Reaktor

Nyelvtanulás itthon - mikor és hogyan?

Ovis angol. Színek, állatok, számok. Általános iskolában már komolyodik a dolog: bemutatkozunk, kérdezünk, nyelvtanozunk. Középiskolában új szavak, új igeidők, összetett mondatok, és már mehet is az érettségi és a nyelvvizsga. Röviden tömören így éltem meg a nyelvoktatást gyerekként.

Miként készíti fel az oktatási rendszer a gyermekeket a ma már szinte kötelező nyelvvizsga teljesítéséhez, és milyen lehetőségei vannak az embernek az iskolapadból kilépve?

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen anyukám angol tanár. Ugyanabban az iskolában tanított, mint én tanultam, így megkaptam a rettegett „tanár gyerek” státuszt, de szerencsére sosem éltem meg ezt teherként. A barátaim mindig mondták, hogy milyen jó nekem, hiszen van otthon valaki, aki mindig tud segíteni a házi feladatban, illetve fel tud készíteni a dolgozatokra. Akinek tanár az egyik szülője, az szerintem pontosan tudja, hogy ez mennyire nem így működik. Makacs voltam és mindenáron egyedül szerettem volna előre jutni, bár sokszor kaphattam volna segítséget, mégis alig kértem.

Az általános iskolai tanároknak nagy szerepük van a gyermekek fejlődésében.

Sokat lehet hallani, hogy egy rossz tanár egy életre elveheti egy gyerek kedvét egy bizonyos tárgytól. Nincs ez másként a nyelvekkel sem. Nem tudom, hogy véletlen egybeesés vagy sem, de például a mi angolcsoportunk nagy része nyelvvizsgával érettségizett le, míg a másik csoportból alig kettőnek sikerült. Mindazonáltal kijelenthető, hogy a tanár személye rendkívül sokat számít egy idegen nyelv megszerettetésében és elsajátításában.

Sokan panaszkodnak az oktatási rendszerre, illetve az azáltal nyújtott lehetőségekre. Úgy gondolom, hogy a diákok megfelelő hozzáállása nélkül lehet a tanár bármilyen fantasztikus, lehet a tábla bármilyen okos, akkor sem fognak megtanulni egy nyelvet magas szinten.

A második idegen nyelvnél már nehezebb a dolog, hiszen ilyenkor már két teljesen különböző nyelvtan és szókincs keveredik a diákok fejében, ilyenkor még nehezebb a fejlődés. Személyes tapasztalatom alapján itt is csak a belefektetett munka számít. Hét év angol tanulás után borzasztó izgalmak közepette sikerült letennem a nyelvvizsgát, míg a német vizsára „mindössze” három tanév készített fel. Szerintem ez jól szemlélteti, hogy leginkább akarat kérdése a dolog.

Sokan tanulnak tovább az idegen nyelvek mindennapi használatával.

Nyelvi képzések, tanári szakok, és a legkülönfélébb variációk várják a fejlődni kívánó diákokat az egyetemi „piacon”. De mi van azokkal, akik olyan szakot választanak, ahol az idegen nyelv nem tartozik a kötelező tárgyak közé? Ha nem használjuk, az idő során elkopik a tudás, amiért annyit dolgoztunk.

Tapasztalatom szerint az is elég néha, ha időről időre idegen nyelvű filmeket nézünk, cikkeket olvasunk, külföldi barátokkal beszélgetünk, vagy csak akár egy kicsit belenézünk a régi tankönyvbe. A munkánk során, esetleg utazások során még nagy hasznát vehetjük a régen elsajátított tudásnak, így mindenképpen fontosnak tartom a kellő energia ráfordítását.

Végül milyen lehetőségei vannak azoknak, akik az iskolapadból kilépve még szeretnének nyelvet tanulni? Online kurzusok és nyelviskolák várják a tanulni vágyókat, a legkülönfélébb nyelvekből. A magántanár lehetősége is adott, azonban itt már nagyobb anyagi ráfordítás szükséges.

Saját tapasztalatom szerint a felnőttkori nyelvtanulás nem csak lehetséges, de fantasztikus élmény. Három online csoportos svéd nyelvtanfolyamon vettem részt néhány hónapja, ahol nem csak szuper csapat alakult ki, de rövid idő alatt egész stabil alaptudásom lett. Ha az ember segítséget kap az alapok elsajátításához, onnan már a szókincs bővítése akár egyéni feladat is lehet.

Úgy gondolom, hogy Magyarországon minden adott a nyelvoktatás magas színvonalú gyakorlásához.

Ahogy már említettem a tanárok, és a diákok hozzáállása is nagyon fontos egy idegen nyelv elsajátításához, az elvárások pedig folyamatosan nőnek, így lépést kell tartani az újabb és újabb mércék eléréséhez.

A kötelező nyelvvizsgát egy motiváló tényezőnek tartom, - főleg, hogy ingyen tehetik le azt a diákok -

hiszen ma már tényleg az élet minden területén szükség lehet a nyelvismeretre. Egyre inkább tágul a világunk, több a lehetőség, melyhez a nyelvtudás elengedhetetlen ugródeszka. Sosem késő elkezdeni egy új kurzust, vagy felidézni egy már megkopott nyelvet, hiszen az életünk bármely szakaszában nyithatunk az új felé.

süti beállítások módosítása