Reaktor

A „csak a megmentett életek száma számít” elv demagógiája

A koronavírus-járvány egy éve alatt, az európai kormányok többsége kommunikációjában és a járvánnyal szembeni védekezést szolgáló intézkedéscsomagjaiban azt helyezte a fókuszba, hogy milyen módon minimalizálható a halálesetek száma. Ez első blikkre olyasmi, ami mögé könnyen be lehet állni: mindenki azt szeretné, ha a lehető legkevesebb halálos áldozat mellett vészelnénk át a járványt. „Minden élet számít”, mondják teljesen valid módon; azonban, mint minden könnyen mantrázható politikai jelmondat esetében, a valós kép itt is sokkal árnyaltabb.

Természetesen egy kormánynak feladata, hogy lehetőségeihez mérten gondoskodjon az őt megbízó polgárok biztonságáról, az egészség megőrzésének feltételeiről. Ez azonban nem az EGYETLEN, hanem csak az EGYIK feladata, melyet bármely adott időszakban – legyen az boldog békeidő, járványhelyzet vagy akár háború – más feladatokkal együtt, a prioritásokat súlyozva, különböző rövid és hosszú távú hatásokat mérlegelve, és – fontos kitétel – az alkotmányában kinyilvánított szabadságjogokat garantálva, azokat legfeljebb ideiglenesen, a minimálisan szükséges ideig és mértékben korlátozva teljesít.

Ha ugyanis bármelyik értéket, mérőszámot – legyen az akár a halálozások száma, akár a GDP, akár a közbiztonság – emeli abszolúttá és mindenek felett állóvá, az abszurd mértékű és élhetetlen koncessziókat jelent az emberi élet szabadságára és minőségére nézve. A közvélemény egy jelentős része – nem kis részt a végtelenül demagóg módon operáló média hathatós közreműködésének köszönhetően – már zsigerből elutasítja még a gondolatát is, hogy a halálozások számán kívül bármilyen más szempontot is figyelembe vegyünk a víruspolitika meghatározása során.

Ha valaki ilyen szempontokat sorakoztat fel, arra azonnal rásütik, hogy pszichopata, jobban érdekli a gazdaság mint az emberéletek, nem tudja meghozni ezt a „csekély” áldozatot azért, hogy másokat megóvjon. Egy politikus szájából pedig egyenesen politikai öngyilkosság lenne ezt bárhol felhozni – még az egyébként sorozatos tabudöntögető Mi Hazánk Novák Elődje sem mert egyenes választ adni erre a kérdésre a Pesti TV vele készült interjújában.

De akkor most hadd bátorkodjam kimondani én: a koronavírusban elvesztett/megmentett életek száma nem lehet abszolút mérője és meghatározója annak, hogy hogyan kezeljük a járványt.

És Te, akit ezzel megbotránkoztatok, aki most undorodva és dühtől feszülve élezi a billentyűzetet, hogy engem minden pszichopata gyilkosnak mondj el, kérlek, még pár bekezdésnyi esélyt adj nekem, hogy rávilágítsak: nem csak én, de mindig minden emberi közösség, és Te magad is így gondolkodsz, így élted egész eddigi életed.

Hogy még viszonylag közeli példánál maradjunk: tudjuk azt, hogy influenzában minden évben a téli hónapokban halnak meg a legtöbben. Eddig miért nem zártunk be ugyanígy mindent telente, hogy minimalizáljuk az így elvesztett életek számát? Persze, „az más”, mondod most biztosan: az influenzát jobban ismerjük, kisebb a halálozási aránya, nem terheli úgy túl az egészségügyet és a többi. Na de ezen elv mentén haladva ez mind irreleváns, hiszen minden egyes élet számít, és nincs helye mérlegelésnek nem igaz?

silhouette-people-happy-time_1150-5391.jpeg

De még ennél is tovább megyek: ha valóban abszolút mindenek fölé helyeznéd a minél több emberi élet megmentését, akkor egész életedben minden, a létszükségleteken túli jövedelmedet olyan jótékonysági szervezeteknek kellett volna és kellene odaadnod, akik éhezőknek, betegeknek segítenek. Sőt: ezt nem is önszántadból kellene tenned, hanem azt kellene elvárnod, hogy az állam követelje meg és kényszerítse ki ugyanezt MINDENKITŐL. Gyakorlatilag vállalnod kellene, hogy te és a családod is rabszolgaként éljétek le az életeteket akár csak egyetlen ember életének fenntartásáért.

Miért nem teszel, és teszünk társadalomként így? Azért, mert kimondatlanul mindannyian tisztában vagyunk az emberi élet bizonyos realitásaival, velejáró kockázataival, amelyek egy ponton túl már csak az egyéni önrendelkezés és felelősségvállalás elfogadhatatlan mértékű korlátozásával volnának csökkenthetők. A kockázat és a biztonság ugyanazon tengely két végpontja, mint a szabadság és az elnyomás, és akár az egyiknek, akár a másiknak a teljes maximálása az ellenpár tökéletes elvesztését eredményezi. A célunk tehát semmiképpen nem szabad, hogy ez legyen: arany középutat kell találnunk.

Minden élet számít, és minden halál tragédia. De számít minden sors, számít az egyéni önrendelkezés, az autonómia, az élet szabadsága is, mert a puszta túlélés nem egyenlő az élettel.

És talán jól illusztrálhatom ezt azzal is, hogy a KSH statisztikák alapján 2020-ban az első három negyedévben összességében alacsonyabb volt a halálozás Magyarországon, mint 2019-ben. A karantén és a lezárások feltehetően nem csak a koronavírus, hanem az egyéb okok miatti halálesetek számát is csökkentették. Ha nem csak minden élet számít, de CSAK az élet számít, akkor erre hivatkozva a COVID-járvány lecsengése után is teljesen indokolt fenntartani ugyanezeket az intézkedéseket.

Mindemellett pedig azt is fel kell ismernünk, hogy nem fókuszálhatunk valaminek kizárólag a közvetlen és rövid távú hatásaira, figyelembe sem véve az áttételes és később jelentkező következményeket. Egy háborús stratégia lényege – és minthogy emberéletekről beszélünk, azt gondolom, nem sántít a hasonlat – is az, hogy a lehető legkevesebb emberveszteség mellett érje el a stratégiai célt, de sok esetben erre hosszú távon gondolkodva nem az lesz a legjobb megoldás, ahol HOLNAP a legkevesebb katona esik el.

Ha esetleg nem lett volna egyértelmű, a fentiekkel nem amellett érvelek, hogy oldjunk fel minden korlátozást, és tegyünk úgy, mintha a vírus nem létezne. Azt viszont rendkívül fontosnak tartom, hogy őrizzük meg a tisztánlátásunkat és a racionalitásunkat, és ne hagyjuk, hogy csak az érzelmeink – vagy mások hipokrita módon moralizáló retorikája – határozzák meg a helyzethez való hozzáállásunkat.

Azt se engedjük meg, hogy szociális felelősségérzetünkre apellálva lassacskán, a fokozatosan melegített vízben megfőzött és közelgő halálát nem érzékelő béka módjára egyre több és több olyan dolgot nyomjanak le a torkunkon és fogadtassanak el velünk természetesként, amelyet kicsit több mint egy éve a szabadságunk elfogadhatatlan korlátozásának tekintettünk volna. Egy Benjamin Franklintől származó idézettel hagynálak itt titeket: „Aki feladja az alapvető szabadságát az átmeneti biztonságért, az nem érdemel se szabadságot, se biztonságot.”

 

 

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása