje nyert, a szavazatok 40,2 százalékának megszerzésével. Azonban nem teljesen örülhet a párt, mivel a parlamentben csökkent képviselőinek a száma (a korábbi 61 helyett most csupán csak 51-et sikerült megszerezni). A Kínai Nemzeti Pártnak 52, a Tajvani Néppártnak (TPP) pedig 8 hely jut majd a parlamentben. Így a DPP csak akkor kerekedhet felül a Kuomintangon és szerezhet többséget a parlamentben, ha sikerül koalícióra lépnie a 8 helyet birtokló TPP-vel. Ha ez nem sikerül, akkor nagyon nehéz lesz majd keresztülvinnie a parlamenten a párt programját és kemény évek elé kell néznie. A következő hetekben eldől majd, hogy mindez sikerül-e, addig azonban a DPP-nek mindent meg kell tennie, hogy megnyerje maguk mellé a TPP képviselői helyeit is.

Kínában természetesen nem örülnek a kialakult eredményeknek; a kontinensen bíztak abban, hogy a Kuomintang jelöltje, Hou Yu-ih képes lesz győzelmet aratni. Az eredmények kihirdetése után Chen Binhua, az kínai Tajvani Ügyek Irodájának szóvivője kijelentette, hogy a hivatal és ezzel együtt Kína elutasítja az elnökválasztás eredményét.

A 2024-es tajvani elnöki választások eredménye

Kép forrása: Central Election Commission

Mint azt a cikk elején is említettem, az elnökválasztást rendkívüli nemzetközi figyelem kísérte végig, hiszen Tajvan egy aktív ütközőzónát jelent Kína és az Amerikai Egyesült Államok között. Nem először fordult elő, hogy egy amerikai politikus tajvani látogatásának ideje alatt kínai repülőgépek repülnek be az ország területére, megsértve ezzel annak légterét, vagy tartanak hadgyakorlatot a sziget és a kontinens közötti keskeny szorosban. Most a választások napján is hasonló eset történt; kínai katonai repülőgépek sértették meg a tajvani légteret. Több ország is kifejezte aggodalmát azt illetően, hogy a „tajvani ügy” szélesebb körben rányomhatja a bélyegét az egész Indo-Pacifikus térségre.

A választások előtt egy magas rangú Biden-kormánytisztviselő azt mondta, hogy a Fehér Ház minden lehetséges végkimenetelre felkészült a választásokat illetően és egy esetleges kínai invázió esetén az Egyesült Államok megvédené szövetségesét, Tajvant. Mindezek a kijelentések rendkívüli bosszúságot okoznak a Kínai Kommunista Pártnak. A DPP győzelmének ellenére azonban az új tajvani elnöknek kevés befolyása lesz az országot érintő geopolitikai törésvonalak alakítására, mivel azok Kína katonai megerősödésében és az Amerikával való rivalizálás elmélyülésében nyilvánulnak meg.

Borítókép forrása: Reuters, 2024

Egy vagy két hónappal ezelőtt bizonyára sokkal kevesebben ismerték Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférjének, a Diákhitel Központ volt vezérigazgatójának, Magyar Péternek a nevét. A kegyelmi botrány [kapcsolódó elemzésünk] következtében a Magyar egy ritkán látott offenzívát indított a kormánypártok legfelső köre ellen, azóta már a Talpra Magyarok Közössége is zászlót bontott március 15-én.

Minden párton belül vannak érdekcsoportok, tapintható vagy nem tapintható törésvonalak. A pártok lényege, hogy közel hasonló értékekkel és érdekekkel rendelkező embereket tömörítenek egy táborba, amely magával hordozza a belső disputák létét is. Azonban az nem mindegy, hogy ezek a belső feszültségek mennyire kezelhetőek. Amennyiben a domináns pártból kiválik egy jelentős támogatottságú csoportosulás - amellyel a választóik is tudnak azonosulni -, akkor az jelentősen ronthat a kormánypárt támogatottságán.

Tekintve, hogy jelenleg rengeteg olyan kérdés van a politika napirendjén, amely a Fideszre szavazók számát csökkenti a teljes népesség körében; adekvát kérdés lehet, hogy egy Fidesszel hasonló értékrenden álló, de azzal vitatkozó pártocska képes lenne-e érdemben alternatívát jelenteni az elbizonytalanodó kormánypárti szavazók számára? Bár sok a spekuláció Magyar Péter jövőbeli pártja körül, azok rendre mellőzik a politikatudomány által felkínált elemzési kereteket. Ebben a cikkben ezt a hiányt kívánjuk a fogyaszthatóság határán belül pótolni.

A domináns pártrendszer irodalmából érdemes szemezgetni, amikor a magyar ellenzék helyzetét vizsgáljuk. Itt is érvényes az a közhely, hogy "könyvtárnyi irodalommal rendelkezik", így ennek a felidézésére itt nem fog sor kerülni. Domináns pártok alatt azokat a pártokat értjük, amelyek valamilyen paraméter(ek) mentén jelentősen eredményesebben politizálnak az ellenzéküknél. A lehetséges szempontok magukba foglalhatják a kormányzás idejének hosszát (2-3-4 cikluson keresztül megszakítások nélkül kormányoznak) vagy a törvényhozási többség robusztusságát (kétharmad, háromnegyed stb.).

Az ellenzék ezzel szemben többféle gonddal is küzd. Miután régen voltak kormányon, az emberek szemében nem tűnnek kormányképesnek, erőforrásbeli hátránnyal rendelkeznek, ráadásul sokan vannak és kicsik is. De mit tehet az ellenzék? Mit tudnak csinálni annak érdekében, hogy versenyképesebbé váljon? Patrick Dunleavy brit politológus több hipotézist és lehetséges alkalmazkodási módot is megfogalmazott tanulmányában.

(Patrick Dunleavy, brit politológus)

Dunleavy szerint a domináns párt versenyelőnye több tényezőnek az együtthatásából származik. A modell szerint a (1) domináns pártok egy kiterjedt ideológiai síkot uralnak le, amely egy népes tábor integrálására alkalmas; az (2) ellenzékük fragmentált és képtelen az együttműködésre; a domináns pártok hatékonyabbnak tűnnek (3) a választók számára, így a bizonytalanok közül is nagyobb arányban képesek mozgósítani.

Az ellenzék ehhez kétféleképpen képes alkalmazkodni: megpróbálja növelni a választók által érzékelt hatékonyságát, illetve meghatározhatja magát a kormánypártok ideológiájával szemben. Ez utóbbi háromfajta stratégiát eredményezhet:

• 1) Az ellenzéki párt teljesen szembe megy a kormánypárt ideológiájával. Ez egy szavazatmaximalizáló szavazat, hiszen vannak olyan választók, amelyeket a kormánypártok semmilyen körülmények között nem tudnak integrálni - ezt folytatja a legtöbb baloldali és liberális párt Magyarországon. Ez a maximalizálás mellett biztonságos stratégia, azonban képtelen új szavazókat bevonni.
• 2) A kormánypártokéval azonos ideológiai profil vállalása. Ez egy olyan stratégia, amely a legtöbb haszonnal, de a legtöbb kockázattal is járhat. A kormánypártokéval megegyező profil sokak számára jelenthet alternatívát, azonban megvan annak is a veszélye, hogy a lemásolandó párt sokkal hatékonyabbnak tűnhet a választók számára, így végül nem pártolnak el tőle.
• 3) A köztes stratégia követése. Ekkor az ellenzéki párt egy köztes, némileg a kormánypárt pozíciójára hajazó profilt épít fel, amely a kormánypártok ideológiájával nem annyira kritikus, de azonosulni nem képes szavazók számára lehet csalogató. Az ilyen jellegű pártok az előbb felsorolt két stratégiát követő pártok számára képezhet hidat az együttműködés során, mivel csökkenthetik az érzékelt ideológiai távolságot.

Dunleavy alapján a legtöbb választót egy olyan együttműködő ellenzék lenne képes összetömöríteni egy tömbbe, amelynek pártjai mindhárom stratégiát követik. Ráadásul úgy, hogy emiatt a sokszínűség miatt nem éri retorzió az összefogásban lévő pártokat, vagyis nem nézik ki maguk közül azt, amelyik kevésbé képvisel radikálisan ellentmondó pozíciót.

Bár a Talpra Magyarok Közössége egyelőre nem rendelkezik szilárd és kifejezett ideológiai profillal (ráadásul középre tartó, polgári ernyőmozgalomként próbál meg harmadik erőként fellépni), azonban Dunleavy külön foglalkozik olyan érdekcsoportokkal, amelyek a domináns pártokból válhatnak ki. Zárójelben érdemes megemlékezni arról is, hogy maga a Fidesz sem rendelkezik markáns ideológiai profillal, mivel jobboldali és baloldali elemeket is képes integrálni.

Így Magyar Péterre és mozgalmára tekinthetünk olyan politikai erőként, ami (teljesen vagy valamennyire?) megegyező ideológiai profillal rendelkezhet mint a kormánypártok, valamint abba a kategóriába is belefér, amely a "domináns pártból kiváló érdekcsoportot" illeti. Összességében kijelenthetjük, hogy a Talpra Magyarok Közössége nem egy szokványos, sokadik mozgalom/pártalapítás, amely látatlanban is az "ellenzéki torta elaprózódásához" fog vezetni. Magyar Péter esetében könnyen lehet, hogy az elbizonytalanodó kormánypárti szavazók számára egy új, elfogadhatóbb alternatíva van készülőben. Ennek sikerességéről azonban csak ex post, azaz utólagosan bizonyosodhatunk meg.

Október 5-én jelent meg Reisz Gábor új filmje, a Magyarázat mindenre, ami végre nem csak generációs problémákkal és életérzéssel foglalkozik, hanem kőkeményen belenyúl a politikába és megalkot egy olyan filmet, ami kurzusokon átívelő tud lenni.

A film aktuál politizál, de nem a vásári paródia módon, ahogy sokan teszik azt a liberális értelmiség körében, hanem képes volt a mai Magyarország totálisan átpolitizált valóságát képernyőre vinni. A film egy kísérlet, ami bemutatja, hogy egy fiktív történetben, mi lenne az a valóság, ami megtörténne, ha egy érettségiző felhasználná a politikát arra, hogy a felkészületlenségét ráfogja a politikára.

A történet a filmhez megadott leírás alapján:

,,Nyár van Budapesten. A gimnazista Ábelnek az érettségire kellene készülni, de épp most ébredt rá, hogy szerelmes legjobb barátjába, Jankába. Janka jó tanuló, a vizsga miatt nem kell izgulnia, viszont ő is reménytelenül szerelmes, csak éppen a történelemtanárukba, Jakabba. Jakabnak családja van, pedagógusként próbál túlélni Magyarországon, és korábban már összetűzésbe került Ábel konzervatív apjával. A két részre szakadt társadalom feszültségei felszínre törnek, amikor Ábel történelemérettségije országos botrányba torkollik, ő pedig valahol a két oldal között áll, mindennek a kellős közepén, és még mindig szerelmes.”

A szimbolikus filmek legnagyobb problémái azok szoktak lenni, hogy a szimbolikus stílushoz erős, archetipikus karakterek, egy erős fő narratíva és egy fókuszált történetmesélés kell, amelyek miatt a karakterek nem életszerűen viselkednek, a főnarrativa leuralja a világot - nem tud a megalkotott világ részletei érvényesülni, ezért mű lesz a környezet - és végül a túl fókuszáltság miatt a formanyelv nem tud stilisztikus lenni. Ezek az ordító veszélyek ellenére - amely veszélyek egy nagyon szűk ösvényt jelölnek ki, amely ösvény metszete a szimbolikus filmeknek és egyszerre metszete a közönségfilmeknek is – sikerült megtalálni az aranyközéputat, amely útnak a lábnyomait, a hiteles szereplők, a mellékszállak és a történetmesélés adja.

hiteles szereplő alkotás

A filmben rendkívül hiteles alakításokat láthatunk. A főszereplő és az összes érettségiző mellékszereplővel találkozott már az ember az életében, ha mostanság érettségizett. A szerelmes, visszahúzódó fiú, aki beleszeretett az iskola legokosabb lányába, de pechjére a fiúnak nagyon nem megy a tanulás, főleg a történelem, amely tárgyból a múzsa remekel. A lány pedig tipikus archetípus, az a fajta halál idegesítő stréber lány, aki minden dolgozat előtt elmondja, hogy ,,jaj ezt de elbénáztam, semmit se tudtam, tuti megbuktam” aztán persze csillagos ötös dolgozatot ír. Az az archetípus, aki mindig fáradt és beleroskad a tanulásba, de cserébe még énekből is dicséretes. A lány, akiről meg is érthetjük, hogy miért is remekel töriből, hiszen a lány pedig a töri tanárába – egyoldalúan - szerelmes. Nem elég a kiválasztott szerepek valóságtól káprázó megírottsága, a színészek is minden egyes rezzenésükben karakterben maradnak.

Reisz Gábortól megszokva az apa szerep különösen kidolgozott és Znamenák István mindent meg is tesz, hogy ezt a néző is érezze. Furcsa, de megszokott módon pedig az anya szerep nem kap olyan domináns cselekményt befolyásoló részt, ami különösen felüdülő egy olyan filmben, ami a szülök-gyermek dinamikát markánsan használja.

Mellékszálak

Mivel a film stílusa miatt a karaktereknek archetipikusnak kell lenniük, ezért külön öröm, hogy nagyon hiteles karaktereket láthatunk. A film csontozatát nem csak a fő narratívát kitevő gerinc adja, hanem ugyanolyan fontos szerepet látnak el a borda csontok és végtagok, amely mellékszállak sokszínűvé teszik a rendező által megalkotott világot.

A filmnek a főnarratívájához szorosan nem köthető melléktörténések nem csak szórakoztató szálat biztosítanak, hanem némelyik egy külön novellesztikus jelentéssel bír például, amikor a fiatal töri tanár interjúvolja az idős bácsit, aki ott volt '56-ban és teljesen más dolgokat tartanak relevánsnak és máshogy is emlékeznek. Sok ilyen betét történettel a film nem csupán jó történet és jó analógia, hanem egy részleteiben kidolgozott remekmű, ami minimum 2x nézős.

Történetmesélés

A történetmesélés jól illeszkedik a cselekmény dinamikájához, külön napokra van szedve, epizódikusan, néha az elmesélő szempontját is változtatva, így megerősítve, hogy a film nem egy nézőpontot szeretne bemutatni, hanem egy szituációt, egy valóságot körbe járni, ezzel jelezve, hogy egy analógiát szeretne bemutatni az országunkról, nem csak egy fiktív történet, fiktív bonyodalmait. A magyar kórus betétek pedig egy élő atmoszférát teremtenek, amely atmoszféra megtestesül a sok közeli képpel, a színészek legkisebb arcjátékában is

Kurzus film vagy paradigma váltás?

A film magához képest és a szerző elősztorijához képest nagy gesztust ad a másik oldal felé, hiszen megszokhattuk, hogy a művész életben azok a nevek, amelyek csupán nevükkel képesek megtölteni egy színházat vagy egy mozitermet, ezek a nevek ott ócsárolják a kormányt, ahol csak tudják és ez a darabjuk, filmjük rovására is szokott menni, hiszen elvakultan egy társadalmi folyamatot csupán egy felől kritizálnak, így kialakul egy 80%-20% os megoszlás, amibe 80% ban a kormányt tüntetik fel rossz színben és 20%-ban az ellenzéket és a maguk tehetetlenségét, megalkuvását.

Ehhez képest a filmben valóban érződik a gesztus a másik oldal bemutatására is, bár nem sok sikerrel, azonban a szándéknak köszönhetően inkább érezhetünk egy 40%-60%-os megoszlást, ami magyar moziban sajnos már paradigma váltás, akkor is ha a film vége nem ad valódi megoldást.. Ha minimálisan elfogultan is, de a film valóban igyekszik a magyar valóságot bemutatni, egyszerre a történet segítségével és egyszerre az analógia segítségével. A film névválasztása összefoglalja, hogy mire használja a két kurzus az aktuál politikát, úgymond Magyarázat mindenre.

Ha szeretnénk mozivásznon külső szemlélőként megnézni, mi is folyik Magyarországon. Ha szeretnénk, hogy a magyar törzsi gondolkodásnak ne csak elszenvedői, hanem kritikusai tudjunk lenni, akkor érdemes megnézni a filmet. Bizonyos részei húsbavágóan emlékeztetnek a jó magyar karácsonyi ebédekre, ahol a húsleves és a rántotthús között az első Gyurcsányozás és Orbánozás elhangzik és teljesen megfertőzi a mindennapjainkat a Magyarázat mindenre.

Ha szeretnénk magyar nyelven, magyar moziban, a magyar valóságot látni, akkor érdemes minél hamarabb megnézni

Interjúnk Dr. Nyulné Pühra Beáta, a Nyakas Pincészet főborászával és Nagy Péterrel, a pincészet marketing vezetőjével. Témáink a pincészet múltja, jelene, jövője, és hogy milyen trendek jellemzik a magyar borpiacot.

Ki és mikor alapította a pincészetet, milyen célból?

N. Péter: A régi töki TSZ volt a pince elődje, és a '90-es években az akkori TSZ gyakorlatilag ellehetetlenült, és a borban és a szőlőben látták az akkori vezetők a kiugrási lehetőséget. Egy viszonylag hosszú folyamat zajlott le itt a földekkel, a vagyonjegyekkel, majd végül egy új felosztást hoztak létre. Volt, aki bent maradt a társaságban, volt, aki kiszállt, és saját maga próbálkozott külön utakon. Az akkori elnök és köre jelenleg a Nyakas Pince tulajdonosai, a régi TSZ tagok, illetve miután már elég sok idő eltelt, azóta az akkori TSZ tagok örökösei. Tehát körülbelül 40-45-en vagyunk a részvénytársaság részvényesei között, és közel 150 fő tulajdonosa van a pincének.

Jól értem, hogy ez nem egy családi vállalkozás? A Nyakas név sokak fejében családnévként is megjelenhet. Miről kapta a nevét a pincészet?

N.Péter: A Nyakas Pince a Nyakas-hegyről kapta a nevét. Ez része is volt a marketingnek, nem tisztázzuk minden borkóstolón, honnan ered a név. De talán így jobban eladható egy termék, ha az a hiedelem, hogy családi, vagy családias pincéről van szó. Valójában több családhoz kötődik a név, tehát vannak olyan családok is - Bea is, meg mi is – akik családilag is benne vagyunk, de még rajtunk kívül azért van egy négy-öt család, aki tényleg szívét-lelkét beleteszi a folyamatokba. Az a lényeg, hogy miután egyik család sem domináns ebben a történetben, így nem lehetett családnévhez kötni, és az egyetlen fix pont, ami biztos és örök, az a hegyoldal. Így esett a választás a Nyakas-hegyre.

P. Beáta: Maga egyébként a Nyakas szó, onnan jön, hogyha szemből nézzük a hegyoldalt, akkor az olyan, mint egy fekvő emberi alak, de mondhatnánk azt is, hogy nyakas emberek dolgoznak ott. A töki lakosok is nyakas emberek.

Tudtok pár szót mondani a térség korábbi – TSZ előtti – történetéről?

P. Beáta: Mi az Etyek-Budai borvidéknek a budai régiójában vagyunk, és hogyha megnézzük a régmúltat, akkor láthatjuk, hogy ez egy nagyon nagy múlttal rendelkező borvidék. A régió Szentendrétől egészen Nagytétényig húzódott, -nem véletlenül - a Duna mentén, ahol jellemzően kékszőlő fajták dominálnak. Amikor megunta már a budapesti lakosság, hogy mindig csak kékszőlőt és vörösborokat kellett kóstolni, és már igény volt a fehér szőlőkre, akkor jöttek be a fehérborhoz felhasznált szőlőfajták. Tök egyébként egy tipikus magyar falu, sváb örökséggel.

Nagyon érdekes, hogy számos magyarországi borvidéken vannak sváb gyökerei a bortermesztésnek. Örülök, említetted a szőlőfajtákat, mert ez lett volna a következő kérdésem, rátérve egy picit a pincészet jelenére. Hány hektáron zajlik jelenleg a szőlőtermesztés?

P. Beáta: Jelenleg közel 200 hektárral rendelkezünk. Ebből 12% kékszőlő, a többi fehér szőlő, ami a borvidék jellemző arány. Nagy tradíciója van a rozé készítésnek, nálunk az első termesztett szőlőfajta a kadarka volt. Amikor már nem a TSZ-ről beszélünk, hanem már az Rt- formában, illetve még a Kft. formában is a kadarkánk volt, abból a legelső bor az Schiller volt. Azt azonban mi sem gondoltuk, hogy majd vörösborokat fogunk készíteni. 2018-ban ez is eljött, mivel egyre jobban melegszik az éghajlat, egyre könnyebben beérnek ezek a szőlőfajták. Amint mondtam, a fehér a domináns, de azért kék szőlők is vannak. Jelenleg a kék szőlőfajták közül négy van: Kadarka, Kékfrankos, Merlot és a Pinot Noir. A fehér szőlők között a legfontosabbak az Irsai, Rizlingszilváni, Szürkebarát, Rajnai Rizling, Chardonnay és a Sauvignon Blanc.

Ez nagyon diverz. A 200 hektár, ha jól tudom, a magyar viszonylatban soknak számít.

N. Péter: Attól függ mihez hasonlítjuk. Magyar viszonylatban valóban nagy terület, de ha a nemzetközi viszonyokhoz képest nézzük, akkor ez valójában egy kicsi borászatnak számítana.

Miért van szükség ennyi szülőfajtára? A vásárlói igények igazolják ezt, sokféle bort tudnak értékesíteni, vagy a szülőfajtáknak a sokfélesége inkább a természeti adottságokhoz köthető?

P. Beáta: Nagyon sok helyen, csak 5-10 hektáruk van, és azon viszont 20 szőlőfajta. Nem szabad elfelejteni, hogy nem szabad elaprózódnunk, tehát az se jó, hogyha van 20 fajta, mert amikor megtalálunk egy piacot, akkor lehet, hogy az egyik sokkal jobban megy, és akkor mit csinálunk azzal, ami kevésbé? A kékszőlőnél azért volt szükség a 4-4-re, mert, a fakták különböző jegyekkel rendelkeznek. A kadarka a fűszerességet hozza, de szükség van a színre is, tehát ez egy tudatos megszervezett telepítés volt úgymond, hogy milyen típusú bort is szeretnénk készíteni. És hogyha a kadarkánál maradunk, alapvetően vékony héja van, és a színanyag tartalma a lehető legkevesebb. Minden évben stabil minőséget szeretnénk nyújtani, nem szabad az elvárt minőségtől eltérni.

N. Péter: A piaci igényekhez is jobban tudunk igazodni, hogyha többféle szőlőfajta van. Bár tény, hogyha visszatekintünk, akkor talán a legkönnyebb dolgunk az lett volna, hogyha a teljes 200 hektár csak Irsai Olivér, és gyakorlatilag csak ezt az egy fajtát termeljük és forgalmazzuk, mert erre volt kiemelkedő igény, de valójában ez a legnagyobb kihívása a borászatoknak, hogy nekünk szinte most azt kellene ültetnünk, amit majd tíz év múlva fognak fogyasztani, de ez olyan, mint a lottó, nem lehet előre kiszámolni, hogy mit fognak inni. Így gyakorlatilag a borászok vagy a birtokok úgy alakítják a szerkezetüket, hogy ebből is van, abból is van, van, amelyik egyik évjáratban jobban sikerül, másik évjáratban a másik sikerül jobban, és ebből hozzák össze a forgalmukat.

A jövőt lehet, hogy nem tudjuk előre kiszámolni, viszont azt biztosan tudjuk, hogy a jelenben melyek azok a borfajták, amik a legkelendőbbek. Mik most a fogyasztási szokások, melyek azok a borok, amiket szívesen készítetek, és amelyeket a fogyasztók szívesen fogyasztanak?

P. Beáta: A 2000-es években - meg hát előtte is amikor szőlőtermesztés és borkészítés folyt a reduktív technológiával -a gyümölcsösség, frissesség, üdeség, volt a követelmény. A borvidéken barna erdőtalaj van, amelynek igen magas aktív mésztartalma van, ezáltal savasabbak a boraink, viszont ezzel a technológiával tényleg egy nagyon szép, gyümölcsbombát tudtunk a fogyasztók elé tárni. Én azt gondolom, hogy ez a trend még mindig megvan. Amit észreveszünk az utóbbi időszakban, hogy valahogy inkább talán a fehérborok felé haladnak a fogyasztói preferenciák, tehát jóval többet fogyasztanak az emberek, és a kékszőlők ilyen szempontból egy kicsit háttérbe szorulnak. Ugyan nagyon érdekes, mert a rozé is háttérbe szorul pedig az egy gyümölcsös, könnyed üde bor. Kicsit mindig félünk is, hogy Úristen, mi van? Mert ugye minden divatnak van egy felfutó éve, és majd le, és akkor ez. De az Irsaira azért is büszkéknek kell lennünk, mert Hungarikum és mindenkinek van vele emléke. Ezt mindig fel lehet ismerni, ugye ma már a borokhoz érteni is igen sokan szeretnének, és ez biztos, hogy bárki, aki csak éppen ismerkedik a borok világával, ezzel szoktuk bevezetni a fiatalabbakat, vagy hogyha valaki sörös volt, vagy esetleg másik, nagyobb alkoholtartalmú italokat fogyasztott, mert itt mindig van emlékkép, és van az Irsainak ez a muskotályos illata, zamata, ami hízelgővé teszi, tulajdonképpen ez az előkapu, és akkor innen lehet továbbmenni.

Így van, az Irsaira egészen biztosan büszkék lehettek. Szerintem a Nyakas Pincészet Irsai borát nincs olyan ember Magyarországon, aki ne ismerné, vagy ne kóstolta volna legalább egyszer. Visszatérve a számokhoz, még egy olyan kérdésem lenne hogy nagyjából hány palack bor készül el egy évben?

N. Péter: Mondjuk azt, hogy olyan másfél millió palackos a forgalmunk, ez a Covid-időkben volt a legjobb, érdekes módon. Most egy picit visszaesett a forgalom, ezt lehetne elemezni, hogy milyen hatások adódtak össze. Amikor a pandémiás időkben összeültünk, gyakorlatilag pánikhangulat volt a borászatnál, hiszen úgy volt, hogy akkor betiltják a rendezvényeket, akkor nem tudnak az emberek étterembe járni, ami egyébként akkor egy viszonylag nagy részét tették ki a Nyakas borok forgalmának. Aztán eltelt egy hónap, és akkor kiderült, hogy gyakorlatilag nincsen semmi gond, mert a közönség magához veszi a borokat a szupermarketekből is. És nem azt a mennyiséget, hanem annak a mennyiségnek esetenként a sokszorosát. Valójában viszonylag jól jöttünk ki ebből a válságos helyzetből. Most egy picit más a helyzet. Persze nem azért vagyunk itt, hogy panaszkodjunk, meg meggyőződésem, hogy nagyon erős a márka, ahogy itt már beszéltük, hogy tényleg szó szerint szinte minden bulizó fiatal hűtőjében van egy nyakas Irsai Olivér, ha nincs, akkor meg oda tesszük. Nincs ilyen gond. De most azért egy kicsit visszaesett a forgalmunk. Visszatérve az előző gondolatra, azt még meg kell jegyezni, hogy az nem volt logikus, hogy szinte a rozénál is visszaesést tapasztaltunk. Az egyik oldalon azt látjuk, hogy a felgyorsult világ, a friss, üde gyümölcsös borok kedveltek. Tehát, hogy a felbontást követően azonnal élvezhető az ital. És a friss rozék ebbe a kategóriába abszolút beleférnének és ennek ellenére azt láttuk, hogy a forgalom csökkent, és nem csak nálunk, hanem országosan. Emellett pedig a friss fehérek nagyon jól tartják magukat. És talán ez a nagy szerencsénk, hogy gyakorlatilag a divat a válság ellenére úgymond kitart, és hál' Istennek a fiatalok is fogyasztanak friss fehérborokat. Meglátjuk, hogy ez meddig tart ki, de meggyőződésem, hogy ez nem csak egy magyar trend, ez egy világtrend. A friss, üde gyümölcsös fehérborok, és az alacsonyabb alkoholtartalom felé megy a fogyasztás. És amíg ebbe az irányzatban benne vagyunk, vagy ezen a hullámon lovagolunk, addig szerintem nincs gond.

P. Beáta: A probléma az, hogy nincs idő megterített asztalnál étkezni, az ételt és az italt párosítani. Egy 16% alkoholtartalmú bort mikor fogyasztunk? Utána biztos, hogy, alapvetően nem ülünk kocsiba, nem rohanunk, tehát az lelassulásra kényszerít, de hogyha megnézzük a kék szőlőket, hogy nagy vörösbort ezekbe a hihetetlen melegekbe, egy nagy cserzőanyag tartalommal rendelkező biztos, hogy nem azt fogja megkóstolni.

A koronavírus-járvány alatti alkoholfogyasztásról nemrég láttam egy statisztikát. Kettő oszlopdiagramon volt feltüntetve, hogy mely alkoholfogyasztási helyzet az, ami jelentősen változott a módosult élethelyzet miatt. Mindkettő oszlop nagyjából háromnegyede volt az a szint, amit az emberek otthon, családi körben, vagy barátokkal, tehát boltban megvásárolt italokból fogyasztanak. És egy nagyon pici rész volt csak az, amit az éttermekben, a bárokban, különböző helyeken isznak, amit nem tudtak megtenni a Covid alatt. Tulajdonképpen csak az a pici sáv tűnt el a járvány alatt, viszont az otthon elfogyasztott italoknak a mennyisége megnőtt, úgyhogy ebből a szempontból talán igazolható, hogy miért nem volt jelentős visszaesés a fogyasztásban. Ez a másfél millió palack, ami évente elkészül, magyar viszonylatban nem kis szám. Milyen üzleti partnereknek lehet értékesíteni, milyen kiskereskedelmi láncok, éttermek, egyéb partnereitek vannak?

N. Péter: Teljesen nyitottak vagyunk, alapvetően a forgalmunknak körülbelül a 60%-át a hazai kiskereskedelmi láncok adják. Itt gyakorlatilag mindenkit megnevezhetnénk, egy-kettő kivétellel, gyakorlatilag mindenkivel dolgozunk. És szerintem ez egy nagyon jól bevezetett címke, bevezetett márka, és mi is ragaszkodunk hozzájuk, ők is ragaszkodnak hozzánk, tehát ez az alapja a forgalmazásunknak. Emellett azért kisebb-nagyobb kereskedőkkel is foglalkozunk, országos borkereskedőkkel, megyeszékhelyen funkcionáló diszkontokkal, italkereskedőkkel, van közvetlen éttermi beszállításunk, szállodákba szállítunk, na meg a fesztiválok. Most gyakorlatilag újra elkezdtünk megjelenni fesztiválokon, és azt látjuk, hogy a borfesztiválok tele vannak. Akárhova megyünk - de most nem csak a mi standunknál -alapvetően ezeknél a nagy rendezvényeknél azt látjuk, hogy a közönség erre nyitott, és kellenek a finom friss borok. Aztán valamennyi exportunk is van, ez mondjuk lehetne több is. Jelenleg olyan 2%-át exportáljuk a borainknak, de ez még a csúcsidőkben sem volt több 10-15%, most ez valamelyest visszaesett, de ez is több okból történt. Egyrészt azért, mert hogyha itthon elfogy a bor, és úgymond kényelmesebb itt Magyarországon értékesíteni, akkor miért költsünk exportpartnerekre? Tehát a kiutazás, a kiállítások költsége mind-mind borsos anyagi terhekkel jár, ami utána vagy megtérül, vagy nem, tehát úgymond a könnyebbik utat választottuk. És mennyiségi igényeket sem tudnánk teljesíteni. Tehát, hogyha bejönne egy nagy német lánc, hogy holnap szállítsunk nekik százezer palack Irsai Olivért, akkor melyik magyar lánctól venném el a forgalmazást? Hát az meg nem lenne helyes döntés, hogy az exportot előnyben részesítenénk a hazai forgalmazással szemben.

Nagyon jó, hogy megemlítetted ezt az exportot, meg a nemzetközi piacokat, erről is szeretnék majd kérdezni, de még előtte visszatérve a hazai forgalmazáshoz: Azt tudjuk, hogy a boroknak nagyon jó a minősége, és ár-érték arányban nagyon kedvező kínálatot tud biztosítani a pincészet. Nem véletlen, hogy a különböző üzletláncokban mindenhol szívesen fogadják, ahogy említetted a borokat. Mi az az árfekvés, ami a pincészet szerint ezen csúcstermékek esetében, mint például az Irsai Olivér a legmegfelelőbb? Hogyan tudjátok úgy beárazni, hogy az megfelelő legyen nektek, legyen rajta profid, a kiskereskedelmi láncnak is legyen rajta haszna, és még a vásárlók se találják túl drágának?

N. Péter: Ez mindig kényes kérdés, mert nyilván mindenkinek az a jó -tehát a termelőnek, meg a kereskedőnek nyilván az lenne jó - ha minél fentebb lennének az árak, de hát akkor meg nem veszi meg a közönség. Úgymond egy állandó harc megy itt a háttérben, akár 20 forintokon vitatkozunk. De míg a 2000-es években mondjuk az 1000 forint volt a lélektani határ, utána ez fölment 1500-ra. Most én úgy gondolom, hogy a friss fehér boroknál valahol 2000 forint körül van ez a lélektani határ, amit még hajlandó a nagyközönség megfizetni egy palack friss fehérborért. Hogyha 2000 forint fölé megyünk, akkor drasztikusan visszaesnek a forgalmak. Így most valójában így a 2000 forint körül lavírozunk, 1990-2190 Ft, ahol van akció, ott akkor még lejjebb megyünk. És hogy hát mi marad a pincének, ezt most itt nem fogjuk a nyilvánosság előtt megmondani, de alapvetően nem panaszkodhatunk, mert folyamatosan tudunk fejleszteni. Így vagy úgy a háttér megállapodásból azért jól szoktunk kijönni.

Egyszer azt hallottam, hogy a magyar borfogyasztóknak van három csoportja. Vannak azok, akik minél többet és minél olcsóbban szeretnének inni, és általában az alsó polcos, ízléstelen kiszerelésű bort választják. Ők viszonylag, kevesen vannak. Van a nagyobbik csoport, akik meg nagyjából, amit említettél, a lélektani határ körül mozgó, szép címkével ellátott borokat keresik, talán ők vannak a legtöbben. Van egy még szűkebb csoport, akik pedig tényleg a minőségre mennek, és nem baj nekik, hogyha esetleg drágábban kell megvásárolniuk a bort a boltban, vagy akár egy étteremben fogyasztanak bort, és ők sok esetben értenek is hozzá. Az lenne a kérdésem, hogy ti a középső csoportot, tehát a legszélesebb réteget célozzátok meg?

N. Péter: Igen.

Mi a stratégia, a minőségen kívül és az árazáson kívül hogyan tudtok kitűnni a tömegből? A címke, az egy fontos elem, az is például egy emblematikus jellemzője a Nyakas boroknak. Szerintem mindenki ismeri a címkét is, ugyanúgy, mint a nevet, akár az Irsai, akár az Aligvárom esetében - ezek mindenki számára ismerősek - de van-e valami olyan stratégia, ami a címkén, az áron és a képviselt minőségen kívül megkülönböztet titeket?

P. Beáta: Ez az állandó sztenderd minőség, nagyon fontos, hogy az mindenképpen meglegyen. Én azért még azt hozzátenném, hogy itt a reduktív borokról beszéltünk, de mindig kell egy pincészetnek, hogy legyen egy nagy bumm. És nekünk ez a Menádok borcsalád. Ez természetesen nem ez az árkategória, de kell, hogy legyen nekünk is borászoknak, és az olyan embereknek is, ahogy most felsoroltad itt ezeket a csoportokat, hogy mindenkit megtaláljunk. Mindenkinek meglegyen az amit szeretne, mert lehet, hogy ő azt mondja, hogy ja, hogy ezt meg lehet bármelyik szupermarketben vásárolni, akkor én ezt köszönöm, nem kérem. Viszont van olyan, amit nem tud, ami csak nálunk van, ami különleges, egyedi, éppen ezért ugye egy alacsonyabb palackszámmal gyártjuk. A Menádok borcsaládunk az, amire azt mondanak, hogy nincs kompromisszum, hogyha nincs meg a 40% betöppedése, tehát egy kései szüretelésű alapanyagnak, akkor nem hozzuk ki.

N. Péter: A csoportoknak a nagyságrendjét is érdemes lenne elemezni, mert ahogy mondod, hogy ez a három csoport, de a legnagyobb érték gyakorlatilag a középső csoportban van, ahol tényleg nagyságrendet vásárolnak. Például a budavári borfesztiválon is látszódott, hogy mi próbálunk középre árazni, de nyilván voltak sokkal drágábbak nálunk, és lehet, hogy ő elad egy palack bort csillagászati áron, de az alatt az idő alatt mi 100 palack bort adunk el. És lehet, hogy előttünk 50 méteres sorban állás volt. Tehát most nyilván ez sokkal több munka, sokkal nagyobb odafigyelés, de talán nem is ez a lényeg, hanem az, amit Bea mondott, hogy a standard minőség, tehát amikor a Nyakasról beszélnek, akkor gyakorlatilag nem csak egy adott évjárat, egy adott boráról beszélünk. Bea is már több mint két évtizede, én is két évtizede vagyok a pincénél, itt egy olyan hosszú időszakot tudtunk megugrani, és ténylegesen, ha hibáztunk is, mert voltak azért hibák, de viszonylag gyorsan kijöttünk belőle, azonnal tudtuk javítani ezeket a dolgokat. Az, hogy valaki 20 éven keresztül úgymond kiváló minőséget adjon megfizethető áron, ez tényleg egyedi. Ezzel nagyon nehéz versenyezni jelenleg.

P. Beáta: Szinte ugyanazzal a csapattal. Ez egy másik, hogy azért egy nagyon-nagyon jó csapat van mögöttünk, illetve mindenkinek nagyon-nagyon fontos egyénileg is a saját maga munkája, és így csapatban, tehát egy mindenkiért, mindenki egyért, ez tényleg egy ilyen szlogen, hogy azt gondolom, hogy mindenki azért van, hogy a lehető legjobb minőséget tudjuk adni.

N. Péter: Igen, és akkor ez egy idő után már önmagát generálja. Épp ez a lényeg, hogy közben az emberek változnak, mert lehet, hogy valaki elkezdi most főiskoláson az első csoportba, és akkor azt mondja, hogy na, nekem a lehető legnagyobb alkoholtartalmat kell kihoznom ebből a pár ezer forintból, ami a zsebemben van. Aztán ez az évek során változik, és utána megengedheti magának, hogy följebb lépjen, vagy még tovább, és akkor lehet, hogy tíz-húsz év múlva ez majd valahol fixálódik. Én a bemutatókon mindig azt mondom, hogy kóstoljanak meg minél többet. Tehát nem kell, hogy egy tételnél leragadjanak, aztán majd utána eldönti, hogy mit fog kóstolni.

P. Beáta: Igen, és ez, amit még az elején kérdeztél, és ez most az jutott eszembe, hogy ugye megvannak azok az életkorok, amikor ki milyen bort fogyaszt. Na, de ugyanúgy megvan az, hogy most éppen, mit tudom én, most mondtuk a rozékat, de most éppen a fehérboron túl vagyok, akkor nagy vörösöket kóstoltam, újra visszatértem a rozéhoz, újra a fehérhez. Tehát nekünk az a lényeg, hogy amikor kialakítunk egy szortimentet, hogy ugyanúgy tudjuk a fiatalokat megszólítani, mint 25 éve, amikor azok voltak fiatalok, akik azóta már átugrottak a középkorosztályba, vagy ugye kicsit idősebbek lettek, és változik az ízlésünk, nagyon-nagyon sok mindenben. Na de utána ugyanúgy visszatérnek. Tehát az a lényeg, hogy tudjunk mindenki számára olyat biztosítani amit szeretne. Hozzáteszem, hogy nagyon-nagyon sok olyan gyönyörű, nagyon-nagyon sok nagyon jó bor van Magyarországon, hogy néha a fogyasztókat sajnálom is, hogy mi alapján tud ítélni, de ez hála Istennek jó, és ez mindenkit előre visz. És éppen ezért van az, hogy a mi borvidékeinken is ugyanúgy azt mondjuk, hogy kóstolják meg a borvidéken. Tehát, hogy nem csak magunkat ajánljuk, hanem tessék, kóstolják meg ott is ugyanezt a fajtát. Nézzék meg, hogy mondjuk, hogyha nézzük az Etyek-Budai borvidéket, akkor nézzék meg, hogy Etyeken mit tud ez a fajta, holott egy borvidéken vagyunk, és akkor még arról nem beszéltünk, hogy egy évjáraton belül, mit tudom én, ugyanazt az ízét kóstolja meg más-más borvidékeken, és akkor még sok-sok mindenből. A lényeg, hogy mindenki megtalálja a magához való borát, és akkor arról még nem beszéltünk, hogy minden egyes alkalomnak, keddnek, hangulatnak megvan a maga bora.

200 hektár, és másfél millió palack nem egy kis mennyiség. Mondtátok, hogy a minőség az, amivel igazán ki lehet tűnni a hazai piacon. Hogyan lehet ezt a kettőt összeegyeztetni? Bizonyos szinten azért szerintem szükség van az automatizációra, de mégis hogyan lehet ezt a mennyiségi és minőségi elvárást összeegyeztetni? Van-e arra lehetőség, hogy tovább automatizáljátok a termelést, és ha igen, akkor ez hogyan hat arra, amit mondtál az egyediségre és az állandó minőségre nézve?

P. Beáta: Vannak területek, ahol nem tudsz automatizálni, pedig jó lenne. Figyeljük a legújabb technológiai megoldásokat, hogy azt hogyan tudjuk a mi területeinkre, a mi fajtáinkra adaptálni, illetve a mi eljárásainkra. A borászaton belül, sokkal nagyobb lehetőség van a kezünkben, automatizálni is kell, de ezt most ne úgy értsék az emberek, hogy akkor most ez egy mint egy nagy gyár. Nagyon fontos, hogy hatékonyabban tudjunk működni. Tehát egyszerűen hihetetlen, hogy milyen újítások vannak, és hogyha belegondolunk, hogy a négy szűrést egy szűrésre, tehát négy különböző szűrési folyamatot egy szűrővel meg tudunk úgymond végezni. Minden egyes szűrés, minden egyes olyan művelet kivesz a borból, illatban, zamatban. Tehát ez megint azt mondom, hogy a minőségfejlesztést minden egyes fejlesztés csínján kell bánni, de mindig azt kell nézni, és az mindig a fő szempontnak kell lenni. És ahogy te be is vezetted, hogy a minőség megmaradjon.

N. Péter: A szőlőben is óriási fejlesztéseket hajtottunk végre, szőlőkombájn-behordó kocsi, ami valójában inkább a behozatal sebességére megy rá. Nem hibázik a szőlőkombájn, száz ember munkáját helyettesíti. Szinte a mai világban megoldhatatlan lenne az, hogy kézzel szüreteljünk. És régen azt hittük, hogy mi gyorsak vagyunk azzal a 3-4 órás behozatallal, a kézi szedés megszervezésekor, de ez most az automatizációval, a behordó kocsikkal gyakorlatilag szinte húsz percben mérhető. Szinte húsz percen belül bent van a szőlő, és azért az nem mindegy, hogy mennyi időt tölt kint a napon esetlegesen a szőlő a présház előtt.

P. Beáta: Hogyha olyan időszak van, ami túl meleg, vagy túl sok csapadék esik, amikor menteni kell, akkor az emberek nem fognak kimenni. Illetve, ha nézzük a nagyon nagy meleget, akkor hajnalban egy órakor ki tud menni a kombájn, és kilenc órakor már mossák. Na, de azért azt se felejtsük el, hogy a kombájnnál is, mindig a minőség mindenekelőtt, tehát nem egy nagy garatba zuttyan bele. Alapvetően ugyanabba, tulajdonképpen azon a csúszdán keresztül, amibe bemegy a zuzó-bogyózóba, ugyanabba megy be a kézi szedésű, a ládás szüretünk is.

A beszélgetés végén visszatérünk majd a  fejlesztésekre ide, hogy mik a jövőbeli tervek, és milyen beruházásokra, újdonságokra lehet számítani. Most egy lépést hátrébb lépve, arról már talán érintőlegesen beszéltünk, hogy a magyar borfogyasztás mennyiségileg csökken és csökkent az elmúlt évtizedekben, de talán érdemes erről egy pár szót szólni, hogy ennek mi az oka, miért iszunk egyre kevesebb bort, mi helyettesíti azt? Az egészségügyi kockázatok és az egészséges életmódnak a divatossá válása ehhez hozzátartozik egyrészt, de biztosan van szerepe annak is, hogy az alkoholfogyasztási szokásaink is megváltoztak. Ha iszunk, akkor esetleg nem annyit, vagy nem feltétlenül bort iszunk. Erről mi a véleményetek? Hogy látjátok ezt a helyzetet?

N. Péter: Több dolog összeadódott, én azt gondolom. Az egyik az, hogy húsz év alatt gyakorlatilag 300 ezer fővel csökkent az ország népessége, ez is közrejátszik, de valószínűleg csak egy kisebb arányban. Akkor a Covidhoz mérjük a dolgokat, az meg azért nem reális, mert akkor szerintem nem volt normális a fogyasztás, az kiugróan magas volt. A mostani fogyasztás inkább lenne közelebb a normálishoz, és sokkal tudatosabb döntéseket hoz a közönség. Ez is két okból egyik az, hogy egészségügyi indíttatásból, hogy ténylegesen kevesebb alkoholt fogyasszunk, a másik meg egyszerűen gazdasági jellegű, mert ha valaki nem jön ki a pénzéből a hónap végén, akkor kénytelen a következő hónapban újragondolni a költéseit. Reményeim szerint sokan újragondolták, és meg is tették, mert ténylegesen elszálltak az árak, és az új kosarakba már bizonyos termékek nem kerültek be, vagy helyettesítő termékekkel oldották meg ezeket a bevásárlásokat, és esetenként a bor is kikerült a kosárból. Ennek a részleteit még azért elemeznünk kéne, de ez is kicsit kétoldalú. Tehát a statisztika mutat valamit, aztán utána kimegyünk egy borfesztiválra, és utána meg látunk valami mást. Tehát nem teljesen egyértelmű a helyzet. Nem kell mindent elhinni ezeknek a statisztikáknak.

Statisztikai szempontból számomra az volt érdekes, hogy az köztudott, hogy a rendszerváltást megelőző pár évtizedben azért a bortermelésnek a minősége nem érte el a mai szintet, meg az azt megelőző szintet sem, inkább a tömegtermelés volt előtérbe helyezve, adott esetben sok egyéni vállalkozásnak, sok családi pincészetnek az államosításával, és TSZ-ek üzemeltetésével. Számomra az volt az ellentmondásos, hogy annak ellenére hogy, a nagy átlag nem feltétlenül jó minőségű borokat fogyasztott, összességében több bor fogyott. Nyilván ebben benne van az is, hogy a 70-es években nagyjából egymillió emberrel több élt az országban, ez is egy biztosan számottevő faktor, de valamiért szerintem a minőség javulás ellenére nem sikerül a magyar közönséget arra bírni, hogy a borfogyasztást bele lehet illeszteni a mindennapokba.  Akár a franciáknál láthatjuk, hogy az étkezés szerves része, akár a munkaebédeknél sem tabu az, hogy egy pohár bort megigyanak. Nyilván nálunk a zéró tolerancia a vezetésnél közrejátszik, amivel vagy egyetértünk, vagy nem, az biztos, hogy hatással van a borfogyasztásra. De adott esetben szerintem az emberek akár este vacsora mellett sem döntenek úgy, hogy megisznak egy pohár bort, hanem akkor már inkább isznak egy sört vagy semmit.

P. Beáta: Igen, én erre azt mondanám, hogy tulajdonképpen mindent elmondtál, és benne volt. De talán ez a felgyorsult világ is, ahogy ennyire pörgünk, és ténylegesen nagyon nehezen állunk meg. Szerintem ebben benne van az is, hogy régebben sokkal több alkalom volt, amikor csak egy szűk családot nézünk, hogy sokkal többször ültek le a megterített asztalhoz. A megterített asztal mellett mindig az étel mellett ott volt a bor is. Azért a gyerekek ebben szocializálódtak. Látták, hogy mennyit kóstolnak, tehát tényleg kóstolási mennyiség és a bor kiegészítette az ételt, illetve fordítva, egymást felemelték és beszélgettek, tehát a közösség formája, a családi, összekovácsoló ereje. Ma nagyon-nagyon kevés ilyen alkalom van. Én láttam olyan kimutatást, ahol gimnazista, tehát negyedikeseket és egyetemistákat, főiskolásokat interjúvoltak meg, hogy mondják meg, hogy hányszor tudnak a családjukban leülni egy évben. Ha kettő alkalmat tudtak úgy mondani, hogy terített asztal, és akkor ez mondjuk a húsvét és a karácsony, de a legszomorúbb az volt, akik még ennyit se tudtak. A másik, hogy például ott is, hogyha nézzük a pálinkát, tehát látták régebben, hogy a pálinkás pohár kicsi volt, most pedig amikor orvosokkal beszélget az ember, akkor azt mondja, hogy nagyon sok fiatal pont azért került detoxikálóba, mert vizes pohárból issza a pálinkát, mert nem látta hogy kell. Azt gondolom, hogyha egy ételhez az ember egy fél deci bor elfogyaszt, nagyban fel tudná erősíteni azt. Az íz orgiák, az illat zamatvilága, tehát hogyha nézzük a Franciaországot, vagy Portugáliát, teljesen mindegy melyik országokat, ahol ez benne van. Én szerintem a statisztikák is, hogyha nagyon megnézzük, akkor nem mutatnának rosszabbat. Abban nagyon-nagyon nagy szerepünk van a szülőknek, nagyszülőknek, hogy igenis, megmutassuk a fiatalabbaknak, hogy ez a kettő hogy tudja egymás hatását még jobban felerősíteni. És mennyire más, amikor amit már mondtunk, hogy az Irsaival bevezetjük a borok világába, de mondjuk egy sauvignon ott azért már vagy szereti valaki, vagy nem, meg ott már azért egy úgymond előtanulmányon már részt kell venni. És akkor nem beszéltünk arról, hogy hova illeszkedik be az életünkbe a fehér, a rozé és a vörösbor. És hogyha még tovább megyünk, tehát hogy ezek az ízesített, mondtad itt a söröket. Pont azért, mert az édesség ott van, gyümölcsösség, ott van egy kicsit alacsonyabb alkoholtartalom, de attól még utána még tud menni és tud pörögni. És mondjuk egy nagyobb alkoholtartalmú bor pontosan a megállásra kényszerít, és azt mondja, hogy átgondolja, hogy mi van még előtte, vagy átgondolja a múltat, vagy egyszerűen csak lecsendesíti a gondolatát, és azt mondom, hogy meditál magában, vagy éppen a párjával, vagy a barátaival. És erre szoktam én azt mondani, hogy egy pezsgő is, amikor mindig azt mondjuk, hogy alkalomhoz illő, de egy nagyon-nagyon szürke, úgymond egy rosszabb napból olyan örömünnepet tudunk varázsolni, hogyha a hétköznapokban is odatesszük az asztalunkra, és azt mondom, hogy csak mi vagyunk tulajdonképpen, mi írjuk az életünket, és hogy mennyire át tudjuk rajzolni és színesebbé tenni.

Látszódnak olyan tendenciát, hogy a borfogyasztás és a borkultúra valamelyest az utóbbi évtizedekben kezd visszatérni a köztudatba. Beszélhetünk akár a borfesztiválokról, de egyre több borvacsorát szerveznek különböző hotelekben, különböző éttermekben, ahol az emberek kimondottan azért gyűlnek össze, hogy együtt legyenek, jól érezzék magukat, és ahogy mondtad, akár egy szimpla hétköznapot vidámabbá, vagy emlékezetesebbé tegyenek. Az is előfordul, hogy a borok vannak a főszerepben, de jellemzőbb, hogy mint az étkezést kiegészítő elemként jelennek meg, az ízek világát próbálják erősíteni. Én ebben látok fantáziát, úgy érzem, hpgy, ez egy fejlődő és egyre ígéretesebb ágazat. Szerintem reménykedhetünk abban, hogy a borfogyasztási kedv valamelyest konszolidálódik , és ha nem is a mennyiségi, de mindenesetre a minőségi borkultúra megmarad a mindennapjainkban.

P. Beáta: Így legyen.

Visszatérve a Nyakas Pincészetre, hogy valami jövőképet formáljunk, az lenne a kérdésem, hogy vannak-e olyan projektek, vannak-e olyan vállalkozások, amikben most benne vagytok, amivel esetleg új piacok felé, új technológiák felé, új borfajták felé szeretnétek nyitni?

P. Beáta: Az idei évben például kijöttünk a Naplopóval, ez egy teljesen új fajtánk, reduktív, és amiről beszéltünk, a nagyon kései szüretelésű, prémium termékünknek tulajdonképpen a közepén lenne, és akkor utána lenne a Selection. Persze a Selection Chardonnay-nk régen is volt, de a Naplopó teljesen új. Illetve amit nagyon sokan nem tudnak, hogy gyöngyöző borunk már van egy pár éve, viszont pezsgővel is ki fogunk jönni, tehát két éves érlelés után májusban lesz meg ez a két év. Ha belegondolunk, csak maga a kísérletek az, hogy a szőlőfajták, tehát olyan szőlőfajták, amik bírják esetleg ezeket a túl nagy melegeket, szárazságtűrő, tehát egy csomó, tehát már onnan indulunk, akkor onnantól tovább, tehát, hogy mit tudunk még jobbá, még nem is tudom, hogy mondjuk, hogy a minőség az természetesen az alap, de hogy még illatosabb, még zamatosabb, ugye ez mindig mindig a törekvésünk erre irányul, de az nagyon fontos leszögeznem, hogy a hagyomány, és ahhoz ragaszkodnunk kell. Tehát ott megvan az az erős alapzat, amire építkezhetünk, de mindig kell egy kis szárnyalás, hiszen olyan kevés szakma van, mint a mienk, hogy mi minden évben meg tudunk újulni. Azt gondolom, hogy nagyon kevesen tudják ezt mondani, de ezáltal nem is fásulunk bele. A másik pedig azt gondolom, hogy ha belegondolunk, egy szőlőbogyó, egy szőlőbogyó milyen átalakuláson megy át, és a végén, hogy micsoda, én azt szoktam mondani, hogy isteni nedűt kapunk. Tehát ebben a hagyomány benne van, a tisztelet, az emberi munka, az alázat, a szorgos kezek, minden, minden.

N. Péter: Igen, és nem beszéltünk a bio sorozatunkról, tehát most már itt lassan tíz éve megy a háttérben egy ilyen kísérleti munka a szőlőben, aminek most fog beérni a gyümölcse. Tehát a 2023-as évjáratból először lesz biobor család a Nyakas Pincétől. És hát reméljük, majd meglátjuk, hogy karácsonyra ki tudunk-e vele jönni, vagy év elején fogunk megjelenni a polcokon, vagy a borlapokon ezzel a borcsaláddal. A fejlesztésekre visszatérve nálunk alapvetően inkább a termelési oldalt fejlesztettük. Mindig az álmainkban van egy kis borpanzió, egy kis wellness, egyfajta magasabb szintű vendéglátói létesítmény, valami kóstoló központtal, látogató centrummal hívjuk bárhogy, de valahogy ezt a projektet mindig halogatjuk, mert azért ez egy nagyobb falat a pince életében, és alapvetően lenne rá pályázat, vagy lett volna rá pályázat a múltba, de inkább a termelési oldalra mentünk rá. Tehát az automatizálás, a robotika, még gyorsabb, még hatékonyabb gépek felé.

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést. Szerintem sikerült olyan témákat érintenünk, amik sokak számára érdekesek lehetnek. Mindenkit buzdítok arra, hogy vásároljon és fogyasszon Nyakas borokat, és látogasson el a pincészethez Tökre, ahol akár egy személyes borkóstoló keretében lehet további kérdéseket feltenni, és még jobban elmélyülni a témában. Köszönöm, hogy eljöttetek.

P. Beáta: Mi is nagyon szépen köszönjük, és azt kívánjuk mindenkinek, hogy mindenkinek az asztalán legyen ott bor, legfőképpen magyar bor!

N. Péter: Köszönjük.

Hónapokon át tartó politikai válságot zárt le Andrej Plenković horvát miniszterelnök bejelentése, miszerint kormánya még március 22-e előtt lemond, és a június 9-ei európai parlamenti választások előtt előrehozott parlamenti választásokat tartanak a tengerpartjáról híres szomszédunkban.

Az előrehozott parlamenti választásokat a jelenlegi horvát ellenzék az utolsó esélynek tekinti az ország belpolitikájának megváltoztatására, ugyanis azt már lassan több mint egy évtizede Plenković és pártja, a HDZ dominálja. 

A független Horvátország belpolitikája

A jobbközép HDZ-t vagyis Horvát Demokratikus Közösség nevű pártot Franjo Tuđman, a független Horvát Köztársaság első elnöke alapította meg 1989 júniusában, Jugoszlávia végnapjaiban. Az elmúlt 34 évben a HDZ számított a két nagy horvát politikai váltópárt egyikének a balközép Szociáldemokrata Párt vagy SDP mellett.

Érdekes, hogy a párt 1990 és 2000 között a délszláv háború idején a párt egy meglehetősen nacionalista politikát folytatott. A függetlenség kiharcolását és a politikai feszültségek enyhülését követően azonban a HDZ egy nagy, standard jobbközép kereszténydemokrata néppárttá vált, Horvátország pedig 2009-ben NATO tag lett, 2013-ra a párt (bár a szociáldemokrata Zoran Milanovic miniszterelnöksége alatt) elérte, hogy Horvátország csatlakozhasson az Európai Unióhoz, a HDZ az Európai Néppárt (EPP) tagja lett az Európai Parlamentben. 10 évvel később, 2023-ban pedig Horvátország csatlakozott az Eurózónához és a Schengeni övezethez is. Egyszóval Horvátország euroatlanti integrációja befejeződött, az ország teljes egészében maga mögött hagyta a jugoszláv örökséget.

A 2000-ben megtörtént mérséklési fordulat egy bizonyos Ivo Sanadernek volt köszönhető, akit 2000-ben választottak pártelnökké a HDZ élén, majd 2003 és 2006 között miniszterelnökként szolgált. Ugyanezt az irányt képviseli a jelenlegi HDZ-s miniszterelnök, Andrej Plenković is, aki 2016-os óta van hivatalban. Az utóbbi hónapokban azonban a horvát ellenzékiek körében egyre erősebb induladok dúlnak és nő az elégedetlenség a HDZ-vel és politikájával szemben.

Korrupció

A múlt hónapban 11 baloldali és centrista ellenzéki párt hirdetett egy több tízezres közös tüntetést Zágrábban Plenković ellen, amelyben a kormány lemondását és új választás kiírását követelték. A 11 párt közül a két legnagyobb az SDP és a Progresszív Baloldali Zöld Koalíció párt volt, amelyek meg is állapodtak egy győzelmet követő közös koalíciós kormány felállításának lehetőségében. Utóbbi egy viszonylag új progresszív kis párt, mely azzal robbant be a horvát belpolitikába, hogy a 2021-es zágrábi helyhatósági választásokon óriási meglepetést okozva a szavazatok 40%-át szerezte meg, leelőzve a kormánypártot, amely mindössze 11,3%-ot kapott, így megszerezve a fővárosi önkormányzatát irányítását a főpolgármesteri pozícióval egyetemben. Nem kérdés, hogy ezúttal a 2020-as országos 7%-os eredményüket bőven túl akarják majd szárnyalni.

A horvát parlament, a Szábor a HDZ vezetésével eredetileg elutasította az ellenzék indítványát, mely a parlament feloszlatására irányult. Február végén viszont maga Plenković bejelentette, hogy még a június 9-ei európai parlamenti választások előtt szeretne választásokat tartatni az országban, ezért

Plenković valószínűleg abban bízik, hogy egy HDZ győzelemmel egy időre megszabadulhat az ellenzék folyamatos támadásaitól és újabb felhatalmazást szerezhet a választóktól a politikai programjának végrehajtásához. A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint ez nagyon is lehetséges, mivel a HDZ messze a legnépszerűbb párt Horvátországban. Egy most vasárnapi választáson a szavazatok mintegy 33%-át szerezné meg a párt. Mivel azonban Horvátországban nagyjából arányos választási rendszert alkalmaznak, ez valószínűleg nem lesz elég a kormánytöbbséghez. Ezért újból koalícós kényszer állna fel, ami akár bármelyik politikai oldal javára eldöntheti a voksolás végeredményét.

Ami a korrupciót illeti, Horvátországban mindig is hatalmas problémát jelentett a gazdasági és politikai szereplők összejátszása (elég a számunkra ismerős MOL-INA ügyre gondolni). Például Ivo Sanader volt miniszterelnököt bűnösnek találta a bíróság háborús nyerészkedésben és korrupcióban, amiért mintegy 18 évnyi börtönbüntetésre ítélték. A túlárazott közbeszerzések, felesleges meg nem térülő infrastrukturális beruházásoknak és privatizációnak köszönhetően Horvátországot jelenleg az EU egyik legkorruptabb országaként tartják számon.

A korrupciós kérdés február végén merült fel a horvát társadalomban ismét, mint akut probléma, azt követően, hogy a HDZ jelölésére Ivan Turudićot választotta meg a Szábor Horvátország Legfőbb Ügyészének. A kormánypárt ezen lépése késztette arra az ellenzéket, hogy a Szábor feloszlatását indítványozza. Turudić volt bíróként egy meglehetősen ellentmondásos személyiségnek számít Horvátországban, különösen az ellenzék számára, mivel bevallottan a HDZ szimpatizánsa, és olyan személyekkel áll kapcsolatban, akiket vagy korrupciós bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak, vagy ítéltek el. Ilyennek számít például a volt államtitkár, Josipa Pleslic, akit 2020 májusában korrupció gyanújával tartóztattak le. Turudić több nagy horderejű horvátországi ügyben is elnökölt, köztük a Dinamo Zagreb labdarúgó klub korábbi vezetőinek, Zdravko Mamicnak az adócsalási ügyében.

Turudić körül közfelháborodás volt Horvátországban az ügy kezelése miatt. Azzal vádolták, hogy teljesen elfogult volt a Boszniába menekült Mamic javára. Turudić kinevezése az ellenzék szerint “ az utolsó csepp a pohárban”. Ezt követően indultak meg az előrehozott választásokat követelő tüntetések. A HDZ az ellenzéket és támogatóit azzal vádolta, hogy vad és dühös forradalmárokból állnak és oroszbarátok. Az ellenzék szerint továbbá a kormány korlátozni kívánja a média szabadságot egy új, “Lex AP” néven ismert törvényjavaslattal, ami alapján büntethetővé válik "a vizsgálati vagy bizonyítási aktusok jogosulatlan közzététele a sajtóban", azaz a barátságtalan újságírást akár 3 év börtönnel is büntethetik.

A törvényjavaslattal azt követően állt elő a miniszterelnök, hogy újságírók birtokába kerültek Plenković és Gabrijela Žalac, az uniós forrásokért felelős volt miniszter közötti WhatsApp-üzenetek. A miniszter ellen korrupció gyanúja miatt jelenleg nyomozás folyik. Az ellenzék Plenković új törvényjavaslatát a szomszédos Szerbia elnökének, Alexander Vučićnak az autoriter vezetési módszereihez hasonlította.

Gazdaság

A korrupció mellett az ellenzék valószínűleg a horvátországi megélhetési válság miatt is támadni fogja a kormány politikáját. 2022-ben és 2023-ban Horvátországban volt a legmagasabb az infláció az egész Euróövezetben. Ez természetesen részben annak köszönhető, hogy Horvátország csak 2023-ban vezette be az eurót, mint hivatalos fizetőeszközt. Az ellenzék szerint Plenković nem tesz eleget a horvát társadalom közép- és alsó osztályainak támogatásáért. Az infláció hatásainak enyhítését szorgalmazza az SDP programja a közszféra béreinek és a nyugdíjak inflációhoz igazításával. Időközben egyébként az infláció a 14% körüli magas szintről már 4% körülire csökkent.

Ez még mindig elég magasnak számít, és mivel a horvát inflációt az élelmiszerárak emelkedése hajtotta, a legszegényebb társadalmi rétegeket sújtotta a legsúlyosabban. Hasonlóképpen, miközben a horvát gazdaság 2023-ban stabil, mintegy 4%-os GDP-növekedést ért el, az egy főre jutó GDP még mindig csak az uniós átlag felének felel meg. Ráadásul az ellenzék szerint ez a növekedés nem is a kormánynak tudható be, hanem inkább az EU-s támogatások beáramlásának és az idegenforgalomra való túlzott támaszkodásnak.

A horvát kormány és a gazdaság számára talán az a fő probléma, hogy még a GDP folyamatos növekedése sem volt elég ahhoz, hogy megállítsa a fiatal horvátok elvándorlását az országból, miközben az elnéptelenedés a legtöbb balkáni országhoz hasonlóan Horvátországban is óriási problémát jelent. Az elvándorlás mértéke csak nőtt mióta az ország csatlakozott az EU-hoz és a Schengeni övezethez. Több mint 250 000 horvát hagyta el Horvátországot a blokkhoz való csatlakozás óta, Horvátország népessége pedig a 90-es évekbeli csúcspontja óta 4,8 millióról mintegy 20%-kal 3,8 millióra csökkent.

Mire lehet most számítani?

Politikai szempontból fontos év vár Horvátországra, hiszen nem csak a parlamenti választások lesznek esedékesek valamikor a következő hónapokban, hanem júniusban európai parlamenti választásokat tartanak majd, decemberben pedig elnökválasztás is lesz, melyen Zoran Milanović szociáldemokrata köztársasági elnök kívánja megújítani a mandátumát. Bár a közvélemény-kutatások szerint a HDZ még mindig a legnépszerűbb párt Horvátországban, kevésbé népszerűek, mint 2020-ban voltak, amikor a szavazatok több mint 37%-át szerezték meg. Az ellenzéki pártok, az SDP vezetésével múlt pénteken jelentették be, hogy koalíciós tárgyalásokat kezdenek annak érdekében, hogy maximalizálják az esélyeiket Plenković legyőzésére és a horvát politikai helyzet megváltoztatására, amely egy év múlva már egészen másképp nézhet ki.

Az euró bevezetése gyakran tárgyalt téma a közéletben, hiszen mellette és ellene is számos érvet tudunk felsorakoztatni. Sokan határozottan állást foglalnak a kérdésben, annak ellenére, hogy a bevezetés kritériumait és a bevezetéssel járó lehetséges következményeket csak kevesen ismerik. Az Európai Unióhoz való csatlakozást követően az Eurózónához való csatlakozás elméletileg kötelező, ennek ellenére erre Magyarország esetében 2004. óta nem került sor. Cikkemben ennek okait szeretném feltárni.

A monetáris unió kialakulása

Már a második világháborút követően megfogalmazódott az igény Nyugat-Európa országaiban egy olyan közös monetáris rendszerre, mely a háborúban eladósodott országok fizetőeszközeinek gyengülését ellensúlyozza és a dollár nemzetközi dominanciáját mérsékelheti. Az 1960-as évektől a kezdeményezést támogatóországok intenzív párbeszédbe kezdtek és körvonalazódtak az Európai Monetáris Unió (EMU) tervezett felelősségi körei és funkciói. A tárgyalások szűk két évtizeden keresztül folytatódtak, megállapodás csak 1979-ben az Európai Monetáris Rendszer megalapításával született. A monetáris unió létrehozásának terve szorosan összekapcsolódott az európai államok gazdasági és politikai integrációjával, mely már az 1950-es években komoly eredményeket ért el. A gazdasági integrációt politikai integráció követte, melynek csúcspontja Maastrichti Szerződés volt, az Európai Unió létrehozásáról.

A szerződés aláírása előtt két évvel kezdődött az a 10 éves folyamat, mely az ún. Delors terv keretein belül egy monetáris uniót előkészítő gazdasági intézkedéscsomag volt. A terv fontos mérföldköve az Európai Monetáris Intézet (EMI) 1994-es megalapítása volt, mely az Európai Központi Bank elődjeként annak feladatköreit látta el. A Delors terv végrehajtásának végső állomása az euró 1999. január elsején történő bevezetése volt. A fizetőeszközt azonban a bevezetést követő három évben még csak számviteli célból és elektronikus fizetések során lehetett használni, az euró bankjegyeket és érméket csak 2002. január elsején helyezték forgalomba. Ez az átállás a történelem legnagyobb készpénzcseréje volt.

Napjainkban az EU 20 tagállamában fizethetünk euróval, de ezeken kívül négy európai miniállam rendelkezik hivatalos megállapodással, Montenegróban és Koszovóban pedig unilaterális adaptáció történt. Az EU tagállamok számára az euró bevezetése kötelező, de szigorú kritériumokhoz kötött.

Az eurózóna tagállamai 2023-ban Forrás: Commons

A konvergencia kritériumok

 A maastrichti kritériumoknak is nevezett előírások négy gazdasági és egy jogi követelményt fogalmaznak meg az EU tagállamokkal szemben, melyeket teljesítve az adott ország jogosult az euró bevezetésére.

Az árstabilitás egy inflációt érintő kritérium, mely kimondja, hogy az adott országban az infláció nem haladhatja meg több, mint 1,5%-kal az EU legjobban teljesítő három tagállamának inflációs átlagát. Ennek az előírásnak Magyarország 2013 és 2016 között felelt meg. Napjainkban a belső inflációs nyomás miatt, mely többek között az energiaárak meredek emelkedése miatt jelentkezett, hazánk távol áll az előírás teljesítésétől.

Az Európai árfolyam-mechanizmus (ERM II) rendszerben való minimum kettő éves részvétel is követelmény, melynek célja, hogy a nemzeti fizetőeszköz stabilitásáról számot adjon egy ország. Ha a valuta értéke egy adott intervallumon belül ingadozik, az előírás teljesítettnek tekinthető.

Az adósságkezelés is fontos vizsgálati szempont, melyben az államadósság nem haladhatja meg a GDP 60%-át és a költségvetési hiánynak a GDP 3%-a alatt kell lennie. Az államadóssági kritérium akkor is teljesíthető, ha a tartozás stabil, csökkenő tendenciát mutat. A magyar államadósság és költségvetési hiány is a kívánt tartományban volt 2012 és 2019 között.

A gazdasági követelmények mellé jogi előírás is társul: a tagállamnak rendelkeznie kell olyan központi bankkal, mely a pénzügyi rendszer stabilitását függetlenül képes szavatolni és a törvényhozás, valamint annak intézményi háttere ebben a tevékenységben támogatja.

A magyar infláció alakulása 1988 és 2028 között, Forrás: Statista

Miért nem vezettük be az eurót?

Az euró bevezetését ellenzők szinte minden esetben a független monetáris politika feladását emelik ki ellenérvként, mely ugyan növelhetné az árstabilitást, de árfolyamkockázatot és hosszú távon az árszintek drasztikus emelkedését eredményezné. Magyarországon 2010-ig az euró bevezetése kiemelt kormányzati cél volt, 2008-ban átfogó stratégiát is kiadtak (Nemzeti Átállási Terv), mely azonban folyamatos halasztások miatt máig sem valósult meg. 2011. után az adaptáció kritériumainak teljesítése kikerült a legfontosabb gazdaságpolitikai irányelvek közül és a bevezetés legkorábbi dátumának 2020-at jelölték meg. Az euró, mint nemzeti fizetőeszköz a pénzügyminiszter szerint a 2008-as válságidőszak után elveszítette vonzerejét, melyet 2015-ben Orbán Viktor több beszédében meg is erősített. A miniszterelnök szerint akkor áll majd készen Magyarország az euróövezethez való csatlakozásra, ha gazdasági mutatói elérik az osztrák szintet (ennek kitűzött céldátuma 2030., majd 2034. lett).

Napjainkban az euró bevezetésének rövid- és középtávú realitása igen alacsony, Nagy Márton gazdaságfejlesztése miniszter 2022-es nyilatkozata alapján: „Jelenleg nem opció.” A konvergencia kritériumoknak a magyar gazdasági adatok 2019. óta nem felelnek meg, a politikai szándék pedig sokkal régebb óta, nagyjából a 2010-es évek eleje óta hiányzik. Az euró bevezetése mindezek következtében minden bizonnyal még jó néhány évig várat magára, annak ellenére, hogy a társadalmi igény jelentős – a magyarok többsége, politikai preferenciáktól függetlenül támogatná a közös európai fizetőeszköz adaptációját.

Mind találkoztunk már olyan hirdetéssel, amire azt mondtuk, hogy „áh, hiszen ez lehetetlen”. Jó eséllyel nem is lehetséges. Hogyan szűrjük meg, hogy mire érdemes figyelni amikor valamire szükségünk van és mindenki a legjobb ajánlatot kínálja egyszerre? A marketing érdekében mindent szabad?

Természetesen nem. Törvény szabályozza, hogy mit nem lehet, illetve mit kötelező feltüntetnie egy reklámozónak. Tilos például erőszakra ösztönözni, környezet károsításra bátorítani vagy megtéveszteni a vásárlót, mindezt érthető okokból.

A direkt marketing működése egyszerű; házhoz jön, általában névre szólóan posta, e-mail akár SMS formájában. Aki ennek nem kíván célközönsége lenni kérheti a Robinson listára való felvételt, amely egy nyilvántartás – lényegében tiltólista. Az online marketing is bizonyos szabályok közé van szorítva - elméletben.

Jogszabály szerint egy 18 éven aluli nem is találkozhatna a Facebook oldalain promócióval. Felmerül a kérdés, hogy hány kiskorú van valódi születési évszámával beregisztrálva a profilján? Erről globális statisztikát aligha tudunk megállapítani, de hagyatkozhatunk kutatásokra, hogy adjanak erről némi benyomást.

Érdekes, hogy a kutatás ideje alatt amíg a helytelenül regisztrált kiskorú felhasználóknak a platformok koruknak nem megfelelő tatalmú hirdetéseket is mutatott (szerencsejáték, alkohol, randi oldalak hirdetései), addig a helyesen megadott kiskorú felhasználók nem találkoztak ilyenekkel.

A gyerekeket interneten érő hirdetések esetében tehát kimondható, hogy kellően felelősségteljes szülői felügyelet a kulcs.

(forrás: Foto von RDNE Stock project | pexels)

Eddig szép és jó, de mi a helyzet a felelősségteljes felnőttekkel?

Természetesen őket sem lehet csak úgy becsapni, bár a reklámipar komoly erőfeszítésekre képes az eladások növelése érdekében. Néhány prominens példát bemutatva egyértelmű, hogy mire figyeljen oda az ember.

Hyundai és Kia modelljeinek lóereje, valamint a Volkswagen károsanyag kibocsátási csalás

Az autóiparban sajnos visszatérőek a megtévesztő vagy egyenesen nem igaz kijelentések a hirdetésekben.  Még 2001-ben történt, hogy Dél-Koreában és Kalifornia államban is bajba kerültek a Hyundai és Kia autógyártók, mivel azt állították, hogy több lóerővel bírnak az autóig, mint amennyi effektive valóban voltak.

A Volkswagen egy valódi globális botrányba keveredett az emissziós statisztikáikkal kapcsolatban. A 2015-ös „Emissiongate” során kiderült, hogy a vállalat aktívan megmásította a károsanyag kibocsátási adataid a dízel autóik bizonyos modelljeiben. A szoftver, amely 11 millió autóban szépített a statisztikákon végül napvilágot látott a nagy nyilvánosság számára és ezzel a vállalat „Clean Diesel” kampányszövege némileg hitelét veszítette. A Volkswagen konszern 14,7 milliárd dollárja (egy rekordösszeg a klímabűnözések között) bánta ezt a „zöldre mosásra tett” kísérletet.

New Balance és Reebok tornacipők

A New Balance és a Reebook tornacipőgyártók nagyon hasonló cipőben találták magukat 2011-ben. Mindkét gyártó olyan ígéreteket tett reklámjaikban, hogy a cipők puszta viselése, a sétálás bennük már sportosabb fizikumhoz vezet a vádlit és lábakat formálva egy titkos technológia által. Sajnos ez ennyire nem egyszerű és ezért csoportosper lett a vége és mindkét esetben megállapították a megtévesztés felelősségét a gyártóknál.

Danone Activia joghurt és L’Oreal Paris Youth Code

A Danone élelmiszergyártó és a L’Oreal kozmetikumgyártók között első látásra nincs sok közös azon felül, hogy óriásvállalatok. Pedig a „klinikailag tesztelt” és a „tudományosan bizonyított” reklámfogások. A Danone a sokak által ismert Activia joghurtját „klinikailag” és „tudományosan” alátámasztott tényként tálalta a fogyasztóinak, hogy termékük az immunrendszert és az emésztést segíti, rendezi. Egyidejűleg feljogosítva érezték magukat a 30%-os áremelésre.

A L’Oreál esetében egy bőrápolási termék reklámozása volt a per tárgya, amely a „klinikai tesztek” eredményei mellett a „gen boost” és látványos fiatalítás ígéreteivel marketingeltek. A probléma ott kezdődött igazán, hogy soha semmilyen „klinikai teszeteket” nem végeztek, amivel a genetikai javítás mágikus ígéretét alátámaszthatták volna. Esetükben hibás hirdetésnek minősül a reklám kampány.

(forrás: Tuur Tisseghem | pexels)

Azt, hogy egy-egy téves információkat tartalmazó reklámkampánynak milyen gravírozó hatása tud lenni a köztudatra, az igazán jól szemléltethető a múlt század első felében lezajlott dohányipari kampányokon. Az 1930-as és 40-es években ennek mai szemmel elképesztő kultúrája volt.

Ebben az időszakban a nők felé is megindult a marketingcélzat, társadalmilag egyre elfogadottabb – sőt, magabiztosságot és önállóságot sugalló lett– a nők kezében a cigaretta tartó. A problémák igazán ott kezdődtek, amikor a tudományos közösség rábukkant az összefüggésre a rák és a dohányzás között. Ez az 50-es évek közepére viszonylag hiteltelenné és kínossá tette az orvosokkal való kampányolást, de a dohányipar erre is talált egy kézenfekvő megoldást; elkezdtek kutatásokat pénzelni a Tobacco Institute és annak kutatásért felelős bizottsága által, amelyeknek az eredményei bár nem tagadták a létező összefüggést, ferdítették az ok-okozati kapcsolatot és igyekeztek gyengíteni a narratíván, amit egyenesen a fogyasztók ”szívtak meg”. Egy évtizeddel később aztán napvilágot látott az amerikai tiszti sebész jelentése, amelyben eloszlattak minden kételyt a károshatásokról. Később kifejezetten a nők reprodukciós egészségére gyakorolt hatásai is bekerültek a köztudatba, így ma már aki dohányzik általánosságban kijelenthető, hogy tudatában van rossz szokása lehetséges következményeinek. A dohányipar is letett a termékeik „egészségesre mosásáról”, 1998-ban feloszlatták Tobacco Institute-ot.

Mire érdemes ma figyelni?

Napjainkban a megtévesztő és agresszív kereskedelmi módszerek vesznek minket körül nap, mint nap. Fontos, hogy a szociális médiákon talált hamis „ingyenes” ajánlatokat kerüljük, szkeptikusan kezeljük az influenszermarketing, a hamis felhasználói véleményeket és a zöldrefestés legkülönbözőbb taktikáit. A gyermekeket is egyre gyakrabban célozzák a kampányok, érdemes figyelemmel lenni, ahol a számukra legérdekesebb dolgok történnek és jellemzően nem állandó felügyelet alatt vannak; a játékok és a mesék között (például YouTubeon), de a kicsit nagyobbak esetében megint csak érdemes kritikus szemmel figyelni, hogy milyen influenszereket követnek és azok milyen nyereményjátékokkal és promóciókkal kecsegtetnek követőiknek.

(Borítókép: Jose Francisco Fernandez Saura | pexels)

Pascal szerint semmibe venni a filozófiát, azt jelenti, hogy igazán filozofálunk. Seneca szerint először élni kell, de csak azután filozofálni. És végül Ady Endre mondta, hogy nem fogok dühöngeni, filozofálni fogok, ebben az országban annyira úr a hülyeség, hogy itt már csak filozofálni lehet. A filozófia mai szerepéről fogunk beszélni, amiben Sárdi Ádám lesz a beszélgetőtársam, aki a FIÓKA társalapítója és doktorandusz az ELTE Bölcsészkarán.
Az első kérdésem az lenne, hogyha a filozófiáról kéne gondolkodnom, akkor nekem egy poros könyv jutna eszembe egy poros könyvtárban, aminek a poros legfelső polcán egy ilyen vastag könyv van, és az a kérdésem hogy egy fiatalnak megéri-e levenni ezt a poros könyvet? Egyáltalán mit adhat a filozófia egy mai fiatalnak?

Hát nézd, én levettem. Szóval szerintem mindenképp megéri. Most itt ez a kép, amit te lefestettél, az annyiban biztosan helytálló, hogy egy nagyon régi és nagyon ősi tudományról van szó, ami nyilván az elmúlt - hogyha a nyugati filozófiai hagyományt nézzük- 2500-3000 évben azért sokat formálódott. Mindazonáltal azért az van most is, hogy a klasszikusan filozófiai problémáknak tekintett kérdések azok most is ugyanúgy foglalkoztatják az embert, a filozófusokat, ezen gondolkoznak, rágódnak már évezredek óta. Erről megoszlanak a vélemények, hogy mennyire sikeresen. Én azt gondolom, hogy azért volt előrehaladás, és hát abszolút megéri szerintem. Tehát, hogyha arra irányul a kérdésed, hogy pontosan mit kaphat egy mai fiatal, vagy mitől lesz érdekes, vagy mi az értelme a filozófiának, akkor szerintem erre talán az egyik lehetséges válasz az az - legalábbis én azt szoktam mondani a hallgatóknak ilyen fióka előadások és egyéb barátkozások alkalmával is - hogy a filozófia az egy ilyen bölcsészmérnökség.

Az ELTE BTK oldalán a fióka leírása alatt azt találhatjuk, hogy ez egy filozófiai bevezető, egy támogató kör és egy szabad közösség keveréke filozófia iránt érdeklődő gólyáknak. Azonban a fióka hivatalos oldalán ugyanez a mondat szerepel egy szó módosítással, a szabad közösség helyett ivó társaság szerepel. Így adódik a kérdés, hogy mi a FIÓKA, másrészt pedig, hogy borban van-e az igazság.

Még az igazságot nem találtuk meg a pohár alján. A FIÓKA annyiban ivó társaság, hogy egy baráti közösségből alakultunk meg. Itt muszáj megemlítenem a Litványi Bence nevét, aki nekem egy nagyon jó barátom, és az ő fejéből pattant ki ez az ötlet tulajdonképpen. Több motivációja volt. Az alapgondolat az volt, hogy milyen jó lenne, hogyha a gólyák, amikor beérkeznek az egyetemre, és elkezdenek érdeklődni a filozófia iránt, és felvesznek egy csomó bevezető órát, akkor tudjanak egy picit jobban tájékozódni, hogy mik is azok a konkrét filozófiai problémák, amiket majd ott hallgatnak az előadások és szemináriumok során. Ebben egy picit ilyen tájékoztatást, útmutatást adni nekik. Ez az egyik. A másik meg az, hogy ténylegesen - főleg a Covid miatt is éleződött ki az a helyzet - legyen egy ilyen egyetemi közösség. Ismerjük meg egymást, akár különböző évfolyamokról felsőbb évesek segítsenek alsóbb éveseknek, az alsóbb éveseknek legyen egy olyan helye, egy olyan közege, ahol nem lehet butaságot kérdezni és hát azt kell mondjam, hogy ezt most már harmadik éve csináljuk. Szerencsére tök jók a visszajelzések, szeretik a hallgatók, elég sokan járnak.

Most az az aktuális probléma, vagy aktuálisan megoldandó dolog, hogy így kineveljük a saját utánpótlásunkat, és hogy ez így túlnőjön rajtunk. Kezd így intézményesülni az egész, de hogy legyen folytatás, ezért kezdünk kiöregedni abból, hogy a tizennyolc évesekkel bulizzunk együtt többször.

Hamár ivótársaság, nyugodtan!

Persze, csakhogy azért most már többen elmentek külföldre doktorandusznak az alapítók közül. így Van, aki már - például a Bence - teljes munkaidőben dolgozik közben. Én meg másik két FIÓKÁS, az ELTE-n maradtunk doktoranduszok, úgyhogy ez volt tulajdonképpen a küldetésünk vagy tervünk, hogy legyen egy ilyen fórum. Ez egy előadássorozat. Úgy kell ezt elképzelni, hogy minden héten van egy-egy tematikus előadás, amit mi tartunk, de mi is ugye hallgatók vagyunk, meg aztán régen, amikor elkezdtük, akkor pláne hallgatók voltunk, én a mesterképzést kezdtem talán akkor, amikor ez elindult.

Mi nem tudunk annyira felkészülten előadni bármilyen témában, mint egy adjunktus, vagy egy oktató, akinek ez az élete, ez a szakmája évtizedek óta adott esetben. Egy nagyon niche réteget tudunk átadni, vagy tudást tudunk átadni, ami a lelkes felsőbb éves és az adjunktus közötti szcéna. Előadásaink viszonylag informális előadások, tehát lehet nyugodtan kiabálni, együtt gondolkodni, vitatkozni. Sok kérdésre azt fogjuk válaszolni, hogy nem tudom, mert egyszerűen ez van. Viszont azért az fontos, hogy egy viszonylag magas szakmai színvonalat tudjunk biztosítani.

Hol szoktak lenni a nagyobb filozofálások még az előadáson, vagy az utána az afteren?

A gólyák azért félnek, úgyhogy utána az afteron bátrabbak, de nekem az az egyik legmeghatóbb élményem, hogy tartottam egy előadást, már nem is emlékszem, hogy milyen témában és utána még telefonálgattam, illetve nálunk úgy van, hogy az előadás után átmegyünk barátkozni valamilyen kocsmába és amikor beértem a kocsmába, akkor egy ilyen kígyózó gólyasor volt a pultig, és ott mindenki a témáról vitatkozott és érvelt, és ment a nagy megfejtés. Én meg ott álltam, hogy jó, akkor ez egy jól sikerült előadás volt, hogy még így egy órával utána, vagy fél órával utána is még ment a megfejtés a sorban, úgyhogy általában kell egy kis idő nekik is, amíg feloldódnak, meg így megtalálják a kis barátaikat, meg cinkostársaikat, akikkel így lehet aztán témázni.

Ha már a kötetlenebb beszélgetésekről van szó, akkor gyakran tapasztalhatjuk azt, hogyha valami konkrét dologról van szó, például nem is tudom, egy programot kell megszervezni, vagy egy közéleti témáról van éppen bármilyen közösségben szó és valaki egy kicsit ilyen absztraktabb vizekre evez a beszélgetésben akkor ebből így rásütik, hogy ne filozofáljál.

Tegyük fel, hogy egy karácsonyi műsort kell szervezni, és akkor valaki megkérdezi, hogy de mégis minek vannak ünnepek? Vagy hogyha valami közéleti esemény, például börtönbüntetést kapott valaki, akkor mégis ez egy büntetés? Mi is a büntetés? A filozofálgatásnak lett egy kissé derogáló, ilyen delegitimizációs szerepe, hogy mit gondolsz egyrészt erről, hogy ez minek köszönhető, másrészt jó-e, hogy a beszélgetésekben ez a filozofálás, a "letértél az útról" kifejezéssé válik. Másrészt pedig, hogyha a cselekvés halála az okoskodás, akkor már a gondolkodás is a halála?

Ez egy érdekes kérdés. Szerintem az van, hogy vannak ilyen kijelentések a beszélt nyelvben, amik egy picit súlyukat vesztették. Most ezen gondolkoztam, pont mielőtt jöttem, és beszélgettem a barátnőmmel is erről, aki nem filozófus, ő pszichológus. És ő azt mondta, hogy szerinte ilyen a pánikolni is, hogy amikor valaki egy kicsit izgul, vagy elkésik, akkor a barátja egy oldalba bökheti, hogy figyelj, ne pánikolj már, miközben.

Csak pánik szak nem létezik, ugye?

Nem pánikol, nyilvánvalóan, csak egy kicsit ideges és ez a ne filózgassál, vagy ne filozofálgassál, én a mindennapi életemben azt látom, hogy ez nem annyira egy pejoratív, hanem inkább egy ilyen kiüresedett fogalom, hogy amennyiben egy picit eltérsz a tárgytól, akkor már nem is azzal foglalkozol, miközben az is van, hogy szerintem egy filozófus a mindennapi beszélgetésekben kábé ennyiben tér el egy nem filozófustól, vagy egy civiltől. Mondom itt nagyon idézőjelben - a hallgatóknak.

Szóval az van, hogy szerintem a filozófus annyiban csinál többet, hogy erre nem hallgat és próbál ugyanazzal a józan paraszti ésszel meg tulajdonképpen csak kérdéseket feltéve továbbmenni. Ha felteszi neki a haverja a kérdést, hogy akkor a börtönbüntetés az büntetés-e, vagy mi a büntetés, akkor ezt komolyan veszi. Minden kérdésre komolyan veszi a következő felmerülő kérdést.

Szerintem az a filozófus, aki egy kérdésre válaszol, nem pedig feltesz még másik két kérdést, az kicsit gyanús.

Ez nem azt jelenti, hogy a végén nem kapsz legalább megközelítő válaszokat, vagy nem kapsz egy pontos képet, amit már azért tudásnak vagy véleménynek lehet hívni, de szerintem a filozófia lényege az az ilyen kapargatás, hogy így tovább kapargatsz, amiben az a trükk, meg az a szépsége szerintem, hogy nem kell semmilyen más módszert, vagy nem kell semmilyen más erőforrást felhasználnod, hanem csak így mész tovább az eszed után, a józan paraszti eszed után, és egyszer csak közelebb kerülsz ahhoz az etikai kérdésekhez, közelebb kerülsz mélyebb metafizikai kérdésekhez, közelebb kerülsz művészetelméleti kérdésekhez, satöbbi, sorolhatnám reggelig. Ennek szerintem mindenképp van értelme.

Nyilván a szónak a legcsúnyább értelmében "nem hasznos". Nem fogsz tőle utána megkapni egy kész egzakt képletet sok esetben.

Érdekes ez a kapargatás, amit mondtál, mert lehet, hogy ez a filozófiával egy együtt járó dolog, ami idegesíti az embereket, hogyha valaki a definíciót, vagy az axiómákat akarja lebontani. Most körülbelül a legszembetűnőbb példa akár Szókratész, aki egészen odáig csesztette az athéniakat, hogy aztán halálra is ítélték. Szóval lehet, hogy most egy jobb korban élünk, most már csak annyit mondok a beszélgetésből, hogy kérlek, ne filozofálj, de cserébe nem ítélik halálra az embert!

A száműzetés az úgy látom, hogy maradt. Mondtad a hasznosságot: egy pályaválasztás során, hogyha az ember éppen az egyetem felé kacsingat, végzett a gimnáziummal, akkor eléggé sok kommentet szokott kapni az emberektől, hogy hova menjen továbbtanulni. Általában mindenki próbálja a saját szakát ajánlani. Vannak ilyen tipikus dolgok, hogy menjél orvosnak, mert orvosra mindig szükség van, vagy menjél el programozónak, mert abban most nagy technológia van, nagy pénz van. Én még olyan mondatot nem hallottam, hogy mennyire filozófusnak, fiam. Mit gondolsz, hogy ez a fajta megbecsültséghiány, ami övezi akár a filozófiát, mint tudományágat, akár pedig mint a szakot, de akár csak a filozófiatanárokat ez minek köszönhető? És mivel tudományág, nem tudunk elmenni a tény mellett, hogy milyen rengeteg mindent adott a filozófia a történelemben, milyen hatalmas hatással van ránk, gondolhatunk itt akár Arisztotelészre, hisz minden egyes tudomány bevezető óráján felkerül Arisztotelész neve, vagy Marxra, Nietzschére.

Miért lehet az, hogy ilyen hatalmas nagy lábnyomot tudott hagyni a filozófia történelemben, sokat is tanítják minden tudományágban, ehhez képest a megbecsültsége és a társadalmi hasznossága mégis ilyen kérdéses?

Két kérdést tettél fel. Megpróbálok most a másodikra válaszolni, és utána egy kicsit röviden visszatérek az elsőre. A második ez a tudományos hasznosság.

Sajnos, nem sajnos ma egy olyan világ, világban élünk, ahol ez a hasznosság nagyon szoros kapcsolatban van a mindennapoknak a kényelmessé tételével. Egy filozófus sose fogja tudni megmondani, összerakni, megépíteni vagy meggyógyítani.

A kényelmünkre gyakorolt hatása az vajmi kevés. Nem hasznos filozofálni a szónak a profán értelmében. Emiatt nyilván úgy is ítéli meg a társadalom. Szerintem is ez a filozófia, mint olyan, az egy luxus. Tehát ahhoz, hogy te ülni tudj az egyetemen, és közben tudj reggel kávézni, be tudj menni a munkahelyedre a metróval, vagy legyen autód, vagy elővedd a telefonodból az egész világmindenséget az interneten, az egy nagyon kényelmes helyzet, és ahhoz a filozófia konkrétan nem tesz hozzá. Viszont egy tök jó dolog, hogy van, merthogy talán az egymáshoz való viszonyulásunkat, meg a világról alkotott képünket, ahhoz meg nagyon sokat tesz hozzá és most nem akarok ilyen részproblémákba belemenni, hogy például a fizika vajmi keveset mond el az okságról, és a metafizika meg kutatja az okságot. A közgazdaságtanra is nagy hatással van a tudományfilozófia erre vonatkozó része például. Szóval vannak itt hasznos dolgok, de az tény, hogy ez már nehezen csöpög le a társadalom tágabb rétegeihez.

Visszakanyarodva egy huszárvágással az első kérdésedre. Az van, hogy nekem nem mondta az apám, hogy menj el filozófiára, se az édesanyám, és én se hallottam még olyan szülőt, aki tűzzel-vassal űzte volna a filozófia felé a gyereket.

Hallottál már ilyet, hogy valakit a szülők, vagy bárki más, aki hallgató, akinek előadsz, vagy ott az egyetemi közegben, akik kifejezetten azt mondták, hogy na, te menjél el filozófiára, merthogy te jó filozófus leszel.

Nem, nem. Ilyen szigorúan nem. Viszont volt egy nem olyan régi, pár éves amerikai felmérés, ahol a legtöbb frissdiplomás munkahelyet találó, legrövidebb idő alatt munkahelyet találó fiatal, az a szabad bölcsészetről jött ki és ez pont azért van, mert egy ilyen skillset, amit kapsz, az nagyon sok soft skill.

Említetted pont a programozókat, és ez szerintem ez egy tök jó ellenpélda lehetne arra, amit mondtál, mert hiszen most a mai nap azt látjuk, hogy a nagy techcégek százasával rúgják ki az alkalmazottakat az AI miatt, mert tíz évvel ezelőtt iszonyú nagy pénz volt bootcampek (intenzív, 3-12 hónapos programozó képzések - a szerk.) építésében és programozók kitermelésében, és rengetegen motiváltak lettek a hihetetlen mértékű alapfizetés, kezdő fizetés miatt. Most meg ez nincs, mert megcsinálja az AI rengeteg ember munkáját. A filozófusok meg nem fognak tudni konkrét programnyelvet írni, viszont valószínűleg könnyebben találnak valami másik lehetőséget, valami másik állást, ami adott esetben ma még nem is létezik. Ez is most már közhely, hogy a mi munkánk a szüleink idejében még nem is létezett. Gondold el, édesanyádnak azt mondják, hogy a fiacskája podcastet fog gyártani, akkor nem értette volna, hogy mit jelent az, hogy podcast.

Kapcsolódva az elhangzottakra: A filozófusoké a jövő?

Azt nem tudom, hogy a filozófusoké a jövő-e, remélem, hogy van helyük a jövőben. Az biztos, hogy ezeknek a soft skilleknek, amikről beszéltem, a kritikus gondolkodás, érveléstechnika, rendszereket jobban átlátsz, stb. ezeknek abszolút van helye a jövőben, azt gondolom.

Beszéltük, hogy most kicsit ilyen luxus már filozofálni. Ez milyen fajta luxus? Az a fajta, mikor például pezsgőt locsolok a földre, ami egy fölösleges luxus, és jó is, hogy ez nem gyakran történik meg, vagy egy olyan luxus, mint például egy nagyon drága gyógyszer, amit csak nagyon kevés ember tud megengedni magának. Ez egy kívánatos cél, hogy bővítsük, hogy minél több ember tudjon filozofálni, vagy igazából jól van ez , hogy ennyi ember filozofál?

Szerintem nincs jól ez így. Minél több ember gondolkodik, és minél több ember hajlandó rávenni magát, hogy megtanulja azt a képességet, hogy nem áll meg és nem hallgat annyiban a környezetére, hogy legalább utánajár, vagy belegondol egy picit, az baj. Az nagyon fontos, hogy ezt így minél több embernek megmutassuk, hogy ez egy jó dolog, meg élvezetes. Szerintem élvezetes.

Nem annyira hasznos a szó maga értelmében, akkor a társadalomnak milyen szempontból van szüksége a filozófiára? Hol kéne a filozófusokat megítélnünk, mi az a hiánytermék, amit ők betöltenek. Például kapargatás, ezt már említetted, vagy számodra mi az az ideális világ, ahol a filozófia méltó helyet foglalja el?

Hú, hát ez egy nehéz kérdés. Erre nem tudok most konkrétan válaszolni. Azt gondolom, hogy nem kell mindenkinek filozófussá válnia, aki akadémiai filozófiával foglalkozni, merthogy ez egy szakma aztán akadémiai szinte. Itt is az van, hogy vannak különböző diszciplínák, vannak nagyon kis apró részkérdések, vannak nagyon zegzugos helyei a filozófiának, amihez nem kell értenie mindenkinek, inkább csak a filozófiai attitűd a fontos, mely sok-sok társadalmi rétegnek hasznára válhat. Például etikai kérdéseknél, hogy szervezzük meg az oktatásunkat.

Hogyha valakinek felkeltette az érdeklődését akár a filozófia, akár a FIÓKA iránt, akkor hol lehet legközelebb a FIÓKÁVAL, vagy pedig az előadásaiddal találkozni?

A következő március 28-án lesz, és nálunk az a szokás, hogy az őszi félévben hetente egyszer az ELTE bölcsészkarának az épületében az Astoria Campuson vagyunk, ahol vannak az előadásaink. Ez elsősorban gólyáknak szól, de azért minden érdeklődőt szeretettel várunk. Eme előadások szigorúan diszciplinárisak, tehát van vallásfilozófia, társadalom, etika, politikai filozófia, metafizika, nyelvfilozófia, és most még sok mindenkit kihagyok. Ez az őszi félév során van. A tavaszi félévben most azt találtuk ki idén először, hogy egy kicsit kinyitjuk a kört és kevesebb előadással külső helyszínen találkozhatnak velünk az érdeklődők, és ez abszolút egy ilyen szabadegyetem jellegű programsorozat lesz, aminek az a célja, hogy megmutassuk azt, hogy a fiatal kutatók, pályakezdő kutatók és felsőbb éves doktoranduszok marha izgalmas témákkal foglalkoznak akadémiai-filozófiai szinten, ami baromira érdekes és baromira van értelme. Nem mellesleg érdemes megmutatni tágabb közönségnek is. Ezek az Aurórában fognak megrendezésre kerülni, ajánlom mindenkinek figyelmébe március 28-át, este 6-tól lesz a következő. Minket pedig el lehet csípni az internetnek a bugyrain, a Facebookon is, meg az Instagramon is, meg van saját honlapunk is, hogyha valaki beírja, hogy FIÓKA.

A név egy betűszó: Filozófiai Ismeretterjesztő Óra Kezdőknek az Alapoktól ez a FIÓKA, úgyhogy ha erre rákeresnek, akkor fognak információkat találni erről.

Az ukrajnai háború kitörése óta gyakran szerepel a hírekben és a közbeszédben a kárpátaljai magyarság helyzete. Ilyen módon sajnos tényleg igaz az állítás, hogy a háború borzalma közvetlenül, Ukrajnán belül is súlyosan érinti a magyarságot. A kárpátaljai magyarok életkörülményei az elmúlt évtizedekben sem voltak éppen fényesek: hosszú ideje kedvezőtlen gazdasági körülmények, szegénység és politikai káosz jellemzi a régiót. De hány magyar él valójában Kárpátalján? A jelen körülmények közt a kérdés költői, korábbi statisztikai adatok és becslések azonban árnyaltabb képet mutathatnak, mint a közgondolkodásban szereplő „százötvenezer kárpátaljairól” való vélekedés, ami egy igen gyakran emlegetett szám.

Mindenekelőtt fontos elmondani, hogy az emigráló tömegek mérése egy óriási statisztikai kihívás, aminek a tudomány sok esetben nem képes megfelelni. A probléma kiinduló forrása, hogy már a migráns szó definiálása is rendkívül komplikált, hiszen a mobilitásnak számos formája lehet. Ezen felül nehézséget okoz, hogy más országok eltérő szervei különböző időpontban és gyakran más módszerekkel mérik a migrációs és népességi változásokat, ami esetenként ellentmondásos adatokhoz vezet. Ennek kapcsán problémaként merülhet fel például, hogy egy migráns több mérés következtében többször is bekerül egy adatbázisba, vagy éppen hogy nem kerül ki egy régi rendszerből (pl. nem jelentkezik ki a régi lakcíméről).

A határon túli magyarok mobilitásának mérését külön megnehezíti, hogy a kettős állampolgárság intézménye miatt ők nem kerülnek be nemzetközi migránsként a rendszerbe, hanem magyar állampolgárként mozognak. Ezen felül viszonylag ritkák a témában készült mérések: a legutóbbi népszámlálás Ukrajnában 2001-ben volt. Az ukrajnai háború kitörése pedig alapjaiban változtatta meg a viszonyokat.

Kárpátalja Ukrajna délnyugati részén terül el, és az ország második legkisebb régiója: területe 12.800 négyzetkilométer, ami Ukrajna területének 2,1%-át teszi ki (ukrán viszonylatban tehát egy a "Kárpátokon túli", jelentéktelen területről beszélünk). A legutóbbi és egyben egyetlen 2001-es népszámlálás eredményei alapján a régió lakossága 1.242.600 fő volt, ami arányiban az ország populációjának 2,7%-át tette ki. Ezek az adatok viszonyítási alapként szolgálnak, valószínűleg már a háború előtt is elavultak voltak, utána pedig biztosan azzá váltak.

Az utóbbi években a kárpátaljai magyarság számát mérő legnagyobb volumenű munka a SUMMA 2017 nevű kutatás volt 2016 és 2017 között. A kutatás során több, mint 25 ezer személlyel történt mintavétel, ami azt jelenti, hogy a kárpátaljai magyarság ötöde bekerült a vizsgált személyek csoportjába. Ez a magas reprezentáció mindenképpen megbízhatóságot kölcsönöz az eredményeknek. A felmérés alapján 2017-ben az itt élő magyarok száma 125-135 ezer között volt. A 130 ezer fős középértékkel számolva ez 21 ezer fős (13,7%) csökkenést jelent a 2001-es népszámláláskor mért 151.516 főhöz képest. Ennek a fogyásnak az éves átlagos üteme -1,0%, ami jóval mérsékeltebb a többi határon túli magyar nemzetrész vonatkozó 2001-2011 közötti értékeinél (Szlovákia: -1,2%, Vajdaság: -1,4%, Erdély: -1,5%, Horvátország: -1,6%).

A kivándorlás 2001 és 2013 között évente átlagosan 900-950 főt tett ki, majd igazodva a geopolitikai változáshoz 2014 és 2016 között ez a szám átlagosan 1200-1300 főre ugrott. A 2015-ös csúcs után a kivándorlók száma egy évvel később jelentős csökkenést mutatott, és mivel eddigre az ukrajnai gazdasági visszaesés is konszolidálódott, ezért feltehető, hogy később a kivándorlók száma is zsugorodott. Ennek a feltételezésnek ellentmond, hogy 2016 után az Ukrajnából Magyarországra költöző emberek száma drasztikusan megnőtt: amíg 2016-ban még csak 1202 fő érkezett ide, addig 2019-ben ez a szám már 21.185 fő volt. (A fentebb kifejtett okok miatt ebben a számban a magyar áttelepülők valószínűleg minimális arányt tettek ki.)

A SUMMA 2017 eredményei már a háború kitörése előtt is meglehetősen elavultak voltak, hiszen 2017 óta a természetes fogyás és a magyar közösséget érintő negatív diszkrimináció miatt is feltehetően nagy embertömeg hagyhatta el Kárpátalját. A háború kitörése pedig drasztikusan megnövelte az elköltözők számát. Az ENSZ becslései szerint a háború kitörése óta összesen már több, mint 6 millió ember hagyta el Ukrajna területét és további bő 5 millió ember vált belső menekültté. Nem áll rendelkezésre adat arról, hogy az elköltözöttek között hány magyar van, szakértők azonban több tízezer főre teszik a számukat. Ezzel a kárpátaljai magyarság száma mostanra 100 ezer alá csökkenhetett. Kovály Katalin ezen felül arra hívja fel a figyelmet, hogy az elköltözöttek között a fiatalok vannak többségben (sokan a behívólevelektől tartanak), aminek hosszútávon komoly következményei lehetnek a reprodukciós rátára nézve is. Így a kárpátaljai magyarság jövőjére nem csupán a hirtelen kivándorolt tömegek jelentenek veszélyt, hanem a fiatal elvándorlók korfából való "kiesése" is.

Mindezt látva tehát minden állítás becslés és spekuláció a Kárpátalján élő magyarok létszámát illetően, a fogyás ténye azonban megkérdőjelezhetetlen. Azt sem lehet tudni, hogy a háború befejezése után mennyien fognak visszatérni szülőföldjükre, mint ahogy azt is nehéz megjósolni, hogy milyen körülmények várnak az ott boldogulni vágyókra. A jelenlegi helyzet sajnos nem sok jót ígér: a háború vége még messze van (és a háború utáni kilátások sem biztatóak), a természetes fogyás és az elvándorlás pedig minden bizonnyal folytatódni fog. Kárpátalján tehát nem él 150 ezer magyar, számuk mára feltehetően kevesebb, mint 100 ezer. A közösség azonban, ha fogyatkozik is, nem fog eltűnni: a kárpátaljai magyarság ügye égetőbb, mint valaha.

  (Borítókép: A munkácsi vár / Fotó: Roman Mikhailiuk / shutterstock.com ID: 157667927)