Reaktor

Mi a stílus, koronavírus?

Az elmúlt napok eseményei nyomán most már nekünk magyaroknak is  hétköznapjaink részévé vált a koronavírus. Sorok állnak a háziorvosi rendelőknél, gyógyszertáraknál, sokan szájmaszkban, kesztyűben.  A nagyobb boltokban nem mindig van hús, vagy éppen wc papír, sokan púposan megpakolt bevásárlókocsikkal igyekeznek kifelé, hogy még egyet forduljanak. Rendezvényeket már nem lehet szervezni, és sok bolt csak három óráig lehet nyitva.

Az egyetemek után már az iskolák sincsenek nyitva, és a vállalatok, háttérintézmények nagy része már átállt, vagy éppen folyamatban van az átállása az otthoni munkavégzésre – már ahol ez lehetséges.  Ezek az események a járványügyi intézkedések következményei, pánikra azonban nincs ok, hiszen pont ezekkel az intézkedésekkel lehet megfékezni a vírusterjedést. Ez egy olyan háború, amiben mindannyian katonák vagyunk. Csak összefogva, az intézkedéseket kollektívan betartva lehet kordában tartani a vírus terjedését.

Sokan, sok aspektusból megvizsgálták ezt a témát, rengeteg cikk és videó született a koronavírussal kapcsolatban, hogy a mindennapi híradóról, és operatív törzs által hozott intézkedésekről már ne is beszéljünk. Testközelből azonban a saját környezetünkben érezhetjük a hatását, és így válik kézzelfoghatóvá ez az egész. Két lépést hátra lépve, a jelenséget picit más kontextusában vizsgálva sok dolgot megfigyelhetünk, és megannyi kérdést feltehetünk a járvány apropóján.

Globális szemlélet, globális gazdaság, globális vírusterjedés. Elkerülhetetlen következménye a modern gazdaságnak. A világ ipara sok esetben szegmentált, többnyire Európában tervezünk, Kínában, Ázsiában gyártatunk, és azután a föld valamely szegletébe elszállítjuk a kész terméket. Kifizetődő ez, főként osztalékban, részvényindexekben mérhető a gazdagodásunk, gyarapodásunk. De épp most ennek a globális rendszernek az árát is mi fizetjük meg. Emberéletekkel, gazdasági visszaeséssel. Az éremnek azonban két oldala van.

Elgondolkodtató, és talán kissé kisarkított a gondolat, de tény, hogy azt az óriási volumenű környezetszennyezést, amit nemzetközi egyezmények, szigorú kvóták nem tudtak megállítani, most áttételesen a vírusterjedés elleni intézkedések fékezik. A károsanyag kibocsájtás sok helyen töredékére esett vissza. New Yorkban biciklisávnak zárják le az úttest egy részét, hiszen kisebb kockázat egyedül munkába biciklizni, mint metrózni. Kínában sok helyen több év után kitisztult az égbolt, és tiszta a levegő.

Érdekes dolog ez. Vajon szükséges ez a mértéktelen
növekedés? A reklámok által gerjesztett kereslet kielégítése pörgeti a
gazdaságot, vagy tényleg szükségünk van arra a megannyi új elektronikus és
egyéb eszközre? Az évenként cserélt telefon, a három-öt évente cserélt autó
tényleg elengedhetetlen része egzisztenciánknak? Muszáj mindenhova autóval mennünk?
De feltűnnek olyan dolgok is, hogy a vacsorára fogyasztott kenyérhez miért
spanyol paprikát eszünk, Ausztriában készített sonkával, egy Svédországban
készült széken ülve valamilyen kimondhatatlan fantázianevű asztalon? Hiszen rengeteg
mindent meg tudunk itthon, vagy a környező országokkal együttműködve termelni.
Talán szükséges lenne egy kis racionalizálás.

És a politika. Sok előnyünk származik Uniós tagságunkból, azonban most, amikor ég a ház, nincs még közös álláspont, a döntések lassan születnek, nincs határozottság. A problémát a nemzetállamok oldják meg. Ezeknek a gondolatától is sokan irtóznak országhatáron kívül és belül, de amikor intézkedni kell, emberéleteket óvni, hát hirtelen mégiscsak tudja az ember, hogy hova tartozik. Érdekes dolog ez.

A kialakult helyzet miatt számos egyéb, közelebbi
környezetünket érintő kérdést tehetünk fel magunknak. A témaköröket három fő
részre is lehet osztani, személyes, nemzeti és társadalmi valamint gazdasági
témakörökre, de természetesen ezek sok ponton kapcsolódnak, összefüggnek.

Ha a járványügyi intézkedések személyes hatásait vizsgáljuk, egy kicsit olyan érzése lehet az embernek, mintha egy nagyon, nagyon feszes gitárhúron játszottunk volna az elmúlt időben, minden nap, ami nem elpattant, hanem fellazították.

Az intézkedések mellékhatása az otthoni munkavégzés, és az, hogy most a figyelmünk a családunk megóvására terelődik. Felhívjuk anyát, apát, mamát, papát. Meglehet, az egyszerű hétköznapok során nem mindig vagyunk ilyen kitüntetett figyelemmel feléjük. A gyermekeinket is megóvni szeretnénk, kialakul egy családi kupaktanács, hogy akkor ki milyen feladatot végez, ki használja az autót, ki viszi a gyereket, és hogyan lesz a bevásárlás.  Kialakul egy olyan légkör, amiben végre van időnk észrevenni, mi az, ami igazán fontos. Melyek az igazi értékek, mi az, ami minden embernek igazából fontos. A bevásárlási hullám motorja is ez (még ha fölösleges is): mindenki a legrosszabbra készül, és igyekszik a rábízottakról gondot viselni.

Digitális tanítás, otthonról történő munkavégzés - sok család a normális hétköznapok során nem tölt egymással ennyi időt. Akarva akaratlanul is lehetőségünk nyílik arra, hogy a hozzánk legközelebb álló szeretteink mindennapi megpróbáltatásaiba, gondjaiba belelássunk, és családként közösen oldjuk meg a problémákat.

A társadalom viselkedése is érdekes. Vészmadarak, károgók persze voltak, vannak, és lesznek. A kattintásvadász cikkek, a riogatás minden hasonló esemény velejárója, de az ellenpólus sokkal erősebb. Most kézzelfogható az összetartás. Facebook oldalakon, szomszédi, ismerősi körökben szervezkednek az emberek, ki kinek segít, ki vigyáz a gyerekekre, hogy a másik ügyeket tudjon intézni, idős szomszédainknak hogy oldjuk meg a bevásárlást, vagy éppen a receptek kiváltását. Magától értetődő dolog ez, de vegyük észre, hogy mint annyiszor a történelem során, most is képesek vagyunk az összefogásra. Mi magyarok egymás mellett állva erős szövetségben közösen küzdjük le az akadályokat, ha erre szükség van. Évek alatt különböző hírekből, cikkekből szakadt ránk az, hogy mint társadalom, mint nemzet nem működünk, mindenki mindenkinek farkasa. Itt a példa: ha a szükség úgy hozza, igenis összefogunk, és közös problémáinkat megoldjuk. Párttól, ellenzéktől függetlenül, mi magyarok. Nem így kéne minden nap?

A gazdasági nehézségek lesznek azok, melyekkel a vírus leküzdése után szembe kell nézzünk és meg küzdenünk. A visszaesés, a recesszió valószínű, a mértéke lesz kérdéses. Számtalan tényezőt kell újraértékelnünk és újragondolnunk.

Mi az, amiben erősek vagyunk? Mezőgazdaság, ivóvízkészlet, energetika? Mik a geopolitikai előnyeink? Melyek azok a területek, amiben Európa élvonalába tartozunk? Fordítottunk ezekre a területekre elég erőforrást? Megfelelően kiaknáztuk ezeket a lehetőségeket? Vajon hiba az, hogy az eurózónán kívül vagyunk, vagy éppen most lesz óriási lépéselőny?

Kik azok a nemzetek, akik tényleg szövetségeseink? Akikkel
nemcsak egy tárgyalóasztal mellett, hideg üléstermekben tartjuk a kapcsolatot,
hanem akikre valójában számíthatunk? Fordítottunk rájuk elég figyelmet?

Megannyi megválaszolandó kérdés, és számtalan probléma
megoldása vár ránk.

A nagy zuhanások, visszaesések után azonban mindig az újjáépítés következik. Ez nem csak terhet, de lehetőséget is jelent mindannyiunk számára. A nagy világválság nélkül nem lett volna New Deal, és talán közhely, de igaz: a nehéz idők szülik az erős embereket. Közös érdekünk az, hogy egy nemzetként kitartsunk, vált vállnak vetve, összefogva, és az adódó alkalmat kihasználva nemzetünknek a lehető legjobb feltételeket, lehetőségeket, és a legjobb forgatókönyvet biztosítsuk. Hiszen a nemzetet, a közösséget egyenként mi, magyarok alkotjuk. Ahogy a most kialakult csoportokat, az egymással szolidáris embereket, összefogó kisközösségeket nézzük, ez alapján, ahogy Miniszterelnök Úr is mondta: jók az esélyeink.

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása