Reaktor

Amiben biztosan jobbak vagyunk, mint Amerika

Itt a nyár, és ahogy egy előző cikkemből kiderül, érdemes belföldön utazni. Persze nemzetközileg is vannak szuper járatok például Horvátországba egészen olcsón. Kíváncsi voltam, hogy a nagy vasútépítésekről híres USA-ban vajon milyen lehetősége van annak, aki vasúttal szeretne utazgatni, és egészen megdöbbentem. A spagetti westernből ismerős lehet a nagy amerikai vasútvonalak építése. Ezek a mai napig léteznek, de az amerikaiak inkább repülnek, vagy autóval utaznak. Emiatt pedig az amerikai vasúti közlekedés az európaihoz képest sokkal alacsonyabb színvonalú, mivel kevesebb a bevétel, így létrejön egy ördögi kör.

 railway_age_amtrak_1.jpg

Az amerikaiak repülés és vezetésmániájának az egyik oka az, hogy az amerikai települések és nagyvárosok sokkal sűrűbbek a keleti és nyugati part mentén, mint a partoktól bentebb található államokban. A három legsűrűbben lakott terület magasan a többi felett áll népességszám szempontjából. A két part mellett a déli határ középső része is magas népsűrűséggel bír. Önmagában ez nem jelentene gondot, hiszen össze lehet kötni ezeket a területeket, és kapunk egy jól működő vasúthálózatot.

A probléma az Egyesült Államokban azonban az, hogy óriási távolságok vannak a nagyvárosok, nagy népsűrűségű területek között.

A vasút tökéletes eszköz, ha körülbelül háromszáz kilométert utazunk. Ebben az esetben gyorsabb és környezettudatosabb választás az autónál és akár a repülőnél is, hiszen nem telik el idő a váróban és transzfer se kell. Ekkor merülhet fel a kérdés, hogy mi van azokkal a nagyvárosokkal, amik nincsenek olyan messze egymástól. Például ott van a Washington DC-t New Yorkkal összekötő vasútvonal. Ez három és fél óra menetidőbe kerül, és legalább 20 ezer forintba, azaz kb 70 dollárba. Ha autóval indulunk neki ennek az útnak, akkor fél órával hosszabb az út, viszont nem kell a pályaudvarokhoz alkalmazkodni, így végeredményként vezetéssel ugyan annyi idő, viszont valamivel olcsóbb és kényelmesebb is.

Összehasonlításképpen egy európai vasúttal, Rennes és Párizs között két óra az út volt az út 2016-ban és kijöttünk összesen tizenötezer Forintból, azaz harminc Euróból. Jelenleg már ennél is gyorsabb a vasút, igaz drágább is valamivel. Az amerikai vasúthálózat jelentős része elavult, és éppen ezért nem éri meg a rövid távú utazás sem. Washington DC és New York között egyébként van gyors vasút, viszont sokkal költségesebb és lassabb, mint az európai vonalak.

Többek között Lengyelország, Törökország és Üzbegisztán is rendelkezik gyorsabb vasúttal, mint az USA leggyorsabb vonala.

Nem mindig volt ez azonban így. Az észak-amerikai kontinens a 19. században tele volt vasútvonalakkal és a korhoz képest rendkívül jó minőségű utazást biztosítottak a vasutak. Szinte minden szerelvényhez volt csatlakoztatva egy postakocsi is, ezáltal magas profitra tettek szert a vasúttársaságok, hiszen a posta őket alkalmazta a szállításhoz. Az 1960-as években a repülés és autós közlekedés óriási divatnak örvendett a már említett előnyök miatt, azonban ekkorra az amerikai posta is áttért a kamionos levélszállításra, így a vasúttársaságok még több profittól estek el.

pexels-artem-podrez-5025639.jpg

Az amerikai vasutak ezek után hanyatlásnak indultak egészen 1970-ig, amikor is Nixon egy szerződés keretében létrehozta az Amtraket. Ez egyfajta szövetségi vasúttársaság, ami Washingtontól kap támogatást a jó minőségű működéshez. Ehhez képest az utóbbi években, egy több mint 300 millió lakossal rendelkező országban, átlagosan napi 300 vasutat indít az Amtrak. Eközben a 67 millió fős Franciaországban naponta 14000 vasút indul útnak.

Ennek egyik oka, hogy az Amtrak népszerűtlen. Megbízhatatlan, hiszen az amerikai vasutak mindössze 72%-a érkezik meg időben az állomásra. A legrosszabb példa az Emeryville és Chicago között vonal, ahol csak a vonatok kevesebb, mint harmada tartja a menetrendben meghatározott időt. Ezen a vonalon egyébként az Amtrak a távolság 1,4%-át tudhatja magáénak. A többi részen a Union Pacific és a BNSF osztozik, ezáltal pedig tovább emelkednek a költségek. Ráadásul a két vállalatnak elsőbbségi joga van ezen a vonalon, így a teherszállítás gyakran lassítja az Amtrak által indított vasutakat.

Ezzel szemben Európában néhány kivételt leszámítva nem létezik olyan, hogy a nemzeti vasúttársasággal szemben egy magánvállalatnak elsőbbsége lenne, így sokkal hatékonyabb a vasúti közlekedés, olyannyira, hogy a vonatok csak 8%-a késik általánosságban. Érdemes figyelembe venni azt is, hogy Magyarországon is számos vasúttársaság volt, amik aztán csődbe mentek, és úgy alakult ki a MÁV.

Az Amtrak még elég fiatal vállalat, így nem igazán volt ideje saját vasúthálózatot építeni, az ipari vasutak pedig nem mentek tönkre az USA-ban, így a személyszállítással osztozniuk kell a vasúthálózaton.

Törekvés van arra, hogy az amerikai személyi vasúthálózatot fejlesszék. Jelenleg is több aktív projekt létezik, a nagy részük a nyugati és keleti parton fog elkészülni. A fő probléma viszont, ami miatt az amerikai vasúti közlekedés sosem lesz olyan mint a miénk, az a nagyvárosok elrendezése. Európában könnyen be lehet sétálni az állomásokról a városközpontokba, viszont az amerikai települések sokkal inkább az autós közlekedéshez alkalmazkodtak, így nem sokkal kényelmesebb a vasút mint a repülő. Ha mindent összevetünk, nálunk jelenleg is van értelme a vasútnak, szemben az amerikai vasutakkal.

Ráadásul a vasútnak megvan az az előnye is, hogy környezetbarátabb, mint a repülés.

Ahogyan pedig az amerikai, úgy a magyar és európai vasútvonalak is rengeteg szép tájat járnak be, szóval irány a jegypénztár, itt a nyár, most a legjobb vonattal utazgatni.

2697013_2.jpg

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása