Európa
őshonos nemzeti kisebbségei több mint ötvenmillió lelket számlálnak: minden
hetedik európai polgár valamely történelmi kisebbség vagy etnikum tagja.
Mindennek ellenére nem alakult ki uniós kisebbségvédelem, sőt, az őshonos
nemzeti (tehát összességében legnagyobb) kisebbségek ügye az európai napirenden
sem szerepel. Mindeddig….
Ez
változott meg 2011-ben, amikor az
Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a
Dél-Tiroli Néppárt és az Európai Nemzetek Ifjúsága szervezetek közösen
indítottak egy kisebbségvédelmi kezdeményezést, élve a Lisszaboni Szerződés
által életre hívott európai polgári kezdeményezés lehetőségével. Az Európai Bizottság kezdetben visszautasította az
előterjesztést, arra hivatkozva, hogy nem tartozik jogalkotási hatáskörébe.
Több évig tartó tárgyalás kellett ahhoz, hogy elfogadja.
Ezt követően az európai polgárok támogató aláírására volt szükség a
Minority Safepack sikeréhez. Eredményességét a számadatok támasztják alá: a
szükséges egymilliónál 215 ezerrel több támogatóra talált, a minimális hét
helyett összesen tizenegy országban sikerült összeszedni a megfelelő számú
aláírást.
A Minority Safepack nyolc évre visszatekintő
történetében ez volt az első mérföldkő, így megnyílt a lehetőség az őshonos
nemzeti kisebbségek védelmének egységes keretrendszerének kidolgozására. Ezzel
még nem ért célba a kezdeményezés, két további lépcső is hátra van még: a benyújtás
és az Európai Bizottság válasza. A korábbi polgári kezdeményezések eredményeit
összesítve nem lehetünk túl bizakodók a jövőt illetően, eddig ugyanis az
Európai Bizottság egy kezdeményezés hatására sem élt jogalkotási javaslattal. A
kisebbségi kérdést is többször söpörte le az asztalról, arra alapozva
érvelését, hogy mindez tagállami kompetencia.
Éles önellentmondások fedezhetők fel az Unió
kommunikációjában: egyrészt a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelme
ugyanolyan alapértéknek minősül – az Alapító Szerződés szerint – mint a
jogállamiság. Az utóbbi időben annak lehettünk tanúi, hogy míg egyes országok
nagy figyelmet szentelnek az utóbbi követelménynek, az előbbi érdekében nem
tesznek hasonló erőfeszítéseket. Martonyi János, volt magyar külügyminiszter
véleménye szerint a kollektív jogok, az autonómiák a demokratizálódási folyamat
részei, ezért ha fontosnak tekintik az államok az integritáshoz való jogot,
akkor ugyanolyan fontos kell, hogy legyen a demokráciához tartozó összes
kisebbségi jog is. A másik kommunikációs zavar a tagállami és az uniós
kompetenciák vitatása során merül fel. Míg az őshoni nemzeti kisebbségek
kérdése – akik ezer éve Európa táján élnek – belügyi kérdésnek minősül, addig
egy újonnan Európába érkező személy (pl. bevándorló) kérdése kifejezetten uniós
kompetencia. Hol van itt a logikai összefüggés? Európának nem csak a
többséggel, hanem a kisebbséggel szemben is kötelezettségei vannak, és egyenlő
jogokat kell számukra biztosítania. Először a saját őshonos népei számára
biztosítsa azt, hogy jogkorlátozások nélkül élhessék mindennapjaikat,
megőrizhessék kulturális sokszínűségüket. Ekkor válna igazán valóra az európai
integráció jelszava is: Egyesülve a sokféleségben!
Számunkra az a legkedvezőbb végkimenetel, ha
beindul egy szerteágazó jogalkotási folyamat, mely kiterjedne a
nyelvhasználatra, regionális támogatások elosztására, oktatásra stb. De minden
elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy már az is hatalmas lépésnek számít, hogy
sikerült konszenzust kialakítani egy ilyen ügyben.
A
Minority Safepack össznemzeti ügy, hiszen napjainkban is több mint kétmillió
magyar ember szembesül jogkorlátozásokkal a szomszédos országokban. Amellett,
hogy az Unióban jelentős előrelépést jelentene az egységes kisebbségvédelmi
rendszer kialakításában, szimbolikus értéke is van, hiszen soha nem látott
nemzeti egységet valósított meg a Kárpát-medencében, az aláírások 75%-a innen
gyűlt össze. Mi ennek az oka? Az, hogy a magyarkérdést nemcsak az elmúlt 30,
hanem az elmúlt 100 évben sem sikerült rendezni az utódállamokban. Ami jelenleg
„csupán” egy kezdeményezés, a jövőben biztosítaná azt a lehetőséget, hogy az
őshonos nemzeti kisebbségek jogkorlátozások nélkül műveljék kultúrájukat és
éljék mindennapjaikat, ideértve a trianoni határokon túlra szorult
testvéreinket is.
