Reaktor

Spontán sztrájk: elfoglalták a dolgozók a bukaresti metrót (Frissítve)

metrouprotest.jpg

Sztrájkoló munkások sokasága tartózkodik jelenleg is a bukaresti metrómegállókban, akik a peronon gyülekezve „Nem adjuk fel” kiáltással, hangos zenével, tapsolással, illetve a sínek elfoglalásával állították meg a fővárosi metróközlekedést a hajnali óráktól kezdve. A spontán demonstrációt szervező szakszervezet és a hatóságok között egyelőre semmilyen valódi párbeszéd nem valósult meg, ahogy összességében az is kérdéses, miért történik a sztrájk. A jelenleg is zajló bukaresti eseményekről számolunk be.A legkorábbi, hajnal 5 órai nyitás időpontjában metróval utazni kívánó bukarestiek lelakatolt lejárati ajtókkal, illetve kiírásokkal találkozhattak, melyeken az szerepelt, hogy spontán sztrájk miatt a metró nem közlekedik. A megmozdulást szervező USLM elnevezésű szakszervezet munkatársai elfoglalták a síneket, így a szerelvények semmilyen formában nem tudtak kiindulni és utasokat szállítani.

Az utasok jelentős része a kora reggeli órákban nem volt tisztában a zajló eseményekkel, így káosz és feszültségek sorozata alakult ki a metró hiánya következtében. Egyesek a felszínen található buszok és villamosok felé fordultak, mások megpróbáltak taxit fogni, míg többen épp a kialakuló tumultus miatt jelezték, hogy inkább nem szállnak fel a tömegközlekedési eszközökre. Ebben természetesen nagy szerepe van annak is, hogy Románia jelenleg éli a harmadik hullám felfutó szakaszát, a leginkább érintett terület pedig épp Bukarest, ahol csak tegnap 2171 fertőzöttet regisztráltak, többet mint a vírus kezdetét követően egyetlen napon valaha.

A történésekre a reggeli órákban Cătălin Drulă közlekedési miniszter is reagált, aki szerint egy illegális akció zajlik, melyet a szakszervezeti maffia érdekei vezetnek, a dolgozók egy csoportja pedig azért cselekszik, hogy bizonyos emberek megtarthassák saját privilégiumaikat.

„A tény, hogy az USLM leállíttatta a bukaresti metrót egy pofont jelent Románia egésze számára”

– folytatta a miniszter, akinek elmondása alapján az egész történés a megállókban található kereskedelmi terekről és reklámfelületekről szól, melyeket a szakszervezet érdekeltségei a 2018 óta lejáró szerződését követően is jogtalanul birtokoltak mostanáig. A jelenségek közötti kapcsolatot alátámaszthatja, hogy a tegnapi nap során kérte a román fővárost kiszolgáló földalatti rendszert vezető Metrorex a reklámfelületek eltüntetését legkésőbb április másodikáig, miután azok veszélyeztetik a földalatti közlekedés biztonságát, közvetlen hatással vannak a tűzbiztonsági követelményekre vészhelyzet esetén, és amúgy is egy lejáró szerződést követően vannak jelen.

A szakszervezet gyorsan reagált a miniszter szavaira, Facebook bejegyzésében arról írva, hogy az erős egység jeleként 2500 személy sztrájkol a megállókban, a követeléseikből pedig nem fognak engedni, ugyanis azok nem a reklámfelületekről szólnak, hanem arról, hogy az ország vezetése minden szakszervezeti törekvést elutasított, továbbá figyelmen kívül hagyta a metró összes problémáját. A bejegyzésben a szakszervezet képviselői a miniszter számos konkrét mondatára reakciót fűztek, ám érdekes, hogy sok esetben a metrótól teljesen független ügyeket neveztek meg okként. A „Románia számára adott pofonra” például azt írták, hogy

valójában a kormány pofozta fel az ország egészét, ugyanis a nemrég alakult új kormány sorban büntette meg és csapta be a társadalom összes csoportját, legyen az fiatal vagy idős, nyugdíjas vagy diák, egyetemi hallgató, orvos vagy épp rendőr.

165332381_10159286753604533_139222898576473441_n.jpg

Tömegek a felszínen metró hiányában (Fotó forrása: Vitalie Cojocari - FB)

Egy órával később egy nyílt levelet is megjelentett az USLM, melyet Klaus Iohannis köztársasági elnök, Florin Cîțu miniszterelnök, Cătălin Drulă közlekedési miniszter, illetve Stefan Paraschiv, a Metrorex igazgatója számára címeztek. Ezen levélben leírásra került, hogy már február 5-én keresték az illetékeseket a metrók körüli problémákkal, illetve kifejezték aggodalmukat a tervezett fizetéscsökkentések és elbocsátások ellen is, ám az illetékesek semmilyen párbeszédet nem kívántak folytatni. A kormány szerint fizetéscsökkentésről nincs szó, hanem sokkal inkább arról, hogy a szakszervezet a tavalyi év során a járványügyi nehézségek ellenére 18 százalékos fizetésemelést ért el, a költségvetés felső határának szabályozása miatt pedig ezen emelés csak elbocsátások esetén tartható fenn. A kormányzat azt is nehezményezte, hogy az alkalmazottak közül többen indokolatlan juttatásokban is részesültek, ugyanis rengetegen kaptak például veszélyességi pótlékot, többek között olyanok is, akik irodában dolgozva semmilyen veszélyes feladatot nem láttak el.

Az ügyben közleményt adott ki a rendszert működtető Metrorex vezetősége is, mely szerint a cég a tegnap esti óráktól kezdve folyamatosan civilizált párbeszédre hívta a szakszervezet képviselőit, ám azok nem kívántak tárgyalni, helyette illegális módon elfoglalták a síneket, megzavarták a köznyugalmat és ellehetetlenítették a bukarestiek közlekedését.

Hasonlóan vélekedett Alin Stoica, a főváros prefektusa is, aki elmondása alapján reggel 7 órától folyamatosan próbálja felvenni a kapcsolatot a szervezőkkel, ám ez nem sikerül, így azt sem tudja pontosan, hogy milyen kéréseik vannak a sztrájkolóknak.

Stoica hozzátette, hogy jelen járványügyi helyzetben tilos 100 főnél nagyobb demonstrációt tartani, ezt, illetve a maszkviselési szabályokat be nem tartó sztrájkolók pedig mind büntetésben fognak részesülni.

te0uanbnjmhhc2g9ote2nzrhotq0mzg1ztqxmdq4zdyyowy1odvjowjmodu.jpg

Sztrájkoló dolgozók a síneken (Fotó forrása: USLM - FB)

A történések erős politikai szállal is bírnak, ugyanis a jelenlegi közlekedési minisztérium számos olyan döntést hozott, ami kellemetlenül érinti a szakszervezet érdekeit. Lényeges azonban ismerni annak vezetőjét, aki nem más mint Ion Rădoi, a választásokat követően ellenzékbe kerülő román Szociáldemokrata Párt (PSD) volt parlamenti képviselője. A szakszervezetet 20 éve vezető Rădoi már 2009-ben is vezetett hasonló megmozdulást – akkor épp az elnökválasztási kampány közepén –, a kormányon lévő liberálisok szerint pedig egyrészt a személyes érdekek vezérlik a gyakorlatilag maffia vezérként eljáró szakszervezet vezetőjét, másrészt egy politikai indíttatású lépésről is van szó, melyben az ellenzéknek is szerepe van. Erre reagálva a szociáldemokrata párt vezetője elmondta, hogy már 13 éve nem állnak kapcsolatban a szakszervezet vezetőjével, a kormánynak pedig a politikai játszmák helyett a bukarestiek problémájával kellene foglalkoznia.

Péntek kora délutánig semmilyen konkrét lépés nem történt az ügy megoldását illetően, a Metrorex pedig szabotázs és terrorizmus elkövetésének vádjával feljelentést tett a belügyminisztérium felé. Cikkünket a legújabb fejleményekkel frissítjük!

Frissítés: Péntek késő délutáni órákban a sztrájk befejeződött, ám a szerelvények csak szombaton indulnak újra. A felek megegyeztek a közös tárgyalás feltételeiről, melyre jövő héten kerülhet sor. A spontán demonstráció miatt körülbelül 250 ezer budapesti közlekedése nehezedett meg a nap folyamán, ami komoly kihívásokat okozott a város egésze számára. A felek közötti ellentétek továbbra is nagyon erőteljesnek tűnnek, nem kellemes hangulatú egyeztetésre lehet tehát számítani. Izgalmas bukaresti péntek volt!

Kiemelt fotó: Mediafa

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása