Reaktor

Gondolatok a koronavírusról, egy egyetemistától

Szerves változások

A budapesti egyetemi és szakkollégiumi lét színes, villogó hétköznapjaiból,
a lélek által sokszor lekövethetetlen tempóban érkező impulzusok világából
zuhantam a Balatonfüred-Csopaki borvidék romantikus szőlősoraiba, kezemben egy
metszőollóval. Megnyugodtam, ringatnak a lankák, körülvesznek szerető
családtagjaim, a feladataimmal immár egy kényelmesebb tempóban haladhatok.

Pár hónapja még csak lassan elérhető, naiv, idealisztikus célnak tűnt a Föld mértéktelen kizsákmányolásának, lelakásának megállítása. Most lelassult a világ, emberek százezrei találtak vissza önmagukhoz. A közúti balesetek száma jelentősen redukálódott. New Yorkban a főleg autókból származó szén-monoxid kibocsátás az előző évi adatokhoz képest 50%-kal csökkent, Velence csatornái lassan kristálytiszták a tömegturizmus megszűnésének köszönhetően. A bolygó felmelegedéséért felelős szén-dioxid legnagyobb kibocsátója Kína: itt a múlt hónapban az átlagosnál 25%-kal alacsonyabb volt a kibocsátás. A mezőgazdaságot tekintve, megnőtt a kereslet a jó minőségű, helyi termékek iránt. A lakosság nagy része felelős döntéseket hoz a közösség érdekében. Az emberek az összefogás fontosságát hirdetik.

Azt kívánom, hogy bárcsak ne számolhatnék be ezekről a nagyszerű eredményekről, melyek egytől-egyig korlátozó rendeletek következményei: meghozatalukra az eddig több, mint tízezer ember halálát követelő koronavírus (COVID-19) gyors terjedése miatt volt szükség. Megtapasztalhatjuk, hogy jelentősen csökkenthető a CO2-szint a termelés visszafogásával ,és ennek minden járulékával, így például a repülőgépek járatszámának mérséklésével. Hangot kaptak az azt rebesgető vélemények, hogy amint megállítjuk a vírust, és az élet visszatér a normális kerékvágásba, másképpen fogunk majd a globalizációra tekinteni. A megfelelő konzekvenciákat levonva a világ vezetői egy környezettudatosabb, élhetőbb jövő felé fogják terelni az emberiséget. Ugyanakkor, ha megannyi válsághelyzetből nem tanultunk, akkor miért pont ebből fogunk? Úgy gondolom, a termelés újraindításakor kamatostul fogjuk visszakapni a vis maior leálláskor kieső légszennyezést, a járvány elmúltával igyekszünk majd bepótolni a kimaradt utazásokat, el nem végzett feladataink pedig kíméletlenül tornyosulnak majd előttünk.

Ezzel együtt nem múlhatnak el nyomtalanul ezek a rendhagyó hónapok. Lehetőség ez nekünk. Én csak a magam és társaim nevében szólhatok: lehetőség ez nekünk, a gyakorlattól lassan teljesen elszakadó, elefántcsonttoronyban élő, világmegváltó tervekkel rendelkező egyetemistáknak arra, hogy észrevegyük, mennyi megoldandó feladat vár ránk a közvetlen környezetünkben is.

Miért bukik el a globalizmus a nacionalizmussal szemben?

Jordan Peterson egy előadásában arról beszél, hogy 2008-ban
a politikusok a „túl nagy ahhoz, hogy bedőljön” teóriát hangoztatták. Logikus
állítás: néhány vállalat, főleg pénzintézetek, óriási méretükkel és komplex
hálózatukkal akkora súllyal nehezednek a világgazdaságra, hogy a csődjük
katasztrofális következményekkel járhat, emiatt pedig, amikor problémával
néznek szembe, a kormány kénytelen támogatni őket. Logikusnak tűnik, de a
gyakorlat egy ezzel teljesen ellentétes teóriát hozott ki győztesül, ami
valahogy így szól: „olyan nagy, hogy bukásra van ítélve”. Noé utódai egy
templomot akartak építeni, melynek tornya az égig ér, Isten azonban
megakadályozta őket ebben. Tekintsünk erre figyelmeztetésül, hiszen veszélyes a
totalitárius elbizakodottság és tragikus kimenetelűek a mindent magukba foglaló
rendszerek.

Peterson szerint a szociális rendszereknek elég nagyoknak kell lenniük ahhoz, hogy képesek legyenek megvédeni minket, ugyanakkor elég kicsinek, emberléptékűnek is, hogy megtaláljuk benne a helyünket. A helyes stratégia a társadalmat érintő változtatások bevezetéséhez egyszerű: a suszter maradjon a kaptafánál, a döntéshozó ismerje a saját kompetenciáját, ne hozzon döntéseket azon túl. Ehhez alázatra van szükség, egy olyan erényre, ami nem szerepel a munkaerőpiaci skilleket bemutató listákon.

Kicsiben kell kezdeni. Peterson hangsúlyozza: az általunk megoldani kívánt helyzeteket szűkítsük le azokra, amik (átvitt értelemben) karnyújtásnyira vannak tőlünk. Ilyen lehet például a saját tökéletlenségeink, aztán a kapcsolataink rendbehozása. Ha ezek végrehajtása is óriási önfegyelmet, türelmet, erőfeszítést jelent, akkor miért szeretünk mégis inkább a világ nagyléptékű problémáinak megoldásával foglalkozni? A visszajelzés sebessége miatt. Ha éppenséggel bevezetjük egy világmegváltónak titulált társadalmi forradalom tervét, nem kell azonnal szembenéznünk annak az esetleges hibáival, mert azok csak lassan jelennek meg, és talán nem is a mi feladatunk lesz helyrehozni őket.  Ezzel szemben, ha a házunkat kívánjuk rendberakni, az esetleges bukásunkról azonnali visszajelzést kapunk a továbbra is csöpögő vízvetéktől, a porosodó könyvektől, az elmosatlan edényektől.

Hajlamosak vagyunk világmegváltó, megoldásuk után elismertséggel
és katarzissal kecsegtető kihívásokat keresni. Most az alapkötelezettségeink
mellett lehetőségünk van megtapasztalni egy szelídebb, szerényebb, de mélyebbről
fakadó elégedettséget, amit az első szembejövő probléma megoldása jelent. „Lassan
haladunk, nem hibázunk, és ettől nagyon gyorsak tudunk lenni.” – Kassai Lajos.

Forrás:

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200305/koronavirus-haladekot-kapott-az-emberiseg-a-klimavalsag-megoldasara-418029

https://www.bbc.com/news/science-environment-51944780

http://www.nak.hu/tajekoztatasi-szolgaltatas/koronavirus/101452-a-koronavirussal-erintett-orszagokban-elenk-a-burgonya-iranti-kereslet

https://www.youtube.com/watch?v=IpXVoSZyHXM&t=535s

Kassai Lajos: Levelek c. könyv, 21.
oldal

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása