Reaktor

A transzparens tájékoztatáshoz tényleg szükség van a halottak látványára?

Március harmincegyedikén, egy napsütéses szerdai napon huszonnyolc, magát függetlenként definiáló sajtó orgánum útnak indított egy nyílt levelet, kis országunk prominens döntéshozóinak címezve.

pexels-terje-sollie-320617.jpg

A szerelmetes levélben az állt, hogy eme huszonnyolc szerkesztőség azt kéri a kormány arra illetékes tagjaitól, hogy tegyék elérhetővé a transzparens tájékoztatás lehetőségét, vagyis: engedtessék meg a sajtónak a covid-osztályokon forgatni, az frontvonalban harcoló ápolók és orvosok szabadon nyilatkozhassanak a kórházban dúló siralmas állapotokról, illetve az operatív törzs nyújtson 0-24-ben valódi tájékoztatást a sajtó képviselőinek.

Mindezt azzal indokolják, hogy a koronavírus fenyegető, halálos mivolta a kórházak berkein belül figyelhető meg leginkább,amelyet most nem tudnak teljes, nyers valójában a publikum szeme elé tárni, mert a sajtó munkatársai nem tehetik be lábikrájukat a küzdelmes csatatérre, hogy onnan tájékoztassák a népet. Ennek az el nem ért információnak a hiánya pedig azt a hamis képzetet kelti a magyar lakosságban, hogy a vírus nem is oly veszélyes, mint azt egyesek hinni vélik, ezért nem tartják be a járványügyi intézkedéseket, amely még több megbetegedéshez, vagyis a járvány súlyosbodásához vezet.

Talán én gondolom rosszul, de bevallom őszintén, én eddig abban a hitben éltem, hogy

a sajtó kizárólagos feladata az állampolgárok tájékoztatása, nem pedig a nevelése.

Megütközve és kissé felháborodva állok ezen gondolat előtt, miszerint a független magyar sajtó munkatársainak meggyőződése az, hogy munkaköri leírásukban foglaltatik a járvány legtorokszorítóbb rémképeivel riogatni a lakosságot, ezzel érvén el azt, hogy komolyan vegyék a védekezést. Mikor avanzsálódtam taknyos kölyökké, akit a szenes ember eljöttével riogatnak a felnőttek, ha nem viselkedik jól?

A levelet fogalmazó s útjára indító huszonnyolc szerkesztőség összes tagjához intézem kérdésem:

tényleg azt gondoljuk, hogy a hiteles, transzparens tájékoztatás legfontosabb hiányzó eleme a lélegeztetőgépen haldokló emberek látványa?

Őszintén esküdni mernénk rá, hogy ezen kívánalmunknak az égegyadta világon semmi köze a pánikkeltéshez és a kattintásvadászathoz? Mióta elengedhetetlen feltétele a tájékoztatásnak az emberi szenvedés naturalisztikus megjelenítése? Mióta dolga egy újságírónak meggyőzni az olvasóit bármiről?

Igen komoly indulatokat képes korbácsolni elmémben az a mentalitás, miszerint mivel nem tartunk eléggé a covid-tól, a helyzet orvoslásához egy az utolsó hörgéssel a halálba induló betegek rémisztő látványa szükségeltetik.

Ezt nevezzük professzionális újságírói munkának, amikor gyakorlatilag a levél fabrikálói által is el van ismerve, hogy a félelemkeltés a cél?

Mit szeretnénk, hogy még bőszebben lehessen szidalmazni egymást?

Az esztelen korlátozások tűrhetetlen terhe alatt roskadozó tömeg, akikkel érdekes módon senki sem szolidarít, most majd felelőssé tehető az összes, fotón és videón elénk tárt szenvedésért. Nem ágyazódott bele így is bőven eléggé az átlag polgár elméjébe, hogy a korlátozások ellen ágálni, a megmentett emberi életeken kívül más szempontokat is figyelembe venni felelőtlen, egyenesen gyilkos magatartás?

Mit szeretnénk, hogy még mélyebbre lehessen taposni azokat, akiknek egy hajszálon függ a megélhetésük, akiknek egy élet munkája csúszik ki menthetetlenül a kezükből, és akik egyre nehezebben tudnak megbirkózni az izoláltság okozta mentális teherrel?

Szeretnénk elérni, hogy a szilárdnak vélt erkölcsi felsőbbrendűség birtokában az ország egyik fele úton-útfélen gyilkosnak nevezze a másikat? 

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása