Reaktor

A Kárpát-medence egy rohadt jó hely

Tavaly új csapattal, megújult formában jelent meg a Magyar Krónika. Mik azok az országépítő kezdeményezések, amikről a lap szól? Jogos kritika-e, hogy csak a vidékkel foglalkoznak? Mondott-e már nemet bármelyik kiszemelt interjúalanyuk? Muray Gábor főszerkesztő és Arany Bence lapigazgató voltak a Reaktor podcast vendégei.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

mk_placeholder.jpg

2014-ben indult el a lap ködös körülmények között. 2019-ben arról lehetett olvasni, hogy Bencsik Gábor, a lap korábbi főszerkesztője, jelenleg főmunkatárs levélben kérte olvasóit a lap támogatására. Hogyan sikerült megmenteni?

A.B.: A munka nagyjából 2020 májusában indult el. Az augusztusi szám még a régi dizájnnal és szerkesztőséggel lett kiadva, szeptember végén pedig kijöttünk a megújult Magyar Krónikával. Egy elég intenzív nyár alatt mind tartalmilag, mind vizuálisan megújítottuk a Krónikát. A régi és új szerkesztőség között egyébként nagy átfedések vannak. Többek között Bencsik Gábor is itt maradt mint főmunkatárs. A megújult lapot inkább kiegészítésnek fogjuk fel. Nem akarjuk a régi iskolát teljesen magunk mögött hagyni, csak kicsit megújítani.

Mi változott meg?

M.G.: Minden. Nem töröltük el az eredeti ötleteket és gondolatokat, csak megpróbáltuk átértelmezve, modernizálva, a saját felfogásunk szerint újragondolni őket. Elsősorban azt gondoltuk át, hogy mit jelent az országépítés. Ugyanis a Magyar Krónikának az elsődleges feladata, amellett, hogy nagy vonalakban hírt adjon az ország történéseiről, hogy a kor lenyomata legyen. Az eredeti gondolat is az volt, hogy az országépítő kezdeményezéseket bemutatva legyen a kor lenyomata. Meggyőződésem, hogy az országépítés nem csak az, amikor felülről irányítva valami elkészül, megújul. Az is természetesen, és nagyon fontosnak is tartjuk.

De országépítés az is, amikor helyi közösségek vagy helyi arcok olyat hoznak létre, ami az ott élőket helyben maradásra készteti, mások számára pedig vonzóvá teszi a tájat.

Ezt is országépítésnek gondoljuk. Ezeket az embereket és törekvéseket kezdtük el bemutatni. Világítótoronynak neveztük el őket, mert kiviláglanak a mezőnyből. Ha az ember Nógrádra gondol, eszébe jut a mátrai bivalyrezervátum. Ha a Bakonyra gondol, eszébe jut az a hegedűkészítő mester, aki egyébként ultrafutó is. Ezek az emberek úgy működnek helyben, hogy motorjává válnak a helyi közösségnek. Emellett úgy újítottuk meg a lapot, hogy újragondoltuk a teljes arculatot és a magazin kivitelét. Ez egy lényeges mozzanat a megújulásban. Egy reprezentatív terméket hoztunk létre. Egy olyan brand ez, ami nemsokára szeretne ott lenni a kávézók, kávéházak, vidéki prémium szálláshelyek recepcióján is. Ugyanúgy, ahogyan más minőségi nyugati „lifestyle” magazinok, amiket előszeretettel tesznek ki polcokra. Ezt a célt a termékkel sikerül majd elérni. Ha muszáj valahogyan kategorizálni, ez kifejezetten egy „slow living” magazin. Az offline életmódot népszerűsíti. Arra ösztönöz, hogy kicsit tegyük félre az információözönt, törekedjünk az elcsendesülésre és menjünk ki. Lehet az a város is, de ahogyan említettem, Bakony vagy Nógrád is. A prémium magazin az, amit nekünk el kell juttatni bizonyos helyekre. A magazin az online tartalom mellett nem egy olyan termék, amit csak az olvas, aki éppen megveszi, hanem rajta keresztül akár a családja, akár egy könyvtárban rengeteg ember. Ha egy magazin valahová eljut, az sok ember kezén átmegy.

