Itthon vagy otthon? Mi a különbség a kettő között? Mert bizony van különbség, nem is kicsi! Ezt azonban csak az az ember értheti valóban, akire valaha is igaz volt, vagy jelenleg is igaz rá, hogy a szülőföldjétől, a szülővárosától, szülőfalujától, szülőházától távol él.
Hivatalos statisztikák szerint az elmúlt 15 évben csaknem 50 ezer ember települt át Ukrajnából Magyarországra. Ha ezeket az adatokat megnézzük, hamar kiderül, hogy ebből az 50 ezer emberből valójában mindössze 15 ezer azoknak a száma, akik véglegesen költöztek ki Magyarországra, a többi 35 ezer időszakosan él itt is, ott is. Ki munka, ki pedig tanulás céljából tartózkodik az anyaországban.
Nem is dobálóznék viszont tovább a számokkal. Ami a statisztikák helyett hitelessé teheti a gondolataimat, az az „át élés”. Nem az átélés, amikor a zongoraművész csukott szemmel, a fejét rázva játszik kifogástalanul egy Chopin darabot, hanem az „át élés”, amit én éltem és élek át sokszor. Félreértés ne essék, semmi rossz dolgot nem kell átélnem, nem vagyok a kárpátaljai magyarság mártírja, viszont nagy tétben fogadnék rá, hogy sok kárpátaljai honfitársam fog ferde szemmel nézni rám ezután a cikk után. Vállalom! Mégpedig azért vállalom, mert minden tettem és szavam mellett szilárdan kiállok.
Bennem és sok más – tanulás, esetleg munka céljából – kivándorolt, vagy időszakosan elvándorolt társamban kialakult egy olyan érzés az évek során, miszerint mi, akik eljöttünk, az otthonmaradottak szemében nem vagyunk teljes értékű kárpátaljaiak többé.
Tapasztalások nyomán alakult ez ki. „Csak azért mentél el, mert ott könnyebb”, hallottam már jó párszor ezt a mondatot. Két élményemet szeretném megosztani ezzel kapcsolatban.
Első élmény: egyetemista/főiskolás ismerőseimmel voltam egy ungvári étteremben. A társaság többsége otthon, Kárpátalján élt és tanult, ketten-hárman lehettünk, akik az anyaországban élők és tanulók/dolgozók táborát erősítettük. A beszélgetés során szóba került az ukrajnai helyzet, a nehéz megélhetés, az alacsony bérek, amiket persze mi, budapesti diákok is erős kritikákkal illettünk. Jött is rögtön az egyik otthon élő sráctól az erős megjegyzés: „Igen, ti pont ezért mentetek el innen, mert itt sokkal nehezebb”.
Persze, mindenkinek szíve joga erről azt gondolni, amit akar, és tényleg vannak olyanok, akik „csak” ezért mennek el otthonról, de akik pont nem emiatt, vagy pont emiatt, de jelentősebb okként a kívülről való változtatni akarás jegyében jöttek el, azok számára szívbe markoló tud lenni egy-egy ilyen megjegyzés.
Második élmény: nem közvetlenül nekem mondták, de fültanúja voltam egy beszélgetésnek, ahol elhangzott ez a mondat: „Aki akar, az itthon is tud boldogulni, az itthon is meg tudja valósítani önmagát, ahhoz nem kell Magyarországra menni.” Szomorú lettem, viszont nem gondolom, hogy egy kárpátaljai, de Magyarországon start-up céget működtető programozó, aki a nehéz időkben szájmaszkokat küld Kárpátaljára, ne tenne legalább annyit a közösségért, mint egy magát otthon megvalósító ember.
Minden tiszteletem a Kárpátalján maradt, az ott élő, tanuló, dolgozó, vállalkozó magyaroké. Hősök vagytok, a mindennapok hősei!
De! Mert ide kell, hogy tegyem ezt a szócskát. A határ túl oldalán sincs ám kolbászból a kerítés. Nehéz. Nehéz erről beszélni és írni, úgy, hogy közben senkit nem akarok megbántani. Mi, akik eljöttünk, mi is meghoztuk a magunk áldozatait. Mert igenis áldozat az, hogy ott kellett hagyjuk a szülőföldünket, mert nem láttunk otthon teret az álmaink megvalósításához. Igenis áldozat az, hogy ott kellett hagyjuk szüleinket, testvéreinket, nagyszüleinket, otthon lévő barátainkat. Áldozat az is, hogy nincs kapacitásunk arra, hogy hétvégenként hazamenjünk egy tányér „vasárnapi” levesért.
Persze, tudom, nem mindenki úgy jön el, hogy vissza akar térni. De kérdem én, Ő kevésbé lenne magyar? Kevésbé nyíregyházi az, aki nyíregyháziként Budapesten dolgozik? Kevésbé beregszászi az, aki beregszásziként Ungváron tanul? Egyáltalán kinek a tisztje ezt eldönteni?
Na, és mi van azokkal, akik csak időszakosan vándorolnak el Kárpátaljáról? Mi van azzal a fiatallal, aki a jövőbeli kárpátaljai vállalkozása beindításához, tőketeremtés céljából megy el külföldre évekre? Neki meg van bocsájtva az a néhány év, ami alatt nem a szülőföldet gyarapította?
Felesleges, mégis, kimondatlanul is jelen lévő vita, feszültség van az otthon maradottak és az elvándoroltak között. Lehet tagadni, lehet ferdíteni, de mindenki tudja, érzi, ez van. Viszont nem kellene, hogy legyen.
Nálam sokszor már közhely számba megy az a mondat, mi szerint mindenkinek tiszteletben kell tartania a másik ember döntését. Akár közhely, akár nem, ez így van!
A határon innen, az anyaországból is lehet, sőt kell segíteni Kárpátalját, hiszen szülőföldünk, bölcsőnk az az elszakított terület.
Amivel a fentebb említett, lappangó feszültséget fel lehetne oldani – véleményem szerint – az az összefogás, mert egy nemzet vagyunk.
Magyar és magyar közt nem szabad különbséget tenni. Közösen egy olyan pályára lehetne állítani Kárpátalja és a kárpátaljai magyarság fejlődését és előmenetelét, melyhez egyaránt hozzá tud járulni az is, aki otthon maradt és az is, aki elvándorolt.
Nem is gondolnánk, mennyire nagy szerepe van mindkét tábornak a haladás és a határon túli hang hallattatásában. Fogjunk hát össze! Ne legyen ellensége a magyar a magyarnak. Különösen ott ne, ahol kevesen vagyunk és valljuk be, még szívesen se látnak minket.
Távol álljon tőlem, hogy megmondóember szerepében akarjak tetszelegni. Soraim pusztán eszmefuttatások, amiket már rég papírra akarok vetni. Elfogadom, ha valaki nem ért velem egyet, elfogadom, ha valaki teljesen másképp látja ezt, vagy egyáltalán nem is lát, vagy érez a leírtakhoz hasonlót. Fontosnak tartom azonban, hogy ez az oldal is megszólaljon ebben a témában.
Amit végszóként ismét ki szeretnék emelni, az az összefogás: egymással, az anyaországgal, más elcsatolt területek magyarjaival, mert enélkül nincs előrelépés.
„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”
- Wass Albert
Cikksorozatunk: az előző generációt telibe kapta a 2007-es recesszió és az azt követő, 2008-as világválság, miközben megnyílt az EU munkaerő piaca. Rengetegen távoztak, sokuk devizahitelt nyögve.
Most, 2020-ban a Nyugat - többek között - identitásválságban van, míg Magyarország, politikailag és gazdaságilag egyelőre a stabilabbak közé sorolható. Hol tervezted korai huszonévesként a jövőd 2019-ben, ami a legjobb év volt Magyarország modern történelmében, és hol látod most? Itthon vagy külföldön? Írj nekünk! szerkesztoseg@reakt.hu
