Reaktor

Zuglói kutyasétáltatás két összeomlás között

_111423392_trendingcovid-19phonecleaning.jpg

Kutyásnak lenni jó.  Muszáj kivinni az ebet sétálni, mellette nem lehet tespedni, szóval a testmozgás megvan. Ráadásul bizonyítottan oldja a stresszt a kutyasimogatás, kis kedvencünk szeretete pedig bizony feltétlen és örök, ellentétben a legtöbb emberével (kivétel persze az anyánk.) És ott van még bónusznak az, hogy az ember tagja lesz egy exkluzív klubnak is, amint kutyatartóvá válik: a kutyás társadalomnak!

Nálunk, Zuglónak azon a kies részén, ahol van szerencsém lakni, de elbeszélésekből is tudom, nincs ez máshogy máshol sem, a kutyások mind ismerik és tegezik egymást, életkortól, nemtől, társadalmi helyzettől függetlenül.  Úgy megörülünk egymásnak minden alkalommal, mintha váratlan vagy ritka lenne a találkozás, és mindent tudunk egy idő után egymás kutyáiról, még akkor is, ha amúgy egymás nevét nem tudjuk, csak a blökikét. Mindenki mindenkivel kedves, talán szegény bull típusú kutyák gazdijaival tartózkodóak sokan eleinte, amíg ki nem derül, hogy senkit sem szándékozik megenni az illető eb.

Nem mellesleg nagyszerűen el lehet mindenkivel diskurálni az élet nagy dolgairól, beleértve a szűkebb lakókörnyezet, de a világ és hazánk aktuális problémáit is. 

Egy szintén zuglói kutyás barátom mesélte, hogy az ő környékén is szóba szokott kerülni a Covid-helyzet.  Különösen az idősebb korosztály egyes tagjai fejezik ki előszeretettel fenntartásaikat a vírussal szemben („el van ez túlozva,” „ezt direkt ránkeresztették”), tamáskodnak az oltással kapcsolatban („nagyobb bajt okozhat, mint hasznot”, „ezt a Pfizert is nagyon rövid idő alatt fejlesztették ki, gyanús”) és aggodalmaskodnak az orosz és a kínai vakcinát illetően („még az oroszoknak sem kell,”  „semmit sem tudunk róla.”)

Barátom, nevezzük I.-nek, hatvanas kutyás barátnője, nevezzük M.-nek, ebbe a szkeptikus csoportba tartozott.  Sokáig nem is regisztrált az oltásra, de talán I. kitartó aknamunkájának köszönhetően végül megtette.  A közelmúltban pedig, pontosan „az oltási program összeomlásakor”, a következő párbeszéd játszódott le M. és I. között:

M.: Képzeld, megkaptam az első oltást!

I.: Tényleg? De jó! 

M.: Kínait kaptam.

I.: És, lett valami bajod?

M.: Nem, semmit nem érzek azóta sem.

I.: És hova kellett menned? Oltópontra?

M.: Nem, ide a háziorvoshoz.  Kaptam sms-t előző nap,  hogy másnap este háromnegyed hétre menjek.

I.: És sokat kellett várnod?

M.: Nem, mindenki időpontra ment.

M. mindezt látszólag különösebb lelkesedés nélkül mesélte el, tudtam meg, de azért lefogadom, örült, hogy még sokáig sétáltathatja kis földszintes ölebét viszonylagos egészségben.

Remélem, mire én kerülök sorra az oltási rendben, akkor is ilyen lesz ez a híres „összeomlás.” Garantálom, én lelkes leszek, mikor végre oltakozhatom és hozzájárulhatok ahhoz, hogy minden visszatérhessen végre a régi kerékvágásba!

 

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása