Varga Judit válik. Országunk kormányának huncut tekintetű igazságügyi minisztere több mint egy évtizednyi vállt vállnak vetett küzdelem után leteszi a közös fegyvert, és elválik hites urától. Nem telt bele sok idő, pártjának kíméletlen kritikusai kéjes önelégültségben dagonyázva kezdtek kárörvendésbe a karácsonykor készült mesebeli idillt sugalló képek és a napvilágot látott zord valóság paradoxonát látva. Bár ínyenc élvezettel boncolgatható téma lenne az is, hogy eme tevékenység mennyiben vall érett, felnőtt individuumokra, és mennyiben óvódáskorú kisdedekre, szerény személyem nem ezzel kíván foglalkozni.
A szerencsétlenül járt házasság utolsó leheletének fuvallatára azonnal felbukkanó újságírók örömmel eresztették szélnek a szomorú hírt: miniszter asszonyunk házassága kétség kívül befuccsolt. Eme hírre reagálva Varga Judit egy, a férjével közösen szignózott posztot tett közzé közösségi oldalán, melyben
arra kéri a sajtó munkatársait, hogy legyenek szívesek patyolattiszta családi életét nem bemocskolni a mindennapi politika szennyével, különösképp három kiskorú gyermekére való tekintettel.
Lassan de biztosan fejtegetjük a rétegeket, már csak néhány kacskaringós proust-i kitérő, és a lényegre is térek, ígérem. Erre a posztra reagált Pál Márton, a hazai #acsaládazcsalád mozgalom alapító atyja, fallosz-huszár, aktivista, szerető férj és apa. Sajnálatát fejezte ki Varga Judit holtpontra jutott kapcsolatának kiszivárogtatása miatt, majd azzal a kéréssel fordult a miniszter asszony felé, hogy adja meg a Magyarországon élő szivárványcsaládoknak azt, amit most ő maga is kér, vagyis ne akarjon beleavatkozni legszentebb magánügyeikbe, különösképp kiskorú gyermekeikre való tekintettel.
Az összes proust-i rétegét lefejtve ezennel el is érkeztünk a bennem szunnyadó barátságtalan, hagymaszagú ogréhoz, aki az alább következő gondolatok fő szponzorálója.
Egyszer volt hol nem volt, a vérengző politikai korrektség és a radikalizálódott identitáspolitika pusztító nászából fogant jelenségén csodával határos módon átvergődve, az Úr 2019. évében a Science című folyóirat publikált egy tanulmányt, amely a genetika homoszexualitásban betöltött szerepét vizsgálta. A tanulmány fél millió alany bevonásával készült, így joggal nevezhetjük az eddigi legátfogóbb, leghitelesebb kutatásnak, melyet valaha jegyeztek a témában.
Az így kapott adatok feketén-fehéren prezentálják azt, hogy a genetika csak nyolc és huszonöt százalék közti arányban érintett egy adott személy szexuális orientációjának kérdésében – a maradékért a társadalmi valamint a környezeti hatások felelősek.
Igen, az ötszázezer ember esetében készült tesztek azt igazolják, hogy nincs szignifikáns különbség az eltérő érdeklődésű egyedek genetikai struktúrája között, tehát, a különbözőség oka nem itt keresendő. Dúró Dóra rendkívül önelégült arckifejezéssel áll egy szaggatott szivárványszínű zászlóba csavarva, kezében a tábla: ÉN MONDTAM.
Tehát, aki ezek után tagadja, hogy egy azonos nemű pár bizonyíthatóan deformálja a gyermek nemi irányultságát, az szimplán hazudik.
Varga Judit magánéletében vájkálni a legkevésbé sem egyenértékű a meleg párok örökbefogadáshoz való joga elleni fellépéssel.
Nem azért ellenezzük az azonos kromoszómával rendelkezők örökbefogadását, mert mások jogainak demagóg módon történő sárba tiprása a kedvenc szabadidős tevékenységünk, hanem mert a tudomány jelen állása szerint az ellenvetés megalapozottnak bizonyul.
Eltekintve attól, hogy kedveljük-e Varga Juditot és a Corleone klánt is lepipáló pártcsaládját, a tényeknek nevezett, manapság gyakran mellőzött misztikus jelenségek jelen esetben az ő oldalukon állnak.
Minimális erőfeszítést igénylő kutatómunka eredményeképp tanulmányok egész garmadája hullik az ölünkbe, melyek az azonos nemű szülők gyermekeikre gyakorolt hatását vizsgálják. Természetesen, ahogy erre Pál Márton is felhívta a figyelmet, nem mindegyik ilyen vizsgálódás tartozik a komolyan vehető kutatások táborába, néhányuk valóban csak egyes emberek homofób gondolatainak manifesztálódása. De nem az összes!
Elgondolkodtató tendencia rajzolódik ki a hetero és a homoszexuális párok által felnevelt magzatok életútjának összehasonlításából; röviden összegezve a gyermek lelki, testi és szellemi fejlődésének a saját, ellenkező nemű szülők biztosította környezet teszi a legjobbat.
Más kutatások arra világítottak rá, hogy a kapcsolaton belüli erőszak gyakoribb jelenség az azonos nemű párok között, ami szintén nincs kedvező hatással egy kisdedre.
Annyit azért hozzáfűznék, hogy az örökbefogadott gyermekek depresszióra való hajlamát és öngyilkossági kísérleteit az a tény is okozhatja, hogy lemondott róluk a szülőanyjuk, ez nem feltétlenül korrelál nevelőszüleik nemi identitásával.
Egy gyereknek két azonos nemű szülő megkérdőjelezhető közege jobbat tesz, mint az állami gondozás, ám ha egy alkalmas hetero és egy ugyanannyira alkalmas azonos nemű pár között kell választani, a döntés nem okoz fejtörést.
