Reaktor

Már nem kell elmenekülni az országból a fiatal tehetséges focistáknak

466283_szollosi_gyorgy.jpeg

Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője szerint a három magyar EB-meccsen is rengeteget fejlődött a válogatott. Úgy látja, hogy bár előzőleg tartottunk a csoportunktól, akár a továbbjutás is összejöhetett volna, amiért fáj ilyenkor az ember szíve. Szöllősi a legnagyobb tehetségeinkről és a Puskás Arénáról is beszélt a Reaktor podcast vendégeként.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

Mielőtt még belevágnánk a mélyebb kérdésekbe, hogyan értékelné a magyar válogatott EB szereplését?

Ha azt nézzük, hogy mit vártunk előzetesen, akkor szerintem bevallhatja magának minden magyar szurkoló, hogy féltettük a csapatot a nagynevű ellenfelekkel szemben, hiszen három meccsen keresztül ilyen top csapatok ellen játszani mindenképpen magában hordozta ezt a kockázatot. Az már más kérdés, hogy elég hamar bebizonyosodott, hogy a franciák, a németek és a portugálok sem verhetetlenek, vagy legalábbis nem kell annyira megijedni tőlük, mint amennyire előzetesen tartani lehetett. A szurkolói telhetetlenség utólag persze már azt mondatja az emberrel, hogy talán a portugálok ellen egy kicsit bátrabb játékkal, egy picit nagyobb koncentrációval lehetett volna pontot szerezni. A francia meccsben azt gondolom, hogy nem volt több, bár ott is sajnálhatjuk a kapott gólunkat, az éppen megelőzhető lett volna, de ne felejtsük el, hogy sok más ziccere is volt a francia válogatottnak. A németek ellen pedig tényleg olyan fantasztikusan teljesítettünk, hogy a mérkőzés nagy részében vezettünk, és amikor kiegyenlített Németország, akkor azonnal vissza tudtuk szerezni a vezetést. Ezek után már, és azok után, hogy

nagyon közel voltunk a továbbjutáshoz, természetesen fáj az embernek, hogy nem sikerült a világra szóló bravúr.

Sokszor végiggondoljuk, hogy hogyan lehetett volna megúszni a 84. percben azt a bizonyos gólt. De én mégis azt mondom, hogy ne legyünk telhetetlenek, vegyük figyelembe azt, hogy a világ legjobb csapatai közül hárommal játszottunk jó meccseket, végig tartotta magát a csapat. A portugálok elleni 0-3 ugyan nem ezt üzeni, ha magát az eredményt nézzük csupán, de aki látta a meccset, az tudja, hogy jól játszott a magyar csapat és nagyon sokáig nagyon jó ellenfele volt Portugáliának. Ha lassan megszokjuk, hogy kijuthatunk a nagy világversenyekre, és azt, hogy az utolsó pillanatig lesz esélyünk tovább jutni, ahogy 2016-ban tovább is jutottunk, 2020-21-ben pedig kis híján tovább jutottunk, tehát ha ehhez hozzászokhatunk, akkor azt gondolom, hogy egyáltalán nem kell bánkódnunk a mostani szereplésen, a két pont miatt.

Ön szerint fejlődött a magyar válogatott az EB alatt? Hova tenné európai viszonylatban a válogatottat, milyen erős ez a csapat?

Van egy olyan tényező, amelyet nagyon sokszor nem vesznek figyelembe a szurkolók, vagy talán nem is gondolnak rá, pedig mindenki, aki közelről ismeri a sportágat, esküszik erre. Pusztán attól, hogy ilyen meccseket játszik egy futballista, attól rengeteget fejlődik.

Ezért fájlalom például én, hogy amikor egészen ígéretes, jó, tehetséges játékosaink voltak a magyar futball legsikertelenebb évtizedeiben is, akkor nem elég, hogy kevés volt belőlük, de az állandó kapkodás, az instabil háttér, az évente, félévente, kétévente lecserélt szövetségi kapitányok új és új elképzelései mind-mind lehetetlenné tették azt, hogy bizonyos játékosok mellett hosszan kitarthasson egy szakember.

Tehát a kérdésére a rövid válasz, az az, hogy igen, már az EB három meccse alatt is sokat fejlődött a csapat. De nem én akarok okoskodni, idézem inkább Lothar Matthäust, aki a Nemzeti Sportnak adott egy interjút a német-magyar meccs előtt. Ő is azt mondta, hogy hatalmas lehetőség és nagy ajándék a magyaroknak, hogy három ilyen csapattal, tétmérkőzést tudtak vívni. Hatalmas önbizalmat ad a játékosoknak, hogy így helyt álltunk a világbajnok csapat, vagy akár Németország ellen. Biztos, hogy konkrét fejlődést eredményezett.

Kiket emelne ki a válogatottból? Kik azok, akik a legjobb teljesítményeket nyújtották az EB-n és kik azok, akik még nagy jövő előtt állnak? Gondolok itt például Szalai Attilára vagy Schäfer Andrásra.

Akitől kiemelkedő teljesítményt várt mindenki a korábbi teljesítménye illetve a korábbi eredményei alapján, tehát akiket jól ismert a szakmai és a szurkolói közeg is, az Gulácsi Péter és Willie Orbán.

Róluk tudjuk, hogy évek óta fontos, meghatározó tagjai az egyik legnagyobb német csapatnak, és ők voltak a nemzetközi szinten számon tartott futballistáink. Azt gondolom, hogy ők hozták is azt, amit vártunk tőlük. Talán Gulácsi még egy-egy extra bravúrt bemutathatott volna, akkor elégedettebbek lehetnénk az ő teljesítményével, illetve még felróható neki esetleg a németek elleni első gól előtti helyezkedése. Összességében azonban nagyon stabil volt és voltak nagyon fontos védései. Nem hiszem, hogy el kéne marasztalni, azt pedig végképp nem állítanám, hogy a válogatott keret másik két kapusa közül valamelyikük jobb teljesítményt nyújtott volna. Willie Orbánnal hasonló a helyzet. Miután a világ legjobb támadói ellen küzdött sok száz percig, nem lehet felróni neki azt, hogy egy-egy esetben túljutottak őrajta is. Viszont elképesztően nagy számban szerelt, tisztázott, fejelt nagyszerűen. Aztán ugye vannak azok, akikre nem biztos, hogy sokan számítottak, de nagyszerű teljesítményt nyújtottak. Schäfer Andrást említeném elsőként, akit az utolsó pillanatokban talált meg a kapitány. Willie Orbánról és Gulácsi Péterről beszélve Szoboszlai Dominik nevének is el kellett volna hangzani, de ő sajnos nem játszhatott az EB-n. Ő is azok közé tartozik, akiket ismer a nemzetközi sportközvélemény is, és aki a magyar válogatott kiemelkedő képességű tagjának számít. Az ő helyére jött, gyakorlatilag az utolsó felkészülési meccsen Schäfer, aki már ott is gólt szerzett. Biztos vagyok benne, hogy élete végéig sokan fogják veregetni a vállát, amikor a németek elleni teljesítménye és gólja szóba kerül. Az egész EB-n, a három csoportmérkőzésen nyújtott teljesítményével kivívta a szurkolók és a szakemberek elismerését. Senki sem lenne meglepve, hogyha a jelenlegi klubjánál, az egyébként szintén nemzetközi porondon, most már második éve szereplő dunaszerdahelyi DAC-nál is rangosabb helyre kerülne hamarosan. Aztán említhetném még Kleinheisler Lászlót, aki egyébként a szívemhez is közel áll, hiszen egészen fiatal kora óta ismerem.

Emlékszem még rá a Puskás Akadémiáról, ő már mindenképpen a magyar futball kiemelkedő egyéniségei közé nőtt, már azzal is, hogy a 2016-os franciaországi EB után, ahol a magyar-osztrák meccs legjobbjának választották az UEFA szakemberei, ezúttal is a meccs embere lett, nem kisebb nevű ellenféllel szemben, mint a világbajnok francia válogatott.

Ez óriási teljesítmény. Egyébként akkor a csoportkör válogatottjába is bekerült a L’Équipe francia sportnapilapnál 2016-ban. Vele kapcsolatban is azt emelném ki, hogy egyenletesen jó teljesítményt nyújtott, tehát a magyar középpályás sornak egy nagyon meghatározó, nagyon sok esetben átjátszhatatlan, levakarhatatlan, hatalmas harci kedvvel és nagy fegyelemmel küzdő tagja volt, egészen világklasszis ellenfelekkel szemben. És ő sem játszik gyenge klubban, az Eszéknek a meghatározó játékosa lett az idén tavasszal. Az imént beszéltem az Eszék klub elnökével, Szakály Ferenccel, aki mondta, hogy jó néhány ajánlatot kaptak már Kleinheislerért, amit nem tud még, hogy elfogja-e fogadni, de ő is a több millió eurós vételárú játékosok közé emelkedett ezen az EB-n, ami persze nem hatalmas szám, ha az átigazolási rekordösszegeket nézzük. Hogyha viszont a magyar játékosokért adott összegeket nézzük a múlt évekből, akkor bizony nagyszerű dolog látni azt, hogy

Szoboszlai Dominik 20 milliós vételára vagy Szalai Attila, szintén most már a több millió eurós kategóriába tartozó vételára, ami szerintem most már a sokszorosára emelkedett, szintén azt jelzi, hogy egyre magasabban jegyzik a magyar futballistákat.

És hogyha már szóba került Szalai Attila, megállapíthatjuk, hogy a legutóbbi hónapokban a pótselejtezőkön a Nemzetek Ligája mérkőzéseken, a tavaszi VB-selejtezőkön rég nem látott stabil védőre tett szert személyében a magyar válogatott. Neki megint csak a mentalitása, a munkabírása, a fizikai adottságai, az egyenletesen jó teljesítménye az, ami mind-mind nagy reményekre buzdítanak minket. És már a mostani klubja is Európában igen magasan jegyzett csapat, a török Fenerbahçe, de egyáltalán nem lennék meglepve, hogyha még magasabb szintre lépne hamarosan.

Már most egy nagyon jól összerakott csapatról beszélhetünk, amelyben játszanak már top játékosok. Emellett sok fiatal játékosunk van, akik éppen a felnőtt foci előtt állnak, ők akár már jövőre erősíthetik a válogatottat. Pár nevet emelnék ki, mint Németh András vagy Bukta Csaba. Róluk mi a véleménye? Illetve Ön szerint egy fiatalnak mi a jobb; hogyha kimegy külföldre, vagy hogyha itthon marad?

Minden karrier, minden életút más. Például Szalai Ádám esetében elmondhatjuk, hogy amikor valaki fiatalon, teljesen ismeretlen játékosként kerül ki, az ő esetében Németországba, akkor ilyenkor rendkívüli nehézségekkel kell megküzdenie egy fiatalnak. Például a környezetváltozással, a nyelvismeret hiányával, a közösségbe való beilleszkedés nehézségeivel és így tovább. De meg kell említeni, hogy van, aki alkatilag képes erre, meg hát nyilván szerencse és sok más minden kell ahhoz, hogy egy ilyen utat bejárva sikeressé váljon.

Szalai Ádámot itthon alig ismerte valaki, a Stuttgart amatőr futballistájából lett a Real Madrid második csapatának a tagja, és akkor kezdtek rá itthon felfigyelni.

Tulajdonképpen saját maga taposta ki saját maga számára az utat, teljesen egyedül, fiatalon, Németországban. Ma viszont egy olyan sztárja a Bundesligának, aki kitűnően beszél németül, kitűnően beszél spanyolul, és számos német csapatban játszott. Ez az egyik modell. Aztán ugye említhetnénk Dzsudzsák Balázs esetét, aki úgy ment ki Debrecenből Eindhovenbe, hogy akkor már ismert utánpótlás válogatott és meghatározó játékos volt Debrecenben. 

Szerintem azért annyit el lehet mondani, hogy annak a világnak vége, amikor mindenki azt tanácsolta a fiatal tehetséges magyar játékosoknak, hogy meneküljenek Magyarországról, amilyen gyorsan csak lehet.

Akkoriban egyszerűen a körülmények nem voltak alkalmasak, az infrastruktúra nem volt alkalmas arra, hogy az alapján valakiből profi játékos váljon. Legalábbis aránytalanul nagy nehézségekkel kellett megküzdenie a fiataloknak itthon, és sokkal jobb lehetőségek várták külföldön. Meg hát sokkal több pénzt lehetett keresni, még egy szerényebb külföldi csapatban is, mint a teljesen bizonytalan sorsú, a fizetésekkel sokszor akadozó, csőd szélén álló magyar klubokban. Ennek a világnak vége. Azért manapság már itt is be lehet futni, itt is NB1-es játékossá lehet válni, itt is komoly pénzeket lehet keresni. Az más kérdés, hogy annak, aki szakmailag tényleg kinövi az NB1-et, mert esetleg sokkal jobb, mint az NB1 átlaga, ami ma már szintén magasabban van, elég azt nézni, hogy a Ferencváros a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott tavaly, akkor persze, mindenki azt kívánja, hogy teljesedjen ki szakmailag és menjen ki külföldre. De nem kell feltétlenül elmenekülni.

Egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy adott esetben a családtól távol, illetve a családtól is extra erőfeszítéseket követelő módon, fiatalon külföldre menni egy idegen közegbe, olyan kihívásokkal szembe nézve, amikkel itthon nem kellene, az az előnyére válna egy fiatal játékosnak.

Sok esetben sokkal jobb, ha megpróbál minél inkább a saját környezetében a családjától nem elszakadva, egy inspiráló környezetben játszani. Mindenféleképpen itthon is minden a rendelkezésére áll annak, aki profi játékos akar lenni, tehát nem kell extra nehézségeket vállalva külföldre menni. Igenis, a futballra lehet már koncentrálni itthon is, és be lehet futni nagy karriert vagy legalábbis meg lehet tartani az esélyt arra, hogy később szerződjön valaki, már ismert játékosként, sokkal kevesebb buktatón keresztül komolyabb külföldi klubokhoz. És ami a fiatal játékosainkat illeti, én nem voltam annyira elkeseredve, mint sokan az U20-as Európa bajnokság meccseit látva. Egyrészt mert itt is ajándékként kellett felfogni, hogy rendezőként nagyszerű csapatok ellen játszhattunk. Másrészt nem szabad elfelejteni, hogy akár Szoboszlai Dominik, de talán még Szalai Attila is ebbe a korosztályba tartozik. Tehát ha ők is játszottak volna, akkor talán még nagyobb esélyünk lett volna a továbbjutásra. Ráadásul a nagyobb országok, mint például Németország, amellyel játszottunk, mindig előnyben vannak, hiszen egy nagy népességű országnak egy-egy korosztályban mindig értelemszerűen sokkal több tehetsége van, sokkal több fiatal közül tud válogatni.

Nekünk meg leginkább az a célunk, hogyha korosztályonként akad egy-két kiemelkedő tudású játékos, akkor tíz éves távlatban már gondolkodhatunk egy nagyon erős felnőtt válogatottban.

De láttam így is ígéretes futballistákat, például Kiss Tamást, Deutsch Lászlót, hogy csak néhányukat említsem. Remek kapusaink is vannak ebben a korosztályban és még legalább két-három olyan futballistát láttam, akiből lehet nagyszerű élvonalbeli, sőt, válogatott futballista. Egyre nagyobb lesz a verseny, és ez a legfontosabb, hogyha a futballakadémiákon kitűnő és még jobb futballisták versengenek a felnőtt csapatba kerülésért, és a profi szerződésért, akkor a jók elkezdik egymást húzni felfelé. Ezt a minőségi átbillenést vártuk évek óta. Amikor a közepes képességű játékosok vannak többségben, és adott esetben még a nagyon jókat is képesek kicsit visszafogni, lehúzni a maguk szintjéhez, ahhoz képest hogyha átbillen ez a dolog, és több lesz a kiemelkedő képességű játékos, akkor a nagy verseny még jobb teljesítményeket fog eredményezni.

Egy kicsit távolodjunk el a válogatottól. Korábban felmerült, hogy akár Magyarországra, a Puskás Stadionba is áttehetik az EB döntőt, azonban végül döntött az UEFA, és változatlanul Londonban, a Wembley-ben játszák majd a végső meccset. Ön szerint jól döntött az UEFA vagy racionálisabb lett volna a Puskást választani?

Önmagában az is siker, hogy reális opció volt az, hogy Budapestre hozzák a két elődöntőt és a döntőt. Amennyire én ismerem a történetet, valóban komolyan felvetődött ez a lehetőség. Már ez nem tartozik az utóbbiak kategóriájába, hacsak azt nézzük, hogy a pandémia idején az Európai Szuperkupa mérkőzést is ide hozta az UEFA Budapestre, illetve miután Budapest és a Puskás Aréna és a Magyar Labdarúgó Szövetség igyekezett folyamatosan világossá tenni, hogy minden rendű és rangú mérkőzésre kész és alkalmas a budapesti pálya. Sőt, nem csak a Puskás Arénáról beszélünk itt, hanem volt olyan német női klubmérkőzés, amit Magyarországra hoztak, nem beszélve arról, hogy például Katar csapata is, amelyik kísérleti jelleggel, bár házigazdaként ott lesz a világbajnokságon, de végigjátssza a selejtező meccseket az egyik selejtező csoportban, mintha abba a selejtező csoportba tartozna, Debrecenbe hozta a meccseit.

És még lehetne sorolni azokat a mérkőzéseket, melyek Budapestre kerültek, egészen a Liverpooltól a Manchester City, a Tottenham vagy a Leipzig budapesti tétmérkőzéseiig. Ezek miatt sem tűnt irreálisnak az, hogy az EB döntőt is ide hozzák.

Egy kicsit olyan jellege is volt a dolognak, hogy Budapesttel zsarolták az angolokat, a Wembley-t. Végül is sikeresen, hiszen föladták azt a szigorú szabályozást, miszerint minden, akár csak az EB döntőre, kevesebb mint huszonnégy órára érkező vendégnek tíz napos karanténba kellett volna vonulnia Nagy-Britanniában. Hiszen Budapest azt is világossá tette, hogy a schengeni országokkal szemben visszaállítja a határellenőrzés eltörlését. Gyakorlatilag már most szabadon lehet közlekedni a schengeni övezetből érkezőknek. Illetve azt is láthatta a világ, hogy nálunk teltházzal, ráadásul csak nálunk mentek telt házzal az Európa bajnoki meccsek. Talán nem véletlen, hogy végülis az angol házigazdák, a brit kormány vállalta, hogy 67 ezer néző lesz a finálén, amely szám kísértetiesen hasonlít a Puskás Aréna befogadó képességéhez. Úgy néz ki, hogy most arra voltunk jók, ahogy már említettem, hogy velünk zsarolják az angolokat, de legalább komoly engedményeket sikerült az UEFA-nak elérnie.

Ezzel együtt, amilyen meccsdömping volt és amilyen félelmetes azoknak a csapatoknak a névsora, amelyek megfordultak a Puskás Arénában, csak az elmúlt egy évben, lásd Barcelona, Juventus, Bayern München, francia válogatott, portugál válogatott, hogy rövid felsorolást tartsak, Manchester City, Liverpool, az alapján fantasztikus a lista.

Szerintem a következő cél, amit minden további nélkül kitűzhet maga elé az Aréna, és amit kitűzhetünk mi, magyar futballbarátok, az az, hogy egy Bajnokok Ligája döntőt lásson vendégül a Puskás Aréna. Hogy erre alkalmas ez a pálya, ez a környezet, ez a stáb, azt hiszem, hogy senki sem vitatja.

Az interjút készítette: Tóth Marcell

Portréfotó: mandiner.hu

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása