Reaktor

Elhallgatott Októberi Meglepetés

Biden fiának és családjának a története kusza, még az USA-ban is nehéz követni, ezt persze elősegíti, hogy odaát altatva és konteóként van kezelve az ügy. Egy kicsit értsük meg mi is, magyarok, hiszen november 3. a mi sorsunknak sem közömbös. Koncentráljunk a család fekete báránya, Hunter Biden laptopjára, vezessen minket ebben a kuszaságban!

Az említett gép - egy MacBook - 2019 áprilisában kerül John Paul MacIsaachez javításra, de végül sosem jön érte a tulajdonosa. Itt a történet zavaros, de a lényeg, hogy a gépet John, megismerve a merevlemez tartalmát, végül az FBI-nak adta (vagy jöttek érte), viszont életbiztosításként csinált róla egy másolatot, amit Rudy Giulianinak adott. Közben van egy kínai disszidens szál is, a nyitóképen lévő fickóval, amit most ugorjuk, azért figyeljük meg a fotó háttérben settenkedő ír alkoholistát, hátha ismerős!

Giuliani a nála lévő e-mailekből szivárogtatott a New York Postnak (Rupert Murdoch tulajdona), akik október 14-én közölik az első merítést, kiemelve az ukrajnai korrupciós szálat. Ez nekünk, magyaroknak megnyugtató, mert ha Joe nyer, tudjuk, hogy mennyi pénzért vásárolható meg az, hogy Washington jogállamként tekintsen ránk, elfér Hunter a MOL igazgatótanácsában, és gond egy szál se!

A gépen nem csak ez volt, Giuliani belengette, hogy tartogat még meglepetéseket. Na de vajon valós-e a gép? Érdemes-e foglalkozni a kiszivárgott információkkal? Vizsgáljuk meg!

Érv, ami arra utal, hogy valós: Hunter Biden ügyvédje egy nappal a sztori megjelenése előtt, október 13-án visszakövetelte a javítóból a laptopot, amit másfél éve hagyott ott. Miért kellene egy idegen laptopja Joe Biden fiának ilyen sürgősen, ha nem az övé?

Érv, ami arra utal, hogy hamis: mert az oroszok műve ez is, vagy mert csak. A Jóindulatú Cenzorok az amerikai birka népet próbálták védeni a putyini dezinformációtól, a Twitter még a Fehér Ház szóvivője, Kayleigh McEnany fiókját is letiltotta, amiért megosztotta a New York Post cikkét.

Eddig döntetlen, menjünk tovább a sztorival, de csak óvatosan.

Sajnos a források ezen a ponton igazán nívótlanokká kezdenek válni, mert még a Fox News (Rupert Murdoch tulajdona) sem akar ezzel a sztorival foglalkozni, arra hivatkozva, hogy a merevlemez valódisága nem bizonyítható.

Finnyásak, bezzeg az ágyba vizelő moszkvai kurvákkal ilyen baj nem volt a 2016-os kampányfinishben.

Sebaj, itt van a Revolver News, ami a megváltozott médiafogyasztási szokások miatt önmagát kiárusító Drudge Report utódjaként aposztrofálja magát!

Október 17-én nem más, mint Steve Bannon adott interjút a laptop tartalmával kapcsolatban, elárulva, hogy bizonyítékok vannak a Kínai Kommunista Párt és a Biden-család korrupt kapcsolatára, valamint van 25000 fénykép, amik között botrányos, kábítószeres felvételek is akadnak. Bannon nem érti, hogy az FBI miért ül majd egy éve a laptopon, tétlenül (múlt novemberben jutottak hozzá), hiszen egy ilyen kompromat egy potenciális amerikai elnök családjával kapcsolatban nemzetbiztonsági kockázat.

Emlékeztet arra is, hogy vannak a laptopon talált levelek között az abban résztvevők által már azonosított lánclevelek, ami ugyancsak ad némi hitelt a merevlemez tartalmának. Egy pont a valósnak.

A New York Post közöl pár privát fotót, amik nem forogtak közkézen, alátámasztva, hogy kinek a személyes tulajdona a laptop. Még egy pont a valósnak.

Kezdjük már valódinak vélni? Nézzünk meg egy nívósabb forrást: a Wikipedia szerkesztői szerint cáfolva lett, és/vagy összeesküvés-elmélet az egész. Nincs itt semmi látnivaló!

A cikk szerkesztése pillanatában is ugyanez a Tény szerepel a szócikkben

Nagy piros pont a hamisnak!

Ha a Wiki mondja, akkor ezt a putyini, laposföld-hívős baromságot felejtsük is el!

Giuliani nem így gondolja: a ZeroHedge - igen, minőségi források - elsőként hozza ma reggel, hogy Giuliani a merevlemez egy másolatát átadta a delaware-i rendőrségnek, mivel

kiskorú lányok is akadnak a képek között,

valamint kiskorúakkal folyatott beszélgetések.

És hogy kerek legyen a szerda, végre az FBI is megszólal, elismerik, hogy a laptop a tulajdonukban van, és azt is igazolják, hogy a merevlemez tartalma NEM orosz dezinformáció. Tegyük hozzá, hogy szerintük.

FBI+DOJ vs Wikipedia+Twitter? Bár tisztelem és félem az utóbbiak gondolatgondnokait, ma estére ezzel a valós felé billent a szkeptikus mérlegem. Mit hozhat a holnap?

Nincs még vége az októbernek, 13 nap a választásokig. Hajrá, Igazság! ��

süti beállítások módosítása