A vátesz latin eredetű szó, jelentése látnok, próféta, a költészetben a prófétai szerepben fellépő költők megnevezése, a romantika költészetében a vátesz küldetéstudattal rendelkezik, népvezér, a közösséget, amelyhez maga is tartozik, kiválasztottként szólítja meg. Ő az, aki tudja a jövőt, s hozzá vezető helyes utat, egy igazságosabb világ felé vezeti a népét. Ehhez hasonló mondatokat olvashatunk, amikor középiskolában a Vátesz jelentéséről beszélünk, és köszöntök minden nézőt és hallgatót, velem szemben ül Bárány Bence, aki a VATES márka alapítója és a brand menedzsere.

Mi a helyes út az igazságosabb világ felé, avagy a vátesz, mint szó hogyan jelenik meg a márkában, mi itt az alap?

Nagyon szép felvezetés volt, és csak az dübörgött itt a homlokom környékén, hogy hát nem kicsit vállaltunk ezzel a névvel, de nagyon úgy éreztük, hogy nekünk így kell hívni magunkat, mert hogy mi is kapcsolódtunk hozzá itt a középiskolát emlegeted, hogy talán ott találkozik először vele az ember, és azt hiszem az alapító társammal mi is ott találkoztunk először ezzel a kifejezéssel, hogy mi az út az igazságosabb világ felé, és hogy jelenik meg a váteszség a márkában. Sokféleképpen lehet, vátesz egy márka, egy ruházati márka, merthogy mi alapvetően és ez nagyon fontos, mert nem feltétlenül egyértelmű:

A márkában a váteszség ott jelenik meg, ha mondjuk azt vesszük, vagy azt állítjuk magunkról, hogy mi tudni fogjuk azt, hogy mi lesz az a trend, ami majd ledominálja a textilipart. Csak ez is ilyen túlvállalásnak tűnik, azért vonakodok kimondani. Ezt lehet vátesznek hívni, hogy mi azt mondjuk, hogy ebből trend lesz, és azt is csinálunk belőle. És mondjuk ez valamilyen szinten sikerült, mert mikor elkezdtük, azért azt elmondhatjuk, hogy ez annyiban nem új ötlet, hogy voltak már hasonló próbálkozások előttünk is, csak mi voltunk azok, akik nem csak egy projektként és egy kollekcióként gondoltunk erre, hogy alapvetően irodalom, aztán kicsit kibővítve művészet, inspirálta és fókuszú mintákkal és mintázatú ruhadarabokat készítünk. De hogy mi gondoltuk, mi gondoltuk úgy, hogy ebből aztán vállalkozást kell csinálni, és aztán ezt hosszasan valahogy lánggá fújni ezt a kis parazsat, ami indult, és akkor ott a mi elképzelésünk tényleg az volt, hogy erre márpedig lesz egy széles kör, egy széles érdeklődő réteg, és ez úgy esett, hogy beigazolódott.

Nagyon-nagyon óvatosan fogalmazok, azt hiszem, nem akarok olyannak tűnni, mint aki tényleg fölül, vagy túlértékeli a saját szerepét, de azt hiszem, hogy az elmúlt négy, vagy most már lassan öt év alapján májusban leszünk öt évesek, elmondható, hogy igenis tudunk-e trend lenni, bár mi mindig azok leszünk valószínűleg, akik egy réteg számára lesznek igazán izgalmasak, de a cél nyilván az, hogy ez a réteg minél szélesebb legyen.

Hogyan keletkezett a VATES, mint márka? Mi volt az a szükséglet, amit úgy éreztétek, hogy ki kell elégíteni?(Irodalom, Ady és Radnóti avagy az őstörténet:)

Elmondom az őstörténetet, amit szoktunk mesélni. Nagyon érdekes, mert a társam jelenleg San Franciscóban tartózkodik, és ő már nem olyan aktív a márka hétköznapi életében, és ezt a monológot, amit most fogok mondani, eddig mindig interjúban úgy csináltuk, hogy dobáltuk egymásnak a labdát, és most vagyok abban a helyzetben.

Úgy nézett ki, hogy Csányi Péter, az én társam, készített magának egy Ady-s pólót, és akkor az irodalomórán őt megfogta Adynak a karaktere. Ő akkor elkönyvelte magában, hogy ebből egyébként egyszer lehetne valami ilyesmit csinálni, merthogy az önkifejezése neki akkor az volt, hogy ez az Adys póló megmutatta, hogy ő kedveli ezt a költőt, és akkor mindazt, amit egyébként ő képvisel. Nálam ez szintén középiskola volt, nálam a Radnóti kattant be, ott volt az, hogy egyszer csak úgy igazán figyelni kezdtem az órákon, illetve én utána slam poetryvel kezdtem el foglalkozni, ami meg, ha nem is szerintem nem költészet, hanem inkább egy performatív műfaj bizonyos műfaji határokon. Ott kezdett el érdekelni az igazából, hogy a szavak ereje - klisé - az pontosan mit is jelent a gyakorlatban.

Aztán én szabadúszó grafikusként kezdtem el tevékenykedni a diplomám megszerzése után, és akkor gondolkodtam egy pont után abban, hogy egyébként én ilyen kicsit filmes utalásokkal felcicomázott pólókat szeretnék egyébként piacra dobni, és itt találkoztunk mi Péterrel, és itt indítottuk el a márkát.

Igazából az hívta életre, hogy talán a hobbija és az érdeklődési köre, ha nem is egyezett meg száz százalékban kettőnknek, de volt egy erős metszetünk, és az már elég volt ahhoz, hogy elhiggyük, hogy ez másokat is érdekelni fog, illetve hogy akkor el kell ezt indítani, és nem csak úgy, hogy egy kollekciót készítünk, hanem hogy belevágunk és hosszú távra tervezünk.

A VATES oldalán három érték szerepel, amely fontos számotokra: az egyediség, a minőség és a közösség. Az egyediség és a minőség szerintem az magától értetődik, de hogy a közösség része az mit jelent, hogy esetleg vannak közös események, rajongói találkozók, hogyan kell ezt a közösségi részt értelmezni?

Online és offline közösségről szoktunk beszélni. Ebből szerintem az offline értékesebb és kell még rajta dolgoznunk, mert szerintem kevésbé aktív, mint az online. Az online nyilván adja magát nekünk a napi tartalomgyártásunk, az gyakorlatilag idézetek megosztása a social médiában, és célunk is nyilván, hogy két - nem is tudom - kajafotó között mondjuk legyen egy olyan három soros, amit mi kiteszünk, és ami mondjuk egy picit hosszabban köti le a nézőt, mint az a hét másodperc, amit általános attention spam-nek szoktak mostanában mondani. Jó az, hogyha esetleg elolvassa, netán még egyszer elolvassa, és elgondolkodik a jelentésén, de nem feltétlen cél az, hogy aztán annak utána is olvasson, de örülünk, a legjobb mellékhatás az, hogyha utána mondjuk megkeresi a teljes művet is.

A kommentszekciónk az, ahol tetten érhető, illetve a kedvelési számunk, azt hiszem, ez az online közösség, merthogy hosszú évek után még mindig elképesztő számban szokták kedvelni és továbbosztani a mi idézeteinket. Ebből mi azt deriváljuk, hogy akkor ez hatni is tud, illetve ha olyan idézet kerül ki, ami megosztó, akkor nagyon érdekes az, hogy a kommentszekcióban milyen beszélgetések indulnak, vagy önmagában az érdekes, hogy beszélgetés indul, ami egyszer-egyszer talán sárdobálássá is válik a végére, de hogy ez a ritkább.

A Covid talán első hulláma alatt volt még egy nagyon kellemes tapasztalásunk a saját online közösségünkkel, amikor nyilván bezárták az országot, és akkor igyekezett mindenki olyan ötletekkel előállni, amivel talán egy picit izgalmasabbá lehet tenni ezt az otthonülést. Mi ekkor csináltuk a János Questet, a János Vitéz 372 versszakát felosztottuk. Aki jelentkezett, hogy ő szeretne egy négysorost mondani, az kapott egy versszakot, és akkor túljelentkezés volt, pedig mi azt hittük, hogy jó, hogyha az első két éneket szét tudjuk osztani, de hogy annyi mindenkit érdekelt ez, és aztán csináltunk egy óriási hangoskönyvet ebből az egészből, hogy végigmondta, 372 versszakot. Ennyi ember mondott el egy-egy versszakot a János vitézből, így elkészítve egy uszkve 1 óra 26 perces hangoskönyvet és ami különösen izgalmas volt, az az, hogy a 6 éves volt talán, nagyjából 6 éves forma, kisgyerek volt a legfiatalabb, és szerintem 90 környékén volt a legidősebb, amit mi különösen szerettünk.

Talán pályázatokat csináltunk kétszer is, ennek most már azt hiszem a legutóbbinak is két vagy három éve, de hogy mintatervező pólótervezői pályázatot hirdettünk irodalmi témákban, és nagyon sokan jelentkeztek rá, és nagyon sokan adtak le pályaműveket, amiket aztán meg is jelenítettünk, tehát volt egy olyan kollekciónk, amiben több ilyen pályamű is szerepelt, sőt onnan került ki egy grafikus, akivel mi azóta is együtt dolgozunk.

Az offline-hoz visszatérve pedig az események voltak izgalmasak, ez is 2022 nyara volt azt hiszem, mikor a Westend-tetőn csináltunk két eseményt, ott az volt az izgalmas, vagy az volt az elgondolás mögötte, hogy rapperek, színészek, költők és slammerek álltak színpadra, és adták elő azt, amit ők egyébként szoktak csinálni, és abból egy ilyen érdekes mix jött létre. Nyáron szoktunk még menni különböző formátumokkal, fesztiválokra általában. Ez a kulturális, vagy ilyen popkulturális kvíztől elkezdve a kerekasztal beszélgetésen át egyébként a kötetbemutatóig, amiről majd azt hiszem fogunk beszélni.

Egy ruhamárkánál adott a ruha, a ruha anyaga, a minőségi ruha, és így ennyi, de azért mégiscsak a VATES-nál azt láthatjuk, hogy üzeneteket, gondolatokat, bármifajta ilyen üzenetet közvetít ez a márka, hogy van egyfajta aktivizmus ebben a projektben, vagy ez egy márka, ami egyébként üzenetekkel is kommunikál?

Nyilván a technikai oldala az, hogy van a címke, van a minta, azt nagyon nem tudod megvariálni, tehát ott a lehetőségeid száma és a mozgástered véges. Az, hogy hogy választod meg a mintákat, nyilván már egy izgalmasabb kérdés. Van-e benne aktivizmus? Ha aktivizmusnak hívhatjuk, akkor ez a művészetnépszerűsítés.

Ezt csipegetni is lehet, kevesebbet is lehet belőle fogyasztani, és hogy ez mindenkié, és lehet ezt vinni magaddal kisebb dózisban, Hogyha éppen arra van kapacitásod, és akkor ezt lehet növelni ezt a dózist, és nyilván érdemes is, hogyha el szeretnél mélyülni irodalomban, a festészetben, a zenében, akkor erre mindig van lehetőséged, és mi szeretnénk egy híd lenni tulajdonképpen, vagy mondjuk egy olyan platform, ami belépni is segít mondjuk ebbe, hogy mondjuk honnan kezdjem el én a kultúra és a művészetek fogyasztását, erre mondjuk pont jók lehetünk, hogy innen. Nézel egy-két idézetet, rájössz, hogy igazából te görgettél hármat, akkor volt ez a szerző, akitől neked két-három idézet valamiért megmaradt, akkor lehet, hogy utánanézel, és akkor tőle fogsz olvasni. Ám ha annyi van, hogy a napodban van egy perc, amikor elolvasol valamit, ami egy picit más, mint ami az általános kínálat a social mediaban, akkor mi ezt tudjuk. Azt hiszem, hogy ez bizonyos értelemben aktivizmus, bár valószínűleg van ennél szebb szó erre. Ez a küldetéstudat talán, ami a váltás mögött rejlik.

Akkor van benne egy kis kapudrog szerep is?

Az se gyenge kifejezés, de elfogadom, ez jó.

Ha már kapudrog, akkor azt láthatjuk, hogy ezeken a termékeken alapvetően költőknek a gondolata jelent meg, későbbiekben akár mesék, de akár megjelentek egy zenekarnak is az alkotásai ezeken a bögréken, telefontokokon és azért régebben mégis a fő fókusz a költőkön volt. Arra lennék kíváncsi, hogy az eladások alapján lehetett-e következtetni arra, hogy például nem tudom, Adys pólóból adtak el a legtöbbet, vagy József Attilás bögrét, hogy van-e ilyenfajta kultusza most Magyarországon valamelyik költőnek, vagy lehetett-e valamilyen tanulságot az eladásokból figyelni?

Abszolút megvannak, és nem is csak az eladásokból, hanem a kedvelésszámokból, a megosztott idézeteken lévő kedvelésszámokból szépen lehet modellezni, hogy kiket szeret és ismer a magyar közönség leginkább, és Ady abszolút viszi a prímet, József Attila Radnóti, meg talán Babits. És aztán Karinthy, Kosztolányi még néha meg szokott érkezni egy-egy nagy villanással, kicsit mint egy atlétikai esemény benne a fejemben. Azt nézem, hogy Karinthy és Kosztolányi környékén ki futkos, még Szabó Magdát nagyon szeretik.

Végtelen statisztikák, vagy végtelen adatunk lett abból, hogy egyébként kiket kedvelnek és kiket vesznek adott esetben, ezt érdekes látni. Nem mindig a szerző személye az, ami a döntő:

Rendkívül tágan van értelmezve, ha jól vettem ki a kultúra. Például a Facebook-posztoknál van, hogy a Shrek filmből van idézve, van, hogy egy klasszikus drámából például. Mi a felfogásotok, nektek mi az a határ, amin belül ti megosztotok egy tartalmat.

Ez nagyon jó kérdés, hogy mik a szerkesztői elvek, és ez olyan, amiről folyamatosan tanácskozunk mi is, hogyha valamelyikünk egyértelműen azt mondja egy kiválasztott idézetre, hogy na ez nem passzol az oldalunkhoz, akkor miért? Egyrészt figyelünk arra, hogy nehogy véletlen elitizálódjunk, mert az azt hiszem, mindig veszélye egy ilyen kezdeményezésnek.

Ha mi azt választottuk, hogy a magyar irodalomból, ahogy indult, a magyar irodalom fókuszból, ahogy indult ez az egész, egyszer csak egy lazábban értelmezett művészetfókuszú márka lettünk, akkor tényleg válogassunk mindenhonnan. A Shrek és Babits az egy nagyon szép összevetés. Ezt tartjuk is, hogy különböző területekről szemezgetünk.

Azért nagyon nehéz, mert hogy mostanra a tagokkal gyakorlatilag egyetértés van abban, hogy szinte zsigeri a döntés, hogy na ez olyan VATES-es. A váteszesség fogalma a mi fejünkben már él, talán némely követőnk fejében is megvan már az, hogy mi VATES-es, csak pont ez a veszélyes, mert így elitizálódik aztán valami, és ezért kell mindezt revizionálni. Nyilván ilyen általánosságokat tudok elmondani, hogy legyen érték abban, ami elhangzik. Fontos, hogy kiszolgáljuk az ízlését egyfelől a minket követőknek, de próbáljuk meg kicsit formálni is. Ha mondjuk eddig nem voltak vevők a leírt iróniára, mert mondjuk azt kevesebben értik, és ez a számokban nagyon jól látszik, hogy kevesebben értik. Csak azért is tegyünk már ki olyat, ami nem 14 másodperc megérteni, nem kétszer olvasós, hanem lehet, hogy háromszor. Vagy először átgörgeted, és akkor talán mikor görgettél hármat ugrik be, hogy hoppá, ott valami lehet volt még elrejtve a sorok között.

Lehet néha kicsit limonádébb a dolog. Ha a dalból idézünk, akkor például közel nem kell olyan pontosnak és feszesnek lennie a gondolatnak, mint mondjuk egy versnél, mert ott óhatatlanul elindul egy sláger esetében a dallam is az olvasó fejében, ahhoz már mást köt, saját élményeket, a dallammal együtt alakul ki valahogy a fejében egy élmény, és akkor az ilyen módon egy picit más jellegű poszt, mint egy irodalmi. Ilyen szempontok jönnek be általában, de azt hiszem, hogy ez egy nagyon mély zsák, amiből órákon keresztül tudnék szemezgetni. Alkalom szerint válogatunk ebből a zsákból, hogy mit veszünk ki éppen, és mit kell figyelembe venni, amikor el akarjuk dönteni, hogy ez igen vagy nem.

Nemcsak régi költőknek a soraival foglalkoztok, hanem kortárs költők soraival is. Nemrég jelent meg a Felhajtóerő című versantológia, amely kötetben 48 kortárs szerző versét olvashatják. Az első kérdésem ehhez kapcsolatban az lenne, hogy mi volt a célja ennek a versantológiának, és hogyan lettek kiválasztva a szerzők és a versek?

Adta magát a téma, ez picit vissza a gyökerekhez projekt volt gyakorlatilag, merthogy akkor már mi a művészet inspirálataként hivatkoztunk magunkra, de tudtuk azt, hogy minekutána magyar irodalomból indultunk már akkor a kezdetekkor megfogalmazódott bennünk, hogy milyen szép lenne, hogyha ebből egyszer egy kötet születne. Azt nem tudtuk még, hogy hogyan. Az a választás meg megint csak adta magát, hogy dolgozzunk csak kortársakkal, és itt már köszönetet kell mondani a Jelenkornak, és Szendrák Bence volt a Jelenkor oldaláról a szerkesztő, a VATES oldaláról én, illetve Élő Csenge Enikő költő, szerkesztő segített még be harmadikként, így aztán három nagyon más szempontrendszer találkozott, és abból gyúrtunk össze valami olyat, aminek a vége a Felhajtóerő lett. Én nagyon szerettem volna azt, hogy nyilván minél több arc jelenjen meg a kötetünkben, ezért lett 48 szerző és 48 vers. Azt hiszem, a Jelenkor oldalról jött az az ötlet, hogy nagyon jó lenne, ha csak kortársak lennének.

Aztán a szerkesztői elvekről beszélgettünk még sokat, de ott szerettük volna, hogy erről nem biztos, hogy nekem kell a lehető leghosszabban beszélni, de hogy szerencsére a szakemberek bevonásával lett végül a Tory Higgins-féle selfdiszkrepancia elmélet az alapja annak a szerkesztésnek, amit végül véghez vittünk itt a Felhajtóerő esetében, ez három ciklust jelent, és akkor nem untatlak most azzal, hogy arról én konyhanyelven beszéljek, de a Tory Higgins-féle selfdiszkrepancia elméletnek, ha utána olvas valaki, akkor elég egyértelmű, hogy hogy alakult ki ez a három ciklus.

