Reaktor

Egy Orbán-interjú Szlovákiában és a következményei

Eléggé bizarr, hogy Szlovákiában legalább akkorát megy egy Orbán-interjú, mint Magyarországon, de tényleg ez a helyzet az elmúlt pár hét alapján. Miről is van szó? Annak ellenére, hogy viszonylag sok magyarul értő/magyar nemzetiségű újságíró ténykedik Szlovákiában, a magyarországi helyzettel kapcsolatban egészen a múlt hónapig egyfajta hangvételű tudósítások kerültek a médiába: hogy éppen milyen állapotba került a déli szomszéd diktatúrája (ami aztán két következtetésben implikálódik: miért jobb Szlovákiában és miért nem akarjuk, hogy a tudjukkik megrontsák a szlovákiai politikai környezetet. Is.).

orban-0113.jpg

Aztán a kiszámítható környezetet felkavarta a talán keresztény-konzervatívnak nevezhető Postoj hírportál Orbán-interjúja (magyarul itt). Több okból is. Egyrészt a Postoj újságírói nem sokat rugóztak a magyar demokrácia állapotának kérdésén, másrészt pedig

egy olyan témában beszéltették hosszan Orbánt, mint a visegrádi kooperáció és a régiós erőközpontok kialakítása. Ami egy szinte teljesen kibeszéletlen téma a szlovákiai közéletben,

illetve pont ezért Orbán még úgy is tűnhet, mint egy korszakalkotó vizionárius. A beszélgetés humanizálta Orbánt, ami teljesen kivágta a biztosítékot a liberális sajtóban: ritkán látni olyat, hogy egy konkurens portál "tíz hazugság az Orbán-interjúból" címmel tesz közzé egy ellencikket, de megtörtént. Az újságírók krémje teljesen komoly cikkekben/hozzászólásokban arra hívta fel a figyelmet, hogy a Postoj újságírói nem megfelelő kérdéseket tettek fel.

Innentől kezdve viszont két szálon fut tovább a történet, néha teljesen meglepő, most már futószalagon publikált cikkekkel. Az egyik szál a kiszámíthatóbb és unalmasabb: a magyarországi demokrácia állapotát és az orbáni intézkedéseket taglalja (például ez). Soha nem gondoltam volna, hogy Bódis Andrást szlovákul fogom olvasni, de ez is megtörtént. Ennek a beszélgetésnek a gondolatvonala nagyjából leköveti a magyarországi vélemények ívét.

A másik szál innovatívabb, mert a visegrádi vízióról, az együttműködés dimenzióiról szól, ami a "mit keresünk a V4-ben?", illetve a dogmatikussá vált "igazodni kell a nyugathoz" szlovákiai doktrínát... nos, fogalmazzunk úgy, megversenyezteti. Teljesen izgalmas dolog egy tizenöt éve letűnt, de trendsetter garnitúra véleményével találkozni, mint Ivan Mikloš volt pénzügyminiszter, vagy Mikuláš Dzurinda miniszterelnök, esetleg az ellenreakciókat látnom. Komolyan mondom, teljesen megérte, mert a szlovák közvélemény legalább egy kicsit kiszabadul a buborékjából.

(pár magyar link még a végére a fenti írások fordításaiból, ami néha kreatív átértelmezés is itt, itt és itt).

- Tokár Géza politikai elemző

kor1.gif

A mikroblogfelületen megjelentetett rövid bejegyzés nem esett át utólagos szerkesztésen.


Nyitókép: postoj.sk 

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása