Egyedülálló szülőként nagyon sok mindenben segítségre szorul az ember, az Egyszülős Központ igyekszik könnyebbé tenni az életüket. Miben tudnak segíteni és miben nem a több mint egymillió érintettnek? Ingyenesek-e a szolgáltatásaik, és Budapesten kívül hol vannak még jelen a határokon innen és túl? Nagy Anna, a központ alapítója volt a Reaktor podcast vendége.
Mivel jár egyedülálló szülőnek lenni?
Hirtelen nem is tudom, hogy elegendő-e rendelkezésre álló idő ahhoz, hogy elmondjam azt a hosszú sort, hogy milyen az, amikor az ember egyedül neveli a gyermekét. Automatikusan azt gondoljuk, hogy az a különbség a nem egyedül nevelőkhöz képest, hogy két szülő helyett egy szülő van. Sokkal, de sokkal több a különbség. Amikor valaki egyedül neveli a gyermekét, gyakorlatilag nincs olyan része az életének, amire ez ne hatna ki. Részben a gyerek életére is igaz ez. Nagyon más egy olyan gyermek jelene és jövője, akinek egyetlen szülője van. Ebből a szempontból már egy másodlagos kérdés, hogy miért is van neki egyetlen szülője. Ez a hiány részben a mindennapjaiban, a pszichéjében, a lelkiállapotában, az anyagi lehetőségeiben nagyon fontos különbséget jelent. És nagyon fontos különbséget jelent annak a szülőnek is, aki egyedül van. Onnantól kezdve, hogy hol lakik a család, odáig, hogy milyen munkát tud vállalni, milyenek a munkavállalási lehetőségei, hogy milyenek az anyagi körülményeik, milyenek a társas kapcsolataik. Ezt nagyon hosszan sorolhatnám. Az egyszülősség nem csak egy családi állapot, hanem egy olyan élethelyzet, amiben gyakorlatilag az élet minden területét egy kicsit újra kell építeni.
Hány érintett család van?
Körülbelül háromszázezer olyan család van, ahol vagy csak az apuka, vagy csak az anyuka nevel. Ez több mint félmillió gyereket jelent. Valahol nyolc- és kilencszázezer között van azoknak az embereknek a száma, akik akár gyerekként, akár szülőként élnek egyszülős családban. Az érintettek száma már egy sokkal nagyobb tömeg. Hiszen az egyszülős családok életében érintettek azok, akik különélő szülőként (jó esetben) kapcsolódnak a családokhoz. Érintettek azok, akik a család többi tagjaként kapcsolódnak. Például egy nagyszülőnek egészen más a feladata, a kapcsolódása egy családhoz akkor, hogyha hiányzik az egyik szülő. Nagyon gyakran kvázi egy másik szülő szerepét kell betöltenie. De azt gondolom, hogy ugyanígy érintettek azok, akik már felnőttek, de egyszülős családban nőttek fel. Az ő kapcsolódásuk ehhez a témához egy egész életre kihat.
Ha mindenkit beleszámolunk, akkor bizony itt több millió ember van, aki valamilyen formában érintett.
Milyen arányban nevelnek egyedül gyermeket férfiak és nők?
Közel kilencven százaléka ezeknek a szülőknek anyuka. De mivel nagyon nagy számokról beszélünk, a maradék tíz-tizenkét százalék is negyvenezer apukát jelent. Nagyon sokan vannak ők is. És itt nem csak a szülőkre kell gondolni. Nagyon sok olyan nagyszülő van, aki egyedül neveli az unokáját, ahol a szülők bármilyen oknál fogva kiestek a képből. De van olyan családunk is, ahol a dédszülő neveli egyedül a dédunokáját. Úgyhogy egy nagyon sokszínű és heterogén csapat a miénk.
Az egyedül maradt szülő mennyire tudja átvenni a másik szülő szerepét?
Ez benne van az első öt kérdésben, amit az ember feltesz, amikor egyedül marad. Megkérdezi magától, hogy hogyan lesz egyszerre apukája és anyukája a gyereknek. Részben az ember nem lehet anyukája és apukája is. A szülő vagy csak az anyuka, vagy csak az apuka. De egy csomó olyan funkció, feladat átkerül a szülőhöz, amit lehet, hogy nem szívesen csinál vagy amire nem is gondolt, hogy egyszer majd csinálnia kell. Az, hogy az ember megtanul reluxát szerelni nőként, mert vagy megcsinálja vagy nem működik, akkor az egy olyan feladat, amit egyszerűen fel kell vállalni. Láttunk apukákat is, akik tanulták, hogy hogyan kell befonni a kislányuk haját. Bizony, át kell venniük jó néhány feladatot, ami eredetileg nem hozzájuk tartozott.
El tud látni egy ember két szülőnyi munkát?
Muszáj neki. Vannak helyzetek, amikor nem az a kérdés, hogy meg tudom-e csinálni, hanem hogy van-e más választásom. Amikor valaki egyedül nevel, akkor nincs más választása. A gyereknek pont ugyanazok a szükségletei, igényei, legyen akárhány szülője. A gyereknek ugyanúgy ennie kell, iskolába kell járnia, játszani és tanulni kell vele, pláne a mostani időszakban. A gyereknek pont ugyanazt kell vagy kellene megkapnia, mintha két szülője lenne. Úgyhogy ilyenkor nem is az a kérdés, hogy meg tudjuk-e csinálni. Hanem van ez a feladat, menni kell és csinálni.
Meg vannak bélyegezve az egyedül nevelő szülők?
Nagyon sok szülő számol be arról, hogy valamilyen formában találkozik ezzel a fajta stigmatizálással. Aki egyedülálló szülő, ő valószínűleg valamit rosszul csinált, valamit elrontott, valamire nem volt alkalmas, lehet hallani olykor. Például ezeknek a családoknak az izolációjához ez elég gyakran hozzájárul. Előfordul egyedülálló szülőket kevésbé szívesen hívnak meg olyan programokra, amikre korábban, amikor még volt társuk, még szívesen meghívták. Ennek nagyon sok oka lehet, de bizony az izoláció egy nagyon nagy probléma az egyedül nevelő szülőknél. És a stigmatizáció sem ritka.
Sokszor nem is merik ezt felvállalni?
Előfordul. Többször találkoztam olyannal, ahol nem tudta a környezet, például a gyerek osztálytársai, vagy a gyerek osztálytársainak szülei, hogy elváltak a családban. Egyszer egy anyuka azt mondta, hogy ugye nem gondolom, hogy erről beszélni fog. Akkor már két vagy három éve külön éltek. Sokszor nehéz ezt bevallani. Ez elég furcsán hangozhat, de bizony tapasztalunk ilyet. Van, hogy tényleg hosszú idő után derül ki a környezet számára, hogy nem külföldön dolgozik csak az apuka, hanem ők már effektíve elváltak. De valahogyan ők ezt nem mondják ki. Nagyon nehéz bevallani, nem csak a környezetnek, hanem talán saját maguknak is, ha egy házasság már nem csak de facto, hanem de jure sem működik.
Milyen veszélyeknek vannak még kitéve hatványozottan?
Az elszegényedés mindenképpen egy nagyon fontos veszély. Két bevétel helyett egy lesz egy családban úgy, hogy a költségek igazából nem csökkennek, vagy nagyon kis mértékében. Hiszen egy lakást fenntartani pont ugyanannyiba kerül, a gyerekek költségei semmit nem változnak. Az igazi, nagy alapköltségek továbbra is ott maradnak a családban. A bevétel pedig általában a felére, vagy kevesebb mint a felére csökken. Ez egy nagyon komoly életszínvonal-romlást is jelent. Elvileg ott van a válás utáni tartásdíj, ami valamennyire segíthet vagy segíthetne, de nagyon sok gyerekhez ez soha nem érkezik meg. A gyerekek körülbelül negyede nem kapja meg azt a tartásdíjat, amit neki egyébként megítélt a bíróság. Amikor az egyszülős családok elszegényedéséről beszélünk, akkor ennek is elég komoly szerepe van benne.
A kormányzati támogatásoktól mennyire esik el, aki egyedül neveli a gyermekét?
Azok a kedvezmények, amiket a családok kaphatnak most, az egyszülős családok számára is elérhetőek. Nagyon fontos, hogy az egyszülős családok is tudják, hogy ha például lakásvásárlásban vagy lakásfelújításban gondolkodnak vagy az adókedvezményekről beszélünk, ezek mind olyan támogatások, amik az egyszülős családoknak is elérhetőek. Nagyon fontos, hogy ez ki legyen mondva. Én azért elég sokszor megkaptam az elmúlt jó néhány évben, hogy szerintem mi családok vagyunk-e egyáltalán. Persze, hogy családok vagyunk, mi mások lennénk?
Ki kérdezi meg?
Sok mindenki megkérdezte már, hogy egyébként mi családnak tartjuk-e magunkat vagy mi csak egy háztartás vagyunk. Természetesen mi nem csak egy háztartás vagyunk, hiszen ahol szülők gyereket nevelnek, az egy család. Nagyon fontos, hogy ki legyen mondva, mint ahogyan ki is van mondva, hogy amikor családtámogatásokról beszélünk, akkor az egyszülős családok is benne vannak ebben a körben. Ennek a deklarálása is egy nagyon fontos dolog.
Hogyan érintette a járványhelyzet a családokat?
Nagyon rosszul. Amikor azt látjuk, hogy a két szülővel élő családok is egyre fáradtabbak, egyre nehezebben tudják vinni a terheket. A bezártság pszichés terhét, a gyakorlati terhét annak, hogy a gyerekkel tanulni kell. Napi huszonnégy órában otthon vannak a gyerekek, foglalkozni, játszani kell velük, készülni kell az óráikra. Emellett persze dolgozni kell, kell vinni az életet. El lehet képzelni, hogy milyen az, amikor nem kettő, hanem egyetlen egy szülő csinálja ezt az egészet. Az egyszülős családban egyébként is két ember helyett dolgozik az az egy szál szülő. Most nem kettő, hanem nem tudom, hogy hány ember helyett kell dolgozniuk. Hiszen a tanárnői, a tanítónői, az óvónői és sok más szerepet is játszani kell. Nagyon fáradtak ezek a szülők. És nem csak fáradtak, hanem néha tényleg azt látom, hogy az energiáik végén vannak. Nem csak fizikailag, hanem mentálisan is.
Honnan kaphatnak segítséget?
Ez mindig egy nagyon fontos kérdés. Azt gondolom, hogy attól a hálótól, ami egy ember vagy egy család körül kiépül. A család hálója, a barátok hálója. Az a hálózat, amit az ember kiépít maga körül, hogy ha elromlik például a porszívó, akkor tudja, hogy hova menjen. Ha valamire szüksége van, akkor tudja, hogy hova nyúljon. Senkinek nincsen akkora szüksége ezekre a hálókra és erre a megtartó közegre, mint az egyszülős családoknak. Ahol szerencséjük van, ott vannak például nagyszülők, akik most már újra részei lehetnek az életnek. Az megint egy külön nehézség volt, hogy egy éve nem lehettek. Ahol szerencséjük van a családoknak, ott vannak családtagok és barátok. De nem minden családnál ez a helyzet. Vannak olyan családok, ahol fizikailag egyetlen egy szál szülő áll magában és próbálja vinni ezt az egészet. ott jön például az Egyszülős Központ. Hiszen a közösség az, ami egy ilyen nehéz helyzetben az embernek erőt tud adni. Amikor már nincs honnan saját magunkból erőt találni és már nincsen elég erőnk, hogy a saját hajunknál fogva kihúzzuk magunkat a nehézségből, akkor csak egy olyan támogató közeg tud segíteni, ahol meg lehet osztani ezeket a nehézségeket. Ahol azt lehet mondani, hogy én már nem bírom.
Kell valaki, aki azt mondja, hogy „én is így voltam a múlt héten, tudod, mit csináltam?”. És néha csak pont ez a mondat hiányzik, hogy az ember újra gurulni tudjon.
2018-ban nyílt meg Budapesten az Egyszülős Központ. Talán riporteri túlzás, de érkeznek olyanok hozzátok, akiknek ti vagytok az utolsó mentsvára?
Azt gondolom, hogy ez még csak nem is riporteri túlzás. Tényleg találkozunk nagyon sok olyan helyzettel, amikor már nincs hova továbbmenni. A mostani helyzetben azt látjuk, hogy ez néha a fizikai értelemben is igaz. Amikor azt írja nekünk egy család, egy szülő, hogy egyszerűen nem tudja, jövő héten miből vesznek ennivalót, akkor tényleg nem tud már hova fordulni. Szerencsére ilyenkor tudunk segíteni. Az elmúlt egy évben több mint tizenkét tonna élelmiszert juttattunk el adományként a családokhoz. Nagyon sok olyan visszajelzés jött, hogy ez megmentette őket a következő két-három hétre. Néha valóban ez a helyzet. De néha pedig valóban annyira rossz mentális helyzetbe kerül egy szülő, hogy úgy érzi, nincs tovább és nem tudja, hogyan tovább. Ilyenkor nagyon jó tudni, hogy van egy hely, ahová be lehet menni, ahol lehet segítséget kérni, ahol vannak más szülők, ahol van egy pszichológus, olyan szakemberek, akik segíteni tudnak. ott vagyunk mi, akik segíteni tudunk.
Ez a fajta „tartozom valahová” érzés néha tényleg életmentő.
Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a problémával?
Én magam is egyedül neveltem a fiamat. Magam is megéltem azt, amikor ott álltam és úgy éreztem, hogy a világ legesleges-legutolsó és legesleges-legelhagyatottabb szülője vagyok. És fogalmam sincs, hogy mi lesz a gyerekemmel, fogalmam sincs, hogy mi lesz velem, és fogalmam sincs, hogy egyáltalán fel lehet-e rendesen nevelni egy gyereket egyedül. Ez egy nagyon magányos és nagyon szomorú állapot tud lenni akkor, amikor történik az emberrel. De igenis van kiút. Ez nem egy fátum. Az nem az ember végzete, hogy egyedül nevel. Ez egy élethelyzet, egy érzet, ami meg tud szűnni és javulni tud. De nagyon fontos, hogy ehhez kapjon kapaszkodókat. Akkor tud valaki valóban egészséges gyereket nevelni, ha ő eléggé meg tudja magát erősíteni. Ha ő képes arra, hogy ott lehessen a gyerekének. Úgyhogy amikor arról beszélünk, hogy hogyan lehet segíteni ezeket a családokat, akkor részben természetesen közvetlenül lehet a gyerekeket is. A szülőket is lehet közvetlenül, de amikor őket segítjük, azzal a gyerekeket is segítjük.
Ez prevenció is.
Ez mindenképpen prevenció. Nagyon fontos, hogy ez a félmillió gyerek, amikor felnő, ne szegénységre, rossz kapcsolatokra, pszichés nehézségekre legyen ítélve. Mert ez egyszerűen csak nem fair. Semelyik gyereknek nem jár, hogy tízévesen eldőljön, milyen lesz a felnőttkora. Ha most tudunk segíteni ezeknek a családoknak, akkor annak a több mint félmillió gyereknek is segítünk, aki majd amikor mi öregek leszünk vinni fogják azokat a dolgokat, amiket most mi viszünk.
Hogyan néz ki a központ fizikailag?
Egy gyönyörű hely. Most már tizenhatodik éve, hogy létrejött az Egyszülős Alapítvány. Tizenhat éve mondtam először, hogy kell egy olyan központ, egy olyan hely, ahová be lehet jönni az egyszülősöknek. Soha nem gondoltam, hogy ennyire gyönyörű lesz. Már abban sem voltam biztos, hogy meg fog valósulni. Akkor nagyon álomszerűnek tűnt, mert szinte senki sem beszélt az egyszülős családokról. Amikor elmentem TV- vagy rádióműsorokba úgy néztek rám, mintha valami szégyenletes dologról mesélnék. Ráadásul még azt is mondtam, hogy én csinálom. Nem is értették. Tehát álomszerű volt, hogy egyáltalán létrejöhet egy egyszülős központ. És ehhez képest is valami csodálatosan szép hely lett. Amikor belép az ember, egy olyan közösségi térbe lép, ami gyakorlatilag egy kávézó. Ahol lehet kávézni, lehet egy kicsit relaxálni. De van, aki egyszerűen csak bejön, leül és pihen egy kicsit. Mert pont csak az hiányzik neki, hogy tíz percet szusszanhasson. Természetesen van egy gyerekjátszóházunk, hiszen akárki jön hozzánk, mondjuk egy programra, fontos, hogy legyen hová tennie a gyereket. Egyszülősként ez egy sarkalatos kérdés. Van egy olyan rész, amit közösségi irodaként is tudnak használni. Lehet dolgozni, lehet tanulni. Van egy kis tárgyaló része. Ha valaki például kezdő vállalkozóként vagy bármilyen munkaügyben szeretne találkozni, akkor ott le lehet ülni, lehet dolgozni. Kis irodák vannak benne, ahol különböző konzultációkat tartunk. De az egész teret össze lehet nyitni hatalmas programoknak. Vannak gyerekprogramok, konferenciák, felnőttprogramok. Úgyhogy ez egy nagyon sokarcú, nagyon sokszínű hely. És egyszerűen csak jó ott lenni. Aki bejön hozzánk, valahogy mindig azt mondja, hogy nagyon jó az érzete az egésznek. Mi ott vagyunk most már 2018 óta, és még mindig nagyon jó oda belépni pár év után is.
Részben már kitértünk rá, de konkrétan milyen területeken tudtok segíteni?
Az elmúlt lassan három évben több mint hetvenféle szolgáltatásunk volt. Úgyhogy nagyon sok dolog van, amit csinálunk. Alapvetően hat nagy terület van, amivel foglalkozunk. Az első maga a krízisintervenció. Ez valamilyenfajta segítség a krízisben. Adott élethelyzettől függ, hogy kinek mit jelent a segítség. Valakinek jogi, valakinek pszichológusi, gyermekpszichológusi segítségre van szüksége. De van, akinek élelmiszerre, ruhára vagy tanszerre. Ez a fajta segítség akkor kell, amikor hirtelen megáll az élet és tovább kell lökni. A másik nagy terület a munkavállalás, hiszen az egyszülős családokban nincs olyan, hogy valaki most egy kicsit nem dolgozik. Muszáj dolgozni, mert másképp nem tud működni a család. Itt nem csak tanácsadásról és workshopokról van szó, hanem arról is, hogy konkrétan segítünk elhelyezkedni. Több mint százhúsz szülő volt az elmúlt másfél évben, akinek munkát is sikerült találni. Ezek nagyon fontos gyakorlati segítségek. A harmadik terület pont a közösséghez kapcsolódik. Olyan programok, rendezvények vannak, ahol felnőtt közösségben tudnak ezek a szülők találkozni. Ez sok minden lehet. A jógától kezdve, az élményfestésen keresztül egészen csak addig, hogy leülnek és beszélgetnek egymással különböző csoportokban. Most például van egy apacsoportunk, aminek nagyon örülök, mert az apukákat általában nehezebb szóra bírni ilyen értelemben. A negyedik ilyen terület a gyerekekhez kapcsolódik. Ők a főszereplői ennek az egésznek. Mindenféle gyerekprogram, táborok, nyaralások, korrepetálások, babaprogramok. Egészen a picitől mindenféle korosztálynak.
Ingyen?
Minden ingyenes nálunk. Tavaly voltak olyan napközis táboraink, ahol kértünk pénzt. Ott egy hét volt ezerötszáz forint. Inkább egy szimbolikus összeg volt. De, aki nagyon nem tudta kifizetni, annál eltekintettünk az ezerötszáz forinttól. Vannak olyan programjaink, ez legyen az ötödik terület, ami a szülőségről szól. Abban segít, hogy hogyan tudunk jó szülők maradni akkor is, ha egyedül maradunk. A hatodik terület, amit már említettél, a prevenció. Van családterápia, mediáció. De vannak olyan programjaink, amik a mozaikcsaládoknak szólnak. Amikor a két egyszülős családból lesz egy harmadik mozaikcsalád, az szintén nem egy könnyű élethelyzet. Egy kicsit nehezebb, mint egy normál házasság. Ezért is fontos, hogy ezek a családok kapjanak segítséget.
A mozaikcsalád is hordozza az egyszülősség jellemzőit?
Ez egy érdekes dolog, mert igen is, meg nem is. Az embernek már jó pár gyakorlati feladatot már nem egyedül kell megoldania. A reluxaszerelést vagy a hajfonást például már nem feltétlenül neki kell megcsinálnia. De vérszerinti szülőnek lenni egészen más döntési helyzeteket, másfajta felelősséget hordoz. Ezek egy szakszóval intakt két biológiai szülős családban máshogyan jelennek meg. Vannak dolgok, amik megmaradnak egy mozaikcsaládban az egyszülősségből.
A munkavállalást hogyan segítitek?
Van olyan segítség, ami abban segít, hogy hogyan kell megírni az önéletrajzot, hogyan kell felkészülni egy interjúra. Amikor arra volt szükség, angol nyelvi felkészítőt, társalgást tartottunk. Valakinek például pszichológiai segítségre van szüksége, neki javaslunk egy coach-ot vagy pszichológust, ha nincsen még olyan lelki állapotban, hogy ezt jól végig tudja vinni. Továbbá részei vagyunk a nemzetközi Incorpora Programnak. Itt konkrétan rengeteg céggel vagyunk kapcsolatban és amikor valahol üresedés van, összekötjük a hozzánk bejelentkező munkakeresőket az adódó munkalehetőségekkel. Az, hogy több mint százhúsz szülő talált munkát másfél év alatt, azt jelenti, hogy százhúsz családnak kicsit könnyebb lett az élete.
Kissé úgy hangzik, mintha olyan hely lenne, ahová bemegyek és minden problémámra megoldást kapok.
Bárcsak olyan lenne! Sajnos ez nem így van. Vannak olyan dolgok, amikben nagyon-nagyon nehezen tudunk segíteni vagy egyáltalán nem. Ilyen például a lakhatás. Azoknál a családoknál, ahol van lehetőség például a CSOK-ot vagy a lakásfelújítási támogatást igénybe venni, vagy ahol egyáltalán van lehetőség az önálló otthonra, jóval könnyebb a helyzet, mint azokban a családokban, ahol már az albérlet is nehézséget okoz. Amikor azt mondom, hogy az elszegényedés nagy probléma az egyszülősöknél, az azt jelenti, hogy az egyszülős családok több mint fele szegény. Náluk nagyon gyakran az a probléma, hogy hogyan tudnak albérletet találni, hogyan tudnak bekerülni egy anyaotthonba, hogyan tudok meghúzódni egy átmeneti helyen addig, amíg egy kicsit rendeződnek a dolgok. Nekik nagyon nehezen tudunk segítséget nyújtani. Mindig egyedi módon próbálunk segíteni, de sajnos nem mindig sikerül. Nagyon-nagyon örülnék, ha mindig mindent meg tudnánk oldani, de mi csak egy civil szervezet vagyunk, úgyhogy a saját kereteinken belül kell működnünk. De azt nagyon fontosnak gondolom, hogy ha valami gond van egy egyszülős családban, akkor nekünk az biztos, hogy feladat. Nekünk azzal dolgunk van. Nem mondhatjuk azt, hogy nekünk ehhez semmi közünk, és csak azzal foglalkozunk, hogy egy csoportba be tudjon ülni. Gyakorlatilag azért is volt itt az elmúlt három évben ilyen sokféle programunk, mert ha bejön a szülőktől valamilyen igény, valamilyen megkeresés, akkor arra mi azonnal elkezdünk valahogyan reagálni. Elkezdjük megnézni, hogy tudunk-e vele valamit csinálni. Ha igen, akkor mit, hogyan tudjuk ezt megoldani. Ha van rá lehetőségünk, akkor megyünk és csináljuk. Az egyik ilyen nagy terület a sérült gyereket egyedül nevelő szülők és a sérült gyereket nevelő egyszülős családok. Amikor megnyitott a központ, nem voltak speciális programjaink nekik. Menet közben derült ki, hogy ők mennyivel nehezebb helyzetben vannak, mint egy átlagos egyszülős család. Gyakorlatilag most már több olyan programunk is van, ami kifejezetten nekik szól.
Mekkora stáb tudja működtetni a központot?
Tizenketten dolgozunk bent a központban, de több mint nyolcvan olyan önkéntesünk van, akik ezek közül a programok közül nagyon sokat visznek. Ha ezt összeadjuk, már majdnem százan vagyunk. Ami elég nagy, lassan középvállalat leszünk. Nagyon fontos, hogy ennyi önkéntes van. Soha nem szoktunk önkénteseket toborozni. Az önkéntesek valahogy mindig megérzik azt, amikor szükség van rájuk és jönnek, hozzák a tudásukat, a figyelmüket. Ezt tényleg nagyon jó dolog megélni.
Olyan családok kerestek már meg titeket, ahol két szülő van ugyan, de segítségre szorultak?
Igen. Vannak olyan családok, ahol felmerült például a válás kérdése. Nem ritkán eljönnek hozzánk, hogy részben ezt hogyan vezényeljék le, hogyan mondják el a gyereknek, hogyan készüljenek fel erre az élethelyzetre, mi lenne a gyerek szempontjából a legjobb megoldás. Ebben a fázisban már meg szoktak minket keresni. Ők nem egyszülősök, de azt gondolom, nagyon fontos, hogy segítséget nyújtsunk nekik. Hiszen az, hogy majd milyen lesz az ő egyszülős életük, az leginkább attól függ, hogy milyen a mostani kétszülős életük.
Mi a legfontosabb, amit kínáltok?
Talán a legfontosabb három dolog, amit kínálunk, részben a segítség és támogatás, ha ez lehet egy szó. A másik a közösség, a harmadik pedig talán a láthatóság. Van háromszázezer család az országban, de soha nem beszélünk róluk. Soha nem vesszük észre, hogy ők ott vannak. Ez nagyon beszédes. Miért ilyen láthatatlanok ezek a családok, miért nem tudunk róluk? Miért nem tudjuk azt, még ha a szomszédjaink is, hogy mi a problémájuk, milyen gondokkal küzdenek, mivel tudnánk segíteni nekik? Ennek a láthatóságnak a folyamatos erősítése egy olyan dolog, ami legalább olyan fontos, mint az első kettő. Ha egy olyan társadalomban élnek, ahol észreveszik őket, gondolnak rájuk, gondoskodnak róluk, akkor az mindenképpen egy jobb életminőséget is jelent. Vannak élethelyzetek, amikor egész egyszerűen nem tudnak külső segítség nélkül egyről a kettőre jutni. Amikor az embernek azt mondják, hogy emeljen fel egy száz kilós ládát, nem fogja tudni felemelni, bármilyen okos, ügyes. Azért van neki két füle, mert két ember tudja csak felemelni. Az egyszülősségben is vannak feladatok, amiket az ember úgy visz, mintha ott sem lennének. Megoldja, csinálja, viszi tovább. De néha vannak helyzetek, amikor fizikailag nem lehet. Akkor bizony muszáj segítséget kérni. Ami nem egy könnyű dolog. Azt hiszem, hogy segítséget kérni mindig nehéz.
Nyílt már vidéki központ is?
Van tizenegy olyan város, ahol vannak közösségeink, klubjaink. Ami nem azt jelenti, hogy egy ugyanilyen intézmény épült, de valóban van egy közösség. Nem csak Magyarországon van ilyen, Erdélyben két klubunk van, Csíkszeredán és Székelyudvarhelyen. Nagyon szeretnénk, hogy legalább minden megyében legyen egy ilyen egyszülős közösség. Azt is nagyon szeretnénk, ha az összes környező magyarlakta közösségekben is létre tudna jönni egy egyszülős központ vagy klub. Hiszen vannak dolgok, amiket lehet kérni és meg is lehet kapni messziről is. Amikor az ember elmegy táborozni, akkor mindegy, hogy Budapestről indul vagy Békéscsabáról. Online tanácsadásra is be lehet jelentkezni bárhonnan. De amikor arról van szó, hogy odamenne valakihez, hogy menjenek el együtt a hétvégén, mert olyan jó lenne kicsit közösségben lenni, azt csak helyben lehet megoldani. Azt gondolom, hogy ezeknek a közösségeknek ez a legnagyobb ereje.
Az interjút készítette: Papp Ferenc
Portréfotó: Földházi Árpád, mandiner.hu