Cél, hogy önfenntartóvá váljon?

A.B.: Értelemszerűen az.

Mennyire nehéz ez egy olyan magazin esetében, ami nem a legpopulárisabb igényeket szolgálja ki?

A.B.: Ez egy tipikus kulturális termék- vagy közjószág-probléma. Van egy termékünk, aminek nagyobb a társadalmi értéke, mint amennyit a piac hajlandó érte adni. Ez így van a színházaknál, a művészvilágban. Természetesen cél az önfenntartóvá válás, de amit Gábor leírt működést és krédót, az nem lehet öncélú. Azt a missziót kell szolgálni, amit a kezdetekkor felvállaltunk, hogy elmondjuk, a Kárpát-medence egy rohadt jó hely, a hétköznapi ember perspektívájából, szép vizualitással, aktív történetmeséléssel. Sok médiapiaci modell van, hogy egy médium hogyan lehet önfenntartó. De ha van egy kulturális, alapvetően népjobbító misszió és cél, hogy megmutassuk mindenkinek, az megnehezíti azt a fajta monetizációt, ami szükséges jelenleg a médiapiacon.

M.G.: Amikor egy Krónika annyiba kerül, mint két latte a kávézóban, nem elérhetetlen, hogy rentábilissá tudjunk válni. Ehhez el kell érnünk a célközönséget. A Covid-19 után a legfontosabb feladatunk, hogy a marketinges csapattal együttműködve megszólítsuk azokat, akik nyitottak arra, hogy megvegyék a magazint. Itt gondolok a fiatalabbakra is, elsősorban egyetemistákra. Ez elsősorban egy értelmiségi lap.

Elképesztően könnyen eladható az olyan írás, ami arról szól, hogy miért van baj. De rengetegen nyitottak arra, hogy valaki arról beszéljen, miért szeret itt élni.

És mi erről beszéltetjük az embereket, politikai hovatartozás nélkül. Eszméletlenül sok ember szívesen beszél arról, hogy imádja, ahol és ahogyan él Magyarországon. Köztük egyébként külföldiek is, akik ideköltöznek. Szerintem van egy erős vásárlói réteg, aki ezt szeretné olvasni, mert elege van már a médiában zajló hisztériából.

193442553_1439289483109635_7944043966048446642_n.jpg

Budapesten áll össze, de főleg vidéki forrásokból merít a magazin. Mennyit hajlandó utazni egy újságíró?

M.G..: A mi újságíróink nagyon elkötelezetten vesznek részt ebben a munkában. Saját maguk is missziójuknak érzik, hogy minél több és izgalmasabb történetet hozzanak.

2020. október 8-án volt a megújulást követő első szám lapbemutatója. Melyik cikkekre, témákra van a legnagyobb kereslet?

M.G.: A Facebook kattintásai alapján nagyon jól mennek a történelmi jellegű írások, Pap Lázár cikkei. A történelmi anyagjaink nem olyanok, mint a történelmi folyóiratokban, amik felölelnek egy témát és megírják, hogy Mátyás király korában mi, hogyan történt. Itt is igyekszünk nagyon izgalmas, az átlagember által kevésbé ismert történeteket és személyiségeket bemutatni. Ami nagyon szépen viszi a magazint, a hely szelleme rovat összes tartalma. Nem igaz, hogy csak vidékre járunk. Természetesen számos lapszám szól a vidéki témákról, hiszen nagy az ország. De ugyanilyen szívesen írunk Budapestről is. A hely szelleme rovatunk ugyanúgy működik a fővárosban. Ugyanúgy találunk a Budai Várban, Kőbánya-Kispesten vagy akár Pesthidegkúton izgalmas történeteket és arcokat, mint Komlón.

A.B.: Azt kiemelném, hogy ez nem egy országjáró lap. Járjuk az országot, de azért, mert ott találunk témákat. Ha találunk témát a Blahán, azt is nagyon szívesen feldolgozzuk. Nem szeretnénk ebből egy várostagadó történetet kreálni. A sztorik és kapcsok után megyünk, amiket találunk az országban. A hely szelleme rovat lokalitás-centrikus. De, ami köré koncentrálódik, az lehet egy egyetem, egy könyvtár, bármilyen társadalmi értelemben vett intézmény. Tervezünk A hely szelleme anyagot egyetemekről, akadémiákról. Vagy például gasztronómiai helyekről. Arra próbálunk fókuszálni, hogy egy csokorból szedjünk történeteket. Ez a Krónika húzó rovata. A mai újságírásból sok helyen hiányzik a mélység, hogy a sztori mögé menjenek, hogy megismerjék az embert. Egy interjú nem csak egy óra lehet a kávézóban, hanem egy nap, amit együtt tölt az újságíró az alannyal reggeltől estig. Nem vagyok újságíró, csak fogyasztó, de azt gondolom, hogy sokkal mélyebb interjúk jönnek ki ezzel a módszerrel, min tha a Centrál Kávéházban valaki egy presszó mögött elmondja a gondolatait. Persze valamikor ez kell, de ha megvan a lehetőségünk, akkor inkább az előbbivel élnénk. Lehet, hogy egy ilyen eltöltött egész napnak csak pár félmondat lesz a hozadéka, de ez emeli fel az írást egy nyolcvanszázalékos írásról százszázalékos írásra. Abban van az igazi sztori.

M.G.: Magyarországon ezt senki nem csinálja. Van egy-két online vidékjáró magazin, de nem egészen transzparens módon piaci alapon működnek. Úgy mutatnak be alanyokat, hogy azok fizetnek a cikkekért. Ez a fajta alanykutatás, amit mi csinálunk, nem nagyon létezik, pedig erre elképesztően nyitottak az emberek.

Mekkora stáb utazik a helyszínre?

M.G.: Általában egy újságíró megy egy fotóssal. Egy nagy stáb megzavarná az intimitását egy ilyen riportnak.

Hogyan találtok témát?

A.B.: Ajánlásokból és nyitott szemmel járunk a világban. Akit meglátunk és kompatibilisnek érezzük, annak a történetét feldolgozzuk. Nincsen szigorú módszertanunk, organikusan történik ez, ahogyan én látom.

M.G.: Általában úgy dolgozunk, hogy ha van egy régió, ahol egy-két izgalmas karaktert eleve be szeretnénk mutatni, mert ismerjük őket vagy hallottunk róluk, az ő segítségüket kérjük, hogy ajánljanak a saját mikro-régiójukból izgalmas alanyokat. Lehet, hogy ez egy pap, egy földműves vagy egy gitárművész, de elképesztően izgalmas történetek kerekednek ki ebből. Az a módszertanunk, hogy először legyen meg az alany vagy a történet a fejünkben, és ahhoz rendelünk egy egész rovatot.

Mik a legjobb érveitek, amikor felkértek valakit egy riportra?

M.G.: Ha egy alany meglátja a magazint, akkor majdnem ő kéri, hogy bekerülhessen.

A.B.: Olyan nehézségünk nincsen, hogy valaki nem akar megjelenni. Ezzel a misszióval sokan tudnak azonosulni.

M.G.: Az elmúlt egy évben egy darab ember sem volt, aki nem akart szerepelni. Akit megkerestünk, örömmel vállalta. Pláne, miután meglátta a print magazint. Először nyilván e-mailben vagy telefonon keressük meg őket, aztán küldünk postán vagy viszünk egy magazint.

És utána büszkén meg is osztja.

M.G.: Van egy-két nagyon izgalmas visszajelzés. Múltkor Instagramon egy fiatal könyvolvasó blogger hölgy tette fel sztoriba, hogy már évek óta keres egy tartalmas print magazint, és most megtalálta, feltette a Magyar Krónikát. Ezek nekünk hihetetlenül inspiráló visszajelzések.  

 

Az interjút készítette: Papp Ferenc

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása