Reaktor

Mi sono battuto per questo! - Harcoltam ezért!
A katolikus egyház a megértés egyháza, nem a ritmikusan egymással bólogatásé

pexels-rodnae-productions-5875311_copy.jpgVallási meggyőződéstől függetlenül józan ésszel beláthatjuk, hogy nagy súlya van annak, ha a pápa, a katolikus egyház feje bármiben állást foglal, hát még egy olyan témában, amiben eddig az egyház leginkább rövid és tömör, ellenző válaszokat adott. Hogy állunk tehát a homoszexuális párok kérdésével?


A katolikus emberek élete a klasszikusan vallásos családokban igen jól körülhatárolt, szabályos világ, a szabályok közt is hierarchia van. A legfelsőbb szabályokat idegen szóval dogmáknak hívjuk. A dogmák olyanok, mint a matematikában az alapfogalmak. Ahogy a geometriai "Pont"-ot sem definiáljuk, úgy a dogmákról sem kérdezzük, hogy "de miért?" A katolikus dogmatikában az egyik ilyen szabály, hogy a pápa, mint Isten földi helytartója "hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen", köznapian szólva amit a saját diszciplínáján belül ő mond, az úgy van. A probléma ott kezdődik, amikor két egymás utáni pápa két ellentétes álláspontra jut, időben nagyon közel egymáshoz, miközben az emberek nem lettek mások a nyájban. Mi a helyzet a Vatikánban? Mit gondol egyik és másik fél? Beszélhetünk-e egyáltalán a szeretet és a megbocsátás egyházában két félről?

Hála az égnek beszélhetünk, a Katolikus Egyház a megértés egyháza, nem a ritmikusan egymásra bólogatásé. Az álláspontok kiéleződése régre nyúlik vissza, az első emlékünk talán az lehet, amikor 2020 május 3.-án a La Stampa lehozta Ratzinger bíboros (volt katolikus egyházfő) értekezéseit és nézeteit a homoszexuális kapcsolatokról és az abortuszról. Ebben olyan súlyosan igaz mondatok is elhangzanak, mint 

"A modern társadalom "egy keresztényellenes hitvallás megfogalmazása közepette van",
és ha "valaki ellenzi," kiközösítéssel "büntetik."

és olyan megosztó kijelentéseket is tesz, mint, hogy "az azonos neműek házassága az antikrisztus szellemi ereje".
Bár később elválasztódott, hogy kisgyermekek elpusztítása abortusszal más kategória, mint két azonos nemű házassága, a mostani pápának volt mivel ütköztetni a véleményét, bár abban hála Istennek továbbra is egyetértés van, hogy az abortuszon átesett édesanyákat és családokat kötelességünk szeretettel fogadni.

Érdekes tény, hogy Ferenc Pápa filmfesztiválon vetített filmjében tett híres kijelentését a melegházasságról október 21-én kapta fel az olasz sajtó (és nagyon gyorsan az európai), szinte mindenki várta Alessandro Melluzzi akadémikus politikus véleményét, október 22-én a népszerű publicista nem Francesco, hanem Ratzinger bíboros kijelentéseit vette górcső alá. Ő a tipikus példa arra, hogy mennyire nem lehet már eldönteni, ki kivel ért egyet Olaszországban.

Az októeri felütés a Római Filmfesztiválon készült dokumentumfilmben elhangzott, pár nap alatt ikonikussá nőtt "le persone omosessuali hanno il diritto di essere in una famiglia." mondat, azaz a homoszexuális emberek is arra vannak hívva, hogy családban éljenek.

Ami azonban egy árnyalatbeli hiba a fordításokban, hogy a Szentatya nem azt mondta, hogy "kiálltam ezért", hanem, hogy "harcoltam ezért". Magyarul ez nem tűnhet, csak puszta szőrszálhasogatásnak, az olasz kommentelőknél azonban kiverte a biztosítékot. (Eleve csak indokolt esetben mondjuk egy olasz embernek egy világjárvány közepén, hogy "harcolni").

Ez a mondat az Egyháztól szokatlan, hiszen kiállni sok mindenért szoktunk, amibe különösebb energiákat nem invesztálunk, de ha a pápa azt mondja, hogy már a múltban megkezdte valamiért a harcot, na, az már igazi lépéseket sejtet. A probléma ott kezdődik, hogy ez a megkezdett harc sok katolikus számára a feje felett elnyúlás volt, és két tűz közé került két pápai tévedhetetlenség között.

Jöttek is a durva hozzászólások, hiszen Ferencnek nem ez az első asztalra csapása. 

"Miatyánk megváltozott, most felforgatja a Bibliát, beavatkozik a külföldi államok politikájába...", "complimenti...", jön a hideg meg a meleg is.

A katolikusok, függetlenül a pápától, több fronton nézeteltérésekbe keverednek, ki támogatja, ki ellenzi a melegházasságot. A volt-és jelenkori pápák disszonanciája a kérdésben erre a helyzetre még rá is erősít. Amit nagyon szeretek a mostani felállásban, az az, hogy a papjaink egyáltalán nem akarják ezeket a feszültségeket elsimítani, mi több, senkinek nincs megmondva, mit gondolhat és mit nem. Sőt, több fórumon tere van az értelmes vitáknak a laikusok számára aminél - szerintem - kevés fontosabb tanítása van a vallásunknak.

 

 

süti beállítások módosítása