(Kép forrása: news.sky.com)
Douglas Murray véleménycikkben méltatta a Daily Telegraph hasábjain a brit konzervatív kormány belügyminiszterét, Priti Patelt, aki „csodálatra méltóan egyértelműsítette, hogy a célja nem más, mint véget vetni az Egyesült Királyságba irányuló illegális bevándorlásnak.” Az ugandai-indiai származású Tory politikus, aki 2010 óta parlamenti képviselő és 2019 óta Boris Johnson belügyminisztere, ezen a héten ugyanis nemzeti konzultációt indít, hogy a még a nyár előtt benyújtandó új bevándorlási törvényről kérje ki az emberek véleményét.
Murray felidézi, hogy
a bevándorlás kérdése már több generáció óta „bugyog” ugyan a brit politika felszíne alatt, és néha felszínre is tör, de sokkal ritkábban, mint bármely más nyugati országban.
Persze az Egyesült Királyságban is felmerült az a dilemma, hogyan lehet egy fejlett országnak egyszerre tanúsítania méltányos és emberséges magatartást a világ szegény országaiból érkezőkkel szemben, és közben megtartania a saját határai feletti ellenőrzés jogát. Murray szerint nem könnyítették meg a közös gondolkodást erről azok a „baloldali agitátorok,” akik minden, egyébként teljesen normális, a bevándorlással kapcsolatban aggályokat kifejező véleményt ostobának, vagy egyenesen rasszistának bélyegeznek.
A szerző azt is megjegyzi, hogy míg a kontinentális Európában a migráció még mindig egy óriási indulatokat kiváltó téma, a Brexit nagymértékben megnyugtatta a brit közvéleményt, ahogyan azt a közvéleménykutatások is igazolják.
Úgy tűnik, a többség úgy gondolja, hogy a problémát részben orvosolta maga a tény, hogy a szigetország kilépett az EU-ból, és ezáltal visszaszerezte az ellenőrzést az ország határai felett.
Ráadásul az elmúlt évben a Covid pandémia miatt gyakorlatilag semmilyen beáramlás nem történt Nagy-Britanniába.
Csakhogy van egy kivétel ez alól:
a La Manche csatornán át csónakon érkezők, akik folyamatosan és jelentős számban jelennek meg az angol partoknál. Tavaly csaknem 10.000 ember érkezett az Egyesült Királyságba illegálisan ezen az útvonalon, ami a többszöröse az előző évben próbálkozóknak,
hangsúlyozza Douglas Murray. Azaz, miközben legálisan nem lehetett belépni Nagy-Britanniába, az illegális migrációs erősödött. Murray szerint nyilvánvaló, hogy egy konzervatív kormány nem teheti meg, hogy nem tesz valamit ez ügyben, most, hogy már nem lehet az EU-t hibáztatni mindenért.
A probléma lényege, magyarázza a szerző, hogy amint a csónakok brit tengeri felségterületre érnek, a hatóságoknak kötelessége „kimenteni” az utasokat, és a szigetországba kísérni, ahol aztán hotelekben és más szállásokon helyezik el őket. Annak ellenére, hogy törvénytelenül léptek be az országba, minden legális csatornát megkerülve, az ily módon az országba jutottak szinte mindegyike ott is marad. Ez a rendszer mélyen igazságtalan, és nyilvánvalóan azokat jutalmazza, akik megszegik a törvényt, hangsúlyozza Murray.
A balos civil szervezetek és más migrációpárti hangadók szerint az olyan államok, mint Dánia és Ausztrália, amelyek hatékonyan véget vetettek ennek a gyakorlatnak, „pária állammá” váltak. Murray szerint az igaz páriaállamok azok, amelyek nem veszik komolyan a határaik védelmét és állampolgáraik biztonságát, és amelyek ezáltal felelőtlenül bánnak az adófizetők pénzével, cseppet sem törődve azzal, hogy megengedő fellépésükkel valójában az „alantas embercsempész hálózatokat gazdagítják.”.
A brit belügyminiszter bátor lépéseket tervez a Csatornán át érkező illegális migráció megfékezésére. Murray felidézi, hogy
a Priti Patel által előterjesztett bevándorlással kapcsolatos új jogszabályok többek között börtönbüntetést és deportálást helyeznek kilátásba azoknak, akik illegálisan érkeznek az országba, és akár életfogytig tartó bebörtönzéssel sújtanák az embercsempész hálózatok tagjait.
Ezen kívül megkönnyítenék azoknak a kitoloncolását, akik jogtalanul tartózkodnak Nagy-Britanniában, de ami a legfontosabb Murray szerint,
az illegális bevándorlókat a legális bevándorlókétől elkülönített rendszerben kezelnék.
Ugyanis jelenleg az illegális és a legális bevándorlók ugyanabban az elbírálásban részesülnek, ami a jövőben megváltozna, fejti ki Murray. A tervek szerint a törvénytelen módon az országba érkezőket speciális létesítményekben helyeznék el, sőt, akár egy harmadik helyszínre is el lehetne őket szállítani a brit szigetekről, annak érdekében, hogy könnyebben vissza lehessen őket küldeni a származási országukba.
Ezt a módszert egyébként Ausztrália már jó ideje igen hatékonyan alkalmazza,
teszi hozzá a szerző.
A sajtónak kiszivárogtatott részleteken felháborodott baloldali aktivisták és lobbicsoportok azonnal „embertelennek” és „méltánytalannak” bélyegezték az új menedékjogi jogszabály-tervezetet, „pedig a tervezet egyáltalán nem az”, jelenti ki a szerző . „Ami embertelen, az a status quo, és ami méltánytalan, az nem más, mint ami eddig zajlott ez ügyben,” zárja írását Douglas Murray.