Hát a cél is egy nagyon hosszú folyamat volt. 2023. február 14-én jelentünk meg, és egy szűk évvel előtte már elkezdtük a beszélgetéseket erről a kötetről, és még az elején arról is volt szó, hogy mi lenne, hogyha itt is mondjuk három ciklusban úgy jelennének meg művek, hogy mondjuk csak két négysoros idézet, a rövid versek és a hosszú versek, hogy ez mintha a kapudrog jellegét megint csak megtartaná, hogy mondjuk éppen egy perced van a villamoson, előkapod a kötetet, akkor néhány sorosokból fogsz szemezgetni. Ha tíz perced van, akkor már rövid versekből, ha van egy órád, akkor olvasod a hosszú verseket, csak ez meg olyan blőd, szerkesztői elvnek tűnt, meg kicsit az egyet kell, hogy értsek, hogy picit úgy hülyének nézi az olvasót, és ez nem jó.

Nagyon érdekes, hogy aminek tökéletesen van helye és működik az online térben, az nyilván a nyomtatott irodalomnál nem ugyanúgy működik, úgyhogy egy izgalmas tanulási folyamat is volt egyben. Végül aztán itt, hogyha a célról meg a szerkesztésről beszélnék viszonylag hosszan, akkor nyilván itt a három szerkesztőnek az elveit tudnám kiemelni, de hogy azt is nagyon nehéz szétszálazni, hogy miben különbözik.

Nekem nagyon fontos volt az, hogy tegyünk bele olyan verseket, amiknek az értelmezései mélyre mennek és hatnak, és szép elemei a kortárs magyar irodalomnak, de fontos, hogy nem kell hozzá másfél óra, hogy megfejtsünk benne minden idegen szót, hanem egy picit könnyedebben fogyasztható, mint azok, ahol tényleg arról van szó, hogy netán még utánajárást is igényel az olvasás mellett az, ahogy meg van fogalmazva, de került bele olyan is, ami egy picit utánajárósabb. Én terjedelmében is szerettem azt, vagy szerettem volna azzal is hatni, hogy ha már az online-ból mégiscsak hozom azt magammal, hogy tudom, hogy mennyi az az idő, amit egy poszttal eltölt a ma embere, akkor valószínűleg ez érvényes egyébként mégiscsak olvasásnál is. Annyival segítsük meg, hogy legyenek benne rövidebb versek. Szerkesszük úgy, hogy te az olvasó fejével is gondolkodsz és igyekszel segíteni neki és rajta, amikor megtalálod a végső sorrendjét ezeknek a verseknek, hogy a lehető legfogyaszthatóbb ívet tudd leírni. Széttartóak nagyon most a gondolataim. Nem tudom, mennyire volt ez válasz a kérdésedre, ha igen, akkor itt teszek rá pontot.

A kötetet elolvasva nekem egyből eszembe jutott Petőfi Sándor, akit a bátorság egyik legnagyobb alakjaként tanítanak, és aki azt mondta a XIX. század költői című versében, hogy:

Ha nem tudsz mást, mint eldalolni saját fájdalmad s örömed, nincs rá szüksége a világnak, s ezért a Szent Pált félretedd

Olvasva ezeket a verseket, vagy más kortárs verseket, esetleg slam poetry-t hallgatva, felmerül a kérdés, hogy hová tűnt a művészetből a bátorság, mit jelent a XXI. századi költőknek ez a szó, hogy bátorság, és mikor érdemes a Szent Pált félretenni? Egyáltalán nektek foglalkozni kell-e ezekkel a kérdésekkel?

Igen, ez nagyon fontos. Már az előző kérdésre adott válaszomban is azt éreztem, hogy talán a szerkesztőtársaim ennél a kötetnél pontosabban tudják megfogalmazni azt, amit én csak konyhanyelven rakok össze, merthogy mi nem vagyunk irodalmárok.

Van egyfajta érzékünk, már csak a színpadi tapasztalatunkból, és az eddigi irodalmi tapasztalatunkból van egy jó szemünk és fülünk ahhoz. Mondjuk fülünk az nem feltétlen kell, merthogy képeket osztunk meg, de hogy van érzékünk ahhoz, hogy jó szerkesztői és csőszei legyünk ennek az egésznek, amit csinálunk, de nem vagyunk irodalmárok, így aztán én a szerepem túllépésének érezném, hogyha itt most ennek a fejtegetésébe kezdenék, és nem is feltétlen lennék vele komfortos. Nem én vagyok erre a legjobb ember, hogy megmondjam.

Vagy újra eszébe jut, hogy ez a mesefigura létezik, és akkor megmutatja a gyermekének, hogy nézzen az új generáció is Frakkot, mert miért ne nézne Frakkot. Ugyanez igaz az egy-egy sorokkal, ugyanez igaz bármilyen festménnyel, amit felhasználtunk. Nyilván amellett, hogy hozzányúlunk trending dolgokhoz, amiket mindenki ismer. Igyekszünk onnan is válogatni, amiket ne adj Isten, elfelejtenénk itt az idő során, és mondjuk az, hogy mi újra hozzányúltunk, az újra egy picit ráirányította a fejgépet.

Milyen projektekkel találkozhatunk a jövőben a VATES oldala felől? Mennyit szabad elárulni ezekből?

Nagyon-nagyon izgalmas dolgokon dolgozunk. Ez a tökéletes stock válasz szerintem erre a kérdésre, hogy ne mondjak igazán semmit, de nem akarlak itt válasz nélkül hagyni.

Kísérleti jellegű dolgok következnek. Kicsit mainstream vizekre fogunk evezni. Tesszük mindezt úgy, hogy az értékünket azt ugyanúgy megtartjuk, mint ahogy eddig is megtartottuk, és tán még növeljük is, vagy picit más fénytörésbe kerül, mindez nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a közönségreakciókra. Én rettenetesen élvezem ezeket az új projekteket, meg új nekifutásokat, meg új próbálkozásokat. Azt hiszem, ez a záloga annak, hogy mi sem unjuk meg azt, amit csinálunk. Meg nyilván a fejlődésünk záloga is, mert hogyha mi tényleg a kapudrog vagyunk, rettenetes, hogy ezt a kifejezést használjuk most már ezen a ponton, de akkor már nem engedem el, akkor viszont a lehető legjobb dílernek kell lennünk, és a legforgalmasabb sarokra kiállni, ahol sokan belénk akadnak, ez borzalmas! (nevet) Ezt a lehető legjobb szándékkal igyekszem mondani.

(Borítókép forrása: Bárány Bence - LinkedIn) 

A világ legjobb egyetemeinek meghatározására nincs egyetlen elfogadott rangsor, de a leghíresebb négy. a QS World University Ranking, A The Times Higher Education, a Shanghai Rankings(ARWU) és a U.S. News Best Global Universities Rankings vizsgálatával képet kaphatunk a magyar felsőoktatás versenyképességéről. Ezen rangsorok alapján a legjobb magyar iskolák így helyezkednek el:

1. QS World University Rankings: 601-610 Szegedi Tudományegyetem
2. The Times Higher Education: 251-300 Semmelweis Tudományegyetem
3. ARWU: 5001-600 Eötvös Lóránd Tudományegyetem
4. S. News Best Global University Rankings: 368. Eötvös Lóránd Tudományegyetem

Mint láthatjuk majdnem minden rangsorban más az első helyezett, csak az ELTE duplázott. Ez annak köszönhető, hogy ezeknek a rangsoroknak a módszertana mindig más, változó mi az, amit figyelembe vesznek a számításhoz. Ahhoz, hogy a címünkben olvasható kérdést megválaszoljuk, részletesen kell elemezni ezeknek a listáknak a módszertanát. Kezdjük a sort a QS-sel:

I. QS World University Rankings:

• Akadémiai hírnév (30%): Akadémiában dolgozókat kérdeznek meg arról, hogy melyeket tartják a legjobb intézményeknek
• Munkáltatói hírnév (15%): Munkáltatókat kérdeznek arról, mely egyetemről jött dolgozókat tartanak a legkiválóbban képzettnek
• Oktatók/Hallgatók aránya (10%): Az arány az oktatás személyre szabottságát mutatja (több tanár jut kevesebb diákra akkor személyesebb)
• Idézések (20%): Kutatási teljesítmény, idézettség felmérése
• Nemzetközi oktatók aránya (5%): Fontos a nemzetközi sokszínűség
• Nemzetközi hallgatói arány (5%)
• Nemzetközi kutatói hálózat (5%)
• Végzés utáni kilátások (5%)
• Fenntarthatóság (5%)

A felmérés ezen mutatók alapján készül, a százalékok minden évben változhatnak, és újabb mutatók kerülhetnek a számításba. Ezek alapján a QS Ranking legjobb egyetemei: 1. MIT, 2. Cambridge, 3. Oxford, 4. Harvard, 5. Stanford, 6. Imperial College London
Legjobb magyar egyetem: SZTE

II. The Times Higher Education

• Oktatás minősége (29,5%): Ez az akadémiai hírnévből, az oktató-diák, a doktorandusz-alapszakos, a doktori fokozatott szerzett és nem szerzett akadémiai személyzet arányából és az intézményi bevételekből kalkulálják
• Kutatási környezet (29%): Mely a kutatási hírnévből, a kutatási bevételekből és termelékenységből tevődik össze, melyet akadémiai kérdőívekkel vizsgálnak
• Kutatási minőség (30%): Nem tévesztendő össze az előzővel, itt inkább számok alapján vizsgálnak, idézettség mértéke, hatása, befolyása, értékelése (Q skála alapján)
• Nemzetköziség (7,5%): Lévén brit rangsorról van szó, fontos szerepet játszik benne a nemzetközi hallgatók, személyzet és együttműködések aránya
• Iparág(4%): Mennyit tud az egyetem az iparágakhoz, innovációhoz hozzáadni

A mutatók alapján a THE rangsorában a következőképpen alakul: 1. Oxford, 2. Stanford, 3. MIT, 4. Harvard, 5. Cambridge, 6. Princeton.
Legjobb magyar egyetem: Semmelweis Tudományegyetem

 III. Academic Ranking of World Universities (ARWU)

• Oktatás minősége (10%): Az egyetemek Nobel-díjas és Fields-érmes öregdiákjainak száma
• Oktatói minőség (40%): Az egyetem Nobel-díjas és Fields-érmes oktatóinak száma és a magasan idézett kutatások száma
• Kutatási eredmények (40%): A Nature és Science folyóiratokban publikált cikkek száma és a SCIE és SSCIE indexben bejegyzett cikkek, kutatások száma
• Egy főre jutó teljesítmény (10%): Egy főre jutó akadémiai teljesítmény

Ahogy láthatjuk az ARWU eltérő módszertant használ, mint az előző listák, így várhatóan más eredményeket kaphatunk, mint az eddigiek. A legjobb intézmények: 1. Harvard, 2. Stanford, 3. MIT, 4. Cambridge, 5. Berkley, 6. Princeton. Egyértelműen kirajzolódó amerikai fölény, köszönhetően egyébként a nyugati  (főként amerikai) túlsúlyú erősségeknek a módszertanban.
Legjobb magyar egyetem: ELTE

IV. Végezetül nézzük meg a U.S. News & World Report Best Global Universities Rankingsát:

• Globális kutatási hírnév (12,5%)
• Regionális kutatási hírnév (12,5%)
• Publikációk száma (10%)
• Könyvek, tankönyvek száma (2,5%)
• Konferenciák (2,5%)
• Normalizált idézettségi hatás (10%)
• Összes idézettség (7,5%)
• A felső legtöbbet idézett publikációk 10%-ban hány kutatás van (12,5%)
• A felső legtöbbet idézett publikációk 10% lévő publikációk százalékos aránya az összes publikáción belül (10%)
• Nemzetközi együttműködés – a saját országhoz viszonyítva (5%)
• Nemzetközi együttműködés (5%)
• A saját területükön a legtöbbet idézett, az felső 1%-ba tartozó, magasan idézett publikációk száma (5%)
• Az összes publikáció százalékos aránya, amely az első 1% legtöbbet idézett publikációk között van (5%)

Mint láthatjuk ez a legösszetettebb lista, azonban talán ez a legkevésbé használt is az egyetemek rangsorának megállapításakor a négy közül. Ez alapján az 1. Harvard, 2. MIT, 3. Stanford, 4. Berkley, 5. Oxford, 6. Washington Seattle lett. Szintén amerikai domináns, lévén ez egy amerikai rangsor.
Legjobb magyar egyetem: ELTE

A szemléltetésre hoztunk két táblázatot, melyben a listákat össszevetve próbáltuk megnézni, valójában melyik egyetemet hozza ki a négy rangsor a legjobbnak, ezeket az eredményeket kaptuk: 

Ha a négy listát összevetjük akkor kijön, hogy a legjobb egyetem a pontozás alapján az MIT, a Harvard és a Stanford. Egyértelmű USA dominancia látható. Tehát ha valamelyik rangsorban minden egyes pontban sikerül magyar egyetemnek átlagon felül, sőt a legjobbak között szerepelnie, akkor van esélye bekerülni a legjobbak közé. Ez azonban szinte lehetetlen a jelenlegi állás szerint, hiszen ehhez óriási költségekre, és időre lenne szükség.

Bihari Ádám stílustanácsadó, a Sprezzatura by Bihari alapítója és szakmai vezetője, amely az ország meghatározó nápolyi stílusú bespoke szabósága. Munkásságának része az írás, legutóbbi könyvének címe: Sprezzatura öltözködni és élni. Írásai és videói az öltözködés szabályairól, követendő és kerülendő példákról, valamint a klasszikus értékek fontosságáról és időtállóságáról értekeznek.

Ha az ember meghallja azt a szót, hogy stílusszakértő, stílustanácsadó, akkor egy túl jól öltözött, tökéletes eleganciájú, reggeli kávéhoz is öltönyt hordó guru juthat az eszébe. Mi a valóság? Hogyan lettél te stílusszakértő? Mikor jött be az életedbe a divat?

Az öltözködés az egy érdekes dolog. Hogy a reggeli kávéhoz is öltönyben kéne legyünk, vagy abban vagyunk valójában, nyilván csak magamról tudok beszélni. Az én életemben az öltözködést igazából úgy tudnám a legjobban megfogalmazni, úgy robbant be, hogy nekem nem volt választásom. Amikor valami úgy történik meg az életedben, ami után már rájössz arra, hogy igazából te erre születtél, és ez nyilván hangozhat egyfelől nagyképűen is, de amikor úgy megérzed, hogy a helyeden vagy.

Adás előtt beszéltük, hogy nagy a konkurencia olyan téren, hogy a tízmillió divattanácsadó, stílusszakértő országa is lehetünk akár. A te munkádban mennyire jellemző az, hogy meg akarják neked mondani, hogy a konkurencia, a látszólagos konkurencia közbeszól? Mennyire új keletű a munkád?

Hú, nagyon jót kérdeztél. Anélkül, hogy neveket mondanék, vagy megbántanék valakit, nagyon nehéz erre válaszolni, és tényleg inkább az a legelegánsabb módja, hogy amit én képviselek, azért az egy nagyon-nagyon más bolygón játszom ezt a játékot, mint a tízmillió másik stílustanácsadó stylist, de hogy ne tűnjön ennyire arrogánsnak vagy nagyképűnek, mert Magyarországon, ha mersz arról beszélni, hogy te valamiben jó vagy, az mindig olyan veszélyes. Azt szoktam kellően nagyképűen mondani, hogy Magyarországon kettő ember van, aki a stílusról beszélhet, úgy hívják az egyiküket, hogy Schiffer Miklós, a másikuk meg szerény személyem, Bihari Ádám. Úgyhogy itt ezzel lezárnám ezt a kérdéskört.

Hogyan kell elképzelni a napjaidat? Milyen munkaköreid és feladataid vannak?

Nyilván a szabóság rengeteg feladattal jár, sok utazással jár, az ügyfeleimnek a legmagasabb szintű szervizével, tehát amikor egy bespoke szabóságról beszélünk, akkor nem csak egy ruháról, hanem egy szolgáltatásról is beszélünk. Az utazások, az egyfajta edukáció, egyfajta szabadság, egyfajta izgalom, és a másik része, ami a munkámnak egy szerves része, az nyilván a könyvírás, az előadásoknak a tartása, ott kezdtek el megjelenni, tehát ezek mind-mind nagyon hálás dolgok. Úgy szoktam mondani, hogy igazából nekem a saját lelki békémet élem meg napi 24 órában a ruhák által és az öltözködés által.

Szinte kéz a kézben mozog a neveddel a Sprezzatura kifejezés. Tulajdonképpen ez mit jelent?

Mindenki más társít mögötte. Azt tudnám elmondani inkább, hogy nekem mit jelent, vagy az én életemben mit jelent. Egyfajta szabad szemlélet a szabályok betartásával, néha áthágásával, és egyfajta öröme az öltözködésnek, ami minden egyes élethelyzetben szerintem az embernek tud egy támasz lenni.

Hogy jött be az életedbe, miért pont ezt az irányzatot választottad?

Ugye a klasszikus öltözködésben két nagy irány van. Van az angol iskola és van az olasz iskola. Mindkettő szerintem fantasztikus, másért jó. Én abszolút az olasz kultúrának vagyok a híve, de Olaszországon belül is van külön, mégpedig Nápoly. Nápoly állam az államban. Nagyon sok ember azt gondolja, hogy az olaszok ilyen nagyon-nagyon összetartó nemzet. Azért ez nincs így. Tehát a milánói, az milánói, a római, a római, a nápolyi, nápolyi, a firenzei, firenzei, tehát mindegyik külön-külön individuum, mindegyik város, mindegyik nagyhatalom, ahogy ők hívják magukat és az én életemben igazából, amikor először Nápolyban voltam, akkor láttam azt, hogy ha valami, akkor ez az én világom.

Beemelném a beszélgetésbe a hazai utcaképet, ami gyakran feltűnik a videóidban. A pályád kezdetén, amikor jártad az utcákat és figyelted az embereket, mint kvázi pályakezdő, akkor volt olyan jelenség, amire azt mondtad, hogy hú, hát ez azonnal kuka, ezt el kell törölni, ezt meg szeretném változtatni?

Rövid ujjú ing. Ugye a mondás, amit hozzám kötnek rengetegen, hogy rövid ujjú ing, nincs, nem volt, nem létezik. Pár hónappal ezelőtt voltam a Karizma Podcastnek az egyik vendége és ott mondtam egy mondatot, amit a TikTok azóta felkapott és embereknek a pulzusa megugrik tőle:

Elképesztő, hogy itthon a fürdés az olyan, mintha egy ilyen úri huncutság lenne, egy luxus egyszerűen és azt veszem észre, hogy nincsen meg az embereknek az a kellő őszintesége magával, hogy belenéz a tükörbe, és szerintem emberek teljesen mást látnak, mást éreznek, mást gondolnak. Egy picit olyan, hogy amikor látom a kommentszekciót, és ma Magyarországon különösen jogosítványhoz kötném, tehát megszabnám, hogy ki kommentelhet. Az egészen elképesztő, hogy a közbeszéd mutatja sajnos, hogy kulturálisan mi éppen hol tartunk. Egészen pazar dolgokat lehet látni. Az öltözködés meg pláne ilyen. Ma Magyarországon mindenki azt hiszi, hogy tud öltözködni, mindenki azt hiszi, hogy ő roppant igényes, mindenki azt hiszi, hogy ennek a műfajnak ő egy tökéletes képviselője, és nehogy már te nekem majd megmondd, hogy én hogyan... Persze, értem én, csak a nap végén egy dolgot el kell fogadni.

Tudsz mondani, vagy meg tudsz nevezni olyan tendenciát, melyekben mondjuk a 10-15 évvel ezelőtti állapotokhoz képest történt előrelépés, vagy jobban állunk, vagy látszódik a fejlődés?

Abszolút! Ez a ti generációtoknak köszönhető egyértelműen. 15 évvel ezelőtt, mindig ezt a példát mondom, egy díszzsebkendőt betettem a szivarzsebbe, és kimentem az utcára... figyelj!

A földönkívüli!

Azt éreztem, hogy mindenki engem néz. Ma már ez a szerves része hál' Istennek az öltözködésnek. Vagy tizenöt évvel ezelőtt egy dupla csatos Double Monkban valaki kiment az utcára, hát ez kötél általi halál, tehát ott az egész kivégzés előtti állapotokra hajazott. Ma pedig hál' Isten a generációtoknak köszönhetően például ez ma már - mindkét dolog, egy Double Monk, vagy egy díszzsebkendő - szerves része az utcaképnek, és ez szerintem nagyon jó!

A mi generációnknak mondjuk úgy, hogy szerves része a közösségi média, social media használat. Ennek a megjelenésével szerinted tudatosabban öltözködünk, vagy megmaradt ugyanaz az ellentét, hogy az Instagramon kirakom, hogy tipp-topp, tüchtig, rendesen felöltöztem, megjelenek, és a valóságban pedig szöges ellentéte valósul meg?

Nem tudom, én magamból tudok kiindulni, tehát én ezt el nem tudom képzelni, hogy valaki átöltözik mondjuk egy fotóért, egy posztért, bocsánat, de el tudom képzelni, de az én életemben ez egy elképzelhetetlen dolog. Valahol az Instagram szerintem jót tett a vizualitásnak, hiszen az egy ilyen vizuális óceán, ahol mindenki bedobja a vélt vagy valós ízlését, de hiszem azt, hogy nem az applikációk vagy az eszközök rosszak, hanem mi emberek, ahogy használjuk őket.

Sneaker kultúra. Begyűrűzött hozzánk ez is abszolút, minden második ember sneakert hord. Neked mi a személyes alapállásod vagy véleményed az ilyesfajta cipőkről?

Az, hogy a fiatal generációnak szerintem tök jól áll, de ez a hype, ez nagyon gyorsan ki fog durranni ez a lufi. Emlékezzünk erre majd erre a beszélgetésre, amikor tíz év múlva beszélünk, ez el fog tűnni nagyon gyorsan. Ettől függetlenül... vagy bocsánat, nem eltűnik, de azért, ez a hype lényegesen csökkenni fog. Van szerencsém egy-két komoly sneaker vállalatnak a tulajdonosával is jó kapcsolatot ápolni, és már a számoknál ezt lehet látni, de nagyon vagány szerintem, hogy a fiatal srácok viselik öltönnyel. Például az öltöny kultúráját a fiatal srácoknál a sneaker hozza meg.

Ezt akartam is kérdezni, hogy lehet-e kombinálni?

Szerintem abszolút, és vagány, vagány, vagány módon néz ki, innen is minden fiatal srácnak üzenem, hogy akkor néz ki jól öltönnyel egy sneaker, ha az öltönynadrágon hajtóka van. Egy hajtóka 4,5 centiméter, egyébként a magassága sokkal vagányabb, befejezettebb, sokkal kulabb életérzést ad, de szerintem ez egy abszolút jó dolog. A sneaker kultúra jó. Az más kérdés, hogy én azokat a típusú sneakereket, amiket ma a fiatalok preferálnak, én másféle sneakerekben találom meg magam, de ez ettől jó, és ez ettől működik jól szerintem.

Nem éppen a holdjáró kinézetűek a kedvenceid. Egyébként jó is, hogy mondod, te magadnak például vásároltál-e már ilyesféle cipőt?

Abszolút, de én külföldön, nem Magyarországon. Azért mondom, nekem mások a preferenciám. Én a sneakerről mást gondolok, mint amit most a fiatal, 14-16-18 éves srácok, de ez pont ettől jó, pont ettől színes az utcakép, és ez helyes, hogy ők mást gondolnak, mint én. Mindegyiknek megvan a helye.

Egyik videódban említed, hogy az öltözködés nem pénz kérdése, és ez szerintem bizonyos körökben egy  megosztó mondat lehet. Mert a stylist megmondja, akinek 1000-1500-2000 ruhája van és 40 darab öltönye, meg a tipikus sztereotípiák... Ezeknek a kételkedőknek ki tudod fejteni, hogy miért nem feltétlenül pénz kérdése az öltözködés?

Aki ezekben a mondatokban ezt akarja meglátni, azokkal nekem nincs dolgom, de a kérdésedre válaszolva: Túl nagy a gőg itthon. Ha valaki emögött a mondat mögött azt érti, amit te mondasz, tehát hogy azt érzem, hogy az embereknek az őszinteséggel nem tudnak nagyon mit kezdeni. Az őszinteség az fáj, meg az igazság is fáj, de hiszem azt, hogy az öltözködés - ahogy utaltam az elején - legyél ápolt, legyenek szép fogaid, legyen tiszta a körmöd, fürödjél le, legyen egy jó illatod, és vegyél fel egy vagány farmert egy fehér pólóval és egy tök jó sneakerrel. Nem kell kétsoros öltönyben járni, vagy szmokingba menni egy rendezvényre, mert attól nem leszel még elegáns. Tehát a ruha nem hordozza az eleganciát és ez fontos.

Pénzkérdésnél maradva, ám pénztől függetlenül melyek azok a ruhadarabok véleményed szerint, amelyeken biztosan nem érdemes spórolni?

Emlékszem, mikor fiatal srác voltam, és nem volt úgy pénzem, akkor én úgy vásároltam meg cipőt, hogy belegyömöszöltem a lábamat, hogyha láttam egy olyat, amire éppen, mert le volt értékelve, és akkor mondtam, hogy nekem egy ilyen muszáj. És amikor egy cipő pici, hát az kész, akkor az olyan fájdalom, hogy értelmezhetetlen.

Egybevág a pénzkérdés témájával a túlzott vásárolgatás. Van szerintem egy borzasztóan jó Jean Paul Gaultier idézet ehhez:

"Ha túl sok ruhája van, ne dobja el, használja fel újra. Adieu a vadonatújnak, Bonjour az újjávarázsolt réginek.

Eme idézet bizonyosan ellentmond a konzumerizmus logikájának. Milyen gyakorisággal vásároljunk szerinted, hogy ne essünk túlzásba? Mi az, ami még belefér?

Egyetértek. A vásárlást én úgy szoktam meghatározni, hogy egy évben kétszer kell vásárolni.

De akkor nagyon, ami a csövön kifér?

Nyáron érdemes gondolkodni előre, hogy majd már télre beszerzem a dolgokat. Én most a csináltatott ruhák világáról beszélek, ahol nincsenek évszakok. Egy klasszikusan öltözködő férfit nem tud befolyásolni a divat, maximum valamilyen szinten inspirálja. Pont most egy Sprezzatura Styleschool nevű előadássorozatot csinálok, és ott beszéltem a tegnapi nap folyamán a kapszula Gardróbról.

Egy kapszula gardrób az 2x1 méter, abban egy férfinek a ruhatára: kabát, ing, öltöny, zakó, cipő, fehérnemű, mindennek el kell férnie. Egyetértek, nem kell annyi mindent vásárolni. És ha a pénzt kérdezted, inkább drágább holmikba, minőségi holmiba érdemes fektetni, és van egy szabály, akármilyen hihetetlen, igenis a ruhaipar, a textilipar, vagy a divatipar, vagy akár a klasszikus férfi öltözködés megkéri az árát a dolgoknak. Az fontos, hogy a divatiparban elképesztő túlzások vannak, ami a szürrealitás fogalmát kimeríti, de be kell lőni a józanságot valahol.

Néhány márkát meg tudsz nevezni ennek érdekében, ahova érdemes legalább egyszer eljutnunk?

Ez nagyon nehéz, hogy milyen márkát mondjon az ember, kinek milyen az ízlése, kinek milyen a stílusa, hány éves, mi a pozíciója, milyen alkata van. Tehát nem tudnék neked most egy márkát mondani. Inkább mondanék egy intézményt, őt úgy hívják, hogy Ralph Lauren. Aki olvasta az első könyvemet - Ha stílus van, minden van - ott is írom, mert nekem ő a "one and only", és itthon kis hazánkban sajnos még mindig az van az emberek fejében, hogy pique póló, amin egy kis lovaspóló van, kis logóval. Az ő munkássága ezen bőven túlmutat, ha pedig olyan emberek is nézik, remélhetőleg egyre többen ezt a podcastet, aki már tényleg nem tud a vagyonával mit kezdeni, akkor őt meg az úriember tudják, hogy Brunello Cucinelli, érdemes felmenni a weblapjára, vagy a vállalatnak a weblapjára, elképesztő. Ő ma a modernkori ízlésnek a pápája.

Rákérdeznék a gardrób újratervezés világára, hiszen mindenki életében eljöhet az a pont, amikor ilyen-olyan okoknál fogva váltani kell. Elérkezik az a döntés, hogy itt vagyok egy üres ruhatárral, from scratch mondja az angol és újjá kell építenem kvázi magamat. Milyen tanácsokat tudnál mondani? Hogyan fogjunk neki? Mik azok a ruhadarabok, amik férfiakról beszélve semmiképpen sem hiányozhatnak?

Kérdés megint ugyanaz, te ki vagy? Más egy bankár, más egy fiatalember, és más mondjuk egy nagy mezőgazdasági vállalatnak a tulajdonosa vagy a vezetője. Inkább azt tudnám neked a legjobban megfogalmazni, hogy a sarokpontokat nem látják jól a férfiak. Ha vesz valaki mondjuk egy perfectot, egy klasszikus olasz bőrdzsekit, ugye ez a motoros dzseki, ami a maszkulinitásnak az egyik csúcsa, erre szoktuk mondani, hogy ez a must have ruhadarabok között az egyik csúcs. Na de nem biztos, hogy mindenkinek ez must have. Vagy egy kék blézer, egy gyönyörű kék blézer lehet ez mondjuk aranygombokkal, kétsoros, könnyű, puha vállakkal készült darab, lehet egy Levi's 501-es, lehet egy Convere sneaker. Annyi minden dolog van, hogy nem lehet.

Jó, hogy szóba hoztad a hozzád érkező embereket, ugyanis a módszereidre lennék kíváncsi. Említetted, hogy nálad az egyén számít, hogyan méred fel esetleg az igényeket? Gondolom, adott egy jól bevált módszertan.

Igen, hát ugye ez egy know-how, úgyhogy ha ebbe a módszertanba belekezdek, akkor itt ülünk reggelig. Nálam az ügyfél van a központban, és nem a ruha. A ruha az már egy második lépcső, de sok-sok év alatt fejlesztettem ki egy olyan tanácsadási koncepciót, ami azt gondolom, abszolút egyedülálló és olyan tudással vértezi fel az ügyfelet, ami egyedülálló, de nyilván erről őket kell megkérdezni, hogy ez valóban így van-e. Én hiszek abban, hogy a személyiségnek a megtalálása az abszolút az első helyen van. És rengeteg ember ott követi el a hibát, hogy a saját gondolatát, akaratát akarja az ügyfelére rátestálni, ami nem egy jó irány szerintem, de láthatólag sokan megélnek ebből középszerűen ebben az országban.

Milyen társadalmi csoportokból érkeznek hozzád leggyakrabban? Itt azt képzelné el az ember, hogy csak a felső egy százalék, csak akinek erre van ideje, erre van fölösleges pénze?

Mondtál egy érdekes dolgot, hogy fölösleges pénze. Megfordítanám. Sok olyan nagyvállalkozó, cégvezető, politikus, sportoló érkezik, ahol számít a megjelenés, de számára is fontos a megjelenés és hozzám tényleg olyan emberek jönnek, hál' Isten, lekopogom, akiben valamilyen igény megfogalmazódott. Lehet, hogy még nagyon-nagyon kezdetleges az az állapot, ahol ő tart, de akar változni. Mindenkit magához mérten kell elkezdeni edukálni. Ezért mondom, hogy a know-how, ami a birtokomban van, amit fejlesztettem, hogy itt nincs egy sablon.

És nem az embertömeg! Az embertömegek kapcsán kérdeznék egy olyat, hogy az influenszerek nagyon hasítanak az elmúlt években, és mindenki tud legalább egyet mondani, aki százezrekhez, ha nem milliókhoz jut el. Itt említetted a Ralph Laurent. Akad még rajta kívül olyan híresség vagy olyan közéleti személyiség, akit meg tudsz nevezni, mint követendő példa, aki ebben és ebben kiemelkedik és ezért és ezért követendő.

Nagyon nehéz, hogy mondjuk egy tartalomgyártónak... mondok inkább példákat, jó? Inkább más oldalról közelítem meg. Én nagyon kedvelem a Kadarkai Endrének a podcastjét. Szerintem ő ma kulturálisan képvisel egy olyan szigetet Magyarországon, ahol valódi értékes beszélgetések vannak. Viszont szomorúan tapasztalom azt, hogy elképesztően nagy ívű emberek vannak ott, de a megjelenés, a vizualitás, az engem tényleg elszomorít. A közéletben ma azt látom, hogy a slamposság sajnos divatos lett. A ti generációtok kezdi feltolni ezt a fajta jólöltözöttséget, de én ezt mindig olyan szomorúan látom, hogy fantasztikus színészek, művészek zsíros hajjal beülnek egy adásba, és még talán meg is tudom őket védeni. Lehet, hogy annyi darabot próbál egyszerre, felújító próba, filmet forgat, a gyerekével otthon, tehát hogy nem akarok igazságtalan lenni, csak valahogy én azt gondolom, hogy aki a vizualitásából él, akkor vannak ilyen minimumok, amiket végül is a nap végén meg azt tudom mondani, hogy mégse tudok elfogadni. Tehát ez nem annyira egyszerű. Itthon pedig nincsenek olyan tartalomgyártók, akiknek mondjuk számomra az öltözködése, az öltözködése kirívó lenne.

De! Tudok egyet mondani. Egészen elképesztő a fickó. Úgy vált népszerűvé, hogy a Fiumei Sírkertben felolvasott ilyen tényleg nagyon mélyenszántó gondolatokat, kicsit filozofál, a komolyzenéről beszélget, az elhunyt íróinkról, költőinkről. Dr. Farkas Levente! Fantasztikus a fickó. Tehát ő például kicsit sprezzatura, kicsit avantgárd, és pont most lesz egy előadás, ahol elmegyek és megnézem, mert nagyon él. Annyira szabálytalan, na, őt tudom mondani, hogy ő egy olyan szabálytalan valaki, akihez léptékűt még nem láttam. Elképesztő a figura. Úgyhogy március 30-án lesz egy előadása, azt hiszem az ELTE-n, oda el fogok menni megnézni, elképesztő.

Egy csöppet teoretikus kérdésem lenne itt a végéhez közeledve. Tegyük fel, egy olyan világban vagyunk, ahol Bihari Ádám megszabhatja emberek széles tömegeinek, hogy ezt kell hordani, ezt kell felvenni. Mi lenne az a minta, vagy mi lenne, mik lennének azok a ruhák, amiket ajánlanál, kvázi köteleznél?

Képzeld el, hogy ahogy öregszem, egyre inkább azt látom, hogy ha például én lennék, mondjuk lenne ilyen Magyarországon, hogy stílus minisztérium, de jó lenne! Azt szívesen elvállalnám, teljes szabadságot adnék az önkifejezésnek. Inkább abban lennék talán jobban ilyen keretek között konzervatívabb, hogy amikor vannak szép szabályok, tehát amikor elmegy valaki egy operába, egy színházba, ott ne szociopatának öltözzön. Értem, hogy a mindennapjaiban ő nagyon szabados, ő borzasztóan jól érzi magát. Tök jó, én nagyon bírom.

Mindemellett azt gondolom, hogy például a színház intézményénél, a kultúrát attól tudjuk ápolni, ha ott az alaki, formai követelményeknek igenis a szabályokat és a kereteit megadjuk. És ebben vagyunk itthon nagyon nagy bajban ma Magyarországon, de ha én lennék ennek az apokaliptikus gondolatnak az egyik főszereplője, akkor én azt gondolom, hogy mindenkinek a személyes szabadsága a ruhán keresztül, az egy nagyon fontos dolog. Én értem, amikor valaki polgárpukkasztásból veszi fel, értem, ha valaki ezzel akar kitűnni, mert a személyisége nem annyira kiforrott még, vagy nem annyira átütő. Az öltözködés az nyilván egy szabadság, de egy dolgot megmondanék, hogy fürödni kell minden nap, fogat mosni kell minden nap. Én erről beszélnék inkább.

A saját életeden egyébként érzékeled ezt az ívet, hogy a húszas éveid inkább az avantgárd, inkább a kitűnők a közegemből, és ahogy haladnak az évek, egyre jobban a hagyományosabb, a tradicionalistább vonal érkezik. Van-e ilyen ív?

Van egy ilyen ív. A húszas éveim, az a vizuális apokalipszis. Húsztól huszonnyolcig az émelyítő. A mai képeimet visszanézve egészen hihetetlen. Tehát ezért mondom, hogy mindenkiben van remény. 30-tól 40-ig, ugye jövő hónapban leszek 40 éves. Szerintem most az elmúlt egy év az, ahol igazán megtaláltam önmagam, de én azt gondolom, hogyha ezt tíz év múlva visszanézem ezt az adást, vagy tíz év múlva beszélgetünk, akkor egészen mást fogok gondolni. Letisztul az ember, tehát a saját vadhajtásai lekerülnek, ez egészen biztos, és viszont jönnek bele olyan fűszerek, amiről lehet, hogy addig nem is gondolta, hogy létezik.

Egy kihagyhatatlan záró kérdésem van, korábban már említettük. Mi a baj a rövid ujjú inggel? Vannak ismerőseim, akik kardoskodnak, hogy "de nyár van, meleg van, ballagás van, kinn állunk a 40 fokban", és ismered a buszvezető prototípusokat. Miért nem hordunk ilyen inget?

Hú, hát lehet, hogy akkor most kéne egy második rész ebből a podcastből. Több oka van, ami miatt a rövid ujjúink egy ilyen vizuális atombomba, a nők is ezzel legnagyobb százalékban egyetértenek.

Egyszerűen befejezetlen, esetlen, a férfikönyök az nem az egyik legszexibb testrészünk, vagy az alkarunk. Van egy befejezetlensége, van egy ilyen kisiskolás megjelenése, és a nap végén mindig ugyanazt szoktam kérdezni. Ha azt mondja valaki, hogy azért visel rövid ujjú inget nyáron, mert meleg van... fel kell tűrni az ing ujját!

A hőérzetünket nem a rövid ujjú ingtől kapjuk, hanem hogy milyen annak az ingnek az anyaga. Műszálas, pamut, len, és meddig gomboljuk ki, milyen a szabása, rá van szabva a testünkre, van egy lazasága, van egy komfortja, tehát az öltözködés, ez talán egy jó példa, hogy sokszor azért van lebecsülve, mert nem annyira egyszerű, mint ahogy az emberek gondolják, és ezért vannak megsértődve, hogy nincs kellő tudás a birtokukban, és a kommentszekcióban akkor úgy érzik, hogy a frusztráltságukat aztán olyan magas szinten kifejezik, mert ő otthon rövid ujjú ingben ül.

(Borítókép forrása: facebook.com/sprezzaturabybihari)

Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő GeoGuessr játék lényege pont ez: A Google utcakép (streetview) segítségével leraknak a világ egy random pontjára, és a játékos feladata, hogy kitalálja, a világtérkép mely pontján található a bemutatott utcakép.

Lássunk egy példát erre, a kép alapján mely országra tippel a kedves olvasó? 

A helyes válasz Törökország. Ezt a legkönnyebben az autópálya melletti hirdetőtábla alapján láthattuk. A Geoguessr játékosok egyik legnagyobb segítsége az országokban beszélt nyelvek ismerete. Egy sokat játszó játékos már ismeri a thai és a hindi betűk közti különbséget, az orosz és ukrán „utca” szó különböző írásmódját, vagy a maláj arab-angol-maláj nyelv keverést a táblákon.

Persze ennél van komolyabb szint is, de ahhoz először a játékmódokat érdemes ismernünk. A játék 3 féle játékmódot használ a térképen, a Moving módot, amelyben tudunk mozogni az úton előre és hátra is, a No Move módot, amikor egy helyben maradunk és csupán a kamera segítségével tudunk körbenézni, és az NMPZ módot, amelyben csupán a képet kapjuk meg, és csak annyi információnk van amennyi a képen található.

Az igazi geodetektívekek persze ez is elég. A felkapott TikTok és youtube videós, Rainbolt olyan videókat töltött fel, amelyben 0,01 másodpercen belül megtalálja a megfelelő utat.

Na de mi alapján? Felezővonalak, áramvezető oszlopok, útmenti jelzőtáblák, domborzat, éghajlati adottságok, google autó, vezetési oldal, telefonszámok, fű színe, építészeti jellegzetességek és minden egyéb ország és régió jellemző. Rengeteg olyan apró jel van, ami alapján megtalálhatjuk keresett pontunkat.

Egy újabb felvétel, ahol több, a geoguessr világában úgynevezett „meta” van jelen:

Ez egy viszonylag egyszerűen megállapítható Peru, méghozzá a következők miatt: Fekete-fehér oszlop, Velocidad felirattal, ami a spanyol nyelv miatt kizárólag Peru lehet. További meta a külső fehér vonalak és a belső sárga felezővonal, a háttérben a vöröskő épületek, ami leginkább Bolíviára és Perura (kis részben Argentínára) jellemző és természetesen a klíma-domborzat kettős, ami szintén jel lehet Perura.

A Geoguessr-t 2013-ban ez svéd fejlesztő Anton Wallén találta ki, azóta a Geoguessr csapata 50 főre duzzadt. A játék népszerűsége az elő GeoGuessr influenszerrel, GeoWizarddal kezdődött, majd a már említett Rainbolttal olyan népszerűséget kapott, hogy már több, mint 40 millió felhazsnlói profillal rendelkezik a játék. Azóta több GeoGuessr influenszert is találhatunk, többek között magyarokat is, például GeoZeneszerzőt, aki rendszeresen közvetít a játékról.

A világ legjobb játékosai idén a World Cup-on, a világkupát fogják összemérni erejüket, ahol Magyarország legjobbjai, Debe és Szalek is ott lehetnek. A Világkupát megelőzik a kontinens kvalifikációk, melynek európai fordulója április 12-én lesz. Ha itt sikerülne Szaleknek vagy Debének kvalifikálnia magát, ott lehetnek a fináléban, Stockholmban.

Persze mikor első alkalommal játszunk, akkor általában még ötletünk sincs arról, hogy mos Malajziában, a Fülöp-Szigeteken, vagy esetleg Ecuadorban vagyunk. Ezt csupán gyakorlással lehet jobbá tenni, Rainbolt is ezt mondta, mikor arról kérdezték, hogy lett ilyen jó a játékban. Vannak olyan oldalak is, amelyek arra specializálódtak, hogy ezeket az ország metákat összegyűjtik és specifikus gyakorló térképeket készítenek hozzá. Ilyen oldal a plonkit.net is.

És akkor a végére néhány feladvány kép, melyben pirossal jelöltünk néhány metát, amely segíthet a megoldásban. A cikk végén találjátok a helyes válaszokat.

(1. Malajzia (Johor), 2. Észak-Olaszország, 3. Észak-Nyugat Oroszország, 4. Malajzia, 5. Japán (Hokkaidó))

A gázai háború olyan tüntetéshullámot indított az európai városok utcáin, amely nem csitul. A tüntetésekkel járó kihívások, illetve az októberi, muszlimok által elkövetett támadások (például az észak-franciaországi Arras városában található gimnáziumi késelés, vagy a svéd futballszurkolók meggyilkolása Belgiumban) egyrészről idegenellenességet, másrészről pedig egy súlyos biztonsági kockázatot fogalmaztak meg az európai államokban.

A bevándorlás szabályozása, mint központi biztonsági kérdés

Több cikk jelent meg a német nyelvű sajtóban, melyek szerint az iszlamista emberekkel együtt érkező fanatizmus egy új szempont lehet az EU migrációs politikájában. Eric Gujer, az ismert svájci hírlap, a Neue Zürcher Zeitung főszerkesztője érdekes meglátásokat osztott meg a témában. Véleménye szerint, az Uniónak be kell látnia, hogy bevándorláspolitikájában szükség van a paradigmaszakadásra. Gujer főszerkesztő úr úgy fogalmazott, a harmadik világ országaiból Európa irányába történő bevándorlást eddig humanitárius és erkölcsi problémaként kezelték a döntéshozók, a gázai háború egy új szintre vitte a bevándorlással kapcsolatos aggodalmakat. Érdekes megfigyelni, hogy a harmadik világ országai közül a konfliktus sújtotta területről érkező menekültek, bevándorlók mit hoznak magukkal. Az integráció lehetősége vallásonként és kultúránként eltérő lehet, ugyanakkor nem elhanyagolható a menekültek esetében a fanatizmus és a rejtett erőszakvágy. E kettő megjelenésénél pedig a legkisebb inger elegendő lehet ahhoz, hogy a különböző népcsoportok politikai műveletlenségből és a sérülékeny szociális helyzetből adódó ellentétek a felszínre kerüljenek. Amint az többször is megmutatkozott, ez a helyzet már nem visszafordítható pusztán integrációs törekvésekkel, pont a fennálló politikai műveltségbéli hiányok miatt.

Hiányként említhető az, hogy a Földközi-tenger országai nem kapják meg a megfelelő forrásokat ahhoz, hogy megakadályozzák a továbbutazást. Szembetűnő még, hogy a nyugat-európai tagállamok milyen megvetéssel fogadják Magyarország és Lengyelország a Schengeni határfalak megerősítésére irányuló kéréseit.  Az egység hiánya mutatható fel továbbá a kitoloncolások kérdéskörében is. Olaf Scholz, Német szövetségi kancellár szerint nagyon fontos, hogy a kitoloncolás helyszíne mindenképp egy Európán kívüli ország legyen, akár a britek által emlegetett Ruanda, akár más kooperatív állam, máskülönben a kitoloncolás következményeivel az az EU-s tagállam kell, hogy számoljon, amelyen keresztül beléptek a schengeni övezetbe az emigráltak.

Az európai állampolgárok biztonságának érdekében, Németországnak be kell látnia, hogy a kitoloncolás folyamatába be kell vonni a harmadik világ országait is. Mindezt azért, mert Európa földrajzi helyzete, ami egykor előnynek számított, és sokat tett a kontinens felemelkedéséért, ma már hátrányként fogható fel, legalábbis a migráció szempontjából. A kontinens könnyen elérhető, mind a népességrobbanás és éhínség sújtotta afrikai országokból, mind a közel-keleti, ázsiai válságívekből. Az ismertetett ok-okozati összefüggések miatt, Eric Gujer egy paradigmaszakadást javasol az Unió bevándorláspolitikájában.

Kép forrása: Ludovika.hu

Németország fordulatot vesz: szigorítások a német bevándorláspolitikában

Az átfogó, legfőbb problémákat ismertető Neue Zürcher Zeitungban megjelent médiacikket követően, 2 napon belül, Európa legnagyobb példányszámú napilapja is közzétett egy négy nyelven is elérhető kiáltványt – „Németország, van egy problémánk!” címmel, melyben kimondottan a német alaptörvényt figyelmen kívül hagyó, radikális nézeteket valló közeget szólítja meg. A négy nyelv közül az egyik nyelv arab, mely sejteti, hogy a kiadványnak mely csoport a legnagyobb célközönsége. A probléma nem magát a multikulturalizmust és annak hátrányait jelenti, inkább azon „vendégek” mentalitásának oldaláról közelíti meg, akik nem toleránsak más – különösen a fogadóországuk – kultúráját, szokásait, és legfőképp Alaptörvényét illetően. Az ötven pontot összefolaló manifesztációhoz a német politikai elit nagy számban fűzött reakciókat. Többen (például a Zöldektől) antiszemitizmussal vádolták meg a kezdeményezést, és úgy gondolják, Németországnak továbbra is vállalnia kell történelmi felelősségét. Ennek a tábornak a szószólói nyíltan vallják, hogy a bevándorlás sem jelentős, sem kizárólagos biztonsági fenyegetésenként nem értelmezhető.

Ezekkel az állításokkal szemben az FDP (Német Szabaddemokrata Párt) politikusai hangsúlyozzák, hogy ennek a kezdeményezésnek meg kellett indulnia a könnyebb „együttélés” érdekében, illetve például a Német Rendőrök Szakszervezetnek szövetségi elnöke úgy látja, nincs összefüggésben az antiszemitizmussal, a rend fenntartása érdekében azonban elengedhetetlen.

Ezt a kialakult kettősséget azonban egyértelműen elhárította a szövetségi kormány, mivel megállapodtak a migrációs politika szigorításáról a tartományi miniszterelnökök és a kancellár. A német nyelvű médiában azóta is többször elhangzott, hogy a szigorítások bevezetése szükséges, a gázai háború nyomós indok lehet arra, hogy a többi Uniós tagállam is kövesse Németország példáját.

A magyar történelem viszontagságokkal teli útja csatákkal, belviszályokkal, forradalmakkal és elnyomó rendszerekkel van kikövezve. A győzelmekhez súlyban legalább annyi, ha nem több vereség párosul. Az egészséges prosperitás egyik elengedhetetlen feltétele a béke évszázadokig hiánycikk, amikor pedig (általában egy háborút követően) színre lép, akkor általában kierőszakolt, az országra nézve hátrányos „ajánlat”. Summa summarum:

⚔️ & 🕊

Könyvek, tanulmányok százai szólnak magyar ütközetekről, sikerekről, kudarcokról és periódusokról. Ilyen például Bánlaky József honvéd altábornagy átfogó műve. A hadtörténészként is ismert Bánlaky az 1928-as „A magyar nemzet hadtörténelme” című munkájában az őshazától az I. világháborús román – ahogy ő fogalmaz – előnyomulásig 22 kötetben írja meg a harctéri eredményeinket komoly írói teljesítményt bemutatva.
A fontosabb dátumokat figyelve arra a következtetésre juthatunk, hogy a 8-9. századtól elindulva a 20. századig bezárólag 100 évenként a mindenkori magyar vezetés legalább 3-4 nagyobb háborúban, felkelésben vagy forradalomban, mint résztvevő fél jelen volt.

Az ősmagyaroktól és Árpád vezértől elrugaszkodva, a középkort elhagyva és a jelenhez közeledve kirajzolódik a folytonos csatározások negatív következménye, amikor egy nagyobb hatalom lenyeli, vagy legalábbis megpróbálja lenyelni, ha már kiköpni nem minden esetben tudta a kisebbet. 150 éves hódoltság, Habsburg királyok Magyarország élén, második világháborús német megszállás ’44 márciusától, majd a szovjetek megszabadító fellépése és belföldi lehorgonyzása, mintegy 4 évtizedre. Ismeretes, hogy nagy csatáink, felkeléseink általában vereséggel végződtek, főleg az elmúlt évszázadokban, majd a béke vagy konszolidáció, azaz az esemény utóélete nem kecsegtetett túl sok jóval. Így történt ez a teljesség igénye nélkül Mohácsnál, Rákóczinál, ’48-ban, az első világháborút követően, a párizsi békeszerződésben és a legfrissebb, sokak által közvetlenül megtapasztalt 1956-os forradalom és szabadságharcnál.

A 20. századot nevezhetnénk a rendszerváltások századának, na persze nem az 1989-es értelemben, ahol egy a nyugati szakirodalom által dicsért, békés átmenet valósult meg vérontás nélkül. Az azt megelőzőek rengeteg mély sebet ejtettek családok tízezrein. 1918 és 1989 között 70 év alatt felfoghatatlanul sokszor (kb. 9!) váltottunk rendszert, egy emberöltőre átlagosan 2-3 jutott. Ez borzasztóan magas szám, ahogy azt Gyurgyák János történész az ”Elvesztett illúziók - megtalált történelem” címet viselő könyvében remekül taglalja. A gyökeres változást hozó évszámok a következőek:

A legfontosabb nevekkel érzékeltetve:

Veretes névsor, sokuk a szélsőségek felől érkezik. Hozzátartozik az összképhez, hogy Gyurgyák a 2010-es választásokat is korszakhatárnak nevezi - teljes joggal - ám 1990 után az ország nem él elnyomás alatt és közvetlen háborúval sem kellett szembenéznie ellentétben az azt megelőző korokkal, így ebből a nézőpontból elemelkedik a többi dátumtól.

Kontinuitás hiánya

Ekképpen alakult a valóság – ahol nincsen respawn, mint a League of Legends-ben – és a közelmúlt magyar történelme, instabilitást eredményezve, mely instabilitásnak köszönhetően képtelen volt bármi intézményes jó megszilárdulni, ami pedig a világháború után hosszú évtizedekre megszilárdult az bátran bélyegezhető velejéig romlottnak, illetve komplett társadalmi csoportok elleni merényletnek. Kékcédulával indult, választásokkal végződött.

(Kép forrása: Magyar Nemzeti Levéltár)

Más szempontból vizsgálva, de hasonlóképpen bántó pont a szűnni nem akaró váltásokkal járó például pénzbeli vagy tárgyi veszteség, a váratlanul eltűnő ingatlan(ok). A tőkefelhalmozás hiányát a mai napig érezzük. Az anyagi biztonság egyik alapfeltétele az említett kontinuitás és az abból adódó felhalmozókultúra, aminek kialakulását ellehetetlenítik a totalitárius, szélsőséges rezsimek, melyek szép számmal nyertek teret az elmúlt évszázadban.

A tőkefelhalmozás hiányának következményeként fúj az ember a milliárdosokra, ezért alacsony bizonyos helyeken az adómorál és magas a feketegazdaságban dolgozók aránya, habár az elmúlt évtizedek görbéje kifehéredést mutat a korábbi időszakokhoz képest. Felméréseket figyelve még a 90-es évek második felében is bőven akadt olyan, aki megengedhetőnek tartotta a kelleténél kevesebb adó befizetését. Posztszovjet realitás.

Európa és a Magyarország

A kép akár ábrázolhatná a 150 évvel ezelőtti közvilágítási állapotokat is, viszont ehelyett remekül mutatja az elmúlt 4.5 ezer év csatáit: harcok sora Észak-Amerikában, a Távol-Keleten vagy Kis-Ázsiában, ami viszont kiemelkedik az nem meglepően Európa. Ez az a hely, ahol Rómától a törökön át az amerikaiakig csatába vezényelte seregeit Hannibál Barkasz, Attila a hun, Szulejmán, Bonaparte Napóleon vagy a szovjet nagyágyúk. A háború számlájára írható, hogy a konstans konfliktuskeresés lett a birodalmak temetője az említett szereplőknél, de a lista hosszú és tanulságos.

(Kép forrása: Historical maps – Facebook) 

Hazánk kapcsán bukott a herderi jóslat. Történelmi szemszögből az, hogy Magyarország fennmaradt kuriózum, már-már hungarikum. Amióta világ a világ az embernek lételeme a háború, de egy kis ország duplán megérzi a vereséget. Az, hogy az elmúlt 30+ évben béke honol párját ritkító, utoljára talán a dualizmusban megélt, annak fényében természetesen, hogy a Habsburg-ház irányította az ország lényegi ügyes-bajos dolgait. A közelmúlt eseményei még jobban rávilágítanak arra, hogy ha valamikor, akkor most józanságra, diplomáciára és békére van szükség. Az öreg kontinens rég nem nézett szembe ennyi lokális, gyorsan eszkalálódó bajjal, hisz például Ukrajnában vagy Izraelben forr a világ bús tengere. Ezen felül a legtöbb régiónak megvan a maga „puskaporos hordója”. 

Örök dilemma, hogy a kis országok mit tehetnek a háborúban, mit tehetnek a "nagyvadak" ellen. Egymagukban vajnyi keveset. A NATO megvéd kezdetű állítás egy szükséges, de nem elégséges feltétel. Önálló, a maga súlycsoportjában ütőképes hadsereg szükségeltetik fejlett védelmi rendszerrel, hiába a béke. Thomas Hobbes így ír 1651-ben megjelent Leviatán című művében, "van, ami nem változik alapon":

Jóllehet sose volt olyan idő, amikor az egyes emberek kölcsönösen hadiállapotban lettek volna egymással, mégis a királyok és a szuverén hatalmasságok függetlenségük következtében minden időben szakadatlanul féltékenykednek egymásra, gladiátorok módjára viselkednek, fegyvereiket egymásra szegezik, és egyik a másikat figyeli, vagyis birodalmuk határain erődítményeket, helyőrségeket meg ágyúkat állítanak fel, és szomszédaik nyakára állandóan kémeket küldenek. Ez pedig háborús magatartás.

Záró gondolat

Ritkaságszámba megy a magyar történelemben, amit ma velünk élő történelemnek nevezhetünk. Három évtizednyi béke, rég nem tapasztalt szuverenitás, a nehézségek és a kétségkívül felszínen maradó hiányosságok ellenére az összkép fejlődést mutat, az igazán bizonytalan időszakokat magunk mögött hagytuk, a régi rendszerek visszatérése "köszi, de nem" kell, hogy legyen a reakció. Szamuely Tibor, Sztójay Döme, Szálasi Ferenc vagy Rákosi Mátyás ott maradnak, ahol egyedüliként van maradásuk: a történelemkönyvek hasábjain.
Becsüljük a békét!🕊️ (és tartsuk szárazon a puskaport, ahogy szokták mondani)

(Borítókép forrása: Tbilisi State University )

A Reaktor Podcast vendége Horváth Benji, akivel a Fiatal Drámaírók Házáról, a fiatal dráma fórumáról, a keringés antológiáról és a magyar dráma helyzetéről fogunk beszélni. 

Te a Fiatal Drámaírók Házának az alapítója vagy, ezért így az első kérdésem az lenne, hogy miért gondoltad, hogy meg kell alapítani ezt a szervezetet?

Kicsit távolabbról indítanék. Biztos neked is volt már ilyen helyzet, amikor így belül éreztétek azt, hogy na most valamit csinálnom kell, és van egy ötlet, ami annyira mozgat, hogy igazából át se gondolod, csak tudod, hogy valamit lépned kell. Nekem is ilyen volt ez a Fiatal Drámaírók Háza, amit egyébként az szült meg, vagy kettő ilyen előzménye volt, hogy én is próbálkoztam még pályázatokkal, mint drámaíró, és pont akkor dobták vissza talán az egyiket így mindenféle kommentár nélkül, amit úgy egy kicsit sajnáltam. Mert az ember ír valamit, akkor tök jó, hogyha arra érkezik valami reakció. Meg nyilván láttam más pályázatokat is, hogy ugyanazok a nevek ismétlődnek, és egyszerűen azt éreztem, hogy így íróként kevés a lehetőség, vagy hogy így nagyon rá vagyok utalva másokra, hogy ők mondják meg, hogy én most jó vagyok-e vagy sem. Volt egyrészt egy személyes motiváció ebben nyilván, aztán mellette pedig, és talán ez fontosabb, hogy előtte évben voltam Norvégiában, Oslóban. Én norvég szakos voltam egyébként egyetemen, és akkor ott voltam egy ilyen tanulmányúton, ahol egy ottani diákszínjátszó fesztiválon önkénteskedtem, és nagyon megfogott az, hogy egyrészt, hogy létezik egy olyan szervezet, ez a drámaháza, így lefordítva Oslóban, aminek konkrétan az a feladata, hogy fiatal drámaírókat fogadjon be és adjon nekik teret. Tehát lehet jelentkezni mentorprogramokba, vannak előadások, és képzelj el egy színházteret, ami csak azoknak a drámaíróknak van fenntartva, akik a ház mentoráltjai. Már ez nagyon megérintett, meg az, hogy létrejön egy fesztivál, aminek az a struktúrája, hogy felkérnek fiatal írókat, vagy azt most nem tudom, hogy pályázatos alapon van mindegy, de hogy lényeg az, hogy fiatal írók írnak fiataloknak szövegeket. És nagyon megragadt ez az élmény, amikor ott vagyunk a fesztiválon, és ott van az író, ott van a diákcsapat, ott van a rendező, a zsűri, és kialakul egy beszélgetés, ahol az író megkapja azt, hogy hát lehet, hogy ez a szöveg nem működött annyira jól, vagy látja azt, hogy mik a hibái, de közben meg egy hatalmas élmény ez a találkozás.

És akkor azt csináltam, amit mondtam először, hogy visszadobták az egyik pályázatomat, hogy furcsálltam, hogy nem érzem magam rosszul tőle, hanem így volt egy ilyen, és azóta egyébként egyre gyakrabban vannak ilyen élményeim, hogy történik valami negatív, és nem érzem azt, hogy én ettől most rosszul lennék, hanem úgy érzem, hogy ebben van valami, amit még így nem tudok, és akkor elmentem zuhanyozni, és akkor jött az ötlet, hogy na, akkor én ezt most megalapítom, Fiatal Drámaírók Háza lesz a neve, és akkor így gondolkoztam, hogy jó, hát hogyha most megalapítottam egy ilyet, akkor mi az első lépés? Kiírtam Facebookra, és jött egy csomó gratuláció, hogy jaj, de szuper, mi ez? Sokan kérdezték, és valahol ez egy kamu volt akkor, mert hát ugye nem volt még Fiatal Drámaírók Háza olyan formában, de közben meg valahol mégsem, hiszen azt mondtam rá viccesen, hogy de van ház, mert én lakom benne egyedül. Tehát, hogy létezik.

De lényeg a lényeg, és be is fejezem ezt a sztorit, hogy még aznap felhívott az Illyés Lénárd Leó barátom, akivel még korábban dolgoztunk, és ő azt mondta, hogy na, akkor neki van egy ilyen programja, ami korábban futott, ez az Okuláré Projekt, akkor ezt most így élesszük újjá, hogyha már van egy ilyen szervezet, hogy létrejött Fiatal Drámaírók Háza néven, és akkor így indultunk be igazából. Tehát, hogy eltelt egy nap, és akkor rögtön már mondhatjuk, hogy egy nemzetközi programsorozat volt a kezemben. Úgyhogy ez egy ilyen hatalmas lépés volt. Lehet, hogy már előre szaladtam így a kérdésekre. Gyors az eredete igazából így a háznak. Az biztos, hogy egy-két évet ez úgy formálódott benne, meg nagy szerepe volt a Covidnak is, meg annak az időszaknak, hogy ez 21 januárja. Tehát ott nem nagyon volt akkor éppen mozgás, hanem így sok ilyen reflexív délután volt akkor.

Ez egy külföldi mintára megvalósult kezdeményezés, és akkor így konkrétan ez a magyar drámaíróház, ez pontosan mi is ennek a szervezetnek a célja?

Alapvetően igen, külföldi minta viszont, hát nem lehet összehasonlítani a norvég és a magyar kulturális vagy gazdasági helyzetet, szóval mintának ott a minta, de azt alkalmazni kell ebben a környezetben is. Alapvetően a célunk az az, hogy mi vagyunk, hát most nagyon röviden definiálva,

Azt hiszem, ez van most így az Insta bemutatkozásunkban. De én úgy szoktam magunkat hívni, hogy mi igazából a híd vagyunk így az amatőr és a profi között. Tehát, hogy egy olyan réteg, aki már nem a teljesen kezdő, de még nem is a már befutott író, hanem mi vagyunk így az a terep, ahol ők kísérletezhetnek, akiknek már van valamennyi gyakorlata. És egyszer beszélgettem Spiró Györggyel, és megkérdezhettem tőle, hogy szerintem mire van szüksége most a fiatal drámaíróknak, és ő nekem azt mondta, hogy a bukás lehetőségére. És így viccesen néha szoktam ezt mondani, hogy mi pont, hogy a bukás lehetőségét adjuk meg az íróknak, hiszen az ember gyakorlatból tanul, tehát hogyha te írsz egy szöveget, és mondjuk beválogatjuk, és látod, ezt felolvasva, akkor láthatod, hogy miért nem működik, vagy hogy mit lehet még rajta javítani, és mi vagyunk ez a. hát hogyha mondjuk egy ilyen háromszögben felrajzolnám azt, hogy vannak az alkotók, van a színházi szakma, és van a közönség, akkor mi így a három között középen, és végül is közvetítünk az alkotók és a színház között, tehát például születnek ugye szövegek a pályázatainkra, azok a hosszú távú célunk, hogy eljuttassuk olyan színházi intézetekbe, vagy akár csak olyan csoportokhoz, akik ezeket mondjuk előadhatják. Másik oldalon ugye ott a közönség, ezt talán nem is kell ragoznom, hogy a közönséget, meg az írókat hogyan kötjük össze. Mondjuk egy jó példa a fesztiválunk is. Nagyon sokat tudnék erről beszélni, de alapvetően ez a célunk, ez a közvetítés. Eggyel hátrébb lépve általánosságban pedig gyakran megkapom azért azt, hogy jó, hát kortárs dráma, kik foglalkoznak ezzel, meg hogy ez annyira szűk réteg. Igen, de hogy közben egy nagyobb dologról is van itt szó, egyrészt, hogy egy független kultúra és szabad alkotás, talán ezek az ilyen kulcsszavak, amik mögé így mi beállunk, és tágabb értelemben ezt is képviseljük.

A tevékenységi kör, ez egy közösség, egy műhely, vagy hogy lehet meghatározni, hogy mivel foglalkozik ez a ház?

Hát ez nagyon jó kérdés, mert azért nehéz erre válaszolni, merthogy állandóan változásban vagyunk. Nekünk, mi most abban az időszakban vagyunk, amikor a brandet építjük, kísérletezünk, hogy mi működik, mi nem működik, mi az a program, amit vigyünk tovább, mi az, amit ne vigyünk tovább. Nagyon leegyszerűsítve azt tudom mondani, hogy vannak pályázataink, rendszeresen kéthavonta oda érkeznek be szövegek, azokat mi kiválogatjuk, és akkor leszűrjük egy 6-os mezőnyre, és akkor annak a 6 szerzőnek mi mindig tartunk egy ilyen szakmai műhelyt, ahol ők akkor még fejleszthetik ezeket, és akkor ebből a hatból majd kiválasztunk hármat, amit bemutatunk az Okuláré projekt programsorozatban. Tehát ez egy ilyen állandó programunk például, és akkor annak meg az utóélete, meg mondjuk ez a keringésantológia, hogy akkor szeretnénk, hogy ezek a szövegek ne csak felolvasva legyenek, hanem jelenjenek meg írásban, vagy például készüljenek belőlük előadások, és akkor erre is volt példa most a fesztiválon. De közben meg nekünk azt gondolom, hogy az is a feladatunk, hogy valamelyest népszerűsítsük, nem csak hogy a drámaírás, de egyáltalán a színházat, meg az irodalmat. És ennek egy velejárója az is, hogy ez tőlünk mondjuk egy olyan online jelenlétet igényel, hogy ezt idézőjelben mondom, eladhatóvá kell tennünk. Tehát, hogy erre nagyon nagy hangsúlyt fordítunk, és szerintem ez egy fontos dolog, mert ha mondjuk most elkezdenék Facebookon böngészni, hogy megnézem a mi versenytársainkat, hogy kinek milyen a social felülete. Azért azt látom, hogy nagyon sokan nem fordítanak erre annyi energiát, akárcsak az interakció növelésére, vagy a vizuálra. Azért is gondolom egyébként, mert mondjuk nagyon sok olyan művész van, aki azt mondja, hogy jó, hát én megírom a szöveget, vagy megcsinálom azt az alkotást, de egyébként meg nem akarom úgy eladni magam, vagy így. Nem tudom, ez most lehet, hogy így nagyon leegyszerűsítve hangzik, és már lehet, eltértem a kérdéstől, de csak arra akartam kilyukadni itt a végén, hogy van azért nekünk egy ilyen intenzív kommunikáció és marketing tevékenységünk is, ami azt gondolom, hogy egyre fontosabb, mert egy ilyen hatalmas nagy zajban élünk most, egy ilyen kulturális területen is, tehát nagyon nehéz kiemelkedni szerintem, és erre kell valaki, aki nemcsak hogy felfedez esetleg egy tehetséget, hanem őt eladhatóvá is teszi.

Említetted itt többször is a fesztivált, hogy most volt szeptember 21-től 23-ig az első fiatal dráma fóruma, ami fórumfesztivál. Hogy jött ez az ötlet, miért pont egy fórum?

Ezt egyébként mindig én is összekevertem, hogy fórum vagy fesztivál, és így ösztönösen fesztivált mondok, hiszen egy fesztiválról beszélünk, de a nevében benne van az, hogy fórum és direkt került bele, az, hogy fórum. Az egyik alapötlet itt az volt, vagy amiből így építkeztünk, hogy volt egy drámaíró, most itt nevet nem mondanék, mert aztán végül nem lett az együttműködésből semmi, de ahogy ő mondta, hogy ő nagyon szívesen jönne műhelyt tartani, csak hogy olyan kár, hogy ez online van. Ugye ezek a kéthavi rendszerességű műhelyek, ezek mindig online vannak, hiszen nagyon sok olyan írónk van, aki nem fővárosi, tehát nagyon sokfele elérünk. Na és akkor ő mondta, hogy jó lenne, hogyha lenne valami személyes, egész napos valami, és akkor így elkezdtünk ezen gondolkozni. Ez volt az egyik pont, a másik meg, hogy tudtuk, hogy hát megint ki akarunk adni majd év végén egy antológiát. Ahhoz kéne valami eseményt csinálni, ami akkor nem csak annyi, hogy összejövünk és megünnepeljük, hogy kijött ez a könyv, hanem próbálunk megszólítani minél nagyobb közönséget, hogy eljöjjön. És akkor ezek az ötletek úgy adódtak össze, hogy akkor szerettem volna egy olyan találkozási pontot, vagy egy olyan, hát akkor használjuk ezt a szót, fórumot, ahol ott van az író, ott van a színházi szakma, és ott van a színház iránt érdeklődő közönség, és akkor adta magát, hogy jó, éppen készülnek előadásaink, akkor azokat ott be tudjuk mutatni.

Vannak ezek a műhelyek, akkor legyen drámaírói workshopnak. Mellette pedig még az is egy ilyen motivációm volt ebben, hogy mindenképp szerettem volna lenni. Ez volt az egyik ilyen első fix dolog, hogy egy elméleti konferenciát szerettem volna azért, mert előtte évben csináltam a szakdolgozatomat, és akkor azt láttam, hogy nagyon kevés a kutatható anyag, mondjuk így, kortárs magyar dráma területén, mármint most, hogyha szakirodalomra gondolok, és akkor úgy gondoltam, hogy az is fontos lenne, amivel aztán el tudjuk érni a színházi szakmát is. És most így utólag visszatekintve tényleg így örömmel mondhatom, hogy azon a délelőttön, amikor csináltuk ezt a konferenciát, végül is

Ebben a fórumban, vagy ezen a fórumon mit lehetett csinálni? Ugye említetted már a drámaelméleti konferenciát. Pontosabban milyen programok voltak még?

Az egészet egy fesztiválkóstolóval kezdtük. A Szatyor bárban volt. Az volt a célja, hogy az legyen egy ilyen, hát végül is egy plusz marketing felület nekünk, hogy aki arra jár, vagy éppen fogyaszt a Szatyor bárban, ő megismerhessen minket, és akkor ott volt tényleg egy ilyen, hát mondhatnám azt is, hogy ilyen vásári kitelepülés jellegű. Volt egy standunk, eljött a Mirrorman formáció, akik ilyen nagyon izgalmas tükörkosztümben mozgó emberek, művészek, nagyon izgalmas képek készültek velük, és akkor utána másnap követte ezt egy felolvasó est a Kelet Kávézóban, ahol kettő olyan szöveget mutattunk be, amik bár nem kerültek be az okuláréba, nem jutottak be abba a háromba, az adott fordulóban, viszont azt éreztük, hogy ezekben több van, és Nati, a kolléga végül is felkarolta ezt a két szöveget, és így összerakta egy programként, és a Keletben el tudtuk őket olvasni. Ide hívtunk el egy szociológust, hogy vele beszélgessünk, és akkor az este végül is a Feminizmus a kortárs drámában címet kapta. Az is egy nagyon izgalmas beszélgetés volt, ahol az volt igazából nagyon jó megélni, hogy a közönség is milyen aktívan vett részt. Tehát, hogy ez nekem új volt, hogy van egy ilyen kerekasztal beszélgetés, és nem az van, hogy csak az alkotók beszélnek, hanem tényleg a közönség is nagyon szépen belevonódott. Ja, ezek voltak az előprogramjaink. És akkor utána a f

Szerintem ezt is nagyon hamar kitaláltuk már, hogy ilyet mindenképpen szeretnénk. Pont ez az, amit korábban mondtam, hogy ez fontos, hogy az íróknak ne csak azt tanítsuk, hogy ne csak azt tanítsuk, hogy hogyan tudnak esetleg jobban írni, hanem hogy hogyan adják el magukat, vagy hogyan tudnak úgy kommunikálni a követőikkel, olvasóikkal, hogy kiemelkedjenek a többi író közül, szóval akkor így a Corvinus Művészeti Akadémiával együttműködve létrehoztuk ezt a szerzői önmenedzsment workshopot. Ott volt egy könyvkiadó, egy artist manager és egy kommunikációs mentor, szóval nagyon izgalmas volt a program. És akkor a fesztivált pedig végül az utolsó napon magával a könyvbemutatóval zártuk. Igen, lényegében ez volt így. Jó sűrű három és plusz kettő nap volt. Úgyhogy még egy kicsit én is így a hatása alatt vagyok. Hát ja, most már egy hét eltelt azért.

Ezek a színdarabok mi alapján lettek kiválasztva?

Minden Okuláré fordulóban, tehát amik így kéthavonta vannak, van egy közönségszavazás. Tehát, hogy ebben az Okuláréban általában egy ilyen 15-20 helyszín részt vesz minden fordulóban, és akkor ők egyenként leadják a szavazatukat valamelyik szövegre a háromból. És akkor a négy szöveg, amit bemutattunk, végül is ezeknek a fordulóknak a győztesei. Tehát, hogy valahol már van egy ilyen eredményünk, hogy na, akkor ők közönségkedvencek lettek. Az, hogy ezekből hogyan készült előadás, az viszont mind a négy esetében nagyon-nagyon különböző, még mi is keressük szerintem a járható utat, hogy ez hogyan lehet fenntartható, hogy létrejönnek ezek 15 perces szövegek, amik bekerülnek az Okuláréba, és hogy ezt hogyan lehet bővíteni aztán egy ilyen egész estésre. És nemcsak ez, hanem hogy abból hogyan lehet előadást készíteni, és hogy lehet azt megcsinálni, hogy ez esetleg fenntartható is legyen. Ezen fogunk valószínűleg gondolkodni így a következő hónapokban, de ezt nagyon jó látni, hogy már van legalább egy ilyen, hogy mondjam, portfóliónk, hogy akkor ezeket az előadásokat jó lenne, hogyha el tudnánk juttatni fesztiválokra, vagy esetleg más játszóhelyekre?

Egyszerre tűnik ez a fórum egy nagyon közönségkedvenc, nagyon könnyen kapcsolódható programnak, de közben egy borzasztó szűk szubkultúrának, akik ez iránt érdeklődnek. Mennyi igény volt erre a fórumra, mennyi néző volt, mennyire voltak aktívak, mennyire van jövője ennek a fórumnak a következő években?

Hát, ez egy nagyon jó kérdés, és bevallom, nekem is ezen kattogott az agyam, nagyon sokat így. Közben is, előtte is, mert azért folyamatosan figyeltük mondjuk a jegyeladásokat. És nagyon különböző gondolataim vannak most erről, mert egyrészt, mondom ezt úgy, hogy még nem volt meg a reflektáló lezáró meetingünk a csapattal. Amit mindenképp tudok mondani, hogy mondjuk a drámaírói workshopokra, amik fizetősek voltak, egy hét alatt elment harminc jegy, amire én soha nem gondoltam volna, hogy basszus ennek ekkora sikere van, és azt gondolom, hogy itt megtaláltunk egy ilyen fontos űrt talán. Tehát ebből én mindenképpen szeretnék még. Ott voltak a szerzői menedzsment workshopok, ahol mind a három előadóval úgy váltunk el, hogy ebből kell folytatást csinálnunk, mert hogy így érezzük, hogy van rá igény, és hogy a témában is több van, és többet érdemel. A színházi előadásoknál ott nagyon sokat izgultunk, mert nem akartak csak azért se emelkedni a jegyeladások, de aztán az utolsó pillanatra végül is, tehát ilyen érzékelhetően, ha nem is teltház, de ahhoz közeli volt mind a négy előadás. Tény, hogy mondjuk nagyon sok volt az ismerős, barát, tiszteletjegyes, de azt gondolom, hogy azért új emberekhez is el tudtunk érni. De valahol ez természetes, hiszen négy olyan produkciót mutattunk be, aminek nincsen neve, tehát hogy nem az van, hogy játszik benne egy híres színész, vagy egy híres rendező csinálta, vagy egy csapat neve már ott fémjelezi az előadást, hanem itt amatőr produkciókról van szó. És ezt nem lehet máshogy csinálni, csak hogy az ember kitapasztalja, hogy ez hogyan működik, és azt gondolom, hogy ez most jól sikerült. Azt viszont érzem, hogy nem biztos, hogy az előadások vonalban kell tovább mennünk, mert ez kevésbé tűnik fenntarthatónak. Meglátjuk, nem merek most még itt semmit ígérni. Az is egy jó kérdés egyébként, hogy mi alapján választunk mondjuk szöveget, mert most ugye mondtam, hogy ezek közönségkedvencek voltak, de közben megtudom, hogy volt jó pár olyan szövegünk az évadban, amiből hasonlóan jó színházi előadást lehetett volna csinálni.

Tovább kell előbb-utóbb majd lépnünk azon, hogy itt ismeretségek, meg baráti körök mozognak, hanem egyszerűen programszervezőként kell meghatározni, hogy jó, akkor most csak mondok valamit, hogy jövőre egy előadást tudunk bemutatni, és ki kell választanunk, hogy az öt győztesből melyik legyen az. Lehet, hogy egy kicsit elkalandoztam, és fontos lesz visszahallgatni, hogyha a csapattagok ezt megcsinálják, mert tényleg erről még mi nem beszéltünk, hogy nem zártuk le a folyamatot.

Ami nekünk meg azért is jó, mert ha az emberek tanulnak, fejlődnek, akkor jobb szövegek születnek, vagy több szöveg születik a pályázatainkra, akkor abból jobb előadások készülnek, szóval valahogy ez majd így visszaforgatódik, és azt gondolom, hogy előadások is fognak készülni a jövőben.

A fórumnak a végén a Keringés antológia bemutatója volt. Pontosan hogyan született ez az antológia, miről szól, hogyan készült el a tartalma?

Az nagyon fontos, hogy ez a második antológiánk már, és még az első az úgy született, hogy az egyik ilyen beszélgetésnél valamelyik Okuláré után, azt nem mondtam, mondom így most zárójelben, hogy minden felolvasás után van egy ilyen közönségbeszélgetés, ahol megvitatjuk a szövegeket. És akkor ott az egyik néző javasolta, vagy csak így feldobta, hogy milyen jó lenne, hogyha ezeket aztán el is lehetne olvasni. És pont akkor volt egy szponzorunk, aki azt mondta, hogy nagyon szívesen ad nekünk X összeget, csak hogy az lenne a jó, hogyha ezt le tudná számlázni nyomtatási költségként. És akkor így ez a kettő összeadta magát, hogy jó, akkor van egy igény, meg van egy felajánlott támogatás, akkor ebből szülessen egy könyv. És akkor tavaly kiadtuk a Kaptár címűt, ami az első volt. Hát ott még nagyon sok ilyen tanulási feladat jelentkezett. Tehát, hogy ez azért kemény menet volt, de a másodikhoz már úgy álltunk hozzá, hogy egyrészt biztosak voltunk abban, hogy ez lesz, tehát nem volt kérdés egy percig sem, hogy ne legyen újra antológia, hiszen tavaly is összeraktuk, másrészt meg sokkal nagyobb tapasztalattal, és azt gondolom, hogy tényleg ég és föld a különbség a kettő könyv között, a szövegek minőségében is, magának a könyvnek a minőségében is, ráfordított időben is. Tehát, hogy az első kötetünk azt hiszem, hogy másfél hónap alatt készült talán. Tehát ami a szerkesztés része. Erre azért volt legalább három-négy hónap.  

hanem nagyon egyszerűen minden oklevélbe bekerül három egyfelvonásos szöveg, tehát ezek ilyen 15-20 perces szövegek, és akkor, ha így összeadjuk, akkor ez azt eredményezi, hogy egy évadban van öt okuláré, az ötször három-tizenöt szöveg, és akkor így jött össze a könyv, ami most idén kiegészült azzal, hogy volt még nekünk szeptemberben egy ilyen, hogy Magyar Élet Fesztivál, ami egy ilyen a Tér 12 társulattal közösen szerveztünk egy fesztivált, és akkor oda is volt egy pályázat, ahonnan aztán három szöveg bejutott. Most vagyunk akkor 18-nál, és a maradék három szöveg, tehát 21 szöveg van a kötetben, az pedig úgy jött, hogy még az előtte évben volt egy évadzárónk, ami kimaradt az előző kötetből. Tehát ez egy ilyen bónusz dísz, végül is, ha úgy nézzük, ez a rukkola forduló.

Többször is mondtad, és azt lehetett eddig észrevenni, hogy nagyon fontos részét képezi a Fiatal Drámaírók Házának ez a bizonyos Okuláré projekt. Tudna erről mesélni, hogy pontosan ez micsoda?

Abszolút, hiszen nekünk most ez a fő programunk. Az Okulárét egyébként nem én találtam ki, vagy nem mi találtuk ki, hanem ezt még Illyés Lénárt alapította, vagy hozta létre, hát nem is tudom, mikor '13-ban, '14-ben, tehát már elég régen, és akkor volt is ennek egy felfutása. Aztán történt több változás, és akkor ez így mellékvágányra került, és akkor volt nem is tudom hány év, amíg nem is volt okuláré. És akkor mi ezt élesztettük végül is újra, vagy újra.

Nagyon egyszerűen itt annyi történik, és az volt az alapkoncepció, hogy egyszerre több helyen olvassanak fel ugyanazokat a szövegeket. Régebben ez könnyebben megvalósítható volt, de aztán amikor elkezdtük, akkor eljöttünk, hogy hát itt igazából csak magunkat szívatjuk ezzel, ha most azt mondjuk mindenkinek, hogy vigyünk most szeptember 30-án kell tartani a felolvasót, és akkor mind a tíz helyszínt tartsa akkor. Tehát rájöttünk, hogy ez nem működik, hanem akkor ebből ilyen Okuláré szezonok lettek, tehát egy ilyen kettő-három hét alatt, aztán 15-20 helyszínen van felolvasóest, ugyanazokból a szövegekből.

Alapvetően az Okulárénak kettő célkitűzése van. Az egyik, hogy lehetőséget adjon az íróknak, mert ahogy ezt mondtam, ők nemcsak hogy láthatják a szövegüket felolvasva, vagy valahol akár megrendezve, hanem utána van erről egy beszélgetés, ahol a közönség tényleg őszintén megmondja, hogyha valami esetleg nem működött. És még azt hozzátenném, hogy ráadásul olyan közönségről van szó, akinek talán a nagy része nem is a gyakori színházba járók közé tartozik, tehát nagyon sokféle véleményt kaphat a szerző, akárcsak itt mondjuk Budapesten a Trafóban, de nagyon érdekes lenne azt is nézni, hogy mondjuk különböző településeken egy-egy szöveg hogyan hat. Vannak olyanok, akik mondjuk a fővárosban nagy kedvencek, vidéken meg így nem nagyon értik az emberek a szöveget, szóval nagyon izgalmasan szoktak ezek alakulni. Tehát az egyik a lehetőség, a másik pedig az, hogy

Főleg most a külhoni magyarokra gondolok. Tehát, hogy több egész sok külföldi helyszínünk van, és mondjuk, hogy mondok kettő példát. Berlinben egy baráti társaság alakult ki az Okulárénak köszönhetően, tehát ők nem ismerték egymást korábban, és akkor ebből lett aztán egy amatőr színjátszó csapat, ami azt hiszem tavaly vagy tavalyelőtt alakult meg. A másik ilyen történet pedig Zürich, akik most kerestek meg minket júniusban, hogy ott indul most egy magyar színjátszó csoport, és hogy nekik akkor az Okuláré volt végül is az első ilyen megmutatkozásuk, mint csoport, úgyhogy ilyenek is vannak. Vagy van olyan is, meg ezt a történetet elmesélem gyorsan, hogy nagynéném Kolumbiában él, és ő is jelentkezett, hogy na, akkor az ottani magyaroknak csinálna valami felolvasót, csakhogy ott nagyon nagyok a távolságok, ezért online gondolta. És akkor mondtam, jó, próbáljuk ki, és az első kolumbiai okuláréba nagyon sokan bekapcsolódtak olyanok is, akik nem Kolumbiában éltek, hanem egyszerűen csak azt tudták követni. Például bekapcsolódott valaki Japánból. És annyira megtetszett az illetőnek, hogy utána rögtön jelentkezett, hogy na, akkor ő is szeretne egy ilyet csinálni Japánban, és akkor ott is tényleg kiírta csak a Facebook csoportba, és kialakult egy ilyen, hát nem tudom, egy 6-8 fős csapat, a japán okulárisok, és akkor most már ők is szerintem egy éve ezt csinálják. Szóval vannak ilyen példák, és visszakanyarodva.

Tehát, hogy lehetőség az íróknak, és közösségteremtő, vagy összetartó hatás, ez is fontos, hogy nagyon sok helyen léteznek színházi közösségek vagy kultúrakedvelő közösségek, csak nincs mondjuk olyan kínálat programokban, ami összehozná őket. És csak még egy gondolat ehhez, hogy mondjuk a külhoni magyaroknál is tök érdekes, hogy nem nagyon van lehetőség mondjuk ahhoz, hogy kortárs irodalomhoz jussanak, vagy akár csak valami formabontó programhoz, mert mit tudom én, mondjuk van ünnepi megemlékezés, táncest, gulyás, főzőest, nem tudom, de hogy az, hogy mondjuk kortárs drámák jussanak el, vagy egyáltalán kortárs irodalom jusson el külhoni magyar közösségekbe, az elég ritka. Úgyhogy ilyen szempontból is szerintem egy nagyon fontos dolog ez az Okuláré. Nekünk meg az volt ebben egy ilyen nagy lépcső, amikor még '22 őszén bejutottunk a Trafóba, és akkor onnantól ott tudunk teret kapni. Igazából akkor futott fel nagyon ez a projekt, és tényleg a trafós esteken most már ilyen 80-90-en rendszerint vagyunk, úgyhogy ez egy nagyon szép szám, és az utóbbi időben nem is kellett még csak ráhirdetnem sem. Tehát ez organikusan betelt.

Visszatérve a Keringés antológiára, hogy ugye mondtad, hogy különböző drámák alkotják ezt az antológiát. És az lenne a kérdésem, hogy ha más nem is köti össze ezeket a szövegeket, egy dolog biztos, a keringés. Pontosan miért lett ez a név az antológia neve?

Jaj, erről túl sok dolog jut eszembe. Visszaugranék az első kötetünkhöz, megint csak a Kaptárhoz, ahol nagyon sokat gondolkoztam a címen, és tényleg volt egy csomó ötlet, és nem éreztem azt, hogy na, ez lesz a tuti, és akkor már nem tudom, hogy ott miért lett a kaptár. Jó, nyilván van annak is egy ilyen etvit jelentése, meg tök szépen lefedte azt, hogy akkor így mi mik voltunk, mint szervezet. De aztán, és azért is kezdtem el mesélni, mert adtam egy címet, amiből az lett, hogy teljesen véletlenül rám talált a Kaptár Ifjúsági Klub, és akkor így valahogy összekötődtünk, és jártam oda drámaórát tartani egy évig. És akkor innentől már nem részletezhetem, de hogy onnan is jött egy lehetőség, ami továbbvitt valahova, ami továbbvisz éppen valahova, és most egy olyan, nem tudom, egy ilyen nagyobb dologban vagyok benne, amiről nyilvánosan még nem beszéltek, csak ezt azért kezdtem el mondani, mert valahol egy ilyen apró dolog, hogy címadás a véletlenek folytán eljuttathat valami olyanhoz, hogy csak így nézel, hogy aztán ez most komolyan ebből jött.

Na és akkor Keringés. Amiben biztos voltam, hogy szeretnék valami hasonlót, ami kicsit illeszkedik a Kaptárhoz így stílusban, hiszen végül is felfogható egy sorozatnak. És ez úgy alakult ez a keringés, hogy leültem a grafikusunkkal beszélgetni, és azt mondtam neki, hogy előttem most valami olyan borítóterv van, hogy nekünk vannak ezek a színes ikonjaink, az biztos volt, hogy azokat felhasználjuk, és mondtam neki, hogy milyen izgalmas lenne, ha ezt valahogy így össze-vissza rendeznénk el, minthogyha mondjuk egy várostérkép lenne felülről, és akkor ő megmondta azt, hogy ha már ilyesmi elrendezés, akkor lehetnének esetleg ilyen bolygók is, és akkor ez a kettő összeadódott, hogy hú, hát akkor bármelyik is lesz, benne van a keringés. És akkor mondtam, hogy basszus, azt hiszem, megtaláltuk a címet, mert így rájöttem, hogy amúgy most pont ez vagyunk, vagy erről szól az antológia is, hogy egyrészt mozgásban tart, tehát az írókat mozgásban tartja olyan téren, hogy vannak pályázataink, írnak, alkotnak, jönnek az új ötletek, tehát, hogy így is van egy keringés, meg úgy, hogy bekapcsolódás a keringésbe, tehát most nem akarok ilyen szavakkal dobálózni, hogy irodalmi keringés, de hogy lényegében, de hogy erről is van szó, hogy mi most itt tartunk, mint Fiatal Drámaírók Háza, hogy mi kopogtatunk az idézőjeles nagybetűs szakma ajtaján, hogyha a hó mi ezt létrehoztuk, most már másodjára teljesen függetlenül, alulról szerveződve, csatlakozzatok ti is a keringéshez. Ez meg csak egy ilyen tök jó szlogen lett még hozzá, amit utólag találtunk ki.

És ez meg egy olyan pillanat volt ellentétben a kaptárral, amikor így elsőre tudtam, hogy na igen, ez az, és kíváncsian várom, hogy mit hoz majd a keringés, mert Keringési Ifjúsági Klubról még nem hallottam, de ne jelentsen kórházat.

Az irodalom könyveinkben szeretik az irodalomtudósok és a tanárok is az összes korszakot behatárolni. Ez a dramatikus korszak, posztdramatikus korszak, így a kettő antológia alapján a mostani fiatal drámaírók milyen irányzatot vesznek fel, milyen művészi irány indult el? vagy mi az a folyamat, amit majd több száz évvel utána azt fogjuk mondani, hogy na, ez volt ez a korszak?

Ahány szöveg kb. annyifajta stílus, ami nagyon jó, mert arra vagyok büszke, hogy ebben az antológiában helyet kapnak olyan szövegek, amik teljesen a kísérletező kategória, és nem biztos, hogy közönségkedvenc, viszont én rendezőként azt mondom rá, hogy hú, hát ezt meg akarom rendezni. Meg helyet kapnak benne azok a szövegek is, amik meg tényleg ez a klasszikus közönségkedvenc szöveg. Én nem is akarom így műfajilag nagyon behatárolni őket, hiszen azt gondolom, hogy a szerzők többségénél is még egy kísérletezésről van szó, mindenki keresi talán a saját stílusát, viszont az nagyon jó, hogy tényleg vannak esetleg lírai szövegek, vannak ilyen klasszikus, komikus szövegek, szóval nagyon különböző. Hogy ez most tart-e valamerre, vagy hogy ezt lehet-e így összefoglalóként valahogy leírni.

Nem hiszem, majd esetleg pár év múlva lehet, hogy találunk neki helyet, ha rendszerezni akarjuk az irodalomkutatásban. Én egyébként mindig is úgy voltam ezzel, hogy az egy dolog, hogy milyen címszót aggatnak éppen arra a korszakra, de pont attól lesz izgalmas, hogy vannak más művek is, de most nem tudnám megmondani egyébként, hogy most, amiben vagyunk, az milyen korszaknak számít éppen. Nekem az az érdekes, hogy pont azt keresem, hogy egy szöveg tudjon működni színpadon. Ha működik, akkor igazából nem foglalkozom azzal, hogy ez most klasszikus, vagy esetleg valami posztdramatikus anyag.

A keringéstől kicsit elkeringve általánosabb témákra, például a művészeti irodalom és a dráma terén, hogy régebben akár a XIX. századot nézzük, rendkívül meghatározó a magyar irodalom, akárcsak azt nézzük, hogy egy vers képes volt cselekvésre buzdítani. A Petőfit nézzük, és hogy ennek a hatalmas nagy forradalomnak a megünneplését egy drámával ünnepelte meg a magyarság a Bánk bán bemutatójával. Valami más kérdés, hogy végig se ment a Bánk bán, mert annyira jól sikerült az ünneplés, hogy már nem is annyira voltak kíváncsiak a darabra, de hogy elképzelhető-e ma Magyarországon, hogy ugyanilyen fontos szerepet tölt be az irodalom vagy a dráma?

Ez nagyon jó kérdés. Lehet, hogy máshonnan indítanám ezt, mert azt gondolom, hogy egyrészt az nagyon fontos, hogy a szövegek aktuálisak legyenek, és ez alatt most nem csak azt értem, hogy egy aktuális problémára reflektáljanak, hanem feltétlenül kell, hogy ők most vegyenek egy konkrét jelenséget, hanem csak érezze az embernek azt, hogy ezek frissek, ezek most íródtak.

Elkezdtem a mondatot, és nem tudom, honnan kezdtem, és hova akartam kilyukadni. De az biztos, hogy azt el akartam mondani, hogy manapság azért nagyon sok színházi előadás nem egy adott író szöveg alapján készül, hanem mondjuk ez egy közösségi folyamat, ahogy ez a szöveg létrejön. Gondolok most itt akár a Kávának a munkájára. Ott is nagyon sok olyan van. Ugye pont ott a MU Színházban voltak ők, vagy hát vannak ők is, ahol a fesztivál volt. Nagyon sok olyan előadásuk van, ami nem egy már meglevő írószövegből jön létre, és erre nem egy példa van ma Magyarországon. És azt gondolom, hogyha

Erre akartam kilyukadni, hogy ezek a részvételi színházas előadások mondjuk elérhetik azt, és ezt nagyon jól is csinálják, hogy a nézőt aktivitásra buzdítják, hogy bevonják az előadásba. Itt azért lehet elkülöníteni tényleg a drámaszöveget, meg a színházi előadást. Az, hogy egy drámaszöveg el tudjon érni változást az egyénben esetleg. De abban valószínűleg fognak is, hiszen ha én is végiggondolom, voltak igen olyan szövegek, amik hatottak rám íróként, ami aztán megváltoztatta azt, vagy csak alakított azon, hogy hogyan gondolkodom az írásról. Ilyen hatással lehet, hogy lesz a keringés valakire, mert vannak benne olyan újabb stílusok, vagy ilyen megszokottól eltérő formák.

Viszont azért egy színházi előadásnak szerintem nagyobb lehet a hatása. Úgyhogy ez egy összetettebb kérdés van, akkor azon is függ, hogy ki csinálja ezt az előadást, meg hasonlók.

Mondhatjuk azt, hogy a mostani kortárs drámák már nem tekintik feladatuknak azt, hogy a közösséget szólítsák meg, hogy a közösségben egy társadalmi változást éljenek, hanem inkább az egyénre koncentráljanak, hogy az egyénben induljanak el változások?

Itt nagyon elhamarkodott lenne most itt bármi következtetést levonnom, azért sem merek itt bármit mondani, mert azért az elmúlt időszakban nagyon kevés előadást láttam, szerintem más kortárs drámákból. Vannak egyébként nagyon sok és az biztosan nem igaz, hogy nem létezik kortárs magyar dráma, meg hogy így rossz helyzetben van.

Bocsánat, visszakérdezek, meg én, hogy mi volt az eredeti kérdés.

Az, hogy a dráma, a kortárs dráma már nem tekinti e feladatának azt, hogy egy közösségi változást érjen el, inkább csak az egyénre fókuszál. Hogy ez valóban így van, vagy csak hogy történhetett az, hogy most már nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy esetleges kormányváltás során úgy ünnepeljünk, hogy egy színházi előadást nézünk meg, hogy minek köszönhető ez, hogy gyakorlatilag a közéleti közösség jelentőségét, ha nem is vesztette, de átalakult a drámának és a színháznak.

Mindenképp vannak olyan előadások, amik szerintem bírnának hasonló erővel, hogyha eljön ez a pillanat, és most ilyenekre gondolok, nem is előadás, hanem hogyha mondjuk egy színházi közösséghez kerül valahogy a reflektorfény. Meg azt gondolom, hogyha írok egy szöveget, akkor én legalábbis azért írom, mert ez valahogy nekem személyes. Lehet, hogy egy olyan témáról írok, ami egyébként másokat is jó esetben foglalkoztat, vagy esetleg pont egy olyan problémát dolgozok fel, ami nagyon aktuális, de valahol az írás szerintem mindig is egy személyes folyamat.

 Meg aztán nagyon sokan ugye azt látnak bele, amit éppen gondolnak. De hogyha most visszagondolok, hogy mi volt a legutóbbi szöveg, amit írtam ott is inkább. Volt nyilván egy személyes motiváció is, hogy arról a témáról írjak, viszont nyilván talán ez volt az egyik legpolitikusabb szövegem, de nem határoztam meg benne egy konkrét véleményt, hanem csak így leírtam, hogy mi a helyzet, ami konkrétan egy törvénymódosítás hatására született, hogy abból ihletődött. Nem tudom, hogy ezekbe a témákba mennyire mehetünk bele. Lényeg, hogy arra akartam kijutni most, hogy szerintem ez egy személyes dolog, és ahhoz, hogy ez tudjon szélesebb hatást elérni, ahhoz kell az, hogy

Ezt most így nagyon leegyszerűsítve.

Azt szokták mondani, hogy a magyar nép, a magyar néplélek az lírikus, hogy főleg magát lírában, versben tudja kifejezni. És ha csak megnézzük az irodalomokutatást, akkor is úgy gondolom, hogy eléggé erős túlsúlyt kap a líra, akár az epikával szemben, vagy akár a drámával szemben. És pont ezt szeretném kérdezni, hogy a magyar művészeti repertoárt nézzünk, akár az emlékezetben, akár így alapvetően, akkor hol helyezkedik el a dráma a magyar művészetben?

Erről teljesen igazad van, hogy meglehetősen alulreprezentált a dráma műneme, és hogy mondjam, ez nekünk kifejezetten jó, hiszen mi pont azért is jöttünk létre, hogy ezen változtassunk, vagy hogy mondjam, itt volt egy olyan űr, amit mi be tudunk tölteni. Én egyébként, amikor elkezdtem írni, akkor főleg még verseket írtam, és aztán abból a körből úgy ki is ábrándultam, hogy egy idő után elterelődtem onnan. A drámában ilyen szempontból több potenciált látok, vagy több dolgot tudunk elérni, már csak azért is, mert nem nagyon vannak olyan szervezetek, egy-kettő, aki mondjuk drámapályázatokat ír ki líra, meg novella pályázatok, rengeteg van.

11-12-ben a dráma az irodalomtankönyvben, és azt feltételezem, hogy az azóta csak még jobban csökkent, vagy azok száma csökkent, akik érdeklődnek ez iránt.

Azt gondolom, hogy erre már vannak ilyen jó visszajelzések, hogy ez működik, és ebben jók vagyunk. Hadd meséljem el itt is röviden ezt a történetet, ami talán az egyik legmegérintőbb dolog volt nekem az elmúlt egy évben, ami pont erről szól, vagy ebben egy ilyen megerősítés, hogy Székesfehérvárra mentem le Okulárét nézni még júniusban, akkor csatlakoztak be először, és vittem nekik az új kötetünkből, vagy a régiből, a kaptárból. Lement az este, és utána jöttek oda hozzám az ottani diákok. Nagyon sok diákszínjátszó volt bevonva a felolvasásba. Jöttek oda, hogy mi ez a pályázat, meg hogyan lehet ide pályázni, meg hova kell írni, meg van kötet, akkor anya légy szíves, meg ilyenek voltak. És akkor visszafele a vonaton kaptam egy képet a szervezőtől, továbbított egy képet, hogy az egyik szülő lefotózta, hogy a fia, aki ilyen, talán 12-14 év körül lehet, tényleg ilyen éjjel 11 körül ül a konyhában, és hangosan olvas fel neki a kötetből, amit ott vett aznap este. Ez azért egy nagyon megható pillanat volt, hogy na, akkor tényleg el tudunk érni ilyen hatást is, hogy a fiatalok elkezdenek drámákat olvasni. És hasonló történt egyébként pont most a héten is, amikor az egyik workshop vezetőnk írta, hogy kapott mind a három workshop vezető ajándékba egy példányt, és akkor írta, hogy hát még nem tudott belekezdeni, merthogy a 16 éves fia már lenyúlt tőle, úgyhogy ezek ilyen kedves pillanatok.

Azért is lehet egyébként ebben nagy szerepünk, mert itt ezek csak ilyen rövid szövegek, tehát néha már úgy hivatkozok rájuk, hogy a dráma egypercesei, és tényleg, ha belegondolsz, hogy mondjuk te mikor ültél le utoljára, úgyhogy na akkor most egy teljes drámát elolvasol, ami hát jó esetben mondjuk ilyen egy-másfél órás feladat, és nem az van, hogy mondjuk közben meg tudsz állni, mert azért ez folyton a figyelmedet igényli, tehát nem úgy van, mint egy regény, hogy bármikor lerakhatod, hanem

 És nagyon kevesen olvasnak szerintem drámát, de hát ez valahol meg rendben is van, hiszen a drámának az egyik fő feladata, vagy az egyik szerepe, hogy az elő legyen adva.

Megint elkalandoztam, és nem tudom, honnan jutottam el ide, de hogy lényeg, hogy az irodalomtankönyvekben nagyon-nagyon alulreprezentált a dráma, legutóbbi emlékeim szerint is.

A Fiatal Drámaírók Háza ez egy ugyanolyan célja az is, hogy a magyar művészetben a reprezentálásnak több szerepet kapjon a magyar dráma, vagy pedig ez csak egy ilyen mellékes ága?

Mindenképp egyébként ez is cél, de ha ezt nézzük, akkor ott inkább egy eszköz. Nekünk egy eszköz arra, hogy kulturális programokat hozzunk létre, egy eszköz arra, hogy emberek találkozzanak, hogy legyen valamiről beszélni, legyen lehetőség véleményt kifejteni. Egyszerűen ezen az úton indultunk el, hogy dráma, és azt gondolom, hogy milyen jó, hogy ezen az úton indultunk el, hiszen nagyon jó eseményeket lehet csinálni a színház területén. Másrészt meg tényleg sokkal kevesebb idézőjelben a versenytársunk.

 Pontosan kiknek ajánlanád akár most a Fiatal Drámaírók Házát, akár a keringést, vagy akár a fórumot? Ki az, aki úgy gondolta, hogy a célközönséged?

Magunkat elsősorban annak ajánlanám, aki mondjuk foglalkozik írással, drámaírással, vagy még nem foglalkozik drámaírással, csak szívesen kipróbálná magát. Mert mi az íróknak ezt adjuk meg, hogy különösebb kockázat nélkül, hiszen ezek mondjuk anonim pályázatok, küldhetnek be szövegeket, amikre aztán lehet, hogy kapnak visszajelzést, ha bejutnak, akkor drámaírók adnak visszajelzést, és tényleg nem egy ilyen szerzőnk volt, akinek az első próbálkozása volt az, ami bejutott. Korábban még nem írtak drámaszöveget.

Egyrészt szólunk mi az íróknak, másrészt meg szólunk minden színházkedvelőnek, aki keresi a friss szövegeket, vagy a friss alapanyagokat. Ugyanígy szólunk a színházi alkotóknak is, legyen az mondjuk egy diákszínjátszó csoport, vagy egy amatőr társulat, hiszen itt keletkeznek szövegek, amikből aztán keletkezhetnek előadások, és ilyenre is van példa. Pont ma délelőtt telefonáltam az egyik szerzőnkkel, aki most utazik le Tapolcára, hogy megnézze az ottani próbát, tehát ez a villámrandiból készül most egy előadás Tapolcán, és talán ez az első ilyen, hogy egy társulat megcsinálja valamelyik szöveget így Budapesten kívül. És hát az a célunk, hogy a jövőben több ilyen legyen. Tehát hogy mondjuk a Fiatal Drámaírók Házának legyen egy olyan szövegarchívuma, amiből lehet válogatni, hogyha te kortárs szöveget keresel.

Azt hiszem, így most lefogtam, vagy érintettem mindenkit. Író, néző, meg színházi szakma. De hogy egyébként meg ajánlom magunkat bárkinek, aki csak keres valami olyan programot, kulturális programot, ahol ő elmondhatja mondjuk a véleményét, vagy azt keresi, hogy valami, nem tudom, bontó vagy fiatalos programon vehessen részt, ami nem csak arról szól, hogy akkor jó, felolvasunk egy szöveget így néhány ember előtt, aztán meg jól vállon veregetjük magunkat, hogy ez az ügyes vagy, hanem, hogy ennek van egy ilyen, ez tart valahova, és van egy jövője, nemcsak az, hogy ami kifejezett célunk, hogy

Többször említetted itt a jövőt és a célokat, mi a terved a Fiatal Drámaírók Házának a jövőjére nézve?

Most pihenünk egyet, talán ebben a hónapban, bár lesz egy Okuláré, de az már könnyebb dolog, mint egy fesztiválszervezés. Az évadra az van betervezve, hogy szeretnénk az Okulárét elindítani angol nyelven is. Erre egyébként már van egy partnerünk, egy philadelphiai művészeti egyetem, velük kezdtünk el már gondolkozni erről, és szeretnénk létrehozni az Opular Internationalt. Most ez így a munka címe. Várhatóan majd így tavasszal. Egy ilyen próbaepizódot nyomnánk ebből is, ami akkor már úgy működne, hogy három különböző országból, akkor van egy-egy szerző, és angol nyelven olvasnak fel az összes helyszínen. Aztán ennek nyilván lehetnek ilyen továbbfejlesztett változatai, de hogy oda szeretnénk eljutni, hogy a magyar nyelvű mellett fusson egy angol nyelvű is, vagy akár más nyelveken is. És megint csak erre volt most nyáron egy példa, amikor az egyik szerző valahogy eljuttatta az adott forduló szövegeit Kubába, és ott lefordították spanyolra, vagy hát nem mondhatnám, hogy a Szegedi Egyetemen fordították le őket spanyolra, de a spanyol szövegek meg eljutottak Kubába, és az nagyon menő volt, hogy ott tényleg teljesen más, közel teljesen más kultúra, és ott látni, nem élőben, hanem felvételről a felolvasásokat, ez nagyon izgalmas volt. Úgyhogy ez mindenképp egy ilyen fontos pont most nekünk.

Mellette pedig az, hogy most mi arrafele tartunk, hogy

És hogy, hogy mondjam, mi is nagyon sokat találkoztunk ezzel, hogy mondjuk elkészül egy produkció, és nem tudjuk játszani, mert nem tudom, vissza se írnak nekünk sehonnan. Ezen sokat lehetne így bosszankodni, hogy hol van most éppen a független magyar színházi szakma, de ahogy elkezdtünk mondjuk egy saját pályázatot, vagy egy saját íróközösséget kialakítani, így mindenből szeretném azt megcsinálni, hogy jó, akkor legyünk mi a központ, és ehhez mondjuk kell egy hely, ahol mi tudunk lenni állandó jelleggel.

Nyilván szeretnék ilyet, hogy weboldal, webshop, hasonlók ezeket a szövegeket feltölteni, elérhetővé tenni, eladhatóvá tenni, bővülni, új embereket felfedezni, tehát hogy ezek nyilván vannak. Most talán ez a kettő ilyen, azt mondanám, hogy egy ilyen hároméves terv talán ez az önálló helyszín.

Nem, ezzel szerintem sokat mondtam inkább. Nyilván vannak ilyen nagyon hosszú távú tervek is, de most errefele aztán igazából az van, hogy valahányszor így nekiálltam hosszú távon tervezni, mindig történt valami, ami ezeket átírta. Tehát, hogy az tök jó, hogy te megszabsz egy irányt, hogy na akkor most így merrefele akarsz menni, de aztán az élet meg úgyis hoz olyan dolgokat, hogy aztán ezen változtatsz, és tényleg pont most tegnap beküldte, azt hiszem az Orsi volt a csapatba, hogy így pont egy éve ilyenkor. Ugye a Facebook emlékeztette. Kiraktam egy ilyen posztot, hogy hú, milyen eseménydús szeptemberünk volt, és hogy ahhoz képest meg a mostani, meg tényleg ilyen összehasonlíthatatlan, hogy honnan hova jutottunk el, és akkor ezt nem is gondoltuk volna, hogy egyáltalán lesz ilyen fesztivál. Ugyanúgy azt se gondoltuk volna még szerintem tavaly ilyenkor, hogy ilyen jó együttműködő partnereink lesznek, mint mondjuk a Kelet vagy a Szatyor bár, ahol év közben is volt kettő, felolvasunk, meg azért tavaly év közben kísérleteztünk több programmal is. Most is vannak ilyen kísérlet ötletek. Ja, úgyhogy sok minden van.

Hol találkozhatunk a közeljövőben legközelebb, vagy a nézők hol találkozhatnak legközelebb a Fiatal Drámaírók Házával?

Ezt most fejből nem fogom tudni elsorolni, de kövessetek be minket Facebookon is, és ott ez látható. Nagyon sok helyszínen leszünk, Sopronban, Tapolcán, Szegeden, Pécsett, Debrecenben, Berlinben, Zürichben, Madrid, Malaga, Japán, Vancouver, szóval most csak így mondtam néhányat, de hogy ezért is érdemes minket követni. Meg is hirdetjük a következő pályázatot, úgyhogy ha valaki érez magában késztetést az írásra, és mondjuk szívesen kipróbálná magát, hogy szeretne bekerülni egy ilyen programba, akkor erre lesz utána.

Januárban Tajvanon elnöki és parlamenti választásokat is tartottak. Ez volt az idei év első olyan választása, amelyet fokozott nemzetközi figyelem kísért; Tajvan és Kína között különösen feszült és hideg lett a viszony január 13-án. Kína számára rendkívül fontos lett volna, hogy a tajvani Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang - KMT) jelöltje, Hou Yu-ih megnyerje a választásokat, hiszen ezzel Kína egy fokkal közelebb került volna azon törekvéséhez, miszerint hivatalosan is Kínához csatolja a szigetországot. De hogyan is kezdődött Kína és Tajvan között a hideg viszony és milyen események vezettek el odáig, hogy az ország az egyik ütközőzónát képezi Kína és a Nyugat között.

A Kína-Tajvan konfliktus egy régóta tartó politikai és katonai vita a Kínai Népköztársaság és a Kínai Köztársaság, másnéven Tajvan között. A konfliktus gyökerei egészen visszanyúlnak a 40-es évekig, amikor a Csang Kaj-sek vezette Kínai Nacionalista Párt és a Mao Ce-tung vezette Kínai Kommunista Párt között kirobbant a kínai polgárháború, ami 1945 és 1949 között zajlott. A polgárháború lezárulása úgy következett be, hogy Csang Kaj-sek és pártja Tajvanra menekült, és ott saját kormányt alakítottak. Ezzel párhuzamosan pedig a kontinensen létrejött a Kínai Népköztársaság Mao Ce-tung vezetésével. Kína külpolitikájának legérzékenyebb pontja hosszú idők óta és jelenleg is a szigetországgal való kapcsolata. Továbbá ma a Kína és Tajvan közötti feszültség a világ egyik fő törésvonala a Kelet és Nyugat között.

Tajvan egy sziget, csupán 160 km-re Kínától délkeletre. Saját többpárti demokratikus rendszere van, emellett pedig teljesen olyan tulajdonságokkal bír, mint egy önálló ország: van saját hadserege, diplomáciai tevékenysége, pénzneme és választott kormánya. A szigeten élők is külön országukként tekintenek Tajvanra. A nemzetközi környezetben azonban igen kevés állam ismeri el Tajvan önállóságát, ami mögött sokszor kínai érdekek állnak. Kína szeretné, hogy minél kevesebb ország ismerje el Tajvan létezését, valamint, hogy a sziget visszakerüljön a Kínai Népköztársasághoz, holott annak az sosem képezte részét. Hivatalosan azonban Tajvan egyenlő a Kínai Köztársasággal, ami 1949 óta egy függetlenül kormányzott állam.

Műholdfelétel a tajvani szorosról, ahol rendszeresek az amerikai vagy kínai hadiflották és hadgyakorlatok a másik fél elrettentésének érdekében.

Kép forrása: Portfolio, 2021

Az elnöki és parlamenti választásokra január 13-án került sor, ahol is végül a már 8 éve kormányon lévő DPP (Demokratikus Progresszív Párt) győzedelmeskedett. Lai Csing-te, mint korábbi alelnök és a DPP jelöltje nyert, a szavazatok 40,2 százalékának megszerzésével. Azonban nem teljesen örülhet a párt, mivel a parlamentben csökkent képviselőinek a száma (a korábbi 61 helyett most csupán csak 51-et sikerült megszerezni). A Kínai Nemzeti Pártnak 52, a Tajvani Néppártnak (TPP) pedig 8 hely jut majd a parlamentben. Így a DPP csak akkor kerekedhet felül a Kuomintangon és szerezhet többséget a parlamentben, ha sikerül koalícióra lépnie a 8 helyet birtokló TPP-vel. Ha ez nem sikerül, akkor nagyon nehéz lesz majd keresztülvinnie a parlamenten a párt programját és kemény évek elé kell néznie. A következő hetekben eldől majd, hogy mindez sikerül-e, addig azonban a DPP-nek mindent meg kell tennie, hogy megnyerje maguk mellé a TPP képviselői helyeit is.

Kínában természetesen nem örülnek a kialakult eredményeknek; a kontinensen bíztak abban, hogy a Kuomintang jelöltje, Hou Yu-ih képes lesz győzelmet aratni. Az eredmények kihirdetése után Chen Binhua, az kínai Tajvani Ügyek Irodájának szóvivője kijelentette, hogy a hivatal és ezzel együtt Kína elutasítja az elnökválasztás eredményét.

A 2024-es tajvani elnöki választások eredménye

Kép forrása: Central Election Commission

Mint azt a cikk elején is említettem, az elnökválasztást rendkívüli nemzetközi figyelem kísérte végig, hiszen Tajvan egy aktív ütközőzónát jelent Kína és az Amerikai Egyesült Államok között. Nem először fordult elő, hogy egy amerikai politikus tajvani látogatásának ideje alatt kínai repülőgépek repülnek be az ország területére, megsértve ezzel annak légterét, vagy tartanak hadgyakorlatot a sziget és a kontinens közötti keskeny szorosban. Most a választások napján is hasonló eset történt; kínai katonai repülőgépek sértették meg a tajvani légteret. Több ország is kifejezte aggodalmát azt illetően, hogy a „tajvani ügy” szélesebb körben rányomhatja a bélyegét az egész Indo-Pacifikus térségre.

A választások előtt egy magas rangú Biden-kormánytisztviselő azt mondta, hogy a Fehér Ház minden lehetséges végkimenetelre felkészült a választásokat illetően és egy esetleges kínai invázió esetén az Egyesült Államok megvédené szövetségesét, Tajvant. Mindezek a kijelentések rendkívüli bosszúságot okoznak a Kínai Kommunista Pártnak. A DPP győzelmének ellenére azonban az új tajvani elnöknek kevés befolyása lesz az országot érintő geopolitikai törésvonalak alakítására, mivel azok Kína katonai megerősödésében és az Amerikával való rivalizálás elmélyülésében nyilvánulnak meg.

Borítókép forrása: Reuters, 2024

Egy vagy két hónappal ezelőtt bizonyára sokkal kevesebben ismerték Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférjének, a Diákhitel Központ volt vezérigazgatójának, Magyar Péternek a nevét. A kegyelmi botrány [kapcsolódó elemzésünk] következtében a Magyar egy ritkán látott offenzívát indított a kormánypártok legfelső köre ellen, azóta már a Talpra Magyarok Közössége is zászlót bontott március 15-én.

Minden párton belül vannak érdekcsoportok, tapintható vagy nem tapintható törésvonalak. A pártok lényege, hogy közel hasonló értékekkel és érdekekkel rendelkező embereket tömörítenek egy táborba, amely magával hordozza a belső disputák létét is. Azonban az nem mindegy, hogy ezek a belső feszültségek mennyire kezelhetőek. Amennyiben a domináns pártból kiválik egy jelentős támogatottságú csoportosulás - amellyel a választóik is tudnak azonosulni -, akkor az jelentősen ronthat a kormánypárt támogatottságán.

Tekintve, hogy jelenleg rengeteg olyan kérdés van a politika napirendjén, amely a Fideszre szavazók számát csökkenti a teljes népesség körében; adekvát kérdés lehet, hogy egy Fidesszel hasonló értékrenden álló, de azzal vitatkozó pártocska képes lenne-e érdemben alternatívát jelenteni az elbizonytalanodó kormánypárti szavazók számára? Bár sok a spekuláció Magyar Péter jövőbeli pártja körül, azok rendre mellőzik a politikatudomány által felkínált elemzési kereteket. Ebben a cikkben ezt a hiányt kívánjuk a fogyaszthatóság határán belül pótolni.

A domináns pártrendszer irodalmából érdemes szemezgetni, amikor a magyar ellenzék helyzetét vizsgáljuk. Itt is érvényes az a közhely, hogy "könyvtárnyi irodalommal rendelkezik", így ennek a felidézésére itt nem fog sor kerülni. Domináns pártok alatt azokat a pártokat értjük, amelyek valamilyen paraméter(ek) mentén jelentősen eredményesebben politizálnak az ellenzéküknél. A lehetséges szempontok magukba foglalhatják a kormányzás idejének hosszát (2-3-4 cikluson keresztül megszakítások nélkül kormányoznak) vagy a törvényhozási többség robusztusságát (kétharmad, háromnegyed stb.).

Az ellenzék ezzel szemben többféle gonddal is küzd. Miután régen voltak kormányon, az emberek szemében nem tűnnek kormányképesnek, erőforrásbeli hátránnyal rendelkeznek, ráadásul sokan vannak és kicsik is. De mit tehet az ellenzék? Mit tudnak csinálni annak érdekében, hogy versenyképesebbé váljon? Patrick Dunleavy brit politológus több hipotézist és lehetséges alkalmazkodási módot is megfogalmazott tanulmányában.

(Patrick Dunleavy, brit politológus)

Dunleavy szerint a domináns párt versenyelőnye több tényezőnek az együtthatásából származik. A modell szerint a (1) domináns pártok egy kiterjedt ideológiai síkot uralnak le, amely egy népes tábor integrálására alkalmas; az (2) ellenzékük fragmentált és képtelen az együttműködésre; a domináns pártok hatékonyabbnak tűnnek (3) a választók számára, így a bizonytalanok közül is nagyobb arányban képesek mozgósítani.

Az ellenzék ehhez kétféleképpen képes alkalmazkodni: megpróbálja növelni a választók által érzékelt hatékonyságát, illetve meghatározhatja magát a kormánypártok ideológiájával szemben. Ez utóbbi háromfajta stratégiát eredményezhet:

• 1) Az ellenzéki párt teljesen szembe megy a kormánypárt ideológiájával. Ez egy szavazatmaximalizáló szavazat, hiszen vannak olyan választók, amelyeket a kormánypártok semmilyen körülmények között nem tudnak integrálni - ezt folytatja a legtöbb baloldali és liberális párt Magyarországon. Ez a maximalizálás mellett biztonságos stratégia, azonban képtelen új szavazókat bevonni.
• 2) A kormánypártokéval azonos ideológiai profil vállalása. Ez egy olyan stratégia, amely a legtöbb haszonnal, de a legtöbb kockázattal is járhat. A kormánypártokéval megegyező profil sokak számára jelenthet alternatívát, azonban megvan annak is a veszélye, hogy a lemásolandó párt sokkal hatékonyabbnak tűnhet a választók számára, így végül nem pártolnak el tőle.
• 3) A köztes stratégia követése. Ekkor az ellenzéki párt egy köztes, némileg a kormánypárt pozíciójára hajazó profilt épít fel, amely a kormánypártok ideológiájával nem annyira kritikus, de azonosulni nem képes szavazók számára lehet csalogató. Az ilyen jellegű pártok az előbb felsorolt két stratégiát követő pártok számára képezhet hidat az együttműködés során, mivel csökkenthetik az érzékelt ideológiai távolságot.

Dunleavy alapján a legtöbb választót egy olyan együttműködő ellenzék lenne képes összetömöríteni egy tömbbe, amelynek pártjai mindhárom stratégiát követik. Ráadásul úgy, hogy emiatt a sokszínűség miatt nem éri retorzió az összefogásban lévő pártokat, vagyis nem nézik ki maguk közül azt, amelyik kevésbé képvisel radikálisan ellentmondó pozíciót.

Bár a Talpra Magyarok Közössége egyelőre nem rendelkezik szilárd és kifejezett ideológiai profillal (ráadásul középre tartó, polgári ernyőmozgalomként próbál meg harmadik erőként fellépni), azonban Dunleavy külön foglalkozik olyan érdekcsoportokkal, amelyek a domináns pártokból válhatnak ki. Zárójelben érdemes megemlékezni arról is, hogy maga a Fidesz sem rendelkezik markáns ideológiai profillal, mivel jobboldali és baloldali elemeket is képes integrálni.

Így Magyar Péterre és mozgalmára tekinthetünk olyan politikai erőként, ami (teljesen vagy valamennyire?) megegyező ideológiai profillal rendelkezhet mint a kormánypártok, valamint abba a kategóriába is belefér, amely a "domináns pártból kiváló érdekcsoportot" illeti. Összességében kijelenthetjük, hogy a Talpra Magyarok Közössége nem egy szokványos, sokadik mozgalom/pártalapítás, amely látatlanban is az "ellenzéki torta elaprózódásához" fog vezetni. Magyar Péter esetében könnyen lehet, hogy az elbizonytalanodó kormánypárti szavazók számára egy új, elfogadhatóbb alternatíva van készülőben. Ennek sikerességéről azonban csak ex post, azaz utólagosan bizonyosodhatunk meg.

Október 5-én jelent meg Reisz Gábor új filmje, a Magyarázat mindenre, ami végre nem csak generációs problémákkal és életérzéssel foglalkozik, hanem kőkeményen belenyúl a politikába és megalkot egy olyan filmet, ami kurzusokon átívelő tud lenni.

A film aktuál politizál, de nem a vásári paródia módon, ahogy sokan teszik azt a liberális értelmiség körében, hanem képes volt a mai Magyarország totálisan átpolitizált valóságát képernyőre vinni. A film egy kísérlet, ami bemutatja, hogy egy fiktív történetben, mi lenne az a valóság, ami megtörténne, ha egy érettségiző felhasználná a politikát arra, hogy a felkészületlenségét ráfogja a politikára.

A történet a filmhez megadott leírás alapján:

,,Nyár van Budapesten. A gimnazista Ábelnek az érettségire kellene készülni, de épp most ébredt rá, hogy szerelmes legjobb barátjába, Jankába. Janka jó tanuló, a vizsga miatt nem kell izgulnia, viszont ő is reménytelenül szerelmes, csak éppen a történelemtanárukba, Jakabba. Jakabnak családja van, pedagógusként próbál túlélni Magyarországon, és korábban már összetűzésbe került Ábel konzervatív apjával. A két részre szakadt társadalom feszültségei felszínre törnek, amikor Ábel történelemérettségije országos botrányba torkollik, ő pedig valahol a két oldal között áll, mindennek a kellős közepén, és még mindig szerelmes.”

A szimbolikus filmek legnagyobb problémái azok szoktak lenni, hogy a szimbolikus stílushoz erős, archetipikus karakterek, egy erős fő narratíva és egy fókuszált történetmesélés kell, amelyek miatt a karakterek nem életszerűen viselkednek, a főnarrativa leuralja a világot - nem tud a megalkotott világ részletei érvényesülni, ezért mű lesz a környezet - és végül a túl fókuszáltság miatt a formanyelv nem tud stilisztikus lenni. Ezek az ordító veszélyek ellenére - amely veszélyek egy nagyon szűk ösvényt jelölnek ki, amely ösvény metszete a szimbolikus filmeknek és egyszerre metszete a közönségfilmeknek is – sikerült megtalálni az aranyközéputat, amely útnak a lábnyomait, a hiteles szereplők, a mellékszállak és a történetmesélés adja.

hiteles szereplő alkotás

A filmben rendkívül hiteles alakításokat láthatunk. A főszereplő és az összes érettségiző mellékszereplővel találkozott már az ember az életében, ha mostanság érettségizett. A szerelmes, visszahúzódó fiú, aki beleszeretett az iskola legokosabb lányába, de pechjére a fiúnak nagyon nem megy a tanulás, főleg a történelem, amely tárgyból a múzsa remekel. A lány pedig tipikus archetípus, az a fajta halál idegesítő stréber lány, aki minden dolgozat előtt elmondja, hogy ,,jaj ezt de elbénáztam, semmit se tudtam, tuti megbuktam” aztán persze csillagos ötös dolgozatot ír. Az az archetípus, aki mindig fáradt és beleroskad a tanulásba, de cserébe még énekből is dicséretes. A lány, akiről meg is érthetjük, hogy miért is remekel töriből, hiszen a lány pedig a töri tanárába – egyoldalúan - szerelmes. Nem elég a kiválasztott szerepek valóságtól káprázó megírottsága, a színészek is minden egyes rezzenésükben karakterben maradnak.

Reisz Gábortól megszokva az apa szerep különösen kidolgozott és Znamenák István mindent meg is tesz, hogy ezt a néző is érezze. Furcsa, de megszokott módon pedig az anya szerep nem kap olyan domináns cselekményt befolyásoló részt, ami különösen felüdülő egy olyan filmben, ami a szülök-gyermek dinamikát markánsan használja.

Mellékszálak

Mivel a film stílusa miatt a karaktereknek archetipikusnak kell lenniük, ezért külön öröm, hogy nagyon hiteles karaktereket láthatunk. A film csontozatát nem csak a fő narratívát kitevő gerinc adja, hanem ugyanolyan fontos szerepet látnak el a borda csontok és végtagok, amely mellékszállak sokszínűvé teszik a rendező által megalkotott világot.

A filmnek a főnarratívájához szorosan nem köthető melléktörténések nem csak szórakoztató szálat biztosítanak, hanem némelyik egy külön novellesztikus jelentéssel bír például, amikor a fiatal töri tanár interjúvolja az idős bácsit, aki ott volt '56-ban és teljesen más dolgokat tartanak relevánsnak és máshogy is emlékeznek. Sok ilyen betét történettel a film nem csupán jó történet és jó analógia, hanem egy részleteiben kidolgozott remekmű, ami minimum 2x nézős.

Történetmesélés

A történetmesélés jól illeszkedik a cselekmény dinamikájához, külön napokra van szedve, epizódikusan, néha az elmesélő szempontját is változtatva, így megerősítve, hogy a film nem egy nézőpontot szeretne bemutatni, hanem egy szituációt, egy valóságot körbe járni, ezzel jelezve, hogy egy analógiát szeretne bemutatni az országunkról, nem csak egy fiktív történet, fiktív bonyodalmait. A magyar kórus betétek pedig egy élő atmoszférát teremtenek, amely atmoszféra megtestesül a sok közeli képpel, a színészek legkisebb arcjátékában is

Kurzus film vagy paradigma váltás?

A film magához képest és a szerző elősztorijához képest nagy gesztust ad a másik oldal felé, hiszen megszokhattuk, hogy a művész életben azok a nevek, amelyek csupán nevükkel képesek megtölteni egy színházat vagy egy mozitermet, ezek a nevek ott ócsárolják a kormányt, ahol csak tudják és ez a darabjuk, filmjük rovására is szokott menni, hiszen elvakultan egy társadalmi folyamatot csupán egy felől kritizálnak, így kialakul egy 80%-20% os megoszlás, amibe 80% ban a kormányt tüntetik fel rossz színben és 20%-ban az ellenzéket és a maguk tehetetlenségét, megalkuvását.

Ehhez képest a filmben valóban érződik a gesztus a másik oldal bemutatására is, bár nem sok sikerrel, azonban a szándéknak köszönhetően inkább érezhetünk egy 40%-60%-os megoszlást, ami magyar moziban sajnos már paradigma váltás, akkor is ha a film vége nem ad valódi megoldást.. Ha minimálisan elfogultan is, de a film valóban igyekszik a magyar valóságot bemutatni, egyszerre a történet segítségével és egyszerre az analógia segítségével. A film névválasztása összefoglalja, hogy mire használja a két kurzus az aktuál politikát, úgymond Magyarázat mindenre.

Ha szeretnénk mozivásznon külső szemlélőként megnézni, mi is folyik Magyarországon. Ha szeretnénk, hogy a magyar törzsi gondolkodásnak ne csak elszenvedői, hanem kritikusai tudjunk lenni, akkor érdemes megnézni a filmet. Bizonyos részei húsbavágóan emlékeztetnek a jó magyar karácsonyi ebédekre, ahol a húsleves és a rántotthús között az első Gyurcsányozás és Orbánozás elhangzik és teljesen megfertőzi a mindennapjainkat a Magyarázat mindenre.

Ha szeretnénk magyar nyelven, magyar moziban, a magyar valóságot látni, akkor érdemes minél hamarabb megnézni