Reaktor

Sikkessé vált a funkcionális analfabétizmus? - Krauss MIT professzor kiborulása az elit értelmiség miatt
A matematika megértésére születni kell? A műszaki ismeretek túlmisztifikáltak? A fizikusok csak bohóckodnak? Elég, ha egy amerikai történelemszakos hallgató legalább milliókra kerekítve meg tudja becsülni az USA népességét?

howtoovercom.jpg

Azt hinnénk, a világon annyi tudás, ismeret vált elérhetővé az elmúlt évszázadokban, hogy lehetetlen, hogy alapvető matematikai összefüggéseket (dekagramm fogalma), megkerülhetetlen biológiai ismereteket, vagy alapvető fizikai tényeket ne ismerjenek az emberek. Valahogy egy társaságban műveltnek számít az a személy, aki Byrontól idéz, és nem probléma, ha értetlenül áll az általános iskolások matekfeladatai felett. Ez igazából még nem is lenne probléma, ha az utóbbi években nem estünk volna át a ló túloldalára, és egy harsány, Coelho idézeteket bömbölő színésztanonc társaság nem kacagott volna fel a tényen, miszerint az egyiküknek fogalma sem volt arról, hogy a házinyúl is haszonállatnak minősül. Lawrence M. Krauss, az MIT és fizikus professzora akkor szembesült ezzel a problémával, amikor a Yale-en egy sokkal összetettebb feladat ( az USA összes WC-jében 24 óra alatt összesen lehúzott víz űrtartalmát kellett megsaccolni) kapcsán már ott hibázott a hallgatók 35%-a, amikor az Egyesült Államok lakosságát 10 millió alá becsülte. Szerencsére ehhez képest eltörpültek azok a tippek, amik már milliárdos nagyságrendekkel kalkuláltak, bár nem tudom, milyen területen adnak diplomát olyan hallgatónak, aki ezt leírta.

A professzor kiemelte, ezek a diákok nem buták, csak meglepően gyenge a számfogalmuk.

Fogalmuk sem volt arról, hogy mit jelent valójában a millió. Számukra egymillió és egymilliárd csupán túl nagy volt ahhoz, hogy megértsék.

- fogalmaz a tudós. Rámutatott, hogy a téma nem új keletű: az elmúlt évtizedekben annyi, magát műveltnek gondoló (részben talán valóban művelt) közszereplő nyilatkozta teljes magabiztossággal, hogy az ő agya nem a matematikához van programozva, és nem is köteles alapjaival sem megismerkedni, hogy amikor ezek az emberek példaképpé váltak, a későbbi generáció először feljogosítva érezte magát a természettudományok elutasítására, majd pár év múlva, hogy legitimálja tudatlanságát, divattá alakította.

Lawrence számba vesz pár, politikusok és közszereplők által megmosolyogtató kijelentést is.

A "Nem vagyok tudós, de.. " kezdetű mondat legtöbbször humoros utalás egy egyértelmű dologra, sokszor azonban olyan refrén, ami után egy olyan tudományos tény következik, melyet az illető nem ért. Erre lenne is bocsánat, arra már kevésbé, hogy ezeket a mondatokat (melyek sokszor direkt rövidek, kevés szóból állnak és lényegre törőek) a nyilatkozó részéről félmosoly, a tudományos szervezetek részéről pedig hosszas utólagos magyarázkodás követi, hiszen megértés híján nem mindig sikerül ezeket a tényeket helyesen kontextusba helyezni sem.

A koronavírus idején csak még divatosabb lett a "Hiszek a tudományban!" kijelentés. Nem mintha lenne a kijelentőnek választása. 

A járványveszély terhelte időszakban kiemelt figyelmet kapott a természettudomány egy részhalmaza, és naivan azt gondolhattuk volna, hogy egy olyan társadalomban, ahol a gyerekeket hattól tizenhat éves korukig heti öt napon át az iskolapadban oktatjuk, nem merül fel olyasmi, hogy az 5G terjeszti a koronavírust.

