Reaktor

Szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi

Pár hete szárnyra kaptak a hírek, hogy az Index szerkesztőségén belül változások történnek, és hogy egy korszak lezárul a magyar publicisztika történetében. Azt látjuk, hogy hol vannak a felszíni sérülések. De ki az, akinek a leginkább fáj, csak nem látszik?

A magukrahagyottak

Klasszikusan baloldali érzelmű baráti körömben évek óta érzem az igényt, hogy a magyar publicisztika kitermeljen egy olyan sajtóanyagot, ami értük, nekik, miattuk jön létre, az ő hangjukon, az ő szavaikkal szól hozzájuk, és ami amellett, hogy felvállalja, hogy olykor ellentétes a véleménye az aktuális vezetéssel, objektív kutatómunkával is időt tölt. Egy szellemileg ideálisan központozott államban a baloldali olvasóknak jár egy orgánum, ami túlmutat a sárdobáláson, és nívós hangnemben szól nívós olvasókhoz. Ebbe beletartozik érdemek elismerése a másik oldalon, hiszen kitől mástól lehetne tanulni? És ez az igény továbbra is ott van a polcon porosan, azok mellett a lekvárok mellett, amiket nem merünk kidobni, de mind tudjuk, hogy sosem esszük meg.

A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt

Ahogy a legendás Bud Spencer- Terence Hill filmben kedves megrendelőnk, úgy az ország baloldali hírfogyasztói sem kapták meg, amit akartak: a függetlenobjektív Index tartalmával kapcsolatban elvárásuk jogosan az volt, hogy legalább független módon kommunikáljon feléjük, és ne facebookposztok alatti kommentháborúk nyertesei és veszteseiként legyenek (túl)reprezentálva a nyilvános tartalmakban. Igényes baloldali sajtótermék nem is volt, a független pedig ezek szerint elfogyott.

Tehát a legnagyobb célközönség, aki “megrendelte” a szellemi terméket, vette és olvasta, de azt látom, hogy nem kapta meg, amit kért.

Jobboldalt sincs másként: a minőségért fizetni kell. Abból nem épül a jobboldali polgár se, ha a Facebookon számára ingyenes 3 bekezdéses, hibás, szerkesztetlen sárdobáló spekulációkat olvassa. Fizet a termékért az idejével, pénzével. Amiért pedig nem fizet valamivel, az bedől, mert a semmiből valami azért még a jobboldalon sem szokott lenni. Ha az Indextől a baloldaliak többet kaptak volna, mint naprakész katasztrófa-túristáskodás élményét, vagy a néha jogos-néha nem kormánykritikai tételmondatokat, amivel aztán este a kocsmában intelligensnek tűnve “szétoltották” a barátaikat, akkor valamivel fizettek volna a fennmaradásért. És többet, mint a Facebook profilképük alá beszúrt “legyen másik!”.

Lesz másik? Legyen!

Egy értelmes jobboldalinak semmi sem válik nagyobb hasznára, mint egy minőségi baloldali írás, tele értékkel és érvekkel. Szélúrfinak Zápor a párja: sárdobáló oldalra sárdobálás lesz a válasz, minőségre pedig minőség.

Ha lenne egy igényes baloldali lap, ami érvekkel, interjúkkal, vitákkal, pezsgéssel működne, és arcátlanul “méltatva” a jobboldal sikereit nem telesírná a billentyűzetet, hanem a maga módján lemásolná, ami helyes, én lennék az első előfizető.

Ezt kérték volna a baloldaliak. És amikor nem kapták meg a megfelelő formában, függetlenobjektív cikkeket kértek. Megkapták?

Több vagyok, mint tagadás

Ezt megkérdezve a baloldali barátaimtól azt a választ kaptam, hogy nem pontosan. Mert például egy liberális polgár sokkal több, mint a kormányellenesség. A liberális énem kikéri magának, hogy egy függetlenobjektív szerkesztőség elégedettnek titulálja vegytiszta kormánykritikával. Vannak saját értékeink, és ezek az értékek nem a kormány intézkedéseinek cáfolatai, hanem önálló mondatok, önálló érzések. És nem fizetünk olyasmiért, ami ezeket nem mondja ki. Nem csak tagadni tudunk. Amíg nem hangzott el egy presztízzsel rendelkező szakérő szájából az érvem egy témában, és nem vitatkozott rajta érdemben két intelligens politikus vagy szakember, addig nem érdekelnek a bulvárfogások, hogy ki jár biciklivel a Parlamentbe, és kinek milyen lakást kapott az unokatestvére. Én nem kaptam meg az Indextől, amit kértem, és liberális érzetű társaimmal együtt cserbenhagytuk egymást annak szerkesztőivel.

Szóval legyen inább egy másik. Szerintem.

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása