Reaktor

Tervezés mesterfokon: a K-Pop felemelkedése

bts_smaller.jpg

8 évvel ezelőtt jelent meg a Gangnam Style, amely a világon elsőként érte el az egy milliárd megtekintést a Youtube felületén. Emlékszem, hogy akkoriban az ismerőseim összességében pozitívan figyelték a különös zene előretörését, ám legtöbben egyetlen más koreai zenekart sem tudtak megemlíteni. Napjainkra ez odáig jutott, hogy ugyanezen ismerősök ajánlanak nekem különféle koreai bandákat, miközben a koreai zenekarok globális szinten is hatalmas eredményeket érnek el – gondoljunk csak a BTS 2020-as Grammy jelölésére. De miből indul a K-Pop, illetve hogyan alakult globális jelenséggé?

A gyakorlatban az egész folyamat a Seo Taiji and Boys nevű zenekarral indult 1992 áprilisában, amikor a korábban egy heavy metal zenekarban játszó énekes és társai egy tehetségkutatóban vettek részt. Az „I know” című szám elsőre különösnek tűnik, és azt az érzetet kelti, mintha több, egymástól stílusban nagyon is eltérő részletet vágtak volna össze egyetlen zenébe. Az érzés nem is téves, mivel a Seo Taiji támaszkodott heavy metal, hard rock és hip-hop elemekre, amerikai pop és koreai folk összetevőkre, miközben nagy hangsúlyt fektetett a táncra és mozgásra is. Ez a fajta megközelítés nagyban eltért az addigi koreai zenei stílustól,

a meglepő produkció pedig elsőre hatalmas bukás volt a tehetségkutatón, ugyanis a koreai srácok a legkevesebb pontot kapták a zsűritől az összes résztvevő közül.

Az utolsó helyezés viszont semmit nem számított, hisz a nézők nagyon szerették a zenét, a szám pedig 17 héten keresztül volt első helyezett a slágerlistán. A Seo Taiji féle „hibrid hangzás” később az egész koreai zeneipar velejárója maradt, még ha alapvetően pop irányt is vett a műfaj.

A K-Pop kezdete egyaránt volt tehát provokatív és felháborító a helyi közeg elvárásaival szemben, de csalogató is. A zenekarokból egyfajta menőség áradt, az érzet, hogy valami olyat adnak, ami merész, kissé emlékeztet külföldre (főleg az Egyesült Államokra), és nagyon más mint a megszokott. Ez a fajta modernitás egyaránt megjelent a zenei stílusban, a szövegvilágban, az öltözékben és a táncmozdulatokban, így a különböző professzionális stúdiók és sok esetben koreai nagyvállalatok által létrehozott lemezkiadók – melyekből végül három nagy dél-koreai szórakoztatóipari vállalat alakult – rájöttek arra, hogy tudatosan kell ezeket a szempontokat építeni a K-Pop fellendítése érdekében a hatalmas piaci lehetőségek tükrében. A kezdeti szakasz persze sok nehézséget eredményezett egy jól működő rendszer hiányában, viszont megteremtette az utat az úgynevezett idol-együttesek és egyének számára. De mit is jelent ez a kifejezés?

Az idolok már nem egyszerűen zenészek, akik előálltak valamilyen saját ötlettel, hanem egy tudatos és szisztematikus stratégia produktumai.

Közel minden esetben ügynökségek által támogatott tehetségesek, olyan feltörekvő zenészek, akiket hosszas – akár évekig tartó – tréningeket követően, meghatározott karakterrel juttatnak a piacra. Megemlíthetjük például BoA, az egyik legkiválóbb női szólóénekes példáját, akit a „K-Pop királynőjének” is tekintenek. BoA már nem a Seo Taiji féle meglepetés megvalósítója volt, hanem egy olyan fiatal hölgy, aki zenei készségeket, tánctudást, médiakommunikációt, továbbá angol és japán nyelvtudást sajátított el két éves felkészítése során, majd hozzájárult ahhoz, hogy a K-Pop előre tudjon törni a külföldi piacokon, elsősorban Kínában, Japánban és Szingapúrban.

Az ezredfordulót követően egyre inkább meghatározásra kerültek azon jellemvonások, amelyek már-már szükséggé váltak egy idol-együttes esetében. Ezen jellemvonások központjában a zene és a tánc állt. Utóbbinak fontossága még ha furcsa is, de egyáltalán nem volt minden esetben magától értetődő, ám látható, hogy ekkoriban (vagy akár hamarabb) már az amerikai pop kiváló figurái – többek között Michael Jackson – is nagy szerepet szántak a különböző koreográfiáknak.

A zene és tánc azonban nem adtak választ mindenre, hisz a koreai zenekarok alapvető fontossága volt, hogy olyan tagok alkossák, akik vonzó fizikai adottságokkal rendelkeznek, karizmatikusak, attraktívak, egyben különleges hatást is keltenek.

Ez a megközelítés napjainkban is érvényes, nézzük például a jelenleg leghíresebb koreai K-Pop együttes, a BTS fiútagjait. A tagok tökéletesen sima arccal és szándékosan kissé nőies jellemvonásokkal rendelkeznek – sminket viselve –, más-más színekre festett, ám hasonló stílusú frizurát viselnek, egymástól pedig sok esetben különböző ruhadarabokat is – tagok szerint meghatározott üzenetet átadni kívánva. A nagyobb bandákba való verődés magával hozza a csoporthatás előnyeit, ahogy azt is, hogy a rajongóknak van lehetőségük az idolok közül válogatni tetszés szerint, a tradicionálisnak tekinthető nyugati együttesekkel szemben pedig nem egy központi figura (a frontember) viszi el a show-t, hanem mindenki meghatározó szereplő a maga rajongótáborával.

90f1968ef3ea13b631f1ae430d8ea581.jpg

Fotó: Billboard

De térjünk vissza a sikertörténet lépéseihez: a 2000-es évek gyakorlatilag a kísérletezéssel teltek el. A szórakoztatóipari vállalatok különböző együttesek és stílusok által mérték fel, hogy melyek felelnek meg a piaci elvárásoknak, illetve milyen jellemvonások idézhetnek elő sikert a különböző régiókban. A Super Junior fiúegyüttes „Sorry, Sorry” száma – mely amerikai funk és R&B hatásokat mutatott magán, miközben egy erős elektronikus zenei jelleggel is rendelkezett – például Kínában aratott nagy sikert, a Girls Generation lányegyüttes – mely áttörést hozott a lánybandáknak, egyben sokkal könnyedebb, fiatalosabb, „aranyosabb” vonásokkal bírt – viszont Japánban vált híressé. Ezt a fajta kísérletezést mutatja a 2NE1 négytagú lányegyüttesének megjelenése is, mely a Girls Generation kicsit tinis, nagyon lányos, cukormázas stílusával szemben sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a nőiességre, ahogy egyfajta agresszív közeget is teremtetett a banda körül. A 2010-es évek elején egyre több K-Pop együttes jelent meg a hazai és nemzetközi piacon, melyek között különleges szerepet tölt be az EXO, elsősorban azért, mert a legtovább ment a kísérletezés szintjén, egyenesen két felé bontva a zenekart. Így született az EXO-K (EXO-Korea) és az EXO-M (EXO-Mandarin), mely a korábbiaknál még tudatosabban próbálta elérni a különböző piacokat, egyszerűen két országban két „valóságot” teremtve.

Ugye milyen furcsa lenne abba belegondolni, hogy egy nyugati bandából kettő létezik különböző országokban?

 

Érdemes e zene után meghallgatni bármelyik Girls Generation számot. Hatalmas a különbség, mégis mindkét kialakított profil sikeres (még ha más piacokon is)

Bár az idol-együttesek egyre inkább terjeszkedni tudtak nyugaton is, a globális áttörést kétségkívül PSY rekordokat döntögető száma hozta – még úgy is, hogy PSY nem tartozik a koreai idol tipikus kategóriájába.

Az átlagos nyugati nézőnek fogalma sem volt róla, hogy mi is az a Gangnam, nem értett semmit a szövegből, és talán azt sem tudta összerakni, hogy mi értelme van az egész zenének.

Nem is volt erre azonban szükség, mivel az ikonikus táncmozdulatok, a látványos és színes videóklip, a szokatlan humor, bizonyos formában pedig az egész jelenség idegensége hozzájárult ahhoz, hogy a korábbiaknál sokkal többen megismerjék Dél-Koreát. PSY zenéje nem csak Youtube felületén aratott sikert, hanem egyszerűen egy globális jelenséggé alakult, ami oda vezetett, hogy Szöulban, Párizsban, Milánóban és New Yorkban egyaránt több ezren táncoltak ugyanazon mozdulatokra, és nem telt el úgy hét, hogy valahogy ne kerülne szóba a zene vagy annak koreográfiája. Ez egy olyan kiindulópont volt, mely soha nem látott lehetőséget adott a koreai zenekarok előretörésének, melyek közül sok – különösen is a napjainkban konzisztensen világhírű zenekarrá váló BTS – ki is használta a potenciált. PSY zenéje fontos tanulságokat is hozott, mégpedig azt, hogy amennyiben sikerül aktív résztvevővé tenni a rajongókat – akár táncmozdulatok, akár jelmezek, akár más módszerek által –, sokkal erőteljesebbé válik a bevonódás és hosszabb távú lesz a zenén túlmenő hatás.

A K-Pop valójában amerikai modellből indult ki, napjainkra azonban számos tekintetben meghaladta azt. A koreaiak, ahogy az élet számos más területén, úgy a zene kapcsán sem bízták a dolgokat a véletlenre: bár a kezdeti szakaszhoz nagyon is kellett a lázadó fiatalság előretörése – gondoljunk csak a Seo Taiji lepontozott dalára –,

a későbbiekben egy szigorú szabályok alapján működő rendszer fejlődött ki, melynek keretein belül tudatos lépéseken keresztül alakították a zenekarokat érintő összes területet, legyen az a zene maga, a szövegvilág mélysége, a zenéhez kapcsolódó táncmozdulatok, a videóklipek színessége és tematikája, a zenészek fizikai tulajdonságai vagy a rajongókkal való kapcsolattartás.

Mindezt folytatták, egészen addig, amíg egy jól bevált recept fejlődött ki, miközben a koreai pop újra meg újra képes volt alakítani önmagát. Hasonlóan fontos, hogy a zene mindig a nagyközönség számára is „vállalható maradt”: bár megjelentek komoly üzenetek és merész megvalósítások, a nyugati explicit tartalmaknál a koreaiak sokkal mérsékeltebb utat választottak, olyat, amely egy 12 éves és egy 57 éves rajongó számára is elfogadható. Épp ez teszi a K-Pop műfaját ma globális szinten is vonzóvá: a K-Pop többről szól a zenénél, olyan jelenség, amit a rajongók nem csak hallgatni akarnak, hanem meg is szeretnének élni… és pont ezt élik meg, hisz megkapják amire igényük van. Ez a tervezés mesterfokon.

Kiemelt fotó: Grammy.com

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása