Reaktor

Kellemes nyárvégi este volt. A résnyire nyitott ablakon már hideg éllel hozta be a szellő az utolsó trolibuszok hangját a lakásba. Árpád dolgozószobájában ült, s mint rendesen, dolgozott. Szokásáshoz híven egy új forgatókönyvön törte a fejét, de sem a több pohár whiskey, sem a nagypolgári lakás nyújtotta kényelem nem volt segítségére. Évek óta ír, s egyre rosszabbul megy. Lassan tíz éve már hogy utolsó sikeres előadásán túl van. Ezért várta barátját, Ferencet, aki ha nem is a rendezők legjobbja volt, ám rendezéseit még viszonylag nagy figyelem, de legalábbis hírverés övezte. Ő is túl volt már zenitjén, sok évet lehúzott a szakmában, de tapasztalt kezével még remek színpadképet varázsolt, s tudta ki melyik szerepre a legalkalmasabb. Árpád sokadik cigarettáját szívta, mikor végre megszólalt a csengő . Sietve ajtót nyitott.

• Szervusz Árpád!
• Kedves Ferenc!
• Mi lenne az a nagy feladat, amelyben segítségemet kérted barátom? -  kezdte sietve a frissen jött vendég.
• A fejemben motoszkál egy ötlet már hetek óta, és mondhatni megfertőzött. 
• A forradalom?
• A forradalom.
• Formába kellene önteni. Divatos ez manapság.
• A történet?
• Vázolom: aktus egy, a nyugati fény sejtelmesen világítja meg a fekete ökölbe szorított kezet. Az ujjak lassan szétnyílnak, és kiderül, csak egy szegény külkerületi szénbányásznak görcsöl a hasa. 
• Ez nagy falat nem? Mi lenne a sztori lelke? 
• Semmi extra. Nyugaton már elbábozták nekünk csak adaptálni kell. Van egy gonosz, meg van a jó, aki odacsap. Csak jó nagyot szóljon.

• Mint a szalagcímek?
• Pontosan.
• Szóval, van a rossz, aki jó iskolába járt, középosztálybeli, a fények miatt világos anyagú bábú kell ehhez. A jó, mint ellenpólus, koromszínű, de a színpadkép nagyrészét be kell töltenie, sok mozgás, jó fények. A konfliktusuk pedig a múltban rejtőzik - hiszen a rossz, elnyomta a jót. Innetől már egyszerű - a többit te is kitalálod, serpenyővel csapkodás, rikácsolás.
• De nálunk nincs ennek alapja, hát nem történt itt ilyen!
• Próbálkozásnak jó lenne, de igazad van, nem túlságosan átélhető….
• Hát akkor mi legyen a műfaj?

• Természetesen dráma. De ezúttal film.
• Film?
• Film. Első jelenet, egyre világosodó kép. Zavargások a városban. szürkület. Egy középkorú, gazdag, fehér, ciszheteró férfi térdel…
• Nem, nem.
• Hadd fejezem be. Térdel egy kartonlapon, oldalán pisztoly. De a tömeg nem figyel rá, el vannak foglalva a ruhaüzletek fosztogatásával. Nem is szeretné ha rá figyelnének, jól érzi magát ő így. A tömeg amúgy is a nagyon széles - és ezáltal gyalogosan átkelni veszélyes - út túloldalán van. Egy hotdog árus belobbanó gázpalackjának felcsapó lángja megvilágítja az arcát, nyugodt. Az túloldali házak mögött lassan nyugszik a nap, és a tömeg is lassan rádöbben, hogy nem márkás cipőt szeretne, hanem társadalmi egyenlőséget.
• Abszurdum
• Persze hogy az. A férfi felébred álmából, és eszébe jut, hogy ha ma is korán érkezik, és ha van elég túlórája, akkor támogathatja a kedvenc független újságát pénzzel. 
• És a nézők honnan tudnak a gondolatairól?
• Minden rendes középkorú, gazdag, fehér, ciszheteró férfi erről álmodik. Te azért nem, mert vén vagy, én meg azért, mert meleg. 
• Tiszta sor. 
• A férfi elmegy dolgozni, és ahogy kilép a körgangos kapuján, és a legközelebbi bérelhető elektromos roller felé sétál, elszalad mellette a történelem.
• A férfit ki játsza?
• A teljes magyar ellenzék.
• Hm. A történelmet?
• A valóság. Hirtelen szinte valósággá válik az álma. Rendőri erőszak éri a kisebbséget, elkezdenek kevesebbet keresni a nők (ugyanazért a munkáért), válaszul pedig a tömeg véletlenül nem az elitet indul lincselni, hanem azok ellen fordul, akik szerint nem feltétlenül szükséges 14 éves fiúkat nővé operálni.
• Ekkora csavar... rögtön az elején?
• Igazad lehet… ezt nem fogjuk tudni természetben ábrázolni. El kell emelkednünk a földtől. Fantasy vagy science fiction? 
• Előbbi.
• Jó, tehát a rendes, középkorú, gazdag, fehér - illetve legyen akkor szürke -, ciszheteró törpe hirtelen azt látja, hogy társai teljesen jogosan irtják a…
• Manókat?
• Manókat! Mert ők Zöldek. Jó lesz ez. Szóval mint kíváncsi törp, elmegy megnézni, mi folyik a városközpont felé.
• Közben a tündék elveszik a 13. havi nyugdíjat, így törpünknek eszébe jut, ki a valódi ellenség.
• Így van. Viszont támadt egy ötletem. Legyen ál-dokumentumfilm, a természetben élő kis csökevényes törpöcskékről és manócskákról, megszerzem Lillát narrátornak!
• Sáros?
• Di. Érted te ezt.
• Szóval egy bájos női hang zümmög a füledbe, és nézed, ahogy nálad alacsonyabbrendű létformák irtják egymást. Biztos siker. 
• Értem. Viszont lenne nekem is egy ötletem. Legyen mégis sci-fi. Hirtelen megjelennek a tudatrablók az égből, és gyarmatosítják hősünk gondolatait. Oldalt kell válasszon, szó sem lehet a tündék elleni lázadásról, a manóknak pusztulniuk kell, a tündék meg adtak 5 milliót művészeti támogatás címen.
• Egy összegben?
• Egyben. 
• Figyelj, ez nekem nem fogy menni,  kicsit elkalandoztunk – filmet már nagyon rég rendeztem
• Hát akkor mi legyen? 
• Színpadi dráma! Nehéz melléfogni vele, sok ilyet írtál már.
• A legutóbbi nem aratott nagy tetszést.
• A szemkilövetésekről nem te tehetsz. Erős volt a karaktered.
• Meg vad. Főleg az elképzelései.
• Ne hibáztasd magad. Jóvá akartad tenni, a főszereplőcsere után már profizmussal is rendelkezett a karakter.
• Ő sem volt túl erős. Meg nem is maradt sokáig.
• Neked barátom valami olyan kell, ahol kiteljesedhetsz. Nem kéne már erre az ósdi formátumra fanyalodnod hogy színház. Különben is hányan tüntentek érte? Huszan? Maradjunk a filmnél - jobb lesz az. Nem csak karakterekben gondolokozhatsz, hanem komplett osztáylokban. Szebb lehet a képi világ, ez ma nagy érték.
• Mint a füstgránát a rendőrökre mi?
• Érted te ezt barátom!
• De, ha már színpad. Klasszikusan, legyen dráma. Olyan, amilyenről a liberális irodalomtanárok másnap posztolnak a facebookon.
• Akkor monodráma. Úgy is szeretik a szenvedést.
• Volt az a színész ... nagyon szerette a rivaldafényt, én őt ajánlanám.
• Megint?
•  Megint. De most csavarral. Jó az alapsztori. Hatalom, gazdagság, tőrdöfés. Feszült hangulat, gázáremelés, ami nem lesz aztán mégis; ilyenek. Kifutott, az igaz, de képzeld azt el, azt a képet, nagyon erős: sejtelmes fények, s egy monológja közben hátrál, hátralép, de ebben a pillanatban a balszélről, mint főnixmadár, felviláglik valaki. A felesége. Nem mint ember, annál magasabb. Ő az ellenzék vezére.

• Ez így túl sok. Lehet nem bírják el még egyszer…
• Akkor vígjáték. Az is jól mutat.
• És mi lesz az ősi ellentéttel?
• Gazdag, szegény? Az most tele lenne párhuzamokkal a valóságra.
• Politikai nézetek, te náci.
• Komcsi.
• Köszönöm. Szóval megint ott tart a világ, hogy el lehetne takarítani a szemetet, de helyette csak egymásba rúgunk?
• Én kaptam pénzt, szóval szívesen rúgok.
• Én is. De attól még kritizálhatom, aki adta. Főleg ha eltávolítják egy kedves barátomat az állásából. 
• Te is távolítottál el embereket, az is fekete autó volt, csak nem 4 komisszár ült benne, hanem a csajod.
• Akkor az ment, most ez megy. A lényeg, hogy ami megy ott, az megy itt is, csak egy évvel később kell bemutatni.
• Igényeljünk rá akkor pénzt. Rajzolok egy kört krétával, beleállok, és hamut szórok a fejemre. 
• Jogos. De a színpadkép. Képzeld el - egy egyetem előtere, fiatalok, akik előtt az élet áll. Tesznek valamiért. Életükben először.
• De hát ez disszonancia! Más érdekében tesznek, nem is veszik észre hogy mi történik igazából. Lehet az ő érdekeikért, végre tényleg valami jobbító szándék. Verseny, ösztöndíj a jól teljesítőknek, rugalmasabb beszerzések…
• Maradjunk inkább a drámánál.
• Igen?
• Hidd el, ez elég. 
• Kinek?
• A nézőtér bal oldala mindig nevet.
• És a jobb?
• Az is bal. Már csak ők jönnek be. A jobbak be sem jönnek.