Reaktor

Tükröt állít a Mephisto a társadalomnak?

 Szabó István 1981-es filmje, a Mephisto az első magyar Oscar-díjas alkotás, mely a legjobb külföldi filmnek járó díjat bezsebelte. A film Klaus Mann regényének az adaptációja.

A cikk leírja a film cselekményét (spoiler).

meph459.jpg

A történet középpontjában Hendrik Höfgen áll, aki a film kezdetén egy Hamburgban játszó színész. Már akkor is népszerű, a közönség szereti, de Hendrik sokkal többre vágyik: olyan totális színházat akar létrehozni, ahol a néző aktív résztvevője a darabnak. A törtető színészt céljai elérésében nem akadályozza meg az sem, hogy saját elveit feladva kiszolgálja a Náci Pártot. A szerinte szükségszerű kompromisszumokat megköti a hatalommal, így a hamburgi feltörekvő színészből először a fővárosban játszó színész, majd színházigazgató lesz.

A film egyik legérdekesebb része mindenképpen az, hogy mennyire érzékletesen képes a film azt a jelenséget bemutatni, hogy az ember hogyan képes a szemét behunyva kiszolgálni a hatalmat, amiről tudja, hogy rossz és teszi mindezt azért, hogy a saját céljait elérje. Ezt a típusú embert tökéletesen megjeleníti a filmben Hendrik Höfgen jelleme (vagy annak hiánya).

A történet elején Hendrik őszintén vallja a munkáspárti, baloldali eszméket, hangosan bírálja a nemzetszocialistákat. Azonban a színészi ambícióinak teljesen alárendel minden mást.

A hatalom kiszolgálója

Így amikor Hendrik rájön, hogy az erősödő nemzeti szocializmussal szimbiózisban kell működnie ahhoz, hogy színészi karrierje a megfelelő léptékben haladjon, így is tesz. Először ,,csupán” nem bírálja az egyre erősödő náci terrort, de ahogy a film halad előre, úgy válik ez a terror egyre radikálisabbá, úgy élteti ezt a rendszert egyre jobban Hendrik és ezzel párhuzamosan válik a nemzet vezető színészévé. Viselkedésében a leginkább bosszantó talán az, hogy mindvégig tisztában van azzal, hogy a nemzetszocialista hatalom egy elnyomó rendszert működtet, terrorban tart egy országot és teszi ezt a legvéresebb eszközökkel.

Hendrik tisztában van a rendszerrel, hiszen nem ostoba csak végtelenül egocentrikus.

Ráadásul a saját tetteit hamis és átlátszó magyarázatokkal látja el, ezzel próbálva mentegetni magát. Tetteit azzal magyarázza, hogy a művészet a politika felett áll, hogy az ő célja csupán az, hogy megőrizze és ápolja a művészetet.

Művészet és hatalom

Ez a gondolat vezet át, a Mephisto másik erősségéhez, a művészet és a hatalom kapcsolatának elemzéséhez. Hiszen miközben Hendrik próbálja mentegetni magát azzal, hogy a művészet, a színház mindig a politika felett áll, mint egy autonóm intézményrendszer, a valóság teljesen mást mutat. A színházakat elérte a cenzúra, a játszott darabokat úgy alakítják át, hogy azok a nemzetszocializmust a lehető legjobb fényben tüntessék fel.

A néző számára teljesen egyértelmű, hogy a színházakat teljesen átjárja a politika, a művészet pedig nem más, mint a hatalom egyik eszköze.

Olyan eszköz, melyet a külvilágnak mutogatni tud, szinte legitimálja vele a hatalmát. Amikor pedig a színház és a benne lévő emberek már nem szolgálják a hatalmat megfelelően, egyszerűen félre lesznek állítva (vagy ki lesznek végezve). Hendrik jellemében az a dühítő, hogy ő is tisztában van mindezzel és mégis ezzel a hamis illúzióval próbál takarózni.

Ki is az a Mephisto?

A filmben nagyon nagy jelentőséget kap természetesen a színház, a dráma, azon belül is a címet adó Mephisto karaktere.

Goethe főművének, a Faustnak egyik fő karaktere Mefisztó, az ördög, aki szerződést köt Fausttal, miszerint, ha Mefisztó boldoggá teszi életében, akkor megkaphatja Faust lelkét.

Ez a párhuzam tökéletesen megmutatkozik a filmben is. Ahogy Hendrik alkut köt az ördöggel, vagyis a Tábornaggyal, az eleinte megpróbálja boldoggá tenni, híres és elismert színésszé, majd színházigazgatóvá teszi. Hendrik pedig élvezi ezt a helyzetet, kergeti az egyszerű örömöket, úszkál a saját népszerűségében, nem törődve azzal az árral, amit előbb-utóbb mindenképp meg kell majd fizetnie. Ahogy közeledik a film vége, úgy keveredik bele Hendrik is egyre inkább Mephisto karakterébe és folyamatosan ez a karakter jelenik meg körülötte, már egy kissé szürrealisztikusan is.

Amiben tényleg jó a film

Mindenképp meg kell említeni a színészi játékot, ami kiemelkedő. Klaus Maria Brandauer tökéletesen játssza el Hendriket, a tehetséges színészt, aki a barátait, a feleségét és a szeretőjét is gond nélkül feláldozza a saját céljai érdekében. Emellett egyértelműen bemutatja a színész Hendrik jellemének minden apró árnyalatát, azt, hogyan vallja végig ostobán, hogy ő csak egy színész és hogyan fordul el gyáván minden alkalommal, amikor nem tesz semmi relevánsat azért, hogy megakadályozza a hatalom ámokfutását.

Görbe tükör?

Nagyon nehéz egy egyértelmű véleményt megfogalmazni a Mephistóval kapcsolatban. A filmélmény középpontjában egyáltalán nem a történet állt, hanem Hendrik Höfgen karaktere. Hendrik karaktere először bosszantó, hiszen egy megalkuvó, gyáva, megvetendő és gyenge jellem. Ez az érzés a film egésze alatt kitart a nézőben, így túlzás azt mondani erre a filmre, hogy élvezetes. Azonban a film után megfogalmazódik a nézőben az a gondolat, hogy Hendrik karaktere nagyon sokunk elé tükröt állít. Hiszen, ha nem is annyira radikálisan, mint ahogy a filmben be volt mutatva, de az a jelenség, hogy az ember ellentmond saját elveinek és behunyja a szemét, hogy a hatalom ne tiporja el, az sajnos napjainkban is egy életszerű jelenség. A valódi kérdés így az, hogy minden kor minden társadalmában vajon mennyi Hendrik Höfgen él.

 

Reaktor

Facebook

süti beállítások módosítása