Nem is az a probléma, hogy felmerül, hanem, hogy a gondolat megfoganását nem követi kritika, a korszakalkotó gondolat közkinccsé tétele előtt pedig nincs zsigeri igény a logikára. Terjeszti, de hogyan? Mi az az 5G? Az tud terjeszteni vírusokat? Mi az a vírus? Nem tudja, ő nem orvos. És ez ugye, jól is van így.

Vannak gyenge pontok minden ember tudásában, és rendben van, hogy a szakmák szinte mindegyike olyan mértékben fejlődött, hogy mélységében egy élet csak differenciált, speciális ismeretek befogadására elég. Csak hogy a probléma nem ezeken a szinteken van. Alapvetően nem is múlnak azon emberi életek, hogy a Yale - többek közt történelem és állampolgári ismeretek szakos - hallgatói nem tudják, hányan húzzák le a WC-t a kontinensükön, de az már hosszútávú probléma, hogy ha az ő generációjuk számfogalma itt tart, akkor az ő gyerekeiket mennyire lehet majd megvezetni egy választási kampányban?

A szüleink még csendesen kuncogtak a mandzsettájuk mögött, mikor az elvtárs kampánybeszédében megígérte, a települések egy ötödén, majd egy nyolcadán, öt éven belül pedig az egy tizenkettedén felépül egy kisdedóvó. Ma már nem vagyok biztos benne, egyből kiszúrná-e egy magasan iskolázott gárda a hibát. Nem a parciális differenciálegyenletek felismerése az elvárás, de a 2021-es népszámlálás eredményeit azért nem ártana tudni értelmezni.

Alapvetően nem tartom gonosznak vagy rosszindulatúnak az emberiséget, mint közösséget. Nem érzem azt, hogy az anyagiakkal feltűnősködő celebvilág vagy a tabletekkel sírokon táncoló tizenévesek rosszindulatúak.

Pusztán azt gondolom, hogy nem tennék, amit tesznek, ha értenék, mit jelent a 40-50 000 így, leírva, ennyi nullával. Továbbá mit jelent, ha mögé írjuk, hogy "... gyermek éhezik Magyarországon".

Ahhoz, hogy ezt számfogalom nélkül is érzékenyen fogadja egy tinédzser, el kellene odáig jutni, mi az az éhezés, és, hogy mennyire szörnyű már azt is tudni, hogy 1 darab gyermek éhezik Litvániában, de direkt ne alapozzunk az empátiára, mert gondolkodás képességével ellentétben az tényleg vagy van, vagy nincs.

Nem válik testközelivé a kijelentés, amíg nem ismeri, mennyi hazánk lakossága, nem látja, hogy ezen a halmazon belül kb. 1,4 millió gyermek 15 év alatti, vagy a kisebbekre közelítve a 7 év alatti gyermekek 42 százaléka szegénységi küszöb alatt él. Ha tudná, mi az, hogy százalék (nem csak azt, hogy ha meglátja egy matekfeladatban, akkor el kell osztani mindent 100-zal), megértené, hogy potenciálisan ez egy óvodai csoportban hány kisgyereket jelent, és máshogy gondolkodna.

Vannak azok a felnőttek, akik ismerik ezt a számot, kb. értik is, de kamunak titulálják az adatot, merthogy az ovis szülőin minden szülő ott volt, és senki nem szegény.

Stabilabb számfogalommal esetleg az ölükbe merednének, hogy hűha, ha nem egyenletes az eloszlás, és nem homogén módon minden oviban 100 gyerekből 42 él szegénységben, akkor amennyi éhező gyerek nincs a gyerekem csoportjában, annyival több nehéz sorsú pici jár esetleg máshova? Lehet, hogy máshol 25-ből 15-en is éhesen jöttek oviba? Akkor is, ha azt nagyon rutinosan ki tudják számolni, hogy nem 42%? Ha értenék, mit jelentenek ezek a számok, átértékelnék, hogy mit is kaptak, mennyit dolgoztak érte, ebből mennyi az ő érdemük, és hogy mivel tartoznak másoknak. 

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása