Reaktor

Harry Potter és a botrányba keveredő írónő

Szerintem nagyon kevés olvasónk van, aki ne ismerné a Harry Potter műveket. Sokan, - köztük jómagam is – a híres könyvsorozatnak köszönhetően szerettük meg az olvasást, a sorozat írónőjét, J. K. Rowling-ot pedig a szegénységből a csúcsig repítette a sorozat. Az utóbbi időben sokat lehetett olvasni az őt körülvevő botrányokról, azonban nem volt teljesen világos, hogy mit is jelent az egész.

Idén júniusban néhány tweet-tel kezdődött a felháborodás hullám, amikor J. K. Rowling közösségi média oldalán fejtette ki véleményét a transzszexualitással kapcsolatban. Az írónő szerint a "transzaktivizmus" árt a nőknek és a leszbikusoknak, valamint elutasította a nem bináris és az interszexuális emberek létezését. (Az általa elfogadott két nem a nő és a férfi.)

Világossá tette, hogy nem látja a transznemű nőket "valódi nőknek", a transznemű férfiakat "igazi férfiaknak". 

Véleménye szerint a nem fogalma döntő fontosságú a világ nőket érintő kérdéseiben. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy csak azokat tartja nőnek, akik azonosulnak a születésükkor „kapott” női nemmel. Ezek a gondolatok bizonyos feminista körökben olyan rendszerességgel fogalmazódtak meg, hogy létezik egy rájuk utaló kifejezés: transzkluszív radikális feministák (TERF-ek = trans-exclusionary radical feminist)

A TERF-ek aktívan harcolnak, hogy kizárják a transznemű nőket a női terekből, például mosdókból. A mozgalom egyik kulcs gondolata, hogy a transzneműek - különösen a transznemű nők - veszélyt jelentenek az „igazi nők” jogaira. Több helyen lehet olvasni az „emberek akik menstruálnak” kifejezést, melyet Rowling erőteljesen kritizált. Kifejtette, hogy  csak a „valódi” nők képesek erre, hiszen ők születtek a menstruációra alkalmas testtel.

feminism-composition-with-hand-drawn-fist_23-2147965963.jpg

Az írónő kapott hideget meleget a megnyilvánulásai miatt, azonban a botrány akkorára nőtt, hogy egy hosszabb esszében kellett magyarázkodnia, és bár már korábban is voltak hasonló megnyilvánulásai, ez okozta a legnagyobb felháborodást.

 És, hogy mit is jelent ez a botrány számunkra? Olvasók ezrei tették le az írónő könyveit az eset után, és bojkottálnak mindent ami vele kapcsolatos.

A Harry Potter sorozat, ami a világ egyik legsikeresebb könyv és filmsorozata, most egy bizonyos réteg számára csalódássá vált.

Természetesen mindenki maga dönti el, hogy egyet ért-e Rowling-al, vagy a TERF-ekkel, viszont az tény, hogy a varázslóvilág szerelmesei közül rengetegen érzik magukat kirekesztve az írónő kommentjei által.

 Több olyan véleményt olvastam, ahol az emberek élesen bírálják az ellentétet a Harry Potter és Rowling személyes véleménye között. Nem értik, hogy egy könyvsorozat írója miként gondolkozhat ennyire másként, ha a könyveiben épp egymás elfogadására buzdít. A botrány úgy tűnik lecsengett azóta, és bár sokan Harry Potter világának bedőlését jósolták, a szerethető sorozat nem vesztett népszerűségéből, és az őt kritizáló hangok is elhalkulni látszanak.

süti beállítások módosítása