Reaktor

Egy laptop halála

Néhány dolog értéke csak akkor tűnik fel ha már maga a dolog nincs. Sok mindenre igaz ez, az élet bármelyik területére kivetíthető. Én pont az elmúlt hetekben kaptam egy nagy leckét, mennyire igaz is ez a gondolat. Ma már alig teszünk két lépést valamelyik kütyünk nélkül, így eléggé szíven ütött amikor a laptopom lehalt. A helyzet nem túl drámai, de érdekes volt megtapasztalni milyen is egy hét laptop nélkül 2021-ben.

Először is fontosnak tartom, hogy beszéljünk a kiváltságos helyzetről amiben élünk. Bár sokunk számára a számítógép birtoklása és használata teljesen természetes, nem mindenki ennyire szerencsés.

2019-ben a világ háztartásainak 47,1% rendelkezett csak számítógéppel otthon.

Ez a szám megdöbbentő lehet, hiszen a körülöttünk élők többsége munkájához vagy tanulmányaihoz használ számítógépet, és nekünk is a mindennapjaink részévé vált. Ha csak a fejlett országokat figyeljük meg, ott azért jobb a helyzet: a családok 80%-a birtokol legalább egy számítógépet.

Nálunk is kiskorom óta a mindennapok részévé vált a technika. A kortársaimhoz képest viszonylag későn, 11 éves koromban kaptam meg az első telefonom. A kis kinyithatós Nokia volt az egyik legszebb karácsonyi ajándékom: azt az izgalmat nehezen lehetett volna felülmúlni. Az osztályban ekkor már szinte mindenkinek volt valamilyen készüléke, így talán érthető volt a boldogság. Végre lehetett játszani, sms-ezni, és anyukámék is kaptak egy új eszközt aminek elvételével lehetett „fenyegetni”. 

 Az első laptop is kicsivel később érkezett hozzám mint az osztálytársaimhoz: az érettségi után, a ballagási pénzemből vásároltam magamnak. A szabadság első jele volt ez, hiszen addig az otthoni PC-t, vagy anyukám laptopját használhattam csak. Nem csak új városba költöztem és elkezdtem az egyetemet, de végre korlátok nélkül netezhettem, ami ma már természetes, de régebben az egyik legizgalmasabb dolognak számított.

 Mára szinte összenőttem a laptopommal: ébredéstől elalvásig dolgozik. A home office és a jelenlegi helyzet még szorosabbra fűzte a „kapcsolatot”, alig van olyan nap amikor ne használnám a gépem. Az a típus vagyok, aki magával viszi a laptopját mindenhova. Legyen szó munkáról, főzésről, takarításról, edzésről, vagy bármilyen egyéb ház körüli elfoglaltságról: a gépem követi minden lépésem.

close-up-hand-taking-notes_23-2148888827.jpeg

Ezen a ponton jött el a sokk amikor egyik reggel bármivel is próbálkoztam, nem tudtam bekapcsolni a drágát. Pánik, telefonhívások, szervíz. Meg lehet javítani? Drága lesz? Hála az égnek nem veszett el semmilyen adat, de nincs gép egy hétig. Mit tehet az ember ilyenkor? Nyilván nem sok mindent, hiszen újat venni nem szükséges, meg lehet várni azt az egy hetet, nem nagy dolog. Az okostelefonok világában amúgy sem leszek elveszve.

A kezdeti pánik után az első nap egész nyugis volt. Nem gondoltam túl sokat a gépre, egyszerű lesz ez, gondoltam. A második nap kellett szembesíteni a főniket, hogy én most egy hétig gép nélkül vagyok, az instant lemaradás garantált. Nem tudtam haladni semmivel amivel szerettem volna, nem volt hozzáférésem a gépemen tárolt fájlokhoz, az egész kezdett kaotikus lenni.

A napirend felborult, a produktivitásom közel sem volt hasonlítható a normális szinthez. A telefonom vált a szórakoztatás szinte egyetlen formájává, így kezdte átvenni az uralmat.

A negyedik napon jött el az a pont amikor átfordult nálam az egész.

Rájöttem, hogy ez a technikai függés nem jó nekem, egy kicsit vissza kell venni. Szinte erőszakkal kellett rávennem magam, hogy elkezdjek egy könyvet vagy, hogy eltöltsek egy kis időt teljes csendben. Nagyon régen volt olyan, hogy zene, sorozat vagy bármilyen háttérzaj nélkül töltöttem volna napjaim.

Nem mondom, hogy egyszerű volt és azt sem, hogy innentől ez válik majd a napi normalitássá.

De érdekes tapasztalás volt egy olyan fiatalnak, akinek a mindennapjait teljesen átszőtte a technika.

A hét letelte után a felhalmozódott munka és teendő árnyékot vetett a nagy örömre, de az újbóli egyesülés azért megnyugtató volt. Ha röviden kellene leírnom ezt az időszakot, akkor a FOMO (fear of missing out) kifejezést használnám.

Féltem, hogy lemaradok, hogy kimaradok valamiből.

Összességében úgy látom nagyon jót tett nekem ez a kis szünet, mert tényleg egészségtelen az a technikai függőség amiben élünk. Nem állítom, hogy innentől forradalmi változásokat vezetek majd be, viszont a heti egy laptop mentes nap garantált. Jobban alszom, és jobban is érzem magam utána. Van élet tehát a laptop előtt és után is, de az biztos, hogy innentől jobban fogom értékelni azt a technológiai fejlettséget amiben élek.

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása