A Woodstock 99 szervezőinek célja egyértelmű volt, olyan fesztivált akartak, ami a világ legnagyobb és legemlékezetesebb zenei eseményeként a történelembe írja magát. Végülis a céljukat elérték, hisz a három napos eseménysorozat még ma is a legnotóriusabb fesztiválok egyike, igaz inkább az azt körülvevő teljes káosz és kudarc miatt. A téma iránt még ma is fennálló érdeklődést mutatja, hogy 1 éven belül mind az HBO (Woodstock 99: Peace, Love and Rage), mind a Netflix (Trainwreck: Woodstock ’99) dokumentumfilmet készített róla, így most itt az idő, hogy nem sokkal a fesztivál 23. évfordulóját követően, illetve a nyári fesztiválszezon kellős közepén mi is összefoglaljuk, mi is történt, avagy hogyan sikerült ennyire durván elcseszni a 99-es Woodstockot.
3 nap béke és zene ötlete 30 évvel később
A Woodstock fesztivál története három epizódból áll: kezdete az 1969-es, ma is sokat hangoztatott eseményre tehető, melyet követett a nem különösen sikeres, de ironikus módon szinte teljesen elfeledett 1994-es fesztivál, majd az 1999-es káosz.
A Woodstock eredeti célja egyfajta összhang teremtése volt a béke és zene között,
és bár a fesztivált még napjainkban is többféleképpen lehet értelmezni – egyesek egy, a valóságot nem értő, szexuálisan züllött és drogokat fogyasztó tömeget láttak 1969-ben, míg mások az ellenkultúrát, és egy olyan csoportot, amely képes a jobb és békésebb társadalom érdekében küzdeni –, az tagadhatatlan, hogy az első alkalom egyfajta legendaként élt tovább, és egy olyan kulturális, illetve zenei csodaként (mert a fellépők minőségére és hírhedtségére sem lehetett panasz), ami gyakorlatilag megismételhetetlennek tűnt.
Nem így gondolkodott azonban az első Woodstock főszervezője, Michael Lang, aki bár egy ideig szintén vonakodott egy hasonló volumenű esemény megszervezésétől, idővel elkezdte érdekelni a dolog, mondván az eggyel fiatalabb generáció is megtapasztalhatná a Woodstock életérzést – na meg amúgy sem lenne rossz egy profitot hozó grandiózus fesztivált megvalósítani. Itt jött a képbe John Scher promóterként, akit finoman szólva is úgy tűnik, hogy a bevétel motivált inkább, amit tökéletesen jelez a szervezőkkel folytatott párbeszedése is, mely során előbb gyönyörűen felvezeti, hogy egy fantasztikus és egyedi esemény megszervezésén dolgoznak közösen, de utána egyből rátér arra, hogy
a Woodstock ettől még egy pénzt hozó üzletté kell váljon, épp emiatt szűkíteni szükséges a keretet, és mindent megtenni a nagyobb bevételért. És itt kezdődtek a bajok!
Nagyon más hangulata volt az 1969-es fesztiválnak (Fotó forrása: Getty Images)
Kicsit úgy tűnt ugyanis, hogy a Woodstock szervezői úgy akarnak profitot termelni és egy legendás eseményt szervezni, hogy közben teljesen értetlenül állnak a felmerülő feladatok előtt, nem realizálják, hogy hozzávetőlegesen 250 ezer ember számára kellene biztonságos és megfelelő körülményeket teremteni, na meg amúgy is figyelmen kívül hagynak olyan alapvető standardokat, amelyek még a középszerű fesztiválok számára is kötelező elemként jelennek meg. Nem csoda tehát, hogy egyesek épp abban a Michael Langben látták a hibát, aki sokak szerint már 1969-ben is számtalan baklövést követett el a szervezés során, de valahogyan akkor a kimenetel pozitív lett, így
a „csináljuk meg újra hibákkal, hátha megint megússzuk” érv mentén dolgozott tovább.
A szervezők azt sem tudták, ki fog fellépni
Valójában azonban már az 1999-es Woodstock alapjaival is komoly problémák adódtak, a fesztivált ugyanis a New York államban található római katonai légibázison rendezték meg, ami azon túl, hogy korántsem emlékeztetett a 69-es Woodstock kellemes és természetes közegére (aminek az otthona egy farm volt), egy betonnal teli helyszínként fák és árnyék hiányában meleg időjárás esetén is nehézségeket hozhatott, és hozott is, ugyanis a fesztivál idején hatalmas hőség tombolt. Persze ez később a szervezőket nem különösen érdekelte, hisz miközben a résztvevők a lehető legextrémebb helyeken is az árnyékot keresték, ők a sajtótájékoztató során arról áradoztak, hogy milyen kegyes az időjárás a fesztivállal (az 1994-es fesztivál egy sárözönné vált az esőzés után). Az már valószínűleg meg sem lep senkit, hogy mindezek ellenére a biztonságiak minden ételt és italt elvettek a fesztivál helyszínére belépőktől (igen, a vizet is), miközben az étel- és italértékesítéssel kapcsolatos szerződést is úgy kötötték meg a szervezők, hogy
egy külső cég határozta meg teljes mértékben az árakat, ami azt eredményezte, hogy 1 palack víz 4 dollárba került, ami akkoriban (és igazából most is) teljes átverésnek érződött,
úgyhogy ha már rohadt drága volt minden, akkor annyi pénzért inkább sört ittak a fiatalok, dehidratálva és persze bátrabbá téve magukat.
Fotó forrása: Getty Images
A hibás alapok tekintetében ellenérvként felhozható, hogy egy fesztivál legfontosabb eleme a zene, ebben pedig a szervezők nem is nyúltak nagyon mellé, hisz a meghatározó rockbandákból szinte mindenki jelen volt sok más műfaj képviselője mellett. A line-up pedig tényleg impresszívnek bizonyult, legyen szó a Korn, Limp Bizkit, Race Against the Machine, Metallica vagy a Red Hot Chili Peppers jelenlétéről, de akár olyan résztvevőkről is, mint James Brown, George Clinton, Jamiroquai, Ice Cube vagy épp Fatboy Slim. Egy kis gond adódott csak, ami abban nyilvánult meg, hogy
a főszervezők egyáltalán nem voltak képben ezekkel a bandákkal, így egy túlzottan keménynek tűnő menetrendet állítottak össze,
majd mikor az akkor 23 éves – és a kortárs zenei közeget ismerő – munkatársuk felhívta a figyelmet arra, hogy talán máshogy kellene összerakni a fellépőket, nehogy a végén túl sok energia és düh járja át a közeget, gyorsan el is hallgattatták, és folytattak mindent a terv szerint.
Spórolás, spórolás, spórolás – a Woodstock 99 mottója
Fotó forrása: Getty Images
Amint már említésre került, a Woodstock 99 egy profitot hozó eseményként lett megálmodva, ami a résztvevők számára teljesen előnytelen étel- és italárusítással kapcsolatos szerződésen túl abban is megnyilvánult, hogy igen borsos árat (körülbelül 150 dollárt) kellett fizetni a belépőért, miközben szinte minden szervezési költséget a lehető legkevesebb pénzért szerettek volna megoldani. Így történhetett, hogy a szemét- és szennyvízkezelés is ki lett szervezve (értsd: a fesztivál helyszíne konkrétan egy szemétteleppé vált a második naptól kezdve), a mosdók megteltek emberi ürülékkel és vizelettel, ahogy az ingyenesen elérhető víz (amihez amúgy is nehéz volt hozzáférni a nagy sorok miatt) is megfertőződött, így
a fesztiválon résztvevők, a helyzetről mit sem sejtve, emberi ürülékkel szennyeződött vízben zuhanyoztak, mostak fogat, rosszabb esetben pedig fogyasztották is azt
(mondjuk érdemes hozzátenni, hogy nem sok intelligenciát mutat a tény, hogy egyesek a WC-k környékén lévő sárral kenték be magukat szórakozásképp, na meg abban dagonyáztak, pedig egy minimális gyanú felmerülhetett volna talán bennük, hogy lehet nem egyszerűen sárhoz érnek). A mosakodáson túl nem volt különösen felkészült biztonsági szolgálat sem, a beszámolók szerint ugyanis teljesen képzetlen – és amúgy fegyverekkel nem felszerelt – fiatalokat kértek fel a feladatra 500 dollárért, akik örömmel vállalták a lehetőséget, majd végezték a dolgukat több-kevesebb sikerrel és lelkesedéssel – egyesek esetében olyan kis lelkesedéssel, hogy inkább ők is drogoztak és buliztak társaikkal a munka helyett (mellett).
És hogy milyenek voltak a fesztivál valós körülményei? Az attól is függ, kiket kérdezünk, hisz míg a jelenlevő fesztiválozók és újságírók finoman szólva sem tűntek elégedettnek a helyzettel, a szervezők boldogan informálták a sajtót a hatalmas sikerről, és tartották meg pozitív véleményüket igazából mind a mai napig. Erre utal például a promótertől, John Schertől származó hírhedtté vált idézet is, mely szerint a szervezésen egy éven keresztül dolgoztak keményen, az eredmény kiváló lett, a fesztiválozók pedig amúgy sem arra számítottak, hogy a Ritz Carltonban szállnak majd meg, úgyhogy nem igazán érti az aggályokat.
Persze a résztvevőket sem kellett félteni
Egy pillanatra azért mégis érdemes megállni a szervezők korbácsolásával, hisz a 99-es Woodstockra nem úgy tekintünk vissza, mint egy amúgy rossz körülmények között és teljesen pofátlanul megszervezett fesztiválra, hanem úgy, mint egy eseményre, ahol
a tömeg a hangtornyok darabjait tépdesi a Limp Bizkit alatt, majd máglyákat rak a Red Hot Chili Peppers koncertjén, ATM-eket tör szét és boltokat rabol, végül pedig nemes egyszerűséggel felgyújt mindent a francba.
Ehhez jönnek további drámák, például a nőket érő támadások (egyesek ugyanis a póló vagy melltartó nélkül szórakozó lányokat szabad prédának tekintették, a női énekeseket pedig folyamatosan inzultálták), a fesztivál idején és főleg azt követően megjelenő nemi erőszakról szóló beszámolók, vagy pedig azon figyelmetlenségek, melyek eredményeként sorozatosan sérültek meg emberek a tömegben az erőszakos pogó, a nyomakodás vagy mások felelőtlensége miatt.
Fotó forrása: Reuters
Mondható tehát, hogy a szervezők rengeteg hibája (legyen szó a helyszínként szolgáló légibázisról, az olcsó víz hiányáról, a teljes felkészületlenségről) vagy épp a külső körülmények (mint a hatalmas hőség, az erőszakos zenekarok hozzáállása) hozták a végső drámát, de azért az is komolyan hozzájárult a történésekhez, hogy nem a legbékésebb fiatalok érkeztek a fesztiválra. És bár jogosan érezték magukat átverve a körülmények láttán, de ettől függetlenül nagyon erőteljesnek bizonyult az olyan – főként fiatal, csoportban mozgó srác – résztvevők jelenléte, akik nagyon nem megfelelő módon bántak a többiekkel (és különösen a lányokkal), na meg bármikor nyitottak voltak arra – főleg a fokozódó düh és elégedetlenség hevében –, hogy teljességgel elfogadhatatlan és felelőtlen viselkedést tanúsítsanak az esemény során.
Meghalt a Woodstock, újraéleszteni sem tudták
A Woodstock csúfos története a fesztivált követő időszakban az amerikai közvéleményen túl a globális környezetben is rivaldafénybe került, ám a felelősség vállalása a mai napig nem történt meg senki részéről. Persze a valódi felelősségvállalás csak a szervezők esetében tűnt lehetségesnek, ám ők inkább előszerettel hivatkoztak egy kis, körülbelül 50 főből álló csoport randalírozására (a képek ezzel szemben több ezer embert mutatnak, utalva arra, hogy sokkal rendszerszintűbb volt az ügy), hibáztattak zenekarokat (különösen is a Limp Bizkit frontemberét, Fred Durstöt), illetve bagatellizálták el a problémákat – például a nőket érő támadások kapcsán. A szervezők fejében tehát a Woodstock talán sosem halt meg, és a 99-es történések ellenére az eredeti esemény 50. évfordulóján újra is akarták azt éleszteni (egy meglehetősen színes line-uppal a The Killers, Jay-Z vagy épp Miley Cyrus részvételével), ám végül nem kapták meg időben a megfelelő engedélyeket, ami a jegyárusítás csúszásához, illetve a fő szponzor kilépéséhez vezetett, majd miután helyszínváltoztatásra is szükség lett, a fellépők elkezdtek visszakozni, az esemény pedig teljes törlésre került. A Woodstock így hivatalosn is meghalt, ami talán nem is olyan nagy baj…
Kiemelt fotó forrása: STR New
