Reaktor

A klímaszorongás - az éghajlatváltozásról pszichológus szemmel

Figyelsz arra, hogy kevesebb nejlonzacskót használj a boltokban? Szelektíven gyűjtöd a szemetet? Részt veszel klímakonferenciákon vagy éppen klímatüntetéseken? Esetleg lesajnálod az egészet és csak azért is környezetre káros termékeket vásárolsz?

Sokféle reakció ugyanarra a jelenségre: a klímaváltozásra. Ahányan vagyunk, annyiféleképpen reagálhatunk a változó éghajlati viszonyokra. Nézzük meg a pszichológia szemüvegén keresztül ezt a jelenséget.

Cikkünk fő fogalma, amit körbejárunk: a klímaszorongás. Még mielőtt erről bővebben beszélnénk, vizsgáljuk meg, milyen módokon találkozunk a klimakatasztrófa körébe sorolt jelenségekkel. Konkrét tapasztalattal viszonylag kevesen rendelkezünk, hiszen az amazonasi erdőtüzekből, vagy az olvadó sarki jégből keveset látunk. Nem élünk ott, mégis érzelmi reakciókat vált ki belőlünk. Vajon ez szolidaritás az ott élőkkel, vagy inkább a saját bőrünk féltése?

Egy biztos: fontos a sajtó szerepe. Rajtuk keresztül értesülünk a katasztrófákról, ők formálják a közvéleményt. Egy-egy hatásvadász cím, megdöbbentő fotó a közösségi médiában, és máris bevontak bennünket. A hamis hírek, a "fake news" világában azonban különösen körültekintően kell eldöntenünk, mit hagyjunk, hogy megérintsen bennünket.

Megvan tehát a kapcsolat, jöhet a reakció. Három reakcióval találkozhatunk a leggyakrabban: tagadás, aktív bevonódás vagy érdektelenség. Szomorú hír sajnos, hogy e három stratégiából csupán az egyik pozitív. Értelmezhetjük-e ezeket a reakciókat elhárító mechanizmusként?

A tagadást nem kell különösebben magyarázni: számos állami vezető, magánszemély, üzletember nem hisz a klímaváltozásban, kitalációnak véli. Élhetünk a gyanúperrel, hogy emögött különböző érdekek állnak (például beruházások), melyek számára előnytelenek lennének a klímaegyezmények és aa szigorúbb szabályok.
A tagadás lehet adaptív leküzdési stratégia is. Nevezzük „struccpolitikának”. Homokba dugjuk a fejünket, nem foglalkozunk vele, „ha nem tudom, nem is létezik”. Nyilvánvaló, hogy nem végsőkig hatékony, de a szorongás csökkentésére alkalmas megoldás.

Az érdektelenség nagyon hasonlít az előbbihez, de passzívabb jelenség. A tagadásba belefér a szónoklás a helyzet ellen, a büszke anyagi habzsolás, a drága autók nagy károsanyag kibocsátással. Az érdektelenség ezzel szemben egy semleges állapot. Nem vonódik be, nem beszél róla, nem foglalkozik vele. Elkerüli a problémát.

A harmadik az aktív felelősségvállalás. Elmegyek tüntetni, csomagolásmentes boltba járok, szelektíven gyűjtöm a szemetet, biciklizek stb. Megnyugtatom a lelkemet azzal, hogy ő megteszem azt, amit mint fogaskerék a gépezetben megtehetek és rajtam már nem fog múlni.

Elemezzük kicsit a klímaszorongás fogalmát. Kissé eltér a klasszikus szorongás esetektől, hiszen nincs megélt tapasztalat, vagy kognitív torzítás mögötte, hanem mindezek helyett egy jövőre vonatkozó, anticipált negatív kimenetel. Alapjába véve a szorongás pozitív reakció. Egy marker, hogy valami nincs rendben, valamit cselekedni kell, mert ez az állapot nekem nem jó, nekem ezen változtatnom kell. Tehát énvédő funkciót lát el. Olyan mint a vörösbor: kis mennyiségben gyógyszer, nagyban azonban veszélyes. Nagy mennyiségben azonban a szorongás - vagyis a jövőbeli nehézségekre való felkészülés – zavarokat okozhat a viselkedésünkben, pánikrohamokkal járhat, nem lesz étvágyunk, nyugtalanul alszunk és állandó stresszben élünk..

Felmerült bennem, hogy a klímaszorongás mennyire illeszkedik a H1N1, madárinfluenza, kanyaró, háború okozta vagy más hasonló jelenségek okozta szorongások sorába. Vannak úgynevezett neurotikus személyiségű emberek, akiknek eleve magas az alap szorongásszintje. A szabadon lebegő szorongásnak szüksége van egy tárgyra, amit megszállhat, és így kézzelfoghatóvá válik: nem csak úgy szorongok valamitől, hanem tudom, hogy a metrótól, a pókoktól, a H1N1-től vagy épp a klímaváltozástól. Az ilyen személyek valószínűleg „örömmel” választják az éghajlatváltozást tárgyul. Mindazonáltal ezek a személyek kis részét teszik ki a föld jövőjéért harcoló csoportnak, hiszen a veszély valós, a cselekvés pedig szükséges minél hamarabb.

Zárszóként: bár egy fecske nem csinál nyarat,
bátorítok mindenkit, hogy a saját háza táján igyekezzen az unokáira is gondolva
cselekedni és megvédeni az otthonunkat.

süti beállítások módosítása