Reaktor

Otthon érezhetjük-e magunkat magyarként Szlovákiában? - podcast Bokor Rékával

Miből nőtte ki magát Gombaszög és mit jelent a felvidéki fiataloknak? Kiket visz előzenekarnak az A38-ra és miért hallgatja meg őket? Mit keres művészként és újságíróként a politikában? Bokor Rékával, a Jóvilágvan énekesnőjével beszélgettünk.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

jvv5.jpg


Hogyan szoktál bemutatkozni? A szerteágazó tevékenységeid közül melyiket érzed a leginkább magadénak?

Attól függ, hogy éppen milyen rendezvényre megyek. Interjút főként a Jóvilágvan zenekar énekesnőjeként szoktak velem készíteni velem. Ez egy más jellegű műsor és az életem is az utóbbi két-három évben vett egy fordulatot, amikor elkezdtem aktívabban részt venni a felvidéki politikában. Politikusként nem, inkább közéleti aktivistaként szoktam bemutatkozni.

Miért foglalkozol közélettel?

Alapvetőnek kellene lennie az ember életében, hogy a közéleti dolgokra odafigyel, véleményt alkot róluk és ha lehet, akkor tevékenyen részt is vesz bennük. Nagyon sok barátom mondja, hogy „áh, nem érdekel a politika”, de tulajdonképpen minden politika. Az is, hogy kijön-e a mentő, ha baleset ér, az is, hogy mennyi adót fizetsz, és az is, hogy a gyerekeid milyen iskolába járhatnak. Az élet minden területén rendkívül fontos. Bátorítanék mindenkit rá és ezzel is foglalkozom, hogy az ifjúságnak ez legyen egy sokkal természetesebb dolog, mint amennyire például a szüleink generációjának volt.

Milyen benyomások munkálták ki benned ez a látásmódot?

Annak a felismerése, hogy a munkának van eredménye. Ha például az ember kiáll bizonyos ügyek mellett, tematizálja őket, vitát kezdeményez a témában, akkor annak van egy eredménye. Egymás után születnek a lépések és el tudunk érni dolgokat. A legjobb példa talán Gombaszög, rengeteg fiatal önkéntesként vesz részt benne.

Aminek te is az egyik szervezője, építője vagy.

Az utóbbi öt-hat évem Gombaszög építéséről szólt. Ott tapasztalom azt, hogy ha a fiatalok kezébe eszköz van adva és van egy kijelölt cél, akkor nagyon szívesen és jól dolgoznak. Ők is rengeteg örömet lelnek abban, hogy a két kezükkel vagy a szellemi munkájukkal hozzájárulnak Gombaszög építéséhez. Ez nekik is öröm, egy plusz, szakmai tapasztalat. Ez egy elég széles kört jelent, 270-en vesznek részt Gombaszög szervezésében. Ők közéletileg is aktívak, nem is maradhatnak passzívak, hiszen a kultúrpolitikából veszik ki a részüket.

Mi zajlik pontosan Gombaszögön, ami egyébként a legnagyobb felvidéki magyar rendezvény?

Ez egy nagyon régi hagyomány, 1928-ban volt az első Gombaszögön szervezett fesztivál. A (Cseh)Szlovákiába kerülő magyaroknak egy találkozási pontja lett, ahol meg tudták vitatni egymással a különös helyzetüket. Közösséget tudtak alkotni, együtt tudták megélni, hogy szlovákiai magyarok. Az idő előrehaladtával volt, hogy Gombaszög sikeresen megszerveződhetett, volt, hogy be volt tiltva. Nagyjából a mi generációnk feladata volt az újraélesztése. A hagyománya már-már el haltvolna, de diákklubok közös szervezésében nyári táborként született újjá.

Amire volt is igény.

Volt. Míg az elsőn ötvenen-hatvanan vettek részt, addig a másodikon már kétszázan, a harmadikon majdnem ezren voltak. A párom, Orosz Örs szervezése alatt odáig jutottunk, hogy 2019-ben huszonnyolcezres volt a kumulált látogatottságunk. Újra vissza tudta szerezni Gombaszög a régi fényét, és ismét ez a legnagyobb szlovákiai magyar akció.

Gombaszögön zajlanak épületfelújítási munkálatok is.

A kezdetek, még az újraélesztéskor Krasznahorkaváralján történtek, közel Gombaszöghöz. Ott volt egy nagyon édes kemping, ami erre alkalmas volt, viszont a táborral kinőttük ezt a helyet is. Ekkor kellett új otthon után néznünk és mi sem természetesebb, minthogy a gombaszögi nyári tábor Gombaszögre költözik vissza. Ez a terület részben állami, részben pedig magánkézben volt. Magánkézből sikerült a magyar állam támogatásával visszavásárolnunk a terület egy részét. Az önkéntes csapat nagy lelkesedéssel vágott bele a felújítási munkálatokba. Roskadozó faházakat kell elképzelni, ahol még a pohár is ott volt hagyva az asztalon. Hamar szembetűnő volt, hogy valami elindult Gombaszögön. Sohasem gondoltam, hogy valaha vízvezeték- és internetkábel-fektetésben is részt veszek. Rendkívüli kihívásokat tartogatott ez számunkra, viszont rendkívül összekovácsolta a közösséget. Láttuk a fejlődést, lett kemping, lett áram, víz, internet, utakat és járdákat építettünk, a munkálatok megállíthatatlanul elindultak. Lebontottunk egy régi pajtát, majd újraépítettük, úgyhogy lett egy pajtaszínházunk. Nemrégiben egy pusztulásra ítélt régi csűrt bontottunk le és újítottunk fel, kiváló gömöri ácsok segítségével. Ez lett a FolkSzöglet otthona, ahol végre újra tudtuk indítani a régóta hiányzó népzenét, a néphagyomány-ápolást.

Egy táncháznál nincsen jobb program.

Nincs-nincs. Bármi is legyen a zenei felhozatal, a végső parti mindig a FolkSzögletben van, hatalmas éneklésekkel, táncolásokkal.

137025788_405322840723261_4644111262783197225_n.jpg

Akkor újságírói, énekesnői, fesztiválszervezői munkádban is tartasz valami felé.

Ezek összeértek. Gombaszöget tudtam újságíróként is segíteni, a zenei tapasztalatom miatt a zenei bookingokat én menedzselem. A zenei felhozatal összeállítása, a zenekarokkal való kapcsolattartás, valamint a lebonyolítás a szendvicskenéstől a technikusokkal való problémamegoldásig az én csapatom feladata. Nagyon jó Gombaszögben, hogy megvannak az egyes szekciók. Mindenki oda tud becsatlakozni, ami szívügye, szakmája, amihez ért. Aki építeni, bontani szeret, az a műszaki szekció tagja, aki kézműveskedni szeret, az a kézműves házhoz, aki a gyerekeket szereti, az a GombaOviba csatlakozhat, aki pedig zenélni szeret, az csinálhatja azt.

A trianoni békeszerződés századik évfordulója kapcsán megjelent cikk, valamint a szlovák választásokon szavazásra buzdító cikkek miatt menesztettek tavaly október 15-én a Párkány és Vidéke (Štúrovo a okolie) havilaptól. Pontosan miért?

A miérteket én is sokáig keresgettem. Nagyon érdekes a helyzetünk. Mintha egy furcsa Stockholm-szindrómánk lenne Felvidéken. A békés együttélésre, a minél kiegyensúlyozottabb mindennapok felé törekszik mindenki, ez persze evidens, így is kell csinálni. De az elvárásoknak való megfelelésben átestünk a ló túloldalára. Ha magyar ügyekben valaki megszólal, vagy tematizálja őket, akkor az már magyarkodás, az már turulista. „Fel kell fogni, hogy eltelt száz év, haladjatok a korral!”, és ehhez hasonló gondolatokat ébreszt. Ugyanakkor szó nélkül hagyni bizonyos jogsértéseket nem szabad. Vagy akár, ha van egy jó ötlet, egy jó téma, ami segítene a közösségünkön, azt miért ne tematizálnánk? A Párkány és Vidéke esetében még csak nem is erről volt szó, hanem véleményem szerint két ártatlan cikkről. Az első a februári választásokon való részvételre buzdított.

Ezt te írtad.

Igen, mint főszerkesztő. Bár ez egy egyszemélyes szerkesztőség volt, úgyhogy a „fő” jelzőt sosem értettem. Az volt a címe, hogy „Politika – napjaink szitokszava”. A fiataljaink azt hallják, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, korrupt.

Szerinted nem lopnak, csalnak, hazudnak?

Nem lehet azt mondani, hogy minden politikus ezt csinálja. Ahogyan az is rendkívül idegesít, ha valaki cigány kérdésben általánosít. Amíg van legalább egy becsületes roma ember, ilyen ne hagyja el a szánkat. Én magam is ismerek olyan politikusokat, akikről tudom, hogy működik bennük a morális iránytű. A szabadidejüket áldozzák fel, hogy a közösségért tegyenek. Olyan ügyekért tesznek, amik nem az ő előrejutásukat, anyagi hasznukat célozzák.

Nem is értem azokat az embereket, akik önmagukban boldogok tudnak lenni. Szerintem, ha a közösség nincsen rendben, az egyén sem érezheti jól magát.

A politikáról szóló cikknek az lett volna a lényege, hogy a közképviselet, az érdem egy megtisztelő, kiérdemlendő feladatként éljen a fiatalokban. Akkor talán igyekezni fognak sokat tanulni, dolgozni, hogy az övék legyen az az érdem, hogy ők szolgálhatják a közösséget. Ha csak a lejáratókampányt hallják, akkor ugyan mi lenne az, ami a közélet felé viszi őket? Milyen sokszor hallani, hogy „mindenki csak a vályúhoz kívánkozik”. Igazán unom, mert a szlovákiai magyar politikai téren még csak vályúról sem nagyon beszélhetünk. Nálunk az a kérdés, hogy mennyire lassan fogy el a szlovákiai magyar? Az a kérdés, hogy eldobjuk-e a kantárt és azt mondjuk, hogy lesz, ami lesz, vagy megpróbálunk közösségépítéssel egy kicsit tovább kitartani.

Mekkora most a szlovákiai magyar közösség?

Most lenne egy népszámlálás 2021-ben. Egyrészt a koronavírus miatt nem tudjuk, hogy hogyan fog megvalósulni, másrészt tervek szerint ez lenne az első online népszámlálás, ami az idősebb generáció számára nehézkes ügy lehet. Épp a napokban tettük szóvá, hogy talán érdemes lenne elhalasztani és átgondoltabban belemenni. Az állam nem veszít sokat azzal, ha kicsit előkészítetlen, kicsit kaotikus, de mi szlovákiai magyarok rengeteget veszítünk azzal, ha nem vagyunk egytől egyig megszámolva. A nyelvi jogaink és a kulturális támogatásaink attól függnek, hogy mekkora a közösségünk mérete. Most nagyjából 450-480 ezerre tehető.

A tendencia pedig csökkenő.

Vészesen. Mindig, amikor tizenötmillió magyarról beszélünk, akkor valami egy kicsit eltörik bennem. Ez a szám szerintem régen nem ennyi. Fogyunk. Ez részben teljesen természetes folyamat, hiszen Európában sem növekszik a népesség, lefelé ívelnek a számok. Másfelől a szlovákiai magyarok körében az asszimiláció is jelentős szerepet játszik. Szerintem, amit nekünk el kell érnünk, és a népszámlálásos kampányunk is erre van kihegyezve, az az, hogy a magyarság érték.

Nincsen azzal semmi baj, ha egy szlovák-magyar házasságból szlovákul és magyarul is beszélő gyermekek születnek. Ez az ő értéküket emeli négyzetre, kezdve azzal, hogy két nyelvet beszélnek.

Azt nem mondanám, hogy két kultúrából merítenek, mert tapasztalataim szerint nincs még egy olyan nemzet, amelyikkel ennyire közös lenne a kultúránk, hiszen együtt éltünk ezer évet, közösek az uralkodóink, a sorscsapásaink, a népdalkincsünk egymáséból építkezik. Azt sincsen értelme firtatni, hogy ki volt előbb, ki énekelte előbb, ki lopott kitől. Ez nem lényeges. Életre szóló élményt kaptam egy sziléziai V4-es cserkésztáborban. A magyar kontingens tagja voltam és az egyik alkalommal be kellett mutatnunk egy népünkre jellemző néphagyományt. A szlovák cserkészek a húsvéti locsolkodást mutatták be. Néhány felháborodott magyar mondogatta, hogy ez a miénk, mi is így szoktunk locsolkodni. Számomra viszont gyönyörű volt látni egy közös pontot a két nemzet között. Szerintem pont ezekre kellene figyelnünk, ezeket kellene kiemelnünk és erősítenünk. Akkor közelebb kerülnénk a valódi békés együttéléshez.

A Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom vagány gerillaakciókkal hívja fel a figyelmet arra, hogy milyen sok helyen hiányoznak a magyar feliratok a közlekedési táblákról vagy éppen a vasútállomásokról. Hogyan áll a nyelvhasználat ügye?

A leggyakoribb érv, hogy vannak ennél fontosabb problémák, rossz állapotban van az egészségügy, korrupt az igazságügy. Ehhez képest lehet, hogy a nyelvi jogok jelentéktelen semmiségnek tűnnek, viszont egy közösség megmaradásának kardinális eleme, hogy tudja-e használni a saját nyelvét. Kérdés, hogy otthon érezhetem-e magamat Párkányban, ki van-e írva magyarul Párkány neve, az üzletekben vannak-e magyar tájékoztatók? Nem is mondanám, hogy ezek csak gesztusok, hanem ennek megtartó ereje van. Az én nagymamám 95 éves és rengeteg atrocitás érte, amiért nem beszél szlovákul. De nem is volt esélye ’25-ös születésűként megtanulni a nyelvet. Elemi feladatunk elérni, hogy az orvos magyarul szóljon hozzá, hogy a kórházban ne bánjanak vele rosszul azért, mert nem beszéli az államnyelvet. Nagyon szíven üt, ha ilyen esetekkel találkozom. Ugyanígy a magyar gyerekektől sem várható el, hogy rögtön beszéljék a szlovák nyelvet. Sőt, egyébként rendkívüli problémáink vannak a szlovák nyelv oktatásával. A metodika 2020-ban is abból indul ki, hogy a szlovák nyelv a gyermek számára nem egy idegen nyelv, hanem második nyelv. Már az elsős olvasókönyvben nehéz szlovák versek, archaizmusok találhatóak. Nem a gyakorlati nyelvhasználatot, hanem jellemzően a szlovák irodalmat tanuljuk. Furcsa módon a magyar képviselet feladata lenne, hogy a szlovák tanulására biztassa a fiatalokat és ennek megteremtse a lehetőségeit. Hiszen ahhoz, hogy Szlovákiában érvényesülni tudjunk, hogy el tudjuk mondani a problémánkat, hogy mi miért zavar, ahhoz ki kell tudnunk fejeznünk magunkat megfelelő szinten az államnyelven. Még a felvidéki magyar politika magas szintjein is néha bizony gondot jelent a szlovák tudás.

A Jóvilágvan zenekarral magyarul írtok dalokat, amivel csak egy kisebbség igényét elégítetek ki.

Így van, szlovák rádió még nem is játszotta a dalainkat, igaz, magyar sem sok.

2007-ben indultatok és nem vagytok túl ismertek Magyarországon sem.

Sokan meg szokták kérdezni interjúkban, hogy mikor fogtok befutni, miért nem akartok befutni? Erre mindig meg szoktam kérdezni, hogy hova akarnánk mi befutni? Véleményem szerint a zene, a művészet az alkotónak adja a legtöbbet. Amikor Kodályra vagy Bartókra gondolok és meghallom, hogy mi szól a rádióban, mindig összeszorul a szívem. Rengetegszer kaptuk meg a zenénket illetően, hogy ha egy kicsit kommerszebb lenne, akkor biztosan többen hallgatnák. Viszont nem hiszem, hogy jó irány az, ha az igényekhez alakítjuk a minőséget.

Minőségi terméket kell gyártani és a társadalmat kell rászoktatni. Azzal, hogy valamit színpadra engedünk, azzal azt is mondjuk, hogy az egy érték, ami színpadra való. Szerintem az esetek nyolcvan százalékában olyan kerül a színpadra, ami nem oda való.

Lehet, hogy bennünket kevesebben ismernek, viszont aki Jóvilágvan rajongó, az olyan is. Tényleg rendkívüli közönségünk van, rengeteg barátot szereztem az elmúlt tizennégy-tizenöt év alatt a közönségünk soraiból. Ők azért jönnek, mert értékelik a zenét és tudják a szöveget. Sok egyslágeres zenekar vagy tehetségkutatóból kikerült előadó van, akik egy-két számot ismertté tudtak tenni, viszont az értük való rajongás talán nem olyan elemi, nem olyan szoros. Mi mindenesetre a zenekarommal annak örülünk – és ez a legnehezebb a zenében –, hogy a tizenötödik éve sikerül együtt tartanunk a bandát. Gyakorlatilag egy baráti közösség vagyunk. Ismerjük egymás jó és rossz tulajdonságait, ennek ellenére nagyon szeretjük a másikat. Olyan dalokat alkothatunk, amelyekkel nem akarunk senkinek sem megfelelni, hanem értéket szeretnénk közvetíteni.

Előny vagy hátrány az az egzotikum, hogy külhoniak vagytok?

Sokáig azt hittem, hogy ez valóban egzotikum, ez valóban előny lesz. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy ez abszolút nem így van. A szlovákiai magyar zenei piac nagyon kicsi, de maga a magyar zenei piac sem túl nagy. Azt tapasztaltam fesztiválszervezőként is, hogy nem működik a kollegialitás ebben a szakmában. Inkább vagyunk egymásnak ellenfelek, mintsem kollégák. Mindenki tart attól, hogy elhappolják előle a koncerteket. Számtalanszor találkoztam azzal is, hogy egy nagyobb zenekar nem egy kisebbnek akar esélyt adni azzal, hogy előzenekarnak kéri fel, hanem a nagyzenekar tagjainak egyéb formációi lépnek fel, ily módon házon belül marad az ügy.

Hány hasonlóan rejtett felvidéki zenekar van még és hogyan tudjátok támogatni őket?

Vannak, szerencsére. A Jóvilágvannal egy nagyon rögös utat jártunk be, amíg megtaláltuk a helyünket és hogy mit hogyan kell csinálni. Ezt az utat szeretnénk lerövidíteni a többi zenekarnak azáltal, hogy megosztjuk velük a tapasztalatainkat és fellépési lehetőséget biztosítunk nekik, vagy segítünk esetleg támogatások elnyerésében. Kiemelném a Gorlo Volkát, az Estendønt, a The Butcherst, az EndORFint, a Gwerkovát. És ott vannak persze az alap nagyzenekarok, mint a Ghymes vagy például a Rómeó Vérzik rockzenekar. Úgy látom viszont, hogy még a nagy öregek sem kapnak annyi lehetőséget Magyarországon. Dolgoznunk kell, ez a mi feladatunk. Azt vallom, hogy ha valami nem tetszik, akkor pusztán ennek a kimondásával nem igazán mennek a dolgok előre. Ki oldja meg a felvidéki zenekarok problémáját, ha nem a felvidéki zenészek? Nekünk kell összefognunk akár egyesületi szinten is, hogy minél jobban tudjuk láttatni a felvidéki zenei értékeket!

Szíven ütött, hogy amikor valakinek mi voltunk az előzenekara, általában nem hallgattak bele a koncertünkbe. Elhatároztam, hogy én nem ilyen leszek.

Ezért, ha az A38-on lehetőséget kapunk, hogy főzenekarként játszunk (mi erre 8-9 évet vártunk), fel tudjuk ajánlani az előzenekarságot például az említett zenekaroknak, hogy rövidebb úton juthassanak el ezekre a helyekre. Ebből a gondolatból született egyébként a Levegő című dalunk is. Egy csapásra létrejött egy Felvidék Allstars nevű formáció. Gombaszög fesztiválhimnuszait már harmadik ízben tudjuk úgy elkészíteni, hogy a metálénekestől a népzenészig mindenki részt tud venni benne. Tíz-húszfős koprodukcióban születnek ezek a dalok. Rendkívül pozitív tapasztalataim voltak, mindenki nagyon nyitott volt. Egyrészt megismerték egymást a felvidéki zenészek, munkakapcsolatok, barátságok születtek, és jó dalok. Azt hiszem, hogy a Levegő vagy az Otthonos, a legutóbbi gombaszögi himnusz szinte az egész felvidéki közösség kedvencei.

Van egy saját fesztiválotok is, a fORMA fEST, hogyan kell elképzelni?

Ez egy alternatív minifesztivál a párkányi Duna-parton. Szerintem az egyik legszebb fesztiválhelyszín, ugyanis az esztergomi bazilika a háttere, valamint a Duna, amit nagyon-nagyon szeretünk párkányiként. A célkitűzése éppen az, hogy a mainstream helyett értéket közvetítő, akár egészen kicsi, helybéli, régióbéli zenekaroknak biztosítson lehetőséget.

Az interjút készítette:
Papp Ferenc

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása