Reaktor

Véget vet a koronavírus a nagyvárosi életformának?

Nagyvárosban élni egy semmi mással össze nem hasonlítható életformát jelent. A nagyvárosi miliő, vagyis a bennünket körülvevő környezet ízig-vérig urbánus jellemzőkkel bír. Széles utcák, magas házak (történelmi épületek vagy éppenséggel új üzleti negyedek modern építményei), nagy gépjárműforgalom, villamos, busz, földalatti és persze rengeteg ember mindenhol. Tényleg mindenhol: a közlekedési eszközökön, színházban, moziban, éttermekben, szórakozóhelyeken, kulturális eseményeken, de így van ez a munkahelyeken, az iskolákban és az egyetemeken is.  A nagyvárosi léttel óhatatlanul együtt jár a zsúfoltság, amiért általában nem csak a helyiek „felelősek”, hanem a rengeteg turista is.

Pontosan ez, a sok ember együttes jelenléte jelenti ma
a legnagyobb veszélyt számunkra, hiszen ez a legideálisabb környezet a
koronavírus terjedésének is. Az első hullám alapján már sok tapasztalattal
rendelkezünk arról, hogy vajon mennyire változtatja meg a nagyvárosi életformát a vírus. Arról azonban még csak találgatni lehet, hogy egy újabb (és még egy, és még egy…) hullám milyen további nehézségeket okoz a nagyvárosokban élőknek, mennyiben érinti majd a nagyvárosi életformát. De mi is történt a nagyvárosokban?

Először is láthattuk, hogy a nagyvárosokra jellemző zsúfoltság gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra eltűnt. Elsőként a turisták szívódtak fel. A nemzetközi korlátozások bevezetésével és a beutazási tilalmakkal párhuzamosan leálltak a nemzetközi repülőjáratok is, a nagyvárosokban pedig a turistákra specializálódott turisztikai szolgáltatók húzták le a rolót.

Másodszor, a kijárási korlátozások hazánkban is és sok más európai nagyvárosban is üres utcákat, néptelen tereket, kongó egyetemi előadótermeket, kiürült nézőtereket eredményeztek. Az otthoni munkavégzés bevezetése miatt az üzleti negyedekben kávézók, éttermek számára értelmetlenné vált a nyitva tartás, a kulturális élet szereplői is kénytelenek voltak felhagyni klasszikus tevékenységeikkel. A home office olyan helyeken is általánossá vált, melyeken korábban elképzelhetetlennek tartották. Mivel a munkavégzés átkerült az otthoni térbe, így az ingázók nem utaztak be a nagyvárosokba.

Harmadszor pedig nem csak a városon kívülről érkezők maradtak el, hanem egész városnegyedek váltak üressé azáltal, hogy az üzleti negyedekbe az egyébként nagyvárosban élő munkavállalók sem jártak be fizikálisan. Így a nagyvárosokba irányuló külföldi, belföldi és városon belüli utazások is megszűntek vagy jelentősen mérséklődtek.  A nagyvárosokat tehát egyik legfőbb attribútumától, a zsúfoltságtól fosztotta meg a vírushelyzet.

Vajon ezek a hatások tartósak lesznek, vagy gyorsan magunk mögött tudjuk hagyni őket? Azt hiszem, ez a kérdés sokakat foglalkoztat. Ezzel kapcsolatban még csak a lehetséges forgatókönyveket tudjuk felvázolni. Nyilván attól is függ, hogy lesz-e második (harmadik, negyedik stb.) hullám.

Az első lehetséges szcenárió az, hogy nem, vagy csak alacsony intenzitású második hullámmal kell számolni. Ebben az esetben is ugyan nagyon lassan, de előbb-utóbb visszatérnek a külföldi turisták, a home office megszüntetésével/jelentős csökkentésével pedig az ingázó munkavállalók is felveszik korábbi ritmusukat. Az iskolák, egyetemek újranyitásával ismét benépesülnek az oktatási intézmények és környékeik, újra megtelnek (figyelve a létszámkorlátra) a színházak, mozik, kulturális intézmények és a nagyvárosi élet lassacskán visszazökken a normál kerékvágásba. Ehhez persze az kell, hogy a gazdaságilag érzékeny ágazatok, vállalkozások túléljenek, s minél előbb megkezdődjön a visszarendeződés azokon a piacokon (turizmus, szórakoztatóipar stb.), melyeket a leginkább sújtanak a korlátozások.

A második forgatókönyv véleményem szerint egy erőteljesebb második hullám esetén tovább erodálja majd a nagyvárosi életformát. Amennyiben újabb korlátozások lesznek, a turisták nem térhetnek vissza, s kérdéses, hogy a belőlük élő vállalkozások, gazdasági szervezetek kibírják-e ezt a helyzetet, amikor is tartósan kiesik a legfőbb bevételi forrásuk. Mindenesetre a zsúfolt turistabuszok, az utcákon bóklászó turistacsoportok, a múzeumok előtt kígyózó sorok, külföldiekkel teli éttermek egy jó ideig nem várnak ránk.

A home office továbbélésével a munkaadók közül bizonyára egyre többen gondolkodnak majd el annak tartós bevezetésén, s ezzel párhuzamosan irodabérleményeik radikális csökkentésén vagy felszámolásán, hiszen nem valószínű, hogy hagynák újabb hónapokra ürességtől kongani a munkaállomásokat. A digitális oktatás folytatásával pedig a külföldi és a hazai hallgatók sem költöznének vissza a kollégiumokba, bérelt lakásokba, hanem a távoktatásra berendezkedve otthonukban maradnának. Az egészségüket féltő felső/középosztálybeliek pedig minden bizonnyal vidéki nyaralóikba, házaikba húzódnának vissza, tovább néptelenítve ezzel a nagyvárost.

A két forgatókönyv között persze számtalan átmenet elképzelhető, mint ahogy rengeteg érv szól amellett is, miszerint nem veszélyezteti tartós elnéptelenedés a nagyvárosokat. Ide sorolandó, hogy a metropoliszok olyan egyedülálló szolgáltató központok, melyek sok esetben megkerülhetetlenek az ember számára. Az egészségügyi/szociális/igazgatási stb. ellátórendszer legjelentősebb szereplőinek adnak otthont, így a mindennapi élethez kapcsolódó szükségletek kielégítésének nélkülözhetetlen helyszínei.

Véleményem szerint miközben a nagyvárosi élet egyik fő attribútumának, a zsúfoltságnak vélhetően még hosszú ideig búcsút kell mondanunk, addig, ha „csonka” módban is, de megmarad a metropoliszokban élőket jellemző életforma a nagyvárosi lét többi jellemzőjével.

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása