60 éves korában elhunyt Diego Maradona, az argentin futballegenda. Ő volt a szegény sorsban élő gyerek, Argentína fiatal csillaga, Nápoly szabadságharcosa, az évszázad góllövője, egyben a labdarúgás egyik legkiemelkedőbb és legmegosztóbb figurája. Cikkünkben rá emlékezünk:
„Kölyök, csináld csak, amit tudsz!” – Maradona visszaemlékezései szerint ezek voltak a szavak, amelyeket az Argentinos Juniors edzője mondott neki első profi mérkőzése előtt. Mindez 1976 október 20-án történt, amikor még a debütáló játékos csak 15 éves volt. Maradona pályafutásának kezdete is olyan bravúros tehát, mint történetének egésze. Gondoljunk csak abba, hogy egy 15 éves srác lehetőséget kap egy profi mérkőzésen, a meccsen pedig nem csak szerepel, hanem még egy kötényt is kioszt, ami egyfajta legendává válik a későbbiek során megannyi más motívum mellett.
Nem csak a debütálás, de a profi karrier kezdete is mondhatni tökéletesen indult, hisz a fiatal argentin az első öt szezonja során 115 gólt szerzett. A pályán mutatott teljesítménye meglepő volt, ebben pedig az is közrejátszott, hogy beszámolók szerint
Maradona az első szezonok során egyszerűen úgy focizott, mintha továbbra is az utcán rúgta volna a bőrt:
nem volt rajta semmilyen nyomás, talán nem is érzékelte azt, hogy milyen terhet cipel a vállán. Maradona volt a fiatal csillag, aki minden kritériumnak megfelelt: borzasztó tehetséges volt, de ezen túlmenően rendkívül szorgos is, a játékos, aki képes órákig egyedül edzeni a hivatalos edzésprogram után, alázatos, adakozó, illetve a nép közvetlen embere.
Bár 1978-ban a fiatal játékost nagy csalódás érte, miután nem került be az argentin vb-keretbe – egyben le is maradt Argentína VB győzelméről –, egy évvel később az argentin ificsapat épp az ő vezetésével nyerte meg az ifjúsági labdarúgó-világbajnokságot. A tornán Maradona 6 gólt is lőtt – egyet a döntőben a Szovjetunió ellen –, a támadó középpályást pedig a torna legjobbjának választották. 1981-ben Maradona elérte a legnagyobb hazai álmát, ugyanis leigazolta a szeretett gyerekkori csapata, a Boca Juniors. A Bocában egyetlen szezont játszott, 40 meccs alatt 28 gólt lőtt, ezzel is segítve csapatát a bajnoki cím elérésében. Ezt követően a spanyolországi Barcelonához igazolt, de előtte még részt vett az 1982-es világbajnokságon. A debütálás nem a tervek szerint alakult, miután Argentína kiesett a második csoportkörben, Maradonát pedig ki is állították a rivális Brazília elleni 3-1-es vereség során.
Maradona ekkoriban a világ legdrágább játékosává vált a Barcelonába való igazolás által. A statisztikák a katalánoknál eltöltött 2 év során is kiemelkedőek voltak – 58 meccs, 38 gól –, de valami nem stimmelt. A fiatal argentin többször is konfliktusba keveredett a csapat elnökével, aki szerinte olyan ügyekbe is beleavatkozott, amelyekhez nem értett. A végső törést a Barcelona és Maradona között az 1984-es spanyol kupadöntő hozta, mely gyakorlatilag egy tömegverekedéssé fajult Maradona központi szerepvállalásával.
A nyílt konfliktusok mellett a háttérben azonban más dolgok is történtek: ahogy később maga is beszámolt róla, ekkor követte el „élete legnagyobb hibáját”, ugyanis drogokhoz nyúlt, a függőség pedig aktív pályafutása egészét beárnyékolta.
1984 júliusában Maradona Olaszországba igazolt, ám a várakozásokkal ellentétben nem a nagy csapatok egyikét választotta, hanem a Nápolyt. Ez erőteljes visszalépésnek tűnt, a Nápoly ugyanis egyetlen bajnoki címet sem szerzett az érkezéséig (a Juventusnak akkoriban már volt 21, a két milánói csapatnak együttesen 22), a leigazolása előtti szezonban pedig a legjobb 10 között sem végzett. Maradonát 75 ezer rajongó köszöntötte a San Paolo stadionban, az argentin játékos pedig teljesen átalakította a város életét. Egy helyi újság szerint a városnak akkoriban nem volt semmije, hiány volt iskolákból, kórházakból, tömegközlekedési eszközökből, tombolt a korrupció, óriási volt a munkanélküliség, ahogy a higiéniai viszonyok is nagyon rosszak voltak. Jött azonban Maradona, aki egy személyben testesített meg mindent: ő volt a megváltó, aki a sport által megmutathatta, hogy Nápoly városa mire képes, és hogyan vág vissza az őt ért igazságtalanságokért. A fanatikus rajongás odáig fajult, hogy az olasz rendezésű 1990-es világbajnokságon az olasz játékosok a hazai pálya hangulatától tartottak, miután a Nápolyban megrendezett elődöntőn a szurkolók egy jelentős része inkább a Maradona által fémjelzett argentin csapatnak drukkolt. Maradona ma is Nápoly hőse: bár számítottam emlékeztető jelekre,
soha nem gondoltam volna, hogy nápolyi utazásom során csak a Szűz Máriát és Pio atyát ábrázoló képeket látok nagyobb számban.
Maradona mindenhol ott volt: őt ábrázolták a Vezúv tetején, mindenhol Maradona mezeket árultak, teljesen váratlan utcákon bukkant fel az arca. miközben az összes beszélgetésem során felcsillant a helyiek szeme ha Maradona neve szóba került.
A mesébe illő történethez méltóan a Nápoly pont vele nyert két bajnoki címet (azóta soha többet), a csapat pedig az UEFA-kupát is megkaparintotta az 1988-89-es szezonban. Nápolyi pályafutása során zajlott az 1986-os világbajnokság, amikor Maradona belőtte az „évszázad találatát”, majd vele volt Isten keze is Anglia ellen. A nápolyi pályafutás végül olyan „Maradonásan” alakult: a kiváló teljesítményhez konfliktusok sokasága párosult, hisz az újságírók egyre többet kezdtek írni zűrös mindennapjairól, szerhasználatáról, ahogy arról is, hogy állítólagosan kapcsolatba került a híres nápolyi Camorra maffiaszervezettel. Maradona végül 1991-ben nem túl békés körülmények között távozott – a játékos elmondása szerint „fogolyként” érezte magát Nápolyban, a rajongók pedig egyre inkább kezdtek felháborodni a személyét körülölelő problémák miatt –, pályafutása hátralévő részében pedig egy szezon erejéig megfordult a spanyol Sevillában, majd visszatért Argentínába.
1997-es visszavonulását követően Maradona továbbra is velünk maradt, ugyanis mind futballhoz köthető (haláláig 7 csapatot is edzett, 2010-ben ő vezette az argentin válogatottat a VB-n), de ahhoz egyáltalán nem kapcsolódó ügyekben is visszhangot keltett. Függősége, betegségei, illetve provokatív megnyilatkozásai közepette egyre inkább vált Maradona a futball egyfajta szomorú ikonikus figurájává, akit a legtöbben csodálva, de egy kis sajnálattal is tekintettek. Ennek ellenére az argentin játékos futball iránti szeretete az utolsó pillanatokig megmaradt:
érdemes megnézni, hogy milyen hozzáállást mutatott a másodosztályú Dorados de Sinaloa edzőjeként, miközben a kis csapat egy hatalmas bravúr által próbált feljutni az első osztályba. Ekkor Maradona megint úgy érezhette magát, mint a kezdeti szakaszban: csak örült a sportnak, a felelősség helyett pedig a futballal foglalkozott.
Gyerekként Francisco Cornejo figyelt fel elsőként Maradona tehetségére. Az ifiedző először nyolc évesen látta Diegot, és azt gondolta, hogy eltitkolja valódi életkorát. A gyanút erősítette, hogy nem volt nála személyigazolvány, így a csapat vezetősége biztos volt abban, hogy Maradona hazudik: „A fizikuma egy gyereké volt, de úgy focizott mint egy felnőtt” – vallotta Cornejo. Maradona nem hazudott. Korán jött, sajnos korán is ment. Maradonásan.
Nyugodjon békében!
