Hogyan kerül egy magyar rendőr Kambodzsába, és miért marad ott évtizedekre? Hogyan reagált a járványra az ország, ahol továbbra sincs egyetlen halálos áldozat sem? Hogy lehet, hogy a fertőzötteket intenzív osztályok helyett luxusszállodában helyezik el? Podcast Magyar Tamás nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakértővel ENSZ-misszióról, magyar segélyhitel-programról és a vörös khmerek rémuralmáról.
Kambodzsából jelentkezem, hat óra időeltolódással. 1993. március 4-én léptem először az ország földjére egy ENSZ-misszió keretében, mint magyar rendőr. A misszió után visszahúzott a szívem. 27 éve élek ebben a fantasztikus országban, én vagyok eddig a legtöbb időt itt töltő magyar. Próbálom a magyar nevet, szokásokat meghonosítani. Köszönöm a lehetőséget, hogy megoszthatok a magyar ember számára kevésbé elérhető információkat.
A koronavírus-járvány terjedése miatt Kambodzsában rendkívül szigorú intézkedéseket rendeltek el. Ha jól tudom, titeket a Külügyminisztérium segítségével haza kellett menekíteni. Milyen korlátozások léptek életbe az első hullámban? Milyen korlátozások vannak most, mikor tértél vissza ismét Kambodzsába?
Tavaly januárban észleltük először a koronavírust Kambodzsában. Nem vették túl komolyan az emberek, de áprilisra már voltak megbetegedések. A kormány elrendelt egy lezárást. Felhívta a külföldiek figyelmét arra, hogy mindenki menjen haza a saját országába, mert tömeges fertőzés esetén nem tudják biztosítani számukra a megfelelő ellátást. Megindult a hazatelepítés, a külföldiek leállították az üzleteket, projekteket. Ekkor kaptam egy telefont a konzul úrtól. Azt mondta, van öt percem eldönteni, hogy hazamegyek-e a repülővel vagy itt maradok. Mivel Kambodzsában élek, nem volt kérdés, hogy maradhatok-e. Itt van a cégem (szerk.: az IPSA Co. Ltd - International Protective Security Agent - nemzetközi védelmi és biztonsági ügynökség alapító tulajdonosa), itt vannak a barátaim, minden ideköt.
Miért döntöttél mégis úgy, hogy hazajössz?
A családom Magyarországon volt, én egyedül tartózkodtam Kambodzsában. Amúgy is terveztem, hogy hazamegyek, de leállították a repülőket. El sem tudtam képzelni, hogy haza fogok jutni Magyarországra. Amikor megkaptam a lehetőséget, hogy felkerüljek a gépre, amit a magyar kormány küldött az itt tartózkodó magyarokért, akkor természetesen igent mondtam. Vártuk, hogy a gép megjöjjön. A repülés előtt két héttel már karanténban voltunk. Magyarországra érve szintén két hétig karanténban voltam, tehát egy hónapos karantén után láthattam a családomat.
Egy másik oka is volt annak, hogy haza kellett mennem; a feleségem betegsége. Meg is köszöntem Szijjártó Péter úrnak, hogy felférhettem a gépre. Hazamentem a feleségem betegsége miatt, de elvesztettem őt augusztus 20-án. Miután meghalt, úgy döntöttem, hogy nem maradok Magyarországon. November 11-én visszarepültem Kambodzsába.
Kambodzsából április 11-én repültünk haza Magyarországra. Ekkor már akkora lezárások voltak Kambodzsa fővárosában is, hogy kerületből kerületbe sem tudtunk menni. Kijárási tilalom volt, katonák, rendőrök voltak az utcán, ellenőrizték az embereket. Nagyon nagy zűrzavar volt tavaly áprilisban. Ezért is örültem annak, hogy hazamentem Magyarországra. A megérkezésem érdekes szituáció volt. Hazamentem a szülővárosomba, Várpalotára, ahol a családommal éltem. Egy lelket sem lehetett látni az utcán, mindenki be volt zárkózva. Kambodzsára mindig azt mondtam, hogy ott szabad emberként élhetek, de a koronavírus keményen korlátozta a szabadságunkat.
Hogyan lehet, hogy nem volt egyetlen halálos áldozata sem a vírusnak? Ez csak a statisztika?
Ázsiában, főleg Dél-Kelet Ázsiában, tehát Vietnámban, Thaiföldön, Laoszban, Kambodzsában nagyon gyorsan lépett a kormány, hazaküldött mindenkit. Az itt élő emberek immunitása szerintem sokkal jobb, mint az európai embereké.
De a mai napig nincsen hivatalos magyarázata annak, hogy miért nem volt eddig halálos áldozata a koronavírusnak Kambodzsában.
Most jelentette be a miniszterelnök, hogy az ötszáz szobás ötcsillagos InterContinental szállodába helyezik az összes fertőzöttet. Luxuskörülmények között vannak a betegek.
Itt az emberek nincsenek lélegeztetőgépen, nem is hallottam, hogy rendeltek volna.
Újra vannak turisták az országban? Hogyan fogadják őket a helyiek?
Korlátozva van a bejövetel Kambodzsába. Lezárták a határokat. Gyalogos- és járműforgalom nincsen, csak repülővel lehet bejönni. Amikor megérkezik a repülő, mindenkitől vesznek egy mintát. Két napra beviszik őt egy erre a célra kijelölt szállodába. Én is így voltam. Megérkeztem november 11-én, két napig egy nagyon kellemes hotelben tartózkodtam, ahol kaptam ételt-italt. De ezért fizetni kellett. Le kellett rakni kétezer dollárt egy bankszámlára, hogy ebből finanszírozhassanak bármilyen esetleges egészségügyi beavatkozást. Negatív teszt esetén a tesztelési és szállodai költségek levonása után visszakapja az ember a pénzt. Ehhez képest már minden Kambodzsába érkezőnek tizennégy napot karanténban kell töltenie.
Először ENSZ-misszió keretében érkeztél az országba. Milyen feladataid voltak, hogyan zajlott a kiválasztás? Sikeres volt a küldetés?
1998-ban jelent meg a Rendőr voltam Kambodzsában – avagy élet és halál Pol Pot országában című könyvem. Ebben részletesebben leírom, de most röviden összefoglalom. Bűnügyi helyszínelőként dolgoztam Várpalotán. Kaptunk egy körlevelet az Országos Rendőr-főkapitányságtól. Ötéves rendőri múlttal rendelkező, jó fizikai állóképességű, angolul beszélő személyek jelentkezhettek a kambodzsai misszióra. Az ENSZ felkérte a magyar kormányt, hogy állítson ki száz rendőrt. De a rendszerváltás után voltunk, ‘93-ban, amikor még nem beszélt túl sok rendőr angolul. 1993-ban nem kerestünk olyan jól a rendőrségen sem.
Vonzott, hogy ha bekerülök, rendbe tehetem a családi kasszát a misszióban megkeresett pénzből. Nem a kalandvágy vagy a világlátás motivált.
Három gyerekünk volt. A feleségemmel megbeszéltem és beadtam a pályázatomat. Harminc éves voltam, a fizikai állóképességem rendben volt. Három éve dolgoztam csak a rendőrségen, nem volt meg az öt évem és nem beszéltem angolul. Egyszerűen akkora vágyat éreztem, hogy részese lehessek a missziónak, hogy beadtam a jelentkezésemet ‘92-ben. Az első csoportba nem is kerültem be. Viszont kaptam egy lehetőséget, hogy ha lesz még egy turnusváltás, jelentkezhetek a másodikba.
Eltelt egy év, a magyar rendőrök már kint voltak Kambodzsában, végezték a munkájukat. Jött újra egy körlevél arról, hogy huszonöt embert le fognak cserélni, huszonöt új embert fognak kiválasztani. Közben olyan kellemes információk érkeztek Kambodzsából, hogy majmok szaladgálnak az utcán, ha banánt, ananászt vagy mangót kívánsz, odamész egy fához és ehetsz. Ráadásul milyen jó a tengerpart. Több mint 1100-an jelentkeztünk a huszonöt helyre. Három lépcsőben válogatták ki a huszonöt embert. Adtak nekem másfél hónapot, hogy szerezzem meg a Rigó utcában az alapszintű angol nyelvvizsgát. Mindent erre az egy lapra tettem fel, tanultam az angolt. Végül megszereztem a nyelvvizsgát, amit le tudtam tenni az asztalra. Azt mondták, hogy mivel bizonyítottam, hogy másfél hónap alatt meg lehet tanulni angolul, bekerültem a válogatásba. Behívtak ötven embert, közülük választották ki a huszonötöt. Bekerültem a csapatba, elindultunk Kambodzsába. Fantasztikus érzés volt, hogy mégis sikerült.
