Konzervatív fiatalként kifejezetten foglalkoztat a nemzetünk jövőjének a kérdése. A fiataloké a jövő – gyakran halljuk. Számunkra ezért is folyamatosan aktuális a téma. Emellett a jelenlegi nemzetközi (különösképp az európai) politikai folyamatok egy újabb apropót adnak arra, hogy komolyabban foglalkozzunk a tárgykörrel. Hogy a nemzetünk a helyes úton haladjon, és legyen jövője, azt egy jól megválasztott, szilárd alapokra helyezett stratégiával lehet biztosítani. Ennek origója pedig – véleményem szerint – a nemzettudat.
A nemzet jövőjéért meg kellett, és meg kell küzdeni ma is!
A történelmet áttekintve láthatjuk, hogy viharai gyakran tépázták a magyarságot, olykor magát a létét is reálisan veszélyeztetve. Egyúttal viszont azt is egyértelműen megállapíthatjuk, hogy egy küzdő, létezni akaró nemzet a miénk. Annyi viszontagság után – „megfogyva bár, de törve nem” – él és kitart.
A múlt mellett azonban a jelen sem mentes a nehézségektől. A mai modern – az erkölcsi relativizmust és értéksemlegességet dicsőítő – világunkban a veszély a nemzetre nem annyira a tagjai fizikai megsemmisítésén keresztül leselkedik, sokkal inkább a nemzeti identitás és a nemzeti kötődés gyengülése által. Az európai politikai térben egy ideje zajlik az ideológiai-politikai csata, mely során az egyik oldal az európai identitást a nemzeti identitás ellenében kívánja meghatározni. Ezek a törekvések – a globalizációs trend nyomásával kiegészülve – alkalmasak lehetnek arra (sőt, kifejezetten azt célozzák), hogy gyengítsék a nemzeti öntudatot.
Az európai identitást a nemzeti identitással szemben meghatározó oldal a nemzetet a fejlődést akadályozó, avítt kategóriának tartja, ezért a nemzeti identitás, illetve a nemzettudat gyengítésén fáradozik. Ezzel a kísérlettel szemben – akár komoly harcokat is vállalva, – határozottan fel kell lépni, ugyanis, azt gondolom, az egészséges, erős nemzettudat nemcsak egyszerűen fontos, hanem egyenesen a jövőnk kulcsa.
A nemzettudat három meghatározó pilléren nyugszik:
a (tágabb értelemben vett) nemzeti kultúrához való hozzáálláson, a nemzethez társított (alapvetően pozitív) érzelmeken, valamint a nemzeti hovatartozás hangsúlyos vállalásán.
Ha az első pillért nézzük, akkor jellemzőjeként a magyarsághoz való egyfajta tudatos hozzáállást láthatjuk: a kultúra ismerete, a szokások gyakorlása, a hagyományok ápolása.
A második pillér esetében a magyarsághoz kapcsolódó emocionális viszonyról beszélhetünk: erős, pozitív érzelmek társítása a nemzethez, az összetartozás tudatának jelenléte, és szolidaritás a nemzet többi tagja iránt.
A harmadik pillérre pedig valamiképp az előző kettő jellemzőinek metszéspontjaként tekinthetünk. A nemzeti hovatartozás hangsúlyos vállalása egyfelől érzelmi indíttatást feltételez, másfelől pedig a vállalás (mint valamiféle cselekvés), jellegéből adódóan tudatosságot tartalmaz.
A nemzettudat tehát felöleli mind a tudatos hozzáállásunkat, mind pedig az érzelmi viszonyulásunkat a magyarsághoz.
Az egészséges nemzettudat fontos jellemvonása még – véleményem szerint –, hogy a politikai törésvonalak fölött áll,
és ezért képes létrehozni egyetértési pontokat a politikai paletta különböző szegmenseit magáénak valló szereplők között. Ezen tulajdonsága miatt gondolom azt, hogy nem tévedünk, ha azt állítjuk: a nemzettudat a jövő kulcsa.
Legtöbbek olvasatában a politika érdekek harca, vagy jobb esetben ideológiák csatája, melyek ütköztetésének eredményeképp létrejön egy kompromisszum, és ez lesz az, ami egyfajta eredőként megvalósul. Ugyanakkor azt állítom, hogy van a politikában, ami e fölött áll. Amikor nemzetpolitikát, nemzetpolitikai stratégiát határozunk meg, úgy gondolom, annak irányai nem lehetnek egyszerűen ideológiai csaták, pláne politikai érdekek harcának eredményei. Szilárdabb, objektív alapra kell támaszkodnunk. Itt térünk vissza a nemzettudathoz, illetve a fent említett egyetértési pontokhoz. Mivel ezek az egyetértési pontok nem politikai vagy ideológiai harcok kompromisszumainak eredményei, hanem közvetlenül a nemzettudatból eredeztethetők, így nincsenek kiszolgáltatva a mindennapi politika csatározásainak, de még az ideológiáknak sincsenek alávetve. Ezen pontok segítségével megrajzolt irányok így valóban egy célt szolgálnak: a nemzet javát.
Konzervatívként azt vallom, hogy az, mi a helyes, objektív értékrendből fakad. Egy nép nemzettudat nélküli irányítása esetén viszont a fő irányok meghatározása visszasilányul politikai harcok kompromisszumának eredményévé.
Ezek után már láthatjuk, miért jelent komoly veszélyt a szándék, mely a nemzeti identitás gyengítésére irányul. Azt gondolom, hogy ezt a fenyegetést mindenképp el kell hárítani, hogy a magyarság a helyes úton tudjon járni, és legyen jövője. Erre az egyetlen megoldás, ha kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy népünk továbbra is erős nemzettudattal rendelkezzen.
