Az Axióma csoport videóit általában az átláthatóságukért, a pörgős és jól kinéző stílusukért kedvelik az emberek, én is ezt szeretem bennük. Összefoglalják a dolgokat egy szemszögből, és ez vitán felül korrekt, nem kell az adott nézőpontot az anyázós kommentszekciókból megérteni. Elmondja egy higgadt valaki, egy higgadt valakinek.
Aztán jött Novák Katalin, aki megvalósította a lehetetlent, és a morcos-fej-reakciók, lájkok és megosztások terén is köröket vert az Isten létezését taglaló videóra, pedig erre- elnézve a valláshoz való igen befogadó magatartást- nem sok csokiban fogadtam volna. Nézzük, mi történt ebben a videóban.
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter asszony mondandója körülbelül összefoglalta, ő, mint államtitkár,mit gondol a nők életfeladatairól és helyzetéről.
Az első fél perc, a (felesleges? kulcsfontosságú?) hasonlat
A videó egy, a mondandó szempontjából látszólag indifferens és kicsit erőltetett hasonlattal indít, miszerint Novák Katalin szeret sütni. Másfelől nézve ha megfontoljuk, mit akart ezzel mondani az államtitkár asszony, akkor az egész további videó felesleges. Mit is mondott?
"Nincsenek receptek, a kockázat is nagyobb."
Tusé. Ennyiből meg lehet érteni a következő összes képkockát. Igen, nőként néha kevesebbért dolgozunk, mint a férfiak. Igen, gusztustalanul tudnak egyes nőkkel bánni a munkahelyükön. Igen, ha nő vagy, és nem vagy angyali finom, cuki, és nem hagysz mindent, a pasik bedarálhatnak.
Erre nem azt a választ adta senki a videó készítői közül, hogy viseljed el, mert a kormány azt mondta! Annyi reakció történt, hogy nincsen recept. Bárki lehetsz. Vállalhatsz gyereket, dönthetsz a karriered mellett, vagy megélheted minőségi módon a kettőt, mert csak Te ismered az erőforrásaidat. A probléma az, hogy sokszor azt szeretnénk hallani, hogy vállalhatunk valamit, és azután mehet a levesbe, ha már nem tetszik. Itt jön képbe a sokat emlegetett felelősség.
Nekem a felelősség szó hallatán az ugrott be a videóban, hogy lehetsz bárki: dönthetsz a családod és a száz százalékos anyaság mellett, de akkor legyél ott a gyerekeidnek, amikor szükségük van rád, legyél ott velük, amikor idegesítőek, fárasztóak. Ott kell lenned, amikor kicikiznek a volt osztálytársaid, hogy te csak annyira vitted, hogy szültél. Ott kell lenned, amikor a sok sok pici kis kezet fogod az utcán, és hetedszer meghallgatod a "teleszülni a világot" mocskolódást.
Dönthetsz a karriered mellett, de akkor vállalnod kell, hogy még nem tartunk ott, ahol kéne, és a bérszínvonalat, a makulátlan egyenlőséget és a maga természetességében kulturált munkaközeget nem adják neked ingyen. Ki kell harcolnod azt bizonyos esetekben, hogy a lányodnak már ne kelljen. Vállalnod kell, hogy a férjednek sokszor könnyebb tárgyalni, és sokszor pusztán a neveléséből adódóan egy fárasztó nap után meg kell kérned, hogy pakolja be a mosógépet, amit közösen vettetek.
Dönthetsz úgy, hogy párhuzamosan csinálod a kettőt, és, ha csak nem áldott meg szuperképességekel az ég, mindig csak második leszel. Sosem leszel a szülői munkaközösség vezetője, mert fontos a karriered is, nem leszel főosztályvezető, mert az üresedésnél GYES-en voltál. De megélheted a képességeidet a munkahelyeden, és kitejesedhetsz a gyermekeid szeretetében, mert te (és csak te) úgy döntöttél, hogy így, ez a kettő teszi teljessé az életedet. Nem volt jó ezt hallani? Leírni sem volt jó, nem szeretjük, ha vacak az élet, igazságtalanok velünk, és nekünk mégis döntenünk kell, ráadásul a döntéseink mellett felelősséget kell vállalni. De kell, mert nem élhetjük le az életünket felháborodva a disszonanciákon, mert amellett nagyon kevés idő marad minőségi életet élni.
Verseny. Van, volt, és lesz
"Ne higgye el, hogy életünk minden pillanatában össze kell mérnünk magunkat egymással" - szólt a narrátor. Itt nyilván (az illusztrációból ítélve) a férfiakkal való összemérésre utalt Novák. Konzervatív, dolgozó nőként mondom, hogy dehogynem! Mérjük össze magunkat! A nemek közti egyenlőségnek ki kell alakulnia olyan szakterületeken is, ahol századokkal később jelentek meg a nők. Mérjük csak össze magunkat! De ne csak a férfiakkal, nők a nőkkel, szakember a szakemberrel, és majd ha nem a női kvóta, nem az esélyegyenlőségi osztály és nem az érzékenyítő tréningek juttatnak egy nőt az első helyre, hanem a teljesítménye, akkor ott egy pont az egyenlőségnek. Aminek még sok pont hiányzik.
Igen, ez fárasztó. Ez kellemetlen. De ebbe bele kell állni, mert ha megsértődünk, és a könnyebbik utat választjuk, (mert hiszen mi az már, hogy többet kell ugyanazért dolgozni mint a férfiaknak) akkor megbélyegeznek minket, és az utánunk következő összes nőt a pozíciónkban. Sok szakma kiveti magából a férfiakkal azonosan jól teljesítő nőket. De ha nem szállunk versenybe nap mint nap, ha elvárjuk, hogy sajnáljanak minket, milyen tudásunkkal akarjuk megelőzni a versenytársainkat? A videóval ellentétben nekem az a véleményem, hogy de, életünk minden pillanatában versenyben vagyunk, ami bizonyos szempontból bámulatos, mert nap mint nap nyerünk. Nap mint nap rácáfolnak a nők a munkaerőpiacon és a gyerekeik mellett arra, hogy kevésbé mennének nekik dolgok, mindezt szeretetben és tisztelettel a szintén helyesen versenyző férfiak mellett.
Pénz
"Ne higgye el, hogy... legalább akkora fizetéssel kell rendelkeznünk, mint a másiknak". A józan ész azt diktálja, hogy kirúgjam magam alól a széket sértettségemben emiatt a mondat miatt, így kissé helyre igazítanám: legalább akkora fizetés jár egy nőnek, ha úgy dönt, ezt akarja. Ha a fenti példákból kiindulva úgy döntött egy nő, hogy sok gyermek büszke édesanyja lesz, akkor ne piszkáljuk már azzal, hogy miért nem keres annyit 15 év kihagyással a szakmájában, mint az ez idő alatt végig ott dolgozó férfiak. Ez egyébként egész racionális felállás, és erőszakos dolognak tartom, hogy ilyen burkolt formában is megkapják a nyakukba ezt a kritikát a családanyák.
Másrészt viszont, ha egy lány azt az utat választja, hogy egyedül (vagy "csak" a párjával, vagy esetleg egy-két gyerekkel) éli le az életét, akkor azt nem jókedvében teszi. Hanem mert egy nap nem 200 óra, és az a teljesítmény, amit ő a munkájában le tud tenni és le is tesz az asztalra, az teljes személyt kíván. Ezzel olyan embereket tehermentesít, akik a maguk helyén pótolhatatlanok, ezt viszont fizessék is meg neki! Megint csak a felelősség. Nem kell ugyanakkora fizetéssel rendelkeznünk, mint a férfiaknak - csak ha úgy döntünk.
A valóban szomorúak: a férfiak
Nem elhanyagolható sikertelenségnek örvendett az egyenlőség, a gyerekvállalás és a kiteljesedés bombazuhataga után a mások terheinek viselése-téma. Mindazok után, hogy ezek elhangoztak, és minden nő előtt lepergett élete minden igazságtalansága, amit férfiaktól el kellett szenvednie, most megkaptuk azt, hogy e mellé még a mások terheit is a vállunkon kell viselnünk. Ez nem a nőkre nézve szomorú üzenet, hanem a férfiaknak fájó, hiszen a videó során úgy tűnhet, leelőzték a nőket, többet kerestek náluk, beszorították és csapdába csalták szegény asszonyokat egy családban, majd még most gyengének is be lettek állítva, és ezek a nők hordozzák a terheiket. Valóban ez volt az értelme? Nem inkább arról van szó, hogy egy kapcsolatban nőként az a csodálatos, hogy bármi legyen, ott vagyok a páromnak? Nem inkább azt kell ebben meglátni, hogy egy bánatos hétfő este, amikor leelőztek, több fizetést kaptak, csapdába csaltak, nőként mégis ott tudok lenni, ha a másiknak valami fáj?
Mindenkit szeretnék megnyugtatni afelől, hogy ezeknek a szerencsétlen férfiaknak is az a véleményük, hogy egy jól működő párkapcsolatban a teherviselés nem mindig egyenlő, oda vissza "pattog". Ha az egyiken sok van, szalad a másik, és segít, ha pedig egyszerre mindenkin sok van, akkor pedig ketten vagyunk a rengetegre, mert egy csapatot alkotunk.