Már a gépen jöttek az információk, hogy megtámadták az egyik khmer falut, ahol magyarok laktak. Őket is meg akarták ölni a vörös khmerek. Mi a repülőn ültünk, a feleségem ekkor olvasta a Zsaru magazinban. Elindultunk az ismeretlenbe 1993-ban. Amikor leszálltunk a gépről és a 45 fokos meleg mellbe csapott minket, azt mondtam, hogy hoppá, átjöttem a világ másik felére. Tizenkétezer kilométerre a hazámtól, a családomtól, az ismerőseimtől. Mi fog itt várni? Ez 1993 márciusában volt, májusban voltak a választások. A vörös khmerek meg akarták akadályozni az első szabad demokratikus választásokat Kambodzsában, egyre több bűncselekmény történt. Folyamatosan támadták az ENSZ alakulatokat, rendőröket, katonákat, civileket.
Megérkeztünk egy magyar ember számára teljesen ismeretlen országba. Annyit tudtunk, hogy vörös khmerek kiirtották az ország fél lakosságát.
Három és félmillió embert gyilkoltak le 1975 és 1979 között. Most ők akarják megakadályozni a választást. Egy háborús övezetbe érkeztünk meg. Nem beszélve az idegen kultúráról: a szagok, a por, a kosz, az emberek viselkedése, a szegénység. Most csak a fővárosról, Phnom Penhről beszélek, ide érkeztünk meg. Körülbelül egy 18. századi magyar városhoz lehetett hasonlítani.
Mennyit fejlődött azóta?
Ez a huszonhét év óriási robbanást hozott az országban. 1993-ban voltak a szabad demokratikus választások. Négy éven keresztül próbált a saját lábára állni az újjáalakult kormány és az adminisztráció. Egészen 1997 végéig itt még gerillaháború folyt. Hiába volt itt az ENSZ, nem tudta legyőzni a vörös khmereket, akik háborúztak a lakossággal és az itt maradt ENSZ-különítményekkel is. Bementek egy faluba, megölték a falu vezetőjét, utána kirabolták a települést. Volt olyan, hogy egy éjszaka harmincöt halászt gyilkoltak le gyerekekkel együtt. Nagyon sok bűncselekmény történt egészen 1997-ig. 1996-ban Hun Szen átvette a hatalmat, két miniszterelnök volt 1997-ig. Az első miniszterelnök Ranariddh herceg volt, a király fia, a második pedig Hun Szen. Egy vértelen puccsal átvette a hatalmat Ranariddh-tól, egyetlen nap leforgása alatt. Azóta ő irányítja az országot. 1998-ban meghalt Pol Pot is, én innen számolom az ország fejlődését. Amikor a kormány megnyitotta a határokat (főleg a kínaiak, a japánok és a koreaiak előtt), irtózatos pénzek jöttek be az országba az utak, az épületek, az adminisztráció és a kommunikáció fejlesztésére.
A kis tigris nagy tigrissé nőtt. Phnom Penh ott van Thaiföld és Vietnám mellett.
Nagyon erős gazdasággal rendelkezik most Kambodzsa. Phnom Penh-ben havonta adják át a negyvenöt-ötvenemeletes felhőkarcolókat, rengeteg ipari parkot nyitnak. Egy ipari park százhúsz-százötven külföldi gyárat jelent.
Nemrég olvashattuk, hogy az olajipar fellendítésével is próbálkoznak.
Valóban találtak olajlelőhelyeket százhatvan kilométerre a kambodzsai partoktól Thaiföld irányában. Álmodoznak. 7500-8000 hordó naponkénti teljesítménnyel számolnak, ez az olajpiacon egy kis légypiszok. Saját tőke hiányában a kormány nem tudja önerőből fejleszteni, ezért eladták. Az olajból származó adó pedig elenyésző ahhoz, hogy olajhatalommá váljanak.
Milyen Kambodzsa és Magyarország viszonya? Pár évvel ezelőtt jelentették be, hogy lesz nagykövetség Kambodzsában és Magyarországon is, a kambodzsai falvak modernizálásban pedig magyar technikát szeretnének alkalmazni.
Szijjártó Péter és Áder János tárgyalt az államvezetéssel ezekről. Megtették az ígéreteiket. 2010-ben már volt hasonló kötött segélyhitel-program, akkor nem valósult meg. Az MSZP indította el és amikor átvette a Fidesz a hatalmat, leállította ezt a programot. Viszont most megháromszorozták az összegét vidékfejlesztésre, mezőgazdaságra és vízgazdálkodásra. Kambodzsa most már nagyon törekszik az adminisztráció és falvak digitalizációjára. Mindenki arra vár, hogy enyhülés legyen Covid téren, de a háttérben azért mennek a megbeszélések a két ország között. Már összeállt a magyar és kambodzsai szakértőkből álló csapat, ami a kötött segélyhitel-program pontjait készíti elő. Reméljük, hogy most sikerülni fog a megvalósítás. Nagyon jó a kapcsolat a két ország között.
Amikor hetvenöt évvel ezelőtt megalapították az Egyesült Nemzetek Szervezetét, a világ vezetőinek fő célja egy újabb világháború megakadályozása volt. A koronavírus az egyik legnagyobb, már-már háborús globális fenyegetés. A kezelésében azonban úgy tűnik, hogy sem az ENSZ, sem a WHO nincs a helyzet magaslatán. Szerinted alkalmas az ENSZ a 21. századi kihívások kezelésére?
A saját véleményemet mondom. Szerintem nem alkalmas. Abszolút nem. 2005-ben jelentettem meg a második könyvemet Barát vagy ellenség? - A totális kontroll forgatókönyve címmel (szerk.: Dave Forrest szerzői álnévvel). Megjelenésekor azt mondták, hogy egy utópia. Ma abban élünk, amit leírtam. AZ ENSZ Ruandában sem tudta megakadályozni a népirtást.
Kambodzsában is évtizedekig büntetlenül éltek a népirtók, olykor egy faluban az áldozatok hozzátartozóival.
Pontosan. 1997-ben Hun Szen ultimátumot adott a vörös khmereknek. Utóbbiak védték Pol Potot, nem lehetett bíróság elé vinni. Pol Pot egy északnyugati megyében lakott. Annyira alá volt aknázva a terület, hogy senki, az ENSZ sem tudott oda bemenni. Pol Pot természetes halált halt, prosztatarákban hunyt el 1998-ban. Két héttel a könyvem megjelenése előtt kaptam meg a hírt. Felhívtam a kiadót, mert úgy zártam le a könyvemet, hogy Pol Pot még élt. Az utolsó mondatot arra módosítottuk, hogy Pol Pot meghalt. Nagyon nagy elégtételt jelentett így nekem a könyvem utolsó sora. Ez az ember egy fanatikus diktátor volt, akit követtek a vörös khmerek. A saját honfitársaikat mészárolták le ezek a 10-16 éves gyerekek. Azt mondta nekik Pol Pot, hogy ti vagytok az élet és halál urai. Arra kényszerítették a gyerekeket, hogy mészárolják le a saját családjaikat, irtsák ki a gondolkodó embereket. A városi embereket igába hajtották, rizstermeléssel, vizesárok építéssel foglalkoztak. Pol Pot célja egy erős agrárország felépítése volt. Viszont az első három hónapban, amikor átvette a hatalmat 1975-ben, kiirtotta az összes munkaképes, erős férfit, nehogy fellázadjanak ellene. Ezt több fejezeten keresztül feldolgozom a könyvemben.
A kezemen és a hátamon is állt a szőr, amikor olvastam a Pol Pot terv angol nyelvű kivonatát.
1980-ban volt egy statáriális népbíróság. Nagyon sok vörös khmert megöltek akkor. Ha valakire azt mondta a szomszéd, hogy vörös khmer szimpatizáns volt, ott helyben fejbe lőtték. 1979-től 1982-ig akkora hajtóvadászat volt, hogy attól is szenvedett az ország. Négy rezsim volt egészen a felszabadulásig, 1990-ig. A király segítséget kért az ENSZ-től ahhoz, hogy fel tudjon állni egy kormány Kambodzsában. Az akkor kambodzsai ENSZ-megbízott azt mondta, hogy addig nem teszi be a lábát az ENSZ, amíg az utolsó vietnami katona haza nem megy a saját hazájába. Ekkor kezdődött a mi missziónk. Két év alatt 82 ENSZ-alkalmazottat öltek meg a vörös khmerek. A 129 magyar rendőrből mindenki élve hazajutott. Ez köszönhető az értünk keményen kiálló magyar parancsnokunknak, a magyar találékonyságnak és a jég hátán is megélő stílusnak. Szétosztottak bennünket az országban. Én az ORFK főorvosának társa voltam. Voltak olyan falvak, ahol 3-4-5 magyar volt együtt. Mi a Dokival (így becéztük) egy speciális, mindenhol bevethető csapatot alkottam. Nyomoztunk, boncoltunk, mindenféle őrültséget elkövettünk. Ezeket le is írtam a könyvemben. Méltó emléket akartam állítani a magyar rendőri ENSZ-missziónak. Most írom a második részét. Továbbá elindítottam a Kambodzsa magyar szemmel vlogot Facebookon. Ajánlom minden érdeklődőnek!
Az interjút készítette: Fazekas Csilla
