16 éves koráig nagyon züllött életet élt, és azt mondja, a hitének köszönheti, hogy sikerült maga mögött hagynia azt az életmódot. Hálás azért, hogy minden csapatában jól érezte magát pályafutása során. Úgy látja, sokat javultak a magyar foci körülményei. Utánpótlás-válogatottunk edzője arról is beszélt, hogy nem könnyű feldolgozni azt, amikor már nem ünneplik az embert. Podcast Gera Zoltánnal.
Úgy hiszem, sikeres pályafutásodat jól ismerik a hazai futballszurkolók: hol érezted magad a legjobban: hazai klubban, külföldi csapatban vagy a magyar válogatottban?
Mindenhol remekül éreztem magam. Persze, voltak olyan időszakok, amikor kifejezetten jó volt, és bár akadtak néhol nehézségek is, de összességében nem volt olyan csapat, amelyre így visszatekintve, nem szerettem játszani. Az adott pillanatban mindig örültem, hogy új helyre kerültem és megadatott az a lehetőség, hogy mindig én választhattam. Utólag sem bántam meg egyik döntésemet sem, úgyhogy e tekintetben szerencsésen alakult a pályafutásom.
A profi karriered Pécsről indult, onnan igazoltál a Ferencváros együttesébe, ahol a legnagyobb hazai sikereidet érhetted el. Majd jött a szigetországi küldetés, először a West Bromban játszottál, majd ezt követően a Fulhamban. A magyar labdarúgás akkori viszonyait tekintve, mennyiben voltak másabbak az angliai körülmények?
Óriási volt a különbség. Ha csak a stadionokat nézzük, vagy az infrastruktúrát, elképesztő lemaradásban volt akkoriban a magyar futball. Mostanra azért felzárkóztunk. Ami a játékminőséget, a két bajnokság színvonalát illeti, ugyanolyan jelentős volt a különbség, úgyhogy idő kellett ahhoz, hogy megszokjam az angol foci lüktető játékát, iramát. Bár hozzáteszem rögtön, nem volt nehéz dolgom, mert nagyon jó mentalitású csapatoknál játszottam. Családias, baráti volt a légkör és egy nagyon építő-támogató közegbe érkeztem, amikor 2004-ben Angliába igazoltam.
Éreztél a különbséget az angol és magyar szurkolók között?
Nyilván, az egy teljesen más kultúra. Magyarországon kicsit türelmetlenebbek a szurkolók, meg kritikusabbak. Angliában sokkal barátiasabb hangulatot éreztem. Ugyanakkor a magyar futballszurkolói kultúra is sokat változott, nagyot fejlődött és kifejezetten jó irányba. A magyar szurkolótábor tényleg szereti a futballt.
Ha már Angliánál tartunk, nem mehetünk el amellett, hogy a Fulham együttesével az Európa Liga döntőjében is részt vehettél, ráadásul kezdőként, azonban egy nagyon szoros küzdelemben alulmaradtatok. Hogy tudtad ezt feldolgozni? Nem maradt benned az az érzés, hogy egy nemzetközi kupával szegényebb maradtál?
Igen, rendszeresen eszembe jut. Jó lett volna megnyerni, de hát már az is egy nagy teljesítmény volt a részünkről, hogy egyáltalán bejutottunk a döntőbe. Senki nem várta ezt tőlünk, és a mai napig a klub legnagyobb sikere. Nyilván mindenki csalódott, ha elveszít egy döntőt, de a csalódottságunkat szépen lassan felváltotta egy pozitívabb érzés. Ám bennem még mindig ott a hiányérzet, mivel utólag kiderült, az volt az egyetlen lehetőségem, hogy egy rangos nemzetközi kupát nyerjek.
Jelenleg mint az U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya ülsz itt velünk szemben. Mit mondjak, egy elég erős csoportba került az U21-es magyar válogatott: Hollandia, Németország és Románia lesz az ellenfelünk. Kérdésem első része arra irányulna, hogy ezek a nemzeti válogatottak az utánpótlás szintjén is ugyanolyan erőt képviselnek, mint a felnőtt válogatottak esetében? Illetve milyen eredménnyel lennétek elégedettek ezen a részben hazai rendezésű EB-n?
Ha megnézzük, milyen helyeken fociznak ellenfeleink játékosai, akkor egyértelmű, hogy fiatal koruk ellenére ugyanolyan erős csapatokban játszanak, mint a felnőttek. Ők topbajnokságokból érkeznek, közben nekünk már az is nagy bravúr, ha a felnőtt válogatottban akad valaki, aki ugyanezen a szinten teljesít. Úgyhogy van különbség, de ezeket a különbségeket le lehet győzni a pályán, nagyobb akarattal, harcosabb hozzáállással.
A futballban szerencsére vannak olyan pillanatok, amikor nem az nyer, aki az erősebb vagy esélyesebb - ezért is gyönyörű játék! Amit mi szeretnénk elérni az Európa-bajnokságon, hogy egy olyan játékkal tudjunk előállni, amire mindenki azt mondja: „ez jó volt, jól nézett ki, és büszkék vagyunk arra, amit elért a csapat!”
Hogy ez eredményekben mit jelent, nem jósolgatnám, de nyilvánvalóan az a célunk, hogy továbbjussunk. Nagyon szeretnénk az első két hely valamelyikén végezni, de ott vannak az ellenfelek, akik kiemelkedőek. A legfontosabb és leglényegesebb, hogy játékosaink közelről megtapasztalják, milyen a nemzetközi topszínvonal és ehhez fel tudjunk zárkózni – ez a cél.
Márciusban lesznek a csoportmérkőzések, amelyeken még biztosan nem lehetnek jelen a nézők. Miként befolyásolja egy labdarúgó teljesítményét, hogy üres stadionban kell játszania?
Nagyon rosszul kezelik a játékosok, hiszen a futball a szurkolókért, a nézőkért van. Az pedig, hogy egy Európa-bajnokságot rendezhet Magyarország U21-es és felnőtt szinten is, és azon zártkapus mérkőzések lehetnek, ez óriási csapás mindenkinek. Azonban túl kell ezen lépni, és biztos vagyok benne, hogy a játékosaink érezni fogják, hogy otthonról, a tévé előtt egy egész ország szurkol nekik. Bár teljesen más üres stadionban játszani, mint teltházas mérkőzésen, de ezzel talán előnyben leszünk, mert a mi játékosaink azért hozzászoktak ahhoz, hogy kevesebb néző előtt kell focizniuk, míg a topbajnokságokban játszó játékosok esetében ez egy kicsit más. Itt újra elő fog kerülni a mentális erő, hogy ki, miként fog erre fejben felkészülni.
Ha megnézzük a korábban sikereket elért utánpótlás-válogatottakat, akkor eltérő karriereket figyelhetünk meg. Akadnak olyan játékosok, akik fiatalon ott vannak az utánpótlás élén és nagy jövőt jósolnak nekik, azonban a későbbiek során eltűnnek a süllyesztőben, vagy nem futnak be akkora karriert, mint amit előzetesen jósoltak nekik. És előfordul ennek az ellenkezője is, hogy az életkorral egyenes arányban növekszik a teljesítmény. Mi lehet ennek az oka?
Ez egy érdekes és fontos kérdés. Vannak olyan játékosok, akik egyszerűen nincsenek olyan magas szinten, mint ahogy azt gondolják róluk, azt jósolván, hogy ők biztosan nagy csapatban fognak játszani. Vannak olyanok, akiknek nincs meg a megfelelő hozzáállásuk, szorgalmuk, kitartásuk, illetve akad olyan, aki rosszul dönt, rossz helyre igazol, megtörik a karrierje. Azonban olyan is előfordul, aki szimplán szerelmes lesz és elfordítja a fejét valami teljesen más dolog a futballról. Úgyhogy nagyon összetett dologról beszélünk, és nagyon sok mindennek kell passzolnia ahhoz, hogy valaki befussa azt a pályát, amit szeretne.
Utánpótlás korban azért nincsenek még akkora különbségek, de ahogy megyünk a felnőtt futballba, úgy az olló egyre jobban nyílik és egyre nagyobbak a különbségek.
18-19 éves korukra a játékosoknak már nagyon sok helyen kész labdarúgóknak kell lenniük és topbajnokságokban szerepelniük, úgyhogy nem elég az, hogy az embert tehetségnek kiáltsák ki, azért még nagyon sok mindent kell tenni. De minden játékos, minden eset más és más. Hogy valaki miért nem futotta be azt a karriert, amit jósoltak neki, azt részletesebben kell megvizsgálni. Minden esetnek megvan a maga oka, amelyből lehet tanulni.
Említetted a mentális felkészítést. A káros szenvedélyek mennyire jellemzőek a fiatal futballisták körében, gondolok itt a dohányzásra, alkoholra stb. Mi a tapasztalatod?
Ez a probléma a fiatal labdarúgóknál is megfigyelhető, de a sportolók valamilyen szinten védettebbek, mint az átlag fiatalok. A sportolókban van egy korlát, egy ösztönző erő, hogy „nem tehetem meg azt, amit bárki más”, hogyha én egy jó futballista akarok lenni. Ehhez kitartás, fegyelmezett életvitel kell, ami a sportolók döntő többségénél érzékelhető is. Nyilván akadnak kilengések, olyanok, akik ezt nem veszik annyira komolyan.
A veszélyt én inkább abban látom, hogy fiatalon esetleg több pénzt kapnak a futballjukért, mint az átlagember, és ezt miként tudják feldolgozni. Tudják-e kezelni a sztárságot? Van-e mellettük olyan barát, aki segít nekik ebben? Elszállnak-e maguktól, vagy pedig szerények maradnak?
Egy sportoló élete – főleg, ha fiatalon befut – veszélyekkel jár, de ezt a helyzetet egyre jobban kezelik a fiatal futballisták. Akikkel együtt dolgozunk az U21-ben, mondhatom, hogy minden srácnak jó a hozzáállása, elkötelezettek, kitartóak, a kérdés csupán az, hogy mennyi tehetség van bennük és ez mire lesz elég. Befutnak-e, esetleg tudnak majd topbajnokságokban játszani, vagy „csak” úgymond az NB1-ben, ami Magyarországon jó szint. És vajon a felnőtt válogatottban be tudnak-e mutatkozni, ez egy nagyon izgalmas kérdés.
Neked ki vagy mi segített abban, hogy ilyen sikerek után is megmaradj szerénynek és alázatosnak?
Az én életemben mindenképp a hit, ami a teljes változást hozta, hiszen az én gyerekkorom nem egy sportolóéra hasonlított. Nagyon züllött életmódot folytattam fiatalon. 16 éves koromban kaptam egy isteni érintést és attól a pillanattól kezdve megváltozott az életem. Azóta a Biblia útmutatásai szerint keresztényként élek a családommal együtt. Gyermekeinket ugyanígy neveljük, úgyhogy nekem a hit nagyon nagy segítséget adott és ad is a mai napig abban, hogy jól tudjam kezelni a sikert és a kudarcot. A Bibliában ugyanis mindenre megvan a válasz és az Istennel való közösségem mindig kiemelt a problémákból. Bár nagyon élvezetes volt a pályafutásom így is, de nyilván nekem is voltak olyan időszakaim, amikor egy kicsit jobban oda kellett figyelnem magamra, vagy pedig egy jó baráttól kellett egy pofon, vagy egy-két olyan szó, ami helyretett.
Nem vagyok tökéletes, de az a célom, hogy minél jobb apa, férj és jó ember legyek, aki jó példa az emberek előtt – ezek az életcéljaim.
Az is gyakran előfordul, hogy egy játékost a pályafutása elején még nem tartanak akkora tehetségnek, aztán később, idősebb korára befut. Példaként hozható fel Sigér Dávid esete, akit 27 évesen igazolt le a Fradi, míg korábban csak olyan csapatoknál játszhatott, mint a Létavértes vagy a Balmazújváros. Azóta viszont a BL-ben is vezéregyénisége volt a csapatnak. Ennek milyen racionálisan megmagyarázható okai lehetnek?
Ez egy gyönyörű történet. Korábban nem tekintették Dávidot olyan játékosnak, aki akár az NB1-ben is tudna játszani. Ennek az is lehet az oka, hogy a korábbi időszakban nem volt annyira jó, nem voltak olyan képességei, amivel magasabb szinten is megállta volna a helyét. De azt mindenki láthatja, hogy a hozzáállása, a mentalitása egyedülálló, éppen ezért nem adta fel, nem mondta azt, hogy „nem kellek senkinek, ezért abbahagyom a labdarúgást”. Ő szerette, szereti a futballt és mindent annak rendelt alá, hogy játékos legyen. Előfordul, hogy valakiből 17 éves korára lesz befutott játékos, míg mások később érnek be, így később is fedezik fel. A lényeg az, hogy látjuk, a kitartásnak megvan az eredménye.
Nem mehetünk el Szoboszlai Dominik teljesítménye mellett sem, aki elég erősen döngeti a klasszis labdarúgók kapuját. Mi a véleményed, mi Dominik „receptje”, miért sikerülhet neki az, ami egy ideje nem sikerült a magyar fiataloknak?
Dominikra nagyon fiatal korától kezdve odafigyelt az édesapja. Nagyon sok edzésen vett részt és mindenben támogatta a fejlődését. Ha kellett, akkor fegyelmezte is. Ebből is látszik, mennyire fontos, hogy legyen a játékos mellett egy olyan apa, edző, aki tudja terelni, sőt, még ha tehetségével kiemelkedik a többiek közül, akkor se mondja neki, hogy mindent jól csinálsz, mivel nagyon sokat kell még fejlődnöd ahhoz, hogy eredményeket érjél el. És látjuk, Dominik esetében ez megtörtént. Jó helyre került ki a Salzburgba, ott is megkapta a megfelelő képzést és a mentalitása is tudott fejlődni, mindemellett természetesen a képessége is bőven átlagon felüli. Nagyon éretten játszik fiatal korához képest, és megvan a kellő önbizalma, ami néha a nagyképűséget súrolja. Viszont olyan önbizalommal lép mindig a pályára, hogyha épp nem megy neki a játék, vagy ha nem sikerül neki valami 3x, 4x, 5x, akkor is ugyanúgy megpróbálja hatodszorra. Nagyon remélem, hogy a fejlődése töretlen marad, és a Lipcsénél is ugyanolyan meghatározó játékos lesz, mint a Salzburgnál volt. Úgyhogy kívánjuk, legyen egy klasszisunk!
Jól döntött Dominik, hogy a Salzburg után a Lipcsébe igazolt?
Ezt majd az idő eldönti. Most azt kell, hogy mondjam, egy teljesen józan döntést hozott. A Lipcse sokaknak nem tűnik egy nagy névnek, viszont a teljesítményük olyan, mint bármelyik más sztárcsapatnak.
Te is említetted, és külső szemlélőként is azt láthatjuk, hogy az utóbbi években mind klub-, mind válogatott szinten pozitív változáson ment át a magyar labdarúgás. Miben állunk jól és miben kellene még fejlődni?
Az elmúlt két Eb-re kvalifikálta magát a csapat, ez mindenképpen nagy siker. Emellett a Fradi bejutott a BL csoportkörbe, továbbá az Európa-ligába a Fehérvár is. Rendkívül fontos, hogy jó legyen az infrastruktúra, nagyon szép stadionok vannak és most olyan anyagi lehetőségek adódnak az NB1-ben, amiből ide lehet hozni jó edzőket, jó játékosokat, akiktől tanulhatnak a többiek. Továbbá látom, hogy az akadémiákon felnövő fiatalabb generációk közül elég sokan befutnak, jó teljesítményekkel állnak elő, gondolok itt pl. Sallai Rolandra.
Remélem, hogy a fejlődés töretlen lesz a magyar futballban, és ha a következő Eb-re esetleg nem jutnánk ki, az sem lenne akkora tragédia.
A lényeg, hogy fejlődjön a csapat. Azt el kell ismerni, hogy most könnyebb kijutni az Európa-bajnokságra, mint korábban, hiszen megemelték a létszámot, illetve a Nemzetek Ligája is rásegített erre. Viszont, ha megnézzük az elmúlt évek eredményeit, mindenképp láthatjuk, hogy történt előrelépés.
Marco Rossi mind a Honvéddal, mind a nemzeti csapattal kiemelkedő eredményeket ért el. Mi tesz valakit ilyen eredményes edzővé? Szerinted, melyek azok a tulajdonságok, amelyek egy jó edzőből nem hiányozhatnak? Te milyen típusú edző vagy: a Simeone-féle robbanékonyabb vonalat, vagy a Roy Hodgson-féle nyugodtabb stílust képviseled?
Marco Rossi egy kitűnő választás volt, én személy szerint nagyon kedvelem őt. Egy rendkívül szerény, közvetlen edző, aki remekül érti a szakmát, és ami különösen fontos, hogy nagyon tiszteli a magyar futballt, a magyar embereket. Ez látszik az eredményein, hiszen ha ő nem tisztelné ezt a közeget, akkor nem is tudott volna ilyen sikereket elérni. Örülök, hogy a közelében lehetek a mérkőzéseken, ami mindenképpen segíti a fejlődésemet is.
Hogy én milyen edző vagyok? Még nagyon friss ebben a szakmában, úgyhogy jelenleg csak bontogatom a szárnyaimat. Egyelőre még csöndesebb vagyok, de egyre inkább nyílok ki. Nyilván még sok tapasztalatra, rutinra van szükségem, viszont úgy érzem, jó úton haladok.
Emlékezetes jelenet volt, amikor az egyik sajtótájékoztatón Roy Hodgson már befejezte a nyilatkozatát, de az M4 Sport „Gera Zolis kérdésére” azt mondta, hogy erre még válaszol. Szemmel láthatóan jó viszonyt ápoltatok, tartjátok még most is a kapcsolatot?
Igen, voltam kint nála látogatóban még a vírus előtt. Sajnálom, hogy nem tudok menni gyakrabban, hiszen egy nagyon jó emberről és szakemberről van szó. Kiváló volt a kapcsolatunk, kölcsönösen tiszteltük egymást, és szerintem ez a jelenet ezt jól tükrözte. Igazi angol úriemberről beszélünk, aki mindig tudta, mit kell mondania, és bár már nem olyan fiatal, de még mindig nagyon vág az esze. Mondtam is neki, hogy szeretnék ennyi idős koromban ilyen jól kinézni, mint ő.
Marco Rossival milyen a munkakapcsolatod? Generációváltást vitt véghez a válogatottban, egyértelműen számít a fiatalokra.
Igen, jól felismerte, hogy erre szükség van, és akadnak is olyan fiatal játékosok, akiket be lehet építeni a csapatba. Természetesen beszélünk, kikéri a véleményemet. Nagyon jó a kapcsolatunk, valóban sokat lehet tőle tanulni. Örülök neki, hogy ő a szövetségi kapitány, én pedig alatta vezethetem az U21-et.
Bár mondtad, hogy könnyebb kijutni az Eb-re mostanság, mint régen, de mégis mit vársz a felnőtt válogatottunktól a nyári Eb-n? Újra felcsendülhet az Éjjel soha nem érhet véget?
Pontosítanék, hiszen azért nem volt annyira könnyű, főleg, ha az izlandi meccset nézzük. Ott 3 percen múlott a kijutás kérdése, ami jól mutatta a csapat erejét, tartását, és ez nagy teljesítmény volt. Gyenge ellenfelet nem kaptunk, úgyhogy minden egyes mérkőzésen a pontszerzés is bravúr. Jutalomjátékként kell felfognia a csapatnak. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy nem lehetnek nézők a meccseken ebben a szép, új stadionban. Remélem, addig még változik a helyzet. Mindenképp bravúrra van szükség a győzelmek eléréséhez.
Több sportoló is nyilatkozta mostanság, hogy nem feltétlenül szereti, amit csinál, illetve, hogy az adott sportban csak a pénz motiválja. Nálad előfordult ilyen? Volt olyan pillanat, amikor abba akartad hagyni a labdarúgást? Ilyenkor, hogy tud az ember plusz motivációt gyűjteni?
Hogy valaki megutálja azt a sportot, amibe rengeteg időt és energiát fektetett, az nagyon furcsa megnyilvánulás a számomra. Azt el tudom képzelni, hogy valamiért megcsömörlenek vagy valami elveszi a kedvüket. Én magát a futballt nem utáltam meg soha, nem is jutott eszembe, hogy abba kellene hagynom. Nagyon szerettem csinálni. Sajnálom, hogy csak 30 valahány éves koráig űzheti az ember profi módon. Jobb lenne, ha 60-70 éves korunkig játszhatnánk, de ez sajnos nem lehetséges. Mindazonáltal nekem nem voltak ilyen hullámvölgyeim, sokkal inkább az volt bennem, hogy lassan abba kell majd hagyni és ez mennyire rossz érzés.
Nem könnyű feldolgozni azt az állapotot, hogy már nem ünnepelnek az emberek, nem kíváncsiak rád. Viszont, tudni kell időben befejezni a játékot, nehogy lekiabáljanak a szurkolók a pályáról - én ezt megelőztem.
Említetted, sajnálod, hogy csak 30-40 éves korig lehet űzni ezt a sportot. Ha megnézzük Zlatan Ibrahimovic-ot, ő közel egyidős veled és uralja az olasz bajnokságot. Fontolgatod a visszatérést?
Nem. Sajnos én sérülés miatt hagytam abba. Ha nem sérültem volna meg, akkor lehet, hogy még játszanék. Viszont a sérülésem olyan súlyos volt, hogy már nem tudtam volna azon a szinten játszani, amit elvártam magamtól, vagy mások elvártak volna tőlem. A genetika, az adottság és az egészséges életvitel nagyon fontos. Ezek hosszútávon mind kifizetődnek, elősegítve, hogy minél tovább tudd űzni ezt a gyönyörű sportot.
Edzőként viszont még bőven érhetsz el sikereket. Mennyire hosszú távra tervezel?
Előre nem szeretek tervezni, de egyelőre nagyon élvezem a munkát, hiszen azt csinálom, amit szeretek. Ha jól megy az edzősködés, akkor hosszú távon is foglalkozni fogok vele, ha pedig nem megy jól, akkor az embernek be kell ismernie, hogy ez nem az ő pályája. De nagyon remélem, hogy azok közé fogok tartozni, akik játékosként és edzőként is értek el sikereket.
Az interjút készítette:
Fazekas Csilla és dr. Tordai Máté
