Reaktor

A németek elégedettek a szigorú korlátozásokkal

A sikeres koronavírus elleni küzdelem a legtöbb európai országban szigorú intézkedéseket követel. Azonban néhány ország jóval drasztikusabb döntéseket hoz a járvány ellaposításának érdekében. Többek közt ilyen intézkedések léptek érvénybe Németországban is december 16-tól. Az 5 oldalas 16 pontból álló döntési dokumentumot Angela Merkel (Kereszténydemokrata Unió) kancellár ismertette.

A kancellár Berlinben tartotta a sajtótájékoztatóját december 15.-én, ahol elmondta, hogy a november eleje óta érvényben lévő korlátozások, nem elegendőek a koronavírus második hullámának ellaposítására. Markus Söder bajor miniszterelnök azt mondta: „A korona vírus terjedésének ellenőrzése, kicsúszott a kezünk közül.”

A kedden bejelentett döntések jóval szigorúbbak az itthoninál, Németország december 16 kezdetével szinte teljesen leállt.

A döntésnek megfelelően minden üzletnek be kellett zárnia december 16-tól január 10-ig, kivéve azokat, amelyek a napi szükségleteket elégítik ki. Ide tartoznak többek közt például az élelmiszer-kiskereskedők, a heti piacok és élelmiszerboltok közvetlen értékesítői, átadási és kézbesítési szolgáltatások, illetve a gyógyszertárak.

Míg nálunk Magyarországon csak az általános iskolánál magasabb oktatási intézmények álltak át távoktatásra, addig Németországban jelentős kapcsolatkorlátozások léptek érvénybe az iskolákra és napközi otthonokra vonatkoztatóan a fent említett időszakban. „A gyerekekre lehetőség szerint otthon kell vigyázni”, ezért „lényegében” az iskolák bezárásra, vagy a kötelező részvételt felfüggesztésre került sor. A határozat azonban előírja az esetleges sürgősségi felügyeletet és a távoktatást.

Ugyan ezeket a korlátozásokat tervezik a napközi otthonokban is. A szülők számára pedig további lehetőségeket kell biztosítani, hogy fizetett szabadságot vehessenek igénybe gyermekeik gondozására az említett időszakban.

Szilveszter és Új év első napján tilos a tűzijáték a nyilvános helyeken, illetve tilosak az összejövetelek az egész ország területén. Petárdák és más pirotechnikai eszközök értékesítése ebben az évben szigorúan tilos.

December 16 és január 22 között alkoholtilalom lépett érvénybe a nyilvánosság előtt. A szabálysértéseket magas pénzbírsággal sújtják.

A templomokban, zsinagógákban és mecsetekben való istentisztelet, valamint más vallási összejövetelek csak abban az esetben engedélyezettek, ha a minimális 1,5 méter távolságtartás megtartható. Azonban a helyszínen is kötelező maszkot hordani, illetve a közösségi éneklések tilosak. Ha az eseményen telt házra számítanak, regisztráláshoz kell kötni a látogatók részvételét.

A 16 pontos dokumentum szerint, különleges védőintézkedéseket kell hozni, az idősek illetve az idősotthonok részére. A szövetségi kormány orvosi védőmaszkokkal támogatta őket, és fizetni fogja a koronavírus teszteket. A szövetségi államoknak hetente többször kötelező tesztet kell bevezetniük, az idősek és a gondozási intézmények személyzetének. A megnövekedett esetszámú régiókban a látogatóknak a jövőben friss negatív koronatesztet kell felmutatniuk.

A személyes gondoskodást kínáló vállalatok bezártak. Ide tartoznak többek közt a fodrászatok, kozmetikai, masszázs és tetováló szalonok. A szükséges kezelések, azonban továbbra is lehetségesek, ilyenek például a fizioterápia és a logopédia.

A leállás sújtotta vállalatokat magasabb gazdasági segélyek segítik. Az un. „III. áthídaló segély” melynek összege legfeljebb 500 000 euró lehet, ami korábban 200 000 euró volt. A maximális összeget a bezárások által közvetlenül és közvetetten érintett vállalkozások számára szánják.

A többség megfelelőnek tartja a zárolást

A fenti intézkedések ugyan csak pár napja vannak érvényben azonban a legtöbb német állampolgár egyetért az új döntésekkel. Legalábbis ez derül ki az ARD Germany trend felméréséből. Azonban sok család és fiatal felnőtt nagyon stresszesnek érzi a helyzetet.

Az állampolgárok nagy többsége egyetért a szabályozással 69% - azaz jó kétharmaduk- megfelelőnek tarja a jelenlegi intézkedéseket.

Három héttel ezelőtt, amikor az üzletek és az iskolák a szokásos módon nyitva voltak,

kevesebben gondolták megfelelőnek az intézkedéseket: csupán 53%, tehát kb minden második német állampolgár elégedetlen volt.

December elején 27% gondolta úgy, hogy az akkor hozott intézkedések túl messzire mentek. Most ez a szám jóval alacsonyabb

csak 14% mondja ezt a szigorított intézkedésekről.

Nagyjából ugyanazok maradtak az arányok azoknál, akik úgy gondolják, hogy az intézkedések nem mennek elég messzire és még ennél is jóval szigorúbb szabályok szükségesek: jelenleg 16%, ami 3 héttel ezelőtt 18% volt.

Az állampolgárok 64% azt mondja, hogy a korlátozások kisebb terhet jelentenek, vagy egyáltalán nem terhelik őket. Tavaly áprilisban 69% érezte így. Akkor 31% mondta, hogy a korlátozások súlyosak vagy nagyon súlyos megterhelést jelentenek számukra. Ez most valamivel több, mégpedig 36%.

A konkrét intézkedések közül a szilveszteri alkoholfogyasztás tilalma az, amiben széles körben jóváhagytak a válaszadók (86% egyetért, 12% nem ért egyet), csakúgy, mint szilveszter nyilvános helyeken történő összejöveteleinek és tűzijátékainak tilalma (85% egyetért, 15% nem ért egyet). A kiskereskedelmi és szolgáltató vállalkozások bezárása a napi igényeket kielégítő üzletek kivételével 67% egyetért, 30% pedig ellenzi.

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása