Reaktor

Aki az ágymestereknél dolgozik, büszke az asztalos identitására


Hogy kerül az ember bölcsészként a családi bútorcégbe? Lehet-e versenyezni az IKEÁ-val? Miért született az első vándorbölcső, és hol tart ma a mozgalom? Czotter Andrást, az Ágymester Manufaktúra vezetőjét kérdeztük, aki arról is beszélt a Reaktornak, hogy miért olyan fontosak a szakmai sztárok.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

A többgenerációs családi asztalos vállalkozásotok ügyvezetője vagy. Ha jól tudom, bölcsészként indultál az életben, majd pár évnyi közhivatalnokság után tértél vissza a vállalkozáshoz. Miért nem itt kezdtél?

Alapvetően más pályát céloztam be, nyilván ezt az élet másként hozta. Nem is szerettem volna feltétlenül hivatalnok maradni. Néhány pozícióban lelkiismeret-furdalásom volt és frusztrált voltam. Ez a pálya együtt jár ezzel, de nekem ezt nem sikerült jól feldolgoznom.

305399_czott.jpg

Miért volt lelkiismeret-furdalásod?

Amikor az ember kijött a minisztériumból vagy a „Fehér Házból” (Képviselői Irodaház – a szerk.) vagy valamelyik politikai irodaépületből, látta a hétköznapokban dolgozó embereket. Kissé azt gondoltam, hogy nem teszek hozzá eleget a világhoz. De akkor még pályakezdő, életkezdő voltam. Azóta sokkal jobban érzem magamat a mostani szerepkörömben. Nyilván ezért is csinálom. 

Korábban mennyire voltál a vállalkozásotok része? 

Ilyenkor minden sokgenerációs cég gyermeke azt mondja, hogy be-besegített, ott végzett nyári munkát, gyakorlatot és élettapasztalatot szerzett. Ez így volt nálam is. Tizenhét-tizennyolc éves koromban nagyon sokszor elindultam vidékre, próbáltam értékesítési partnereket szerezni édesapámék cégének. Aztán szeptemberben, mint mindenki más, visszaültem az iskolapadba. Az egyetemet pár évnyi pihenőnek tekintettem, hogy csináljak valami mást, aztán majd kialakul még az életem, gondoltam. Sok-sok év után állt össze a kép, hogy több hasonló srác is hozott ilyen döntést. Több bölcsész, jogász ismerősöm csinált kis céget a végzettségétől teljesen eltérő, adott esetben szakmai területen. Nem is feltétlenül értettek hozzá, de szerettek volna valamit létrehozni egy érzelmi döntés alapján. Jó pár évvel ezelőtt indult a Példakép Alapítvány, aminek mostanában eltűntek a médiamegjelenései, de több hasonló, a fiatal tehetséges vállalkozókat felkaroló szervezet is felbukkant. Ezekben különösen sok olyan srác felbukkan, akiknek a végzettségüknek semmi köze nincsen ahhoz, amikbe egyébként kezdtek. És nagyon jól érzik magukat az új szerepkörükben, ki tudtak teljesedni.

Sok vállalkozásban aktuális téma a generációváltás. Mivel jár az utódnak az átvétel?

Ebben nagyon szerencsés vagyok, mert édesapám nagyon bölcs volt e tekintetben. Megkönnyebbült, amikor beléptem a cégbe és azokat a feladatokat vettem át, amik szemmel láthatóan a legnehezebbek közé tartoznak. A feladatom volt, hogy hónapról hónapra legyenek árbevételeink, tudjuk fizetni az alkalmazottakat és a közterheket, működjön a cég. Nagyon hamar átvettem ennek a felelősségét. Egyébként sem voltak konfliktusaink, nem nagyon volt olyan, hogy összevesztünk volna valamin. De nagyon könnyen el tudok képzelni konfliktusos helyzeteket, amikor szakértőkre, coachokra van szükség. Nyilván át akarják örökíteni a céget. Eléggé aktuális a generációváltás, hiszen a ’80-as, ’90-es években felépült cégeket mostanában adják át. Én erről csak jót tudok mondani, nem viselte meg édesapámat sem. Visszalépett nagyon sok szerepből, felelősségi körből. Jutott neki így is bőven feladat, azokat megcsinálta és hetvenéves kora előtt egy kicsivel visszavonult.

Igaz, hogy hiány van szakemberekből?

Ez egyértelmű. Saját magam azt tapasztalom, hogy ha asztalosra lenne szükségem és feladok egy hirdetést, arra nagyjából senki sem fog jelentkezni, csak elvétve egy-két ember. Ez hat-hét évvel ezelőtt más volt, ma másképpen kell embereket szerezni. De azt gondolom, hogyha egy cég jó pályán van, akkor mennek mellé azok, akikre szüksége van. Azt gondolom, én butuska, hogy egy cég úgy épül fel, hogy jó célokat fogalmaz meg valaki. Valaki észrevesz valamit, amire szüksége van a társadalomnak. Nyilván sokféleképpen, például üzleti modelleket alkalmazva, manipulálva, hirdetve is fel lehet építeni cégeket. Ez nem baj, de szerintem úgy épül fel egy cég, hogy jó célokat fogalmaz meg valaki. Ha elindul ezen az úton és van bátorsága mindenhez, mellé szegődnek azok, akikre szüksége van. Az Ágymester Manufaktúra most sok szempontból üdítő mentális program annak, aki benne dolgozik. A srácok szeretnek bejárni. Vannak közöttük konfliktusok, de alapvetően ez egy tök jó hangulatú cég. Nagyon sok a fiatal, lassan én vagyok a legöregebb negyvenhat évesen. Az asztalosok átlagéletkora harminc év. Most talán egy-két év múlva hozzánk szegődik egy még iskolába járó srác, vele már harminc év alatt lesz a szakmai munkát végzők átlagéletkora, akik a cég szakmai gerincét adják. Ez nekem egészen nagy optimizmusra ad lehetőséget.

Egyre kevesebb tehetséges gyerek választ szakképzést. Szerinted érdemes-e és lehet-e beleszólni ebbe a trendbe?

Egy jó irány volt azt mondani, hogy vállalják fel, ha egy szakmát szeretnének! Vállalják fel, ha bele akarnak vágni abba, hogy asztalosok, szakácsok, varrónők lesznek. 

Aki nálam dolgozik, büszke az asztalos identitására.

Tudja jól, hogy ő egy átlag feletti asztalos. Nyilván nálunk azért vannak átlag feletti asztalosok, mert fával dolgozunk, ami a szakma csúcsa, szinte faművesség. Egy jó irány volt, hogy büszke lehet magára, hogy a szakma sztárja. A szakmai sztár a kulcsfogalom. Ez nem is kerül pénzbe. Nyilván kell még plusz erőforrásokat erre fordítani. A szakiskolákban legyenek megfelelő technológiák, a tanárok fizetése legyen elviselhető. Nyilván szüksége van a társadalomnak szakmunkásokra, akikhez fordulhat, ha összetettebb feladatról van szó. Ez akut feladat. De nem akarok nagyon okosakat mondani, mert nem látom át teljes mértékben ezeket a folyamatokat. Ez nem is az én dolgom.

Jól lehet vele keresni?

Nem. Az asztalosok megbecsültsége talán mostanában alakul ki. Egy autószerelő srác körülbelül húsz százalékkal jobban keres most, mint egy asztalos. Egy jól működő cégben egy asztalos nettó jövedelme valahol három- és négyszázezer forint között van. Persze attól függően, hogy mennyit dolgozik. Vannak olyan cégek, ahol a főnök nyolc-kilenc órát vár el. Jelentős jövedelem-kiegészítés az úgynevezett fusi. Felvállal egyéb más lakossági munkákat, legyen az egy konyhabútor vagy egy IKEA-s szekrény összeszerelése. Ebből összejöhet a fizetésének húsz-harminc százaléka még. Vagy pedig sokkal többet dolgoznak a cégben, mint nyolc-kilenc óra. Ezt nem tudom, hogyan csinálják, biztosan megvannak a törvényi keretek. Ez a cég nagyon pörög, szerintem szombaton is dolgoznak. Ebben nagyon jól, félmillió körül keres egy asztalos.

Ha megkeresne egy fiatal első éves egyetemista, hogy például mindig is asztalos szeretett volna lenni és nem szereti, amit éppen tanul, milyen irányba terelnéd?

Nyilván vannak felnőttképzések, vágjon bele! Ha akarja, akkor csinálja. Ennek kialakul a piaca kínálati oldalról. Egyre tágabb spektrumban lesznek elérhetőek felnőttképzések. Felőlem hozzánk is jöhet gyakorlatot szerezni. Van olyan cimborám, aki egy szállodát irányít. Most nyilván nincsen annyira lekötve és egyébként is szeretne felszabadulni néha a mindennapok nyűgei alól. Hetente többször is meglátogat bennünket, szerszámot vesz a kezébe. A munkaidő vége felé odamegy a srácokhoz, megkérdez tőlük dolgokat. Otthon nekiáll már barkácsolni és kiéli magát. De nem találkoztam még olyannal, hogy valaki felsőfokú végzettség után átképezte volna magát. Olyannal már találkoztam, aki nem felsőfokú végzettségű és a szakmájából képezte át magát asztalosnak. De akár ez is előfordulhat. Hozzánk egészen biztosan jöhet beleszagolni a fába, a famegmunkálásba. Nagyon szívesen látjuk.

Az mennyire jellemző szerinted, hogy inkább a vidékiek közül kerülnek ki a szakemberek?

Az asztalosaim között van egy srác, aki a VI. kerületben nőtt fel, van egy pestszentlőrinci gyerek, ők városiak. Van egy kárpátaljai srác, ő persze vidéki volt. A városi életmódnak is része most már egyrészt, hogy rákényszerülnek bizonyos dolgok kétkezi megoldására. Másrészt a lapra szerelt bútorok korában igenis tudni kell összeállítani egy bútort. Ez kifejezetten városi téma. A városi gyerekek ebből láthatják, hogy milyennek kéne lennie egy normális szerkezetű bútornak, egy jobban működő szekrénynek. Ebből is kialakulhat egy belső igény arra, hogy ő lapra szerelhető, de rendes szerkezetű gardróbokat akar gyártani egy kicsit drágábban, mint mások. Mert látja, hogy az adott termék mitől vacak és nagyon kevés hozzáadással már is sokkal jobb lehet.

2012-ben indítottátok el a Vándorbölcső mozgalmat egy régi hagyomány felelevenítésére. Honnan jött az ötlet?

A hallgatók közül talán sokan aludhattak bölcsőben. Ezelőtt húsz-huszonöt évvel ezelőtt is volt ennek hagyománya. Egy kicsit kiveszőnek gondoltam. Egyébként én is így nőttem fel. Az én bölcsőm most, negyvenhat év után tért hozzám vissza, ő aztán igazán vándorolt. A mozgalom egy véletlennek köszönhető. Ott voltam a Balaton-parton, amikor Kopp Mária néni megfogalmazta, hogy el szeretné indítani a Három Királyfi, Három Királylány civilszervezetet, ami szeretné támogatni a gyermekvállalási kedvet Magyarországon. Azt mondtam, hogy öt bölcsőt gyártok és adományozok Marika néninek. Ez meg is történt, volt sajtóvisszhangja is. Úgy voltam, hogy ezt az ötöt megcsinálom és elengedem a témát. Aztán egy-két év után jött a gondolat, hogy folytatni kell. Amikor alapanyag és egy kicsi kapacitás volt, gyártottunk bölcsőket. Ezeket elajándékoztam, osztogattam, amikor Erdélyben jártam. Küldtem belőlük nyugat-európai magyar közösségeknek. Ez 2012-2014 környékén volt. Akkoriban sok fiatal magyar család élt már külföldön, születtek kint magyar gyerekek. Nagyon örültek a bölcsőknek, jókor jött nekik. Százharmincnál tartunk most körülbelül. Ebből hetvenet-nyolcvanat adományoztam. De az elmúlt években sokszor nem ment olyan jól a cég és sokszor nem volt erőforrásom az adományozáshoz. Az elmúlt négy-öt évben évente három-öt darabot tudtam adományozni. De megpróbáltam a talpára állítani a mozgalmat, hogy mégis fennmaradjon. Szerencsére nagyvállalatok kezdenek beállni mögé. Magyarországon működő nagyvállalatok indítanak vándorbölcső programot. Ez egy belső CSR (vállalati társadalmi felelősségvállalás – a szerk.) programjuk. Amikor összesen tíz bölcsőt vásárol egy vagy több nagyvállalat, akkor én szoktam adományozni egyet. Ezt folytatjuk.

Küzdeni kell érte és nem kap magától szárnyra?

Magyarországon mindenért küzdeni kell, barátom. Valamiért annyira nem tört ez át. Lehet, hogy már nem olyan népszerű a forma. De alapvetően örülnek neki. Mindenki szereti, amikor megkapja, vagy amikor elindul. Például a váci cementgyárnak is van vándorbölcső programja. Ott is örülnek az érintettek, akiknek született egy gyermeke. Nyilván egy gyermek születése teljesen más állapot, akkor nagyon örülnek az emberek egy bölcsőnek. Hogyne örülnének neki. De alapvetően nem robbantotta fel a sajtót. Szerették, szeretik, hiszen te is megkérdezed most, már nagyon sok médium megkérdezte. Nem ez a legnépszerűbb CSR program Magyarországon. De azért a saját helye megvan, ez az én feladatom, én ezt elvégzem.

Miket gyártotok még a bölcsőkön kívül?

Alapvetően ágyakat gyártunk tömör fából. Ezekre azért van kereslet, azért tud létezni a cég, mert masszív, jól használható kiviteleket készítünk. Nyilván a nemzetközi vállalatok kínálata egyre bice-bócább. Ez nekünk különösen sok lehetőséget ad. Megtalálnak bennünket a vásárlók. Szeretnék, ha az ágy normálisan működne, elbírná őket is, nem lenne túl nagy vagy túl kicsi. Ez egy kis cég, ami a farvízen utazik, de megtalálta a saját helyét. Nem kell nagy történetre gondolni.

Mi a véleményed az IKEA-ról?

Nagyon szeretem, hogy ilyen nagyvállalatok, erős kereskedelmi cégek működnek Magyarországon, amelyek népszerűek. Sok vásárlót vonzanak be, akik utána elgondolkodnak azon, hogy ott vásároljanak vagy az Ágymestereknél. Nincsenek csodák. Ha a Távol-Keleten készül valami, azon kell lennie kereskedelmi árrésnek. Utána egy termék ár-érték aránya már nem annyira jó. Nyilván mással, például hangulattal is el lehet adni ezeket a termékeket. Konkrétan ennél a cégnél különösen erről van szó. De minél jobban bővül az ő kínálatuk, minél több felületen megjelennek Magyarországon, annál több munkánk van.

Olcsóbbak vagy drágábbak vagytok?

Ár-érték arányban egészen biztos, hogy jobbak vagyunk. De szükségük van rájuk például az életkezdőknek, akik hamar akarnak berendezkedni, vagy nem fontos ez az egész, mert el fognak költözni. Nálunk is az alakul ki, hogy ők nem kötődnek ahhoz az otthonhoz, ahová éppen berendezkednek. Nem akarnak érzelmileg kötődni, túl akarnak lenni rajta. Egy ilyen fajta életmódhoz kötődő termékkultúra az IKEA-é. De a mi termékeinkre vonatkozóan is van igény, van termékkultúra.

Van Magyaroszágon polgári termékkultúra, ami tartósat, hazait, nagyon-nagyon jót akar mindenben.

Nagyon jó, hogy ez így van. Ez fejleszt bennünket. Kihajszolták például belőlünk egy franciaággyá alakítható vendégágy innovatív megoldását. Olaszországból akartam hozni hozzá vasat, de nem létezett a megoldás. Mi viszont le tudtuk fejleszteni. Tehát az innovációt is megköveteli tőlem a hazai piac, ami tartalmat vár, jót vár. Öröm ide dolgozni! Komolyan mondom, hogy nagyon sokszor öröm a hazai piacra dolgozni.

Egy nehezebb utat választottál. Közvetítők nélkül lépsz ki a piacra és megteremted a sajátodat. Mennyivel nehezebb ez az út, le lehet aratni a gyümölcseit?

Sokkal-sokkal nehezebb. Nyilván, amikor valakin keresztül értékesítesz, akkor nem kényszerülsz rá annyi információ kibogozására. Kapsz egy kész megrendelőlapot rajta a legyártandó termékekkel és kész. Nem kell kapcsolatban lenned a vásárlókkal, ami nagyon nagy fajlagos költséggel jár. De aranybánya minden félmondat. Vannak nagyon nyűgös vásárlók, én vissza szoktam őket hívni. Megkérdezem őket egy-egy termék tartalma kapcsán, mert őszintén megmondják, hogy mit hiányolnak. Ezeket az alkalmakat már kifejezetten keresem. Ezekből termékek lesznek, ezekből fejlődnek a szolgáltatások a hazai piac igényei szerint. Egyszerűen száz százalékosan alkalmazkodni kell a hazai piaci igényekhez a tartalmi részben és a szolgáltatások kapcsán. Így lesz egy hazai kis cég erős és így tudja felvenni a versenyt a nagyvállalatokkal. Ez egy nagyon fáradtságos út. Szívesebben gyártanék külföldre egy bútorháznak, sokkal jobb árakon. De ez egyszerűen nem megy. Ahogyan nagyon sok hazai cég, úgy mi sem tudunk felnőni erre a szintre. Az export nagyon jól hangzik, de egy nagyon távoli történet. Ezért a hazai piacból vagyunk kénytelenek megélni. De ez is nagyon szórakoztató tud lenni. Nagyjából jövedelmező is, ha az ember nagyon-nagyon észnél van, de nagyon-nagyon fáradságos is. Jól gondolja végig mindenki, aki ilyenbe vág.

Nehéz megélnie annak most, aki a kézművesiparban szeretne vállalkozni?

Szerintem igen. Ha valaki készterméket gyárt, aminek értéktartalma van, amibe kicsit is beleteszi a szívét, ott nem jönnek ki annyira jó órabérek. Én sokkal jobban kerestem, amikor hivatalnok voltam. Észnél kell lenni. A foglalkoztatásnak is nagyon nagy költségei vannak. Nem is gondolná az ember, amikor bemegy reggel a céghez, hogy mennyi új költség fog felmerülni aznap. Akármikor lerobbanhat egy teherautó, baleset történhet a cégben, elronthatunk egy nagy értékű megrendelést vagy egyszerűen nem úgy jönnek be a pénzek. Nagyon sok anyagi kockázat van benne. De valamiért nekünk ezt kell csinálnunk.

Ti viszonylag sokat szerepeltek a médiában a céggel, de mennyi hozzátok hasonló manufaktúra működik ma?

Szerintem viszonylag sok. Ez talán azért is lehet, mert az igazán hatékony technológiák még nem tudtak annyira megerősödni idehaza. Illetve a piac is ilyen. Egyrészt elvárja a nagyon olcsó termékeket, illetve szeretne személyeset is. Ezt a kettősséget látom most keresleti oldalról. Nem látok köztes megoldást. Én nem tudnék jó szériaterméket gyártani, mert nem vennék meg. Azt kérdezné a vásárló, hogy de jó, de szép, nincs is rossz ára, de öt centivel lehetne-e rövidebb, magasabb, más színű. Aki többet áldoz erre, hogy megfizesse a költségeinket, annak egyedit kell gyártani. Ma tíz megrendelésünkből kilenc személyre szabott. Azért, mert erre van kereslet.

Az interjút készítette: Papp Ferenc

Fotó: Ficsor Márton, mandiner.hu

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása