Reaktor

Lehet-e bűncselekmény a catcalling, és egyáltalán van értelme, hogy azzá nyilvánítsuk?

ht_cat_calling_2_kab_150416_16x9_1600.jpg

(Kép forrása: abcnews.go.com

A napokban olvastam arról, hogy Nagy-Britanniában egy fiatal nők által vitt kezdeményezés azért kampányol, hogy nyilvánítsák bűncselekménnyé a „catcalling”-ot (gyakorlatilag a szexuális tartalmú utcai beszólogatásokat, nők után fütyülést és hasonló jellegű cselekményeket), Franciaországban pedig már jelenleg is büntetőjogi szankcionálás alá esik az ilyen magatartás.

A kérdés az utóbbi időben azért került reflektorfénybe, mert egyes európai országokban egyre komolyabb problémát jelent a szexuális bűncselekmények növekvő száma;

egy Nagy-Britanniában lefolytatott felmérés szerint az ottani 18-24 éves nők 97%-a tapasztalt már szexuális zaklatástés a statisztikák szerint 2014 és 2020 között a nemi erőszak bűncselekmények éves száma majdnem megháromszorozódott (23 000-ről 63 000-re nőtt); Franciaországban csak 2018-ban 17%-kal nőtt a nemi erőszak, 20%-kal a szemérem elleni erőszak (sexual assault) bűncselekmények száma;

míg Svédország mára a 6. helyet foglalja el a nemi erőszak bűncselekmények számának globális listáján.

E statisztikák alapján egyáltalán nem meglepő, hogy a nők saját bevallásuk szerint egyre kevésbé érzik magukat biztonságban közterületen, és fenyegetésként élik meg a catcallinghoz hasonló megnyilvánulásokat. A tiltásért kampányolók emellett a catcalling lealacsonyító, megalázó és szexista mivoltára hivatkozva kérik a szankcionálás bevezetését.

Véleményem szerint ez a kezdeményezés egyrészt rettenetesen mellélő a valódi problémának, másrészt rendkívül rossz irányt jelez, és jogi szempontból nem indokolható.

Nem vitatom el, hogy a catcalling sértő és megalázó lehet az azt elszenvedő nők számára. Ez mindazonáltal önmagában még nem indokolja a büntethetőséget. A bűncselekmény fogalmának alapvető eleme – legalábbis a magyar szabályozásban – a társadalomra veszélyesség, ez pedig nem ugyanott kezdődik, mint a puszta tahóság. A bűncselekménynek valós és jelentős érdeksérelemmel (vagy ilyen bekövetkezésének közvetlen lehetőségével) kell járnia, és önmagában az, hogy egy megnyilvánulás rossz érzést kelt az emberben, még nem tartozik ebbe a kategóriába.

Ezt pedig azért fontos kijelenteni, mert ha pusztán erre – tehát a sértett szubjektív megélésére – alapozva kezdenénk el új bűncselekményi tényállásokat meghatározni, az igencsak messzire vezetne.

Egyfelől innen már semmilyen elvi akadálya nincsen, hogy a puszta trágárság, sőt, akár mogorva hangnem is büntethető legyen,

ahogyan azt a Pusztító c. 1993-as filmben már meg is jövendölték („-Szarni lehet?" "John Sparten, egy egység pénzbüntetésre ítélem beszéderkölcsi szabálysértés miatt…”).

Másfelől, ha a sértetti észlelésre alapoznánk a bűncselekményt, az súlyosan sértené a jogbiztonság követelményét. Honnan tudom, hol húzódik a jogilag megengedett magatartás határa, ha ez attól függ, hogy a kommunikációm célpontja hogyan érzékeli a megnyilvánulásomat?

Ez esetben egy egyszerű, udvarias kezdeményezés is minősülhet zaklatásnak;

ahogyan maga a kezdeményezés egyik ötletgazdája, Maya Tutton fogalmaz: „ha „csak” egyszerű bókokról és flörtölési kísérletekről lenne szó, az sem lenne rendben, hiszen ha az ember épp siet „A-ból B-be”, egyáltalán nem biztos, hogy ismerkedni akar.” Azt gondolom, sem a nők, sem a férfiak nem élnének szívesen olyan világban, ahol az ismerkedési kezdeményezések teljesen elhalnak, mert egy ügyetlenebb próbálkozás esetén az ember a visszautasítás mellett még egy jó kis bírsággal is számolhat.

Emellett azt is gondolom, hogy az emberi önkifejezés megengedett módjainak szűkítése társadalmi problémákra nem nyújt megoldást, legfeljebb a felszín alá fojtja azokat. És itt érkezünk el a másik ponthoz: hogy

a nők sokhelyütt már nem pusztán megalázónak, de fenyegetőnek élik meg ezeket a megnyilvánulásokat.

Ennek oka, hogy az utcai zaklatók gyakran nem állnak meg az odaszólásnál, füttyögésnél, hanem erőszakoskodnak, követni kezdik a kiszemeltet. Ez – különösen a fentiekben kifejtett statisztikákra tekintettel – teljesen észszerűen váltja ki azt félelmet a nőkben, hogy a szóbeli abúzust tettleges erőszak követheti.

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az egyértelműen fenyegető, erőszak közvetlen bekövetkezését kilátásba helyező fellépés Magyarországon és számos más országban jelenleg is bűncselekménynek minősül (nálunk a zaklatás egyik esete). Magának a catcallingnak, mint objektív magatartásnak a szankcionálása e téren semmilyen javulást nem hozna. Az udvariatlan, de alapjaiban jogkövető ember részéről a tahó megnyilvánulást nem követi tettleges magatartás.

Akit pedig a jogszabályi tiltás eddig nem tartott vissza attól, hogy erőszakhoz folyamodjon, azt, talán könnyen beláthatjuk, nem az fogja megállítani, hogy mostantól egy kategóriával lejjebb húzzuk meg a szankcionálható magatartás határát

– ha a gyerekem szarik arra, hogy rákiabálok, amikor elkezd hisztizni a boltban, mert nem kap csokit, nem fog segíteni, ha ehelyett mostantól akkor kiabálok rá, amikor bejelenti, hogy szeretne egy csokit.

Ennek a problémának a gyökere teljesen máshol húzódik, mint amire a catcalling tiltása gyógyírt jelenthetne. Elsősorban az érintett országok romló közbiztonsága, a társadalmi beilleszkedésre képtelen személyek növekvő száma az, ami miatt a nők egyre kevésbé érzik magukat biztonságban. Nincs mit szépíteni a helyzeten: csak a vak számára nem nyilvánvaló, hogy

a nemi bűncselekmények a 2010-es évek bevándorlási hullámával párhuzamosan kezdtek meredeken megszaporodni, és kifejezetten azokban az országokban, amelyeket a legnagyobb mértékben érintett és érint a migrációs válság.

Svédországban például a 2018-ban közzétett adatok szerint az azt megelőző 5 évben a nemi bűncselekmények 58%-át olyan személyek követték el, akik nem Svédországban születtek, 40%-uk pedig a Közel-Keletről vagy Afrikából érkezett az országba. Ha pedig csak azokat az eseteket nézzük, amikor az elkövető és a sértett nem ismerték egymást, 129-ből 97 esetben az elkövető Európán kívül született.

Hiába számít ez tabutémának a balliberális sajtóban, ezeknek az embereknek egy jelentős része egyszerűen olyan kultúrából érkezett, olyan neveltetést kapott, amelyik a mieinktől teljesen eltérő normákat, paradigmákat vesz alapul. Erre tekintettel teljesen eltévesztjük a céltáblát, ha a megoldást a büntethetőség határának csökkentésében keressük; csak a közbiztonság javítása, és a veszélyek jelenlétéről való tájékoztatás, azok ideológiai okokból való le nem tagadása az, ami a nők ellen elkövetett szexuális jellegű erőszakcselekmények csökkenéséhez, ezen keresztül a nők biztonságérzetének javulásához vezethet.

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása