(Kép forrása: mandiner.hu)
A tüntetés fontos szerepet foglal el a demokráciában, mert szép és hasznos képviselni a véleményünket, de ugyanannyira fontos meghallgatni a másik oldalt is. Márpedig végigolvasva a banális érveket szajkózó kritikus cikkek tömkelegét, eléggé nyilvánvaló, hogy a felületes hangulatkeltésen kívül nemigen találkozunk mással. Miről is szól tehát a törvény valójában?
Az új törvénynek a pedofíliára vonatkozó részével természetesen senkinek nem volt komoly baja, persze azt tegyük hozzá, hogy még. Nyugaton ugyanis, elsősorban Amerikában, az LMBT közösségek perifériáin az utóbbi években már megjelent az úgynevezett „pedoszexuális” mozgalom is, melynek tagjai valós szexualitásként szeretnék elfogadtatni aberrációjukat és ezáltal saját helyet kapni a melegjogi aktivizmus szivárványos palettáján. Szerencsére Magyarországot ez még nem fenyegeti, de könnyen elképzelhető, hogy pár év múlva már ilyen hangokat is fogunk hallani. Egyelőre viszont a legnagyobb visszhangot a törvény „LGBT-ellenes” províziói váltották ki, valamint az, hogy a kormány ezáltal összemossa a meleg lobbit a pedofíliával.
Valójában ezek a cikkelyek azért kerültek a törvénybe, hogy még inkább védjék a gyerekek természetes és egészséges szexuális fejlődését és csökkentsék a külső tényezőknek a szexuális identitást befolyásoló hatását.
A szexualitás magánügy, ugyebár, felnőttként pedig nemcsak az a kötelességünk, hogy ezt tiszteletben tartsuk, hanem hogy biztosítsuk is, hogy ez így is maradjon. A törvény szerint tehát az iskolai felvilágosító órák mostantól nem népszerűsíthetik a homoszexualitást és a nemváltást, valamint a TV csatornák sem közvetíthetik az ezeket népszerűsítő műsorokat este tíz előtt – sőt még a tizennyolcas karikát is ki kell tenniük.
Persze, valamelyest érthető az ellentábor felháborodása is. Jogos lehet például az attól való félelem, hogy az LMBT-reprezentáció csökkenése a médiában lelassítja a másság széleskörű társadalmi elfogadásának folyamatát, illetve azok a meleg vagy transz gyerekek, akik mostantól nem kaphatnak pozitív visszacsatolást az iskolában akár úgy érezhetik, hogy identitásuk szégyellni való és megtanulhatják elnyomni magukban, hogy a többségi társadalomhoz igazodjanak. Ez mind valós és jogos felvetés, viszont korántsem olyan veszélyes, mint ami ellentétes esetben kialakulhat.
Kezdjük a médiáról szóló érvekkel.
Először is, a törvény kifejezetten az olyan műsorokra vonatkozik, amelyek népszerűsítik a homoszexualitást és a nemváltást, nem pedig mindenre, amiben megjelenik egy-két meleg karakter vagy a háttérben feltűnik egy szivárvány. És legyünk őszinték, azok a filmek és sorozatok, amelyekben a szexualitás és a szexuális cselekmények központi elemét képezik a narratívának amúgy is felnőtt közönség szármára készülnek. A gyerek- és tiniműsorokban alig találni olyat, ami a törvény hatálya alá esne, és ez természetes is. Miért kellene bármely gyerekfilmnek a szexualitással foglalkoznia – homo- és heteroszexualitással egyaránt? Ne akarjuk összemosni a gyerekek és felnőttek világát, mert az nem vezethet jóra!
A legtöbbet hajtogatott és igen banális érv, szinte mindegyik kritikus hangvételű cikkben, az az, hogy a TV-k ezután nem adhatják le a Harry Potter-t vagy a Jóbarátok-at.
Sejtettem, hogy ez csupán tömeges felháborodást hivatott kiváltani és a valóságban semmi alapja sincs, de azért magam is utána akartam járni. Mindössze tíz percbe telt, hogy kiderüljön, mennyire légből kapott az egész. Az egész Potter-verzumban például mindössze két meleg karakter található, de a téma csupán az egyik előzményfilmben jelenik meg (még csak nem is az eredeti nyolcban), és ott is csak pár utalás erejéig találkozunk kettejük múltbeli románcával. A Jóbarátokkal kapcsolatban pedig elmondható, hogy míg van a sorozatban pár LMBT epizód-karakter, ők általában ritkán jelennek meg és nincs fontos szerepük a cselekményben. Az egyik főszereplőre több biszexuális utalást is találhatunk (annak ellenére, hogy kizárólag heteró kapcsolatai vannak), de nincs olyan epizód, amiben a szexualitásának kérdése központi elemmé válna. És úgy egyáltalán, azok, akik ezzel a banális példával dobálózva próbálják a jogaikat védeni, hol voltak, amikor a nyugati LMBT csoportok átfogó lejárató kampányt indítottak a Jóbarátok ellen két-három éve, mondván, hogy nincs benne elég meleg és transz reprezentáció, sőt a viccek jelentős része homofób vagy transzfób alapokon nyugszik? Visszatérve tehát mind a Harry Potter, mind pedig a Jóbarátok teljes biztonságban érezheti magát, nem fognak eltűnni egyik csatornáról sem. Komolyan a TV-ről vitatkozunk, amikor lassan már senki nem néz TV-t a kérdéses generáció tagjai között? A tinik és fiatalok médiafogyasztásának jelentős része az interneten történik, tehát a törvény érdemben semmit sem fog változtatni. De azért kösz, hogy aggódtok, tényleg.
A szexuális nevelés kérdése
A szexuális nevelésre vonatkozó aggodalmak már egy kicsit komplexebb témafelvetésre adnak okot, teljesen jogosan. Az iskolai felvilágosító órák rendkívül fontosak, hogy a fiatalok tisztában legyenek a biztonságos szex, a fogamzásgátlás és az STD-k fogalmával. Ezt senki nem vitatja. De a kérdés, miszerint a különböző szexualitások és a nemváltás témakörei része kell-e legyen a tananyagnak, már közel sem ilyen egyértelmű. A homoszexualitással vagy a valós gender-diszfóriában szenvedőkkel szembeni diszkrimináció soha sem lesz elfogadható, de ezeknek a témáknak kihagyása az iskolai tananyagból nem jelent diszkriminációt, mivel sem a heteroszexualitást, sem pedig a ciszgender identitást nem próbálják ráerőltetni senkire. Sőt,
az iskoláknak semmilyen szexuális vagy gender identitást nem szabadna népszerűsítenie,
méghozzá igen komoly okokból.
A gyerekek szexuális és nemi identitása nem olyan dolog, amibe a felnőtteknek bel kéne szólnia, hiszen a kamaszkor – úgy általában – az önmeghatározásról szól. Ebben a korban a gyerekek folyamatosan építgetik a – szexuális és másmilyen – identitásukat és változtatják a magukról és a világról alkotott nézeteiket. Mindent megkérdőjelezni, főleg ami róluk és identitásukról szól, a lehető legtermészetesebb és egészségesebb dolog ebben a korban, ugyanakkor rendkívül kiszolgáltatottá is teszi őket a külső befolyásoknak. Ha társaik és tanáraik elkezdik őket különböző irányokba billenteni, akkor nagyon könnyen kialakíthatnak olyan nézeteket és álláspontokat magukra nézve, amik történetesen nem igazak és csak abban pillanatban tűnnek annak.
Egy kalandvágyó, játékos és esetleg rövid hajú gimis lány csak egy évtizede még teljesen normális jelenség volt mindenkinek, most azonban sok tanár, pszichológus és szexuális nevelést tartó szakember minden további nélkül azt mondaná rá, hogy már pedig ő gender-diszfóriában szenved és az önazonossághoz vezető út hormonterápiával és masztektómiával kezdődik, más szóval veszélyes és visszafordíthatatlan beavatkozások hosszú sorával, amit rengetegen hajlamosak súlyosan megbánni csak egy pár év elteltével is. Belegondolva,
ha az ember nem elég érett ahhoz, hogy igyon, autót vezessen vagy házasodjon, akkor miért lenne elég érett ahhoz, hogy az egész életét befolyásoló döntést hozzon még nagykorúsága előtt?
Nem, senkit nem szabad olyan út felé terelni, amiről esetleg kiderülhet, hogy csak egy kamaszkori hóbort volt, de amiből még sincs semmiféle visszaút.
Azáltal tehát, hogy a szexualitást kivesszük az iskolai környezetből, megszüntetjük az egyik ilyen fontos befolyásoló tényezőt és hagyjuk a gyerekeket maguknak eldönteni identitásuk kérdését, lehetőleg kicsit később, amikor már elég érettek ahhoz, hogy a helyzet teljes súlyát megérthessék. De mekkora is az iskola – és a társadalom felelőtlen magatartásának – hatása a nemváltásra jelenségére valójában? Egy 2018-as felmérésből kiderült például, hogy csak 2016-17 között a nemváltó műtétek száma megnégyszereződött az amerikai nők körében, míg a regisztrált gender-diszfória száma 4400 százalékkal emelkedett a brit lányok körében kevesebb mint egy évtized alatt.
Persze több tényező is hozzájárul ezekhez az elképesztő számokhoz. A nemváltás felelőtlen és átgondolatlan népszerűsítése a nyugati társadalmakban, valamint az úgynevezett „társ-ragály” jelenség (peer-contagion effect), amire az amúgy teljesen normális pubertáskori szorongással küzdő kamaszok hatványozottan ki vannak téve, együttesen eredményezik ezt a rohamos változást. A transzneműség „ragályos” természetének elméletét (miszerint a nemváltás hasonlít az összes többi időszakos tini őrülethez), valamint a tanárok és más hatalmi pozícióban lévő felnőttek bátorításának hatását paradox módon a Covid-karanténok igazolták a legjobban: miután a gyerekek egy hosszabb ideig nem tapasztalták társaik és tanáraik megerősítését választott gender-identitásukra nézve, a transz diákok többsége – elsősorban a lányok – tömegesen elkezdtek detranzícionálni, amit több amerikai iskolában is megfigyeltek. Egyértelmű tehát, hogy a szexualitás és a nemváltás iskolai környezetben történő népszerűsítése több kárt okozhat hosszútávon, mint amennyi hasznot, és a legfontosabb, hogy minél kevésbé avatkozzunk be a gyerekek természetes fejlődésébe, vagy úgy fogunk járni, mint a nyugat, ahol már több tucat per indult iskolák és klinikák ellen olyan fiatalok által, akik későn döbbentek rá, hogy pár év hormonterápia már végleges változásokat okozhat a szervezetükben, de sulis éveik alatt csak támogatást kaptak mindenkitől, holott már ki is nőtték a transz időszakukat.
A pedofília és a meleglobbi összemosása
A végső érv pedig, ami a leginkább zavarja törvény ellen felszólalókat, és azt hiszem, mind közül a legjogosabban is, az az, hogy a kormány ezáltal összemossa a meleglobbit pedofíliával, az utóbbi társadalmi stigmájával megbélyegezve az LMBT-közösséget is. Talán, ha két külön törvényként ment volna át, akkor nem lenne ekkora a feszültség, de ha már itt tartunk, akkor beszéljünk picit erről is. Mert akár tetszik, akár nem, sajnos van köze a kettőnek egymáshoz. Hangsúlyozom, ez közel sem jelenti azt, hogy aki meleg az pedofil is, hanem azt, hogy
a pedofília sok esetben az LGBT mozgalmakat kihasználva igyekszik minél több teret nyerni.
A fent említett pedoszexuális mozgalmon kívül még rengeteg példát tudunk találni, ahol – különböző okokból – a kettő összefolyik. Ott van például a növekvő népszerűségnek örvendő Drag Queen Story Hour, egy rendezvény-sorozat, amit különböző LGBT-alapítványok szerveznek, és amelynek lényege, hogy transznők (biológiai férfiak) drag-ben (feltűnő sminkben, ruhában és parókában) olvasnak fel progresszív meséket óvodásoknak és kisiskolásoknak. Ha csak a transzneműségről lenne szó, még az sem lenne teljesen oké a fent említett egyszerű okokból, de amint pár eset igazolja, néha ennél is túlmegy ez a mutatvány. Nem egyszer derült már ki, hogy az ártalmatlannak gondolt transz előadók valójában regisztrált pedofil bűnözők, mint a nemrég Houstonban lebukott drag queen, akit korábban egy 8 éves kisfiú molesztálásáért ítéltek el. Annak az alapítványnak az elnökét pedig, amely egész Wisconsinban szervezte a felolvasó esteket, éppen most áprilisban ítélték el csecsemőket is ábrázoló gyermekpornográfia terjesztéséért. De ha már a drag queen-eknél tartunk, ez a kifejezetten transz előadóművészet nagyon is elkezdte bevonzani a gyerekelőadókat is, például a Desmond is Amazing vagy Queen Lactatia nevű két kisfiút, akik 9-10 évesen léptek először kifutóra és váltak a média által is ünnepelt szex-szimbólumokká.
De még ennél is tovább lehet menni a pedofília és a homoszexualitás igencsak kényelmetlen viszonyában. Egy neves tudományos lapban (The Journal of Sex and Marital Therapy) megjelenő 1992-es tanulmány például kimutatta, hogy míg a homoszexuálisok akkoriban a társadalom kevesebb, mint 2%-át tették ki, a pedofil bűncselekményekért elítélt felnőtteknek több, mint 30%-a meleg volt. Ha pedig a gender-elmélet eredetére teszünk egy pillantást, akkor az derül ki, hogy
magát a gender fogalmát egy John Money nevű szexológus vezette be 1955-ben, aki szerint már babakorban el lehet végezni a nemiszerv-átalakító műtétet (egyik „betegét” ezzel később öngyilkosságba is hajszolta), és aki nagy támogatója volt a gyermekek és felnőttek közti szexuális kapcsolatnak,
ha azt mindkét fél jónak találja. A baj ott kezdődik, hogy Money neve és hozzájárulása megkerülhetetlen a transzneműség jelenségének vizsgálatakor, hiszen a teljes szakirodalom alapját ő fektette le. És igen, az ő írásai vannak a pedoszexualista felfogás hátterében is. Röviden tehát, míg a homoszexualitásnak alapvetően semmi köze a pedofíliához, a pedofíliának igenis sok köze van az LMBT-mozgalmakhoz, bármennyire is kellemetlen ez mindannyiunknak.
Végeredményben tehát a kormány nem azért kapcsolta össze a pedofília és a homoszexualitás kérdésköreit egy törvényben, mert ezzel kriminalizálni akarja az LMBT-embereket a többségi társadalom szemében, hanem mert a gyermekvédelem nem merül ki a szexuális erőszak megakadályozásában, hanem ki kell térnie a gyermekekre potenciálisan káros befolyások korlátozására is, hogy az életük fontos döntéseit felelősen és szabadon hozhassák meg.