Reaktor

Az Erasmus lehet az uniós járványkezelés áldozata

navracsics-tibor-768x373.jpg

Podcast sorozatunk eheti részében az Európai Unió és Magyarország kapcsolatáról, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett oktató munkájáról és az Európa Kulturális Fővárosa 2023 Veszprém projektről kérdeztük Navracsics Tibor kormánybiztost.

 

Podcast letöltése

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

2014 és 2019 között az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosaként tevékenykedett. A négyből melyik területtel foglalkozott a legtöbbet?

Ez egy nehéz kérdés így indításnak. Az ember mindig igyekszik kiegyensúlyozottan foglalkozni mind a néggyel. Mind a négy más karakterű volt és más miatt kellett sokat foglalkozni vele. Az oktatás volt a legfajsúlyosabb terület. Senki sem vitatta, legyen szó akár gazdasági szereplőkről, akár politikusokról, akár művészekről, hogy Európa jövőjét jelenti. Én éppen abban az időszakban lehettem ott, amikor egyre erősebb volt a felismerés, hogy nemcsak a tagállami kormányok, hanem az európai együttműködés keretében is lépni kell. És léptünk is, például az európai egyetemek kapcsán stb.
A kultúra esetében épp az én időszakomban éleződött ki az európai identitás vita, létezik-e európai identitás. Mi akkor léptünk hivatalba 2014-ben, amikor az ún. euró válság éppen lecsengőben volt, ami Görögország, Portugália és Spanyolország, Írország, Ciprus, Málta és Olaszország számára is rengeteg fájdalmas tapasztalatot hozott. Ők ezt úgy élték meg, mint az európai szolidaritás hiányát és éppen ezért ez egy nagyon intenzív vitává kezdett válni és most is az.
Az ifjúság azért, mert egy horizontális szakpolitikáról van szó, minden uniós politikában, vállalkozásfejlesztéstől kezdve a szociálpolitikán keresztül az oktatásig mindenhol ott vannak az ifjúságpolitikai aspektusok.
A sport pedig azért, mert én voltam az első - és most jó ideig lehet, hogy az utolsó - olyan biztos, aki nemcsak a nevében viselhette a sportot, mint a tárcához tartozó külön szakpolitikát, de rengeteg sportpolitikai kezdeményezést elindítottam az európai sporthéttől kezdve különböző díjakon keresztül, amelyek mind európai szinten tették láthatóvá első sorban a szabadidős sportot. A professzionális sporttal kevésbé foglalkoztam.
Nem tudnék különbséget tenni aszerint, hogy melyik volt az, amivel a legtöbbet foglalkoztam, mindegyiknél erős érvek szóltak amellett, hogy mért kell sok energiát fordítani az adott területre.

Mit tart a biztosként eltöltött öt év legnagyobb eredményének? 

Lehet, hogy az éppen most semmisül meg. 2021. január
elsejétől új hétéves költségvetés vagy több éves pénzügyi keretterve van az
Európai Uniónak. Én az előzetes tárgyalások alapján elértem azt, hogy
megkétszerezzék az Erasmus költségvetését, ami egy költségrobbanást idézett
volna elő. Kétszer annyi esélyt jelentett volna mindenkinek. Különösen a közép-
és kelet-európai diákok számára jelentett volna sokkal több egy főre eső
támogatást, de aggódva olvasom azokat a tudósításokat, amik szerint az új Bizottság
át akarja szabni a több éves pénzügyi kerettervet.

Érthető módon sokkal többet akar a járványok megelőzésére, biztonságra fordítani és attól tartok, hogy az Erasmus lehet az egyik kárvallottja ennek az új lépéssorozatnak.

A fiatalok csökkenő politikai aktivitása és közéleti érdeklődése európai jelenség. Mit gondol, mi aktivizálhatja a fiatalokat a közéletben és a saját közösségeikben?

Az, hogy
tudjunk velük egy nyelven beszélni.

Szerintem a politikai aktivitás hanyatlásának egyik fontos és elhanyagolt oka az, hogy az én generációm egy offline generáció, míg az Önök generációja online, tehát más nyelven beszél.

Mi más nyelven beszélünk a problémákról, máshogyan érvelünk, mint ahogyan Önök felfogják a világot. Önök is megtanuljak az offline nyelvet, a szüleik, nagyszüleik, tanáraik miatt kénytelenek, és mi is megtanuljuk az online nyelvet a gyerekeink, unokáink, tanítványaink miatt, de mindkettőnk számára idegen nyelv a másiké. Én akkor várok változást, amikor a politikusi generációváltás is elér egy olyan szintre, hogy irányító pozícióban is az online generáció hívei vannak, akik úgy tudják megfogalmazni a dolgokat, ahogyan az Önök számára is releváns.
Kitalálunk mindenféle intézményes megoldást.
Vannak országok, ahol lejjebb szállítják a választhatósági korhatárt, illetve a választójog korhatárát, vannak, ahol ifjúságügyi ombudsmant neveznek ki. Az intézményi megoldások is hasznosak lehetnek, bár a statisztikai adatok azt mutatják Ausztria és Málta esetében is, ahol levitték 18-ról 16 évre a választójogot, hogy érdemi változás nem történt.
Tartalomban kell szerintem változásnak történnie, szerintem azonos módon kellene látnunk a világot ez most még generációs okok miatt nem így van. Persze mi próbálunk, meg mindenki próbálkozik a másikkal megértetni magát, de

szerintem ez egy átmeneti kor, ahol most vagyunk, biztos vagyok benne, hogy 10-15 év múlva egy más nyelvezetű, más logikájú politikával és politikai kommunikációval fogunk találkozni.

Magyarország 16. éve tagja az Európai Uniónak. Ezalatt az idő alatt sok minden történt: Tavares- jelentés, Sargentini-jelentés és 7. cikk szerinti eljárás. Milyennek látja ma Magyarország és az Európai Unió kapcsolatát?

Nagyon jó, hogy ezeket említette, mert mind az Európai Parlamenthez kötődnek és nekem a fixa ideám az, hogy mikor az Európai Unióról általában beszélünk, akkor csak általánosságokat mondhatunk, viszont ahhoz, hogy cizelláltabb képet kapjunk, ahhoz az egyes intézményeket külön-külön kell megnéznünk.

Az első, amit nagyon fontosnak tartok, hogy minden uniós intézményben ott vagyunk, és intézményesen részt veszünk Európa jövőjét érintő döntések meghozatalában.

Ilyen a magyar történelemben soha nem fordult elő. Lehet arra hivatkozni, hogy Európa most éppen hanyatlóban van vagy nincs, érdemes ott lenni vagy nem, de tény, hogy 16 éve megadatik Magyarországnak az a lehetőség, hogy ne hárítsa a felelősséget másokra, ott van, elmondhatja, amit akar, és dolgozhat azon, hogy amit képvisel, az többségi pozíció legyen az Európai Unióban. Nem könnyű, persze.
Láthatjuk a mostani koronavírus-járvány hozta gazdasági válság kezelése során, hogy a németeknek sem könnyű időnként átvinni a saját akaratukat, pedig ők sokkal erősebb pozícióban vannak. Nyilván a magyaroknak sem lenne könnyű. 
Az európai uniós kapcsolatrendszerünk összetett olyan értelemben, hogy pártpolitikai és a politikai intézmények szempontjából konfliktusos. Az Európai Parlamentben sok konfliktus van, de az Európai Parlament erre jött létre többek között.
Ugyanakkor szakpolitikai területen azt tudnám mondani, hogy Magyarország kifejezetten jó partner az EU-n belül és megkockáztatnám, hogy vannak olyan területek, ahol az európai integráció és az azt támogató intézmények egyik legszorosabb partnere. Korábban az európai hadsereg, az Európai Védelmi Alap felállításával kapcsolatos kérdéseknél vagy az oktatás területén az európai egyetemek és az Erasmus program kérdésénél Magyarország abszolút ott volt az élvonalban, amikor a támogatás megszervezéséről volt szó.
Ez a kép összetett és ez teljesen természetes, mivel egy olyan bonyolult intézményrendszerben élünk, ahol rajtunk kívül még 26 ország és az ezeken belüli számos tartomány próbálja a saját érdekeit érvényesíteni. Ebben a kompetitív közegben kell megállni a helyünket, érvényesíteni nemzeti érdekeinket.

Az „Állítsuk meg Brüsszelt!” kampány után teljesen jogosan teszi fel valaki azt a kérdést, hogy Európa-ellenes-e a magyar kormánypártok politikája. Mit gondol, Brüsszelből nézve hogyan hat ez egy szemlélődő számára?

Van, aki azt mondja Brüsszelben, hogy Európa-ellenes. Én
mindig amellett érveltem, amikor erre lehetőségem volt, hogy meggyőződésem
szerint a Fidesz, illetve a magyar kormány nem Európa-ellenes, csak egy
másfajta működési elvű Európai Unió mellett száll síkra.
De ilyenek vannak, jobb- és baloldalon is, sőt megkockáztatnám, hogy

minden pártnak és országnak megvan a saját maga Európai Unió-képe, amit a saját nemzeti tapasztalatiból vetít le.

Teljesen más egy belgának, egy németnek vagy egy magyarnak az Európa-képe, hiszen más van a poggyászunkban, amit az ezer- vagy kétezeréves történelmünk során hoztunk magunkkal, attól függően, hogy egy-egy ország milyen hosszú múltra tekinthet vissza.

Hol tart ma a Fidesz és az Európai Néppárt vitája? Van-e helye még a Fidesznek az Európai Néppártban?

Helye mindenképpen van, de hogy hol tart, ezt nehéz megmondani. Épp most olvastam, hogy Herbert van Rompuy kezdeményezésére feloszlatták a bölcsek tanácsát, akiknek véleményt és megoldási javaslatot kellene adni a Fidesz és a Néppárt közötti vitában. Bízom benne, hogy az idő egy kicsit begyógyítja a sebeket és dűlőre jut a két fél, ezért mindkettőnek erőfeszítéseket kell tennie.
A Fidesznek valóban akarnia kell kell bennmaradni az Európai Néppártban és utóbbinak is el kell ismernie azt, hogy előfordulhat, hogy egy ilyen nagy pártszövetség esetében vannak olyan pártok, amelyek markáns különvéleményt hangoztatnak. De ha ehhez a szövetséghez akarnak tartozni, akkor ott van a helyük.

Meggyőződésem, hogy a Fidesz az Európai Néppárt alapértékeivel nem folytat ellentétes politikát, vagyis ott a helye a Néppártban, de ehhez a Fidesz részéről is gesztusokat kell gyakorolni.

Rendben van a kritika, szerintem ez nagyon helyes, mivel sok
mindenben lehet kritizálni az Európai Uniót és az Európai Néppártot is, de
időnként a Fidesznek olyan gesztusokat is kell tennie a Néppárt felé, amivel az
Európai Néppárt más tagszervezetei – akik mást gondolnak Európáról – azt érezhetik,
hogy a Fidesz komolyan gondolja az ehhez a közösséghez való tartozást.

Mit gondol, hogyan kezelte az Európai Unió a koronavírus-válságot? Az EU-nak az elmúlt időben volt egy olyan törekvése, hogy egy gazdasági pólussá tudjon válni Amerika, Kína, India mellett a világgazdaság területén. Mit gondol, hogyan és milyen hatással lesz erre a járvány okozta válság?

Még a közepén vagyunk az eseményeknek, az első időszakban az
történt, ami mindig szokott történni az Európai Unióban. Miközben az európai
integrációval foglalkozó politikusok és elemezők mindig azt mondják, hogy az
európai integrációnak az a nagy baja, hogy nem jön egy olyan nagy válság, ami
nem egyenként a nemzetállamokat, hanem az egész Európai Uniót, mint közösséget
éri, amikor meg jön, akkor pedig szétesik az Európai Unió.
Ezt megfigyelhettük az iraki háború esetén, külpolitikai válságoknál, akár az
Amerikával való kapcsolatrendszer tekintetében is. Itt is ez történt,

az első hullámban az uniós intézmények nem tudták magukhoz ragadni a kezdeményezést, mindenhol nemzeti megoldások születtek.

Ennek az eredménye az is, hogy a schengeni övezet egy rövid időre gyakorlatilag megszűnt létezni. Mindenhol határőrizetet, karantént és egyéb szigorító intézkedéseket vezettek be.
Azt látom, hogy az Európai Bizottság nagyon komoly erőfeszítéseket tesz április eleje óta, hogy magához ragadja a kezdeményezést. Meghirdetett egy 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő, újjáépítő csomagot. Kérdés, hogy a tagállamok ezt elfogadják-e. Vannak olyan országok, mint Ausztria, Dánia, Hollandia, amelyek a fenntartásaikat hangoztatják. A 2021 januárjától hatályba lépő újabb hétéves költségvetésnél kifejezetten ennek a gazdasági válságnak a kezelését akarják a középpontba helyezni.
Ha ez sikerül, ebben az esetben egy 1,1 trilliárd eurónyi gazdaságélénkítő pénzösszegről van szó, ami elképesztő injekció lehet az európai gazdaságnak. Ha ezek a lépések keresztülmennek, akkor van esélye annak, hogy az Európai Unió stabilizálni tudja a helyzetét a világgazdaságban.
Azt látni kell, hogy Európa folyamatosan veszíti a pozícióit részben demográfiai, részben technológiai okokból, részben abból adódóan, hogy az egységes belső piac nem tud tökéletesen megvalósulni.
Azt hiszem reálisan azt a célt lehet kitűzni, hogy ezt a hanyatlást lassítsa az Európai Bizottság és a tagállamok válságkezelése.

Ezt a podcast-et a Nemzeti Közszolgálati Egyetem épületében vesszük fel, ami az Ön minisztersége idején jött létre. Mi volt akkor a cél az egyetemmel és ezt sikerült-e elérni?

Amit én szerettem volna 2010-ben, és amihez a miniszterelnök támogatását is megnyertem, az az, hogy a magyar államot rehabilitáljuk. Amikor kormányra kerültünk 2010-ben, akkor a magyar állam, és az állammal kapcsolatos minden állampolgári élmény negatív volt.
Három dolgot szerettem volna, egy olyan területi rendszert kialakítani, amely lehetővé teszi az észszerű működést: ez lett a járási rendszer. Egy olyan intézményrendszert felállítani, amely egy lépést tesz a kultúraváltás felé, az állampolgárokkal való előzékeny kapcsolattartás felé: ez lett a kormányhivatali és a kormányablak-rendszer. Valamint egy olyan képzési struktúrát kialakítani, ami lehetővé tenné, hogy ennek a két intézményi változásnak a személyzeti állományát kineveljük, ezzel tartóssá tudjuk tenni a változást, ez lett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, ahol az állam nagy funkcióhoz kötődő szakembereket képzik, katonatiszteket, rendőröket, rendfenntartásban, katasztrófavédelemben, illetve közigazgatásban, államigazgatásban dolgozókat.
Ez volt a cél, haladunk is felé, de teljes egészében még nem értük el azt.

Tanárként is dolgozik, egyetemi docensi titulust is visel. Mit gondol az elmúlt hetek online oktatásáról? Sikertörténetről beszélhetünk vagy inkább egy elbukott próbálkozásról? És mit gondol, maradandó lesz-e ez a kényszerű technológiai váltás, mi maradhat meg belőle?

Abban bízom, hogy úgy lesz, mint a színház-televízió, rádió-televízió, elektronikus könyv-fizikai könyv esetében, amikor mindenki attól félt, hogy a bejövő új technológia leváltja a régit. Aztán összenőtt a kettő, kiegészítő megoldási lehetőségekként.

Én nem szeretném, ha csupán online egyetemek lennének a jövőben, csak online vizsgákkal és oktatással. Ugyanakkor látok lehetőséget kurzusok online elérhetővé tételére, ezzel bővítve a hallgatói kört, az érdeklődői kört.

Én végigcsináltam becsülettel március közepe óta a kurzusaimat. A hallgatóim egy része azt kérte, hogy hangfájlban mondjam fel az előadásokat, máshol kötelező irodalmat adtam, és a vizsgáztatásnál pedig ragaszkodom a szóbeli vizsgáztatáshoz, amennyire csak tehetem. Így maradtak az online megoldások. Az egyetem funkciói megmaradtak, de a lelke elvész. Amúgy is a modern egyetemeknél problémát okoz, hogy a tanárok már nem érnek rá egész nap a diákjaikkal lenni.
Talán a diákoknak sincsen már igénye erre, de az a fajta tutoriális rendszer, ami a régi egyetemeken volt, amikor egy-egy tanárnak tanítványai, műhelyei voltak, attól félek, az online korszakkal végképp elvész.

Ezt sajnálnám, mert ami ebből még megmaradt, azt meg kellene őriznünk, és a jövő nemzedékének is át kellene adnunk.

Pécs után Veszprém a második magyar
város, amely elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet, 2023-ban a
Bakony-Balaton régióval együtt. A pécsi történet anno egy kicsit felemásra
sikeredett, nem minden készült el időben. Hogy áll a veszprémi projekt?

Ezt még én sem tudom megmondani. A magyar építőipar egyik nagy titka az, hogy időnként teljesen váratlanul elakadnak beruházások, és aztán nem készülnek el. Mi sokat tanultunk a pécsi példákból. Nem csak határidők tekintetében, hanem egyáltalán, amikor a beruházásokról gondolkodtunk.
Pécsnek két emblematikus nagyberuházása volt, amely a fenntarthatóság szempontjából nem bizonyult sikertörténetnek. Az egyik a Kodály Hangversenyközpont, amelyet végül az államnak át kellett vennie, a másik pedig a Zsolnay-negyed, amely aztán éveken keresztül hányatott életet élt. Éppen ezért kezdettől fogva úgy próbáljuk meg az infrastrukturális beruházásokat meghatározni, hogy azok mögött legyen egy üzleti modell is, amely a fenntarthatóság esélyét legalább megadja. Közép-Európában sosem lehet tudni, hogy mi lesz igazán fenntartható, de a racionális számítások alapján azt mondhatjuk, hogy ez majd meg fog tudni állni a lábán, és nem az lesz a 2023-as év öröksége, hogy a Veszprémi Önkormányzat összerogyik a finanszírozási tehertől.
Mi elsősorban nem új épületekben, létesítményekben gondolkodunk, hanem meglévő, kihasználatlan, rossz állapotban levő épületek felújításában és új tartalommal való feltöltésében. Itt még jó esélyünk van, hogy 2023-ra elkészülünk, de ahol azt látjuk, hogy csúszás van, azt inkább kivesszük a programból és áttesszük a ’23 utáni időszakba.

Az EKF-projekt nem csak városfejlesztésről és infrastrukturális beruházásokról szól, hanem programszervezésről is. Bár 2023 még messze van, de vannak-e olyan előkészületek, amelyeket befolyásolt a koronavírus-járvány? Elárulna néhány kulisszatitkot? Milyen programok várhatók majd, amelyek újdonságok, és számot tarthatnak majd az érdeklődésre?

Hogyne, abszolút. Március 16-án tartottam volna az első sajtótájékoztatót, amelyen bemutattam volna a felkészítő programjainkat. Azonban a kijárási korlátozások miatt mindkettőt el kellett halasztani. Ezért június 15-én teszünk újabb kísérletet, elindítjuk a felkészülést a programokra. Bízunk benne, hogy nem történik a hátralevő pár napban olyan esemény, ami miatt ezt is el kell halasztani.
A programjaink kétszer két nagy csoportba oszthatók. Az egyik azok a programok, amik már most is léteznek, de annyira részei a város karakterének, hogy azt szeretnénk, hogy ’23-ban is szerepeljenek, mint EKF-programok. A kórusprogramoktól kezdve ismert lehet a VeszprémFest, az Utcazene Fesztivál, vagy éppen a komolyzenét kedvelők számára az Auer Fesztivál. Reményeink szerint Utcazene Fesztivál lesz augusztus utolsó hétvégéjén, mint az első hagyományos, de járvány utáni fesztivál.
És a második csoport az újonnan készülő események, ezeket is elkezdjük már korábban, reményeink szerint még az idén, de ’21-ben mindenképpen. Ezek ’23 újdonságai, de ki akarjuk próbálni előtte is, hogy jól csináljuk-e, szeretik-e az emberek.
Itt példaként tudom mondani a szeptember elsejére tervezett Filmpikniket Balatonfüreddel közösen, ami a Filmszemlén díjat nyert alkotások ingyenes vetítését jelenti Veszprémben és Balatonfüreden, de természetesen nem csak e két város lakosainak számára. Az időpontot is úgy választottuk meg, hogy ez még az az idő, amikor az ország minden pontjáról szívesen járnak errefelé emberek. Ezzel talán tudnunk már nyitni az ország felé.
A másik szempontrendszer alapján egyrészt jobban szeretném, ha kevesebb lenne a nagy nemzetközi jelentőségű mega-eseményekből, amelyek Európa felé mutatják a térséget. A másik eseménykör pedig a kicsi helyi rendezvények, ezek a szívemhez közelebb állnak.

Azt szeretném elérni, hogy 2023. december 31-én ne legyen olyan veszprémi, vagy balatoni régiói polgár, aki azt mondja, hogy szeretett volna részt vállalni az EKF programsorozatban: énekelne, vizet töltene, vagy akár csak szervezne programot, de mi nem adtunk rá lehetőséget.

Ezért nagyon sok kis léptékű, helyi jelentőségű programot szeretnénk. Végülis attól lesz európai ez a rendezvénysorozat, ha mi magunk meg tudjuk mutatni a saját képességeinket, kincseinket az arrafelé járó európaiaknak is.

 

Az interjút készítette:
Fazekas Csilla, Reaktor Közösség
Simon Tamás, Fúzió Hallgatói Közösség

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása